Talán a technikai fejlődés hozta, de egyre nevetségesebbek azok a parasztok a sakktáblán, akik megpróbálnak legalább lónak kinézni, de van olyan kettéfűrészelt paraszt is, amelyik úgy vonul fel-alá, mintha minimálisan is vezér volna.
Példáért nem kell messzire mennünk, a kertek alján nálunk is találkozhatunk ilyennel, de nem kell elkeserednünk - történelmileg éppoly átmeneti jelenség, mint az Alapítvány trilógiában az Öszvér volt, a többit majd a természet elintézi.
A probléma nem is ő, aki egy új és győztes II. Rákóczi Ferenc akar lenni labdával a hóna alatt, a probléma a társadalommal van, mely olyan gyanútlan, mint amikor egy csecsemőt beledobnak a tengerbe a cápák közé, ő meg azt hiszi, hogy csapkodni kell a vizet, pancsi-pancsit kiáltozva.
Nyakig ülünk a válságban, méghozzá ember által eddig még soha nem tapasztalt válságban, mely kiterjed az emberi élet szinte valamennyi területére.
Válságban van a környezetünk, válságban vannak társadalmaink, válságban van a munka világa, válságban vannak a családok, az emberi kapcsolatok, hihetetlen gazdasági ellentétek feszülnek ember és ember között.
Ellentét feszül észak és dél között, kelet és nyugat között, ezeket a bőrszínek közötti ellentétek színesítik, hogy aztán a kultúrák közötti ellentétekről szó se essék.
A felhalmozott fegyverkészletek többszörösen elegendők az emberiség és a Föld elpusztítására, az ember fizikai és egyszerűbb szellemi munkáját belátható időn belül kiváltja a mesterséges intelligencia.
A computer kevesebb hibával operál majd, mint a szenilis professzor, hatékonyabban oldja meg a jogi problémákat, mint a pénzéhes ügyvéd, jobb, szebb és olcsóbb házakat tervez, mint a saját ötletei szépségébe belehaló építész - már persze, ha valamilyen isteni csoda folytán megússzuk az emberiség kiirtását ezen a gyönyörű bolygón.
Példáért nem kell messzire mennünk, a kertek alján nálunk is találkozhatunk ilyennel, de nem kell elkeserednünk - történelmileg éppoly átmeneti jelenség, mint az Alapítvány trilógiában az Öszvér volt, a többit majd a természet elintézi.
A probléma nem is ő, aki egy új és győztes II. Rákóczi Ferenc akar lenni labdával a hóna alatt, a probléma a társadalommal van, mely olyan gyanútlan, mint amikor egy csecsemőt beledobnak a tengerbe a cápák közé, ő meg azt hiszi, hogy csapkodni kell a vizet, pancsi-pancsit kiáltozva.
Nyakig ülünk a válságban, méghozzá ember által eddig még soha nem tapasztalt válságban, mely kiterjed az emberi élet szinte valamennyi területére.
Válságban van a környezetünk, válságban vannak társadalmaink, válságban van a munka világa, válságban vannak a családok, az emberi kapcsolatok, hihetetlen gazdasági ellentétek feszülnek ember és ember között.
Ellentét feszül észak és dél között, kelet és nyugat között, ezeket a bőrszínek közötti ellentétek színesítik, hogy aztán a kultúrák közötti ellentétekről szó se essék.
A felhalmozott fegyverkészletek többszörösen elegendők az emberiség és a Föld elpusztítására, az ember fizikai és egyszerűbb szellemi munkáját belátható időn belül kiváltja a mesterséges intelligencia.
A computer kevesebb hibával operál majd, mint a szenilis professzor, hatékonyabban oldja meg a jogi problémákat, mint a pénzéhes ügyvéd, jobb, szebb és olcsóbb házakat tervez, mint a saját ötletei szépségébe belehaló építész - már persze, ha valamilyen isteni csoda folytán megússzuk az emberiség kiirtását ezen a gyönyörű bolygón.
Eltöprengek néha, mikor a globalizációellenes politikai haszonlesők némelyikét hallgatom: hol él ez az ember?
Vagy azt hiszi, hogy a globalizáció szabad választás kérdése?
Nem veszi észre, hogy összement a világ, mint gatya a mosásban?
Hogy, ha Kína-külsőn akadozik egy üzem termelése, akkor egész iparágak bénulnak meg?
Nem veszi észre, mennyire nevetséges ebben a világban a gazdasági fejlődésre hivatkozva összeszerelő-üzemek betanított munkásait képezni, akik még legjobb szándékuk ellenére sem fogják bírni a versenyt az ipari robotokkal?
Hazafiaskodásban nincs hiány, harckocsit vásárolunk, aknavetőgyárat gründolunk, zászlót lengetünk, hősi múltat hazudozunk, meg sajnáljuk magunkat, a mindig elnyomott hősöket.
Harcimarciskodunk, aztán jön egy ócska kis vírus, és meghal majd harmincezer ember, és ez még csak a kezdet.
Mi lesz, ha fogytán az ivóvíz, ha elfogy az élelem, és ki gondolja azt komolyan, hogy párezer méteres dróthálóval meg lehet állítani elkeseredett éhezők millióit?
Illúzió, mint ahogy az is, hogy ráérünk majd akkor gondolkodni, ha a helyzet válságosra fordul, a "majdcsak lesz valahogy" mentalitás egyenes út a pusztulásba.
Persze a pusztulásért legalább annyira meg kell szenvedni, mint az életbenmaradásért - ha nem jobban.
Az várható, hogy ez a század Kínáé lesz, - a brit tudósok mondták, meg azt is, hogy a következő évszázad meg Indiáé.
Felkészül Brazília meg Nigéria.
És ez bizony óriási mozgásokkal fog járni, akár új népvándorlásra is fel kell készülnünk, forradalmakra, éhséglázadásokra - a Mad Max című filmben a béke szigetét ábrázolják ehhez képest.
Ha rosszul sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, akkor egyszerűen ki fognak irtani minket, mint olyanokat, akik csak élősködni akarnak az emberiségen, mint nép haszontalanok leszünk, és kelleni fognak a természeti erőforrások a hasznos népeknek.
Persze jól jönne egy stabil, fejlődésre képes társadalom, mely nem megy szembe a világ fejlődésével, mely nem Horthy eszméivel akarja felvirágoztatni a hont a XXI. században, hanem képes belesimulni az emberiség fejlődésének fő sodrába, és ezért mindent meg is tesz.
Ehhez korszerűsíteni kellene egész társadalmunkat, az államot, a gazdasági életet, az oktatást, az egészségügyet, az életszínvonal-politikát, az idősellátást - mindent, ami a valódi fejlődést támogatja.
Nem a nyílpuskát kell tökéletesíteni, hanem a nanotechnológiát - például -, és nem templomokat kell építeni, hiszen ha van Isten, akkor ő úgysem arra figyel, hogy hol fohászkodsz hozzá, hanem arra, amit a belsődben hordozol.
Vagy azt hiszi, hogy a globalizáció szabad választás kérdése?
Nem veszi észre, hogy összement a világ, mint gatya a mosásban?
Hogy, ha Kína-külsőn akadozik egy üzem termelése, akkor egész iparágak bénulnak meg?
Nem veszi észre, mennyire nevetséges ebben a világban a gazdasági fejlődésre hivatkozva összeszerelő-üzemek betanított munkásait képezni, akik még legjobb szándékuk ellenére sem fogják bírni a versenyt az ipari robotokkal?
Hazafiaskodásban nincs hiány, harckocsit vásárolunk, aknavetőgyárat gründolunk, zászlót lengetünk, hősi múltat hazudozunk, meg sajnáljuk magunkat, a mindig elnyomott hősöket.
Harcimarciskodunk, aztán jön egy ócska kis vírus, és meghal majd harmincezer ember, és ez még csak a kezdet.
Mi lesz, ha fogytán az ivóvíz, ha elfogy az élelem, és ki gondolja azt komolyan, hogy párezer méteres dróthálóval meg lehet állítani elkeseredett éhezők millióit?
Illúzió, mint ahogy az is, hogy ráérünk majd akkor gondolkodni, ha a helyzet válságosra fordul, a "majdcsak lesz valahogy" mentalitás egyenes út a pusztulásba.
Persze a pusztulásért legalább annyira meg kell szenvedni, mint az életbenmaradásért - ha nem jobban.
Az várható, hogy ez a század Kínáé lesz, - a brit tudósok mondták, meg azt is, hogy a következő évszázad meg Indiáé.
Felkészül Brazília meg Nigéria.
És ez bizony óriási mozgásokkal fog járni, akár új népvándorlásra is fel kell készülnünk, forradalmakra, éhséglázadásokra - a Mad Max című filmben a béke szigetét ábrázolják ehhez képest.
Ha rosszul sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, akkor egyszerűen ki fognak irtani minket, mint olyanokat, akik csak élősködni akarnak az emberiségen, mint nép haszontalanok leszünk, és kelleni fognak a természeti erőforrások a hasznos népeknek.
Persze jól jönne egy stabil, fejlődésre képes társadalom, mely nem megy szembe a világ fejlődésével, mely nem Horthy eszméivel akarja felvirágoztatni a hont a XXI. században, hanem képes belesimulni az emberiség fejlődésének fő sodrába, és ezért mindent meg is tesz.
Ehhez korszerűsíteni kellene egész társadalmunkat, az államot, a gazdasági életet, az oktatást, az egészségügyet, az életszínvonal-politikát, az idősellátást - mindent, ami a valódi fejlődést támogatja.
Nem a nyílpuskát kell tökéletesíteni, hanem a nanotechnológiát - például -, és nem templomokat kell építeni, hiszen ha van Isten, akkor ő úgysem arra figyel, hogy hol fohászkodsz hozzá, hanem arra, amit a belsődben hordozol.
Márpedig a legszebb templom sem tudja semmissé tenni a gyűlölködést, az embertelenséget.
A mi jövőnk Európa jövőjével esik egybe.
Az elkövetkező évtizedek - szerencsés esetben évszázadok - alatt akkor van esélyünk a túlélésre, ha erős alkupozícióban vagyunk, ehhez pedig rengeteg dolgon kell változtatnunk - miként Európának is.
Ez pedig nem megy akkor, ha a társadalom vezetői anakronisztikus, lázálmokat kergető, a múlt eszméit hirdető figurák.
Szép dolog a nemzetállam, de szépek voltak hajdan a szerzetesek kézzel írt kódexei is, - el lehet gyönyörködni bennük, de ma már talán a hagyományos könyv is a végét járja, hiszen maholnap kimegy a divatból a televízió is.
Darutollas vitézeink eszméi felett eljárt az idő, molyrágta díszmagyarjaik viselhetetlenek a globális felmelegedés korában.
Nem a románokra, tótokra kell fenekednünk, hiszen ők sorstársaink lesznek a továbbiakban is, amikor az eddigieknél sokkal komolyabb, sokkal nagyobb tétre menő kihívásokkal kell szembenéznünk, és meg is kell oldanunk ezeket.
Ehhez az első lépések egyike az ország újjászervezése, aztán az európai integráció erősítése és leszármazottaink felkészítése az új világ új kihívásaira.
A mi jövőnk Európa jövőjével esik egybe.
Az elkövetkező évtizedek - szerencsés esetben évszázadok - alatt akkor van esélyünk a túlélésre, ha erős alkupozícióban vagyunk, ehhez pedig rengeteg dolgon kell változtatnunk - miként Európának is.
Ez pedig nem megy akkor, ha a társadalom vezetői anakronisztikus, lázálmokat kergető, a múlt eszméit hirdető figurák.
Szép dolog a nemzetállam, de szépek voltak hajdan a szerzetesek kézzel írt kódexei is, - el lehet gyönyörködni bennük, de ma már talán a hagyományos könyv is a végét járja, hiszen maholnap kimegy a divatból a televízió is.
Darutollas vitézeink eszméi felett eljárt az idő, molyrágta díszmagyarjaik viselhetetlenek a globális felmelegedés korában.
Nem a románokra, tótokra kell fenekednünk, hiszen ők sorstársaink lesznek a továbbiakban is, amikor az eddigieknél sokkal komolyabb, sokkal nagyobb tétre menő kihívásokkal kell szembenéznünk, és meg is kell oldanunk ezeket.
Ehhez az első lépések egyike az ország újjászervezése, aztán az európai integráció erősítése és leszármazottaink felkészítése az új világ új kihívásaira.
Hogy is mondta Hamlet?
:O)))
:O)))
