VERGŐDÉS

Vergődik a kormány, ebből kifolyólag vergődni fog az ország is.

A kormány azért vergődik, mert ebben az évben a költségvetési hiányt három százalék alatt akarja tartani, mi meg azért fogunk vergődni, mert ezt már megint fantáziátlan és mechanikus megszorítások révén a kisemberekkel akarja megfizettetni.

Persze a kommunikáció másról beszél, egyszerűen kiradírozta a szótárból a megszorítás fogalmát, a franc gondolta volna, hogy anélkül lesz szorulásunk, hogy dicső kormányunk gazdasági megszorításokat vezetne be.

A pofátlan cinizmus magyar bajnoka, a hazudós kormányfő hazug szóvivője úgy fogalmaz: „megszorítások helyett megújítjuk és újjászervezzük Magyarországot: munkahelyeket teremtünk, egyensúlyba hozzuk a nyugdíjkasszát, átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét, és tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert hozunk létre”.

Hát akkor most megnyugodhatunk, hiszen azt a párezer forintot, melyet adótörvényével a kiskeresetűek zsebéből kihúzott a kormány bőven, ellensúlyozzák a bevezetni tervezett intézkedések, hazánk újra nagy lesz és erős, nekünk az Unió továbbra sem dirigál.

Persze azt a kormány is sejti, hogy a hiánycél teljesítése nem csak rajta áll, és ha bennünket már kiárult konzervdobozban kutyaeledelnek, akkor sem biztos, hogy eléri a célját, ha az Unió döntéshozói nem akarják.

Viszont kénytelenek erőlködni, mert kevesebb pénzből kevesebbet lehet lopni és gazdáik keményen számonkérik rajtuk a gyarapodás lehetőségét.

Elvégre egy év alatt egyharmadnyi vagyongyarapodás eléggé karcsú, nem potyába tolták bele azt a rengeteg lóvét az agresszív kismalacba – hát lopják ők a pénzt?

Mindenesetre jön a megújítás és újjászervezés, törődjünk bele.

A megújítás abban áll, hogy mindent átkeresztelünk, ha valamiből egy volt, abból kettőt csinálunk, ha kettő, abból egyet és kicseréljük a tűzoltóautók feliratát katasztrófavédelemre, ami ugye érthető, hiszen ez az ország egyre inkább egy katasztrófa, melyet urai szerint védeni kell a háromlábú vakondokoktól.

Ha ezeknek eszük lenne, nem a Tűzoltóság elnevezést irtanák ki, annak legalább normális, adekvát jelentése van, míg a katasztrófavédelem úgy baromság, ahogy van, hiszen a katasztrófát nem kell védeni, ellenben a katasztrófa következményeit kell felszámolni, de hát egy nemzeti kormánytól természetesen nem várható, hogy értse a magyar nyelv árnyalatait, ezért is alkalmazták a Köztársasági Elnök Urat a nyelv legfőbb őrének…

Hogy a tűzoltózenekarokat ezentúl katasztrófavédelmi zenekaroknak kell hívni, ez meg olyan ötlet, hogy a hatvanas évek cseh és magyar filmrendezői könnyes szemmel, térden állva mondtak volna köszönetet annak, aki kitalálta.

Milyen jól beleillett volna Virág elvtárs szájába: Bástya elvtárs szónoklata után a Katasztrófaelhárítási Zenekar játssza el az Internacionálét!

Az újjászervezés meg abból áll, hogy minden pénzeszacskót az ő kis ládácskájukba gyűjtenek, mindenben ők az illetékesek, minden hozzájuk tartozik, tőlük kell mindenre engedélyt kérni, de az engedélyt nem tudni, ki adhatja meg, és ha mégis véletlen kiderülne, akkor nyeretlen kétévesek hosszú láncolatán keresztül születik meg és jut el az érintettekhez a nemleges döntés.

Mint a pártállam hőskorában, csak most nem azt kell skandálni, hogy „Éljen Gerő, a hídverő!”, hanem azt, hogy „Éljen soká doktor Szócska, amit tesz, nem lófaszocska!”

Mindegy, ez beleillik a vezetéselmélet tudományának „three envelopes” megnevezéssel közismertté lett vezetői életpálya-modelljébe, mindössze úgy tűnik, hogy az első két ciklus lerövidült.

A „Fogj mindent az elődödre” tartalmú boríték már a ciklus elején felbontásra került, ha most éppen a „Szervezz mindent át!” borítékban leírtak realizálása folyik, akkor rövidesen el kell kezdeniük az „Írjál három borítékot” elnevezésű elemét a projectnek.

A munkahelyteremtés viszont mintha a tervek szintjén maradt volna - úgy látszik, hogy bár Vezérünknek a vízen járás már megy és a levitálással sincsenek problémák, ez a teremtés - dolog még hagy némi kívánnivalót maga után.

Ha Isten így teremtette volna a világot, még mindig ott tartana, hogy tapsolna egyet és mondaná: Legyen világosság, de nem lőn, csak setétség - ha szembejönne vele a Fekete Pákó, akkor nekimenne az Úr, oszt megnézhetné magát - megkapná ő is, hogy hujekocsog!

Úgyhogy ezt az egymillió munkahelyet még várunk kell kicsinyt, de mi türelmes nép vagyunk.

Ellenben a nyugdíjkassza egyensúlyba hozásától kiver a hideg veríték, gondolom, újmagyarul ez jobbik esetben az özvegyi nyugdíjak megvédését jelenti, rosszabb esetben pedig az ötven forinton felüli sztárnyugdíjak csökkentését, a kőgazdag nyuggerek megsarcolását.

Az „átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét” várhatólag két elemet fog tartalmazni, melyből az első az útdíj bevezetése, minden főútra és légifolyosóra kiterjedően, hogy akinek még nem vették el a kedvét az üzemanyagárak az autózástól, azok most jobb belátásra térjenek.

Végre bevonjuk a közteherviselésbe a libákat is, akik eddig – méltánytalanul és igazságtalanul – ingyen vehették igénybe a Malév elhalálozása folytán szabaddá vált résidőket és légifolyosókat!

Ezen kívül a metrót átállítjuk lóvontatásra, a lovakat az Alcsuti Királyi Ménesbirtok fogja szállítani, ménesgazda Simcska XIII. Lajos főlovászmester.

Igen, „annak” a Simicskának az unokatestvére, mert ezt a társadalmat az Úristen és a Család tartja össze, mint tudjuk…

A tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert létrehozásával rendben is vagyunk nagyjából, a drágán kezelhető betegek gyógyszereitől elvesszük a gyógyszerár támogatását, ennekutána ezek sebesen elpatkolnak, - hulljon a férgese, - jut eszembe a fokhagymát is meg kell adóztatni.

Na és a temetéseket és a kegyeleti szolgáltatásokat is, ebből is lehetne húzóiparág, mint Őfelsége Fogorvosának bizniszéből.

Ha valaki nem tudná, a fogorvoslás azért húzó iparág, mert ha betömik a redvás fogat, akkor azzal elrágcsálhat a beteg még vagy húsz-harminc évet, míg ellenben ha kihúzzák a pudvás fogát, akkor helyette kell alkotni egy új fogművet - arany, titán, cirkónium, porcelán, a fizetésnél a környéket is le kell zárni!

Hát csak jöjjön a külföldi temetkezni is hozzánk, mint Gábor Zsazsa szegény!

Már csak azt kellene elintézni valahogy, hogy a gyógyszerkassza megtakarításából rendeljék el a manifeszt elmebeteg állami főméltóságok (de vicces ez is, ha belegondolunk, Schmittplagi, Vityesz meg a Bajuszkirály - ezek a mi főméltóságaink, brrrrr…) ingyenes kényszergyógykezelését, ne szolgáltassuk ki őket drága pénzért a szomszédnak, aki haragszik ránk a bankjai lehúzása miatt,

Na, mindegy, szép az élet és itt a tavasz - reggel sütött a nap, a madarak csicseregtek, és ha nem jön közbe egy Lázár által beterjesztett önálló képviselői indítvány, akkor idén is lesz nyár, napsütés, szerelem ebben az országban, melyben az élet csupa-csupa mosoly, móka és  kacagás – kész röhej.

:O))))

ELSŐ AZ EGÉSZSÉG!

Akárhonnan is nézegetem, legjobb lesz mostanában egészségesnek maradni.

Ha meg nem tartozik valaki a havi négyszázezren felül keresők nem túl népes csapatába, akkor ezt az állapotot nem árt a továbbiakban is fenntartani, tekintettel az egészségügyi ellátás aktuális helyzetére és a várható változásokra.

Ami az akut probléma, az a rezidensek és a fiatal szakorvosok helyzete.

Szakorvos úgy lesz valakiből, ha az egyetem elvégzése után kórházi gyakorlatot szerez és specializálódik választott szakterületére.

A világ ma olyan irányba megy ugyanis, hogy az emberi test egyre kisebb szeletéről kell egyre nagyobb ismeretekkel rendelkeznie annak, aki magát szakorvosnak akarja tudni, mégha ez azzal is jár, hogy így néha kikerül a látótérből maga az ember, hiszen aki túl közel hajol vizsgálódása tárgyához, az esetenként elfelejti összességében szemlélni a beteget.

De az kétségtelen, hogy a tengernyi ismeretet, melyet korunk adhat az orvosnak, szinte lehetetlen a maga teljességében megtanulni, a mai technika használatát tökéletesen elsajátítani, annak hihetetlenül gyors fejlődését nyomon követni – gondoljunk csak a képalkotó eljárásokra, melyek többsége húsz évvel ezelőtt még ismeretlen volt.

Ma meg már a beteg is úgy emlegeti a PET-CT – t meg az MRI – t, mint régen a doktorbácsi spatuláját, és nem hisz többé a kinyújtott nyelv alapján felállított diagnózisban.

Szóval kell a szakorvos, és kell az utánpótláshoz a rezidens is, és kellene mindkettőnek tisztességes megélhetést biztosítani.

Ha nincs tisztességes megélhetés, akkor a szakorvos felkerekedik és elmegy világgá, csak kis batyujában a hamubasült pogácsa helyett a szaktudását viszi magával.

Ezért aztán rezidensek kellenek, akik majd néhány év múltán pótolni tudják majd a világgá ment szakorvosokat – vagy maguk is világgá mennek.

Ez a helyzet előbb-utóbb rányomja majd bélyegét az ellátás színvonalára is, hiszen a rezidensek a szakorvosoktól tanulnak, és ha azok közül a legjobbak máshol keresik a megélhetést, akkor a középszertől csak középszerű ismeretek továbbadására lehet számítani.

Még az a szerencse, hogy vannak az orvosok között mazochisták is, akik csendben húzzák az igát, de egyszer ők is besokallnak majd.

Amit ez a réteg kér, az nem irreális: piacképes tudásért piaci fizetést – már az ősember is kiemelten dotálta a törzsi varázslót, neki csináltak a mamutból herepörköltet, míg a nép rágcsálhatta a szívós oldalast…

Persze egy részüknek szerencséje lesz, hiszen a Vezér egy sunyi mozdulattal kettévágta az idáig egységes, szolidaritási alapon működő egészségügyi ellátást.

Azt mondják a dramaturgok, hogy ha egy színpadon a falra felakasztanak egy puskát, akkor annak el is kell sülnie a darab folyamán.

Orbán felakasztotta az ominózus puskát, ne legyen kétségünk, hogy nem véletlenül történt, az Éleseszű Vezető, ha a pénzéről volt szó, akkor roppant kreatív tud lenni.
Jelen esetben egy laza mellékmondattal a munkáltatók számára korlátlanul adó- és járulékmentessé tette a dolgozóikra kötött egészségbiztosítást.

Ezzel megszűnik az egységes ellátás, megszűnik ezzel párhuzamosan a járulékfizetések megszüntetve –átalakításával az egészségbiztosító biztosítási jellege.

Lesz a plebs számára egy redukált ellátás, melynek technikai színvonala várhatóan a Kádár korszak szintjén fog stabilizálódni, ami akkor persze korszerű volt, de közben azért eltelt majd negyed század, és valamicskét fejlődött a technika.

Mindenesetre a társadalmi többség számára a vizsgálat – kissé kisarkítva - várhatólag abból fog állni, hogy nyújtsa ki a nyelvét, - a fiatal nőknek ehhez meztelenre is kell vetkőzni persze – ez természetesen némileg rontani fogja az egészségügyi ellátás színvonalát.

A szerencsésebbje majd a magánbiztosítók szolgáltatásaiból szemezgethet.

Attól függően, hogy hol a helye a Lázár-skálán, fizeti majd egészségügyi kiegészítő biztosítását munkáltatója adó és járulékmentesen, tehát a közös zsebből – a legszegényebbek zsebéből is.

Így is kell ezt, hiszen azt a réteget, mely egyébként is meg tudja venni magas jövedelméből a többletszolgáltatást, még gazdagabbá kell tenni.

Az egészségügy jelen állapotában olyan, mint a tollafosztott liba szárny és lúdtalpak nélkül, már se repülni, se úszni nem tud, ellenben a libasereglet megtollasodott tagjai számára rendelkezésre áll a helikopter és a motoros jacht, meg ne erőltessék magukat.

Ezek személyzetét majd rendesen megfizetik, hiszen drága életek vannak a kezeik között…

Az egészségügyben ma a személyi feltételekkel és az alkalmazható gyógyító eljárásokkal kapcsolatban is súlyos gondok fekete fellegei vetik a Mi Reménységünk pilis fejére baljós árnyékukat, és már közel az a perc, mikor a műtéteket a kormány tagjainak kell személyesen elvégezni, vagy ott dögöljön meg  a páciens, ahol van.

Vajon melyik opció fog bekövetkezni?

Mindenesetre talán azt kellene elintézni a dúltlelkű rezidenseknek, hogy első körben a Kútvölgyiben és a Honvéd kórházban akadozzon a szakellátás, majd a kedves Mama akkor megmondaná a buta képviselőnek, hogy kinek az egészségével szórakozzon.

Akárhonnan szemléljük is ezt a helyzetet, elkeserítő, hogy a kormány ezen a területen is csak rombolni tud, és nagyon kilóg a lóláb a szándékok mibenléte felől.

Már az első Orbánjárás idején ott settenkedett a Nagyméltóságú Asszony  és a Család nagy barátja, a Kékessy-klán az egészségügyi privatizáció körül, nem lennék meglepve, ha az egészségbiztosítások új divatjának szabászai között ott csattogtatnák megint szorgos ollóikat.

A nép meg majd csak akkor döbben megint rá sanyarú helyzetére, mikor majd a Non-Hodgkin limfómáját kalmopyrinnel kezelik.

Még szerencse, hogy Egyetlen Mentsvárunk nem a honi egészségügy szolgáltatásait veszi igénybe, így még nem eszi meg a bögre fülét,  ki tudja, ha itthon kezelnék, ugye....

Egyelőre minket etet…

:O)))

GYÓGYÍT A BETEG

Tulajdonképpen állami alapon is meg lehet szervezni az egészségügyi ellátást, ez kétségtelen.

Mint ahogy meg lehetne szervezni biztosítási alapon is.

Ahogy többé-kevésbé ezen az alapon működött egészen idáig, természetesen amúgy magyar módra, felemás módon, slamposan, ezernyi egyéni érdektől áthatva és következetlenül, és még mindig megőrizve valamit a szocializmus „legfőbb érték az ember” szemléletéből és az ehhez igazodó intézményrendszerből.

Az egészségügyi ellátórendszer roppant kényes területe a társadalomnak, nem is csoda, hogy idáig még akárki is próbált érdemben belepiszkálni, annak - nem sokkal merész elhatározása után - máris lengette politikai sírján az árvalányhajat az őszi szél.

De most aztán nincs pardon, a Vezér eldöntötte, hogy rendet tesz, a rend pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy mindenről az állam dönt, az állam mibenlétét tekintve pedig XIV. Lajos francia király véleménye a mérvadó: az állam én vagyok!

Tulajdonképpen az a vicces, hogy ez is valahol a felcsúti konyhaasztalnál született döntés, a kedves Apuka világszemlélete tükröződik benne, de a kivitelezésben sem nehéz felfedezni a gyermekkori dörgő pofonok utóhatását.

Egy normális egészségügyi rendszerben az egészségügyi szolgáltatók versengenek a betegért, de hát ez nem passzol bele Orbanisztán hivatalos ideológiájába, a Bölcs Atya által igazgatott, gondoskodó, büntető és jutalmazó állam modelljébe.

Így aztán most az életükért ügyeskedő és magukat halálra hajszoló intézmények helyett jön majd a nagy, tohonya állami szervezet, amelyikben minden szolgáltatás sorsa attól függ, hogy az adott területre delegált pártmegbízottak támogatják vagy feleslegesnek ítélik meglétét, mint ahogy a fejlesztések is majd ott dőlnek el, ahol azoknak sem szükségességét sem feleslegességét nem érzi meg a döntéshozó.

Az egészségügyi intézmények államosításáról a Vezér a saját vazallusaival, a megyei közgyűlések elnökeivel állapodott meg, akik ebben az ügyben is leginkább a hajdani Wartburgok hátsó ablakában elhelyezett bólogató bulldog figuráját hozták.

Nem, nem az ellátás szervezésével kapcsolatos felelősséget és pénzt adták át az államnak, hanem átadtak mindent, ingatlanvagyonostul.

Márpedig az ingatlanvagyon átadásával egyszerűen kiiratkoztak a terület lakosságának életéből, hiszen egy megyei önkormányzatnak így még annyi feladata sem maradt, mint a települési önkormányzatoknak, hogy legalább a petúniák vagy muskátli nehéz kérdésében dönthessen.

Ha egy testülettel kapcsolatban elmondható a népi bölcsesség, miszerint felesleges, mint pin@n a szőr, hát a megyei önkormányzatokról ezek után ez bizton elmondható.

A döntés természetesen mélyen demokratikus, az önkormányzati testületek tudomásul vehetik, merthogy a döntésben semmiféle részük nem volt, kész helyzet elé állították őket.

Az ellátást idáig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozta, mely az intézményekkel évente szerződést kötött, melyben meghatározták az ellátási kötelezettség területi kereteit és tartalmi elemeit, például eldöntötték, hogy az adott intézményben finanszírozható-e új szakterület, milyen ellátást milyenterjedelemben fog finanszírozni a társadalombiztosítás.

Gyakorlatilag elosztották a rendelkezésre álló pénzösszegeket az intézmények között, majd teljesítmény alapján ezek között a keretek között kapták meg pénzüket az intézmények, melyek, ha a szerződött teljesítmény fölött teljesítettek, akkor megnézhették magukat, mivel a többletteljesítményt nem finanszírozta senki.

Ez a hírhedt TVK – a teljesítményvolumen korlát, ettől keletkeztek a várólisták, mert akit a rendelkezésre álló pénzösszegből nem lehetett ellátni, annak várni kellett, míg sorra került.

Ezután sem lesz ez máshogy, csak az egészségügyi kormányzat kerül kellemesebb helyzetbe, két okból is: egyik az, hogy ezek után nem kell a rengeteg intézményvezetővel alkudozni, hallgatni a sopánkodásukat, hanem a nagytérségi ellátórendszerek vezetőivel kell közölni a döntéseket, oszt jónapot.

Utána meg azok közlik a döntésüket az intézményvezetőkkel, és akinek ez nem tetszik, mehet zabot hegyezni Kukutyinba.

Nincs versengés a betegért, lesz helyette állami direktíva, majd a Párt megmondja, hogy az adott területen ki, milyen ellátást érdemel.

Tulajdonképpen sok eltérés nincs az elődök elképzeléseitől, mindössze az, hogy a betegellátás színvonalának emelését az elődök a versengő biztosítóktól és az egészségügyi rendszer átszervezésétől várták, a jelenlegi hatalom meg a sztálini vasakarattól.

Természetesen vannak ennek az ügynek plusz hozadékai is – például nem kell a helyi politikusokkal egyeztetgetni a kórházak bezárásáról, vagy azt számolgatni, hogy melyik kórház fenntartása a gazdaságos, hanem kemény kézzel el lehet fordítani a kulcsot a bezárásra kiszemelt intézmények kapujában.

Most már a kórházigazgatói lobbitól sem kell tartani, hiszen 2012. január elsején valamennyi kórházigazgató munkanélküli lesz, és majd a hatalom megmondja, kire számít a továbbiakban.

Lehet, lesz hármas követelmény is – hűség a Párthoz, közéleti aktivitás, szakmai alkalmasság – ebben a sorrendben.

Az sem hátrányos, hogy megbízható kezekbe kerül a hatalmas egészségügyi piac, onnan is lehet szakítani tíz-húsz százalékot, a megfelelő helyen fekvő kórházi ingatlanokkal is jó kis üzleteket lehet csinálni, majd Viktorék megálmodják az okosságot, a lenyúláshoz nagyon értenek.

Márpedig a kórházi ingatlanvagyon értékéhez képest a magán - nyugdíjpénztári vagyon zsebpénz…

És mi lesz a libával, ha a májnagyobbodásával orvoshoz kíván fordulni?

Na, itt aztán megszűnik az anarchia, oda megy, ahová irányítják, akkor, amikorra időpontot kap, és még örülhet, ha majdani orvosát nem a párthűség alapján választották ki.

Nem hiszek az állami irányítás magas hatásfokában, de várjuk ki a végét.

Az kétségtelen, hogy az egészségügy ruháját újra kellett szabni.

Csak az a kérdés, hogy mi kerül ki az új szabó keze alól: Dior modell vagy kényszerzubbony?

:O)))

HOLNAPRA MEGFORGATJUK...

Vajúdnak az egerek és szülik a hegyeket.

A rettenetes átalakítási düh során Miháj kiráj, magyar kiráj vágtat Matolcsiján, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg…

A helyzet körülbelül olyan, mint amikor valakinek egyszerre akarják operálni a tüdejét, szívét, visszerét, az agyembóliáját, amputálni a bal lábát, a fülét, levágni a kukacát és fúrni helyette egy lyukat, és közben a beteggel el akarják hitetni, hogy ez mennyire jó lesz neki.

Hogy teljesen egészséges testrészeket is vagdalnak szent buzgalmukban, az vele jár ezzel az állapottal, hiszen a Mi Szerencsénk olyan állapotban van, mint elefántbika, mikor rátör a musth - na, jó, a borneói törpeelefántra gondoltam…

Normáliséknál ezt úgy szokták csinálni, hogy feltérképezik a problémákat, némi elemzés után rangsorolják őket, aztán megint elemzések következnek és aztán egyenként, megfontoltan nekilátnak a megoldásnak.

Ha látják, hogy megy a dolog és mutatkoznak az eredmények, akkor neki lehet kezdeni a következő feladatnak, de így olyan ez az egész, mint amikor a bolond szakács nekikezd a libasütésnek, de a végére már csak libaaprólék-levest tud készíteni a felszecskázott áldozatból, és a levesben ott úszkál a szegény madár összes belsősége, meg a lúdtalpak is...  

Most éppen az államigazgatást, az egészségügyet, az oktatást, a munkajogi kérdéseket, az igazságszolgáltatási rendszert és a nyugdíjrendszert piszkálják egyszerre.

Megpróbálnak megcsinálni mindent, ami ellen a szocik alatt vadul ágáltak, amúgy Fidesz módra, lovasrohammal – nem véletlenül festtette meg magát Kósa huszárnak.

Már csak Szijjártó lovasképe hiányzik - jól mutatna pedig a ló hat lábbal, meg talán Orbán lovasszobra, a címe az alkotásnak az lehetne: csődör két faxszal…

Tulajdonképpen elég nehéz ezekről a szép tervekről tárgyilagosan írni, mert teljesen összekeverednek, ésszerű, szükségszerű átalakítási törekvések a legprimitívebb dilettantizmussal, a legavíttabb világnézeti törekvésekkel és a nyers és egyértelmű hatalommegtartási törekvésekkel.

A lényeg természetesen a hatalom és a pénz.

A hatalmi struktúra bebetonozása egy év alatt szépen sikerült, majdnem minden úgy lesz, ahogy a Mi Boldogságunk megálmodta, a probléma csak ott lesz, hogy mire úgy érzi, hogy befejezheti az átalakítást, mert mostmár csak finomítgatások, apró kis simítások vannak hátra, addigra mindenki úgy fogja őt és bandáját utálni, mint Szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.

Ebből pedig akár még az is kinézhet, hogy nem kétharmaddal, de háromnegyeddel zavarja el a nép a fenébe, az utána következők pedig igen nagy marhák lennének, ha nem a saját törvényei felhasználásával tekergetnék meg legszebb férfiúi ékességeit.

Ami a pénzt illeti, úgy látszik, még van tartozás a szponzoroknak, - lehet, a Fidesz is svájci frankban kapta a támogatást és a forint egyszeri bedöntéséből nem futotta a teljes visszafizetésre, ezért másodszor is be kellett dönteni, együtt a tőzsdével, mely ugyancsak jó alkalom a törlesztésre, - hogy miért is nincs nekem annyi pénzem, mint Csányinak vagy Demjánnak, milyen szépen lehetne a tervezett árfolyammozgatásokon kaszálni…

Persze ilyenkor leeshet egy kis lóvé a végrehajtóknak is, végtére is valakinek el kell énekelni a bankriogató csujjogatót, meg annak is, aki a hangversenyt rendezi…

Az ma már tisztán látszik, hogy az önkormányzatoknak annyi, hatáskörük nem lesz semmi, pénzük meg éppen annyi, mint a hatáskörük.

Joguk lesz hallgatni, bokacsattogtatni meg az utasításokat végrehajtani, ahogy alakul, ahhoz képest a hajdani tanácsrendszer maga volt a tiszta demokrácia és önigazgatás.

A polgármesterek reggelente elmennek, ellenőrzik a közvécéket, eltársalognak a vécésnénikkel, megnézik, hogy a közmunkások jó könyökükkel támaszkodnak-e a söprűre, aztán visszamennek a hivatalukba, térdet hajtanak az Alaptörvény Asztala előtt, majd beülnek az irodájukba és pasziánszot játszanak a számítógépen.

Viszont az iskolák és az egészségügyi intézmények állami kézbe kerülnek, állítólag az ingatlanvagyonnal együtt.

Ez attól fincsi, hogy amikor majd becsukdázzák a hetven kórházat meg a rengeteg iskolát, akkor az ingatlanok értékesítése és a befolyó ellenérték felhasználása tekintetében már nem kell veszkődni mindenféle testületekkel, Miháj kiráj akár egyszemélyben is eldöntheti a sorsukat, ez sem ötfilléres üzlet.

Mert az kétségtelen, hogy rengeteg intézményt fel kell számolni, össze kell vonni, és ez nem lesz egy sétagalopp, de meg kell csinálni.

Ha a Mi Szépségünknek lett volna csepp esze, akkor hagyta volna Molnár Lajost, hadd utáltassa meg magát - adottságai voltak hozzá, - de hát a hatalomvágy általában felülírja a józan ész követelményeit, és most sem volt ez másképpen.

Társadalmilag esetleg lehet ez még jó is, hiszen az átszervezést az egészségügyben mindenképpen meg kell csinálni – már húsz éve is meg kellett volna.

Molnár Lajos ott rontotta el, hogy hagyta a politikát elhatalmasodni és kiherélni a tervét, ha Szócska is hagyni fogja megtorpedózni a szakmaiságot, akkor már megint nem csinálunk semmit, rengeteg áldozat árán.

Az oktatás még nehezebb ügy, mert Szócska legalább tehetségesnek tűnik, míg Hoffmann Rózsa kompatibilis Lamperth Mónikával, csak nincs olyan jó Halo-effektusa…

Utolsó csapásként kiderült - fásliba tekerték a vezéri Szent Jobbot, mi lesz így velünk?

Igaz, ő jobb, mint Chuck Norris, félkézből megoldja a világ problémáit - no de balkézzel?

Szóval, lesz itt gond elég, a helyzet bonyolult, a kisdedóvót éppen a sarokról berontott repedtsarkú a stricijeivel kéz a kézben vezeti, eltart még darabideig, míg ki tudjuk hajigálni…

:O)))  

NYÁRUTÓ

Lassan vége a vakációnak, a szabadságolásoknak, tán a nyár utolsó nagy nekibuzdulásán vagyunk túl.

A hőség tikkasztó, embert, állatot megvisel, a libák is bánatosan áztatják lúdtalpaikat a langyos vizekben, a politikusoknak is annyira melegük van, hogy még hazudni is csak klimatizált helyiségekben hajlandók.

Aki Isten szabad ege alatt keresi a Bohócügyi Államtitkárságot, azt igencsak becsülnünk kell magát sem kímélő elkötelezettsége miatt.

A MI Boldogságunk felújítása idén kissé elhúzódik, megviselhette szegényt az az egyszeri nagyobb adag agyfényesítő, melyre a válságról tartott sajtótájékoztatójához volt szüksége.

Nem is lenne szép, ha a Haza Miniszterelnöke, a Mi Mihályunk elemcsere nélkül kellene, hogy állja az igazságtalan sors sallereit, a kokikat, és emellé még világmegváltson is.

Mindenképpen el kell jutni addig, hogy a feje remegése nélkül szigorúan össze tudja húzni szemöldökét – rettegjen, akinek rettegnie kell!

Lassan- lassan éledezik a politika világa is az őszi vérfürdő biztos tudatában.

Bár kissé elbizonytalanodva, de nyilatkozgatnak a kétharmad letéteményesei, egyik-másik már gondolkodni is próbál, ezeket később természetesen fejbevágják egy hólapáttal, emlékeztetve őket, hogy hideg napok jöhetnek arra, aki önállóskodik.

Érik az embert meglepetések is, kezd úgy tűnni, mintha a bíróságok azt hinnék magukról, hogy ők a harmadik hatalmi ág, Baka András főbíró például elkezdett levelezgetni az Alkotmánybírósággal az új büntetőeljárási változások miatt.

Fene tudja, hogy miért éppen ez vágta ki nála a biztosítékot, hiszen a karóbahúzás nem is lett kodifikálva és a deres intézménye sem lett az ítélkezés szankciórendszerébe illesztve.

Talán használt neki, hogy tudja, napjai magas stallumában meg vannak számlálva, így aztán kedveskedik még egyet Orbánnak.

Elvi álláspontja sokkal szebben mutatna, ha hasonló elkötelezettséggel már sokkal hamarabb és hangosabban kiáll az összes jogelvpocsékolások esetében is, de jobb későn, mint soha.

Hogy az eredmény mi lesz, az persze nem kérdéses, az Alkotmánybíróság néhány hónap múlva majd jól megvitatja az ügyet és határozatát, mely szerint minden rendben, kézbesítik Baka utódjának.

Amúgy is elfoglalt az Alkotmánybíróság, hiszen napokon belül döntenie kell a magánnyugdíjpénztárak ügyében, a hírek szerint a döntés nem minden tekintetben lesz kedvező a kormány számára.

Nem túl jó hír, mert ugyan az igazság talán diadalmaskodik, de ez azt is jelenti, hogy a gondok csak szaporodnak, hiszen a pénzt már elköltötte Ártunk és Kormányunk,.

Márpedig egy kedvezőtlen döntésnél bele kell nyúlni mélyen a nadrágzsebbe, de mivel ott nincs már lóvé egy büdös kanyi sem, ezért aztán vadul tovább kell sanyargatni a választópolgárt.

Nyakunkon az egészségügy válsága is, ezt tudja is a társadalom, de még mindig arra vár, hogy valaki pénzt zúdítson az ágazatba, márpedig pénz erre sincs, végtére is nem Skoda Superb a rezidens, hogy költsünk rá a nincsből.

Ma még nem érezhető az az óriási probléma sem, hogy a háziorvosok megöregedtek, utánpótlásuk pedig nincs, és mire a háziorvosok egyharmadát képező mai nyugdíjas orvosok szó szerint el és kihullnak a rendszerből, addigra már a másik egyharmaduk is nyugdíjkorú lesz, merthogy azt mondani, hogy nyugdíjas lesz, az talán parttalan optimizmusra vallana.

Ha a nővérek is besokallnak és elindulnak, átkelve a Lajtán a normális, gondtalan megélhetés felé, akkor majd a betegek egymást ágytálazhatják, az ügyesebbje pedig nyitott szívműtétet is végezhet ágyszomszédján.

Azt mondják sokan, hogy ennek a társadalomnak az a baja, hogy a rendszerváltás során hiányzott a katarzis, - na, hát most majd lesz olyam katarzis, hogy belerokkan az ország.

A hírek csupa munkasikerekről szólnak, például szabályozták a közmunkások bérét, melyet sikerült a létminimum alatt tartani, meg elküldenek szolgálati nyugdíjba ezer embert a Honvédségtől.

Abba a szolgálati nyugdíjba, mely Orbán szerint igazságtalan, és amelyből majd reaktiválni fogják őket, de hogy mifrancot akarnak nyugdíjas ezredesekkel kezdeni, azt csak a Jóisten tudja.

Még leginkább a szállodák előtt állhatnának, díszegyenruhában tisztelegve a betérő német géplakatosnak.

Ma kicsit visszaesett a svájci frank, már csak hatvan forinttal drágább, mint amikor felvettem a kocsim hitelét.

A devizaadósok, mikor kinyitják az e havi törlesztőrészlet borítékját, feltehetőleg fenékreülnek, én is azt hittem sokkot kapok, mikor megláttam, hogy a hajdan hatvanezer forintos részletem száztízezerre emelkedett.

De persze hol az én bánatom azokéhoz képest, akiknek a lakása forog kockán?

Velük éppen semmi sem történik, a világmegváltónak beharangozott Állami Eszközkezelő még mindig csak ígéret, állítólag majd hétfőn – egy évvel a tervezett időpont után - bejelentik az indítását, aztán majd jövő ilyenkor meglesz az irodaház, a nappali és az éjszakai titkárnő meg a Superb – csak szervezetten, tervezetten, Fidesz-kormány nem kapkodó idegbolond!

Viszont a nyilvánosság kizárásával ülésezik a devizahitelezés elterjedésének felelőseit és okait kutató Otthonvédelmi Monitoring Bizottság, amelynek létrehozását Orbán Viktor a múlt héten rendelte el.

Tiszta pénzkidobás, én kapásból nyomom a választ: mindenért felelős, függőleges, kilenc betű: GYURCSÁNY.

A mi Nagyonokos Vezetőnk valamiért abban a hitben van, hogy ezen már nem röhög mindenki, aki meg még ért kicsit is hozzá, az nem kezd azonnal vad mutogatásba a Vezér hű csicskása, Járai felé, aki volt olyan kedves a szocik tönkretételét fontosabbnak tartani a nemzet érdekeinél.

Ha erre gondolok, akkor még jobban tetszik nekem a vicc, mely szerint azért szeretem a választásokat, mert akkor tele vannak a villanyoszlopok politikusokkal…

Szóval lassan kezdhetünk készülni, jön az ősz, a vadlibák megkönnyebbült lélekkel húznak más tájakra, lassan elindulnak az orvosok fehér köpenybe öltözött csapatai is.

De szép lenne, ha a mi Boldogságunk is elhúzna végre melegebb éghajlatra, de hát ez egy sorsverte ország, szerencsétlen nép, balsors, akit régen tép, meg ilyesmi, semmi ok az optimizmusra…

:O)))

SÁMÁNVESZÉLY...

Aktuálisan 47.5 milliárd forint a kórházak fizetési határidőn túli adóssága.


A dolgok természetéből adódólag nem ez a teljes adósságállomány, hiszen ehhez hozzájönnek a még le nem járt követelések is, ennek mértéke pedig nagyban függ a szállítókkal kötött alkuk eredményességétől.

Az adatra büszke egészségügyi kormányzat véleménye szerint ezt az eredményt az intézmények csak a belső adósság növekedésének terhére tudták elérni, több intézmény esetében ugyanis jelentős mértékben emelkedtek a várólisták.
Ez a szokásos nóta, az egészségügyi intézmények eladósodnak, az állam egy darabig szörnyülködik, a kórházigazgatók egy része távozni kényszerül, majd rövid hezitálás után beletelepszik egy másik kriugott kórházigazgató székébe, és a verkli megy tovább.
Ma egy ilyen hír még unalmasabb, mint ezelőtt tíz, húsz vagy harminc éve volt, azóta nem változott semmi ezen a területen.
Kádár elégedetten dől hátra a mennyei karosszékben / a pokol hetvenhetedik bugyrában – válasszon ki-ki ízlése szerint.
Rendszerének számos eleme csak röhög a kapitalizmuson, de ezek között is a leghangosabban az egészségügy – a hasát csapkodja, mikor elnézegeti a bávatag utókor gyermeteg próbálkozásait megreformálására.
Így megy ez már évtizedek óta, - a kórházak eladósodnak, állam konszolidál, mindenki mindent megígér, majd a kórházak lassan eladósodnak, stb. stb.
A folyamatban van egy pont - ez az, mikor az állam a zsebébe nyúl – ilyenkor az aktuális egészségügyi kormányzat bölcs és elégedett pofát vág, mintha a saját fizetéséből összekuporgatott milliárdokkal jótékonykodna, holott a mi pénzünkre villog.
Aki ki akar lépni ebből a mókuskerékből, abból hamarosan szörnyeteget (Molnár Lajos) vagy bohócot (Horváth Ágnes) csinálnak, ebbe a folyamatba beszáll mindenki, aki arra jár, nanehogymár felforgassa valaki a jó kis pagonyt, ahol a paraszolvencia fészkel.
Reformokat végrehajtani a politikai ciklus első két évében lehet, ebből az első már elment, - ez arra volt elég, hogy kiderüljön: a Fidesznek fogalma sincs, mit kezdjen azzal a katyvasszal, amit magyar egészségügynek hívunk, mindenesetre addig is, míg ezt kitalálja, mindent központosítani fog, de legfőképpen a beszerzéseket és a kórházak által igénybe vehető szolgáltatásokat, hogy aztán ezeket baráti cégek beszállítói szerződéseivel tegyék majd hazafiassá.
Közben az önkormányzatok, melyek a kórházak többségét üzemeltetik, szép sorban csődbe mennek, de sebaj, az OEP még büszkén áll feladatai magaslatán, így aztán lehet tovább ülni a problémán, mint liba a jégen, várva a tavasz csodáját.
Hiszen akkorra lesz pénz, lesz dínom-dánom, a magánnyugdíjpénztárak halotti torának hozadékából jut majd erre is, aztán indulhat újra a mókuskerék.
Másrészt meg addigra a közvélemény arról értesül és olyan tálalásban, amire a Vezér engedélyt ad, márpedig hogy itt az egészségügy is hihetetlen fejlődésen megy keresztül, arra ciánkálit lehet venni.
Gyurcsány azt mondta, hogy attól kezdve, hogy miniszterelnök lett egészen a választásokig majd beledöglött abba, hogy úgy kellett tennie, mint aki kormányoz és nem tehetett a közelgő választások miatt semmit – értette ezen, hogy nem vághatott bele a szükséges strukturális átalakításokba.
Orbánt ilyesmi nem fenyegeti, ő még egy atomtámadásba se döglene bele (ne keressünk analógiát, az egy kedves kis bogár…), – ő a szükséges átalakításokat nem ezeken a területen találta meg, hanem az államigazgatás területén.
Itt sem az lett a cél, hogy olcsóbb és átláthatóbb államot teremtsünk kevesebb bürokráciával, hanem a középkor újraálmodása folyik.
A várólisták hosszabbak lettek, a betegutak szabályozatlanok, a meglévő szabályok is kijátszhatók - a beteg meg gondoskodhat a saját életéről, ha tud, felhasználva pénzt, kapcsolati tőkét, erőszakosságot, megalázkodást, hogy hozzájusson a számára életmentő ellátáshoz.
Közben a kapacitásokat lekötik a képzelt vagy állapotuk által nehezen indokolható vizsgálatokat kibulizó álbetegek, az orvosok drága laborvizsgálatokat rendelnek aztán a leletre nem kíváncsi senki. Ezenközben a szakrendelések orvosai majd beledöglenek a betegáradat kiszolgálásába, olyan diagnózisokkal. melyeket a családorvosok is kiválóan képesek lennének gyógyítani, de ha nem rendelnek legalább egy teljes vérképet és nem adnak szakorvoshoz beutalót, akkor a kedves beteg rájuk borítja az asztalt.
Julcsa néni meg elmegy rehabilitáltatni magát Visegrádra, oszt ha ott végzett, akkor Sopronba majd Balatonfüredre, és betetőzve a csillagtúrát még egy-két hét Mátraháza is belefér közös pénzünk kontójára.
Dühöngeni persze kár, hiszen ez a ciklus már megint elúszott, legfeljebb legyinteni érdemes, de minek.
És még csak a szakembereket sem érdemes hibáztatni, hiszen az egészségügyért felelős államtitkár bizonyára pontosan tudja, hogy mit kellene tenni – értelmes embernek látszik a Nemzet Orvosával ellentétben - de ehhez politikai döntés kellene, az meg most fél évig biztosan nem lesz, utána meg, ha lenne, akkor már ki tudja, hogy bátorság lesz e hozzá?
Mindenesetre legyünk optimisták és tavasszal kezdjük gyűjteni a gyógyfüveket - kankalin, kökörcsin, kamilla, tyúkhúr, libatop csodát tud tenni.
És reménykedjünk benne, hogy szerencsénk lesz, és a Vezér nem látja meg benne az üzletet, mert akkor aztán kenegethetjük magunkra zsákszámra a körzeti sámán által előírt kutyapotyadékot.
Merthogy első magyarember egészsége, ugye…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/samanveszely

A LEGSÚLYOSABB BETEG...

Maga a magyar egészségügy.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke ma interjút adott az ATV-nek, és ebben kifejtette álláspontját a kórházak kötelező adatszolgáltatása ügyében.

Merthogy - mint az interjúból is kiderült - a magyar kórházak negyven százaléka nem vesz részt a központi adatszolgáltatási rendszerben, gazdálkodásáról az egészségügy vezetése legfeljebb becsléseket készíthet, - úgy tudnak ezek a kórházak elkölteni adott esetben tízmilliárdokat állami költségvetési pénzekből, a mi adóforintjainkból, hogy senkinek nem számolnak el vele, viszont a többiekkel együtt ott állnak a sorban a többletforrások elosztásánál markukat tartva.

Kis kórházak vagy nagyok - mindegy.
Rácz Jenő meg bánatos tekintettel magyarázza Kálmán Olgának, hogy "a Kórházszövetség szerint 235 milliárd forintot kellene a rendszerre fordítani, ennyi kellene a jelenlegi struktúra fenntartásához, de világos, hogy ennyi pénz nincs. De őszig 40-50 milliárd forintra feltétlen szüksége van".
Hurrá.
Ezt hallgathatjuk évek óta az egészségügy vezetőitől, Éger Istvántól, az Orvoskamara elnökétől, meg Rácz Jenőtől is, aki mint egészségpolitikus vagy aktív kórházvezető az asztal minden oldalán és a tetején is ült már, éppencsak alatta nem ült még.
Minden egészségügyről folytatott beszélgetés így zajlik le - ha a jelenlegi strukturát fenn akarjuk tartani, akkor ennyi meg annyi milliárd forrást kell bevonnunk a rendszerbe.
Egyszer szeretném megérni, hogy valaki végre azt mondja - nem akarjuk a jelenlegi strukturát fenntartani, merthogy alacsony hatékonyságú, pazarló, nem felel meg a XXI. század követelményeinek, hogy az ország gazdasági lehetőségeiről ne is beszéljünk.
Pontosabban volt már ilyen kezdeményezés, a Gyurcsány-kormány belevágott a feladatba és el is mondta, hogy ez a rendszer jelenlegi formájában fenntarthatatlan, de abban a pillanatban a szakma példás sebességgel összezárt és közös erővel kinyírta a változást izomból keresztülverni akaró Molnár Lajost.
Utódjával, a jobboldali körökben nemes egyszerűséggel csak Mengelicának emlegetett és a politikusok által élő áldozatul odadobott  szegény Horváth Ágnessel meg már fél kézzel elbántak a nagytekintélyű, de a gazdálkodáshoz általában tökanalfabéta professzorok.
Merthogy az egészségügy nálunk elsősorban politikai és érzelmi kérdés, és mindenki elvárja, hogy úgy üzemeljen, mint a mesebeli terülj-terülj asztalka.
Aki arra jár hadd csipegethessen belőle, a bulimiásak még akár hányásig is zabálhassanak a méregdrága fogásokból.
Tudvalévő ugyanis, hogy az egészségügyi ellátás jár, és ezt nem úgy értelmezi a magyar társadalom, hogy valamilyen pénzt érő szolgáltatást vesz igénybe befizetett járuléka ellenében, hanem fennkölt pofát vág és az ember egészséghez való elidegeníthetlen jogáról szónokol.
Az egészségügyi intézményekben az orvosok meg az adófizetők pénzéből finanszírozott magánrendeléseket folytatnak, a pofátlanság csúcsaként nem egy helyen szabott tarifákkal.
Emellett persze a beteg sem szerénykedik, sok esetben megrendeli a számára rokonszenves gyógyszert és a rengeteg pénzbe kerülő vizsgálatokat.
Akinek elég lenne egy mellkasi röntgen is, az kiharcolja magának a CT meg MRI vizsgálatot, az élelmes falusi öreglány meg beutaltatja magát némi zsebbe dugott hála ellenében egy-két hétre Visegrádra rehabilitálódni, - addig sem kell otthon főzni.
Van beteg, aki egy-egy hét szünetet közbeiktatva körbejárja az országot, Mátraházától Füreden keresztül Sopronig és mindenhol eltölt egy-két hetet, - van érzéke a magyarembernek az okossághoz...
Miután szorgos népünk a vizitdíj elleni harcban dicső győzelmet aratott és az egészségügyi reformot csírájában elfojtotta, elégedett képpel nézett körül.
Azok a szervezetek pedig, melyek egyébként olyan feleslegesek, - már bocsánat - mint p*nán a szőr, és amelyek legjobban ágáltak a változások ellen, most markukat nyujtogatják állami pénzekért meg az egészségügyi  dolgozók zsebében turkálnak a költségvetésük szempontjából igen áldásos kötelező tagságot hirdetve.
Orbánék persze jó szokásukhoz híven fűt-fát ígértek, a kettő között meg százmilliárdokat a kórházaknak, csakhogy most éppen itten van a gebaß - nincs lóvé és nem is nagyon lesz, merthogy a Kósa-Szíjjártó féle nagy attrakció a magánzsebeket valószínűleg szépen kitömhette ugyan, (tényleg, miért is nem vizsgálja a PSZÁF a történtek kapcsán a forint körüli érdekes forgalomnövekedést?...) - de ami jött a réven, elment a vámon, mivel az állam álla felkopott kissé.
Márpedig úgy tünik, azt gondolni, hogy hülye ötleteket izomból le lehet nyomni az EU vagy az IMF torkán, gyermeteg elképzelés volt, és hát sajnos nem tünik gyorsan kipiszkálhatónak Simor sem a székéből, hogy legalább az inflációval lehetne egy kicsit játszani a beígért felvirágzás látszatának megteremtése érdekében.
És akkor még hátra a feketeleves, mert egyszer elfogynak az elfoglalandó stallumok, egy idő után nem nagyon izgat fel senkit a másodosztályú mozgó lábtörlők Gyurcsány elleni küzdelme - valamit érdemben is csinálni kell.
Azt hiszem, éppen most súgják bele a fenséges fülekbe, hogy mit - és igen csodálkoznék, ha az egészségügy átfogó reformja nem szerepelne a listán.
Márpedig akkor nehéz napok jönnek, hiszen azt kell majd eladni, amit egyszer már romlott és büdös árúnak nyilvánítottak, merthogy a szervezeteknek az a hülye tulajdonságuk van, hogy ha ésszerű  éps szakszerű átszervezésről van szó, akkor bárki csinálja is a dolgot, ugyanaz jön ki eredménynek.
Mint a szovjet babakocsigyár esetében, ahonnan a kilopott alkatrészeket összerakva Ivánnak egyre csak harckocsik jöttek ki eredményként...
Hát itt lesz mit szerelgetni, aztán majd érdeklődve várjuk az eredményt...

:O)))