KÖZÖMBÖSÖK

Általában a politikából kiábrándultnak tartják magukat, ezt aztán műveltségüknek, vérmérsékletüknek és a divatnak megfelelően fejezik ki, majd elégedetten hátradőlnek a fotelban, a divatos pub székén vagy nekibillennek a pultnak a Zokogó Majomban, mélyen átérezve saját fensőbbségüket.

Sokan vannak, és sajnos elegen is ahhoz, hogy segítségükkel bele lehessen taszítani Magyarországot a pöcegödörbe, de ha valaki azt mondaná nekik, hogy nem jó hazafiak, nem szeretik ezt az országot és ellenségei az igazságos társadalomnak, hát lenne felháborodás meg pofonok sűrű csattogása.

Pedig az igazság az, hogy bizony, bennük testesül meg az a kritikus tömeg, mely Magyarország sorsát jobbra vagy még a jelenleginél is rosszabbra tudná fordítani, ha akarná – de nem akarja.

Nem egy homogén társadalmi csoport ez, sokféle indíték vezeti tagjait, de az eredmény ugyanaz lesz: közömbösségük eltorzítja a választások eredményét, meghamisítja a társadalmi akaratot.

Még csak nem is sportszerűek, mert amellett, hogy távol tartják magukat a döntéstől, azért követelnek és tiltakoznak, számon kérnek és siránkoznak olyan dolgok miatt, melyek be sem következtek volna, ha ők gyakorolják állampolgári jogaikat.

A legszélesebb és leginkább megérthető réteg közülük a legszegényebbeké, akik már elvesztették minden reményüket, akiknek a létfenntartás kemény mindennapi küzdelmet jelent, akik nem látnak maguk előtt utat a felemelkedésre, de még gyermekeik, unokáik felemelkedésére sem.

Ők a választásokon való részvételt felesleges bohóckodásnak tartják, a politikát meg eszköznek arra, hogy a gazdagok lopjanak és még jobban éljenek – az ő rovásukra.

Iszonyatosan nehéz megmozdítani ezt a réteget, mert ők aztán valóban elveszítették hitüket az államban, megkockáztatom, még a hazában is, mert ez a haza nem védi meg őket, nem segíti, nem támogatja őket, még élelmet is csak annyit ad, amennyi az éhenhaláshoz sok, az élethez kevés – ezt a hazát közülük sokan nem is érzik a magukénak.

Még mielőtt elkezdene valaki cigányozni, leírnám, hogy ez a probléma nem a cigányok sajátja, ez az egész magyar társadalom gondja.

A cigányok ebben a relációban csak arra jók, hogy a nemcigány nyomorultaknak adjon a társadalom célt a gyűlölethez, nehogy az összes magyar cigánynál háromszor – négyszer több nyomorult a gazdagokat kezdje el gyűlölni.

Hadd érezzék legalább abban különbnek magukat, hogy ők nem cigányok, míg ők is éhen nem vesznek vagy meg nem fagynak télen.

Ezekkel az emberekkel el kellene hitetni, hogy van hatásuk a társadalomra, csak éppen élni kellene azzal a kevés lehetőséggel, melyet a modern polgári demokrácia biztosít számukra, igencsak behatárolt keretek között.

Ehhez viszont nekik nagyon egyszerű szavakkal és magyarul kellene elmondani, hogy miért kell szavazniuk, miért a baloldalra, mitől jobb az nekik, ha egy baloldali párt programját támogatják.

Konkrét dolgokról kellene nekik beszélni.

Ők azzal nem lesznek kisegítve, ha különféle narratívákról, GDP-ről, meg egyéb, számukra értelmezhetetlen fogalmakról énekelnek nekik, ellenben ha valaki azt mondja, hogy ha mi győzünk a választásokon, akkor nem a leggazdagabbak gyerekeit fogjuk támogatni, hanem a tied, abból értenek.

Ha győzünk, akkor a gazdag több adót fog fizetni, mint a szegény, vagy mint az átlagember és az abból befolyó többletpénzből a te életkörülményeiden javítunk, neked fogunk munkát és tisztességes keresetet adni - ezt megérti még a legelmaradottabb félanalfabéta is.

Máshogy ez nem megy, és ehhez nem kell populistának sem lenni, inkább a programnak kell igazodni a négymilliónyi nyomorgó elvárásaihoz.

Vannak aztán a középosztály közepesen értelmesnek mondható tagjai, akik jobban szeretnek hőbörögni, mint értelmesen gondolkodni, ők azok, akik szerint minden párt és minden politikus egyforma, mindegyik lop - erre szoktak a baloldali politikusok megtörten bólogatni, hamut szórni a fejükre, mert beszari népség ők tulajdonképpen.

Pedig ha zongorázni tudnám a különbséget egy baloldali kormány és egy jobboldali tevékenysége között, hát én lennék Richard Clayderman.

Sajnos azt tudomásul kell venni, hogy a mai politikai verseny elsősorban kommunikációs verseny, és ha van valami, amit felrovok a baloldali kormányoknak az az, hogy a teljes médiát átengedték a jobboldal kezére, márpedig a teljes középosztály onnan tájékozódik, ha politikáról van szó.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a baloldalnak nem lehet eljuttatni üzeneteit a választókhoz, csak azt jelenti, hogy ezerszer nehezebben, mint a kormánypártnak.

Tulajdonképpen vissza kell nyúlni a baloldali hagyományokhoz és a személyes meggyőzés fárasztó eszközéhez kellene nyúlni, ehhez viszont kellenének felkészült emberek, akik az új „agitátorokat” felkészítenék, összehangolnák munkájukat, segítenék őket.

Aztán itt van a legnehezebb probléma, a fiatalok ügye.

Ők azok, akik már az internetről tájékozódnak, és akiknek körében leginkább divat apolitikusnak lenni.

A legszörnyűbb az, hogy az internet is a jobboldalé leginkább a szélsőjobboldalé lett, a számos jobboldali vagy baloldalellenes portállal szembe egyetlen markáns baloldali portált sem tudunk állítani, nem vagyunk képesek eljuttatni a fiatalokhoz elképzeléseinket a jövőről.

Ennek egyik oka az, hogy ilyenek sok esetben nincsenek is, vagy ha vannak, akkor különféle éttermek asztalainál összeülő társaságok magánjellegű ötletelései maradnak.

Vagyunk jónéhányan, akik várjuk a szakértelmet és a hatékony szervezést, akik szeretnénk tudni, hogy mi a terv a közömbösök megnyerésére, mert ugye az aktív baloldali érzelmű embernek tudnia kellene, mit mondhat, mit ígérhet közömbös barátjának, szomszédjának a hazudozás veszélye nélkül.

Ma még egy libacomb illatának ígéretét se meri senki se megkockáztatni, mert bő másfél évvel a választások előtt még az sem dőlt el, hogy mely pártok számítanak demokratikus ellenzéknek, ki vezeti majd a harcot, ki ki mellett áll majd, mikor zeng az ég.

Márpedig egy szétforgácsolt ellenzék képtelen lesz megszólítani a közönyösöket, akik távolmaradása nagyjából el is dönti majd a választást – nem a mi javunkra.

Már zengeni kellene az országnak attól, hogy kisember, ezek távol akarnak tartani téged az urnáktól – hát hagyod ezt?

Ehelyett Árok Kornél nyilatkozatát lehet olvasni arról, hogy ő nem is hallott arról, hogy itt október 23.- ra közös ellenzéki tüntetés lesz.

Szerintem már meglehetősen régen feltalálták a telefont, meg aztán udvariasság is van a világon, nem kellene ilyen amatőr idiótaságokkal elbizonytalanítani azokat, akik alig várják már a demokraták közös fellépését.

Van teendő elég, neki kellene talán látni a munkának.

:O)))

EMANCIPUNCIK

Hát, ha valaki, én aztán szeretem és tisztelem is a nőket.

Vallom, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb szerepük kellene, hogy legyen a magyar társadalom életében, és kimondottan rühellem, ha ostoba macsók lekezelőleg beszélnek róluk.

Azt meg végképp utálom, ha kigyúrt ökrök visszaélnek fizikai erőfölényükkel és negyvenkilós lányokat vagdalnak a falhoz, így idomítgatva őket a gondolkodás nélküli engedelmességre, vagy rajtuk élve ki érzelmi ingadozásaikat.

Azt sem kedvelem, hogy a politikai pályán kizárólag a bús kosztromai ökörre hasonlító politikusoknak van meghatározó szerepük, - minél savanyúbb a pofája és minél méltóságteljesebben mondja a baromságait, annál nagyobb az elismertsége, merthogy ebben az országban a politikusnak tilos mosolyogni.

És tilos nőnek lenni, mintha a nők vezető politikusnak alkalmatlanok lennének.

Holott köztudott, hogy az emberiség hajnalán a társadalom matriarchális alapon szerveződött, ősanyu határozott fellépéssel irányította a horda életét, egészen addig, míg valamelyik ősmacsó azt nem képzelte, hogy ő okosabb, empatikusabb nála, de mindenesetre nagyobb bunkót képes lóbálni, és agyon nem csapta vele, minekutána a horda sokat éhezett és fázott.

Az állatvilágban is inkább jellemző az, hogy a csapatot nőstények irányítják, a férfiak meg a védelemben vesznek részt, de sok esetben még a vadászatban sem, legfeljebb az étkezéseknél jelennek meg, kiszakítva maguknak a nőstények által elejtett gazella hímoroszlánrészét, mondjuk.

Az elefántokat is egy idős, tiszteletreméltó elefánt-matróna vezeti, mert ő tud tervezni, ismeri az útvonalakat, a vízlelőhelyeket, az elefántbikák meg legfeljebb kísérői és védelmezői a csapatnak.

A libák költözködésénél sem egy gúnár áll az élen, hanem egy tapasztalt liba vezeti a csapatot – igaz, közben kicsit többet gágog a kelleténél, de legalább nem tévednek el soha.

A mai tüntetéssel kapcsolatban azért nem tudok egyértelműen lelkesedni.

A tüntetést a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásként történő bevezetése érdekében szervezték, aztán valahol félresiklott a dolog és a tettek mezején már a nők egyenjogúságáért folyt a harc.

A tüntetők által hurcolt táblákon is olyasmiket olvashattunk, hogy „ti már nagyon terhesek vagytok nekünk”, amiről csak az nem derült ki, hogy ki az a „ti”, a Fidesz, a macsók vagy a férfiak.

A másik táblán meg az állt, hogy nem vagyok tojóstyúk

A harcias hölgy bizonyára rázta volna a másik öklét is fenyegetően, de nem tudta, mert abban volt a cekker a kukoricával…(J, bocsi lányok!)

Pedighát dehogynem tojóstyúk – lényegét tekintve ő az, aki gondoskodik az utódok világrahozataláról, és nagyon vicces lenne, ha kakas szeretne lenni.

Ha már harcolni kellene valamiért, akkor volna éppen cél rengeteg, ami mellé közülünk, férfiak közül is rengetegen oda tudnánk állni.

De ebben a harcban nem lényegi kérdés az, hogy a családon belüli erőszak elleni harcot külön törvényben szabályozzák vagy a többi törvényt igazítják hozzá az elérendő célhoz, a lényegi kérdés az, hogy a társadalom által helytelenített magatartást szankcionálja-e, és ha igen, akkor hogyan szankcionálja az állam.

Hogy a rendőr számára nyitva áll-e az intézkedés lehetősége, vagy meg kell várnia, míg a bezárt lakásajtó alól kifolyik a vér, hogy a távoltartási törvény élő bírósági gyakorlat, vagy írott malaszt, hogy a pedagógus vagy a védőnő, a szomszéd vagy a családtag megvárja a gyerek halálát, vagy feljelentést, bejelentést tesz - nem másodlagos kérdés.

Mint ahogy az sem, hogy van-e az anyának hova mennie mondjuk két karonülő gyerekkel télvíz idején, vagy majd osztunk neki is gyermekvédelmi naposcsibét, mint az éhezőknek, meg rábízzuk sorsát arra a polgármesterre, aki otthon ugyanolyan kőkorszaki, mint a hivatalában.

És aki fel van háborodva azon, hogy miért őt csesztetik, és a kérdést miért nem lehet a család keretein belül tartani, merthogy a kék és zöld foltokat és a férje bunkóságait egy asszonynak tradicionálisan takargatni illik.

Hogy ezeket a dolgokat aztán a Szabálysértési Kódex vagy a Büntető Törvénykönyv hogyan szabályozza, az másodlagos és nem lényegi kérdés.

A lényeg az, hogy a családon belüli erőszak elleni fellépéshez a társadalom összehangolt tevékenysége szükséges, mert aki azt hiszi, hogy önmagában egy törvény meg tudja akadályozni egy részeg őrült vagy egy alkoholista vagy csak neurotikus nő randalírozását, az téved.

Neurózsikák is élnek ám szép számmal a társadalomban, velük élni sem egy matyóhímzés.

Arról nem is szólva, hogy a családon belüli erőszak elsőszámú áldozatai nem a nők, hanem a gyerekek, akiket apjuk – anyjuk ver, gyötör, kínoz vagy elnézi, hogy kínozzák, cigarettát nyomjanak el a testükön, eltörjék a karjukat, agyba-főbe verjék a csecsemőt, mert sír - szóval kedves lányok-asszonyok, lehet ám bátran söprögetni a saját porta előtt is, szól emellett is érv, rendesen.

Ami pedig a nők szerepét illeti a társadalomban: nem csak a pártokat kell szidni.

A pártokat emberek szervezik, a parlamentben ülő képviselőket pedig az állampolgárok választják, a választók többsége pedig nő.

Ők küldik a Parlamentbe Magyarország arcát, Harrach Pétert, ők választották meg azt a szerencsétlent is, aki most jó macsósan beledurrantott a nulláslisztbe.

Ők küldik a nők képviseletében oda Selmeczi Gabikát, ők engedik meg a pártoknak, hogy az ivararányokat ősi macsó tradíciók alapján határozzák meg.

Hölgyeim, az Önök kezében van a döntés, éljenek a hatalmukkal!

Ha meg nem élnek, hanem elhomályosult tekintettel fújják a fütyülőt az eszement minimacsót támogatva, akkor szagolgassák a virágot, melyet szakajtottak.

Persze a nők általában érzelemvezéreltek, emellett tekintélytisztelők és többségük kimondottan élvezi az alávetettséget, aki közülük meg nem, az elsősorban velük beszéljen.

Hiszik – nem hiszik, a nők el tudják dönteni a választásokat, csakhát nem bíznak saját nemükben valamiért – ugyan, miért is nem?

Voltak és vannak kiváló női politikusok, Golda Meirtől -  Condolezza Rice-ig, Kéthly Annától - Lendvay Ildikóig vagy Margaret Thatchertől - Vadai Ágnesig, tessék elérni, hogy több hozzájuk hasonló valódi személyiség kerüljön be a politika irányítói közé, mert a Fidesz politikai tojóival nem sokra megyünk.

Ők leginkább azok közül kerültek kiválasztásra, akik elfogadják a politikai kotlós szerepét.

Szóval ne csak a férfiakban keressük a hibát, nézzenek szembe hölgyeim saját magukkal is, aztán harcra fel!

Minket maguk mögött tudhatnak, ha hiszik, ha nem…

:O))) 

KÉREK HÁROM KILÓ SZAKSZERVEZETET

A Miniszterelnökség 100-100 millió támogatásban részesítette a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Munkástanácsok Országos Szövetségét, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját. Szintén 100-100 millió forintot kapott három munkáltatói szervezet: a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége.

Kilóra vette meg a munkaadói szervezetek egy részét, és ami ennél sokkal fájóbb, a szakszervezeti szövetségek közül hármat is a Vezér.

Nem kétséges, ért a magyar társadalom nyelvén, tudja, hogy ebben a baksis-országban van az a pénz, amennyiért korpás lesz akár még egy szakszervezeti vezér haja is.

Ügyes, és felettébb olcsó megoldás ez a munka világának – és áttételesen a társadalom kézbentartására, hiszen az a hatszázmillió forint, melyet erre a célra hatfelé osztva zsebbe dugtak, a költségvetésben se nem oszt, sem nem szoroz, viszont megóvhatja a kormányt a váratlan meglepetésektől.

Nem tartom ördögtől való dolognak, ha egy kormány támogatja a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, de azt már annál inkább, ha kénye-kedve szerint mazsolázgat a szervezetek között, alma játszik – körte nem alapon.

Ha az állam támogat, akkor azt tegye normatívalapon, és ne csak azok a szervezetek részesüljenek belőle, melyekkel – a Vezér saját elmondása szerint – együtt szagolta a puskaport.

Mellyel egyébként a Gyurcsány-Bajnai kormányokra lövöldöztek fáradhatatlan buzgalommal, szolidaritást hirdetve a munkavállalói szervezetek között, így aztán a vasutasok állítólag a pedagógusokért sztrájkoltak anno.

Kormányváltás után ez a harcos szolidaritás eltűnt, mint a büdösség, a szakszervezeti vezérek alámerültek, és azt cumizzák boldogan, amit a Vezér a szájukba ad, közben még elégedetten cuppognak is hozzá, a végén még böfögnek is.

Nem libacombot ad a szájukba, ezt azért szögezzük talán le.

A dolgos hétköznapokban hírüket sem hallani, de talán jobb is ez így, - megalkuvó, pitiáner banda ez, akiknek csak az a szerencséjük, hogy valódi tagságuk talán nincs is, mert ha lenne, már régen a francba hajtották volna őket.

Mindenesetre Orbán most biztosította számukra a további élősködés lehetőségét, na, nem túl hosszú időre, mert azért arra odafigyelt, nehogy helyzetbe hozza őket.

Egy szakszervezet akkor erős, ha gyakorlatilag önfenntartó, a tagjai által befizetett hozzájárulásokból él, ha nem tartja senki a kezében sem tagságát, sem vezetőit, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy egy feszültebb helyzetben elválik egymástól a tagság és a vezetők anyagi érdeke, márpedig arra nemigen lehet alapozni, hogy ezek az emberek majd a tiszta erkölcs alapján lemondanak arról a kis aprópénzről, melyet a hatalom a zsebükbe töm.

Aki kételkedik ebben, nézze meg Gaskót, oszt idézze fel elmúlt néhány éves tevékenységét!

Olyasmi ez, mint mikor a széplány elfogad a gazdag széptevőtől egy briliáns gyűrűt, annak a gyűrűnek ára van, melyet előbb-utóbb meg kell fizetni, és innentől már csak az udvarló jómodorán múlik, hogy mikor és milyen körülmények között hajtja be az ellenértéket.

Szakszervezetet vezetni a mai Magyarországon nem egyszerű feladat, belátom.

Mégis azt hiszem, hogy mostanában – ugyanúgy, mint az egész baloldalnak emlegetett masszának – a fő feladata az aprómunka lenne, a szervezetépítés, a mozgósíthatóság megszervezése, a célok pontos meghatározása és megismertetése, a stratégiai és taktikai feladatok meghatározása.

Például, hogy mi a teendő olyankor, mikor a kormány szerelmetes lőporfüstös szakszervezetén kívül elfelejt egyeztetni, vagy, hogy odaálljon e a szerveződő közmunkás szakszervezet mellé.

A szakszervezet ugyanis a munkavállalókért kellene, hogy legyen, ennek kellene megjelenni minden lépésében.

Majd csak eljön ez a csoda is egyszer…

:O))))

PÉNZ SZÁMOLVA...

Nem lehetett könnyű döntés a sok buta macsó  számára, de nem lehetett szembemenni a tömeghangulattal, ezért aztán megtört a Fidesz - mégis önálló bűncselekményi alakzat lesz a családon belüli erőszak.

Node azért azt nem lehetett csak úgy, egyszerűen bevallani, hogy valamit elrontottak vagy elkalkuláltak, nyakon kellett a visszavonulást önteni kis szívmelengető dumával.
Azt találták ki a Fidesz okostojásai, hogy majd valamelyik húzónév feleségére hivatkoznak, aki  (valószínűleg hólapáttal) meggyőzte férjét a családon belül leeső sallerek és kokik helytelenségéről.
Kezdték is keresni, melyik arc alkalmas erre, elsőként magára a Vezérre gondoltak, de aztán elvetették az ötletet, merthogy a népi hiedelem azt tartja, hogy Anikó asszony maga is áldozatául esett már néhányszor a túltengő tesztoszteronnak, így aztán nem biztos, hogy az ő szájából (jelenleg nincs feldagadva…) hiteles lett volna a dolog.
Próbálkoztak másokkal is, de a frakciószövetség tagjainak döntő többsége a nők szerepét meglehetősen sajátosan látja, ez pedig kockázatossá teszi szerepeltetésüket - ki tudja melyik asszonyban mikor támad fel a közlékenység, oszt annyi a makulátlanságnak, - a liba is gágog, mikor a gúnár búbolja, ugye…
Így aztán maradt pozitív példának Rogán Tonya, az ő háza táján valószínűleg ez a gond nem forog fenn, náluk az asszony verheti az embert, ami ezt a Tóni gyereket elnézegetve roppant indokolt is.
Azt azt nem értem, hogy miért kellett ekkora faksznit csinálni ebből a dologból, elég lett volna a garázdaságról szóló törvényhez egy paragrafust illeszteni, oszt minden rendben is lett volna, az ittas vagy személyiségzavaros férj felemeli a kezét, az asszony bemondja a vonatkozó paragrafus számát, a férj jól megveri, az asszony feljelenti, mire a férj a verést megismétli még negyvenkétszer, az eljárás minden fázisa után.
Persze a családon belüli erőszak érintettjei számára korántsem ilyen tréfás ez a dolog, kellene is ellene tenni valamit, de attól tartok, hogy az adminisztratív megoldás nem fog eredményt hozni, hiszen a zárt ajtók miatti erőszakot roppant nehéz bizonyítani, másrészt egy ilyen törvény rengeteg visszaélésre ad lehetőséget.
Volt olyan nőismerősöm, akit a férje rendszeresen gyepált, lerúgta a földre, majd nyílpuskával körbelövöldözte a halálfélelmet gyakorolgató hitvest.
Eszébe nem jutott elválni vagy feljelentést tenni, mert elhitte: ha lép, akkor megöli szerető férje.
De volt olyan nőismerősöm is, aki válási hercehurcák során ki akart csikarni legalább egy látleletre elegendő verést, és amikor úgy tűnt, hogy nem sikerül, akkor foggal-körömmel támadt válófélben lévő házastársára.
Probléma lehet az is, hogy az emberek különféle módon szocializálódtak, és bizony, a szokás nagy úr.
Vannak, akiknél családi tradíció az asszonyt időnként prevenciós céllal elverni, amibe az érintett hagyománytisztelő asszonyka is beletörődik, élete részének tekinti, és ha a férje nem döngeti el néhanapján, akkor azt érzi, hogy oda a szerelem, és ehhez képest kezd viselkedni.
Ezzel persze kiváltja a férj haragját, jön a verés, helyreállt a boldogság.
Aki azt hiszi, hogy ez vicc, az téved.
Akinek már az ükapja is szájonkapta az asszonyt, az nem is igen érti, hogy miről beszélnek neki a hegyvidéki dámák, ellenben ötletei lennének, mivel kell az eszük kerekének tengelyét helyrebillenteni.
Aztán az is visszaélésekre adhat lehetőséget, hogy a szerelmespárok vérmérséklete is eltérő, a szerelembe egyiknél belefér a veresre vert kerekded tompor, a másik meg nem tudja mi a jó, ezért aztán adott esetben a hevesebb vérmérsékletű pasi egy kiadósabb veszekedés után könnyen szembetalálhatja magát egy látlelettel nyolc napon belül gyógyuló sérülésekről - ha harapott is, akkor cudarabb a helyzet.
Lehetne mondani, hogy akit vernek, az váljon el, de ez sem így igaz, mert van aki retteg a párjától, van, akit anyagi okok tartanak mellette – nincs elég pénze egyedül eltartani a gyermekeit – van meg, aki szereti, ha kicsit verik.
Főleg, ha kibékülhet utána.
Ellenben a gyerekek, ők kétségkívül áldozatok, akik sok esetben két alkoholista szülő marakodásának szemtanúi, akik rettegnek, akik számára megváltás lenne egy nyugodt este, akik felnövekedve általában éppen olyanok lesznek, mint a minta, melyet szüleik mutattak nekik.
Mert nem is tudják, hogy lehet másként, még akár elváltként is harmonikus életet élni, hogy csonka családban is megkaphatják a gyerekek a szükséges szeretetmennyiséget, de ők ilyet nem láttak.
Ők csak menekülést láttak hálóingben, bujkálást, szégyenkezést, vagy az alkoholista anya randalírozását.
Mert ne tegyünk úgy, mintha ez az ügy csak férfiakat érintene, házasságban élő vagy egyedülálló alkoholista, vagy csak „ideges” anyák is verik a gyermekeiket, kitépik a hajukat, gyötrik és kínozzák őket, tudat alatt felelőssé téve gyermekeiket a saját kisiklott, nyomorult életükért.
Úgyhogy ez nem szabad, hogy férfiellenes törvény legyen, és az sem lenne jó, ha egyszerű feleségvédelmi törvénnyé degradálódna.
Nem ismerem Damu Rolandot, nem is kedvelem, de az ő ügye azért kételyeket is ébreszt bennem, hiszen a házastársak közötti veszekedések során érdekes dolgok történhetnek.
A családon belüli erőszak elleni fellépésben sok-sok mindenkinek lenne szerepe, a rokonoknak, szomszédoknak, védőnőknek, pedagógusoknak, családvédelmi szolgálatoknak, egyházaknak, szülőknek, hatóságoknak - és maguknak az érintetteknek is.
Legfőképpen a társadalomnak, mert ahol a nyomor az úr, ott nehéz az úri viselkedést számonkérni.
És azért azt is lássuk be, hogy mondjuk egy olyan szituációban, melybe egyik osztálytársam is keveredett, nehéz megőrizni a nyugalmat.
Vele tíz év után közölte egy veszekedés alkalmából az asszony, hogy a gyerek, akit a fiának tudott, nem az ő fia.
Hát nem tudom, de a nép azt tartja, hogy az ilyet az értelmiségi feldolgozza, a többi meg pofánveri.
Úgy tudom, a nép többsége ma még nem értelmiségi.
Szóval, csak differenciáltan…

:O)))

EURÓPAI FÖDERÁCIÓ

Az Európai Bizottság elnöke merész tervet hirdetett meg szerda délben Strasbourgban.

A nemzetállamok föderációját akarja, összeurópai pártokkal, új alapszerződéssel, közös adópolitikával és kezességvállalással.

Szerinte, ha ez nem lesz, akkor Európa elbukik.

Valószínűleg igaza is van, ez azonban nem biztosíték arra, hogy törekvése sikeres lesz.

Pedig a józan ész ezt követelné minden tagállamtól, de hát – sajnos – az Unióban nem csak egy Orbán Viktor van, hanem több is, legfeljebb nem ekkora bunkók, mint a mi Szeretett Vezérünk.

Sajnos az elv, mely szerint jobb egy kis szemétdombon kakasnak lenni, mint együtt kukorékolni a többiekkel, roppant népszerű a nacionalista politikusok között, ennek érdekében hangzatos szólamokkal etetik népüket, hogy az nehogy észrevegye: vezetőik önös érdekeiket díszítették fel nemzetiszínű szalagokkal.

Arról ugyanis senki nem beszél nekik, hogy a nemzetállamok kora lejárt, a világban olyan óriási embertömegek és gazdasági erők mozdultak meg, mint Kína, vagy India, vagy egyszerűen egy nagyobb multi, melyekkel szemben egy ilyen kis nemzetállamnak, mint a magyar is például, semmiféle esélye sincs.

Az a vicces, hogy egy ekkora állam úgy tudja kezébe venni egy kis ország gazdaságát, hogy az ország népe észre sem veszi.

De még a nagy államoknak is észnél kell lenniük.

Jellemző, hogy azon nem tipródik senki, hogy az USA nyakig el van adósodva Kínánál, ezt valahogy természetes állapotnak tekintik, jóllehet Kína kezébe olyan fegyvert adtak ezzel, melynek segítségével Kína egy kiélezett helyzetben pillanatokon belül romba tudja dönteni Amerika gazdaságát.

De nem csak Kína jelent kihívást, hanem valahogy kezelni kell az arab világban kialakult helyzetet is, és ehhez külön-külön még Európa leggazdagabb államainak gazdasági-katonai ereje is kevés.

Aztán itt a katonai erő, a védelmi képességek kérdése is, melyet szintúgy érdemes lenne átértékelni, mert aki azt gondolja, hogy ma Magyarország akárcsak még a NATO szövetségi rendszerén belül is említésre méltó, bizony rettenetes tévedésben van.

Harmatosan gyengék vagyunk, mint a májusi libapotty a legelő füvén, gondoljon, vagy mondjon erről bármit is Hende hadvezér vagy akár maga a Legfőbb Hadúr is.

Lehet itt évente egyszer negyven tiszttel kardlengetést előadni, meg Ludovikás hagyományokat élesztgetni, az csak a vesztes háborúkat viselt tisztikarokat felnevelő katonai tanintézet jelmezes megidézése lesz, a magyar Halloween-tök, mellyel ijesztő küllemet próbálunk mutatni.

Az egyetlen esélyünk egy valóságos államszövetség, melyben – mint hajdan a Monarchiában is – a pénzügyeknek, a külügynek és a hadügynek közös irányítás alatt kell lennie, mert csak ebben az esetben tudunk megfelelő gazdasági és katonai erőt felmutatni és megőrizni a sokszínűségében is egységes európai kultúrát.

Sajnos, úgy néz ki, hogy egyes nyugati államok és legfőképpen az Egyesült Államok politikusai éppen azzal vannak elfoglalva, hogy ráhúzzák Európára az iszlám világot, természetesen gazdasági érdekektől vezérelve.

Márpedig abból lehet még errefelé csudavilág, ha az iszlám fundamentalisták belelendülnek, és még az sem vigasztalna, ha olvashatnám a hírt a hős Selmeczi Gabrielláról, aki a felcsúti stadion falairól forró babgulyással öntözi a létrán felmászó Jumurdzsákokat, kik szemét egy kifli csücske verte ki, kis idővel ennekelőtte.

„Ne féljünk a szavaktól: a nemzetállamok föderációja felé kell mozdulnunk. Erre van szükségünk. Ez a politikai jövőnk. Ez kell, hogy vezesse a munkánkat a következő években” mondta Barroso.

És azt is világossá tette, hogy nem az az elképzelés a nyerő, mely szerint az Unió várja be a lemaradókat.

Barroso arról beszélt, hogy - szakítva az eddigi uniós rendszerrel - nem a leglassabbak tempóját veszik majd fel, hanem a leggyorsabbakét, legfeljebb lesznek kimaradók.

Eleve az eurózónán kívüliekre egy csomó, már most tervezett új szabályozás nem kötelező érvényű és úgy tűnik, hogy még a zónán belül sem kell mindenáron egyszerre lépni.

De az már világos, hogy Európa merrefelé tart és nagyon jó lenne, ha mihamarább kiderülne, hogy Magyarország merrefelé akar haladni - együtt Európával a jövőbe, vagy visszafelé, mondjuk úgy a XIX. századba.

Az első esetben egy világhatalom büszke polgárai lehetünk, az utóbbiban egy gyarmat bennszülöttjei, már csak az a kérdés, hogy ki osztja majd nekünk az üveggyöngyöt.

Orbán láthatólag egy árvalányhajas álmot kerget, a nép pedig bódultan nézi, mert az árvalányhaj olyan szépen fest a kalap mellé tűzve.

Nagy kár, hogy semmiféle gazdasági haszna nincs.

Sürget bennünket az idő, mert tisztességes tempóban haladni csak a cél és az útvonal pontos kitűzése után lehet, márpedig e tekintetben jelenleg bármelyik libacsapat jobb, mint az ország mai vezetése.

A libák, ugyan lehet, hogy vándorlásuk közben álmodoznak, festett egekben járnak, de közben ütemesen lengetik szárnyaikat, tudják, hova szeretnének elérni, aktuálisan hol tartanak, és még véletlenül sem keverik össze vágyaikat a valósággal.

Talán jobban járnánk, ha tanulnánk tőlük…

:O)))

KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL

Csubakka izgatottan rohangált fel-alá, feldúltan keresgélte a borotváját.

Lebuktunk!

Tudtam én, hogy ez lesz a vége, csak arra nem gondoltam, hogy a pisztoly okozza a végzetünket – ha kérdeznek, én a fénykardra tippeltem volna!

Mikor meghallotta, hogy Luke Skywalkert őrizetbe vette a TEK, kétségbeesett, mit fog vele tenni a mindig kiszámíthatatlan Nagyúr, akit éppen az tett félelmetessé, hogy tizenkét agysejtjéből olyan kombinációkat tudott kialakítani, melyek ellen nem volt az a játékelmélet, mely eredményt hozhatott volna.

Kezébe vette tehát a borotvát és elkezdte megborotválni magát, bízva abban, hogy csupaszon elkerülheti a felismerést, hiszen a tollafosztott libát sem lehet könnyen felismerni…

Mikor a szerencsétlen másodéves egyetemi hallgatót hátrabilincselt kézzel elvezették, a hős terrorelhárítók azért már gyanakodhattak volna, de ők nem - ők elküldték a fénykardot laboratóriumi vizsgálatra, mely kimutatta, hogy az elem lemerülőben van, miként a Vezér is, és ez se veszi már fel a töltést.

Mikor kiderült, hogy Luke ártatlan, akkor azt kezdte el bizonygatni a TEK baromságainak mosdatására  szakosodott szóvivő, hogy a TEK vezetője, Lüke helyesen járt el, mert mi lett volna, ha Luke tényleg terrorista, továbbá ha kiderül, hogy a fénykard egy új csodafegyver, mellyel magát a Vezért akarták megmerényelni.

A felforrósodott helyzetben Lüke dandártábornok levelet intézett Prónay Pálhoz, segítségét kérve a helyzet megoldásához, majd folytatta nemzetmentő feladatát és felküldte a Felcsút környéki nyárfákra titkos megfigyelőit, hogy időben jelezhessék, ha feltűnik egy birodalmi cirkáló a Vezér szűkebb pátriájának közelében.

Ha régebben a mi országunk volt a legvidámabb barakk, akkor ma ez a legnevetségesebb gumiszoba az Európa nevű elmegyógyintézetben.

Tisztességes helyeken ennyi fiaskó után minimálisan lemondott volna már a belügyminiszter meg a TEK parancsnoka, de ez nem egy tisztességes hely, ez a Következmények Nélküli Ország.

Ez az a hely, ahol világpolitikai botrányt lehet előidézni egy baltás gyilkos kiadatásával, ahol ennek a döntésnek először nincs gazdája, majd kiderül, hogy a döntést a külügyminiszter és a kancelláriaminiszter tanácsa ellenére a miniszterelnök hozta, és ez az a hely, ahol ennek dacára a három érintett politikus közül egy sem mond le.

Tulajdonképpen az is botrány, hogy a TEK parancsnoka még a helyén van ennyi melléfogás után, de hát ezen nemigen kell csodálkozni, hiszen már a kinevezése is botrányos volt, a szervezet létrehozatala, melynek élére kinevezték maga volt a botrány – ékes bizonyítéka annak, hogy ez a nép képtelen tanulni a saját történelméből.

A botrányok botránya pedig az, hogy némi halk ellenzéki zörgésen kívül semmit sem lehet érzékelni az azeri-ügy belpolitikai következményeiből, úgy látszik van annyi pénz, amennyitől még Martonyi külügyminiszter legendásan dús haja is korpás lehet.

Érdekes, vannak emberek, akik hosszú időn keresztül tévedésben tartják az embert, ilyen Martonyi külügyminiszter is, akiről az átlag – állampolgár azt feltételezhette, hogy a gerincesek rendjébe tartozik, és hogy azzal is a hazáját szolgálja, ha megpróbálja helyrehozni, amit a Mi Betegünk külpolitikailag széjjelvert.

De azért kellene lenni egy pontnak, ahol megálljt illene parancsolnia magának, és elhagyni azt a posztot, ahol semmibeveszik tanácsait, nem először egyébként.

A külügyek intézése és a diplomácia ugyanis szakma, és a szakmához szakértelem kell, ami Martonyinál ugyan rendelkezésre áll, de szomorúszemű főnökénél kicsit sem, erre egész külpolitikai pályafutása az igazolás.

A külpolitika ugyanis kapcsolatokról szól, de nekünk már régen nincsenek kiegyensúlyozott kapcsolataink, sőt, lassan semmilyen kapcsolataink sincsenek.

A Fidesz képviselőié ezért a felelősség, mert vagy olyan ostobák, hogy nem érik fel ésszel, hogy mire használják fel őket, vagy annyira pénzéhesek, hogy nem törődnek vele.

Egyik se barátságos lehetőség.

Persze az is lehet, hogy a Fidesz-frakció csak a cserejátékos beérkezésére vár.

Darth Vadernek hívják…

:O)))

MATOLCSY, AZ ÁTÜTŐ

Vagy kutyaütő?

Ki tudja, mindenesetre az biztos, hogy lassan-lassan egy komplett elmeosztályra való potentátot tud produkálni a kormány saját tagjai közül, bizonyítva, hogy hasonló a hasonlónak örül.

Ezek a javaslatok "átütik a vasbetont" - ezt találta mondani a munkahelyvédelmi akcióterv parlamenti tárgyalása során a nemzetgazdaság sasszemű irányítója, a mai Szent Jobb, melyet legcélszerűbb lenne légmentes üvegkalickába zárva körbehordozni az országban.

Egyre biztosabb, hogy olyan közös álomvilága van neki a főnökével, melyből kilépni kockázatos, merthogy könnyen előfordulhat, hogy szembetalálkoznak a valósággal, az pedig kokik és sallerek tengerét hozza el számukra.

Ez csak idő kérdése, és ez az idő egyre közelebb van.

De azért optimizmusuk töretlen - a munkahelyvédelmi akcióterv másfél millió munkahely megvédését és többszázezer új munkahely létesítését eredményezheti, mondta a világhírű gazdasági guru, optimista tekinteteit a jövőre vetve.

Hogy miért éppen másfélmillió, azt rajra kívül senki sem tudhatja, hiszen éppen ennyi erővel mondhatott volna hárommilliót is, hiszen áldásos tevékenységük eredményeként ma minden egyes munkahely veszélyben forog, az ember nem tud a kormány intézkedéseiről olyan hírt olvasni, mely ne azzal fejeződne be, hogy az adott intézkedés hány száz, vagy hány ezer munkahely megszűnését eredményezheti.

Itt van például a Nagy Trafikreform, mely agyonvágja a kisebb boltokat gazdaságilag, ezres nagyságrendben következhetnek be boltbezárások, alkalmazottak elbocsátása, de az oktatás reformja vagy az egészségügyi ellátórendszer átalakulása sem megy leépítések nélkül.

Nem beszélve a gazdasági helyzet miatt bekövetkező munkahely-megszűntetésekről, a legutóbbi hírek például a Dunaferr tervezett többezres nagyságrendű leépítéseiről szólnak, mely nem tartalmazza a beszállítói kör ebből következő létszám-leépítéseit – a vicces az lenne, ha az Orbán-bányáknál is létszámcsökkentést kellene végrehajtani.

Persze ez esetben építhetnének még egy-két égigérő keresztgátat Devecser határában, hátha kiönt a kővé szikkadt vörösiszap, vagy a romákok rendetlenkednek, meg kell védeni a környék lakosságát, hát nem?

Ezen a többszázezer új munkahelyen meg már röhögni sem lehet, olyan siralmas.

A Vezér és társai amúgy is nagyon értenek az eredményesség kreatív kimutatásához, így aztán most még az várható, hogy a közmunka-programot úgy módosítják, hogy kétórás foglalkoztatásra állnak át a megfelelő bérezéssel, így aztán máris megduplázzák a foglalkoztatottak számát.

Továbbá minden munkaképes korú állampolgár számára kötelezővé teszik, hogy hajtson egy libát maga előtt nádpálcával, és máris megvan a teljes foglalkoztatottság, a Ludas Matyi Terv keretében.

Ami a nagy ötletet illeti, miszerint a huszonöt év alattiak és az ötvenöt év felettiek foglalkoztatása esetén járulékkedvezményt adnak a munkáltatóknak, az csak azt tükrözi, hogy fogalmuk sincs a való életről, ahol a foglalkoztatás kritériuma a szakértelem, és ha egy kétbalkezest vesznek fel, akkor az többször annyi kárt tud okozni, mint amennyit ezek az eszementek most odaajándékoznak a foglalkoztatónak.

A foglalkoztatottság tekintetében ez nem hímez egy öltést sem, hiszen ettől még nem lesz több a megrendelés, nem lesz több az álláshely és a foglalkoztató egyetlen emberrel többet sem fog alkalmazni az ajándékra való tekintettel.

Nem vitás, az államigazgatásban ennek lehet szerepe, hiszen a munkavállalók derékhadát ott könnyű lecserélni 25 év alatti nyeretlen kétévesekre, akik mire kitanulják a munkájukat, addigra már éppen huszonhat évesek lesznek, és úgy kirúgják őket, mint a vöcsök, oszt jöhet a következő ifjú titán – ti tán tudtok vele kezdeni valamit, ugye…

Az kétségtelen, hogy az Orbánbányákok jól járnak, mert szakképzetlen munkaerő esetében ez valós segítséget, extraprofitot ad a vállalkozónak, de – például - ha ki szeretnék terjeszteni a Vezérnél már bevált nevelési elveket és legalább a jobboldal vezérkarának gyermekeit is kőbölcsőben  szeretnék ringatni, akkor ahhoz már szakképzett kőfaragó kellene, akinek mindegy a kora, csak tudja faragni a követ.

Szóval van itt állítólag 300 milliárd forint, amit megint szélbe szórnak, emellett még hülyítik is a népet, például, hogy a kismamák ki lesznek segítve.

Hát igen.

Az ugyan elképzelhető, hogy őket visszaveszik, de az is könnyen megeshet, hogy azokat meg, akik eddig a munkakörüket betöltötték, egy nekifutásból mindjárt ki is rúgják, a munkahelyvédelem keretében, - pénz az ablakban, ahogy az ultisok mondják.

Mondom én, ezek állandóan ötletelnek meg improvizálnak, százmilliárdokat ígérgetnek, miközben a fenekük kilóg a gatyából.

Azt mondja a miniszter, hogy a 2013. évi büdzsében meglesz erre a fedezet.

Rendben is van, de ez nem egy egyszeri kiadás, hiszen a program, ha csak nem akarják beismerni, hogy tömény marhaság, akkor minimálisan is három évig kell, hogy tartson, ezzel a pénzzel pedig lehetne normálisabb dolgokat is kezdeni.

Például, lehetne a devizahiteleseknek lakást építeni, vagy lehetne állami beruházásokat indítani, ha ehhez hozzátennék a stadionépítések miatti adóbefizetés- hiány, meg az Orbán-vasút és egyéb baromságaik milliárdjait, a naposcsibe-pörköltre fordított összegeket, akkor esetleg lehetne akár értelmes megrendeléseket is adni az építőiparnak.

Lehetne például bérlakásokat építeni, vagy utakat, vasutat építeni.

Az állam megrendelőként tud munkahelyeket menteni, ennél kellene talán maradni, mert a jelenlegi gazdasági folyamatok a kicsiket áttolják a szürke meg a feketefoglalkoztatás zónájába, a nagy nemzetközi mamutcégek meg bezsebelik a hasznát, de ettől még semmit sem változtatnak foglalkoztatáspolitikájukon.

Matolcsy szerint, ha ez a program bejön, akkor kitűzhetik Magyarország elé a teljes foglalkoztatottság célját (hihihi!), amin ő azt érti, hogy akinek nem jut meló a versenyszférában vagy az állami emlőkön, az részt vehet az igen sikeres árokpart-pucolásokban és söprögetésekben – éhbérért.

Aztán még Gyurcsányozott egyet, - nem tudnak erről leszokni, pedighát az összehasonlításból egyre rosszabbul jönnek ki.

Azt állította, hogy a 2002 utáni kormányok hitelből fizettek mindent, amit munkából kellett volna fizetni, de mára Magyarországnak sikerült egy végleges, fenntartható, mindenki által elismert államháztartási és pénzügyi konszolidációt végrehajtani, sikeresen tartják 3 százalék alatt a deficitet, és többletet mutat a folyó fizetési mérleg.

Szerinte Magyarország hiteles a pénzpiacon.

Na igen, attól állunk ilyen jól, azért kapjuk ilyen olcsón a hitelt.

Jobban járnánk, ha ezeket párba fognánk és szántanánk velük a virágzó magyar mezőgazdaság parlagfüves rónáin.

:O)))

BESZÉLJÜNK MÁSRÓL

Hát nem őrizetbe vették Biszku Bélát?

Roppant nagy bajban lehet a Vezér kommunikációs stábja, ha elő kellett húzni a naftalinból a kissé már molyrágta Vörös Rémet, holott már csak a vak nem látja, hogy ezzel az emberrel a nagy habverésen kívül semmit sem lehet kezdeni.

A próbálkozásra mégcsak azt sem lehet mondani, hogy szép vagy ügyes, egy másodéves joghallgató is röhögőgörcsöt kap, ha elolvassa a vádat, vagy idézni kezd hosszú oldalakat a sztálini koncepciós perek történetéből.

Bármennyire is szeretné a Nemzet Betege, a történelmet nem lehet visszamenőleg annullálni, arról nem is szólva, hogy ő maga úgy viszonyul Churchillhez, mint a bölömbika egy szép kerekdedre hízott libához.

Mint tudjuk, a bölömbika egy icikepicike kismadár, fene nagy hanggal.

Betegünk abban a hitben van, hogy ahhoz, hogy kiradírozzon (Ausradieren!) negyvenöt évet a történelemből, ahhoz elég a kinyilatkoztatás, márpedig ő kinyilatkoztatni nagyon tud.

Ki is nyilatkoztatta, a csorda meg megszavazta, hogy ami megtörtént itt 1948 és 1989 között, az mától kezdve nincs, nem is volt, de legalábbis illegitim.

Hát ebben azért téved, merthogy annak a rendszernek nem ő osztogatta a legitimációt, hanem Jalta, utólag megvonni ezt pedig nemigen lehet, hacsak nem Napóleon kollega beleegyezésével, a Hotel Mosolygós egy kipárnázott betegszobájában.

Az 56 utáni rendszer emellett még legális is volt, hiszen a korabeli törvények alapján jött létre a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, - így aztán a tömegoszlatások is legális módon, a korabeli jogszabályok alapján történtek, mikor történtek.

Biszku felelt a törvényes rend helyreállításáért, ennek során előfordulhattak akár túlkapások vagy nem szabályszerű eljárások is, de hogy ilyenre egyetlen korabeli pártvezető sem „bujtotta fel” a rendfenntartó alakulatokat, az teljesen bizonyos.

Márpedig Biszkut most ezzel vádolják.

Csak katonaidejét előfelvételis nebáncsvirágként töltő mezei jogász tudja azt elképzelni, hogy egy katonai alakulatot bármire fel lehet bujtani, lévén, hogy a katona állami utasítást teljesít parancsok alapján - parancsra masírozik, parancsra veszi a levegőt, parancsra tüzel a parancsban meghatározott célpontra – tömegoszlatásnál abban az időben általában a tömeg feje fölé, a levegőbe.

Már, ha nem lőnek rá menet közben, ugye.

Szóval ez az egész ügy egy nagy kamu, de hát kellett most nagyon, hogy végre valami másról is szóljon a közbeszéd, mint a Vezér elmeállapotáról, vagy arról a szartengerről, melyet maga hozott létre és melybe oly ügyesen lavírozta bele magát, hogy mára már rajta röhög Európa.

Erről elterelni a figyelmet, ehhez egy kommunikációs Leonardo da Vinci kellene, mert a jelenlegi stáb már talán csak azzal tudna eredményt elérni, ha hasrafektetve a Vezért egy szívószálat dugna a fenekébe, melynek segítségével szép, nemzetiszínű szappanbuborékokat fújna - egyenes adásban.

De még ez sem lenne hosszú hatású, mert ez az ember nem tud leállni.

Bizonyára hisz a maga által megálmodott álomvilágban és görcsösen kapaszkodik téveszméibe –olyannak látja Magyarországot, amilyennek látni vágyik.

Ha a valóság esetleg bekavarna, akkor arról nem vesz tudomást, csak ismételgeti a baromságait.

Ma például azt, hogy az ország virul, az IMF pénzére tulajdonképpen nem is lenne szükség, ha az Unió nem lenne mély válságban, de hát így, ebben a helyzetben nem bánjuk, adják, ha akarják.

Mondja ezt az Unió szinte minden gazdasági mutató tekintetében tökutolsó államának leghazugabb kormányfője, akinek pofátlansága nem ismer határokat.

Hogy aztán arról ne is beszéljünk, hogy a folyósítandó hitelhez az Unió hozzájárulása is elengedhetetlen, ezért roppant célszerű a hitelnyújtási tárgyalások közben fikázni.

Mintha Maris átmenne a szomszéd Julishoz egy kanál pirospaprikáért, aztán amikor nyílik az ajtó, akkor leköpné, neszeneked te ribanc, és ide azt a paprikát!

Épeszű államférfi ilyet nem tesz, meg még sok mást sem, amit ez a paprikajancsi már megtett az ország rovására.

Azon meg már tényleg csak röhögni lehet, hogy Gyurcsánynak bérleti díjat számláztatott ki a Kossuth tér négy ember által, éhségsztrájk céljára igénybevett szegletére!

Na, nehogy már ingyen fogyjon le ez a piszkafa, mikor ő még pénzért sem képes rá!

Nehéz napok ezek, neki is, szponzorainak is meg az országnak is.

Persze annyi mindent és mindenkit túléltünk már, túléltük az ostoba és gyáva Horthyt, az elmebeteg Szálasit, az agresszív és sunyi Rákosit, túléltük 56 megtorlásának nem könnyű éveit, aztán a rendszerváltást, az ország elkótyavetyélését, - őt magát is már egyszer - hát miért is ne élnénk túl másodszor is?

Ne is reménykedjen!

:O)))