Hát, ha valaki, én aztán szeretem és tisztelem is a nőket.
Vallom, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb szerepük kellene,
hogy legyen a magyar társadalom életében, és kimondottan rühellem, ha ostoba
macsók lekezelőleg beszélnek róluk.
Azt meg végképp utálom, ha kigyúrt ökrök visszaélnek fizikai
erőfölényükkel és negyvenkilós lányokat vagdalnak a falhoz, így idomítgatva
őket a gondolkodás nélküli engedelmességre, vagy rajtuk élve ki érzelmi
ingadozásaikat.
Azt sem kedvelem, hogy a politikai pályán kizárólag a bús
kosztromai ökörre hasonlító politikusoknak van meghatározó szerepük, - minél
savanyúbb a pofája és minél méltóságteljesebben mondja a baromságait, annál
nagyobb az elismertsége, merthogy ebben az országban a politikusnak tilos
mosolyogni.
És tilos nőnek lenni, mintha a nők vezető politikusnak
alkalmatlanok lennének.
Holott köztudott, hogy az emberiség hajnalán a társadalom
matriarchális alapon szerveződött, ősanyu határozott fellépéssel irányította a
horda életét, egészen addig, míg valamelyik ősmacsó azt nem képzelte, hogy ő
okosabb, empatikusabb nála, de mindenesetre nagyobb bunkót képes lóbálni, és
agyon nem csapta vele, minekutána a horda sokat éhezett és fázott.
Az állatvilágban is inkább jellemző az, hogy a csapatot
nőstények irányítják, a férfiak meg a védelemben vesznek részt, de sok esetben
még a vadászatban sem, legfeljebb az étkezéseknél jelennek meg, kiszakítva
maguknak a nőstények által elejtett gazella hímoroszlánrészét, mondjuk.
Az elefántokat is egy idős, tiszteletreméltó elefánt-matróna
vezeti, mert ő tud tervezni, ismeri az útvonalakat, a vízlelőhelyeket, az
elefántbikák meg legfeljebb kísérői és védelmezői a csapatnak.
A libák költözködésénél sem egy gúnár áll az élen, hanem egy
tapasztalt liba vezeti a csapatot – igaz, közben kicsit többet gágog a
kelleténél, de legalább nem tévednek el soha.
A mai tüntetéssel kapcsolatban azért nem tudok egyértelműen
lelkesedni.
A tüntetést a családon belüli erőszak önálló törvényi
tényállásként történő bevezetése érdekében szervezték, aztán valahol
félresiklott a dolog és a tettek mezején már a nők egyenjogúságáért folyt a
harc.
A tüntetők által hurcolt táblákon is olyasmiket
olvashattunk, hogy „ti már nagyon terhesek vagytok nekünk”, amiről csak az nem
derült ki, hogy ki az a „ti”, a Fidesz, a macsók vagy a férfiak.
A másik táblán meg az állt, hogy nem vagyok tojóstyúk
A harcias hölgy bizonyára rázta volna a másik öklét is fenyegetően,
de nem tudta, mert abban volt a cekker a kukoricával…(J, bocsi lányok!)
Pedighát dehogynem tojóstyúk – lényegét tekintve ő az, aki
gondoskodik az utódok világrahozataláról, és nagyon vicces lenne, ha kakas
szeretne lenni.
Ha már harcolni kellene valamiért, akkor volna éppen cél
rengeteg, ami mellé közülünk, férfiak közül is rengetegen oda tudnánk állni.
De ebben a harcban nem lényegi kérdés az, hogy a családon
belüli erőszak elleni harcot külön törvényben szabályozzák vagy a többi
törvényt igazítják hozzá az elérendő célhoz, a lényegi kérdés az, hogy a
társadalom által helytelenített magatartást szankcionálja-e, és ha igen, akkor hogyan
szankcionálja az állam.
Hogy a rendőr számára nyitva áll-e az intézkedés lehetősége,
vagy meg kell várnia, míg a bezárt lakásajtó alól kifolyik a vér, hogy a
távoltartási törvény élő bírósági gyakorlat, vagy írott malaszt, hogy a pedagógus
vagy a védőnő, a szomszéd vagy a családtag megvárja a gyerek halálát, vagy
feljelentést, bejelentést tesz - nem másodlagos kérdés.
Mint ahogy az sem, hogy van-e az anyának hova mennie mondjuk
két karonülő gyerekkel télvíz idején, vagy majd osztunk neki is gyermekvédelmi naposcsibét,
mint az éhezőknek, meg rábízzuk sorsát arra a polgármesterre, aki otthon ugyanolyan
kőkorszaki, mint a hivatalában.
És aki fel van háborodva azon, hogy miért őt csesztetik, és a
kérdést miért nem lehet a család keretein belül tartani, merthogy a kék és zöld
foltokat és a férje bunkóságait egy asszonynak tradicionálisan takargatni illik.
Hogy ezeket a dolgokat aztán a Szabálysértési Kódex vagy a Büntető
Törvénykönyv hogyan szabályozza, az másodlagos és nem lényegi kérdés.
A lényeg az, hogy a családon belüli erőszak elleni
fellépéshez a társadalom összehangolt tevékenysége szükséges, mert aki azt
hiszi, hogy önmagában egy törvény meg tudja akadályozni egy részeg őrült vagy
egy alkoholista vagy csak neurotikus nő randalírozását, az téved.
Neurózsikák is élnek ám szép számmal a társadalomban, velük
élni sem egy matyóhímzés.
Arról nem is szólva, hogy a családon belüli erőszak elsőszámú
áldozatai nem a nők, hanem a gyerekek, akiket apjuk – anyjuk ver, gyötör, kínoz
vagy elnézi, hogy kínozzák, cigarettát nyomjanak el a testükön, eltörjék a karjukat,
agyba-főbe verjék a csecsemőt, mert sír - szóval kedves lányok-asszonyok, lehet
ám bátran söprögetni a saját porta előtt is, szól emellett is érv, rendesen.
Ami pedig a nők szerepét illeti a társadalomban: nem csak a
pártokat kell szidni.
A pártokat emberek szervezik, a parlamentben ülő
képviselőket pedig az állampolgárok választják, a választók többsége pedig nő.
Ők küldik a Parlamentbe Magyarország
arcát, Harrach Pétert, ők választották meg azt a szerencsétlent is, aki most jó
macsósan beledurrantott a nulláslisztbe.
Ők küldik a nők képviseletében oda Selmeczi Gabikát, ők
engedik meg a pártoknak, hogy az ivararányokat ősi macsó tradíciók alapján
határozzák meg.
Hölgyeim, az Önök kezében van a döntés, éljenek a
hatalmukkal!
Ha meg nem élnek, hanem elhomályosult tekintettel fújják a
fütyülőt az eszement minimacsót támogatva, akkor szagolgassák a virágot, melyet
szakajtottak.
Persze a nők általában érzelemvezéreltek, emellett
tekintélytisztelők és többségük kimondottan élvezi az alávetettséget, aki közülük
meg nem, az elsősorban velük beszéljen.
Hiszik – nem hiszik, a nők el tudják dönteni a
választásokat, csakhát nem bíznak saját nemükben valamiért – ugyan, miért is
nem?
Voltak és vannak kiváló női politikusok, Golda Meirtől - Condolezza Rice-ig, Kéthly Annától - Lendvay
Ildikóig vagy Margaret Thatchertől - Vadai Ágnesig, tessék elérni, hogy több hozzájuk hasonló valódi
személyiség kerüljön be a politika irányítói közé, mert a Fidesz politikai tojóival nem
sokra megyünk.
Ők leginkább azok közül kerültek kiválasztásra, akik elfogadják a politikai
kotlós szerepét.
Szóval ne csak a férfiakban keressük a hibát, nézzenek
szembe hölgyeim saját magukkal is, aztán harcra fel!
Minket maguk mögött tudhatnak, ha hiszik, ha nem…
:O)))
10 megjegyzés:
Na, hogy itt mekkora gágogás lesz!
A minimum, hogy rohadt hímsoviniszta ivarszerv vagy...
rézevőfiamór
Te pupu! Hülyeséget írsz a nők szavazásával kapcsolatban. Ha a pártokban nem jelölnek nőket, akkor milyen nőkre is szavazzanak a nők? Választhatnak férfi és férfi és között. Na ez nem sok. Tehát ne akard a nőkre kenni, ha a pártok megsértik a nők választójogát. Még hogy a nők döntik el a szavazatukkal a választást. A frászt! élőre lecinkelt a választás mikor a férfiak egymást jelölgetik sógor-koma,a ívócimbora, üzlettárs, bűntárs alapon. Leírhatsz itt olyan szép tirádát, hogy az embernek három csomag papírzsepi is kevés. Áradozhatsz a nőkről. De ha nincsenek törvényalkotás közelében, akkor soha nem fog megszületni olyan törvény amely a nőket valójában védi.
Ciceréljétek meg!
Hát ha _EKKORA_ az igény a női képviselőkre, akkor az emancik miért nem alapították meg a "Diadalmas Klitorisz" pártot? Vagy legalább miért nem árasztják el a pártokat tagként? Elég lenne minden alapszervben a tagok fele + 1 nő és röhögve cserélitek le a teljes pártvezetést, határoztok meg új programot. És ha csak a nők fele rátok szavaz, már menyeritek a választást! Aztán akár a kötelező herélést is törvénybe iktathatjátok!
rézevőfiamór
Ott volt a parlamentben a Seres Mária.Rá kellett jönnie, hogy a sok bunkó barom között nincs helye.A nagyszemétdomb csak a férfiak színtere.Keresett magának egy saját kis szemétdombot, mert mást nem tehetett.S most ott a kis saját szemétdombján ér el szép sikereket.
A szavazásról meg csak annyit. Igen.Pl.a legutóbbi szavazáson Viki megnyerte a nőket a 40 év ledolgozott munka utáni nyugdíjba menetel lehetőségével, becserkészte őket.Az mszp nyugdijszakértője pedig azóta is azt mondogatja,„ha az mszp megnyeri a választást,akkor ezt a nyugdíjba meneteli lehetőséget le kell zárni”Hát ha ilyen hülye fasz ember nyilatkozhat az mszp nevében,akkor csak várják azt, hogy a nők rájuk szavazzanak.
Gratulálok az íráshoz, külön a posztképhez.Zseniális. Bár ahogy feljebb írta valaki, biztosan lesz nagy gágogás. :D
Ezért nem fog nyerni a baloldal, sem a demokratikus oldal, mert nem érti. Nem érti mi van itt.
Amit Varga úr mondott az éjjel, vagyis hogy a nők gyerekszülésre és nevelésre valók az nem új dolog Nem ő találta ki, hanem Szálasi és Gömbös és Prohászka. Ez a színtiszta nyilaskeresztes eszme. A nyilaskeresztesek még ma sem ünneplik meg a nőnapot.
Ennyit nem vesznek észre, ezért nem fognak nyerni orbáni ellen soha.
Ti egy demokrácia nem tud működni ha fasiszták sz ellenfelek. Ezért ütik verik mindenhol máshol őket, kivéve itt. Itt még csak azt sem veszik észre, hogy egy olyan fasiszta párt kezébe van a hatalom, amely titkolja , hogy fasiszta lenne, így tud fennmaradni a "demokráciában". De viszont ellne demokratikus eszközökkel nem lehet küzdeni, mert fölényben van minden szempontból. Amíg ezt nem érti meg az ellenzék, addig semmi sem fog változni. Hitler csak úgy tudták eltakarítani, hogy végig bombázták európát és a világot és megvárták, amíg öngyilkos lesz. De se elfogni nem tudták, sem pedig legyőzni demokratikus választásokon.
A demokratikus oldal magyarországon bunkó és sík hülye és buta és megélhetési.
Imádom az ilyen demokratikus oldal bugyutaságát.
Azt próbálják híresztelni, hogy orbáni egy sorscsapás és itt mindenkinek nagyon rossz, kivéve orbániékat.
Ezzel szemben a tények, ahogy Bolgár Úr mondaná, aki szintén legitimálja a fasiszta rezsimet és jól él alatta, hiszen a fizetése most is megvan.
Tehát ezzel szemben a tények:
1945 óta sem volt véghezvíve az antiszemitáknak az a vágya, hogy végre megsarcolják a zsidókat , vagyis a bankokat és a nagy külföldi cégeket, hogy eltávolítsák állásaikból a zsidókat ld. osztályvezetőig mindenkit lecseréltek orbániék., Hogy keresztény alaptörvény legyen és visszaálljon a Horthy éra. Ez most eljött, ebből jól él az antiszemita tömeg és amíg ebből jól él, addig meg is szavazza orbánit és bandáját, legfeljebb egy kis választási korrekció kell a törvényben, ti, akkora antiszemita tömeg csak magyarországon létezik, annak ellenére, hogy nem mindennaposak a zsidó temető rongálások, mint máshol, mert itt az antiszemita tömeg sunyi magyar.
És a vágy, hogy végre vegzálva legyenek a cigányok és legitim legyen a cigány bűnözés szó is maga. Szabadságharc a külföldi zsidók (IMF) ellen.
Ez az antiszemita tömeg vágya, amely meg fogja szavazni orbániékat, akkor is ha éhezik, mert neki nem kaja kell, hanem az amit orbáni véghezvitt a zsigeri keresztény gyűlölet.
Buta demokraták! Előre a semmibe!
Yafo írta...
Amit Varga úr mondott az éjjel, vagyis hogy a nők gyerekszülésre és nevelésre valók az nem új dolog Nem ő találta ki, hanem Szálasi és Gömbös és Prohászka. Ez a színtiszta nyilaskeresztes eszme.
Marhaság.
Az, hogy a nők gyerekszülésre és nevelésre valók _ELSŐSORBAN_ÉS_MINDENEKELŐTT_ azt már kb 1,5 milliárd éve, a váltivarúság megjelenése óta eldöntötte az evolúció. Ez a színtiszta _BIOLÓGIA_!
Az viszont, hogy a nők nem KIZÁRÓLAG erre alkalmasak, magával hozta már a paleolitkumban is, hogy a nők ugyan másfajta feladatkörben (fizikai és szellemi felépítésbeli eltérések okán) vettek részt a család, a horda, a törzs életében. És ahogy a férfiak szerepe is változott az elmúlt cca. 1 millió év alatt, úgy a nőké is.
Ez az amit az emancik tagadnak és legszívesebben a nyomait is eltörölnék.
PuPu, csak egy megjegyzés: Az a bizonyos matriarchátusi boldog békeidő sohase létezett! Csak a femik fantáziájában.
Meg kell nézni a még létező, peleolit szinten élő természeti népeket. Shol nincs semmiféle "krácia", (legfeljebb valami gerontokrácia _FÉLESÉG_, hím és nőstény vének vegyesen!) amíg a javak termelése el nem ér egy olyan szintet, hogy el tudnak tartani egy akármilyen "krata" réteget. Ami _KIVÉTEL_NÉLKÜL_HÍMNEMŰ_! Hiszen az elkülönült "krácia" alapfeladata és legfőbb indoka a védelem ill. zsákmányolás intézményesítése!
rézevőfiamór
Én nő létemre nem tartom PuPut hímsovinisztának,részemről nem lesz "gágogás".Jók a meglátások,logikailag is hibátlan! :-)Ezt is egy nő mondja, dupla értékű! :-)Szeretem írásait,ezt is!
:-((((( Azt hittem, mindezeken már régen túl vagyunk. Tévedtem. Én vagyok az ütődött, aki nem aszerint értékel, hogy valakinek mi fityeg, vagy nem a lába között. Szerintem esedékes talán más szempontokon gondolkodni, választásig még lesz rá idő is. (Esetleg alkalmasság???? Mindegy hol, családban, parlamentben stb...) Bírom különben, hogy milyen dühök jönnek a témára. Jobb, mint a mézes víz a ringlófán. Hajjj, érzelemtől vezérelve lehet a legokosabbakat állítani, ez a tuti.
Megjegyzés küldése