KILÓG A CSÁD A GATYÁDBÓL

Megmondtam már igen régen, hogy Üdvösségünk világpolitikai babérokra tör, ez pedig azzal jár, hogy Magyarországnak is világpolitikai tényezővé kell válnia.

Kétségtelen, minden adat erre predesztinálja.

Területünk az Egyesült Államok trületébe úgy százötször férne bele, Oroszország területébe száznyolcvanszor, népességünk meg a maga kilenc és félmilliójával igazán kimagasló - Kína sárga az irigységtől, India meg barna.
Történelmünk magasztos győzelemnek eladott kudarcok sorozata, nyert háborúnk nincs, nyert csatánk se nagyon, a világháborúk vesztesei közé tartozunk.
Tatár, török ellen folyvást vesztettünk, Buda visszafoglalásakor  sem mi vitézkedtünk, a Habsburgoknak népünk egyik fele hódolója, másik fele ellenfele volt, Stromfeld Aurél meg úgy kilóg hadvezéreink közül, mint trehány prímás gyantája a hegedűtokból.
Ő ugyanis sikeres volt - de le is tagadjuk ám, nehogy megbántsuk a vesztes Horthy emlékét...
Iparunk nincs, összeszerelő üzemeink vannak, a német autóipar csicskásai vagyunk.
Mezőgazdaságunk szép emléke már a múlté, leginkább területalapú támogatást termesztünk és az ökröket államigazgatási pozíciókban szaporítjuk.
A vak is láthassa, hogy minden világpolitikai szerepre jogosít  bennünket.

De végre eljött a mi időnk!
A stratégiai zseni leigázza Afrikát, magyar zászló leng a szavannán, honvéd áll az Emi Koussin, végre van valaki, aki nálunk is szerencsétlenebb, igaz ehhez Afrikáig kellett mennünk.
A lakosság szegény, mint a templomi segédegér, ami nem is csoda, hiszen templom sincs, így aztán imádkozás helyett huszonöt év alatt egyéb szórakozás hiányában megduplázódott a népesség.
Ipara Csádnak sincs, ellenben van olaja, ott is vannak az amerikaiak meg a franciák, csak akkor pucolnak el, ha éppen polgárháború van, de aztán visszaszivárognak.
Az ország felén csak a teve él meg.
Szomszédai Szomália, Líbia, Nigéria, Niger, Kamerun és a Közép-afrikai Köztársaság - a nyugalom kis szigetei ebben a forrongó világban.

Ide küldünk egy késtszáz fősnyi katonai kontingenst a magyar elrettentő katonai erőből.
A nagy magyar hadvezér, Szalay-Bobrovniczky Krystóf szerint azért, hogy megállítsuk a migrációt és humanitárius segítséget nyújtsunk.
Utóbbi szép cél, és bár egyszerűbb és hasznosabb lenne évente egy hajórakomány lisztet küldeni, továbbá tudnék neki közelebb is humanitárius célszemélyeket mutatni, a migráció megfékezésére a kétszáz fő kissé kevésnek tűnik.
A terület meg kissé bizonytalannak tűnik, főként akkor, ha - mint esetünkben - nem az EU részeként, hanem önálló magyar akcióként hajtjuk végre a katonai erő és eszközátcsoportosítst.
A szomszédos Niger puccsistái biztosítékai a nyugodt fejlődésnek, főként, hogy most rugták ki a francia nagykövetet, aki a helyi uránbányák termelésének felvevőpiacát képvselte.
Afrika egyébként is kissé bonyolult képlet, a kínai-orosz nyomulásnak jó terepet biztosít, lévén a másik oldalon hajdani rabszolgatartók és gyarmatosítók állnak.
Hogy nekünk mi keresnivalónk van arrafelé - rejtély.


Azért egy szép afrikai közmondással kedveskednék a megnyerő küllemű obsitosnak, aki a magyar honvédelmi miniszterek dicső sorában az utolsó helyen áll: 
"Nem jó ott fűszálnak lenni ahol az elefántok b@sznak..."

:O)))