Egy politikai rendszert az is minősít, hogy hogyan bánik országa ifjúságával.
Nem azt kell ezen érteni, hogy mit pofáznak képviselői álszent szemforgatások közepette a különféle fórumokon vagy a médiában, mert az megtévesztő.
Úgy van ez valahogy, mint ahogy a férfi a nővel.
A férfi akkor tudja igazán megítélni a nő szépségét, ha kihámozza a gönceiből és ott áll előtte pőrén, mert addig a cipő, a ruha, a kozmetikumok rengeteg dolgot elfedhetnek vagy odahazudhatnak, ahol tulajdonképpen nincs is semmi.
Ha lehámozzuk Vezérünk rendszeréről szabói és kozmetikusai által ráaggatott csicsákat, akkor bizony elszörnyedve kell látnunk magunk előtt, hogy nem a Milói Vénuszhoz van szerencsénk, mégcsak nem is Dundika áll előttünk, hanem a Vasorrú Bábát volt szerencsénk levetkőztetni – macska a hóna alatt…
Az alapvető kérdés abban áll, hogy milyen lehetőségeket kínál Orbán rendszere a fiataloknak?
Elkeserítő a helyzet, senki nem hitte volna el húsz évvel ezelőtt, hogy errefelé tart a világ, de Orbánnak sikerül visszavezetni az országot a múlt század első fele osztálytársadalmainak korába.
Minden társadalmi mozgás erre irányul, és az iskolarendszer átalakításával sikerül beleverni az utolsó szeget is a magyar ifjúság koporsójába.
Az egész Orbáni politika arra épül, hogy helyzetbe kell hozni a felső-középosztályt meg a leggazdagabbakat, aminek egyenes következménye a magyar középosztály alsó harmadának lecsúszása és a szegénység rohamos terjedése.
Azt képzeli a Nagy Közgazdász, hogy a felső rétegek meggazdagodása majd „lecsorog” az alsóbb rétegekhez, ezzel aztán felvirágzik a társadalom, mely viszont ma úgy érzi, hogy az, ami az ő nyakába csordogál, az minden, csak nem anyagi jólét, vagy ha az, hát akkor a jólét barna színű és büdös.
Nem hinném, hogy ez lenne a kívánatos társadalmi modell – vékony, dúsgazdag felső réteg, szűk középosztály és a nincstelenek hatalmas és lassan-lassan kezelhetetlenné váló tömege.
Tévedés azt hinni, hogy a következő években a cigánykérdés lesz az, amely megoldhatatlan feladatok elé állítja az államot.
Ez a kérdés a szegénység lesz, mely érinteni fog cigányt, nemcigányt egyaránt.
Lehet rengeteg rosszat elmondani a szocializmus átkos éveiről, de egyet biztosan nem: azt, hogy nem figyelt oda az ifjúságra, ne biztosított volna komoly és állandó társadalmi mobilitást, ne adta volna meg a legszegényebb emberek gyermekeinek is a lehetőséget a tanulásra és ezen keresztül a társadalmi felemelkedésre.
No, ennek most aztán vége, oda jutottunk, ahol a 1945-ben abbahagytuk.
A szegény ember gyereke iskolázatlan marad, ergo társadalmi presztízse is alacsony marad, még traktoros se lehet belőle, hiszen a tanfolyamhoz szükséges összeg előteremtése az elérhetetlen vágyak kategóriájába tartozik.
Így aztán kitörési lehetőségnek marad a bűnözés, hiszen még a sport sem jöhet igazán számításba, hiszen egy élsportoló kinevelése is rengeteg pénzbe kerül.
Kolompár Dezső a tenisztrénernél… - hehe, jó vicc volt…
Még NB II.- es focista se lehetne, legfeljebb a faluszéli libalegelőn onthatná a gólokat
De a középosztálynak sincs sok oka az örömre, hiszen csökkentik a felsőoktatásban résztvevők számát, ezen belül az államilag finanszírozott helyek száma is csökken, ezek közül is lesz olyan, ahol a tanulmányi költségek egy részét – felét talán? – a hallgatónak kell fizetnie.
Nem ötforintos tételekről van szó.
Természetesen jobb esélyekkel indulnak a középosztály gyermekei az iskoláztatási versenyben, mint a szegények, de az alsó középosztály nem tudja megfizetni a drága különórákat, a nyelvvizsgákra való felkészítés költségeit, az általános műveltség megszerzéséhez szükséges színház és hangversenyjegyeket.
Gyermekeik így egyszerűen nem lesznek versenyképesek a felső-középosztály és az elit gyerekeivel, akik Angliában vagy Amerikában sajátítják el az angolt, külföldön végzik el az egyetemet, és akik természetes módon fogják betölteni az állam és a gazdasági élet vezető pozícióit, - legfeljebb csicskásaik lehetnek majd nekik.
Ha a Vezér családjának a maga korában az általa most kialakított lehetőségek jutottak volna osztályrészül., akkor a kedves papa kőbányászként, a kedves mama mondjuk kefekötőként kereshette volna a kenyerét, a kis Viktorka meg, ha szerencséje van, és apuka alázatosan kéri a kőbánya tulajdonosát, akkor mellette törhette volna a követ, míg él.
Szóval, hogy ez nem így történt, azt is hozzáírhatjuk a szocializmus kártételeihez.
Azt mondta egyszer: a szocializmus előtt legfeljebb traktoros lehetett volna.
Tévedett, az sem lehetett volna.
Most ő teremti meg ezt a helyzetet – hát nem szánalmas?
A liba, mikor kikelnek a kislibák a tojásból, egyformán gondoskodik mindegyikről, egyformán tanítgatja és védelmezi őket, aztán majd a kisliba képességeitől függően lesz egyszer a csapat vezetője, vagy csak egyszerű légiutas.
Olyan a természetben nincs, hogy a libamama szétválogatja a tojásokat, aztán az egyik felére ráül, a másikat meg költse ki a nap, lesz, amilyen lesz!
Néhány évvel ezelőtt még irigyeltem a mai fiatalokat, mert a mi ifjúságunkhoz képest úgy tűnt, több a lehetőségük, de ma már nem vagyok ebben biztos, és a társadalom egészét tekintve biztos vagyok benne, hogy nincs mit irigyelni..
Van annak is előnye, hogy a diplomásnak a gyerekéből is diplomás lesz, orvos, jogász és mérnök-generációk hosszú sora bizonyítja, hogy a nemzedékeken át felhalmozott tudás micsoda érték.
De ettől még szükség van társadalmi mobilitásra, mert nélküle a társadalom beltenyészetté válik és ez mindenképpen beteg társadalmat szül.
Egy család előtt reális célkitűzés kell, hogy legyen, hogy minden gyermek egy lépcsővel kerüljön feljebb a társadalmi ranglétrán, mint az apja, legyen iskolázottabb, töltsön be magasabb társadalmi presztízsű pozíciót, emelkedjen a család.
Ehhez kellene egy magát hangsúlyozottan családbarátnak hirdető kormánynak segítséget adni, ehelyett kapják a mai fiatalok sorra az orrbavágásokat.
Még tulajdonképpen nem is igen értik, mi folyik körülöttük, divat közöttük apolitikusnak lenni, pedig éppen most folyik az ő gyermekeik jövőjének tönkretétele.
Hogyan lehetne ezt megértetni velük?
:O)))
