MIT ORBÁN TETT - TÖRTÉNELMI TETT, VAGY KISNYÚL...

Varga Miska pénzügyminiszter történelmi tettét ünnepli a kormányoldal.
Azok is, akik tudják miről hazudnak, meg azok is akik símán csak narancs-zombik.

Merthogy visszafizettük a pénzügyi világválság elhatalmasodását megelőzően felvett IMF és Uniós hiteleinket, melyeket a rohatt imprilista kizsákmányolók erőltettek ránk anno, de a Hős, ki csak néépének él elkergette őket libát fejni, az Unió hiteleit pedig - mecsoda történelmi tett - visszafizettük.

Határidőre.

Annak dacára, hogy mit ránk hagytak a századok, meg Bajnai, azt vígan eltapsoltuk, meg vettünk rajta MOL pakettet, melyen akkorát buktunk, mint ide Lacháza.
Mindeközben még ostoba magyarember nyugdíjacskájára félretett pénzét is szélbeszórtuk, a rohadt szél meg - amilyen kiszámíthatatlan a széljárás - befútta azt a Vezér muskátlis-zsalugáteres ablakocskáján, ott szemben a Kancsó Arénával.

És akkor most ünnepeljük meg őket, de előzőleg feledkezzünk meg arról, hogy a Magyar Népköztársaság, majd a Magyar Köztársaság is folyamatosan eleget tett nemzetközi pénzügyi kötelezettségeinek.
Eshetett jég, lövöldözhettek az utcán, cigánygyerekek potyoghattak a bársonyszékbe - mindíg.

1956-ban Fekete Jánosék aktatáskában vitték az esedékes törlesztőrészletet Bécsbe. Amikor Kadhafi megharagudott a béketáborra és nálunk elhelyezett pénzét hétfőről-keddre a hóna alá csapta és elvitte - akkor is fizettünk.

És közben nem lopták el a nyugdíjalapot, a te pénzed, melyért megdolgoztál és amelyik akár békés öregkorod biztosítéka is lehetett volna.

Most meg még egy rohadt stadion-belépőd sincs, hogy legalább a fűtött gyepszőnyeg melegét élvezhesd télvíz idején, - ebből is látszik, hogy mélyebben vagy a vakondoknál - hát köszönd meg szépen, ahogy anyukád tanította.

Közben legyél büszke és hálás, miközben ugyanezekről a pénzekről mondták, hogy kiszolgáltattuk az országot az IMF-nek, melynek tagja és tulajdonosa is vagyunk, és amelyet a tulajdonosok azért hoztak létre, hogy kivédjék a pénzügyi válságok okozta pénzügyi zavarokat.
Lehet Gyurcsányra bármit mondani, de azt el kell ismerni, hogy roppant jó ütemérzékkel mérte fel a helyzetet a világválság elején, és mikorra a válság istenigazában elkezdett dühöngeni, addigra mi már biztonságban voltunk.

Minden ország hitelekből gazdálkodik, a hiteleket folyamatosan törlesztik és folyamatosan veszik igénybe, mindössze a hitel ára változik.
Mikor kitör egy válság, roppant nehéz hitelhez jutni, mert a bankok hirtelen felettébb bizalmatlanná válnak, nem, vagy csak szinte vállalhatlan feltételek mellett nyújtanak hiteleket, hihetetlenül drágán.
A Gyurcsány által felvett hitelek abból adódóan maradtak olcsók, mert tagjai voltunk annak a szervezetnek, melynek célja éppen az ilyen nehézségek áthidalása volt, és mely tagjai részére roppant kedvező feltételekkel ítélt meg kölcsönöket - igaz, kikötve a felhasználás ellenőrzésének lehetőségét.
Na, ez nem tetszett Orbánnak, aki a pénzt szereti úgy költeni, mint a többi suttyó a felcsúti kocsmában, zsebre ba... - zsebretett kézzel, a szotyola között kotorászva kicsapni a söntéspultra a bankót, aztán mindenki hozzon magával még egyet, hogy neki is jusson a többiek pénzéből.

Így aztán - kerül, amibe kerül - az IMF ment, és ment volna az Unió is, ha nem vehette volna vissza a százszorosát annak, mint amit mi képesek lehettünk volna elvenni tőle, merthogy Orbán azért nem hülye, csak bűnöző.

Az IMF hitel és a piaci hitel kamatai közötti differencia volt az ára, hogy a kis genetikai csoda úgy szórhatta a pénzt, ahogy ő akarta, az árat pedig szokás szerint a legszegényebbekkel fizettetve meg.

Biztosan van már, aki kiszámolta, hogy mennyit fizettünk rá erre az akcióra, de erről Orbán nem ragasztja tele a várost plakátokkal...

Merthogy itt a reformok működnek (ez is megérne egy misét - miféle reformok, ki kirdette meg őket, milyen tartalommal, milyen változásokat hoznak, és jók lesznek ezek nekünk?...- elmondanám, egyetlen reform sincs hivatalosan meghirdetve.

Ami történik, az meg, ha zenemű lenne, akkor "Egy köcsög ötletel Op. 131" címmel menetelne a halhatatlanság felé...).

Hát akkor ünnepeljük meg a nagy eseményt, visszafizettük, amit kölcsönkértünk.
A tett történelmi, mert ez tett bennünket végképp félrevezetett idiótákká, legközelebb bele kell lógatnod valamelyik kiálló testrészed a húsdarálóba - lányoknak a mángorlóba - és meg kell ünnepelni, hogy milyen ügyesen tekeri a hajtókart a mi reménységünk, akit az Úr a mi végtelen ostobaságunk büntetéseképpen varrt a nyakunkba.
Merthogy az Isteni Terv működik, ha egy népnek veszni kell, hát az el is fog veszni...

Optimista farok: Depersze az Úr végtelenül bölcs, és akit el akar veszejteni, annak elveszi az eszét.

Vezérünkét már elvette, ministránsai se rázzák már olyan vadul a csengőt, csak csendesen lóbálják füstölő ridiküljiket...

És mindenki hülyén néz maga elé - mi lesz itt ?

:O)))

ÖVÉK AZ ORSZÁG, NEKIK ÉPÍTED

A gyerekeidnek meg neked persze kuss.
A jelszó régen az volt: tied az ország, magadnak építed.
Aztán volt egy meglehetősen hosszú időszak, amikor nem volt jelszó, ellenben épült-szépült az ország, és mellette építhetted a magad kis világát is, mely lehetett egy kis nyaraló, vagy egy egyesleti vadászház, a vadászterületen elvadászgathattál lakatos létedre is az állami erdőkben.
Most éppen ez van soron, állítólag az erdők kiosztása következik, miután a termőföldeket szinte maradéktalanul odaajándékozták a haveroknak, és felvirágoztatták a családi gazdaságokat.
Az Orbán-család gazdaságát, a Csányi család gazdaságát, a magyar Corleone családok gazdaságait.
Az így létrejött birtokok nagysága vetekedik a hajdani arisztokrácia latifundiumaival, egyetlen eltéréstől eltekintve - a hajdani nagybirtokok tulajdonosait ismerni lehetett, míg mai utódaik dugdossák a vagyont, mint macska a szarát.
Strómanok láncolata próbál biztosítékot adni nekik arra, hogy az összeharácsolt vagyon java akkor is a tulajdonukban marad, ha valamilyen véletlen folytán egy új politikai hatalom vissza akarja szerezni a lopott holmit a társadalom részére...
.
A joggal élni is lehet, meg lehet visszaélni is.
Normális államokban a jogalkotás az állampolgárok érdekében történik, de ez nem egy normális állam.
A Bibó - kollégiumban valószínűleg létezhetett egy olyan kurzus, ahol a joggal való visszaélést oktatták, ahogy elnézegetem, eredményesebben, mint a jogi alapelvek ismeretét.
Orbán és bandája működése első percétől kezdve erre alapozta tevékenységét, és ezen ne csak Orbánt értsük, hanem az egész Fidesz - vezérkart, úgy, ahogy voltak, vannak.
Az emlékezetes Fidesz-MDF székházmutyi volt az ősbűn, akkor éltek vissza ha nem is először, de jelentős nagyságrendben először a joggal, állami pénzből megalapozva az Orbán-család bányavállalkozását.
De jutott ott gazdsági érdekeltség az összes többinek, kivéve a legbambábbakat, akik aztán gyorsan ki is koptak a politikából, vagy más pártok zászlait lengetve szolgálják Orbán hatalmát.
Amikor néhányan könnyektől párás szemmel emlékeznek a fiatal Orbán Viktorra, mindig elfelejtik azt, hogy ez az ember a politikai pályára lépésének elsúő percétől kezdve szakadatlanul lopott, az államot használva fel saját vagyonosodására.
Szegény Ferenczi Krisztina, vagy Kende Péter rengeteg adatot gyűjtöttek erről - hiába, hiszen első kormányzása idején mindjárt bedarálták Györgyi Kálmánt, az utolsó ügyésznek mondható figurát a Legfőbb Ügyészségen, azóta a magyar vádhatóság egy bűnöző kezében van.
A legszomorúbb ebben, hogy ezt mindenki tudta és tudja ma is.

Kormányok jöttek, kormányok mentek,  de a helyzet nem változott, a Legfőbb Ügyész végig kulcspozícióban maradt, emberei segítségével végig az történt a vádhatóságnál, amit Orbán akart, és ma is az történik.
És ha el lehetne zavarni ezt a bandát, és az ország új vezetése nem érti meg, hogy ezeket hagyományos módszerekkel nem lehet eltávolítani a hatalomból, akkor még ötven év múlva is Felcsútról kormányozzák majd az országot, akárki is viseli a miniszterelnöki címet.
Azt mondta Antall József, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni.
Nem volt igaza, mert a korabeli handabandázások dacára nem volt forradalmi helyzet, mely a klasszikusok tanítása szerint azt jelenti, hogy a nép nem akar a régi módon élni, a hatalom meg nem tud már a régi módon kormányozni.
A nép többsége a rendszerváltás táján fel sem mérte, mivel jár a kapitalista átalakulás, csak örült a traktor egyik kerekének, amit meg tudott kaparintani a téesz felszámolásából.
Azt hitte, az új rend majd magasabb életszínvonalhoz juttatja, azóta elvesztett mindent, a fia még a lehetőségét is annak, hogy valaha is felemelt fejjel normális életet élhet, azért is nevelnek belőle engedelmes cselédet, betanított munkást.
Magyarember tévedett, és ha létezik kollektív szopás, hát ez aztán az volt a javából.
A hatalomra kerültek meg eleinte vigyáztak a látszatra, ami annál is könnyebb volt, mert a nép azt se tudta, mi történik körülötte, el volt foglalva azzal, hogy kereste a lopott holmit azokon, akiknek egy bérlakáson, meg a pártüdülőben való nyaralás privilégiumán kívül semmijük se volt, meg párás szemmel hallgatta a Horthy-éra magyarkodó baromságait és történelemhamisító hazugságait.
Mára a nép még butább lett, mert ha valakinek ezerszer ismétlik el ugyanazt, hát hajlamos igazságként kezelni, hiába csak az ő hülyítésére agyalták ki.

Mára viszont a társadalom fele veszedelmesen elszegényedett, a középosztály alsó fele úgy kapaszkodik társadalmi helyzete látszatának fenntartásába, mint a hajdani horthysta kistisztviselők, akiknek ingének csak mellrésze volt, háta nem, és a két mandzsetta sem ujjakban folytatódott.
Ők folytatják a harcot a lecsúszás ellen,sokan már el is vesztették, de némelyikük még reménykedik, jóllehet már régen nincs miben.
Az új uraknak meg kell valamit tenniük, hogy akkor se legyen bajuk, ha megváltozik a széljárás, de erre persze csak  egyetlen válaszuk van, mint mindig a történelem folyamán: az elnyomás fokozása, a diktatúra.
Ennek a vége pedig forradalom szokott lenni, és most már annak összes feltételei körvonalazódni látszanak.
Hogy mi lesz a kirobbantó ok - ki tudja?
A tömeg érdekes állat, reggel még tízezrek éltetik Ceausescut, estére pedig már porzik a háta mögött a véres vakolat.
Valaha, ha valaki a király erdejében vadászott, lecsapták a karját, ma még csak ott tartunk, ha valaki az urak erdeiben fát gyűjt, akkor rálő a vadőr, meg becsukja a hatalom.
Volt idő, amikor itt senkinek nem kellett fát gyüjtenie ha télen életben akart maradni.
Talán ma sem kellene, még kapitalista viszonyok között sem, csak sajnos a mi kapitalistáink az emberiség legaljából kerülnek ki, és ha van még ennél is gyengébb emberi minőség, hát az esélyes a miniszterelnöki pozícióra.

Hogy mi lesz ennek a vége, azt tudhatjuk, csak azt nem tudhatjuk, hogy addig mi lesz.
Bár, ha lehet unortodox gazdaságpolitika, hát lehet esetleg majd unortodox büntetőpolitika is, új vádhatósággal, tisztességüket már bizonyított bírókkal, új büntetési módokkal, például kényszermunkával egy kőbányában.
Tudnék is egyet javasolni, remek dolomit bányászható belőle...
Brigádokba lehetne szervezni az érintetteket, akik felelősek azért, hogy az ország erre a sorsra jutott, hogy szembeállítottak magyart - magyarral, hogy teret adtak embertelen eszméknek, hogy loptak, csaltak, tán még gyilkoltak is.
Aztán, ha van teljesítmény, akkor van kaja, ha nincs, akkor egyék azt a libát, amit Semjén lő csúzlival...

Most a pedagógusok feszültek neki a hatalomnak, de eljön még az idő, mikor a nincstelenek lázadnak fel, és akkor az Úr mentse meg ezt az országot.
Merthogy büntetni már büntette mostanában kiadósan, az nem kétséges...

:O)))

ÉLJEN ÁPRILIS NEGYEDIKE, HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK ÉVFORDULÓJA.

Ahogy egyre távolabb kerülünk időben az ország számára sorsdöntő eseményektől, úgy kerülünk egyre távolabb a történelmi hitelességtől is.
Akár 1956-ot nézzük, akár a múlt század negyvenes éveit, részvételünket a II. Világháborúban, a társadalomnak egyre érdekesebb elképzelései vannak a korról, egyre kevésbé felel meg a tényeknek, melyeket róla gondol, egyre inkább vágyálmok, illúziók és mesék helyettesítik azt, amit más, szerencsésebb társadalmakban történelmi ismereteknek szoktak nevezni.
Nálunk ez nem divat, itt egyébként teljesen normálisnak tűnő emberek is képesek olyan veretes baromságokkal traktálni egymást meg a gyanútlan népet, hogy ha a liba kukorica helyett ezt szemezgetné, hát öt percen belül égnek dobná a lúdtalpait - de szerencsére kerüli a nála ostobább emberek társaságát.
Éppen most nem ünnepeljük április 4.-ét, hazánk felszabadulásának 71. évfordulóját, és ezen a szomorú tényen semmit nem változtat az, hogy nincs már dicsőséges Szovjetunió, oda a megbonthatatlan testvéri barátság, és ha így folytatjuk, oda lesz még a Barátság kőolajvezeték is.
Kár.

Ma ott tartunk, hogy a felszabadulás kifejezést nerhű magyarember ki sem ejtheti a száján, helyette a megszállásról elmélkedik, meg anyja  megpocsékolásáról, persze lehet, hogy tévedek, mert bár itt állítólag minden leányt és nőt kardélre hányt a muszka, mégsem lehet egyetlen emberre sem találni széles e hazában, aki apjaként emlékezne Szergej Nyikolájevics Lovontosz gárdaőrmesterre, ha kubáni kozák volt, ha doni kozák, akkor sem...
Ha gyerekek lennénk, akár azt is mondhatnánk, hogy megérdemeltük a sorsunkat, ők meg mutogathatnának ránk: ők kezdték.
És - sajnos - igazuk is lenne, hiszen valóban mi kezdtük.
Nem esik szó arról semerre, hogy a Szovjetunió a háborút közvetlenül megelőző időszakban azt kérte, hogy maradjunk semlegesek, cserébe felajánlotta, hogy egy háború utáni rendezés keretében támogatni fogja igényünket Erdély magyarlakta területeire.
Arról sem esik szó, hogy ennek érdekében gesztusokat is tett, például visszaadta az 1848-as magyar szabadságharc során zsákmányolt zászlainkat is, de a magyar ulkodó osztályt nem lehetett meggyőzni arról, hogy Hitlerrel rossz lóra tett.
A kor politikusai nemcsak, hogy Kogutowicz Manó és térképész társai munkásságát nem ismerték, de olvasni sem szerettek, pedig ha elolvasták volna a Mein Kampfot, akkor megismerhették volna azt a szerepet és sorsot, melyet Hitler szánt ennek az európai, megbízhatatlan cigánynépnek.
A korabeli vicc szerint amikor egy kisgyerek az iskolában mgnézte a világtérképet, rémülten kérdezte az apjától: Apám! Horthy látta ezt?
Ha látta, ha nem, rosszul döntött.

Mint sakál az oroszlán után úgy sompolyogtunk bele ebbe a háborúba, mely nemes cselekedetünkért megkaptuk Erdély és a Trianonban elszakított területek egy kis részét.
Pünkösdi királyság volt, öt évig se tartott a dicsőség, de Horthyt agyament hívei a mai napig magasztalják érte, jóllehet, ha minden halottért csak egy milliméter kötelet tekertek volna a nyakára, olyan lett volna a végére, mint egy zsiráf.
Azt se sűrűn emlegetjük, hogy az általa prédául vetett Honvédség felkészületlen volt, technikailag is, kiképzése, felszerelése és ruházata terén is.
Ennek megfelelően fele részben megszállói feladatok ellátásával és partizánvadászattal bízta meg katonáinkat a német parancsnokság, egészen 1944 április negyedikéig, amikor a Magyar Királyi Megszálló Erők parancsnoksága feloszlott.
Ettől kezdve éppen egy év kellett ahhoz, hogy ez a kalandor vállalkozás teljes csődöt mondjon és Magyarország végleges veresléget szenvedjen a II. Világháborúban.
Odalettek a visszakapott területek, odalettek a honvédek, köztük az én nagybátyám is, a hadifoglyokra pedig keserves sors várt.
Nagynéném, aki Erdélyben volt óvónő, egy kézitáskával tudott hazavergődni, apámat majdnem elvitték malenkíj robotra, de kilépett a sorból és bement egy kapun - megúszta.
Nagyapám szerencsésnek érezhette magát, hogy halálos betegen hazaengedték a hadifogságból.
És szerencsésnek érezhette magát az a zsidó is, aki megúszta a poklot, de közülük sokan beleőrültek abba, hogy minden rokonukat elvesztették.
A családunkban is vannak, akik örökre sajgó, halálig be nem gyógyuló sebeket szereztek azokban az időkben szeretteik halála miatt.

Édesanyám, aki akkor még szinte gyermek volt, szörnyű élményekre tett szert, látott például negyven meztelenre vetkőztetett női hullát, kiterítve, mint a körvadászaton, - zsidókat - a gettó kerítése mellett.
Sógornőm anyja a János kórháztól nem messze orosz, német és magyar hullákat lógni a kerítéseken, miközben mindenórás terhes anyját orosz katonák vitték a kórházba hordágyon.
És látta a német katonát, aki agyonlőtte parancsnokát, aki a nyilvánvalóan kilátástalan ellenállásra akarta rávenni, pisztolyával hadonászva...
Én az áldozatokhoz szoktam számolni a kitepített svábokat is, voltak vagy kétszázezren, akiknek - annak dacára, hogy otthon németül beszéltek - ez volt a hazájuk.
Az a nagy baj, hogy az emberek nem szeretnek beszélgetni a múltról, hanem politikai célzattal előrágott történeteknek adnak hitelt, holott még itt járnak közöttünk a tanúk. Olyanok is, akik nem a saját hősi szerepüket akarják megörökíteni, hanem akik tárgyilagosan, bár nem érzelemmentesen képesek elmesélni azt, amiből akinek esze van megérthetné, hogy miért volt felszabadulás a felszabadulás.

Azon már csak mosolyogni szoktam, amikor a német megszállás tényét elfelejti az ország népe, beleértve Horthy lemondását, fiának szőnyegbe tekerve történő elrablását, a magyar szuverenitás látszatának fenntartását Horthy segítségével, és a nyilas csőcselék országra szabadítását.
Sztálin fiát elfogták a németek, ennek dacára nem tett semmiféle engedményt, Horthy, a Legfőbb Hadúr meg a fia elfogására hivatkozva odadobta az országot, a népet, a tiszti és emberi becsületet, az ország jövőjét - mindent.
És akkor a felszabadulás nem felszabadulás, mint tudjuk.
Igen, utána jött Sztálin vasmarka, a ma előszeretettel kommunizmusnak nevezett ázsiai despotizmus, de van az úgy, hogy az amputáció megmenti a  beteg életét, és most is ez a eset forgott fenn.
Még jól is jártunk, mert aki elolvasta Krausz Tamás könyvét a magyar megszálló csapatok tevékenységéről, az tudja, ha mind egy szálig kiirtanak bennünket, az se lett volna méltánytalan, nem is szólva a zsidó népről.
Úgyhogy én azt mondom, próbáljunk meg tanulni a történelemből, és ne próbáljuk visszamenőleg megnyerni a háborút, legfőképpen erkölcsi területen ne, hiszen ott végzetesen elbuktunk.

És igen, éljen április negyedike, hazánk felszabadulásának hetvenegyedik évfordulója!

:O)))

SZERVEZZ MINDENT ÁT, DE JOBB LENNE, HA MEGÍRNÁD A HÁROM BORÍTÉKOT

A viccbeli három borítékból már kettőt felbontott a pocista, a másodikat már rongyosra használta, ebben van a "szervezz mindent át" jótanács, ami ideig-óráig segít, de a végtelenségig azért nem.
Az is biztos, hogy mindenki azt imádja csinálni, amihez nem ért, ami nem is lenne baj, ha nem mi lennénk az áldozatai a szorgalomnak, mellyel a faluszéli suttyó saját képére akarja formálni az országot, amelyik ezt immel-ámmal tűri - jobb híján.
Áttemetés, átkeresztelés, átszervezés - ez a szentháromság, ez segít megnyerni a múltat, és sajnos, azt  jól megjegyezte, hogy akié a múlt - azé a jövő.
Az elmúlt pár évben már megnyerte nekünk 1848-at, az első és a második világháborút, 1956-ot, legyőzte a törököket, a labancokat, és a kurucokat is egyúttal, hazavágta az oroszokat, rátolta a meggyilkoltakért a felelősséget a svábokra és meggyakta Európát, élén a vén spinével, aki képtelen ellátni Istentől rendelt feladatát.
Alig maradt valami megvédeni való, talán még lányaink erénye...
Megmentette a nyugdíjpénztári vagyont, a MOL részvényeit, a magyar energiaszektort, az állami földeket, megmentett mindent, ami nem volt lebetonozva, mert ha valamit lecsavaroztak, az nem volt elég, van neki saját csavarnyúzója, ugyebár.

Ami országos volt, az nemzeti lett, ami eddig egy név volt, az azonnal szent lett - így lett az Orbán térből is Szent Orbán tér, ott mindjárt az Istenhegyi út végén...
És mindent átszervezett.
Ami egyben volt, azt darabokra verte, ami szanszéjjel volt, azt egymáshoz csirizelte, sem a következmények, sem az eredmény nem érdekelte, a cél maga a tevékenység volt.
A mozgás, mert futás közben elhomályosul a látás, nincs lehetőség megfigyelni a részleteket, észrevenni minden gödröt, és mire kiderülnek a turpisságok, már késő.
De panaszra nincs ok, a média minden hétre kapott egy gumicsontot, azon elnyámmoghatott, az értelmiség meg - egymásra mutogatás közben - bánatoskodhatott rogyásig.
Persze azért a szent cél teljesült, Isten szeme mindent lát, ami nagyon helyes is, hiszen egy fűszál se rezdülhet ebben az országban az ő beleegyezése nélkül.
Ezt már a Biblia, sőt a Tóra is megírta, de lehet, még a Korán is.

Most éppen a terrorfenyegetettség ürügyén megy a hajcihő, új szervezet végzi majd a terrorellenes intézkedések összehangolásának és az információk egy kézben tartásának nemes feladatát.
Ettől majd minden kisimul, az ISIS rettegve vonja vissza nyilatkozatát, leveszi a célgömböt a fejünkről, és farkát behúzva rohan megmerényleni a portugálokat, esetleg az usákokat.
A terroristákat Orbán úgy húzta rá az országra, mint az ominózus majom a staniclit a farkára, de ez maradjon közöttünk, hiszen fideszes honfitársaink ezt másként tudják.
Szerintük Musztafa vicsorogva rontott rá hazánkra, bizonyára a baloldal tagja ő is.
Migráncs és terrorista, aki ezidáig feszült figyelemmel kísérte hazánk és az iszlám viszonyát, asszonyaink bögyét-farát, majd meglátva Szili Katit új beosztásában, elirigyelte tőlünk még a disznósajtot is.

Az a néhány ember, akik majd ezt a nemes feladatot el fogják látni, ezidáig is ott ült valahol a szakma környékén, ha meg nem, akkor először kisérletezzen fehéregerekkel, ne velünk.
A helyzet az, hogy Európa sem túl nagy, mi meg még kisebbek vagyunk, és ha nem fogunk össze a többi állammal, akkor teljesen hiába csináljuk a hajcihőt.
Akkor lesz egyel több sóhivatal, melyben a Fidesz vazallusai töketlenkedhetnek, csak éppen eredmény nem lesz.
Hacsak ki nem konzerváljuk a T-55-ös harckocsikat a gépzsírból, akkor a lánccsörgés hangja el fogja nyomni a gyomrok korgásának hangját.
Egyre durvább a helyzet, de Pocaknak szerencséje van.
Persze, aki már rulettezett életében az tudhatja, hogy egyszer minden sorozat megszakad, de hogy mikor, és milyen oka lesz ennek, azt sajnos nem tudja senki.
Addig várjunk türelemmel és támogassuk a tanárokat, az egészségügy dolgozóit, a nincsteleneket.

Aztán, ha majd elkergettük őket, mi is mindent átszervezünk, visszaadjuk a tankönyveket és visszavesszük a lopott holmi maradványait.

Talán még élvezni is fogjuk a dolgot!

:O)))

KIS SEGÍTSÉG PUKLI IGAZGATÓ ÚRNAK

Látom lelki szemeimmel, amint Pukli igazgató úr úgy kb. két hónap múlva ül ágyacskája szélén és tenyerébe temetve fejét bánatosan kérdi: Miért?
Miért?
Hiszen olyan jól indult minden, volt lelkesedés, volt összefogás, segített a társadalom, ömlött felénk az együttérzés, a megértés, a bizalom, és most itt ülök egymagam, a KLIK helyett egy kétszer akkora KLAK tövében, zsebemben a rendőrségi idézés, zendülés előkészítésének gyanúja - gyanúsítottként - van a sitten kényszermunka?
Sajnálom, valóban, megpróbálok segíteni neki.

A társadalom nem iskola, mások a szabályok.
Természetesen egy országos lázadás vezetése sem vethető össze egy iskola igazgatásával.
Ezen túlmenőleg az emberanyag is eltér, hiszen nem gyerekek lelkesítéséről vagy fegyelmezéséről van szó, hanem sokat tapasztalt felnőttekről, a tetejébe olyanokról, akiket személyesen nem is ismerhet a mozgalom vezetője.
Van közöttük forradalmár (egy-kettő) és vannak konformisták (az összes többi...).
Tulajdonképpen mindegyikük sötét ló, akiknek ezerféle elképzelése és szívfájdalma lehet, mint ahogy az elérendő célt is ezerféleképpen tűzik ki önmaguknak.
Van, akinek elég, ha megszüntetik a kötelező iskolában-tartózkodást, van, aki még a KLIK-et is utálja, a tanfelügyelőt meg szívből, igazán, de vannak olyanok is, akik számára csak az elég, ha az aktuális nemzetvezetés bokáit az Oktogon lámpaoszlopain egymáshoz csapdossa a tavaszi szél.
Közöttük kell összhangot teremteni, mert hiába állapodik meg a mozgalmat irányító agytröszt egymással, ha a tömegekben nincs meg az egyetértés az elérendő cél tekintetében.

Az elérendő célt konkrétan és egyértelműen kell meghatározni, figyelembe véve a várható támogatottságot.
Ha én lelkes vagyok, az nem jelenti azt, hogy a tanárnő, aki egyedül neveli kisfiát hasonlóképpen lelkes lesz, feledve a lehetséges retorziókat, melyek a hatalom helyi képviselői részéről érhetik.
Nem mindenki Petőfi.
Nem lehet egyszerre harminchét célt kitűzni, mert az kontraproduktív, nem mozgósít, ellenben a sok cél között elvész a lényeg.
Egyszerre legfeljebb három-négy célkitűzéssel lehet operálni, a résztvevők és a társadalom körében legnépszerűbb követelésekkel lehet kezdeni, melyekkel mindenki azonosulni tud.

Ha egy mozgalmat együtt indítok a szakszervezetekkel vagy a Matyóminta Hímzőszakkörrel, akkor menet közben nem lehet előretolakodni, hanem kínosan ügyelni kell a demokrácia játékszabályainak betartására.
Különösen akkor, ha magam is jól tudom, hogy egy ilyen mozgalomban mindenkinek mások és mások a lehetőségei, ezért egy szakszervezettől elvárni a törvényszegést - eleve övön aluli ütés.
Márpedig egy ilyen mozgalomnak tömegtámogatásra van szüksége, és ha a résztvevőket megvezetem, megsértem vagy háttérbe akarom szorítani, akkor abból csak a baj lesz - elfogy mögülem a tömeg.
Ez pedig azért veszélyes, mert az emberek csak ahhoz csatlakoznak, akiben látják a győzelemre esélyest, meg ha azt érzékelik, hogy a tömeg egy irányba vonul.
Ilyenkor szinte beszippantja magába az egyént, de ha egy-két csoport megáll, akkor sokaknak támad kedve megállni és szemlélődni, latolgatni az esélyeket.
Minden forradalom és minden tömegmozgalom sikerének kulcsa a mozgás, nem véletlen vonulásznak a sikeres mozgalmak fel-alá, a mozgás maga is mozgósít, a jelszavak skandálása erősíti a kollektív érzést, az egyén a "mi" részévé válik, és elkezd a többiekkel azonosan viselkedni.

Egy miozgalom olyan, mint a rendőri intézkedés, ha már egyszer belekezdett a csapat, akkor a folyamatot végig kell vinni, akár a munkaerő-közvetítő iroda ajtajáig is, azonnal, határozottan, megszakítás nélkül.
Nem adhatunk a hatalomnak sem időt, sem egérutat, folyamatosan nyomás alatt tartjuk, különben pofára esünk.
Ha mód van rá, naponta adunk új és új megoldandó vagy kommunikálandó problémákat, mert abból mi kimeríthetetlen készletekkel rendelkezünk, míg a hatalomnak se szándéka, se olyan részletekbe menő ismerete nincs, amivel átvehetné a kezdeményezést.
Például lehetne követelni a kerekasztal azonnali feloszlatását, a kormányzati jószándék bizonyítékaképpen, ezt alá lehetne támasztani például az iskolai technikai személyzet sztrájkbizottságainak megalakításával - ehhez persze kellenek a szakszervezetek is, de be lehetne vonni ebbe az egészségügy műszaki-technikai személyzetét is, hadd örüljön Viktor.
Lehetne követelni a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtését, és szüneteltetését addig, amíg ennek feltételei nem adottak, ezt pedig egészségügyi és higiéniai  érvekkel lehetne indokolni.
Az egész ország röhögne, ha szakemberek bebizonyítanák, hogy ez a gyerekek egészségének rovására megy, kivéve persze az érintett szülőket, akik végtelenül dühösek lennének gyermekeik egészségének veszélyeztetése miatt.
Némi kreativitás szükségeltetne.

A közbeszédet sem kell megengedni, hogy a hatalom tematizálja, nem egészséges az, ha egy Lázár kiröhögheti a tanárokat és sikertelennek nyilváníthatja a megmozdulást, még ha saját szemszögéből nézve igaza is van.
Persze az, hogy egyáltalán erről beszél, már maga a siker, de ezt tudni kellene kommunikálni is.
De kommunikáció ide, kommunikáció oda, ettől még önvizsgálatot kell tartani és sürgősen korrigálni kell a nézeteinket, mert abban igaza van, hogy a támogatók tömege kezd olvadozni.
Ezt nem értik sokan a demokraták oldalán: erőt kell mutatni, és ha polgári engedetlenséget hirdetek, akkor meg kell mondani a hatalomnak, hogy a résztvevőket nem érdekli a hatalom nagylelkűsége, vállaják a törvényes következményeket.
Ha a hatlom nagylelkűsködhet, akkor az a külső szemlélőben azt a benyomást kelti, hogy néhány hőbörgő áll szemben a higgadt és nagyvonalú hatalommal, holott ismerjük őket - sem nem higgadtak, sem nem nagyvonalúak, sőt.
Ha retorzió ér valakit, vagy valakiket, akkor a társadalom majd segít, de ha szemetet szedünk polgári engedetlenség címen, maximum sajnálkoznak rajtunk, rosszabb esetben kiröhögnek.

Sajnos, ez a történet olyan már megint, mintha Orbán kottájából énekelnének a pedagógusok, már megint sikerült több részre szakítani a tiltakozók tömegeit, az egyik két hetet ad, a másik egérutat, a harmadik meg csak nézegeti, mit tesznek a többiek és vár, hogy valaki kikaparja a gesztenyét...
Fel kell mérni, mire képesek a pedagógusok, de azt is, hogy mit hajlandók vállalni, ehhez képest kell kidolgozni a taktikát, merthogy egy mozgalmat nem lehet improvizatív nmódon vezetni.

Lenne még sok apró dolog, ami mind-mind fontos, szülők tájékoztatása, tanulók felvilágosítása, szervezési kérdések, tájékoztatási kérdések, a társadalom más csoportjaival való együttműködés, de az biztos, hogy ez a műsor nem egy stand up comedy Pukli igazgató úr részére, hanem egy sokszereplős nagyopera, kórussal, statisztákkal, énekesekkel - akik jó esetben mind-mind az előadás sikere érdekében dolgoznak.

Még nem késő, még lehet korrigálni, esetleg elnézést kérni azoktól, akiket rohantunkban fellöktünk vagy oldalra szorítottunk.
Mert a kulcsszó mégiscsak az egység.
Nem lenne szabad elfelejteni...

:O)))

HOVA MENNEK A SZOCIALISTÁK?

Szerintem tönkre.
Sajnálom nagyon, jóllehet a folyamat, melynek vége az lesz, hogy logót cserélnek - egy leveskocka lesz az új jelkép - nagyon régen kezdődött.
Tulajdonképpen az egész magyar fejlődés a rendszerváltás körüli években már magában hordozta a förtelmes jelent.

Megjelentek a jobboldali pártok, elkezdték a szerecsenmosdatást, nekikezdtek a Horthy-kultusz megteremtéséhez a Hóbagoly vezényletével. 
Antall és társai hihetetlen arroganciával párosult gazdasági analfabétizmussal vágtak bele a társadalom átalakításába, mintha sok-sok Hegedűs Zsuzsa álmodta volna meg a szebb jövőt.
Pontosan lehetett látni, hogy ez a vonal a horthy-fasizmusra fut majd ki, ami Torgyánnal megspékelve ugyan viccesen festett, de az eredmény mégiscsak vérfagyasztó.

A kispolgári értelmiség is hozta a formáját, radikális ordibálói elfoglalták a közbeszédet, demagógok és doktrinerek voltak, aztán megszagolva a hatalmat és a pénzt, tettek néhány elvi engedményt saját maguk tekintetében.
Kisdobos-szervezetük - a Fidesz - azonnal kimutatta foga fehérjét, a hatalommal közös mutyiba kezdett, melynek eredményeként már akkor is említésre méltó összeget loptak, majd a zsákmányt elosztották egymás közt, ebből lett Orbán papa kőbányája is.
Mitől lettek volna jobbak a hatalom birtokában?

Balról ott volt az MSZMP utódpártja, meg az az izé, amit arra a célra hoztak létre, hogy legyen egy szélsőbaloldali erő is a palettán.
Voltak még viccpártok viccpolitikusokkal, hamar elhaltak, az MSZP elhagyta a nevéből és ideológiájából a munkást, a Népköztársaságból a népet, és elkezdett balközépre mozogni, ami a hajdani MSZMP-től határozottan jobbra volt - csak az volt a baj, hogy ott a párt vezetőin kívül nem volt senki.
Míg Horn élt, addig még futotta némi tömegtámogatásra, de az örök hátrálás, a múlt megtagadása meghozta eredményét - a párt seggreesett, hogy kissé rusztikusan fogalmazzak.
Ez a párt elhatárolódott a múlttól, a tradícióktól, ideológiIag egyre zavarosabb lett, belső demokráciája elkopott az örök kamarillapolitizálásban, és bár úgy tett, mintha szociáldemokrata-szocialista szeretne lenni, de szép lassan átalakult pénznyerőgéppé a pártnomenklatúra számára.
A tagság megöregedett, fiatalok alig-alig jöttek, akik jöttek, mára azok is betagozódtak szépen Laci bácsi majomcsordájába, még a legértelmesebbek sem képesek túllépni  a múlton.

Ezen egyébként nincs mit csodálkozni, hiszen az elmúlt negyedszázadban az egész magyar politikai osztály a jövő helyett a múltat akarta megnyerni, és amikor valaki elkezdett a jövőről beszélni, úgy néztek rá, mint borjú az új kapura.
Ez a mai helyzet nagy tragédiája, mert a jobboldalon Orbán ráérzett erre és a Horthy-feelinget akarja visszaadni az erre fogékonyaknak, hogy a rendpártiság és tekintélyuralom égisze alatt nyugodtan szét tudja lopni az országot.
Nemmellesleg az se baj, ha ki tudja élni megrendült egészségi állapotából adódó vágyálmait, mint Legfőbb Hadúr.

Nem mondom, hogy Gyurcsány elképzelése a világról mindig koherens lett volna, de egy biztos, ő volt itt az egyetlen - akkor még baloldalinak mondható - politikus, akinek egyáltalán volt valami elképzelése a jövő Magyarországáról - méghozzá korszerű elképzelése volt.
A többiekről jobb nem is beszélni.
Ha valaki a Jobbik elképzeléseire kíváncsi, keresse fel Érpatakot, és elégedtten állapíthatja meg, hogy ez a csúcs, amit széljobbék ki tudnak izzadni magukból.
A Fidesz gazdaságilag Matolcsyt, ideológiailag Schmidt Máriát adta nekünk, a jövkép pedig az ezer stadion országa, az iskolák folyosóin tornázó gyerekek Észak-Koreája.

A liberálisok eltüntek, mint liba a hófelhőben, a fene tudja, kár-e értük.
Szerintem az egy Kuncze kivételével azokért, akik képviselték őket, nem nagy kár.
A szélsőbaloldalon a pártelnök és családja maradt, a baloldal meg olyan üres, mint a sivatag.
A szocialista vezetés egy része lepaktált Simicskával, le fog paktálni bárkivel, aki egy kis pénzt lök nekik, a tisztességes baloldali politikusok, szakpolitikusok meg mint a búsképű lovag, neki-nekirontanak az ellennek, de szélmalmok ellen harcolnak - harcostársak nélkül.
A párt helyi szervezetei elkoptak, pártépítés nemigen van, a párt politikusai rettegnek nyilvánosan felvállalni nézeteiket, mert a helyi hatalom is a gengsztereké.
Leginkább úgy képviselik elveiket, ha vannak, mint ahogy a hívők tették Rákosi idején.
Közben persze a Fidesznek nevezett Orbánviktor pontosan kiszámított elképzeléseinek megfelelően az egész pártstruktúrát ellehetetlenítették - részben a politikai ellenfél, részben a pártok saját maguk.
Most ott tartunk, ha a Fidesz nem vigyáz, akár egydül is maradhat a pályán, mint hajdan a németeknél a NSDAP, ehhez már csak egy kis megfélemlítés kell.
Szögesdrótból egyébként jól állunk.

És most a szocialisták ismét pártelnöki castingot tartanak, melynek nyertese valószínűleg az lesz, aki legjobban tud Gyucsányozni.
Szánalmas.
Nem azt a hétszáznyolcvanezer volt párttagot siratják, akiket elvesztettek az úton, hanem azt a hatezret, aki elment Gyurcsánnyal új pártot csinálni, és azóta is kitart a pártelnök mellett, mellesleg bátrabban, mint a szocialisták a saját pártjuk mellett.

Ha elnézegetjük a szocialisták jelenlegi vezetését, hát nemigen látunk karizmatikus személyiséget se közel, se távol, nemigen látunk határozott ideológiát, vonzó jövőképet.
Ha a párt vezetői azt hiszik, hogy a szavazótábor esetleges növekedéséhez közük van, hát tévednek.
Ezt az eredményt Orbán hozza nekik, mert jönnek vissza a csalódott kóbor szavazók, akik még emlékeznek, honnan bóklásztak el, még emlékeznek a régi karámra, az akol melegére meg a régi szép időkre.
De ennek egy pillanat alatt vége lehet, elég lesz hozzá egy áfacsökkentés, vagy egy gyógyszerár-támogatás, mely mindenre kiterjed, csak a cavintonra nem...

Sajnálom a szocialistákat, sajnálom magunkat, mert ez így nem fog menni.
Ha a demokratikus pártok egymás ellen harcolnak, abból csak bukás lehet, de persze a listavezetőknek azért áll a  parlamenti hely a következő ciklusra.
Ezért folyik most a harc, nem a pártért, nem a  közös jövőért - és talán ez a legnagyobb baj.
Orbánt holnap megütheti a guta, elviheti az infarktus, megmerényelhetik - de ettől még nem lesz az MSZP-ből komoly társadalmi súllyal rendelkező párt.

Esetleg dolgozni kellene érte...
 
:O)))

EURÓPA ELRABLÁSA

Hiába no, a világ bonyolult.
Minden jel arra utal, hogy Európa lakosságának, ha meg akar felelni a globalizálódó világ kihívásainak, akkor létre kell hoznia egy erős, jól szervezett államot, mely alapértékek és alapintézmények tekintetében egységes, mely gazdságilag, politikailag és katonailag versenyképes tud lenni a világ óriásaival, Kínával, Indiával, az Amerikai Egyesült Államokkal, Oroszországgal.
Ez utóbbi különleges és érdekes helyzetben lenne, ha Európa politikusai képesek lennének megőrizni ép eszüket, képesek lennének öt napnál hosszabb távra előre gondolkodni, ha már öt napnál hosszabb időre visszaemlékezni képtelenek, pedig tudhatnák: állítólag Európa az Uralig tart...
Természetesen annak, aki szereti a realitásokat, rengeteg tényezőt kell figyelembe vennie, ha a jövőt szeretné prognosztizálni, és még így is nagy a tévedés lehetősége, de azért alapdolgokban nem lenne érdemes illúziókban ringatni magunkat.

Az első dolog, amit figyelembe kellene vennünk, az Kína szerepe.
A XXI. század Kína évszázada lesz, ennek jeleit már ma is érzékelhetjük, hiszen katonai ereje kezd nyomasztóvá válni, gazdasága hatalmas, fejlődése töretlen, emberanyaga kimeríthetetlen.
Az USA nyakig el van adósodva Kínánál, ami részben jó, hiszen az ember legfeljebb megveri az adósát, de ha esze van, akkor meg nem öli. 
Kínának Indiával tradicionálisan feszült a viszonya, Oroszországgal semleges, de azért elgondolkodva nézegeti a néptelen ázsiai orosz területeket.
Kína hosszú távra politizál, nem érdeklik az apró győzelmecskék, inkább embert küld a Holdra, de lehet, a Marson már rizsföldeket fognak találni az amerikaiak, ha arra járnak.
Kína kizökkenthetetlen, évezredek tapasztalata áll mögötte, meg a kínai nép közismert szorgalma, fegyelme és találékonysága, míg az Egyesült Államok még abban sem lehet biztos, hogy negyed század múlva milyen nyelven beszél náluk a többség.
Mindenesetre ők ott vannak Afrikában, utakat építenek, gazdasági pozíciókat szereznek, beépülnek a gazdaságba.

India a XXII. század országa, de már ma is jelentős gazdasági és katonai erővel rendelkezik, számítástechnikai világhatalom, népessége óriási, a benne rejlő fejlődési képesség - a jelenlegi társadalmi ellentmondások mellett is -  szinte határtalan.
India is ott van Afrikában, gazdasági jelenléte meghatározó, ezért aztán majdnem annyi az irigyük, mint Európában a zsidóknak, a közös még ebben az, hogy a helyi lakosságtól igen távol áll az a következetes, szorgalmas és jövőbe tekintő munka, mint amilyenre fent említettek szocializálódtak.
Ezért aztán rendszeres időközönként ki-kiirtják őket, ez néha okoz kisebb zökkenőket, de az utódok azért viszik tovább az üzletet rendületlenül.
Ahogy a világ halad, azt azért lehet látni, hogy a gazdaság egyre kvesebb élőerőt igényel, így hatalmas tömegek fognak nyomorogni egy olyan világban, mely naponta önti rájuk a gazdagság és fényűzés kultuszát.
Ha ezek az emberek egyszer felkerekednek, na, akkor majd beszélhetünk népvándorlásról, fanatizmusról, és lehet, visszasírjuk még Oszama bin Ladent is...

Érdeke bármelyiknek is egy erős Európa?
Ugyan, jó ez így, ahogy van.
Európa az öreg nagynéni, aki hajdan csinos volt, mindenkinek elcsavarta a fejét, néha hisztizett kicsit, de ez azért családban maradt, viszont ma már elfonnyadtak előnyei, hajdan büszkén ágaskodó mellei már régen vesztettek a gravitációval való küzdelemben - de ő még mindig úgy viselkedik, mint egy erényeit féltő bakfis, jóllehet, végigment már rajta egy-két hadsereg...
Egy esélye lenne, ha elmenne egy varázslóhoz, aki új életre keltené - új névvel, új viselkedéssel újrakezdhetné, elfeledve összes csalfaságát, pocsék rossz természetét, örök önzését, végtelen beképzeltségét és felkészülne a helytállásra a globalizált világban.
Merthogy helyt kell állni, hiszen a világ maga is nyertesekre és vesztesekre oszlik és aki a vesztesek közé kerül, annak a sorsához képest Kunta Kinte sorsa maga a diadalmenet, merthogy neki csak a lábát vágták le, vagy milyét is...


Oroszország is súlyos problémákkal küzd, viszont jelentősen megkönnyíti a dolgát, hogy nála leltározzák a Mengyelejev-rendszer elemeit, van olaja, van ereje, van emberanyaga, vannak tudósai, szakemberei és van egy feneketlen bendőjű piaca.
De ez egy ponton túl kevés lenne, legfeljebb védekezésre futná, de abból nem lehet megélni.
Teljesen eretnek a gondolat, de számomra nyilvánvaló, ha Oroszország tagja lenne az Egyesült Európának, akkor az méltó ellenfele lenne akár üzletileg, akár katonailag bármelyik feltörekvő nagyságnak, vagy a leszállóágban levő Egyesült Államoknak, mely arról nevezetes, hogy olyan, mint egy rossz gyerek - mindenbe mohón beleharap és amikor kicsit forró vagy kicsit csíp, akkor eldobja és keres helyette mást.
Teheti, mert Európa végtelenül gyenge, de Oroszországgal együtt óriási gazdasági, politikai, katona potenciálra tehetne szert, megkerülhetetlen szereplője lehetne a világnak.

Persze a russzofóbia nagy erő,  meg aztán Oroszország roppant kívánatos zsákmány lenne, erre hajt az angolszász kül és katonapolitika évszázadok óta.
De nem rossz üzlet számára a konfrontáció fenntartása sem, hiszen az amerikai katonai költségvetés ideologiailag az orosz fenyegetésre épül.
Ellenség kell, mert ha van ellenség, akkor az ellen össze kell fogni, legyőzése érdekében áldozatokat kell hozni.
Európa a jelenlegi helyzetben egy Oroszország ellen fordított fegyvercső, nem vitás,hogy védekezni fog ellene, ezer formában.
Joggal, egymásközt szólva.

Most éppen Európa szétzilálása folyik, dolgoznak ezen a szövetségeseink és ellenfeleink egyaránt, ebből is adódik a menekült-probléma, nomeg az Unión belüli kispályás királyocskák félelmei miatt, akiket a hideg kirázna, ha hirtelen elfogyna az ellenség.
Így majd mi fogyunk el szépen, vadul ágálva egy képzelt rém ellen, miközben a világ valós folyamatai eltakarják szemünk elől a napot.
Lehet itt fantáziálni, nyílpuska és tarsolylemez-nagyhatalomnak képzelni magunkat, de a realitás mégiscsak az, hogy ha ez így megy tovább még kis ideig, akkor más nyeli majd a libacombot, mi meg majd az éhkoppot.

Orbán meg egy senki, még alparasztnak is kevés ezen a sakktáblán, előtte a perspektíva talán az, hogy lehet még belőle futó is, ha végre megjön az eszünk.
Ebben azért nem reménykednék, nem olyan családban születtünk mi, mi annyira szeretjük magunkat, hogy még az ellenségeinket is családon belül keressük.
Aztán jöhet a csihi-puhi, és mikor kijöhetünk végre a kórházból, kezdjük előlről, merthogy mi még tanulékonyak is vagyunk...

Európa elrablása lefutott meccs, már csak azt lenne jó tudni, milyen nyelvet lenne érdemes tanulni, milyen kaját kellene megszokni pörkölt helyett, rizstésztát vagy tikka masalát...

:O)))

SZABAD-E LOCSOLNI?

NYUSZIRÉTEN MIGRÁNS UGRÁL, 

KERGETI A VIKTOR

TOJÁSAIT BEFESTETTE

NYUSZIKA, A PIKTOR.

DE AMEDDIG ORBÁN VIKTOR

JÓSOLT NEKED MECSETET

ADDIG VAJNA, ROGÁN, HABONY

ELLOPTA AZ ECSETET

NEKEM PIROS TOJÁS KÉNE

SZAKÍTS NEKEM LELKEM,

MINDENFÉLE PACSULIVAL 

MEGLOCSOLLAK MENTEN!

SZABAD-E LOCSOLNI???

:O)))