2021. március 24., szerda

KÍSÉRLETI KOMMENTEK

0324 számú komment


Magyarország jobban teljesít.
Másodikok vagyunk a halottak tekintetében a járvány teljes időszakát figyelembe véve, de  leszünk még elsők is. 
Jelenleg tizenhatezer halott az eredmény, de egyes prognózisok szerint lesz ez még harmincezer is a közeljövőben, és ez a szám még a legelszántabb oltás-szkeptikusokat is megriasztja.
Ehhez képest a fidesz-propaganda sikerekről regél, ami csak azért vicces, mert már régen előzetes letartóztatásban kellene lenni azoknak, akik a lélegeztetőgépeket meg a feladatukra alkalmatlan arcvédő maszkokat megrendelték, meg annak is, aki még most is kerülgeti a járványügyi korlátozásokat, mint gyalogos a kutyaszart, a sportra való hivatkozással.
Igen, a csüngőhasúra gondolok.
Már csak rezignáltan figyelem a történéseket, és várom, hogy a nép agyáig eljusson, hogy éppen patkányként szerepelnek a Nagy Kísérletben: mennyit lehet egy halotton nyerni pandémia idején?
Hogy ez a bánatos hülye, akinek egyelőre lenyúzatlan bőrét a Vezér pénztárcaként használja, menet közben egy kocsirakomány pénzből - a te pénzedből egyébként - nemzeti színekkel világíttatja meg a Burdzs Kalifa 828 méter magas felhőkarcolóját, hogy imponáljon a számára friss puncinak, majd ezzel még dicsekszik is, az jellemző erre az egész bagázsra.
Most persze folyik a szerecsenmosdatás, költségmentes gesztus volt országunk felé, mondja a Külügy - de tudjuk: ahogy ingyenleves sincs, úgy ingyen díszkivilágítás sincs a világ legmagasabb épületén...
Persze, hogy hazudoznak - az se nóvum, talán már ha a nevüket kérdezik, akkor is azt mondják, ami a menekülésre összekészített útlevél-csomagjukban van...

Ügyvédje szerint romlik Navalnij egészségi állapota

Hát igen, rövid távon ez mindenképpen így szokott lenni, az áldozat elspekulál azon, hogy hol és mikor cseszte el, és ez egy fájdalmas önvizsgálat szokott lenni.
Később persze javul a helyzet, az alkohol 
és a drog megvonásának hatására a kis beteg orcája kipirul, a korlátozottan szabad levegő jót tesz a tüdejének, a rendszeres életmód  pedig az idegeinek.
A neves senkinek most éppen a lába bénul, előtte hátfájásra panaszkodott, holnap pedig várhatóan bejelenti: ha hüvelykujja hegyével a szemét nyomja, akkor az fáj.
Ha erősen nyomja, akkor nagyon.
Erre Európa felhorgad, aztán kisvártatva lehorgad - menetrend szerint.
Nemmellesleg ártatlan és mérgezett, vagy mérges, vagy hogy is - nem is csodálom.
Ez a szerencsétlen - legalább részben - a nyugati titkosszolgálatok kreatív tervezőinek áldozata, majd ha kifacsarták belőle az összes propaganda-levet, utána eldobják.
Szinte sajnálni kezdi az ember...
Putyin meg beoltatja magát, de ez nem lesz média-esemény.
Mint mondta: nem kíván a kamerák előtt majomkodni...

:O)))


3 megjegyzés:

kekec írta...

Navalnijnál azért közelebbről érint minket Tóta W ás a Kúria kis kalandja. Kedvenc kommentem az örülünkvincentről:
'Alulírott magyar állampolgár keresetet terjesztek elő, és a ​jogsértés megállapítása mellett kérem, kötelezze a bíróság
Berzsenyi Dániel I. rendű alperest, hogy a "rút sybarita váz",
Vörösmarty Mihály II. rendű alperest, hogy a "Neve szégyen, neve átok";
Petőfi Sándor III. rendű alperest, hogy az "Élt egy nép a Tisza táján, Századokig, lomhán, gyáván.", valamint az „istenverte nemzet”; szövegrészt;
Ady Endre IV. rendű alperest, hogy a szittya sereg „Irán-szagú” jelzőjét; és a Nekünk Mohács kell című vers egészét mint a magyar nemzet méltóságát sértő kifejezéseket életművükből töröljék"

és a magyar járványkezelésről a 444-ről:
"Nem tudhatjuk, hogy ez tudatos stratégia vagy az amatőr járványkezelés következménye-e. De eggyel tisztában kell lennünk.

Ha az Orbán-kormány tovább folytatja az elmúlt félév gyakorlatát, tehát azt, hogy a járvány spontán terjedésével engedi immunizálódni a magyar polgárok milliót, annak 30 000-40 000 áldozata lesz. Családok százezrei fogják elveszíteni szeretteiket. Milliók fognak izgulni a kórházban válságos állapotban lévő rokonaikért, barátaikért és kollégáikért. Ezen kívül százezer egészségügyi dolgozót tesznek ki annak a pszichés tehernek, hogy embertelen körülmények közt küzdjenek honfitársaik túléléséért.
Ez egy nemzeti konzultáció nélkül folyó társadalmi méretű emberkísérlet. Ezért kell Orbán Viktornak a felelősséget vállalnia."
https://444.hu/2021/03/25/tudatosan-vallalja-fel-orban-az-aldozatokat-a-virus-elleni-haboruban-vagy-tudattalanul-sodor-halalba-tizezreket?

Belák Andrea írta...

Egyetértek. Feleősséggel tartozik, ezért kapja a fizetését. És nem elég azt kimondani, hogy hanyagul végezte a feladatát, mert ez emberéletekbe került. Hanyagságból elkövetett emberölés - és már nem 16 ezer. Közelítjük a tizenkilenezret, bizony!!!

magyarmagyar írta...

Kedves Kekec!

Ady miért csak IV. rendű? Olyan verseket írt az a pacák hogy még az 50 év főbelövés is enyhe lenne. És József Attila? Az is egy idegenszívű nemzet és hazaáruló. :-(((