2021. március 23., kedd

KISÉRLETI KOMMENTEK

0323 számú komment

Addig nem tudunk nyitni, ameddig minden hatvanöt év fölötti regisztrált nincs beoltva, mondá Isten Ostora, aki leginkább a magyar népet veri.
És, hát hol is mondta volna máshol, mint az Egyszülős Központ budapesti épületében, ahol  családvédelemmel foglalkozó 
- szerinte - reprezentatív szervezetek vezetőivel, meg a miniszterelnökkel szemben  közismerten kritikus Varga Judittal találkozott, igazlátás céljából.
Én ugyan szívesebben láttam volna a résztvevők között például L. Ritók Nórát és hasonlóan hiteles társait, akik tudják is, miről beszélnek, de lássuk be, nem lehet valaki egyszerre hiteles és orbánimádó, szelektálni kell, mint lassan a covidosok és egyéb betegek között a kórházakban.
Hogy mikből élnek emberek itt, ebben a nagybani tolvajok paradicsomában, ahol képesek komolyan gondolni azt, hogy hazafias tett a magyar nemzeti színekkel kivilágítani egy tornyot Dubaiban, hacsak nem az a cél, hogy magyar sáskák lófejű kurvái el ne tévedjenek a sivatagban megpróbáltatásaik idején...
Ez az egyszülős család is, ugye...
Mint mikor a Dunából a Petőfi hídnál kiemelkedik egy szőröspofájú sellő, odakiáltva a horgásznak:
- Édesapám!
- Édesapád ám a Dajcstompi! 
- Debizonyhogy!
Ezelőtt tíz évvel is itt horgászott, közben a Nagydudájú Julcsára gondolva, egyszülős családot alapított! A Nap keltett ki, hát öleljen a kebelére!
Miután mindenki csak önmagáról tudja biztosan, hogy regisztrált-e avagy sem, így aztán Orbán úgy játszik a számokkal, ahogy akar.
Meg, ahogy a céljai diktálják, és ezek között a célok között nemigen lehet felfedezni az átlátható, demokratikus, empatikus társadalmat, mint elérendő célt, a Szentkorona a legméltóbb fejen mint cél,  valamivel közelebb van...


Végleg szakított Oroszország és Brüsszel Lavrov szerint

Nem egy örvendetes hír, egy kis ország számára végképp nem.
Afrikai a népi bölcsesség, miszerint nem jó ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok b@ßnak.
Illúzióim nincsenek, a magyar külpolitika hamarosan előáll majd valamilyen remek ötlettel, mellyel mindkét felet vérig sérti.
Ami meg az orosz - kínai kapcsolatok szorosabbra fűzését illeti, ez várható ilyen esetben, logikus is és könnyen kivitelezhető, hiszen mindkét félnek vannak olyan értékei, melyek cseréje jövedelmezővé teszi az élettársak egybekelését.
Drága lesz a nászajándék, te is fizetni fogod...


:O)))

2 megjegyzés:

góbé írta...


"OLTAKOZZUNK !". "...Addig nem tudunk nyitni, ameddig minden hatvanöt év fölötti regisztrált nincs beoltva...".
Monddá Jövőnk Szomorú, Sanyarú Záloga, a Nemmzetth Kotonszökevénye.
A lényeg a "R E G I S Z T R Á L T O N" van!

A minap nem csupán az asszisztenssel, de a háziorvosommal is tudtam két szót váltani, melynek során jeleztem, én ugyan rogány-helikopteres-tóninak nem regisztrálok. Vélelmeztem, ami be is következett hogy káoszba fullad az oltási mechanizmus, előbb-utóbb a háziorvosokra bizzák e tevékenységet, azt meg még kivárom...
Az eleje, a káosz az bejött, az hogy a hozzáértőkre, ismeretekkel rendelkezőkre bizzák, sajnos mindeddig nem.

A doki annyit mondott, húzzak haza és regisztráljak, különben nem kapok semmit !!!
( Mily érdekes, a regisztrációt mint olyantat, igényfelmérési tájékozódásnak hirdették meg anno.)

Megfogadva a tamácsot regisztráltam, aztán belegondoltam. Rogán-parasztgyerekék, egy születési évből, meg egy taj-számból, ugyan mi alapján tudják eldönteni orvos-szakmailag, kinek, mikor, milyen oltás jár.
Lehetséges hogy egy szakmailag felvértezett, döntőképes stábnak, minisztériumnak, államtitkárságnak, kormányhivatalnak továbbitják az adatainkat, de akkor mi a túrónak kell rogánytonyánál bejelentkezni ?!?

A háziorvos az oltás szempontjából - mikor, kit, mivel muszály oltania - nem mérlegelhet, nem dönthet ! Csak azokat olthatja be akik a göbbelsz-reinkarnáció minisztériuma részükre a listán megadott. Azokat viszont kötelezően, ha a listától eltér milliókra büntethetik !!!

Átgondoltam, - s ha tévednék javitsatok, segitsetek - Itt a Kubatov lista a mérvadó, tehát fidesz-pártpolitikai alapon dől el hogy ki, mire érdemes... szerintem..., a tévedés jogát is fenntartva...

Amúgy mi van ? PuPu belead apait-anyait... F@stok, vagy unatkoztok ???

góbé írta...


A tegnapi, 13.45-ös jegyzéshez megerősitésként:

https://444.hu/2021/03/17/oltasi-terv-vicc-es-katasztrofa-egyben