2020. május 29., péntek

AZ ERŐSZAK MEGSZÁLLOTTJAI

Iskolaőrséget hoz létre a kormány, jelentette be Gulyás Gergely miniszter, tovább erősítve a magyar oktatási rendszer jó hírét.


Szépen beleillik ez a mai magyar társadalomba.
Egyelőre ötszáz iskolában lesznek - főként rendőrök - az iskolaőrök.
Állítólag fegyvertelenül, de más kényszerítőeszközök lehetnek náluk, és nincs percnyi kétségem sem, hogy velük lesz az önvédelmi fegyverük is, főleg ott, ahol a tanár mellett várhatólag a rendőrt is megvernék, már csak példa-statuálás céljából is.

Úgy számolom, már az első évben bekövetkezhet egy-két tragédia, az agresszív szülő vagy az életvezetési tanácsokat tőle kérő gyermeke és a pedagógiailag képzetlen rendőr találkozása nem sok jóval kecsegtet.
Természetesen az még istenes lesz, ha a rendőr tapasztalt, magát a közbiztonsági szolgálatban kipróbált, idősebb, de még nem lepukkant hivatásos lesz, de tartok tőle, hogy az állományt mindenféle egészségügyi, vagy mentális problémákkal küzdő nyugdíjasokkal és más fegyveres vagy rendvédelmi szervezetektől leszerelt személyekkel töltik majd fel.
Akárhogy is, az iskolaőrség nem lesz a Rendőrség színe-virága, aki ugyanis hivatásának választja a pályát, annak lealázó lesz egy ilyen feladatot ellátni hiszen ez nem tiszta rendőri feladat, viszont rohadt kényes, általában unalmas és nehéz.
Itt gyerekekről beszélünk, meg fiatalokról, akik a képzett pedagógus számára is komoly kihívást jelentenek, nemhogy egy munkájába belekeseredett, esetleg gyomorbeteg, de mindenképpen szegény egyenruhás számára, aki mellé szintén rendőrt kellene állítani, hogy megvédjék az esetleges drog-dílerektől, akik a szerencsétlent úgy veszik majd meg kilóra, mint a kacsát.
Még jól is jár majd, ha csak azt kérik tőle, hogy alkalmanként forduljon el, és nem neki kell az anyagot teríteni.



A pedagógusok szemszögéből sem egyértelműen pozitív a dolog.
Akárhogyan is nézzük, ha a rend csak rendőri fellépéssel tartható fenn egy iskolában, az nem kizárólag, de a pedagógus csődje is.
Mondjuk neki róható fel legkevésbé a helyzet, de sok esetben a kontraszelekció, a módszertani képzetlenség, a kiégettség is szerepet játszik abban, hogy egy bonyolultabb helyzetet nehezen kezel, vagy hibát követ el.
A szegény, elmaradott környezetben dolgozó pedagógust, ha magára hagyja a társadalom, akkor képtelen lesz megbirkózni a feladatával, és hamar fel is adja, hiszen sem társadalmi, sem anyagi megbecsülés nem készteti arra, hogy jó munkát végezzen, és ezen az sem segít, ha minden gyerek mellé rendőrt állítanak, aki állítólag a tantestület teljes jogú tagja lesz.
A pedagógus meg megnyugodhat, legfeljebb úgy jár majd, mint Rejtőnél az álruhás maharadzsa, aki amire kiderült, hogy ki ő, már kapott hatszáz pofont - a pedagógus is, mire előkerül az iskolaőr, már a tanári asztal alatt szunnyad, laposra verve.
Aztán felmerül az a kérdés is, hogy mi van olyankor, ha az iskolaőr túlbuzog, esetleg beviszi a gyereket a szertárba és "elbeszélget" vele, vagy a lányokat ellenőrzi, hogy nincs-e a blúzuk alatt bomba, melynek kanóca véleménye szerint az ő nadrágjában van?
Hatásköri problémák is szóba jöhetnek, nevezetesen a pedagógus és az iskolaőr közötti függelmi viszony, az alkalmazott módszerek pedagógiai értékelésének különböző megítélése, az iskolaőr és a pedagógusok fizetésének viszonya, ki és hogyan utasíthatja, és így tovább.
És mit fog csinálni az iskolaőr a tanórák alatt? Járőrözik a tantermek között?


De a legnagyobb gond itt az, hogy egy társadalmi problémát rendészeti úton akar megoldani a hatalom, ez pedig téves út.
A társadalmi gondokat társadalmi szinten kell megoldani.
A társadalom egyre erőszakosabbá válik, a hatalom is egyre erőszakosabb és én látok némi összefüggést e kettő között.
A kilátástalanság, a sarokba-szorítottság agressziót szül.
Ameddig a szülőnek nem lesz kenyérkereső munkája, biztos jövedelme, ami nem csak éhenhalni sok, de esetleg még fűteni-világítani is lehet belőle, addig bármi megeshet,
Ha nem tudunk a gyerekek elé elérhető célokat tűzni, akkor az otthoni mintát fogja követni, és hát nem egy munkanélküli szülő a legjobb példakép.
Akinek kilátástalan az élete, az a percnek él, nem kovácsol terveket, és ha módja van rá, elkábítja magát, jön a herbál, meg jönnek az egyéb szintetikus, és relatíve olcsó kábítószerek.
A gyerek pedig ebben nő fel, és ha szerencséje van, akkor csak magát öli meg szép lassan, a környezetét nem.

Ha a társadalom megoldásra törekedne, akkor ezen a helyzeten próbálna segíteni, nem őrt akarna állítani az iskolába, ahol ez csak látszatintézkedés lesz és ezer veszélyt hordoz magában.
Egy őr éves bruttó fizetéséből hozzávetőleg kétszáz tabletet lehet vásárolni, ötszáz őr éves fizetéséből százezer tabletre futná.
Ezekhez természetesen meg kell teremteni az internet-lefedettséget is, most mondd - legfeljebb egy szállodával kevesebb támogatás jutna Lőrinc barátnak, de hihetetlen előrelépést jelentene a nincstelen gyerekeknek, és megkönnyítené a pedagógus munkáját is - még akkor is, ha a gyerekek bekukucskálnának a pornóoldalakra is itt-ott...




Ennek az egésznek a lényege természetesen egészen máshol keresendő.
Soros öreg már, bármikor meghalhat, és mi itt állunk majd kijelölt ellenség nélkül.
Jó, Gyurcsány bírja még darabideig, de mi van, ha migránsok se jönnek?
Ez az egész ötlet a cigányok célkeresztbe állítását szolgálja, ők már többször beváltak, miért ne lehetne megint felhasználni őket, hiszen magyarember erre vevő, emellett a cigányságba belerúgni alacsony kockázatú tevékenység.
Orbán egyébként is a legszegényebbektől, a legkiszolgáltatottabbaktól szeret elvenni, őket szereti odadobni a szélsőségeseknek, mert a gazdasági helyzet romlani fog, ilyenkor meg kell az ellenség, mint falat kenyér.
Juliska néni rettegett a migránstól, most rettegni fog majd a cigánytól is, és ami a legszomorúbb, ahogy romlik a helyzet, erre oka is lesz.
Merthogy a cigányember is szereti etetni a gyermekét, szereti, ha éjjel nem fagy meg a családja, és láss csodát, ő is szeretné, ha a gyermeke többre vinné mint ő, akinek egész életében az árokpart gereblyézése jutott - éhbérért.
A hatalom a tűzzel játszik, mikor a társadalom legszegényebbjeit akarja szembeállítani az alsó-középosztállyal, ahelyett, hogy a legelesettebbeket emelné fel, még ha csak gyermekeiken keresztül is.


Nagy kár, hogy ezt a magyarok egy része nem érti.
Mire meg majd megérti, addigra ő is tyúkot lopni kényszerül, hogy hófehér gyermekének enni tudjon adni.
Ne legyen igazam...



:O)))

24 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Mélységesen egyetértek. Rohadtul rossz vége lesz.

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Igazad van és igazad lesz.
Kivéve.ha a FIDESZ észbekap.
Mert mit ér most ha a nagy pénzekkel a vállalkozókat talpra állítjá,de közben a társadalom romjaira omlik.a baloldal nem képviseli az embereket...
Az alapokat kellene sűrgősen revidiálni.
A baloldali csődtömegre .a baloldali pártokra elpocsékolt pénzeket a cigánypolitika rapid felzárkóztatási céljaira kellene fordítani.
MERT AKI AZ ÁROK FÜVÉT GEREBLYÉZI NEM KERES ANNYIT,HOGY MINDEN GYEREKÉNEK LAPTOPOT VEGYEN.És igenis a szociális hálót tovább kell fejleszteni.Az iskolai évkezdetkor teljes ruházatot kell adni a gyerekeknek.Szegény József Attilának is az volt a vágya,hogy szép ruhája és cipője legyen.Ezek a csillogószemű cigánygyerekek is okosak és szépek lehetnek.Én a munkám során megyei szakképzési előadó is voltam, 107 féle szakmában volt iparitanuló képzés, rengeteg cigány gyerek is volt a beiskolázott fiatalok között és remek szakemberekké váltak.A méretes szabóságunk több műhelyt épített.ahol a katonság rendőrség és az összes fegyveres testület ruházata egyéni méretekre készült.Látni kellett volna, hogy azok a cigány szülők micsoda boldog emberek voltak, amikor a gyermekeik megkapták az úri szabó oklevelüket.Mert mindenkinek tudni kell, a cigányok nagyon rendes emberek.De ha az élet megdobálja őket ellehetetlenül a család, nincs élelem, nincs fűtőanyag és állandóan nélkülöznek, az minden ember munkaképességét romba döntheti. Nem kéne megvárni, hogy kidőljön a liszt.

A baloldalra költött milliárdokat egy cigányrehabilitációra kellene fordatani.és akkor a társadalom perifériája nem kerülne olyan helyzetbe, hogy lopni rabolni kényszerüljön.

Mert miért kell a brüsszeli bohócoknak havi 5 MFt?

És az itthoniaknak is havi 1,5MFt?

El lett itt kérem szabva a társadalmi igazságosság rendesen, és az írástudók árulásáról van nagyban szó.

Nem sok idő van a halogatásra, Váczi Mihály versét idézted,de én is ezt idézem, a jóért tenni kell...


Hogyan tanulja meg az a gyerek a hygéniát, ha sose látta,hogy működik.

Elég szomorú, hogy a migránsok különb helyeket kapatak a határon, és még azt is letarolják.

Szóval mindenki kapjon a fejéhez, és a szívéhez.
Az ország felnövekvő nemzedékébe beinvesztált pénz a legjobb befektetés.
És egy jó érzés lenne ha egy társadalmi feszültségektől mentes országban nőhetnének fel az unokáink.

És senkinek sem lenne lelkifurdalása a nagy társadalmi veszélyhelyzet miatt.

Ránk férne már egy békésebb időszak, mert akármilyen sorscsapások is jöhetnek a világból mint ez a vírus, legalább amiről tehetünk, arról gondoskodjunk időben.
És jó szívvel tennénk.Már Mária Terézia idejében is volt törvény a szegényekről gondoskodásról, hogy a lelenc gyerekek mennyi fehérneműt,felszerelést kapjanak a tanulmányaikhoz,és mennyi élelmet.
Azóta azért eltelt már egy kis idő, de Mária Terézia szavai ma is aktuálisak:" Ha a juhokat nyírni akarjuk, etetni is kell Őket."
Isten báránykái vagyunk. és Mária országa.Ehhez tartsuk magunkat.Ámen.

1970 írta...

"Mert mit ér most ha a nagy pénzekkel a vállalkozókat talpra állítjá,de közben a társadalom romjaira omlik."

Kedves Erzsébet!

Nagy tisztelettel kérdezem:
Erre ugye nem most figyelt fel? Vagy Ön is Csipkerózsika álmát álmodja, mint talalom társunk?
Ezen kívül milyen "baloldalra költött milliárdokról" ír? Milyen baloldali pártok vannak ma Magyarországon érdemi döntési pozícióban? Szerintem a jelenlegi parlamentben neoliberális és szélsőjobboldali pártok vannak. Van egy-két baloldali képviselő (Székely Sándor, Korózs Lajos); remélem nem az ő tönkretételükre gondol.
A legjobban ez tetszett:
"Kivéve, ha a Fidesz észbekap."
Ne vicceljünk már...

stirlitz írta...

böbe bazdmeg már megint ide okádtál valamit

Attila írta...

Üdv!

Kedves stirlitz!
Teljes mértékben egyetértek veled! Azon csodálkozom, hogy K.E.-nek, van bőr az orcáján. Jő vastag lehet, ha még mindig kitart. Alatta vastag csont van, de aztán belül szinte semmi. Külön gratulációt érdemel a volt munkahelyeinek sokasága! Bizonyára sok időt nem tölthetett egy helyen sem, amolyan teszem ide, teszem oda féle lehetett, hátha beválik valahol.

Attila

Joszi írta...

Igen, Erzsikenk titán káder volt, ismertem az ilyeneket.Hivott a személyzetiis, ti tan tudjatok valamire használni, nálunk mindenre alkalmatlan.

PuPu írta...

Ha kérhetem akkor ahhoz szóljatok hozzá, amit Erzsike írt, ne a személyét minősítsétek!
:O)))

Kovács Erzsébet írta...

Joszikám,tudnod kell, 6000 fős személyzeti osztályán én voltam a káderes.Majd egy Megyei Szolgáltató vállalatnál a munkaügyön,TB ügyintézésen túl az iparitanuló képzéssel foglalkoztam, megyei szinten ezer főt képeztek a könnyűipari szakmáktól / méretes szabóság, női ruhaipari részleg gebinesnüzemegységek/ fodrász kozmetikus,épitőipari egységek üzemek.gyorsszolgálatos szakmák, vasipari részleg ajtók kapuk épületgépészet.Évente egyeztetni kellett a megyei Tanács Iparügyi Főosztályával, a Megyei Tanács Oktatási Osztályával,az Iparkamarával, a MÜM Ipariskola igazgatóival,megyei szintű egyeztetés volt az oktatókkal, az egyéni vállalkozókkal, akik a tanoncokat 3 évig oktatták a műhelyeikben.Szakmunkástanuló versenyekre kellett neveztetni a gyerekekek, a munkabérüket számfejteni fizetni.SOK MUNKA VOLT.
Ez annyira alacsony nívójú amiket te írogatsz itt az én rovásomra, hogy így a 77.évemhez közelítvén nem hagyhatom magamra száradni.Itt a megyében engem mindenki tisztel és becsül.Nem kaptam Kossuth díjat, az én jutalmam az a sok boldog ember volt, akik olyan szakmai tudással kezdhették az életüket, hogy soha kenyérgondjaik nem voltak, a megye iparosemberei javarészt innen kerültek ki.Kérem tudomásul venni.35 év alatt 5 munkahely,mert közben gyermekeim születtek, és óvodába, iskolába vittem Őket.Most Te jössz,mit tettél a művelt munkásosztályért.Halljuk.

Attila írta...


Kedves Pupu!
Ha haragszol, ha nem, nem fogom elfelejteni, hogy K.E. az Édesanyámat emlegette itt, nem éppen építő jelleggel. Néhány futóbolondtól eltekintve, itt ez nem szokás. Megtette, de nem számított a reakciómra. Avval nincs elintézve, hogy tartott némi szünetet a soha többé nem írok ide ciklusokban. Ha megkövetett volna, más lenne a helyzet, de nem tette.

Attila

talalom írta...

Megpróbálom Pupu. KE ötleteivel az a baj, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is" alapúak. Márpedig, ha a "gazdagoktól" veszel el, annak nem az lesz az eredménye, hogy mindenki gazdagabb lesz. Hanem az lesz a következménye, hogy mindenki szegénnyé válik. Ki van próbálva. Vagyis (1970 kedvéért): egyre csökken a szétosztható javak értéke. Maga Kádár János is sokat küzdött ezzel, főként a 79-es második olajválság után. A legismertebb mondása volt e tárgyban: az asztalról csak azt lehet elvenni, amit előzőleg odatettünk - győzködött, jórészt hiába.
Amikor a voksodat adod egy politikai erőnek, felhatalmazod arra, hogy közös ügyeinket a maga ajánlata szerint irányítsa. A Fidesz az egyetlen, ami tizenéve nem tesz nyilvános ajánlatot -, ezzel mélységesen lenézve minden szavazót, legfőképp a sajátjait. Azt üzeni: igénytelen barom vagy, aki 300 forintért nemhogy a jövőjét, a szülőanyját is eladná. És a többség a mai napig bekajálja ezt a dumát - fűszerezve persze a "megvédéssel" - ezért kell mindenáron ellenség.

talalom írta...

Jaj! Hát ezt nem tudom kihagyni. Magam munkaviszonyaim évtizedei alatt sok személyzetissel találkoztam, de azért akadt olyan is, aki nemcsak a magasságos OSZTÁLYOKKAL egyeztetett, hanem megvédett, amikor ki akartak rúgatni a pályáról is. Nemcsak alázatosan referált az "alá tartozó" emberekről - jórészt ismerte is őket. MüM intézetnél kezdtem a munkát, és legalább azt illene tudnia egy bennfenntes káderesnek, hogy 1962-től nem tanoncoknak hívtak minket, hanem szakmunkás tanulónak. Ja, és alapgázon nem munkabért, hanem ösztöndíjat kaptunk - amit nem kellett "számfejteni". Csak a végzősök ügyesebbjei kaptak normás munkát, amit ki is fizettek. Már bocsi, de azért a mószerolást a "művelt munkásosztályért" - elég röhögvényesnek tartom.

stirlitz írta...

ő volt káderes majd fityiszes

Joszi írta...

Erzsike, nem az szárad rad, amit írok, hanem amit te írsz.Biztos sokat tettel a , hogy is van, művelt munkásságáért, de nem ártott volna e közben saját műveltsége fért is tenni.Akkor nem emlegetnel Mária országát és hasonló lejárt szavatosságú jelszavakat.Nem dolnel be a gyűlöletkeltő Fidesz propagandának, nem sorosoznal lelkesen.Nem brusszeli bohóc őznal és így tovább.Probalj tájékozódni, nemcsak kormanymediumokbol.Ennyi idősen már illik ismerni a magyar tortenelmet, tudni hova vezet a gyűlölet politika .Atlatni mi célból ciganyoznak, buziznak, zsidóznak, orbanek.Ezt mint kortársai is ajánlom.Hja meregetesbe , ki mit tudba nem megyek bele.Mindenki kiállítja saját bizonyítványát .

1970 írta...

"Márpedig, ha a "gazdagoktól" veszel el, annak nem az lesz az eredménye, hogy mindenki gazdagabb lesz. Hanem az lesz a következménye, hogy mindenki szegénnyé válik. Ki van próbálva. Vagyis (1970 kedvéért): egyre csökken a szétosztható javak értéke."

Kedves talalom!

Sajnos ismét mellébeszélsz, amiből megint az látszik, hogy vagy nem ismered a Téged (is) körülvevő valóságot, vagy nagyon jónak tartod, amiben élsz. Tiszta neoliberális szöveg, ami az elmúlt 3 évtizedben tökéletesen bebizonyította azt, hogy sehová nem vezet. Nézz körül egy kicsit hazánkban és a világban, mielőtt ilyesmiket leírsz.
És akkor most arról ne is beszéljünk, hogy az elmúlt 3 évtizedben (különösen az elmúlt 10 évben) nem igazán az volt a jellemző, hogy a "gazdagoktól vesznek el". Sokkal inkább az, hogy egy felső tízezer ész nélkül (egyszerűen értelmetlen módon, lásd aranyozott WC kefe!) habzsolta magának a javakat (az ország erőforrásait ellopva), miközben milliók lassan egyszerűen a totális reménytelenségbe zuhantak/zuhannak.
Te meg itt írogatod az évtizedes neoliberális blablát, elképesztő!
(Kádárt pedig ebbe belekavarni meglehetősen nagy butaság: Ő biztosan nem támogatott volna neoliberális politikát. Az "asztalról azt lehet elvenni, amit előzőleg odatettünk" már ne is haragudj, de egészen más értelemmel bír!)
Az "egyre csökkenő szétosztható javakon" jót mosolyogtam. Hát persze, főleg, ha egy ország minden erőforrását ellopják. Tudod, "az anyag nem vész el, csak átalakul":))).

Kovács Erzsébet írta...

talalom-nak:
Közlöm Veled, hogy 1963-1965 jún 26-ig a gimnáziumi érettségim megszerzése után Rádió-TV műszerész szakmunkás tanuló voltam a MÜM-nél,és a gyakorlati oktatás a GELKA Szervízben volt.Hogy itt ipari tanulóról beszélek az azért van,mert az egyik cégem Vegyesipari Vállalat volt amikor ott dolgoztam a cégnél ez volt a szóhasználat ez 1975-től olyan bérezés volt,hogy az első év után teljesítmény után kaptak a tanulók plussz pénzt az ösztöndíjon kívül.A művelt munkásosztály valóság volt szégyeld magad.És most is az,mert tudják, a pénz az úr,és nem teszik tönkre magukat olyan dolgok miatt, ami a fejük fölött történik.

Joszinak:a saját művelódésemmel is foglalkoztam,az 1 éves Pártiskola után MLEE Filozófia Szakosítót végeztem Esztétika szakon.1 éves Videó műsorszerkesztői tanfolyamon végeztem,és kisfilmet készítettem a Rádióamatőr Sport mozgalomról,mert a Sport társadalmi hasznosságáról készítettem a vizsgafilmem.
Azonkívűl 1 éves Bank -Devizaügyintézői végzettséget is szereztem,de mivel 1 évig egy műtét után nem tudtam elhelyezkedni, a férjem vállalkozásában segítettem a gazdasági ügyeket intéztem.

Azt hiszem már mindent tudsz rólam, újraoltást is kaptam,sőt 5 éves koromban kivették a vakbelemet is, de azt már nem tudom megmutatni hol, mert Kecskeméten azt a Kórházat 10 éve lebontották...HI...HI /ez a nevetés jele/.

Mindezeken túl mint anonim lelkisegély szolgálatos némi pszichogiai képzésen is résztvettem.
Azt mondta az első órán az előadó, jegyezzük meg, hogy később ne legyen lelkifurdalásunk, ha nem sikerül valakit jobb gondolkodásra bírni, hogy a saját akarata ellenére senkit sem tudunk meggyőzni,hogy nem jól gondolkodik.Ezt úgy hívják, belátási képesség.
Ha valaki nem képes belátni hogy téveszmékkel küzd,hamis tudata van,arra rá kell hagyni.

Azt hiszem itt is ez a helyzet.Ha valaki úgy nézi a világot, mint a Ti,és nem akartok más véleményéről hallani sem, akkor rátok kell hagyni.

Mindenesetre én megpróbáltam.Olyan ez, mint a KRESZ könyvben a bukkanó tábla.Menet közben ahogy múlik az idő, haladás az úton, újabb kép kerül majd elétek,és rájöttök, hogy nem egészen erre gondoltatok.Idővel kiderül minden.

Kellemes szép békés Pünkösdi Ünnepeket kívánok az egész kedves baráti társaságnak!
Sziasztok!

Villon írta...

Tisztelt hozzaszolok!
Nem en voltam az egyetlen ezeken a hasabokon akinel Kovacs Erzsebet kiverte a biztositekot.
Van akinel az “eletkor” melyebb bocsesseget eredmenyez, es van aki szimplan megh@lyul.
Ez a lelki serult azert irogat, mert szuksege van arra , hogy “foglalakozzanak” vele, igy elhiteti magarol, hogy “valaki akit
meg mindig jegyeznek”. Sajnos vagytok egy paran, akik beleesnek ebbe a csapdaba. Attol, hogy valaki masokat le es
hulyenek nez meg nem lessz se bolcsebb se okosabb, csak sajat magarol allitja ki a szegenysegi
bizonyitvanyt. Az meg csak hab a tortan. Hogy aki egy “becsuletesen ledolgozott” elet utan eljutott a semmibe, hogyan
veszi maganak a batorsagot, hogy megmondja mit kellene masoknak csinalni. Gondolom, vagyunk itt egy paran, akik
szeretnek, hogy ez az orszag elhetobb legyen. Ne uljetek fel a provokacionak, Gondoljatok arra amit annak idejen
Szivos baratunk mondott. Nem az fontos, hogy pofoznak, hanem az , hogy kozben nalam van a labda

talalom írta...

Kedves Erzsike! Mélységes hódolatom sokszínű végzettségeid előtt! De nem ártott volna az általános iskola harmadik osztályát sem elvégezned: talán megismerkedhetnél a magyar helyesírás szabályaival, és különbséget tudnál tenni közös főnév és tulajdonnév , valamint nagybetű és kisbetű között.
1970 hozza a formáját. Szegény Kádár János, a múlt század egyetlen nagyformátumú, elvhű, puritán kommunista államférfia foroghat a sírjában elkeseredésében: hát ennyi ragadt az ő népére.

stirlitz írta...

én kellemetlen ünnepket kivánok. Az ország gdp folyamtosan nö miközben az alsó 4 millió helyzet stagnál vagy minimálisan javul (eus források + 10 év konjuktura). most válságaban valószinüleg visszont több százezer ember lefog sülyedni vitya amit nyugatról jött pénzt elopta + oda adta nemzeti burzsuháziának + multiknak magyarország helyzete katasztorfális amig a légömböt kivülröl tolják nem eresztre (8 millárd eu segély + 2 millárd eu kötvény) Sajnos az országot nem hagyja be dölni az eu (audi merci suzuki stb miatt)

DarthVader írta...

Nálunk imigyen oldották meg:

Alkalmaztak egy nem túl képzett, de amúgy kezelhető, irányitható, józan "paraszti" ésszel megáldott cigány fiatalembert közmunkásként az iskolában, aki 130 kiló, országos erőember bajnok, 300 kg-mot emel. Na most ő csak úgy ott van. Déltől nyitja a kaput ki-be, kiengedi azt, akit kell, beengedi azt, akit lehet, visszatartja a szökéstől a kölyköket. És lám, nincs visszapofázás, nincs szülői "majdénbemegyekpofánbaszomatanárt"-ozás. Szünetekben ül az aulában, beszélget ezzel-azzal. Ennyi pont elég. Mondjuk, ha rászól valamelyik kölyökre, azt nem feltétlen Kazinczy által elismerésre méltó módon teszi, viszont elég hatásos.
Eddig bevált.
(Ja, hozzátartozik, hogy mindenki köszön Bélának, tanár,igazgató, konyhás néni, és Bélának ez egy pozició, amit igyekszik tehetsége szerint a legjobban ellátni.
Bár panaszkodott multkor, hogy hazafelé menet rászólt egy hitsorsosára, hogy a gyerek által eldobott csokipapirt szedje fel, mire visszaszóltak, hogy mi köze hozzá. Majd azért a szociális bizottságnak lesz hozzá szava segilyosztáskor....)

pleinair írta...



"Márpedig, ha a "gazdagoktól" veszel el, annak nem az lesz az eredménye, hogy mindenki gazdagabb lesz. Hanem az lesz a következménye, hogy mindenki szegénnyé válik."

Mi követketik ebből? Az, hogy igaza van a hatalomnak, és a nem csupán idézőjeles gazdagoknak, ha a szegényeket nyuvasztja. Az éhező szegények már úgyse lesznek a hatalom támaszai, ők még a szakadozott szociális hálón is kihullanak.
Róluk az elhízott hatalom nem vesz tudomást mindaddig, míg ki nem tör egy valódi éhséglázadás.
Idézem Puput:

"A hatalom a tűzzel játszik, mikor a társadalom legszegényebbjeit akarja szembeállítani az alsó-középosztállyal, ahelyett, hogy a legelesettebbeket emelné fel...
Ez az egész ötlet a cigányok célkeresztbe állítását szolgálja, ők már többször beváltak, miért ne lehetne megint felhasználni őket, hiszen magyarember erre vevő, emellett a cigányságba belerúgni alacsony kockázatú tevékenység.
Orbán egyébként is a legszegényebbektől, a legkiszolgáltatottabbaktól szeret elvenni, őket szereti odadobni a szélsőségeseknek.."

És ezzel a rasszizmust éleszti és eősíti újra, ennek pedig vérontás lehet a következménye. (Ha cigány lennék, a múlt héten történtek után ki se mernék menni az utcára.)
Orbánnak semmi se drága, hogy elkerülje a bukást, az elszámoltatást és a börtönt.


Czékus Lajos írta...

Erzsébettel sok mindenben egyetértek, kivéve azzal, hogy a baloldalra - szerinte - milliárdokat költenek. Kik? És honnan van ez a milliárdokról szóló információ? A cigány gyerekek képzése tekintetében mindennel azonosulok Erzsébettel. Nekem is vannak hasonló, kedvező tapasztalataim a cigánygyerekekkel kapcsolatban, sportolási vonatkozásban: pátyolgattam a magyar ifjúsági cigány válogatottat, Mezei Pista mellett. Nagyon sok tehetséges gyerek van a romák között, a csapat számtalan sikert ért el nemzetközi szereplésekkel is, komoly tornákat nyertek.
Viszont ezeknek a sikereknek alig volt itthon visszhangja, nem írtak róluk, mert hát cigányok.....
Viszont ez az iskolai rendőrség felállítása Orbán beteges gondolatvilágából ered. Itt is - mint sok területen - harcolni akar, mert itt is ellenségeket lát a beteges ösztöneitől hajtva. Ellenség a gyerek (a cigánygyerek), aki ugye azzal éli ki magát, hogy megveri (késeli) a tanítóját/tanárát. Igen, előfordul ilyesmi is, talán egy évben egyszer. Ezért kell 500 rendőrt mozgósítani, mindegyiküknek olyan jogosítványt adni, hogy a tantestület tagjaival egyenlő jogokkal bír, és valamilyen fegyelmezési eszközökkel is fel lesz ruházva?
Hála istennek, az én gyerekem már kinőtt az iskolás korból. De a mostani gyerekeknek (és szüleiknek) van okuk aggodalomra.

Kovács Erzsébet írta...

Joszinak:
Még tartozok egy vallomással:
imádom az új könyvek illatát.
25 évig ez volt a pártmunkám,Kossuth könyvterjesztő voltam,és elég sokat olvastam,olyan portékát nehéz lett volna eladnom,amiről nem tudom, miről szól.Nagyon sok jó könyv jelent meg akkoriban.
És még azt sem mondtam el Neked,hogy 16 éves koromtól rádióamatőr vagyok,sportlövő is voltam.25 évig voltam a Bakony Rádióklub ügyintézője társadalmi munkában .INGYEN,uttörőképzés, versenyeztetés,és minden működtetéssel kapcsolatos feladat ársadalmi munkában történő ellátása,feltételek
biztosítása.
És a hogyan tovább szlogen feltalálása, a nemzeti konzultációról egy tanulmány írása, amikor az volt a kérdés, hogyan lehetne bevonni az állampolgárokat az ország ügyeinek megtárgyalásába,hogy a felelősségvállaláson túl késztetésük legyen, hogy elmondják, hogyan lenne jobb az életünk.Örülük,hogy az akkori gondolataim megvalósultak, és mindenkit arra bíztatok, hogy most az új kérdőiven irja le,mit szeretne, mi lenne a legjobb lépés.
Mert a néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, ugyebár....

1970 írta...

Kedves talalom!

Azt gondolom, szegény Kádár valóban forog a sírjában (ellopott csontjaival is), de leginkább attól, amivé ez az ország vált. Többek között az olyanok miatt is, mint Te.
Ez az, ami igazán szomorú.
(És, ha már kioktatod Erzsébetet helyesírásból, figyelj oda Te is a sajátodra! "államférfia")

1970 írta...

"Márpedig, ha a "gazdagoktól" veszel el, annak nem az lesz az eredménye, hogy mindenki gazdagabb lesz. Hanem az lesz a következménye, hogy mindenki szegénnyé válik."

Mi követketik ebből? Az, hogy igaza van a hatalomnak, és a nem csupán idézőjeles gazdagoknak, ha a szegényeket nyuvasztja. Az éhező szegények már úgyse lesznek a hatalom támaszai, ők még a szakadozott szociális hálón is kihullanak.
Róluk az elhízott hatalom nem vesz tudomást mindaddig, míg ki nem tör egy valódi éhséglázadás."

Kedves pleinair!

Pontosan így van! De úgy látszik talalom számára ez a dolog már nem világos. Olyan, mint egy budai "nacsasszony"...