Meghalt Torgyán József.
Hogy mennyi idő telt el a rendszerváltás óta, az is mutatja, hogy a mai fiataloknak a neve nem mond semmit.
Pedig volt idő, amikor nem volt ember az országban, aki ne tudta volna, hogy ki ő, és hogy itt tart ma az ország, ahol, abban oroszlánrésze van munkásságának.
Ő is egyike volt a rendszerváltás dilettáns, de hatékony kártékonyainak.
És ő az egyik oka, hogy Orbán lenyúlhatta a magyar falut.
A rózsadombi kisgazda, aki politikusi mivoltában az elsők között volt a populizmus hazai terjesztésében, magánemberként álítólag kellemes jelenség volt, igazi társasági ember, aki roppant népszerű volt azokban a körökben, melyekben felesége volt a primadonna - ő meg a buffó.
De a vidék néhány sorsdöntő évig az övé volt, mert éltek még azok az emberek, akik nem volta képesek megemészteni a kollektivizálás sérelmeit.
Hiába kaptak a lovukért cserébe fürdőszobás házat, Rába-Steiger traktort, Claas Dominátort, nyugdíjat és állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást, többre becsülték a hat holdat, melyet anno bevittek a szövetkezetbe, s melyből egyet azonnal vissza is kaptak háztájiba.
A falu is megváltozott menetközben, a fiatalok elballagtak a városba, munkát találtak az iparban, egy részük pedig visszatért a mezőgazdaságba, modern ismeretekkel rendelkező szakemberként.
Mégis, a falu népe a Rákosi kor kulákjaira emlékezett, akik közül nem egy már a szocialista nagyüzemben töltött be irányító funkciót, de a sérelem az sérelem maradt, és amikor felcsillant alehetőség, hogy szét lehet hordani a közöst, hát beálltak a sorba.
Tudták, az osztozkodásnál megelőzik a zsellért meg leszármazottjait, nem akartak kimaradni, hiszen aki kimarad, az lemarad, mondja a reklám is.
És hát, dolgozott az irigység is, az agrár-értelmiség vezető pozícióját irigyelte a nép egyszerű gyermeke, a szaktudás megszerzésére áldozott éjszakákat és a felelősséget nem annyira, ezért hát zöldbárózott vadul, miközben a zöldbáró szakértelmének, szorgalmának és elkötelezettségének gyümölcsét habzsolta kétpofára.
Amikor eljött a lehetőség, hát élt vele, és a paraszt nem mert szembemenni azokkal, akik felnyitották a szemét és megértették vele, hogy szerencsétlen az élete a ló nélkül, melyet apja vagy nagyapja bevitt a szövetkezetbe, mert csak az a paraszt boldog, aki a saját lova seggét nézegeti.
Ezen az sem változtat semmit, ha a Rába Steigerek kétszázötven lovából rá is jut néhány, hiszen a traktor nem szarik neki szép, kerek gombócokat.
Az idők nem kedveztek a józan gondolatoknak, ellenben tágra tárták a hülyeség kapuit, és elhitették az emberekkel. hogy a gatyamadzag-parcellákon lehet gazdaságos termelést folytatni.
Torgyán felismerte az ősi politikusi igazságot: keress egy tömeget, mely megy valamerre és állj az élükre.
A rózsadombi mezőgazda ezt tette, és hamarosan erős vidéki párt elnökeként nézegethette magát a tükörben, akinek hívei, sőt választói is voltak.
Neki meg lózungjai, meg hazaffyas öblögetései, aztán összebútorozva Viktorral már hatalma is.
A hatalom, meg a muskátlis-cserép megművelésében szerzett gyakorlati ismeretek birtokában a Fidesszel kéz a kézben szétverte a mezőgazdasági nagyüzemeket és utat nyitott Orbánnak, pereputtyának és vazallusainak.
Olyan vidáman pancsolt és lubickolt a hatalomban, mint kisliba a tóban, mert nem hallotta a viccet az aranyhalat sütögető Orbánról, és amikor meghallotta, már késő volt.
Megzsarolták és perifériára szorították, pártja eljelentéktelenedett, ő meg egy lett a XX, század végének elfeledett magyar politikusai közül.
A falu egy ideig élt-halt érte, ma már a kutya sem ugat utána, jóllehet a károkat, melyeket Orbánnal kéz-a kézben okozott, egy évszázad alatt sem lehet jóvátenni.
Ő elment, de módszere, a populista handabandázás maradt, miközben az általa favorizált nagyon kis gazdák éppen úton vannak az éhhalál felé, csak éppen szokás szerint nem ismerik fel a helyzetet - nevezetesen, eszükbe sem jut, hogy mi lesz velük a területalapú támogatás beszüntetése után.
Nyugdíjuk már nincs, egészségügyi ellátásuk se nagyon lesz, a földjükön többnyire már csak névleg gazdák, a többségük már megint zsellér meg cseléd.
Hát Isten nyugosztalja Torgyán Józsefet, aki felülmúlhatatlant alkotott a magyar paraszttal, a magyar faluval.
Nyugodjon békében, ha képes rá...
:O)))
Tizenhatan haltak meg, hazafelé Olaszországból.
Sízni voltak, örülni a télnek, a sportnak, egymásnak.
A gyermekhalál mindig tragikus, hiszen szembemegy a világ rendjével.
A világ sora az lenne, hogy a szülőt kövesse gyermeke, először az életben, aztán majd a halálban is, és ha ez a sorrend felborul, akkor valami jóvátehetetlen bajt érzünk, mert a halál fájdalmán túl a szülőket is sirathatjuk.
Ők azt szerették volna, ha gyermekeik mindent megkapnak a boldog ifjúsághoz, de helyette elveszítették őket.
Gyászoljunk hát velük együtt, ha a gyermeket gyászoljuk, ejtsünk könnyet a szülőért is, akit a sors ilyen kegyetlenül és igazságtalanul megbüntetett.
Nyugodjanak mindahányan békében, szüleiknek meg az idő adjon belenyugvást!
Obama szerencsés ember volt, ő már megválasztása napján történelmi figura lett, az embernek az ősi vicc jutott róla eszébe:
A halálból visszatérőt faggatja az amerikai elnök:
- Találkoztál Istennel?
- Yes, Mr. President:
- How looks the God?
- Black, Mr President!
- Black?
- Yes, she is...
Fekete és nőnemű, maga a rettenet!
És ezt így gondolta az amerikai fehér választó egészen Obama megválasztásáig, aztán hálát adott az Úrnak, hogy legalább nem nőnemű, majd hozzászokott és beletörődött.
Obama pedig bebizonyította, hogy a bőrszín nem határozza meg a gondolkodást, és tovább folytatta elődei politikáját, ami bizonyos állandóságot, stabilitást is jelentett abban az instabil világban, melynek labilitását éppen ő és azon elődei okozták, akiknek példáját és politikáját követte.
És most vége Obama elnöki periódusainak, jött helyette valaki más, aki lehet, másként gondolja a világot és benne Amerika szerepét.
Nem politikus, hanem üzletember, nincsenek meg azok az elfogultságai, melyeket elődei az anyatejjel szívtak magukba, nem kereszteslovag, inkább kereskedő, aki a kardot inkább árulni szereti, mintsem használni, és aki ehhez meg kívánja teremteni a megfelelő piacteret.
Nem az egész világgal kíván jót tenni, az ő számára Amerika a feladat, Amerika naggyá tétele.
Merthogy valószínűleg érzékeli, hogy minden győzelemnek beállított vereség vagy patthelyzet dacára az Államok helyzete cseppet sem rózsás, és ha őszinte akar lenni, akkor be kell vallja magának, hogy országa nincs felkészülve a világ új kihívásaira, semmiféle téren.
A világ pedig megváltozott, feléledt Oroszország, felágaskodott Kína, nem lehet nem számolni Indiával.
Afrika és a Közel-kelet ezer és ezer gonddal küzd, melyek szinte megoldhatatlan kihívást jelentenek Európa számára, és látható - ezzel a kihívással Európa jelenlegi formájában képtelen lesz megbirkózni.
Különösen akkor, ha politikáját özönvíz előtti politikai elvekkel hadonászó idióták a földrész politikai és gazdasági szétporlasztásával akarják megoldani, előre borítékolható kudarccal.
Amerikának megvannak a maga gondjai, és nem az első eset lesz történelmében, mikor befelé fordul, és a saját gondjaival foglalkozik, természetesen továbbra is figyelve saját érdekeire a világban.
De talán lezárja a beteges russzofóbia sok évtizedes korszakát, megpróbál modus vivendit keresni azzal az atomhatalommal, mely az ő expanziójával és precíziós bombáival szemben párezer hirosímányi atombombával védekezik, és felhagy a teljesen felesleges provokációkkal.
És talán elfogadja, hogy Kína világhatalommá válik, ha nem ma, hát holnap, és követi India is, ha nem holnap, hát holnapután, és megpróbálja a hatalmi vetélkedőből kizárni a fegyvereket.
Talán.
De lehet, hogy nem így lesz, mert az amerikai politikát sokan csinálják, sokaknak van módjuk keresztbetenni törekvéseinek.
Hogy lesz-e ereje végrehajtani elképzeléseit, vagy felfalják a politikai kompromisszumok, ma még nem látható, de ha a világot csak kicsivel is békésebbé teszi, már imába foglalhatjuk a nevét.
Várni kell türelmesen, mert a politikai lépései fogják megmutatni, milyen ember is Donald Trump, akinek elődeit nem lesz túl nehéz felülmúlni, és náluk több politikai baklövést sem lenne könnyű elkövetni.
Hogy ránk hogyan hat ez a változás?
Ma még ezt sem lehet tudni, annál is kevésbé, mivel a kis országok helyzetét nem nagypofájú vezetőik határozzák meg, hanem a nagyhatalmak - tetszik vagy nem tetszik nekünk, akkor is.
Rossz jel, hogy a mi izgágánk világpolitikai tényező szeretne lenni, minimálisan is Európa vezetője, melytől mentse meg az Úr az öreg földrészt.
A bögölyt a termetesebb teremtmények előbb-utóbb agyoncsapják, de addig nem irigylem magunkat...
:O)))
Úgy jött ki a lépés, hogy módomban áll általános műveltségem fejlesztése, más feladatok jelenleg nem zavarnak ebben, ezért hát vettem egy raklapnyi képes újságot és folytatom időnap előtt félbehagyott tanulmányaimat.
Azért szeretem a képes újságokat, mert a betűkkel sokat kell bogarászni, míg egy kép azonnal hat, főleg, ha valami dögös csajjal ábtázolják a mondanivalót.
Most sem csalódtam, rengeteg fontos ismeretre tehettem szert, például a szakítás és a búcsúszex tárgyörében, és megtanultam a néhai jugoszláv elnöktől, Titotól, hogy "ha megöregszünk, a whisky sokkal jobb az egészségnek, mint a tej"
Hát mondja valaki, hogy a művelődés kidobott idő, abból a kevésből, melyet a karmánk kimért nekünk...
Ez a karrma is egy jó fogalom, felment bennünket a sorsunkért érzett felelősség alól.
Például ha te a demokráciát favorizálod, de honfitársaid egy elmebeteget juttatnak hatalomra, hát csak megvonod a vállad, és viseled a sorsod, mosolyogva állapítod meg: karma, nem igaz?
És innentől egy percig sem mérgelődsz, hogy a többi politikus csak annyiban különbözik tőle, hogy más a diagnózisuk...
Most ismét elém került egy téma, melyről már egyszer másik képeslapban már olvastam, és akkor is tetszett nagyon, de most el is spekuláltam azon, hogy mit is jelent ez a hétköznapi politikában, milyen befolyással van az életünkre?
A téma az intelligencia, melyet az emberek többsége egységes tulajdonságnak kezel és az a fixa ideája, hogy az intelligens emberek tudnak legkönnybben egyről kettőre jutni, ők a legsikeresebbek.
Mérni is szokták az intelligenciát, az IQ teszteket szinte mindenki ismeri.
A politikusok édesanyjai pedig rettegnek arttól a naptól, mikor gyermekeik játékból leugranak az egójukról az IQ-jukra, kevés ilyen eset esik meg emberhalál nélkül...
Mégis, ha elnézegetjük a politikusokat, akkor azonnal szembeötlik, hogy nem a legbrilliánsabb elmék, a legokosabb emberek koptatják a parlamenti padokat, hanem - legjobb esetben - a korlátolt középszer, akiknek ha nem kiabálják oda fennhangon a tutit, még azt sem tudják, hogy az igen vagy a nem gombot kell megnyomniuk aktuálisan.
És itt lép be a képbe az érzelmi intelligencia, az EQ, mellyel az ember felismerheti az őt körülvevő emberek igényeit, szükségleteit, segít megéreteni mások érzelmi állapotát és kordában tartani saját érzelmeinket, szóval tulajdonképpen ez a tulajdonságunk szabályozza, hogy hogyan reagálunk a külvilág ingereire.
Ami talán meglepő. hogy míg a sikeres embereknél az IQ hozzávetőleg 20%-ot hoz a konyhára, a maradék nyolcvanat az EQ adja meg az embernek.
Hát erről van szó, meg arról, hogy az ember agyában az érzelmekért felelős területek sokkal előbb fejlódtek ki, mint a logikus gondolkodásért felelős területek, ezért aztán az ember első reakciója a külvilágból érkező ingerekre mindig érzelmi lesz, aztán ezt később kiértékeli logikus gondolkodásával is ellenfele teteme felett.
Ami a politikával kapcsolatban számomra magyarázat is bizonyos dolgokra, például arra, hogy amikor azt mondom, hogy a magyar jobboldal a szívével, a baloldal meg az agyával gondolkodik, akkor tulajdonképpen az EQ-IQ összefüggésről beszélünk, és ez magyarázatot ad sok mindenre.
Az EQ ugyanis tanulható, de az emberi érzelmek évezredek alatt alakultak ki, ezért a kardfogú tigris barlangjában szerzett rossz tapasztalatok a mai napig hatnak, csakúgy, mint a pókoktól-kígyóktól való félelem esetében őseink tapasztalatai.
Vagy egy örök idők óta elnyomatás alatt élő nép esetében az újabb elnyomótól való félelem.
A politikus dolga az lenne, hogy felismerje és kezelni tudja az enberek érzelmeit, ez pedig nem ugyanaz, mint érzelmeket mutatni a választóknak, akiket ez nem annyira érdekel, mint saját érzelmeik, félelmeik, örömeik.
Ajobboldal politikusai ezt - nem kis részben IQ problémáik miatt is - érzik, mi meg már csak abban reménykedhetünk, hogy saját politikusaink is egyre empatikusabbak lesznek, és ha a nép libát akar enni ebédre, akkor nem demokráciát ajánlgatnak neki, de legalábbis rámutatnak, hogy a libakeltetőt csak a demokrácia képes zökkenőmentesen üzemeltetni.
A nép egyszerű gyermeke ugyanis a hasával gondolkodik, szeret nagyokat álmodni, szereti magát háreomszor akkorának érezni, mint amekkora, mi meg szeretjük kiábrándítani, oszt csodálkozunk, hogy nem minket szeret.
Talán érdemes lenne politikusainknak az ő végtelen bölcsességükben ezen is eltöprengeniük.
Ahogy elnézem, idejük lesz rá...
:O)))
A demokratikus oldal nagyon kedves szokása, hogy küldenek egymásnak ezt-azt.
Nem kell ehhez különleges alkalom, elég, ha eszükbe jut a másik, máris indul a küldemény.
Most, amikor a Magyar Posta végelgyengülésben éppen kimúlik, erősen megnyugtató, hogy vannak szervezetek, melyek készek helyükbe lépni a küldemények továbbítása terén,
Hogy ezek pártok?
Songyát reá, hiszen pártként sok hasznukat úgysem vesszük, hátha a Posta örököseiként szebben muzsikálnak...
Legutóbb a Demokratikus Koalíció küldte el a párt "Sokak Magyarországa" című programját Botkának, ha esetleg saját program híján nem tudna mihez nyúlni, hacsak magához nem.
Előtte meg Botka kedveskedett a DK-nak, merthogy ő meg magát a langaléta pártelnököt küldte el, expressz, ajánlva melegebb éghajlatra, ha éppen nem jutna eszébe más, szórakoztatóbb program.
Gyurcsányt szeretik szövetségesei elküldeni időnként, Horn Gábor is ezzel bizonyította, hogy nem egy Gyula...
Hogy ez a küldeményesdi mi ellen jó, azt még soha, senki sem fogalmazta meg - persze lehet, hogy ez csak az ellenfelek elleni csodafegyver, melyet még nem ismert fel Orbán, pedig már megkezdte kifejteni rettenetes hatását.
Nevezetesen ellenfeleink halálra fogják röhögni magukat, mi meg majd elnézegetjük, ahogy özvegyeik a hátukon cipelik koporsóikat a temető árkába, a fideszes gyászszertartás előírásainak megfelelően.
A tréfálkozást az váltotta ki, hogy Gyurcsány, Mesterházi után Botka - utóbbi már többedszerre fejtette ki, hogy szükség van új baloldali politikára, ami annak tükrében igen mularságos, hogy menet közben eltelt nyolc év, de újat itt még senki sem mondott, nem, hogy tett volna a baloldal felélesztése érdekében,
Ami azt illeti, nem gonndolom, hogy éppen Botka lesz az, aki megújítja a baloldalt, hiszen ha ambicionálta volna ezt a csodatételt, már bármikor megtehette volna, de valamiért mégsem.
A libát nehéz hattyúvá változtatni, telán nem is kell, hiszen ő liba mivoltában gyönyörű és vöröskáposztával tökéletes, de itt már senki sem emlékszik az ominózus káposzta színére, itt csak marakodni szeretnek a maradékán, de azt is csak ímmel-ámmal.
Lehet, rosszul emlékszem, de mintha arról lett volna szó, hogy az ellenzéki pártok mindent megtesznek Orbán és bűnszervezetének eltávolítása érdekében, együtt választják ki azt az arcot, aki képes győzelemre vezetni az érdekelteket, akik között bárki ott lehet, aki egyetért a céllal.
Ehhez képest Botkát Botka ajánlotta, minősített pofátlanságát az MSZP nyelte le először, most pedig a DK is eltűrte, jóllehet erre semmi nem kényszerítette.
Ha Botka esélyei olyan erősek lennének, mint anmennyire nem azok, akkor esetleg, de a DK nélkül Botka esélyei a nulla felé konvergálnak, érdekérvényesítő képességével együtt.
Gyurcsány meg olyan, mint a focista, aki addig cselez, míg fel nem vágják, és erről a harmincharmadik sípcsont-törés sem képes leszoktatni.
Viszont a nyuggerek aktivizálták magukat, és első nyilatkozataikkal klzárták annak lehetőségét, hogy bármelyik párttal szövetséget kössenek, ami persze marhaság, de jól hangzik.
Egy párt, mely utálja a pártokat - parádés ötlet.
Én meg azért azt hiszem, hogy érdekek mentén kell működnie minden pártnak, még az ilyen maszületett báránynak is, ha már a többiek ekkora birkák is lettek az idők folyamán.
Mai hír még, hogy előkerült Szili Katika, és igét hirdetett, mint a Magyarok Nagyasszonya, aki mostantól nem bujkál, mint miniszterelnöki meghízott, hanem bátran kiáll a gazda nézeteinek képviseletében.
Sok sikert hozzá, szerintem Románia vezetői élnek-halnak az orbáni nemzetiségi politikáért, és a helyi nemzetiségi vezetők autonomia-értelmezéséért, mely lassan lassan eljuttatja majd az erdélyi magyarokat a baszk színvonalra.
A nacionalizmusnak nincs párja, rengeteg halottat adott már az emberiségnek, és bár még nem számoltam utána, de úgy tűnik, mi még nem róttuk le adónkat az emberi hülyeség oltárán.
Szili Katalin iránymutatásával, Vezérünk vezetésével, előre, az örökkévalóságba!
Most olvastam a Látkép Extra című történelmi bulvár-kiadványt hatvanhat kegyetlen diktátorról, különös tekintettel titkos életükre és büszke lettem!
Egyik se lopott oly szorgalmasan, mint Nagyurunk, Magyarország már megint jobban teljesített!
:O)))
Határvadász-jelölteket keresnek, időnként találnak is, aztán akkor kapnak szerencsétlenek egy kéthónapos képzést, melynek végén a miniszterelnök lelkesítő beszédet mond és megdicséri őket, mondván, hogy a bátorságot, mely örökletes és állandó magyar tulajdonság, otthonról hozták.
Orbán lova is magyar ló, mikor nekimegy a falnak azonnal megerősíti a kormányszóvivő, hogy nem vak az, csak bátor!
Ha valaki mondja nekik, valószínűleg hoznak otthonról meleg ruhát, gyógyszert és összecsukható tábori magasfigyelőt is, ellenben az olívzöld tábori fapina nem engedélyezett az állomány számára.
Legutóbb úgy ötszáz harcos masírozott a miniszterelnök előtt, ami igen dicséretes létszám, hiszen az államhatár hossza úgy 2400 kilométer lehet, pontos szám erre nincs, merthogy ott vannak a folyómedrek, megaztán a határvonal cikk-cakkban fut, mint anyós az udvaron...(ne törődj vele kisfiam, hogy miért, te csak adogassad a lőszereket!)
Namármost a harcos ilyen bonyolult időkben párban tevékenykedik, mint a villanyszerelő, van járőrparancsnok meg van járőrtárs, ez utóbbi feladatot láthatják el a fiatalok, mikor rövid időszakokra kiolvadnak...
A határt elvileg csak az Unió határain kellene vadásznunk, merthogy az őrzést már meghaladtuk, Magyarország jobban teljesít.
Illegális migráncs jön, cél az alsó széle közepe, oszt a vadász belemárt egy cserfaágat a vérébe, a kalapja mellé tűzi, eligazítja a család kezét-lábát a terítéken, majd Szent Hubertushoz fohászkodik, küldene már neki végre olyat, amelyiknek a gereznáját nem tépte fel a szögesdrót.
Semjén se őrzi a légteret a libák ellen, amikor lelőtt egyet, vidáman felrikkantva hálát ad az Úrnak, de bármilyen biztos is a keze, a légteret őrizni nem tudja, ezért hát vadássza.
Ő a jelölt a Birodalmi Fővadász címére, melyet majd akkor adományoz neki a Führ Kormányzó Urunk, ha ismét három tenger mossa partjainkat. egyébként pedig már majdnem olyan kövér, mint Hermann Gőring, úgyhogy reá van szabva a dolog, ez percig se kétséges...
Aki nem határvadász, csak vadász, az persze basszamozik, meg emlegeti Minden Kerítések Atyjának durva felmenőjét, mert a drót a vadak csapásait is felszámolja, azok meg éppúgy nem tudnak olvasni, mint az átlag magyar tanuló, így aztán nem tudják, hogy a kerítésnek rohanni tilos és életveszélyes - fenn is akadnak rajta.
Amelyik meg nem, az ugyan teljesítené fajfenntartói kötelezettségeit, de utódai néhány generáció alatt elkorcsosodnak, a vadállomány egy része vele hal élőhelyével - itt élned-halnod kell, ugye.
Ezért tilos erdőt bekeríteni, országot meg nem, még ha be is vitték volt az erdőbe...
Beltenyészet kialakulása az őzeknél sincs jó hatással a vadállományra.
Viszont a határvadásznak vadásznia kell, ha tetszik, ha nem, mert Nagyurunk kiadta a kilövési engedélyt a migráncsra, a sorosokra meg a libsibolsi bagázsra, és már szinte csak neki köszönhető, hogy liberális még - márpersze a az engedélyezett kvótán felül - Fodor plusz öt fő - egyáltalán létezik.
Amilyenek ezek, maguktól már rég kipusztultak volna.
A tervszerű vadgazdálkodás mentette meg őket, pedig már olyan kevesen vannak, hogy elő kellett kotorni Demszkyt is a ládafiából, pedig milyen szép csendesen kuksolt ott már évek óta.
Szerintem elkéstek vele, mert ugyan képességeihez kétség nem férhet, de hol van ő már ma az olyan erejük teljében levő bikákhoz képest, mint Kósa Lajkó vagy Németh Szilárd?
Mit tudna ő átörökíteni?
Egy csóró nyaralót délen talán, de hol van az a kastélyokhoz, kikötőkhöz - csóringer ez, nem bika...
Szóval, szerintem ez a határvadászosdi nem egy jó irány, a fűzöld paroli a buzérvörös szegéllyel jól mutatott anno, amikor még honvéd állt a Hargitán, de most, amikor rendőr áll a Kútvölgyben, már nem annyira autentikus.
Ott szaladgál a sok buzérsapkás a kerítés mentén, a migráncs meg kiröhögi őket, a Nagy Buzerátor meg azon töri a fejét, hogy ha három kerítéssel venné körül az országot, akkor talán biztonságban lenne, jóllehet ez a kerítés éppen annyit ér, mintha körbehugyozná az országot, mint Floki a territóriumát.
Közben persze a migráncs bejön az Unióba Spanyolországon át, és évente egyszer ellátogat Hegyeshalom felől érkezve hozzánk is, röhögni.
Te meg buta civil ne nagyon vigyorogjál, mert lehet, hogy egyetlen migráncs sem lesz többé Magyarországon, de ellenség mindig lesz mert Nagyurunknak állandó mozgásban kell lenni, mint egy megvadult elektronnak, merthogy ez a betegsége egyik jellegzetes szimptómája.
Most éppen te vagy soro(s)n, és ha nem tudod miért, akkor elárulhatom.
Azért, mert vannak még önálló elképzeléseid, gondolataid, melyekkel átléped a Központi Agy által körbekerített határokat.
Ha körülnézel és buzérvörös szegélyt látsz a fűzöld parolin, kezdhetsz gyanakodni - megjött a vadász.
És ha nem tartasz a kezedben puskát, akkor - nagy valószínűséggel - te vagy a nyúl.
Nanehogymár te vidd a puskát!
:O)))
Nemcsak, hogy jogállam vagyunk, de humanisták is, mint Pestalozzi.
Janus Pannonius reinkarnációja, Tállai András kifejtette, hogy az Airbnb szállásadói - eléggé el nem ítélhető módon - felettébb lazán kezelték adófizetés névre hallgató állampolgári kötelezettségüket, de vége a dínom-dánomnak, az ír adóhatóság megküldte a listát valamennyi magyar delikvensről.
Ebből következik, hogy aki azonnal nem fizet, ahhoz kiszáll az adóhatóság, és - mint Tállai adóőr közölte - ellenőrzést hajt végre, de nem azonnal!
Ha valakiről a két lista összevetése során kiderül, hogy nem fizetett tisztességesen, akkor az adóhatóság dolgozói úgynevezett támogató eljárással segítik az adózókat erkölcsi megnemesedésükhöz.
Nem is hívjuk őket adócsalóknak, hanem - Tállai szerint - ő hibáznak, ami eleve kizárja a szándékos elkövetést.
Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság nem bírságol, hanem önellenőrzést javasol, ez esetben a feledékeny adózó elkerülheti a kellemetlenségeket.
Faguriga legyek, ha nincs a négyezerötszáz Airbnb-s adózó között vagy kétezer haver, akik ez úton oldják meg a Nagy Fideszes Lakásmutyi során állami támogatással megvásárolt lakásaik hasznosítását.
Őket nem szabad dulván a padlóla hajítani, nem prolinépségről van szó, aki a zárjegy nélküli cigaretta vásárlásával kiérdemli a bitót, ezek mind-mind derék emberek, a nemzet gerince.
De ez a "támogató eljárás" kifejezés tetszik nagyon, egyrészt mert végre kiderült, hogy kiket is támogat a rendszer, másrészt mert erősen emlékeztet arra az esetre, mikor Don Corleone a zenekarvezetőt, aki nem akarta felbontani keresztfia szerződését felkereste, és támogató eljárás keretében tájékoztatta, hogy vagy az aláírása, vagy az agyveleje kerül a szerződésbontó dokumentumra.
A maffia mindig is értett a szelíd meggyőzéshez.
Nagyon helyesen, merthogy más az üzlet és más a szerelem, márpedig az idegenforgalom és turizmus nem a szerelem kategóriájába tartozik, ezért ott rendnek kell lenni, mire a Nemzet Százlábú Démona átveszi a területet, nincsenek kóbor fillérek, kóbor eurók meg pláne nincsenek.
Magam ugyan nem vagyok híve az ilyen kivételezéseknek, ha valaki adót csalt, akkor azzal nem kell finomkodni, Lagzilajcsisítni kell.
De hát persze nem értek én ezekhez az úri huncutságokhoz, lehet, az apróbetűs részben ott van fehéren feketén, hogy az adóhatóság eljár az adózók ügyeiben, kivételek a strómanok és gazdáik, mert azoknak jár a támogató eljárás, míg a többieknek csak a szájuk jár.
Pedig ezt a réteget ellenőrizni, ez lenne ám a nagy durranás, ez termelné a bevételt az államnak, jutna belőle libacomb mindenkinek.
De nem fog jutni, ugyanis ahhoz meg kellene keresni a pulóveren a felfeslett részt, aztán el lehetne kezdeni felbontani magát a pulóvert, a fonalat pedig szép motringokba szedni...
Ők sincsenek többen négyezer ötszáznál, de az eredmény nem lenne kevesebb az Airbnb hat milliárdjánál, talán még a hatezer milliárdot is elérné, ha szorgalmasak lennének a kutatók.
De ne legyünk telhetetlenek, már önmagában az is szép. hogy nem a templomi segédegerekre vetnek ki tömjénfüst-adót, habár a párhuzamos intézkedéseket eddig még senki sem zárta ki...
Mint kiderült legutóbb az adócsökkentésnél, adóparadicsom lettünk.
Persze még kicsit éretlen, olyan narancssárga paradicsom.
Magyar paradicsom...
:O)))
Hajdan Szilágyi Erzsébet levelét megírta, szerelmes könnyével előbb telesírta, majd a korabeli Posta csőrébe csippentette, megnézte, van-e rajta elsőbbségi etikett, és másnap a címzett kézhez is kapta a levelet Prága városában.
Ma azért a helyzet bonyolultabb, az unokahúgom küldött egy csomagot ideiglenesen a ködös Albionban állomásozó kisfiának karácsonyra, de a csomag még újév után is Magyarországon hempergett, valamelyik elosztóban.
Én is vártam pakkot, Kanadából szoktam kapni minden karácsonyra.
Szeretek pakkot kapni, izgalmas dolog a csomagbontás, talán egyedül Viktor levelének felbontása okoz ekkora örömöt, de akkor is...
De most nem kaptam, pedig szokott benne lenni jóféle kanadai whisky, meg csokik, melyek az íróasztalom feletti polcon dugikészletet alkottak ezidáig, de a csoki romlandó, így azt kármegelőzési céllal fel kellett ennem.
A whiskyket pedig nemrég, tudatmódosult állapotomban megittam egy ismerősömmel, mivel össze kellett hasonlítanunk a különféle márkákat.
Nem vagyunk mi barbárok, akik csak vedelünk, mint állat, mi megválogatjuk, mit iszunk meg egyáltalán.
Legalábbis a sorrendet mindenképpen!
De most nincs pakk, nincs whisky, csak egy közlemény van, hogy a Magyar Posta jobban teljesít.
A csomag Kanadából december nyolcadikán indult útnak, ha egy eszkimó kutyaszánon hozza a Spitzbergákon keresztül, már akkor is ide kellett volna érni, de nem...
Pedig a Posta tud, ha nekiveselkedik, például az Ausztráliában élő nyuggerek már megkapták Erzsébet-utalványaikat, csak a sarki boltossal van gondjuk, aki nem akarja elfogadni, mikor tápot vásárolnak a kacsacsőrű emlősnek
Nem cifrázom, aki többet akar a Postáról tudni, itt elolvashat egyet-mást, de a csomagját ettől még nem kapja meg.
A régmúltban az ember, mikor közlekedni akart, beállt a megállóba, jött a busz, elvitte a metróig, a metró elvitte a Moszkva térig (komcsi idők...) majd onnan az 56-os és a 63-as busszal elközlekedett Adyligetig, ahol akkortájt a határt őrizte, ez egy óra húsz percet tett ki.
Általában nem a közlekedés miatt késett a munkából, hanem azért, mert szeretett reggel még öt perc alvást kiutalni magának.
Aki ismeri az emberi természetet, az tudja, hogy ez az az öt perc, mely tizenöt percig tart, és máris készen van a késedelem, parancsnoki dörgedelem, szőnyeg szélén álldogálás, meg még ami ezzel jár.
Az ember akkortájt általában a zsebében hordta az öngyújtóját és nem szerepelt tervei között, hogy a lángoló metrókocsi tűzénél gyújtja meg cigarettáját, merthogy akkor még nem élt egészségtudatosan, viszont egészséges volt, mígellenben ma ez éppen fordítva forog fenn.
Az átkosban az ember nem esett hasra lépten-nyomon hajléktalanokba botolva, nem találkozott koldusokkal, a házmester eltakarította a havat a járdáról, ha jött az ónos eső, akkor felszórta salakkal, hamuval, merthogy akkor még a fűtés mellékterméke nem a szénmonoxid-mérgezés volt.
Nem is szólva arról, hogy volt fűtés...
Az ország még nagyjából egyben van, de már nem sokáig, a tömegközlekedés összeomlóban, a nyugdíjrendszernek gyakorlatilag már annyi és ezen nem segít semmit, ha Nagyurunk nyuggert vesz kilóra.
Nyuggert venni éppen olyan kockázatos, - sőt, - mint stadiont építeni, ugyanis a stadiont fenn is kell tartani, míg a nyuggert etetni kell, fedél kell a feje fölé, továbbá optimális hőmérsékleten kellene üzemeltetni.
A stadion csendben fog omladozni, míg a nyugger - elpatkolása esetén egy idő után kellemetlen illatokat fog árasztani, és az egyházaknak a büdös nyugger nem kell, nekik a finanszírozás, meg az erkölcsi haszon kell, már, ha még emlékszenek az erkölcs szóra.
Jelenleg ez kétesélyes, merthogy a templomok a mínusz huszonkettőben is zárva maradtak, ad maiorem Dei glóriam...
A nyugger kilója ma kilónként százötven forint alatt van, de vigyázzon, aki nyuggerrel tőzsdézik, várhatólag az összeg átlépheti a kilónkénti százötven forintot is - átmenetileg még élősúlyban számolva, természetesen.
Amihez ezek hozzáérnek, az szarrá megy, sajnos.
Mindenesetre ajánlom, a Posta kapja össze magát, és jusson eszébe az, hogy volt idő, mikor még megbízható és megfizethető volt, ne akarjon gazdájára hasonlítani, ne tőzsdézzen, ne bankárkodjon, ne lopjon, tegye a dolgát, mert baj lesz.
A whyskimet meg azonnal tessék kézbesíteni, mert kezdenek elvonásos tüneteim lenni, olyankor pedig, mikor üres a púpom rabiátus leszek, és általában leharapom a hajcsárok fejét.
:O)))
