BALOLDALISÁG - MAGYARORSZÁG HIÁNYBETEGSÉGE

Hajdan Lenin a baloldaliságot a kommunizmus gyermekbetegségeként jellemezte, bírálta azokat, akik elszakadva a realitásoktól radikális nézeteket kívántak meghonosítani a kor munkásmozgalmán belül.
Ők csak a radikális cselekvést tartották elfogadhatónak a társadalom átalakítása érdekében.

Forradalmat akartak forradalmi helyzet nélkül, elutasították a munkát a parlamentekben a szakszervezetekben, mindenfajta együttműködést elutasítottak a társadalomban létező politikai szervezetekkel.
Na igen, akkoriban léteztek baloldali mozgalmak, melyek ideológiai megalapozottsággal bírtak, és a munkásosztály elnyomása is brutálisabb volt, mint manapság mifelénk, a társadalom agyának átmosása sem volt ennyire intenzív, mint mostanság.
Akkor a baloldaliságnak számtalan árnyalata élt, ma a baloldal önmaga árnya, saját magát sem képes tisztességesen meghatározni, a baloldali gondolkodású emberek pedig tanácstalanok, elveszettek ebben a mai világban, melyben mindent elvettek tőlük a múltjukból, egyúttal elvették a reményt is, hogy egyszer még lesz majd egy olyan új világ, mely őket szolgálja.

Ma ott tartunk, hogy a  baloldaliság jóformán szitokszó, nemigen lehet vele errefelé lelkesíteni az embereket.
Magát a fogalmat a sztálinizmussal, Mao és Pol Pot rendszereivel társítják, mintha a kereszténységet délamerika népeinek kiirtása, a vallásháborúk, a protestánsüldözések, az inkvizíció, vagy VI. Sándor pápa tettei határoznák meg.
Errefelé a történelem remekül visszaigazolta azt, hogy egy nemzet fejlődése lassú folyamat, mely kis előrelépésekkel és sok visszalépéssel jár, az emberek sokszor a saját érdekeiket sem ismerik fel.
Ellenben mindenféle idiótasággal meg lehet etetni őket, hangzatos szólamok elhitetése után fát lehet vágni a hátukon, továbbá véresre nyalják ellenségeik fenekét az eléjük vetett legcsekélyebb alamizsnáért is.
A baloldal szervezeteit szétverték, a nagyüzemi munkásság mai változatát pitykékért vették meg a multik.
Tehették, hiszen a csak itthon versenyképes munkabérrel nem vetekedhet semmiféle eszme (a lét határozza meg a tudatot, ugye...), és az már csak részletkérdés, hogy ilyen eszme ma nincs is forgalomban.
Hiába az, hogy az egyébként társadalmilag csukott szemmel sztárolt és idealizált nyugati világban a marxizmus megbecsült közgazdasági és politikai irányzat, nálunk a közgazdászt Matolcsy jelenti, baloldali körökben pedig legfeljebb nosztalgikusan emlékeznek Liska Tiborra.
A filozófusok között errefelé legfeljebb a Lukács György antikommunista tanítványaira emlékeznek, de Lukács Györgyre még véletlenül sem.


A baloldaliságot ma a közbeszédben az egyén szintjén a szociális érzékenységgel társítják , gyakorlatilag pedig kimerül használtruha-gyüjtési akciókban meg karácsonyi csomagok összeállításában.
De még ezek az akciók is depolitizáltak, vagy legfeljebb a hatalom által Orbán személyes sértettsége miatt üldözött Iványi Gábor metodista egyháza melletti kiállásban merülnek ki, sok esetben szó szerint is.
Arról, hogy ez a társadalom kizsákmányoló, hogy a társadalom javainak kilencven százaléka a társadalom tíz százalékának tulajdonában van, hogy a társadalom fele megélhetési gondokkal küzd, hogy nincs esélyegyenlőség, nincs társadalmi mobilitás - nem beszél jóformán senki.
Ellenben komoly pofával bizonygatják, hogy a Csepel Művekkel együtt megszűntek a társadalmi osztályok, jóllehet ma is proletár az, aki munkaerejét bérbe adva próbál máról-holnapra megélni.
Csakhogy ez a tény az összeszerelő üzemek szalagjai mellé száműzött grófok és a pénztárfülkékben senyvedő hercegnők részére dehonesztáló.
Falun is, egyébként, ha a tsz-paraszt zselléré emelkedett is az évek során, ha alkalmi vagy szezonmunkákból tengeti életét- ettől még mind-mind agrárproletár, még ha titokban zsírosparasztnak is képzeli magát.


Van-e ma Magyarországon baloldali párt?

Szerintem nincs.
És igény se igen mutatkozik rá.
Legfeljebb magát szociálisan érzékenynek hirdető neoliberális párt, meg a baloldali eszme vonzerejének maradékát felélő és korifeusait ebből etető, a húsostálhoz hozzáférni tolakodó, de a munkavállalók érdekeinek harcos képviseletét felvállalni képtelen párt létezik.
Abban a harminc évben, amikor a  szegénység felszámolásáról nem csak beszéltek, hanem tettek is érte, a szakszervezeteket lenéztük, mert nemigen volt miért harcolniuk, ma meg nincs miért felnézni rájuk, hiszen többségük sárga szakszervezet, mely kezét-lábát töri a munkáltatók érdekeinek védelmében és legfőbb feladatának tekinti a tenni akaró szervezetekkel szembeni harcot.
Hogy a mai magyar baloldal mára megtagadott mindent, amit a múltjából vállalnia kellett volna, az már csak hab a tortán.
A mi világunk a média világa, az pedig a fentebb emlegetett tíz százalék kezében van.
Fő feladata elterelni az emberek figyelmét saját cifra nyomorúságukról, mindenféle gagyival etetni a népet kultúra címen, celebekké kiáltva ki ostoba vagy szuperokos tyúkokat, akik világhíres seggük mutogatásából, vagy mű és valóságos botrányaikból élnek.

A korrupció már olyan méreteket öltött, hogy Európa is fellépett ellene, mert veszélyezteti a társadalmi nyugalmat arrafelé is.
A politikusok kezüket-lábukat törik, hogy kiállhassanak egy olyan háború mellett, mely imperialista nagyhatalmak között folyik a világ újrafelosztásáért, olyan pénzeket ölve a harcba, melyekből meg lehetne oldani a legszegényebb országok gondjainak jelentős részét.
A nép meg drukkol, mintha világkupa selejtező lenne  - Putyin viszi a labdát, de most megszerezte Biden, nem találja, keresi a hokiütőjét - na megvan - szánalmas valahol ez az egész.
Ha eljön Mad Max világa, magunknak is köszönhetjük.


Mi a megoldás?
Hiszen, ha tudnám, hozzávetőleg Krisztussal kerülnék egy kategóriába, ezt pedig nem kívánom a neves ideológusnak, mégiscsak snassz lenne.
De az biztos, hogy szervezet nélkül nincs megoldás, és az is biztos, hogy harcolni kell, a hiéna sem adja ingyen a zsákmányt.
Márpedig a világ megérett a változtatásra, és errefelé is tudni kell, hogy azzal, ha önként és dalolva teszi az átlagember okos fejét a húsdarálóba, nem jut el egy olyan világba, ahol neki dalol majd a boldogság kék madara. Neki legfeljebb Tóth Gabi fog dalolni, míg csak Kossuth díjat nem kap, mint a nemzet csótánya.
Mindenesetre szervezeteket kell építeni, és meg kell értetni a néppel, hogy a neki kínálgatott aranygyűrű gagyi, hogy joga van az emberi élethez, hogy az önkizsákmányolás is az általános társadalmi kizsákmányolás következménye, hogy csak akkor lehet társadalmi békéről beszélni, ha a társadalom tagjai mindahányan biztonságban vannak.
Hogy a valóságos demokrácia közelebb van szegény néhai Krassó György elképzeléseihez, mint a mai politikusok valóságot elfedő Patyomkin-falvaihoz, melyekben a "szeressük egymást gyerekek" szép, szívhezszóló zenéjére együtt lejti a tangót a nyúl a rókával, a gazella a gepárddal.

Nehéz ebben a társadalomban tevének lenni, kiszárad a szája. annyit kell köpni...

:O)))

DÜHÖS FIATALOK

 

A hatalom elszámította magát.
Valószínűleg úgy ítélte meg, hogy a tüntetések egy idő után elhalnak, az egyébként is élhetetlen pedagógusok megunják a semmiféle eredményt nem hozó demonstrációkon a részvételt, és békésen hazaballagnak.
A többi demonstráló is ezt tette ennek előtte, ez folyt a MILLA tüntetésén, ez volt a menetrend az Operaház előtt, a feketeruhás nővér tüntetésein, a kockásinges tüntetéseken.
A hatalom hajlamos erre, még az egyébként demokratikusan gondolkodó Gyurcsány is erre épített, míg tehette: majd megunják és hazamennek.
Hübrisz? Gőg? Elbizakodottság?
Meglehet, de ez most nem egy puccskísérlet, melyet nem engedett felismerni a demokráciába vetett határtalan bizalom és optimizmus, nem a demokraták szokott vidám baráti találkozója, ez most mintha valami több lenne.
Düh és talán kis bosszúvágy is: vegye észre már a hatalom a saját korlátait, lássa be, hogy nem tehet meg pofátlanul mindent a társadalommal, vegye észre, hogy a XXI. század fiataljai tisztában vannak az erejükkel és nem hajlandók mindent lenyelni.

A pedagógusok szerencséje, hogy tanítványaik átérezték a helyzetüket és melléjük álltak.Ez azért fontos, mert a pedagógus egyébként békés jószág, kicsit konformista és nagyon normakövető, általában kissé konzervatív és kötelességtudó.
Szóval nem a Putyilov gyár népe Szentpétervárról és nm is a gdanski Lenin  Hajógyár szakszervezeti aktivistái, ők inkább visszaidézői a forradalmaknak, mint előidézői.
A diákok viszont még nem fásultak el a végeérhetetlen apró napi küzdelmekben, ők szeretik elmondani, hogy mit akarnak, és egyik kedvenc játékuk az "Adj király katonát!"
És ha megakadályozzák őket elképzeléseik érvényrejutttatásában, egyre dühösebbek és dühösebbek lesznek,
És ha egy rendőrtábornok burkolt és nyílt fenyegetéseivel  el is tudja rettenteni a már csak koruknál fogva is békésebb, alapvetően konfliktuskerülő  tanárokat, a recept nem válik be  a diáktüntetéseknél.
A 68-as diáklázadások megmutatták, mire vezet, ha el akarják lopni a fiatalok jövőjét. 
Igaz, Budapest nem Párizs, de hát Ceausescu dicstelen vége előtt is az volt a közvélekedés, hogy a puliszka nem robban, oszt mégis.


Ki tudja, a mostani tömegmozgalom mire fut ki, túlzottan vérmes reményeink nemigen lehetnek, de ki tudja?
Mindenesetre itt is fennáll a lehetőség, hogy az érdekazonoság dacára szembefordítsák egymással az embereket, a KLIK bürokratáit, akiknek az állása függ attól, hogy végre tudják-e hajtatni a kormány akaratát, a konzervatív pedagógusokat az ellenzékkel rokonszenvező társaikkal, a rendszeretőket az értelmes rendet követelőkkel, mert ez a rendszer erre épül - az oszd meg és uralkodj ősi módszerére.
Csak remélni lehet, hogy végre felismerik ezt a célzottan erre a helyzetre létrehozott, egymással rivalizáló szakszervezetek is.
És felismeri végre a társadalom is, hogy ami megtörtént a fegyveres testületek tagjaival,  egészségügyiekkel, megtörténik ma az iskolarendszeren belül, az holnap megtörténhet a multi alkalmazottaival, a Posta és a MÁV, a MVM dolgozóival, a magyar munkavállalókkal, egytől - egyig.
Ha ezt nem ismeri fel a társadalom, akkor még a legnagyszerűbb demonstrációk is halálra vannak ítélve.
Ajánlanám ezt valamennyi hatalomhoz törleszkedő szakszervezeti funkcionárius figyelmébe.
Ha a farkascsorda üldözi a havas tajgában menekülő szánt, akkor van úgy, hogy egy-egy utast kidobnak, vagy egyik-másik ló istrángját elvágják, martalékul vetve az ordasok elé.
Már körvonalazódik, hogy erre a nemes áldozatra most ismét a rendőröket szemelték ki, mint már annyiszor.
Nem szabadna elfelejteni pedig, hogy a rendőr csak szerszám a hatalom kezében, speciális helyzeténél fogva nincs mérlegelési lehetősége.

A fejszére sem szabad haragudnunk, ha favágás helyett arra használják, hogy valakit fejbevágjanak vele, a szerszámot meglendítő kar tulajdonosát kell felelősségre vonni.

Hosszú még az út odáig, hogy megtanuljuk a demokráciát, de a helyzet nem kilátástalan.
Most sem. 
A csillagok együttállása akár eredményt is hozhat, és ha az ez esetben egy értelmes, a társadalom és az egyén érdekét szolgáló és a pedagógusokat megbecsülő iskolarendszer lesz, hát csak örülhetünk neki.
Ne higgye senki, hogy nincs köze hozzá, mert a ma diákjai lesznek a holnap politikusai, rendőrei, orvosai, ügyintézői - rajtunk is múlik, hogy milyenek lesznek, hogy hogy fognak bánni saját koruk sokat megélt nyugdíjasaival.
A remény hal meg utoljára...


:O)))

GYŐZ A SZITTYA FERGETEG

Kétségtelen, hogy szeretett miniszterelnökünk - a királyi cím várományosa - egy dologhoz remekül ért: kitűnően ki tudja választani azokat a személyeket, kiknek kártékonysága az országra nézve szinte felülmúlhatatlan, csakúgy, mint magasztos személyéhez való hűségük.
Többségük egyszer használatos, használat után eldobandó, persze valamilyen kényelmesen bélelt szemeteskosárba, mert a mellőzöttség anyagi gondokkal turbózva akár hűtlenségre is sarkallhat, ami csak gondokkal jár, az pedig van nélkülük is elég.
Az ország kicsi, a nincstelenekről már sikerült lenyúzni az utolsó bőrt is, a nyuggerek természetes életfolyamatainak felgyorsítása folyamatban van, már minden hálás multi idecsinálta környezetoptimalizáló üzemét, további hálás multik betelepülése lassú folyamat. 
Belátható, új forrásokat kell keresni a Család felvirágoztatásának folytatásához.

Megvan!
A hadiipar, mely ezekben a háborús időkben egyébként is népszerű, némi hazafias szósszal nyakonöntve bármikor eladható!
Józsi a kocsmában büszke lesz a mi erős hadseregünkre (honvéd áll a trombitán, Szabadka, Zombor , Újvidék, honvédsereg virágra lép...) fejlett fegyvereinkre, légierőnkre, mely oly szaxerűen szállítja a Családot és vazallusait.
Végre mégse Csányi gépét kell elkérni, de snassz is volt...
A fejlett haditechnika bevásárlását Józsi zsebe bánja, de hát a hülyének is megéri.
A normális folyamat az lenne, hogy a szövetségi rendszeren belül fejlesszünk ki speciális képességeket, de mi saját összfegyvernemi hadsereget akarunk építeni, atomfenyegetéssel, miegyébbel, - idióták ezek.
Igaz, ehhez a cirkuszhoz hadsereg is kell, főleg ezekben az embert próbáló időkben, amikor éledezik a nacionalizmus, a Királyság utódállamai meg lesik egymást, mint a luki nyúl.
Hát ilyenkor kell fegyverkezni, ha azt akarjuk, hogy balhés környezetben élhessük amúgy ingerszegény napjainkat itt, az atomháború veszélyének árnyékában, azzal az egy nyomorúságos atombiztos bunkerünkkel Hatvanpusztán, mely majd segít a Családnak, hogy a világmagyarság nevében túlélje a bajt...


Magyar Honvédség!
Harminc év alatt sikerült a korszerűtlen tömeghadsereg helyett célszerűtlen, úgy amúgy semmire se jó hivatásos hadsereget alakítanunk, feléleszteni a győztes Horthy-hadsereg hagyományait, elérni, hogy aktuális szövetségi rendszerünkön belül senki se bízzon bennünk.
Mint a kifogástalan pedigrével rendelkező Szalai-Bobrovniczky miniszter (vennél tőle használt autót?) elárulta nekünk, a békéhez erő kell, és így nyilatkozott Novák Katalin is, így aztán a két stratéga véleményére alapozva izmosítjuk Honvédségünk - fiatal tisztjeink Leopard tankok tetején fogják lengetni a kardot.
A szent cél eléréséhez első ütemben a Joszif Sztálin akcióterv keretében elhajtottak a harcmezőről százegynehány főtisztet és tisztet, akik megöregedtek, hiszen betöltötték a negyvenötöt is. 
Többségükben értettek ahhoz, amit csináltak, ezért is nézhetett ki kívülről a Honvédség olyasminek, mintha haderő lenne, de most majd a tapasztalatot pótolja az ifjonti elszántság, meg a fejlett üzleti érzék.
Ezenkívül veszünk néhány darabot a harckocsik mercédeszéből, hadd vakuljanak a szomszédok.
Azt mondják, hogy a tábornokok mindig az előző vesztett háborút akarják megnyerni, most sincs ez másként.
Nyakunkon a mesterséges intelligencia, mi pedig a bádogkoporsókra alapozzuk a jövőt, nopláne a saját gyártású harcitaxikra - lövészpáncélosokra, melyek akár majd exportképesek is lehetnek, hiszen a cél végül is ez: a hadiiparon gazdagodni, ha módunk van rá.
Ezért aztán semmi sem drága, miközben a vöröshagymát Bergengóciából importáljuk, a jövőnket a hadiiparra, - ahhoz vannak adottságaink - alapozzuk.
Páncéllemezeinket a "Csodaszarvas" védjegyű Dunai Vasmű gyártja,  munkásokat meg majd biztosít Banglades, a hozzáadott értéket pedig te fogod adni - a jövedelmed rovására.
Hja kérem, a haza üdve áldozatokat követel.
Tőled.


Most az elkergetett hivatásosok egy részét vissza akarják csalogatni, új rögeszméik megvalósításához kellenének olyan szakemberek, akik már láttak katonabácsit masírozni.
A folyamat megalapozásához első lépésként elzavarták a nem oly rég még a Honvédség reménységeként felvezetett Romuluszt, akiből mára Rémusz lett, helyette jött a szakértelem, aki a szittyaságra tette fel karrierjét.
Örülhetnek a szomszédban, merthogy talán még nem felejtették el a nótát: Édes Erdély itt vagyunk... 
Már csak egy sort kell cseppnyit korrigálni: Győz a szittya fergeteg, a rohadó sereg...

:O)))

VESZTÜKET ÉRZIK

Adná az Úr, hogy igazuk legyen, éppen itt az ideje, hogy döngő léptekkel elhúzzanak a francba, történelmi léptékű politikai tettet hajtva ezzel végre: Megszabadítanák az országot a maffia mocskos, gennyes, ótvaros uralmától.
Ámen, mondhatnánk, ha beleélnénk magunkat az aktuális keneteskedésbe, melyet a Szentatya (leánykori nevén az ostoba, demens vénember) látogatása alkalmából produkál a magyar társadalom, mely amúgy durván ellene van minden nemzetközieskedésnek.
Természetes hát, hogy ájult nyálcsorgatással fogadja az internacionális katolikus egyház vezetőjét, ki eljött hozzánk meglátogatni magyarországi fióktelepét.
Magam egyébként nagyra becsülöm és felettébb kedvelem a pápát, amúgy is jól jön egy egyházi főméltóság abban az országban, melyben már a pap is hiánycikk, nem is szólva a hívekről, akik hitéletük megélését egyébként csak fékezett habzással produkálják.
Nem kell ezen csodálkozni, hiszen mi már a vérgőzös diktatúra esztendei alatt is tele voltunk pártonkívüli bolsevikokkal, de hát félre a kishitűséggel, látunk mi még magyar pápát!
Magyarember erősen vallásos a keresztvíz alatt, népszámláláskor, továbbá ha házasságkötése alkalmából arája szeretne királykisasszonynak öltözni.
A  herdábbja még elparentálása alkalmából is, egyéb esetekben  a maga módján vallásos, nevezetesen élete nehéz pillanataiban felemlegeti az Urat, esetlg még életvezetési tanácsokkal is ellátja, v. ö: az Isten ne... - vagy éppen ellenkezőleg.
De most nem ez a téma, hanem a megvadult maffia.

Két eset lehetséges: Vagy azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak, vagy ellenkezőleg - aggódnak, de nagyon.
Hogy hiszik, mindent megengedhetnek maguknak - nem lenne csoda.
Egészen extrém dolgokat úszhattak meg, mert a nép közönyösen eltűrte, hogy szembeköpik, hogy hülyének nézik, pedig volt itt már emberhalál, puccskísérlet, gyujtogatás, robbantások, nyíltszíni rablás - mégse történt semmi.
Hát akkor most se fog.
Ezért indíthattak támadást a társadalom ellen, ezért mertek belemarni a pedagógusokba, ezért merik szétverni az egészségügyet, ezért szabadítják a nyugdíjasokra az inflációt, ezért merik szétverni a Postát.
Ezért mernek rendeleti kormányzással bohóctréfát csinálni a jogállamból, hiszen itt komoly társadalmi fellépés csak két esetben volt: Először, mikor háromszáz forint vizitdíjat kértek azoktól, akik megengedhették maguknak, és akik ma ilyen-olyan jogcímeken százszorosát fizetik ki.
Másik eset az internetadó elleni fellépés volt, ahol persze nem a tájékoztatás ellehetetlenítése volt az ok, hanem a pénztárca védelme.
Hogy közben eltűnt a nyomtatott sajtó, a baloldali és a liberális média - az nem zavart senkit, hogy az internet alapú rádió - melyhez nem kell frekvencia-engedély - a gépkocsikban a mai napig nem működik, az bölcs népünknek nem tűnik fel,  de hát ezen már nem is csodálkozom, ez ellen akkor tiltakoznánk, ha eddig ingyen működött volna, és mától öt forintba kerülne.


Volt már ilyen akciójuk, az első ámokfutásuk után, mikor kiderült, hogy világgá kell menniük, - a "minél rosszabb-annál jobb" - jegyében tevékenykedtek, és úgy tünik, ez folyik ma is.
Orbán tisztában van a realitásokkal.
Most, amikor Amerika rátelepedett Európa nyakára és hozzávetőleg a brezsnyevi modellt hozza "szövetségeseivel" kapcsolatban, Pocak vezér tudja, hogy bármikor elérkezhet az a pillanat, mikor önként és dalolva kell távoznia, mint Brezsnyev macskájának az asztal tetejéről, mikor a főtitkár  belenyomta az engedetlen cica fenekét a mustárba, mert a demokratikus felszólításokra rá sem hederített.
Így hát jönnek a biztonsági intézkedések.
Megbarkácsolják a pénzügyi alapokkal kapcsolatos törvényt, merthogy oda dugták a lóvé jelentős részét, kiszórják a pénzt évekre előre - ha nem kapnak, majd hiteleket vesznek fel, melyek titkos fedezetéről elfelejtenek beszámolni, így aztán lehet, hogy a Kisalföldön már rajta van valamelyik kínai bank zálogjoga.
Nem, nem a Balatonon, azt ben adják, az disznósajt...
Programot és elfoglaltságot adnak lehetséges utódaiknak.
Általános társadalmi elégedetlenséget szítanak minden olyan rétegben, mely országosan jelentős - egészségügyiek, pedagógusok, postások, ellehetetlenítik Budapestet, melyben remek szövetségesük a főpolgármester, mert ha tüntetések lesznek, azok központja a főváros lesz.
És hogy azok zavargásokká nőjenek, hát gondoskodnak a szervezőkről is, - szó szerint lovat adnak a terrorista Budaházy alá.
A megbízhatatlan elemeket eltávolítják a Honvédségből, melyet be lehet ma már vetni az elégedetlen tömegek ellen is - erről már régebben gondoskodtak.
Romuluszból Rémuszt csinálnak és olyan honvédelmi minisztert neveznek ki, akiben végre kézzelfoghatóan érzékelhető a tartalom és forma dialektikus egysége, akitől nemigen vennél használt autót.
Virtigli kis diktátorocska a Mi Reménységünk, arra épít, hogy az általa szított zavargások felszámolására csak ő lesz képes, és őt errefelé nem fogják fellógatni, mint Szaddammal tették - hasonló helyzetben - Irakban.

Ne legyenek illúzióink, ahogy a kordonbontásnál sem tétovázott annak idején, mert tudta, hogy nem fog baja esni, úgy a mai kordonbontásnál sem tétovázott erőszakot alkalmazni, mert most is tudta, hogy senki sem fog kiállni a kordonbontók mellett, hiszen demokraták vagyunk, és elvetjük az erőszakot.
MI még csak nem is a bivalyokra hasonlítunk, melyek ellenállnak azért az olyan állatoknak, melyek ebédet akarnak csinálni borjaikból, mi inkább a folyón átkelő gnú-csordára hasonlítunk, melyek a sors csapásának tekintik, hogy ők szölgálják a krokodilok jólétének alapját.
Merthogy ez az ő sorsuk és egy szegény gnu ugyan mit tehet egy éhes krokodilcsapat ellen?
Szóval, ne tévesszenek meg senkit a mai belpolitikai lépések, ez az ember egy tróger, de okos és a hatalomtechnikát Machiavellitől, Mussolinitól, Hitlertől és Sztálintól tanulta, a tanultak hasznosításához pedig kétségkívül komoly tehetsége van.
Persze azért ő sem mindenható, mégcsak ördöginek sem mondható, szinte minden munkahelyen találkozhatunk ezzel a típussal, és elég jól meg szokott velük birkózni egy egészséges munkahelyi kollektíva.
Hogy ez országos méretekben is igaz legyen, ahhoz az kell, hogy megértsük ennek a rendszernek a lényegét és tegyünk is ellene - együtt, egymással szolidárisan.
Nem lesz egyszerű, hiszen nyelvünkben még magyar kifejezés sincs a szolidaritásra, ezt nekünk még tanulni kell.
A tandíjat éppen most fizetgetjük...

És vigyázzunk, mert a zsákmánya elvesztésétől rettegő rabló a legveszélyesebb.

:O)))

Ps: Isten nyugosztalja szegény Vágó Pistát..

RABSZOLGATARTÓ -TARTÓ TÁRSADALOM

Nem, nem elírásból származó szóismétlés, ez a mai magyar társadalom definíciója.
A rendszerváltás hajnalán optimizmusom ugyan nem volt parttalan, de a társadalomé az volt.
Szembefordulni az illúziók népével ugyan ki akart volna?
Eleinte bíztam benne, hogy ez csak az emberi haszonlesés korlátozott hatású akciója lesz, de amikor észlelni kellett, hogy amit a társadalom verejtékes munkával felhalmozott, azt pitykékért szórják pelyvaként a szélbe idióta múzeumigazgatók, a történelemből semmit sem tanuló  történelemtanárok, a szürkegazdaság állami pozícióban vitézkedő kocsmárosai, akkor azért kicsit elkeseredtem, de még mindig reménykedtem.
Azt hittem, hogy majd kialakul egy modern kapitalizmus, szekuláris jogállammal, a civil szféra megerősödésével, a szociális kérdések emberbarát kezelésével, racionális, el nem kötelezett külpolitikával és az egyenlő jogokkal és kötelességekkel bíró  állampolgárok jólétére, esélyegyenlőségére és magas életminőségére koncentráló belpolitikával.
Aztán felemeltem az egyik lábam és befogtam az orrom, gondoltam féllábon és levegővétel nélkül is kibírom azt a rövid időt, mely az átmenethez szükséges, hiszen minden feltétel parádésan adott volt.
Mielőtt megfulladtam és hanyatt estem volna, alapállásba helyezkedtem, és azt gondoltam: na jó, hát visszalépünk, mondjuk a Horthy-korszakig.
Nem lesz jó, de remélhetőleg megússzuk a fehérterrort, a botbüntetést se vezetik be újra.
Remélhetőleg megmartad az általános és titkos választójog, nem lesz vagyoni/nemi/iskolázottsági cenzus és a Népszava újságírói sem fognak úszóleckét venni a Dunában, mint szegény Somogyi és Bacsó hajdan.
Hát Istenem, végtére is félfeudális körülmények között is lehet élni, még ha jól élni csak keveseknek is, de hát az élet maga is kincs, becsüljük meg a páratlan lehetőséget és vágjuk súlyba a pofánkat.
Mára ez is ábránd maradt, az ország a gyűlölködés országa lett, lakóit a hatalom gondosan egymás ellen fordította, a közéletet szektaháborúvá silányította.
A társadalom meg lépett még egyet-kettőt hátra, a szervezett bűnözés hűbéri jellegűvé kalapálta át a társadalmat, a közösségeket szétporlasztotta.
A sok szerencsétlen apatikusan várja, hogy mi történik vele és leszármazottaival.
Kis egyéni ügyeskedésekkel, nagy kussolásokkal és sompolygó seggnyalásokkal próbál kivételezettje lenni korának, mely éppen a rabszolgatartó társadalomba lehel új életet.

Mai uraink minden társadalmi osztálytól és említésre érdemes rétegtől elvették jogait.
A munkásosztályt szétverték, ma az ipari munkásság két lehetőség közül választhat: vagy megy a multihoz szalagmunkásnak, vagy beáll valamelyik honi manufaktúrába adócsaló-asszisztensnek, de joga sehol sincs.
A multi megengedheti magának, hogy megakadályozza a szakszervezetek működését, a magánszférában fel se merül szervezkedésre a lehetőség, az állam rabszolgái meg képtelenek a hatékony érdekérvényesítésre, hála a szakszervezeti mozgalom megosztottságának.
És a tagság szektahűségének, a liberális doktrinereknek és azoknak, akik szerint a munkavállalók jogaiért vívott harcon a munkaadókkal folytatott végeérhetetlen és terméktelen egyeztetéseket kell érteni.
A sok okos magyar paraszt meg kivívta magának a jogot a zsellérséghez.

Természetesen ez a hatalom nem tagadja meg magát.
A jogász alapképzettségű bűnözői kör nem a jog érvényre juttatására esküdött össze nagynevű szakkollégiumában, hanem a gátlástalan vagyonosodásra és a joggal való szakszerű visszaélésre.
Így aztán ma sztrájk jogszerűen  vasárnaponként, délután öttől hétig tartható, és erre legjobban a szakszervezeti funkcionáriusok ügyelnek, akik között egy Nagy Erzsébet olyan, mint pitypang az orchideák között.
A szakszervezeti mozgalom a funkcionáriusok vetélkedője, nem veszik észre, hogy milyen nevetségesek pitiáner torzsalkodásaikkal.
A szolidaritást csak hírből ismerik, akkor alkalmazták utoljára, mikor a vasutasok szeretett Gaskója benyalt egy nagyot a hatalomnak, azóta sehol semmi.
Brutyó elvtárs, soha nem gondoltam volna, hogy vissza foglak sírni, de a SZOT-ról se gondoltam, hogy valaha hiányozni fog, és lám, a történelem visszaigazol - jobb soha nem jön!
Nyakunkon május elseje, és a hatalomnak sikerült elültetnie a fejekbe, hogy ez a nap a sörről meg a virsliről szól, nem a dolgozó emberek szolidaritásáról, nem a harcról, mely magasan tesz a hatalom törvényeire, ha azok a nép érdekeit sértik, és akár szembe is fordul vele, jogszabály ide, jogszabály oda...
Ma a pedagógusok kapnak bosszú-törvényt, holnap az egészségügyi dolgozót  csuklóztatják, holnapután a nyugdíjasokat csesztetik, mert bizton számíthatnak rád, rám, ránk

Merthogy mi befogjuk a pofánkat, normakövetők vagyunk, ha beledöglünk is, és vakságunkban nem látjuk, hogy ezt a helyzetet mi alakítottuk ki és mi tartjuk fenn.
Lehet, nem kellene ezt tennünk, lehet, most szolidárisnak kellene lennünk a pedagógusokkal és szégyenkeznünk kellene - de nagyon - a fekete ruhás nővér sorsa miatt, aki nem a rendszer, hanem a mi áldozatunk.
Sz@revő népünk nem akar szakszervezeti tagdíjat fizetni, aztán siránkozik, hogy mi lesz, ha egy munkabeszüntetés során nem kap fizetést.
Szolidaritási alap? 
Ugyan már!
Nem tiltakozik, mert nem számíthat arra, hogyha retorzió éri, akkor a többiek kiállnak mellette, a nővér az angoltanár mellett, aki mellé odaáll a vasutas, a postás és a Volán sofőr is, meg a nagykereskedelem áruraktárainak dolgozói, és akkor a hatalom lába szárát sárgára festi a félelem.
És akkor elveszíti a következő választásokat, amitől retteg, hiszen akkor nyilvánosságra kerülhetnek a disznóságai, melyeket ma oly szemérmesen, sunyin  pislogva nézeget a nép, - hát istenem, lopnak, de mindenki lop.
Mi vagyunk az okai és kovácsai sorsunknak, és már éppen unokáink sorsával is játszunk, a sok kis rabszolga még nem tudja, mi vár rá.
A hatalom kiszolgálói remélik, hogy megússzák, de persze lehet, hogy nem, lehet, hogy egyszer feldíszítik velük az Andrássy úti fákat, - ki lát a jövőbe?
A kapitalizmus nem emberbarátságáról híres, de ha nem farigcsálunk honi képmásán, hát generációk mennek majd rá.


Kunta Kinte, Isaura és Tamás bátya a fejét csóválja, Leonció meg a hasát fogja a röhögéstől...


:O)))

KÉRDÉSEK A DK ELNÖKÉHEZ

Lehetőséget kaptam arra, hogy feltegyek három kérdést Gyurcsány Ferencnek.
Válaszokat kaptam, megosztanám veletek - kommentár nélkül.
Talán segít a tisztánlátásban.

A kérdések: 

Kedves Miniszterelnök Úr!

Élve a felkínált megtisztelő lehetőséggel, kérem, hogy az alábbi három kérdésre adjon érdemi választ:

1.  Lett-e  akármilyen személyi következménye az előválasztás szervezése-előkészítése során elkövetett hibáknak, vagy a soron következő választásokat is ugyanaz a stáb fogja előkészíteni, mely ez alkalommal meglehetősen szégyenletes kudarcot vallott?

 

2. Kiélezett helyzetekben (Fidesz-kordonbontás, 2006 októberi puccskísérlet, Karácsony-Márki-Zay paktum) rendre elzárkózott a szükségesnek tűnő azonnali, drasztikus intézkedések meghozatalától.
Kíván-e ezen a hozzáálláson a jövőben változtatni?

3. Az orosz-ukrán konfliktus során személyében támadja Putyint, elviseli, hogy politikai ellenfele a béke apostolának köntösében tetszelegve beszorítsa pártját egy háborúpárti szerepbe, miközben minden épeszű választó békepárti. Ez ellen a párt kommunikációs stábja semmiféle ellenszert nem talált - meglehet, nem is keresett.
Nem gondolja, hogy a pártot sokkal professzionálisabbá, kommunikációját, tanácsadói testületét – már ha van ilyen – sokkal hatékonyabbá kellene tennie?

Válaszát előre megköszönöm!

A válaszok:

1. Nem tudok róla. Sok kompromisszum után közös döntéseket hoztunk.
 
2. Közösen kell dönteni. Együtt kell maradni. És most is ezt gondolom. 

3. Mindig jobbnak kell lenni. Persze.
De ugye világos, akié a nyilvánosság, azé rövidtávon a hatalom.
A DK világosan beszélt a Parlamentben.
A gyilkos vagy az áldozat békéjét akarjuk? - ez a kérdés.
A korány a gyilkos békéjét támogatja.
Mi az áldozatét. 

 

GyF


:O)))

A HÚSVÉTI NYÚL LEVELE AZ ELLENZÉKNEK

Kedves Ellenzék - mínusz DK!

Nyúl Győző vagyok, foglalkozásomat tekintve húsvéti nyúl, jelenleg svarcban dolgozó tojásfestő.
Elnézést kérek mértéktelen és eléggé el nem ítélhető bátorságomért, hogy tehetséges ellenzékünket országrondító munkájában feltartom, de hát a nyúl sem tud kibújni a bőréből, legfeljebb kifordítják belőle, amitől mentsen meg engem Minden Nyulak Ura!
Grafomán nyúl vagyok, hajdan - bár egyoldalú, de mégis hasznos  levelezésben álltam magával szeretett M iniszterelnök Urunkkal.
Alázatos kérésekkel fordultam hozzá, de legnagyobb bánatomra az azóta eltelt tuizenegy évben nem következett be pozitív fordulat nemzetségem életében, hacsak azt nem tekinthetem annak, hogy a rókák egy része vörös bundáját narancssárgára cserélte.
Nem mondom, esztétikailag ezt lehetne akár eredménynek is értékelni,
de sajnos egyetlen ravaszdi sem tért át a vegán étrendre, új bundájában is ránk feni a fogát, nemzetségem legnagyobb bánatára.
Már csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer feltűnik a politikai palettán egy zöld bundában pompázó róka, de attól tartok attól sem a karalábénkat kellene féltenünk, inkább saját kis életünket.
És semmi biztosítékunk nincs arra, hogy a zöld bundát nem Miniszterelnök Urunk családi ellenőrzése alatt álló divatügynökség tervezte, és nem a poliészter (vagy hogy is hívják, aki mindenhez is ért) miniszter családi szabósága vitelezte ki, mint a Rendőrség oly ízléses egyenruháit.

Nem is méltatlankodnék, hiszen a karma az karma, nekünk nyulaknak ezt dobta a gép, és már akkor is boldogok vagyunk ha hozzájutunk egy-egy fonnyadt sárgarépához,  salátához,  de sajnos meg vagyunk tömegmanipulálva.
Elhittük nektek azt a sok süketelést, melyet fáradságos munkával halomba hordtatok nekünk, elhittük, hogy értünk dolgoztok.
Sajnos ma már a legbátrabb nyúl sem reménykedik bennetek, hiszen másfél évtizede azzal traktáltok bennünket, hogy majd ti megváltjátok ezt a csodálatos nyuszirétet, melyen hajdan oly vidáman ugráltunk, de eredmény semmi.
Vannak ugyan néhányan, akik azt mondják, hogy a szándékot kell értékelni, és ti jót akartok, de egyre inkább az a benyomásom, hogy leginkább csak magatoknak akartok jót.
Belátom, ez is egy szép cél, politikusnak lenni jobb, mint karosszéria-lakatosnak, annak ugyanis püfölni kell a fémet, a politikusnak meg elég pofázni, azt pedig - Moldova szerint - fekve is lehet.
Mégis, talán itt lenne az ideje annak, hogy visszatérjetek hajdani hivatásotokhoz és két kezetek munkájával keressétek meg a kenyereteket, ha már az agyatokkal erre képtelenek vagytok.
Tudjátok, bennünket naponta fenyeget az éhenhalás veszélye, a hidegben lefagynak a füleink, a karalábé egyre drágább, a bogyók, melyekkel fizetni szoktunk egyre kevesebbet érnek, a világ megbolondult körülöttünk.
Már ezerszer elmondtuk, hogy nem mi akarjuk vinni a puskát, de ha ez így megy tovább, lehet, hogy mégiscsak kell cipelnünk egyet-egyet, vagy más rétek elfoglalása, vagy a sajátunk védelme céljából, de az is lehet, hogy ledobják a fejünkre a Nagy Céklabombát, oszt akkor annyi nekünk, de még a rókáknak is.
És akkor ti meg torzsálkodtok, ahelyett, hogy kitépnétek a róka farkát tövestől.

Az a baj, hogy a pofázáson túl nem csináltok semmit, csak arra figyeltek, hogy aki meg csinálni akarna valamit, azt lehúzzátok magatokhoz.
Festitek az erdőben a fákra a nyúlcipő-utakat, de a nyúlság nagy részének már régen nem telik nyúlcipőre, akinek pár éve még futotta, az felvette és elfutott benne a naplementébe, mint Bikmakk Bronson a Volt egyszer egy nyuszirét című örökbecsűben.
d'Artagnan szoci reinkarnációja meg alapít még egy pártot, mintha kevés lenne a tízszemélyes párt a réten - ki tudja, hányadik lépése ez a Sarutlan Karmeliták kolostora felé...
Néhai párttársaiból (Elvek? Ugyan már...) ezerszer csináltak már bohócot állítólagos szövetségeseik, aki meg ellenállt, azt lefizették, vagy elvették a kedvét a politizálástól.
A többiek meg zöldségeket beszélnek, mintha nem tudnák, hogy az egészséges erdőhöz egészséges állatállomány dukál, különben a friss hajtásokat lerágják a telhetetlen csüngőhasú disznók, elspejzolják a hörcsögök, nekünk meg az jut, ami a harmadik gyereknek...
Lássuk be, kevés bennetek a tehetség,  és ezen nem segít az sem, ha minden ellenzéki érzelmű nyúlbarát alapít egy pártot, főleg, ha annak a költségeit a nyúlvágóhíd állja.
A DK-t azért nem számítom hozzátok, mert ők legalább csinálnak valamit, még ha néha a helybenjárást futásnak is gondolják.
Néha kinyithatnátok a szemeteket, akkor talán rájönnétek, hogy az ellenfeleitek nem ők, hanem a Csüngőhasú szektája és meghízottai, Geréb - a magyar zsiráf, a háromnevű ügynök, meg a többi megélhetési répatolvaj.

Szóval, száz makogásnak is egy a vége, itt az ideje, hogy átgondoljátok a szerepeiteket és feladjátok ábrándjaitokat.
Elsősorban azt, hogy ha már megint ugyanazt teszitek, mint eddig, akkor most más fog történni.
Mi, nyulak szeretnénk egy tiszta közéletet, nekünk még szilárd a nyúlgerincünk, de ha rátok nézünk, már szinte dobbantani sincs kedvünk.
Ha a választó rátok néz, akkor egy életre elege lesz a pártokból, és soha nem akar majd politikával - a közélettel - foglalkozni.
Ne haragudjatok, ha kicsit sprődebb lettem volna a megszokottnál, de kihoztátok belőlem a vérnyulat!
És nincsenek illúzióim, nem fogtok most azonnal megváltozni, Osztapenkó kapitány előbb vált lépést a Szoborparkban, mint ti erre képesek lennétek, de optimizmusom parttalan...
Megyek vissza festeni, az agyamra meg ez a sok rohadt tojás, ha eszitek, jussak eszetekbe!


Szép leányzó, azt kívánom
Nézd meg a kerékpársávom!
Zöld a rét és  zöld az erdő
Szövetségesünk a Gergő!
Ha ő szeret, mi sem számít

Megöntjük Kunhalmi Ágit
Ha látsz erre fehér nyuszit

Adhatsz a ... a... a nyakamra puszit!
Szabad-e locsolni?

:O))) 

TAPOGATÓZÁS A SÖTÉTBEN

Vissza az olvasható terjedelemhez...

Bevezetőként leszögezném, hogy ez a poszt  nem az orosz-amerikai  konfliktusról szól, bár ennek kapcsán vált időszerűvé.
Nem is azt a célt szolgálja, hogy drukkoljon a kedves olvasó valamelyik résztvevő félnek, nem szeretném itt egyetlen olvasó könnyeit sem fakasztani, nem kívánok állást foglalni, hogy Orbán és Gyurcsány háborús narratívái közül melyiket tartom reálisabbnak.
E poszt megírásának egyetlen célja van: hangot szeretnék adni annak a meggyőződésemnek, hogy minden embernek joga van a tisztességes tájékoztatáshoz, senkinek sincs joga manipulálni a társadalmat.
Főként nem olyan primitív módon, mint amelynek ma áldozatai vagyunk.
Hogy ezt a magyar társadalom nem kéri ki magának és nem borítja rá a kommunikáció íróasztalát arra a bandára, akik ma kezükben tartják a tájékoztatásnak nevezett tömegmanipulációt, az nem meglepő.
Ennél sokkal közvetlenebb és jóval húsbavágóbb kérdésekben sem horgad fel magyaremberben az állat -  mint megtapasztalhattuk, a puliszka is előbb robbant, mint a pörkölt.

Mégis azt hiszem, hogy valamit tennie kellene a magyar nép saját magát demokratának és haladónak vélt részének annak érdekében, hogy ez az ország ne birkanyáj legyen.
Még akkor se, ha jelenlegi állapota kicsit sem lóg ki a világ-trendből, még ha  Európa népei éppoly bárgyú módon táncolnak manipulátoraik füttyszavára, mint szeretett népünk.
Szóval ha eltökélnénk magunkat, legalább ezen a területen lehetnénk a haladás élvonalában, ha már az iparban a kezében villáskulcsot tartó betanított munkás mellett tettük le a voksunkat - már, ameddig az iparnak erre a népségre szüksége lesz egyáltalán.
De ettől még kiállhatnánk az ember ama természetes joga mellett, hogy ha már aktuális uraink lenyúzzák rólunk a bőrt, legalább a news legyen közkincs, az információt ne váltsa fel a manipuláció.
Van itt már minden, ha például Európa életéről és akár haláláról szóló nemzetközi helyzet megismerhetőségéről beszélünk.
Voltak már legyilkolt katonák, akik kisvártatva feltámadtak hősi halálukból, volt hősiesen vagány beszólás a tízezer tonna vízkiszorítású hadihajónak - a második világháborús amerikai parancsnok állítólagos válaszának mintájára, melyet a megadásra felszólító német parancsnoknak adott az ardenneki offenzíva során.
Volt hazafias kölyökkutya, mely jelezte a támadókat, volt kisgyerek, aki tortát vitt apja sírjára, volt vérengzés, melyet annak dacára emlegetnek a mai napig, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága nem találta bizonyítottnak, de az áldozatok száma lassan meghaladja Ukrajna maradék lakosságának számát.
Vannak híradások, melyek szerint a gazdasági szankciók csak az ellenfélnél működnek, vannak galambok és vannak héják a tájékoztatásban, csak tájékoztatás nincs.
Még a  közösségi médiából is dől ránk az egyoldalúság, az ellenoldal véleményét bemutatni próbáló oldalak időnként elérhetetlenné válnak, a hivatalos tájékoztatásban pedig alig-alig tűnik fel a másik fél hivatalos álláspontja.
Azt hiszem, ez így nem helyes.
Audiatur et altera pars - hallgattassék meg a másik fél is, mondja ki a római jog, és ez az elv napjainkban is megállja helyét, csak éppen alkalmazásától tekint el a politika és az azt cselédként kiszolgáló média.


Valahogy úgy tűnik kívülről, hogy megnőtt a sajtó-iparosok száma és eltűntek az újságírók.
Az élet-halál kérdésekben történő tájékoztatást felváltotta Majka szakmai öröme és Majkáné sunyi gyalázása, meg Ördög Nóri csinos szettje, más oldalról a "kegyetlenül élve felnégyelte és megette gyermekét az anya" (mint a tájékoztatás vége felé kiderül Ugandában) - tipusú etikátlan olvasó-csalogatás.
Újabban a médiában felerősödött korrupció elleni harc (ha nem erősödne, nem lenne mit elkorrumpálni a szemét Unió miatt...), ennek során a kilövési engedély alapján lemészároltak bemutatása, - de Hadházy korrupció-gyűjteményé ma sem éri el a sajtó ingerküszöbét.
A világon annyi titok még sehol nem volt, mint mostanság errefelé termett, és kevesen háborognak amiatt, hogy erre jogszabályokat is hoztak, így törvényesítve a lopás-csalás-rablás szentháromságát a hatalomban levők számára.
A cigányember, ha kivág egy fát, hogy ne fagyjon meg a gyermeke, akkor az szalagcím, ha a NER lovagja eladja fél Magyarországot, és vesz az árán egymillió seggenfütyülő gumikutyát,  akkor az törvényes, de titkos.
A baj az, hogy a sorba nagyon tekintélyes és általam felettébb tisztelt értelmiségiek is beálltak, ők is szajkózzák a hülyeségeket és eltűrik a mai állapotokat - és nem csak azok, akik ezt gondterhelten, korpás hajukba túrva teszik.


Szóval, ez a poszt csak figyelemfelhívás, főleg az értelmiségnek, mert előbb-utóbb eljön a számadó és nem biztos, hogy megelégszik egy fazonigazítás-szerű birkanyírással, lehet, hogy selejtezni akarja majd az állományt.
El kellene ezen gondolkodni azoknak, akik a nép eszének szerepében tetszelegnek...

:O)))