A VÍZVÁLASZTÓKRÓL, MEG NÉMI RISZÁLÁSRÓL...

Gyurcsány tökéletesen leírja, hogy milyennek néz ki a Szocialista Párt a választók szemében.
Ezzel nemigen lehet vitatkozni, és nem lehet ráfogni, hogy illúziókat kerget.
Majd ígéretet tesz, hogy leírja, milyen is ez a párt valójában, de akárhogy bogarásztam a röpiratot, csak arra találtam választ, hogy milyenek szeretnénk, hogy legyen.
Hadd közöljem hát én a rossz hírt a röpirat írójával, ha kezébe kerül valaha is ez az iromány: ez a párt pontosan olyan, mint amilyennek ellenfeleink szemében látszik és csak nagyon kicsit hasonlít csak arra a képre, amilyennek mi látni szeretnénk.
A mi pártunk öregecskedő emberek gyenge és zavaros jövőképű, rosszul szervezett és szörnyen vezetett pártjának benyomását kelti (isten mentsen, hogy ezt valaki is kizárólag Lendvai Ildikó nyakába varrja...), sehol sincsenek széles horizontú perspektívák, sem nagy rendezőelvek, - még elvek se nagyon.
Ez a párt az elmúlt időszakban nem tudta összefogni a baloldal híveit, sokszor tett a választók számára értelmezhetetlen lépéseket, ezeket senki nem magyarázta el tán még a tagságnak sem, vezetői folyamatosan torzsalkodtak, áskálódtak egymás ellen, tették ezt a tetejébe akkor, miközben folyamatosan gátlástalan és otromba támadásoknak voltunk kitéve.
Ez a párt hátországot kellett volna adjon a kormányzati munkához de nem adott, helyt kellett volna állnia az önkormányzatokban de nem ezt tette, ehelyett a vezetés egymással volt elfoglalva vagy jobb esetben a köldökét nézegette, a helyi pártszervezetek eljelentéktelenedtek, sok esetben különféle gazdasági érdekek mentén  lepaktáltak a jobboldallal, nem egy helyen részesei a helyi mutyiknak.
Sok esetben úgy kellett vele legyünk, mint akinek a gyereke egyre-másra hülyeségeket csinál, de szeretnünk kell, hiszen a mi csemeténk.
Gyurcsány szerint kért nagy rendezőelv mentén hasad a társadalom.
Ezek közül az egyik  a kádárista alattvalói mentalitás, és a modern, európai,  szabad és felelős, antikádárista polgári ideák közötti választás, - másik a Trianonhoz való viszony.
Ami Kádárt és a kádárizmust illeti: azt gondolom, hogy a baloldalnak meg kellene őriznie történelmi identitását,  és ebben benne van Táncsicstól kezdve a mai napig a baloldal valamennyi törekvése és tette, beleértve azokat a történelmi eseményeket és periódusokat is, melyekre büszkék lehetünk és azokat is, melyekre nem lehetünk maradéktalanul büszkék.
Ilyenek pl. a Tanácsköztársaság utópiákon alapuló túlkapásai, ilyenek a szociáldemokraták megalkuvásai, ilyen az antifasiszta ellenállás és a zsidóüldözések idején tanúsított fékezett habzású baloldali magatartás, ilyen a Rákosi-korszak ma az ellenfélnél visszaköszönő baloldali voluntarizmusa és antidemokratizmusa, az idegen modell szolgai átvétele, a Rajk-per.
Igen, ezek is a mi múltunkhoz tartoznak, mint ahogy  ide tartozik a Tanácsköztársaság honvédő harca, a szociáldemokraták két világháború közötti parlamenti küzdelmei, a szervezett munkásság között végzett politikai és kulturális munkájuk, a kevésszámú antifasiszta ellenálló és azok, akikben volt bártorság a zsidók mentésére.
És múltunkhoz tartoznak a Köztársaság tér mártírjai meg a Rádiónál legyilkolt kiskatonák is.
És bizony-bizony, odatartozik a második világháború utáni földosztástól kezdve a soha nem remélt társadalmi mobilitáson keresztül a kádári kor de facto polgárosodásáig rengeteg minden, amire büszkék lehetünk.
Neuralgikus eleme ennek a kérdéskörnek maga Kádár és kora.
Ma divat mindenkinek - beleértve a röpirat szerzőjét is - ezzel szemben meghatározni magát.
Ez szerintem hibás szemlélet.
Kádár hazánk egyik legnagyobb baloldali politikusa, már amennyiben politikuson azt az embert értjük, aki a nemzet, a társadalom felemelkedése érdekében kíván tenni korának társadalmi és közjogi, világpolitikai keretei között.
Ő volt talán az egyetlen a XX. század politikusai közül, aki olyan feleleteket tudott adni kora kihívásaira, amelyek harminc év békét és boldog nyugalmat adtak a társadalomnak, felemelkedést a kisembernek. Következetességével az országnak nemzetközi elismertséget és tekintélyt, saját magának tiszteletet tudott kivívni.
Természetesen nem kell elfelejteni azt sem, hogy eredményeit egy birodalom kvázi halytartójaként érte el, de megkérdezném, ha Bethlen Gábort pozitívan értékeljük, akkor miért kellene Kádárral másként eljárnunk?
Az összevetés adja magát, mint ahogy bátran össze lehet vetni Bethlent Báthory Gáborral, Kádárt Nagy Imrével.
Per tangentem említeném Gyurcsány egy régebbi megnyilatkozását, melyben azt állította, hogy választanunk kell Nagy Imre és Kádár között.
Szerintem meg egyátalán nem kell választani, mindkettő a mienk.
Lehet Nagy Imrében tisztelni az ország függetlensége mellett kiálló idealista (?) vértanút, egyidejűleg lehet tisztelni az országot felvirágoztató reálpolitikust is, - a történelem néha produkál ilyen furcsaságokat.
De ha már választani kell, akkor - szégyen ide, szégyen oda - én inkább olyan vezetőt kívánnék az országnak, aki reálisan tudja felmérni a lehetőségeket és azok keretei között manőverezve próbálja meg kihozni a legjobbat népe számára, mint olyat, aki nagy hősiességgel fejjel megy a falnak.

Gyurcsány ott is téved, mikor azt gondolja, hogy a választóknak tetszik a Kádár-ellenesség, - ha szétnézett legutóbbi helyzetértékelő beszéde során a teremben, akkor a sok fehér fej jelezhette volna neki, hogy hívei zöme a kádárizmus haszonélvezőinek köréből kerül ki, értve ezen azokat az egyszerű embereket, akiket az a rendszer megbecsült, felemelt vagy akiknek lehetőséget adott maguk vagy gyermekeik kitörésére.

Ha őket elriasztjuk, akkor jelenleg kiürül a párt.

Azt mondja Gyurcsány, hogy a ma szocialistájának antikommunistának kell lenni, és nem veszi figyelembe azt, hogy ha a legutóbbi választáson azok a szavazóink, akiknek MSZMP tagkönyve volt nem ránk adják a szavazataikat, akkor a párt tán még az 5%-ot sem éri el.

Magyarországon az MSZMP tagjait nevezték kommunistáknak, őket rekeszti ki éppen - szerintem elhamarkodott - ítélkezésével Gyurcsány.

Mellesleg a kommunizmus nagyon szép utópia, és akik ezt eszközként használták fel egy ázsiai típusú diktatúra létrehozása érdekében, azokat sztálinistáknak hívjuk, esetleg bolsevikoknak.

Szóval árnyaltabban kellene fogalmazni, merthogy én ugyan érteni vélem Gyurcsány törekvéseit, de nem biztos, hogy az a hajdani párttag géplakatos is hajlandó ezen törni a fejét, - legyint egyet és kíván valami nem túl kedveset neki, majd elfelejt elmenni szavazni...

Mellesleg jegyezném meg, hogy a nyugdíjasok száma hárommillió fő, és ők valamennyien szavazópolgárok.

Ez nem jelenti azt, hogy az MSZP-ből  kádárista nosztalgiapártot kellene csinálni nyugdíjasok számára.

A választópolgár - ez a nyugdíjasra is vonatkozik - nem hülye és pontosan tudja, hogy a világ megváltozott, új módon kell gondolkodni és cselekedni, hajlandó is ezt tenni, ha elmagyarázza valaki nekik a teendőket.

Nem kell attól tartani, hogy a Hapci cirkálóról lőni kezdi a Parlamentet, - de azt azért ne várja el senki tőle, hogy megtagadja egész múltját, az eredményeket, melyekre büszke volt.

Ő azt várja, hogy elismerjék azt, hogy olyan szintre hozta romjaiból az országot, amelyből sok esetben még ma is éldegél a nagypofájú utókor.

Ne tagadjuk a bűnöket és huibákat, de ne tegyük ezt azokkal a dolgokkal kapcsolatban sem, melyekre büszkék lehetünk.

Sokszor elgondolkodom, hogy miért is kell nekünk állandóan a jobboldal elvárásainak megfelelően beszélnünk, miért nem merjük bátran bevállalni múltunkat?

Ha az elmúlt századdal kapcsolatban mérleget vonunk, hogy a jobb vagy a baloldal tett többet az országért, az eredmény vitathatatlanul a mi javunkra szól, - nincs okunk a meghunyászkodásra.

Ami Trianont illeti, azzal sok mindent nem tudunk kezdeni, merthogy a süketnek hiába énekel akár Bocelli is, márpedig a jobboldal e tekintetben süket, mint a nagyágyú.

Hiába meséljük el neki, hogy amikor a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének  katonái az ország védelmével voltak elfoglalva, akkor Horthy és a tiszt urak Szegeden a szép Sóvári főhadnagyné cipellőjéből itták a sampuszt, hogy a vezérkar árulói kiadták a románoknak a tiszai offenzíva terveit, hogy a dicső Székely Hadosztály volt az, amelyik megnyitotta a román csapatok előtt a frontot, hogy Horthy a románok nyomában Stromfeldtől rekvirált lovon lovagolt be Budapestre, - nem érdekli őket.

Az sem, hogy a kétségkívül megalázó szerződést Horthy megbízásából írták alá, - miért nem tagadták meg az aláírást? - az sem, hogy a külföldi államférfiak közül egyedül Lenin ítélte el azt, az sem, hogy a II. világháború előtt a Szovjetunió ígéretet tett a korrekcióra, ha kimaradunk a háborúból, - semmi nem érdekli őket, csak az édes-bús bosszú gondolata tölti ki bánatos fejüket.

E tekintetben szerintem a jövőre kell koncentrálni, az Unió által megvalósított nemzetegyesítésre, a határokon túlnyúló együttműködésre, mert a múltért folytatott csatában a jelenlegi módszerekkel folyamatos vereségre vagyunk ítélve, - a Székely Himnusz templomi zászlók lengetésével és könnyek pergetésével egybeköttött éneklésével szemben az értelmes beszéd nem versenyképes.

Egyébként pedig azt kellene elemeznünk, hogy hogyan juthattunk oda, hogy az összes hazafias jelképet és érzelmet lenyúlta a jobboldal, kezdve a nemzeti zászlóval.

Mi meg még a munkásmozgalmi jelképeinket is szégyelljük, - mikor az egész európai baloldal vörös zászlókkal jár tüntetni, akkor a mi rendezvényeinken legfeljebb egy-egy bágyadt nemzeti zászlót találhatunk, mintegy elismerve azt, hogy nincs jogunk a lengetéséhez.

A zembereknek ez rengeteget jelent, - nem lehetnénk ennyire bénák...

A liberalizmussal kapcsolatban annyi a megjegyeznivalóm, hogy a politikánknak elengedhetetlenül de mértékkel kell liberális elemeket is tartalmazni, bár mostanában  és még pár évig nem nagyon kellene ezt a kifejezést sürün alkalmazni, merthogy a szocialista választók úgy utálják képviselőit, mint Fejenagy a kukoricagölödint, hogy egy nemrég olvasott klasszikust idézzek.

Kár őket hergelni.

Ami a romakérdést illeti, azzal kellene talán kezdeni a dolgot, hogy meghatározzuk, hogy kiről beszélünk.

Merthogy nem ugyanaz a teendő a roma származású gyógyszerésszel, a roma identitású médiaszakemberrel ( velük nincs teendő, versenyezzenek a piacon a többi állampolgárral egyenlő feltételekkel, az tesz jót nekik...) vagy a csenyétei munkanélkülivel kapcsolatban.

Szerintem fel kell szeletelni a problémát és jellegének megfelelően külön-külön kell kezelni a munkanélküliség, az oktatás-nevelés, a bűnüldözés, az életmód kérdésköreit,  a problémának megfelelő módszereket alkalmazva.

És bár tudom, hogy csúnya a megközelítés, de mégis le kell írnom: nem jó megoldás az, ha az óvodás csoport közepébe bedobunk egy zsák csokit, mert annak jó vége nem lesz.

Így a cigányság vezetőire sem lehet felügyelet nélkül százmilliókat bízni, - majd ha már bizonyítottak, hogy tudnak bánni a rájuk bízott eszközökkel és felelősséggel, akkor lehet változtatni.

Itt van a legutóbbi példa, a roma fiatalok bevonása a közigazgatásba, - az ellenőrzés hiánya csak visszaélést szül.

A baloldaliság meg a nép olvasatában azt jelenti, hogy a kisemberek érdekében kell politizálni, és tovább ők nem is cifrázzák.

Ha be tudjuk mutatni azt, hogy pl. az örökösödési illeték tervezett, összegkorlátozás nélküli eltörlése azt a célt szolgálja, hogy a Cinege utcai proletár utódai megússzák majdan  nagyszámú ingatlanjaik után az illetékfizetést, az hozni fog a konyhára, mert abból a kisember megérti, hogy érte dolgozunk.

Ha olyan adórendszert vezetünk be vagy támogatunk, amelyiknél nem a felső adósávok befizetői, hanem a szegényebbek járnak jól, azzal is bizonyítjuk a baloldaliságunkat, de dumával csak akkor megyünk valamire, ha valaki feltalálja végre azt, hogy hogyan lehet vele áramot termelni, és azt a szegényekneek adjuk...

Még egy pár szót Gyurcsány legutóbbi blogjáról.

Az a vezérgondolata, hogy "eszem ágában sincs bármifajta vezető posztot elvállalni."

Nos, aki szolgálni akar, az ne válogasson, - ha a párt tagsága valamilyen funkcióra alkalmasnak találja, akkor azt kötelessége elvállalni, hacsak nincs valamilyen elháríthatatlan oka a megfutamodásra.

Nem kell ilyen esetben vonakodni mint a szűzlány, engedni kell a karmának, - aztán dolgozni, min az állat, csak némileg eszesebben.
Tudnám, miért jut eszembe a vicc:
Egy férfi a bálban megszólít egy hölgyet:

- Asszonyom, táncolunk egyet előtte?

:O)))

folyt köv.

GYURCSÁNY RÖPIRATÁHOZ. A MÁSODIK NÉGY ÉV ÉS EGYEBEK...

Amit nyertünk a választásokon, hamar elvesztettük.
A második négy év elemzéséből kimaradt az ÁFA - csikicsuki meglehetősen rosszízű trükkje.
Ez különösen akkor ütött vissza, amikor szelleme az őszödi beszédben visszaköszönt a "trükkök százait alkalmaztuk" kifejezés mögül.

Önmagában sem volt elegáns dolog, de volt egy nagyon káros pszichés hatása is: ha nem kap meg valaki valamit az soha nem fáj annyira, mintha elvesznek tőle valamit, amit ő már a sajátjának tudott.

Ez elkezdte erodálni a kormányzat és személyesen a kormányfő szavahihetőségét is.

Nekem kissé sántít az elemzésnek az a része is, hogy csak a választások után váltak ismertté a borzalmas számok, - úgy emlékszem, hogy a konvergencia-programot az Unió többször is visszadobta és nem tudom mivel indokolni - azon kívül, hogy Gyurcsányt helyzetbe akarták hozni, - hogy hozzájárultak a végleges verzió közzétételének választások utáni időpontjához.

Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a később elfogadásra került konvergencia-programot a választások előtt ismerik meg a választók, - sajnos így megint adtunk a Fidesz részére támadási felületet.

Ezzel együtt természetesen minden értelmes ember tudja, hogy az ellenzék tökéletesen tisztában volt a költségvetés helyzetével, ha meg nem, akkor Varga Mihályra egy kecskét sem szabad rábízni, nemhogy az ország pénzügyeit.
A választó persze szívesebben hiszi azt, hogy a képviselők trógerek, mint hogy rendes emberek, ugye... 
Bár az a véleményem, hogy az őszödi beszéd nem oka volt a kedvezőtlen folyamatoknak, hanem csak jókor jött ürügy volt a szocialisták elleni támadásra, mégis - talán kellett volna egy kicsivel többet foglalkozni a hatásával, és itt sem lett volna szabad megkerülni a kérdést: ki volt a kiszivárogtató, ha úgy tetszik, ki volt az áruló.
Kicsit sarkított példával: ha egy családban vérbe fagyva találják egy reggel az anyát, akkor abban a családban soha nem lesz nyugalom, sem bizalom egymás iránt addig, míg meg nem találják a gyilkost.
Mondjon akármit is az apa vagy bármelyik gyerek, - mindenki gyanús addig, aki él.
A baloldalon sem lesz nyugalom addig, ameddig mindenki gyanakodva néz egyik-másik szocialista politikusra, merthogy  arról - politikai megnyilatkozásai alapján - esetleg feltételezhető a szándékos károkozás az ellenlábasnak.
Nem hinném, hogy újat mondok, gyanusítottként a beszélgetésekben első helyen mindíg Szili Katalin és köre merül fel, de hallottam már magánbeszélgetésekben Karsai József nevét is.
Ameddig ilyen tisztázatlan problémákat kell kerülgetnünk, addig teljesen reménytelen a társadalom és a tagság bizalmának, szimpátiájának visszaszerzése, merthogy a sumákságot mindenki utálja, a jelenlegi helyzet pedig sumákság a javából.
Ha a mi pártunk lenne Hófehérke, akkor megértem, hogy titkolni kell az őt megpocsékló pedofil nagybácsi/nagynéni tettét, de hát lássuk be: mai állapotában a szocialista párt leginkább egy öregecskedő, ledér hölgyre emlékeztet, akin végigment már az egész huszadik század...
Amit Gyurcsány a reformokról ír, annak minden sora igaz.
De nem ír a reformok előkészítéséról, nem ír azokról a reformokat kiherélő kompromisszumokról, melyeket a párton belül kellett kötnie ahhoz, hogy azok egyátalán előterjeszthetővé váljanak, valamint - úgy látszik ismeri a "halottról jót vagy semmit"elvét -  nem ír szinte egy szót sem a koalíciós partnerről, aki folyamatosan bizonyította a tételt, hogy kinek ők a barátai, annak nincs szüksége ellenségre.
És megint nem ír semmit sem arról a  kommunikációs vereségről, mely ebben az időben ért bennünket, merthogy nem tudtuk a társadalomnak tisztességesen elmagyarázni, hogy miért  és mit akarunk csinálni, és hova vezet az az út, amelyre rá akarunk lépni, továbbá mi fog történni ha a régi utat járjuk.
Azt is ecseteli Gyurcsány, hogy 2006 után hogyan  küzdött a kormány a tisztességéért, a kormányzás lehetőségeinek megtartásáért, de arról a hibáról nem ír, ami az egész szocialista kormányzást jellemezte, legalább is kivülnézetből igencsak úgy látszott, hogy a kormányzás nem a hatalom gyakorlásáról, hanem a Fidesz elleni ideológiai harcból áll, márpedig az ő agresszivitásukkal szemben egy demokrata jószándékú illúziói hatástalanok.
Bizony-bizony bátrabbnak kellett volna lenni, kezdve a TV-székház ostromától a képviselők kordonbontásáig, akiket egyébként elő kellett volna állítani, rabosítani, hogy tudja meg mindenki Magyarországon, hogy a törvényesség egyformán kötelező gazdagra és szegényre, hatalmasra és kisemberre egyaránt.
A választó nem kedveli a teszetoszaságot és szívesen az erő mellé áll, márpedig itt mit látott? 
Ott áll Orbán mint egy kettéfűrészelt Luke Skywalker és az erő vele van...
A reformok felvezetése sem volt túl szerencsés, nem sikerült még a kedvezményezettjeit sem magunk mellé állítani, a mezei választópolgár meg egyátalán nem értette, hogy miért is lesz jó az neki, ha fizet, - merthogy ez jutott el hozzá. meg hogy a helyi kórház ismerős sebészének nem lesz munkahelye és ezentúl járhatnak az örök rivális, a szomszéd város kórházába beteglátogatni.
Közben hallgathatják a liberális miniszteer harsogó parancsszavait, meg nézhetik utódjának bájos tanácstalanságát - brrrrrrrrrr....
Anno, a diktatúra nehéz igája alatt görnyedve a társadalmat a törvények előkészítése során egyeztetési kényszer terhelte, - a javaslatot megtárgyalták a pártszervezetek, az illetékes szakszervezeti fórumok, véleményezték különféle köztestületek, szakmai szervezetek és mire törvényjavaslatként benyújtásra került, már mindenkinek a könyökén jött ki az okosság.
Ehhez képest ma, a viruló demokráciában összeül három ember és dönt, majd megíratja az előterjesztést némi tanácsadói díj fejében a haverral, hogy hadd sarkítsam már kicsit a helyzetet...
A végrehajtás előkészítése ugyan többé-kevésbé rendben volt, de a kommunikációja ismétcsak hatástalanra sikeredett - egy ország hallgatott a felesleges aktív kórházi ágyak  megszüntetéséről, az ellátás átszervezéséről és zengett egy jószándékú mellékes gesztusról, a kórházi széfek bevezetéséről, változatos formában méltatva annak bornírtságát.
Aztán azt is hiányolom az elemzésből, hogy nemigen derült ki, hogy a párt vezetése miként viselkedett mikor zengett az ég, nevezetesen milyen volt a miniszterelnök hátországa, belső támogatottsága, ki keverte a - mondjuk - szószt az utód kiválasztásánál, és miért nem lehetett az első percben előállni az egyetlen ésszerű javaslattal, Bajnaival,  - talán csak nem meg kellett várni, hogy más javasolja?
És ha igen, nem lehetett volna ezt megszervezni?
Meg kell jegyeznem, hogy óriási hibának látom Gyurcsány lemondását a pártelnöki tisztségről, - erről sem esik szó -  nem volt elegáns megoldás sértetten elhagyni a csatateret, - legalábbis kívülről ez így tünt.
Lancelot pajzsát behorpasztják, erre eldobja kopjáját és sértetten ellovagol...
Bajnai nagyon fegyelmezetten és brilliáns módon vezényelte le az utolsó évet, habár ez sem segített semmit, - ha a hivatalbalépése napján kiírják a választásokat, talán jobb eredményt érünk el, az azóta eltelt időszakban sokan álltak át a vélelmezett győzteshez.
Sokan csalódtak a különféle, jól előkészített időpontokban felvezetett botrányok kapcsán a pártban, - ezt megspórolhattuk volna.
Mert nekünk azt is gond nélkül a nyakunkba lehet varrni, ha egy önkormányzati nagyvállalat személyzeti főnöke gondoskodik kisunokája jövőjéről, mi meg azzal se tudunk mit kezdeni, amikor az ország miniszterelnöke úgy vesz csúszópénzért vadászrepülőt, mint anno banánt vettek pult alól...
Mondom, - kommuniklációs vereség volt ez a javából...

:O)))

folyt. köv.

GYURCSÁNY RÖPIRATÁHOZ. A BALOLDAL ELSŐ NÉGY ÉVE.

Hadd szögezzem le mindjárt az elején, hogy kedvelem Gyurcsányt.
Kevés számú európai mércével is elfogadható politikusaink egyikének tartom, és tán az egyetlennek, aki alkalmas arra, hogy a magyar baloldalt a kor követelményeihez igazítsa.

Ennek dacára van néhány észrevételem az elemzéshez.

Röpirata elején Medgyessy kormányzását értékelve nekem roppant hiányzik annak a ténynek említése, hogy a kormányfővé választást követően jutott csak a társadalom tudomására D-209 titkosszolgálati szerepe, - ennek nagy szerepe volt abban, hogy a társadalom bizalma megrendült a szocialistákban.

Egyrészt ez az eljárás a koalíciós partnert lehetetlen helyzetbe hozta, és bár nagynehezen le lehetett tuszkolni a torkukon a békát, de megmérgezte az együttműködést, alapvető elveikben sértette őket.

Másrészt meg ebben is megmutatkozott a szocialista párt káderügyekben folytatott örök szerencsétlenkedése.

Az azért az még egy elkötelezett szimpatizáns számára sem fogadható el könnyen, hogy egy pufajkást egy titkosszolgálati és az elmúlt rendszerhez erősen kötődő múlttal rendelkező ember kövessen a miniszterelnöki székben, - a társadalom jelentős része számára pedig egyenesen elfogadhatatlan.

Hornnal nem volt ilyen tekintetben probléma, mindenki tudta róla, hogy ki ő és ő sem tagadta a múltját, de Medgyessy esetében a nép úgy érezte - és valljuk be, nem alaptalanul - becsapták.

Olyan kommunikációs előnyt sikerült ezzel a Fidesz kezébe adni, amit aztán a későbbiekben nehezen lehetett ellensúlyozni.

Ha abból indulunk ki, hogy egy miniszterelnöknek egész kormányzása alatt bizonyos szinten fenn kell tartania politikai támogatottsága mellett kormánya társadalmi támogatottságát is, akkor beláthatjuk, hogy már a személy kiválasztása sem volt túl szerencsés.

A botrány kipattanása után hozott népszerűség-hajhászó intézkedések ugyan hoztak átmeneti sikereket, de ennek rettenetes lett az ára.

Az akkori kedvezményezettek zöme ma a Fidesz táborából ócsárolja a szocialistákat, - mint tudjuk, a hála nem politikai kategória.
Jó lenne tudni azt is, hogy ezekről a lépésekről mi volt akkortájt Gyurcsány Ferenc véleménye, volt e része ezekben a döntésekben.

Medgyessy kívülről egészen úgy nézett ki, mint egy úriember, de ebben is tévedtünk, ez ma már tisztán látszik.

A Gyurcsány-kormány időszakából a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó népszavazás értékelésével nem nagyon lehet egyetérteni.

A korabeli politikai döntést megalapozó vélemény nem a társadalom szemszögéből, hanem a két tábor szembenállásából értelmezte a problémát.

Márpedig itt nem az lett volna a kérdés, hogy mit szól a szocialisták véleményéhez Orbán Viktor, hanem az, hogy mit szólnak hozzá azok az emberek – a választók többsége - akik nem a fejükkel, hanem a szívükkel gondolkodnak, és mit szól hozzá a határon túli magyarság.

Tán többre mentünk volna, ha lelkesen ráfordulunk az ötletre, és vadul támogatjuk, majd a törvényjavaslatba beépítjük azokat a garanciákat, melyek kizárják, hogy a más államokban adózó állampolgárok a mi adóforintjainkból gazdagodjanak, vagy beleszólhassanak a választásokba.

A köztársasági elnökválasztás kudarca pedig egyátalán nem volt váratlan, - ismerve Szili konok butaságát és a szabaddemokraták végtelen agresszivitását a vereség kódolva volt.

Emígyen hát nagy igazság volt abban, amit Gyurcsány Őszödön mondott: a szarból hozták vissza a választást.
Méghozzá bravúrosan, a szocialistáktól szokatlan szervezettséggel, odafigyelve arra, ami az átlagembernek oly fontos, - az érzelmekre.
Aki kint volt az Andrássy úton a kampányzáró naggyűlésen, az soha nem felejti el a hangulatát, hitet és erőt adott, erőt mutatott, lelkesedést és együttműködést váltott ki.
Erről sem ír Gyurcsány, pedig a szocialisták politikai munkájának ez az egyik leggyengébb pontja.
Képtelenek választóik érzelmeire hatni, pedig az emberek igénylik ezt, igénylik a magasztos eszméket, igénylik a lelkesítő szónoklatokat és igénylik a közösséget, melyhez tartozni erőt és büszkeséget ad.
Még a legegyszerűbb dolgokat sem alkalmazzák, amelyek erősíthetik a csoport-tudatot, - egyszerűen nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

A másik hiányosság, amit a szocialisták büszkén a magukénak mondhatnak, az a kommunikációs tehetségtelenség.

Ez a párt semmit nem tud közérthetően és hitelesen elmondani, a legprimitívebb hazudozással szemben sem tud fellépni, állandóan védekező alapállásból kommunikál.

Ezt is a röpirat hibájának tartom, - sehol nem kerül benne szóba, de úgy vélem, hogy a vereségünk elsősorban kommunikációs vereség.

A kor, melyben élünk a kommunikáció kora, - egyszer tán úgy fogják emlegetni, hogy a Nagy Kommunikációs Forradalom, és nagyon szomorú, hogy ezt az e-analfabéta Orbán felismerte, Gyurcsány meg nem.

Korunk embere nem a mélyenszántó elmélkedők közé tartozik, ő klipeken nevelkedett, kétsoros üzenetekre szocializálódott, felületes és érzelemorientált választópolgár, akihez soha nem jut el egy ilyen röpirat.

Őt is ki kellene szolgálni…


:O)))

Folyt. köv.

MINISZTERELNÖKI MEGBÍZOTT...

Ez olyasmi lehet, mint az elnöki különgép.
Vagy a pekingi kacsa, - már maga a kifejezés megragadja az ember fantáziáját.
Nem szólva Orbán fantáziájáról, aki egyre-másra képes kitalálni a legváltozatosabb idiótizmusokat
Úgy látszik Balsai látványa különösen inspirálhatja, merthogy csak neki találta ki a "Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója" címet is.
Azon nem oly rég már elironizálgattam, hogy vajh, mit fog derék Balsaink igazgatni, merthogy igazgatnivalót legfeljebb a gatyájában vélek felfedezni, de a mai kinevezés nem hagy ilyesféle kétségeket.
Orbán pontosan meghatározta a legyűrendő ellenséget: a magyar oligarchák ellen kell kardot emelni, kik emberi méltóságukban tapostak meg magyar állampolgárokat.
Be kell valljam, megtekintve Balsai exminiszter szellemdús ábrázatát nekem is mindjárt névadási ötleteim támadnak, csakhát egyrészt nálam a szóösszetétel eső tagjaként valamiért mindíg a "kosztromai" kifejezés ugrik be, - úgy jártam,miként a hajdani szovjet babakocsigyári alkalmazott, akinek az ellopott és hazavitt alkatrészekből az összerakás után folyvást harckocsi jött ki... 
Elmerengtem aztán azon is: anno ha a király sorsfordító csatába küldte hű lovagját, az volt a minimum, hogy adott neki kardot-pajzsot-kopját-csatabárdot, - ugyan, ez a derék Balsai lovag milyen fegyverzettel megy a csatába?
Merthogy ugye nincsen őnéki semmiféle alkotmányos felhatalmazása semmire, nincs jogköre még kérdésfeltevésre sem, úgyhogy ha találkozik esetleg Gergényivel és kérdéseket tesz fel neki, akkor ezt legfeljebb egy kávé mellett teheti meg, ha a kopasz és kissé rozsdásodó vasprefektusnak nem derogál leülni vele, mely opción - valljuk be - csodálkozni egyátalán nem kellene...
Ha valakit bűncselekménnyel vádolnak vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel és azt a kormányfő hivatalból üldözendőnek véli, akkor e célra megvannak a megfelelő szervezetek melyek a jogállami keretek között eljárhatnak, sőt - eljárni kötelességük is.
Ha az ügy politikai természetű, akkor egy tisztességes polgári demokráciában ennek kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel, és ott rágják a gittet a hivatalból bölcsek, és majd egyszer határozatot hoznak.
Még jó Keller vitézünket is felruházták egy államtitkári címmel és a közpénzek őrzésének feladatával mielőtt nekilódult volna a harcnak, s bár vesztett, de legalább méltó páncélzattal és fegyverzettel mászhatott fel a katafalkra a hősi bukás után.
Erre itt van nekünk ez a snassz zsoldos, - nem is értem, miért kellene szeretnünk.
Különösen úgy, hogy a cél, melyért harcba indul, kissé vicces és nagyon gusztustalan.
Merthogy mi is történik éppen?

A Fidesz ma azokért az utcai harcosokért, a csőcselékért emel szót, akik ma leginkább az állítólag ellenfélnek tekintett Jobbik sorait gyarapítják, akik a jogállamot és a közrendet erőszakos eszközökkel heteken át támadták és akik akcióikkal lejáratták hazánkat az egész világ előtt.

Több mint ötven állam és kormányfő nézegethette az ominózus ünnepen a szétvert és lángoló Budapestet, azt a helyzetet, melyben a legfőbb közjogi méltóság saját tikszaros életét féltve nem mert résztvenni az ünnepi koszorúzáson, azt a szituációt, melyben a békés ünneplésre készülő ellenzéki pártelnök beszédének elmondása után véletlen arrajáró  páncélozott BMW-jével söpört el.

Olyasmi volt ez, mintha valaki vasárnap délután gyermekei társaságában moziba golyóálló mellényben menne, - ha valaki ezt indok nélkül teszi, akkor az egy paranoid idióta, - vonatkozik ez a golyóálló BMW-re is.

Ha viszont indokkal, akkor lehet, hogy előre tudott valamit?

Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy ki taposott meg kit és mit 56 ötvenedik évfordulóján.

Szerintem a zavargások résztvevői taposták meg és köpték szemen a demokratikus államrendet és a jogállamot, - aztán később még rugózott ezen kicsinyég az ügyészség és a bíróságok is megtették a magukét - a fejlett magyar jogállam nagyobb dicsőségére...

Talán szögezzük le, ezzel az akcióval nem a kormánynak, hanem 56 emlékének sikerült beeverni az utolsó szeget a koporsójába, - hogy ennek utána ez a nap a következő száz évben nem lesz nemzeti ünnep, arra a nagyonmélynemzeti oldal mérget vehet.

Persze prognosztizálni lehet, hogy idén ősszel már méltó lesz a megemlékezés, remek párhuzamokat hallhatunk majd '56 utcai és 2010 szavazófülkékben megvívott forradalma között, - szép lenne, ha ez utóbbi sem tartana tovább két hétnél, de attól tartok, erre kevés az esélyünk.

Esetleg jövő őszre már a moszkovita szobrát sem kell nézegetnie annak, aki átvéve az Arany Tuskóláb díjat kilép a Parlamentből és az sem lehetetlen, hogy ezentúl nem '56-ra emlkszünk, hanem két év múlva '62 ötvenedik évfordulóját ünnepeljük majd, - itt lesz a marokkói király meg a gerolsteini nagyhercegnő - mikor a bebörtönzötteket a zemberek kiszabadították. 

Mindenesetre szép lenne, ha Balsai meghízott kivizsgálná a zavargások során megsérült 396 rendőr sérülésének körülményeit is, - kéretik ehhez a mondathoz pikírt mosolyt hozzáképzelni...

Azon meg csak dühöngeni tudok, hogy a szocik még mindíg nem tudnak mit kezdeni azzal a Fidesz által alkalmazott szuperprimitív kommunikációs trükkel, hogy keresnek egy pejoratív vagy azzá tett kifejezést és akárki akármivel kapcsolatban megszólal közülük, okvetlenül beleszövi ezt a mondókájába.

A legfrissebb ilyen szó az "oligarcha" - a nép többsége ki sem tudja mondani, éppen ezért tetszik neki, - ha még kicsit dolgoznak rajta a fiúk, akkor a kifejezés lassan bevonul a rögöny és az inyekció mellé.

Meg nem értem, miért nem lehet saját fegyverüket ellenük fordítani, - hacsak azért nem, mivel nagy nehézséget okoz három szocialistának fegyelmezetten, egy időben egyformán nyilatkozni.

Ez a párt - lassan úgy tünik - a primadonnák pártja.

El kellene beszélgetniük egy színházi emberrel arról, hogy hány ember is kell egy sikeres előadáshoz és hogy mennyire fontos az, hogy a harmadik alabárdos az alabárdját emelgesse és ne ő akarja elmondani Hamlet monológját...

Viszont szép jövő körvonalozódik ezzel a közjoginak neméppen mondható aktussal: a vélelmezhető miniszterelnök nem fog itten bíbelődni joggal, szabályokkal, az illemet meg nem ismeri, ugye, - egyébként is mondott ma valami olyasmit, hogy minden megváltozott és a régi szabályok nem érvényesek, - nem szó szerint idézem.

Hát, majd meglátjuk mire megy az ország ezzel a mentalitással, - ha nincs szerencsénk, akkor tönkre...
De azért legyünk optimisták...
:O)))

VÍZEN JÁRVA, LEVITÁLVA...

Megszületett hát a nagy mű, az Orbán féle végrehajtó hatalom, az új kormány.

Nem túl nagy fáradságba kerül megtekinteni, hiszen létszáma nem túl nagy, ami azt illeti, bőven elférnek egy közepes nagyságú asztal körül, mint ez képességeiknek megfelelően nekik dukál is, hiszen mindössze nyolcan vannak, - habár ha államtitkáraikat is hozzászámítjuk a csapathoz, akkor azért kellene egy rendesebb kocsma, ha sörözni szeretnének.
Persze ilyen tervek nincsenek, hiszen hülyén nézne ki az a sörözés, melynek kezdetén az asztal körül ülőknek felállva kellene köszönteniük azt, aki meghívta őket, így hát inkább úgy csinálnak majd, mintha ők lennének a kormány és éppen kormányoznának.

Alapvetően persze nem tesz rosszat egy testületnek az, ha kevés tagból áll, - a szakemberek szerint egy értekezlet hatékonyságának alapfeltétele, hogy a résztvevők létszáma ne haladja meg a tíz főt.

És persze az sem hátrány, ha az értekezlet kereteit, időtartamát, formáját előre meghatározzák, mint ahogy az is segíti a munkát, ha a rendezvény stílusát is körvonalazzák jó előre, - pl. a belépő Vezér köszöntése térden állva, a megszólítás kötelező alázatossága, stb. stb.

Mégis, hülyén venné ki magát, ha a kormány tagjai úgy kezdenének viselkedni, mint tették azt mezei fideszes képviselő korukban, - pl. ha nem tetszik nekik az, aki hazudik, akkor, ha az illető megszólal, ők kivonulnának, - egymás közt, soha el nem lehetne kezdeni a kormányülést…

Természetesen a jegyzőkönyvek vezetésétől a legújabb kori magyar államjogi tradíciók okán kötelező lesz eltekinteni, és miután úgy tűnik, hogy a modellt a Nagy Kormányos Fülig Jimmytől emelte át a magyar hétköznapokba, felüti fejét annak veszélye is, hogy a kormányüléseket cipő nélkül, zokniban kell majd megtartani a kötelező egyszerűségre való törekvés jegyében.

Ez persze kockázatokat hordoz magában, de bátor vezérünk semmitől sem riad vissza…

A leendő kormányfő már azt is bejelentette, hogy a kommunikáció teljesen új módszerét alkalmazza majd népével való érintkezésében, - itt a szakértők a „Szervusz nép!” formula bevezetését prognosztizálják, természetesen nem sajátszájúlag, hanem a személyes szóvivő útján…

Imígyen aztán megkezdődhet az érdemi munka, amelyik két részből áll majd, mint a klasszikus által leírt szimbola nevű hangszer, - kezdődhet a népünk számára fontos törvények bepikkelyezése, és folytatódhat az ellen üldözése, csak most már az eddiginél hatékonyabb formában.
Utóbbi tekintetében jelenleg a fenyegetőzés fázisában vagyunk, egybekötve a törvényesség betartásának erősítésére tett gesztusokkal, - pl. a rút jegybankelnök kiseprűzésének előkészítése folyik, melyre - ha nem megy szépszóval - majd megtaláljuk a megoldást, ugye…
A bepikkelyezés ügye már kissé nehezebbnek tűnik, lévén, hogy minden pikkelyhez pénzek tartoznának, az pedig nem áll korlátlanul rendelkezésre, az IMF és az Unió éppen most szomorította el Romániát a költségvetés felpuhításának ügyében, - Görögország árnyékában mi sem számíthatunk más elbírálásra.
Egy reménye marad gondterhelt királypalántánknak, - a gazdaság teljesítőképessége, mely az általa ezerszer megállapított porba roskadás helyett nagyon szép és fejlődést tükröző külkereskedelmi szufficitet produkált, - ezt a szót persze még ki kell keresnie a szótárból, ez idáig erre még nem volt szüksége…
De ne legyünk kishitűek, hősünk fantáziája végtelen, szorgos népünk meg vevő a grandiózus tervekre, így aztán lehet, hogy idén a jogart, az országalmát és a palástot úsztatjuk majd Mohácsra Őfelsége Hapci cirkálójának fedélzetén, pótolva ezzel az azonnali, nagyarányú adó és illetékcsökkentést, és a szocialisták valamennyi intézkedésének azonnali, egy tollvonással történő visszavonását.
Egyébként is ápolni fogjuk a tradíciókat, hiszen a magyar a konyakot is képviselői útján fogyasztja, nehogy megártson neki, így aztán majd megérti, hogy a miniszterelnökhöz sem lehet közvetlenül hozzáférni.
Nem is a magamutogatás az ő élete célja, neki tökéletesen megfelel, ha hű csatlósai mögött hallgatagon elmélkedik, esetleg vízen jár és levitál, ablakában éjjel is világít a lámpa - a Gazda dolgozik!
Miként a Keresztapa esetében is történt - a tankönyvi előírásoknak megfelelően közé és a végrehajtók közé be kell iktatni egy-két „szigetelőréteget”.
Jelen esetben az egyik szigetelőréteget Navracsicsnak hívják, aki átmenetileg úgy lesz miniszterelnök, hogy nem miniszterelnök, viszont majd őt lehet interpellálni addig is, ameddig az Alkotmány módosításával az egyetlen erre a pozícióra alkalmas személyt kormányzóvá nem választják.
Vitéz kőbányai Orbán Viktor Mihály őfőméltósága, Magyarország Kormányzója, Legfőbb Hadúr – de szép is lesz!
És mennyire sajnálatos, hogy református vallású, ezért királlyá koronázásának átmenetileg akadályai vannak, de majd a Gáspár!
Persze az is lehet, hogy menet közben majd megtaláljuk a megoldást, ugye...
Hogy az új berendezkedés működik vagy nem, az majd eldől természetesen, mert ha Viktorunkat megterhelte a sok miniszterrel való bíbelődés, akkor azért kérdéses, hogy miniszterei mit kezdenek a közigazgatási, politikai és egyéb államtitkárok hadával, meg azzal a zűrzavarral, amelyik egy ilyen átstrukturálás után törvényszerűen bekövetkezik.
Ha ehhez még hozzátesszük, hogy ki kell rugdosni portásig bezárólag a szocialisták vakondjait, helyükre pedig meg kell találni a rátermett elkötelezetteket, akkor igazán optimistán tekinthetünk a jövőbe, - a szép új világ elkezdődött…


:O)))

TAKTIKAI HIBA...

Még néhány nap és Horváth Csaba átveszi a vezetést.
A verseny, melyben nyerésre áll a legnagyobb hülyeséget hirdető magyar politikus címéért folyik.
A teljes magyar média attól zeng, hogy H.Cs. ingyen BKV-t kínál Budapest áldozatkész népének.
Teszi ezt kizárólag abból a célból, hogy punnyadt reputációján valamicskét javítson és háttérbe szorítsa a népéért élő, csupa-csupa nemzeti ügyet zászlajára tűző derék Tarlós elvt polgártársat.
Maga a nagy megmondóember, Tóta W. Árpád is kifejtette, hogy Nahát! Még ilyet! Ingyen BKV?! - ez a Horváth egy hülye, de nem is csoda, hiszen szocialista az istenadta.
A neves és hajdani politikai irányultságához körömszakadtáig hű médiaszakember csípőből lőtt véleménye persze aztán könnyen utat tör a Fidesz bunkóságain szocializálódott szépreményű magyar ifjúság felé, és a javaslat hamarosan odakerül a méltatlanul kiröhögött és a bornírtság jelképének címét kivívó kórházi széfek mellé.
A főpolgármester-jelölt meg a politikai süllyesztőbe.
Persze H.Cs. javaslata nem ingyen BKV-ről szólt, hanem a BKV igénybevételének ingynességéről a budapesti polgárok egy jól körülhatárolt része számára, és a magyar szokással ellentétben meg is nevezte a tervezett változtatás forrását, sőt, ígéretet tett arra, - Magyarországon szintén szokatlan módon, - hogy a megvalósíthatósági tanulmányt a költségelemzéssel és a tervezett források listájával rövid időn belül közzéteszik az interneten.
Ez persze még nem biztosíték arra, hogy a javaslat gazdaságosan kivitelezhető, de legalább lesz miről vitatkozni, ellentétben a tíz év alatt egymillió munkahely hogyanjával, a két hét alatt közbiztonság mikéntjével és a háromezer új rendőr azonnali szolgálatbaállításának mibőljével.
E kérdések ma a hitélet részét kell képezzék, de ezek ellen Tóta W.-nek természetesen nincs kifogása, magyar ember ugye nem csinál oda, ahonnan eszik, ez persze nem vonatkozik arra, ahonnan valaha evett...
Azt is megértem persze, hogy az elképzelés - fordítsuk a bevételeket a polgárok életminőségének javítására - teljesen utópisztikus.
A bevételeket részben pártfinanszírozásra, részben magánzsebek kisámfázására illik a magyar politikai kultúrában fordítani, végtére is nem vagyunk kommunisták, nem igaz?
Szóval sajnálom én ezt a derék Horváth Csabát, és mégis egyet kell értenem bírálóival, - ezzel a javaslattal így előjönni egy vesztett választás után, amit részben éppen a BKV körüli botrány okozott, több, mint felelőtlenség.
Még nagyobb hiba, hogy Horváth Csaba mindezt bevállalta, jóllehet minden épeszű ember az első pillanattól kezdve tudhatta, hogy a BKV nem egy vállalat, hanem egy hívószó, amelyre négy emberből három azonnal a korrupció szóval válaszol, a maradék egy pedig a talicska szót kezdi emlegetni.

Ha a szocialisták kampányát a határozott jelekkel ellentétben mégsem a Fidesz székházból szervezik, akkor sürgősen ki kell nevezni valakit, aki kézben tartja ezt a dolgot, ha pedig lvalamilyen csoda folytán lenne ilyen személy, akkor azt sürgősen el kell zavarni.

H. Cs. vélhetőleg mazochista, kéjes örömmel gyüjti a saját fejére a parazsat, de az is lehet, hogy mások pakolják neki szorgalmasan, hadd örüljön, hadd fájjon.

Nekem ugyan furcsa, hogy ő, akinek saját reklámcége volt, engedte magát belerángatni ebbe az önsorsrontó akcióba, de lehet, hogy majd jön a Nagy Csel és a főváros népe lampionokkal fogja ünnepelni, még ha ma leginkább teli szájjal mosolyog is a buzgalmán...

És akkor talán le is szögezhetjük, hogy ezzel a budapesti önkormányzati választási kampányt ezennel elqrtuk, - nem kicsit, nagyon.

Egy reményünk lehet, hogy a győztes párt nagy igyekezetében hibát vét, erre meg is van minden esély, merthogy kapkodnak és pofáznak összevissza, - csakhát az ellenfél hibáját tudni kellene kihasználni, ehhez meg érteni kellene a kommunikációhoz.

Ma pl. Pintér azt mondta, hogy most csak oda jut rendőri erő, ahol a legnagyobb a baj, - ez szépen egybecseng Orbán kijelentésével, miszerint két héten belül rend lesz és rendőr lesz minden faluban.

Értelmes ellenzék már régen hírt csinálna ilyesmiből, és miután hasonló ígéretszegés még lesz ezer, - mert Orbán és a Család annyira szegény sosem volt, hogy ígérni ne tudott volna,-  így aztán téma lenne bőségesen.

Csak kommunikációs team kellene, amelyik ezekkeel az ügyekkel foglalkozik, napirenden tartja és belevési a társadalom agyába, hogy Orbánék hazudnak és hülyének nézték a választót.

Merthogy nem kellene szemérmeskedni, nevén kell nevezni a dolgokat.

Mint nagy klasszikusunk megfogalmazta a dolgok akkor vannak helyükön, ha annak nevezzük -ami, - a kromplileves legyen kromplileves, a hazug meg legyen hazug.

És aki rájuk szavaz, az érezze magát annak, ami...

Isten veled Horváth Csaba, - én kedveltelek, de hibáztál.

Ne hidd, hogy ezektől kegyelmet kapsz, de ha valamilyen csoda folytán mégis megúsznád, akkor tanuld meg, hogy nem elég jó ügyet képviselni, azt el is kell tudni adni a választóknak...

:O)))

SZERETEM A FOCIT, SIMORT IS...

Talán így lenne helyes a cím: valaha szerettem a focit.
Játszani nem annyira, mert taszított a játék résztvevői között mindíg fellelhető egy-két gladiátor, akik nem játszani, hanem küzdeni akartak és ennek megfelelően is viselkedtek.

Én meg úgy gondoltam, hogy a csonttörés nem játék, ezért aztán - mert azért vonzott a dolog - leginkább kapus szerettem lenni az iskola kézilabda-pályáján megejtett örökrangadókon.

Nézni a nagyok játékát viszont mindíg szerettem, drukkoltam is bőszen. 

A Honvéd ( leánykori nevén Kispest) szurkolója voltam a Fradi pálya tövében, - belátható, hogy járt ez némi kockázatvállalással, mondhatnám elfeledett mártírja vagyok a csapatnak.

Szerencsés korban éltem, mert nézhettem Albert, Göröcs, Csikar, Tichy játékát, és részt vehettem az össznépi játékban, esélyeket latolgathattam a többiekkel a hétvégi fordulók előtt, és ha győzött a csapat szép volt aznap éjjel az álmom.

Hej, amikor egy hetest pakoltak a fiúk a Fradinak!

Aztán a magyar labdarugás elindult lefelé a lejtőn, a bundamérkőzések, a helyiérdekű sztárok teljesítmény nélküli pénzéhsége megmérgezte ezt a hajdan virágzó sportágat.

A lelátók népe is megváltozott lassan és a vasárnapi ebéd előtt szertartásosan meccsre járó apukák és fiaik tömegét felváltotta a kopasz és kigyúrt kishypósok és nagybarmok serege, akik a sportszeretet helyett a gyűlölködés, a rasszizmus és a nácizmus eszméjét hozták el a lelátókra.

A saját nevüket tán leírni sem tudó adrenalinfüggők majmokat utánozva ( megjegyzem, igen élethűen...) huhogtak, ha szinesbőrű labdarugó tünt fel az ellenfél csapatában, cigányoztak, zsidóztak, vasúti menetrendeket vizionáltak és terrorizálták a megrettent klubvezetőket, akik helyett döntöttek edzőkről, játékosokról, összeállításokról.

Ki lett volna kíváncsi erre?

Így aztán elérkezett a perc, mikor a magyar labdarugás már annyira leamortizált állapotba került, hogy senki - az állam sem látott benne annyi fantáziát, hogy pénzt tegyen bele.

Pedighát a foci mai formájában igencsak pénzigényes vállalkozás, a stadionokkal, a beléptetőrendszerekkel, a rendfenntartással szemben nagyon komoly követelmények vannak.

És rengeteg pénzbe kerülnek azok a profi labdarugók, akik képesek a kor színvonalán játszani és szórakoztatni a nézőt a XXI század Colosseumaiban.

Merthogy a játékhoz a néző is hozzátartozik, - egészen más érzés és látvány egy üres stadionban játszani, mint ötven-százezer ember buzdításától és érzelmi reakcióitól kísérve.

Szóval, ma ott tartunk, hogy a döglött lovat kellene a fenekébe dugott nádszálon keresztül fölfújni és tüzes paripát varázsolni belőle.

A kockázatos feladatra most Csányi Sándor vállalkozott, akit csak azért nem nevezhetünk oligarchának, merthogy a Fidesz szekerét tolja, és mint köztudott, az oligarchák kizárólag baloldali tájakon dúskálnak az offshore-ban, és azoknak az időknek is vége van, ugye...

A csiillagok együttállása rendkívül kedvező, a választások kétségtelenül egy jó üzleti érzékkel rendelkező és a labdarugás iránt a végletekig elkötelezett Vezérrel ajándékozták meg az országot, az ország leggazdagabb emberének portfoliójába pedig bőven belefér a sport, mint befektetés.

Nem szólva egoja fényezéséről, hiszen így - ha egyelőre még csak közép-európai szinten is, de - egy kategóriába kerülhet Roman Abramoviccsal, - nopersze teljesen keresztény - nemzeti alapon...

Az MLSZ pedig várja őt epedve, miként zsidók a Messiást, amit egyébként nem csodálok, merthogy a volt elnök, Kisteleki jó ütemérzékkel abszolvált távozása óta az egyébként is fennálló fejetlenség kifelé láthatóan is megjelent.

Kisteleki valószínűleg emlékezhetett elődjének sanyarú sorsára, és amikor először említette valamelyik fideszes potentát az adórendőrség feltámasztását, akkor nem sokat hezitált...

Így aztán most jön Csányi, aki előfeltételül szabta az éppen regnáló MLSZ elnökség lemondását, merthogy azok mandátuma még eltartana egy darabig, de ő a saját bizalmi embereivel szeretne dolgozni.

Ez akceptálandó követelés ami az operatív irányítást illeti, - ami a társadalmi kontrollt illeti, már nem annyira, de egye fene...

Csányi ügyes ember, ezt már akkor bebizonyította, amikor eredeti tőkefelhalmozta magának  a rendszerváltás előtti Magyarország egyetlen lakossági bankját, kiderüólt ez akkor is, mikor egyetlen konkurenciájától az sors különös kegyelméből megszabadult (szabadító: Orbán Viktor), tudja azt is, merről fúj a szél, és áll mögötte pénz is hegyekben.

A bankja pénze, meg a sajátja, de bizton számíthat az állam támogatására is, és akkor ott vannak még neki a világ legdrágább stadion-beléptetőkapui is, ugye...

Csányi várhatóan tud is majd segíteni abban, hogy valami megmozduljon a magyar labdarúgásban, elinduljon a tőkeáramlás.

Ez már magában nagy dolog lenne, de messze nem elég a változáshoz, mert ahhoz ki kellene takarítani a sportágat a rajta élősködőktől, rendbe kellene tenni a stadionokat küllemileg és a szurkolók tekintetében is, meg kellene szervezni a tiszta gazdálkodási viszonyokat.

Volt már néhány "nagy ember", voltak közöttük gazdagok is, akiknek beletört a bicskája akárcsak egy klub rendbetételébe is, merthogy a foci éppen olyan, mint az ország, - zavaros és mocskos háttér előtt agresszív tolvajok hadakoznak egymással bánatos szurkolók ordítozásától kísérve.

Hát akkor most drukkoljunk Csányinak, hátha neki sikerül.

Ha igen, a magyar sportélet csak nyerhet rajta.

És drukkoljunk Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének is.

A választások másnapján szinte első dolga volt a Kisgömbőcnek, hogy nekiment Simor Andrásnak, offshore lovagnak nevezve áttételesen a jegybankelnököt.

Orbán győzni sem tud kulturáltan, soha, semmi nem elég neki, - valóban úgy néz ki, hogy talán csak a királyság megszerzése elégítené ki, - no, nem a II. Erzsébet nevével fémjelzett alkotmányos monarchia, inkább a Rettegett Iván által jegyzett államforma, - ius primae noctis, pallosjog, stb...

A hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és ellensúlyok demokratikus államokban bevett rendszere számára csak a törekvéseit akadályozó nyűg, melyet sürgősen fel kell számolni.

Ilyen a Jegybank függetlensége is, amely fékje lehet adott esetben egy voluntarista gazdaságpolitikának és komoly befolyása lehet az infláció mértékének és a forint árfolyamának meghatározása során, - tehát a kormány pénzügyi téren nem tehet gátlás nélkül azt, ami éppen az eszébe jut.

Tudja ezt Orbán jól, hiszen ihletője és ismerője Járai Zsigmond jegybankelnöki tevékenységének.

Járai a Jegybank kamatpolitikájával a "minél rosszabb - annál jobb" szép elvét alkalmazva sikeresen elrendezte a forint árfolyamát, és a vezényletével kialakított  "erős" forinttal óriási károkat okozott az országnak.

A hitelkamatok így hihetetlenül drágává váltak, és ez sokszáz milliárdos kárt jelentett a költségvetésnek.

Emellett ez a helyzet az exportban érdekelt magyar vállalkozásokat is sikeresen tönkretette.

Szóval Orbán ismeri a funkcióban rejlő lehetőségeket, és hát - mint tudjuk - ki mint él, úgy ítél...

Simort Orbán offshore cég tulajdonlásával vádolja, mivel  - míg el nem adta és az ellenértékét haza nem utalta - volt egy ciprusi cége.

Cipruson lehetetlen offshore céget üzemeltetni, mivelhogy a sziget tagja az Uniónak.

Ami azt illeti, ha már offshore, akkor az Orbánnal szoros családi kapcsolatban levő Vitézy család nevén bejegyzett horvátországi cégek sokkal több joggal nevezhetők offshore cégeknek.

Arról ne is essék szó, hogy rossz nyelvek szerint Vitézyék Orbán strómanjai a horvát kikötő-bizniszben...

Ha így igaz, ha nem, a Simor elleni vád alaptalan, a leváltására való törekvés gusztustalan és sportszerűtlen.

Maga az eljárás persze Orbántól nem szokatlan, hiszen első kormányzása idején ugyanilyen mocskos módszerekkel késztette lemondásra a legfőbb ügyészt, Györgyi Kálmánt, - nem tudom, hogy az érintettnek megérte e a meghátrálás.

Simor András úgy nyilatkozott, hogy ki kívánja tölteni a mandátumából hátralevő három évet.

Kívánom, sikerüljön neki.

:O)))

NINCS MIT ÜNNEPELNI?...

Nem ünnepel ma a LIGA szakszervezet.

Nem javult a dolgozók helyzete, így szervezetük nem "sörvirslizik" a volt vagy leendő kormánnyal május elsején, a Munka ünnepén, állítják közleményükben.
Nem az első eset, hogy Gaskóék félrelértenek/félreértelmeznek valamit.

Ezt hol tudatosan, hol a fejükben lötyögő ideológiai zűrzavar miatt teszik, azt hiszem, hogy most ez utóbbi esetnek lehetünk tanúi, habár azért egy kis visszamutogatás is jóleshet nekik ősellenségükre, a szocialista kormányra.

Talán szögezzük le: május elseje nem az állam által biztosított jólét ünnepe, nem is az életkörülmények javulásának ünnepe, - ez a nap a munkásosztály szolidarításnak napja,  a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt hivatalos állami szabadnap, melyen a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünneplik azok, akik azokat kivívták.

Ha a LIGA úgy érzi, hogy ők semmit sem vívtak ki és nem is szándékoznak ilyet tenni, akkor persze jogos távolmaaradásuk az ünneptől, habár állítólag ma felépítették a munkavállalói terhek piramisát.
Lehet, jobban járunk, ha az év maradék 364 napján annak lebontásán fáradoztak volna az Orbánnak való csicskázás helyett.
Egyébként is szánalmas ma a szakszervezetek állapota, ennél még szépemlékű Brutyó elvtárs idejében is jobb volt a helyzet.
A pártállami időkben a szakszervezetek legalább részesei voltak a döntési folyamatoknak, a döntések előkészítésében törvény által biztosított szerepük volt, s habár vagy figyelembe vették a javaslataikat vagy nem, de legalább hallathatták a hangjukat.
Ugyan már akkor is az volt a nép véleménye, hogy a világon három teljesen felesleges dolog van: a férfiak csöcse, a pápa pöcse meg a szaxervezet, de a helyzet azóta csak romlott.
Szakszervezet ma ugyanis gyakorlatilag nincsMagyarországon.
Vannak szakszervezeti funkcionáriusok, vannak itt-ott, - főként a döglődő állami mammutoknál - tagok is, de markáns munkavállalói érdekképviselet a versenyszférában gyakorlatilag nincs.
Legfeljebb az olyan ripacsok neve ismert, mint Gaskó vagy az alig  néhány száz tagot képviselő, de jó érdekérvényesítő képességű szervezettel rendelkező Borsik.
Aki ezt nem hiszi el, az állítsa meg környezetében az első szembejövő tíz embert, és kérdezze meg tőle a legnagyobb magyar szakszervezeti tömörülés vezetőjének nevét, - csodálkoznék, ha tízből kettő kapásból rávágná Pataky Péter nevét.
Szégyen ez a szakszervezetekre  és szégyen az egész magyar baloldalra nézve.
A szakszervezet alapvetően baloldali műfaj, a szervezetek nemegyszer erősen kötődnek egy-egy baloldali párthoz, - Magyarország - úgy tünik - ebben is kivétel.
Nálunk jelenleg kétféle szakszervezet létezik: az egyik a jobboldal  milliós fizetésű vezetők által manipulált politikai segédcsapata, a másik típus meg a terepszínű szakszervezeti bürokraták megélhetését biztosító háttérintézmény.
Ha véletlen - üdítő kivételként - feltünik valaki, aki mondjuk egy multinál szeretne szakszervezeti munkát végezni, azt sebesen világgá zavarják, és ha valamire nem számíthat, akkor arra biztosan nem, hogy majd a szakszervezeti  szolidarítás pajzsot tart elé.
Tulajdonképpen ebbe a helyzetbe már beletörődött a társadalom, de azt gondolom, hogy ez azért így nem helyes.
Úgy vélem, hogy ma a szocialistáknak a szakszervezetekben markánsan jelen kellene lenniük és részt kellene venni a munkavállalói érdekekért vívott harc szervezésében, irányításában.
Persze nem könnyű a helyzet, mert a szakszervezetek a nagyüzemi munkásságra lettek optimalizálva, ma meg több a műköröm-építő mint a hídépítő munkás, de ha ez a helyzet, hát ehhez kell alkalmazkodni és a szocialistáknak ehhez kell ideológiai hátteret adni.
Aztán ha majd együttesen sikerül eredményeket elérni, akkor majd lehet talán együtt ünnepelni, - tán még a LIGA szakszervezettel együtt is...
:O)))