2011. január 20., csütörtök

ERŐ

Erős Magyarország!

Erős Európa!
Erősködünk reggeltől estig, közben megpróbáljuk dumával pótolni a hiányzó tényeket, dumával elfedni a valóságos bajokat, dumával etetni a választóinkat, hogy lassítsuk az eróziót.
Közben lopunk erősen, magunknak is, meg a gazdáinknak is, és miközben milliárdokat veszünk ki a választók zsebéből, egy remekül kommunikálható – egyébként soha, senki által nem látott - Nokiás-dobozról hablatyolva visszafelé mutogatunk, és ha sebggberúgnak éppen, akkor azt a haza megmentéseként kommunikáljuk – egy hősi segg Európa ellen!
Erőfitogtatás itthon, erősködés külföldön, erőlködés, hogy nagyobbnak látsszunk, mint amekkorák vagyunk, és erőszak minden területen.
Majd mi megmutatjuk – egyszer kell nyerni, de nagyon és akkor majd erősek leszünk, nem lesz ember, ki erősebb lenne nálunk!
És akkor majd erőből alkotmányozunk, erőből átalakítjuk a választási rendszert és erőből választójogot adunk a határontúliaknak.
Ezt persze erősen kommunikáljuk, duma, duma meg duma - sokat dumálunk a hazafiságról, meg külföldön élő magyar véreinkről, és mire rájön a honi magyar, hogy aki Bergengóciában fizet adót, az a mi adóforintjainkat veszi igénybe podagrája gyógykezeltetéséhez, addigra a majma erősen meg lesz már vezetve és darabideig nem lesz visszaút.
Erősen hangsúlyozzuk, hogy mi szeretjük a nyugdíjasokat, de azért persze erősen rányúlunk a pénzeszacsira, melyben a nyugdíjakra összespórolt lóvé van, mint tettük ezt már ugyanebben a műfajban már első regnálásunk idején is.
Erősen fogadkozunk, hogy ettől aztán stabil lesz a nyugdíjrendszer, de közben erősen titkoljuk, hogy ezt úgy kívánjuk elérni, hogy a mai és holnapi nyugdíjasok nyugdíját csökkentjük, meg erősen elgondolkodunk a gyógyszerek ártámogatásának kérdésén is - nem kell mindenkinek ezer évig élni, ugye.
Majd ártámogatás helyett dumálunk, dumálunk, és annyiszor ismételgetjük a hazugságainkat, míg a választónak erős meggyőződése nem lesz, hogy mi mindig igazat mondunk, és ettől aztán ránk szavaz – legalábbis erősen reméljük…
Mi mindent erőből oldunk meg, már anno feleséget is egy vidám verekedés keretében szereztünk egy holdas éjszakán a koleszban.
Számunkra egyetlen dolog van a világon, mi tisztelnivaló – ez pedig az erő maga, de az nagyon!
Ezt persze ellenfeleink erősen kifogásolják, és holmi demokráciáról papolnak (dicsértessék…), de a helyzet a mi teóriánkat igazolja erősen.
Mienk a vár (meg a sültliba...) - övék a lekvár, de majd jó nagy adót vetünk ki a lekvárfőzésre is.
De közben persze megállás nélkül dumálunk, dumálunk, dumálunk, - addig se figyeli a kezünket senki, pedig az ő zsebükben kotorászunk erősen.
Mellesleg mikor dumálunk, akkor összevissza dumálunk, mást dumálunk Mari néninek, mást a vállalkozóknak, mást itthon, mást külföldön, mindenkinek azt hazudjuk éppen, amit erősen hallani szeretne.
Ez a titok, hadd andalodjon el szavaink hallatán, aztán mi meg csinálunk, amit akarunk, hiszen mi jobbak vagyunk, mint maga a nagy Yoda, - az Erő velünk van!
Hát, ha már velünk van, akkor kötelességünk is élni vele, csak azt sajnáljuk, hogy anno beleléptünk ebbe az Unióba vagy mibe, mert ha ez nem lenne, akkor ellenfeleink már régen erős rácsok mögött várnák, hogy lerohadjon cellájuk ajtajáról a műanyaglakat.
De most már mindegy, ha már így esett, majd magunkévá tesszük Európát is, hiszen Magyarország amúgy is méltatlanul kicsi a mi kvalitásainkhoz képest, - egy erős Európa jobban menne a barna cipővel viselt sötétkék öltönyünkhöz, merthogy az úri divatot és viselkedést is erősen ajánlatos lesz mindenkinek tőlünk átvenni, miként a bankadót is, ugyebár.
Erőlködünk hát, a Család felvirágoztatása érdekében, erősen.
Készen állunk a harcra, daß ist mein Kampf, ahogy Erzsike mondja a Balázs show - ban!
Ha ennek esetleg rossz vége lenne, majd sokszor elmondjuk, hogy amit éreznek, az nemám… - az erős rózsaillat, és a nép imádni fogja.

Erősen…


:O))))

A bejegyzés a kapcsolat.hu portálon is olvasható!

2011. január 19., szerda

NÉVTELEN ROHADÉK

Legalábbis Bayer Zsolt szerint ez lennék én.


Persze nem egyedül, több tízezer társammal egyetemben, akik blogokat írunk, a tetejében ezt általában ingyen tesszük, ellentétben a neves rohadékokkal, akik elég jól eltengődnek ugyanabból, amit mi ingyen teszünk – az írásból.

Az ECHO TV-n hangzottak el a bölcs szavak a jobboldal igazlátójának szájából, ahol egy studióbeszélgetés keretében a Magyar Hírlap munkatársaival hányta-vetette meg a világ, s ezen belül az internet sorát Orbán haverja.
Meghallgathattuk, hogy az internet egy valóságos Bábel tornya, ez neki szilárd meggyőződése.
E véleményének ugyan kissé csökkenti az értékét, hogy amúgy semmi értelme nincsen, de hát ennek a ténynek mi Zsoltink munkásságának diadalmasan hömpölygő áradatában semmiféle ritkaságértéke nincs - Zsoltunk már megint hülyeségeket beszél, oszt jónapot.
Mint tudjuk, Bábel tornyát Noé utódai kezdték építeni abból az igen akceptálható célból, hogy felérjen az égig.
Az Úr viszont mérhetetlen elbizakodottságukért megbüntette őket, összezavarta a nyelvüket, mire is a toronyépítés meghiúsult és a felszámoló végkielégítés nélkül szertezavarta népét a Földön.
Namármost az internet – ellentétben Zsoltunk műveletlenségével – nem ér fel az égig, horribile dictu nem is törekszik erre, viszont ha valami, hát akkor ez aztán igazán elősegíti azt, hogy a különböző nyelvű emberek, népek megértsék egymást, meg lehetővé teszi, hogy az emberek egyre kevesebb hibával tudják olvasni a mai Bábel tornyának kiviteli terveit.
Azon is elfilozofálgatott a mi demokrata lelkületű tollforgatónk, hogy ki döntötte el azt, hogy az internet egy szent tehén, amihez nem lehet hozzányúlni, hogy oda mindenféle pszichopata állat azt írogathasson, amit akar.
Namármost nem minden pszichopata állat részesíti előnyben az internetet, van olyan is, amelyik például televíziós műsorvezetésben találja meg önmegvalósítása számára a megfelelő terepet.
Aztán a résztvevők kollektív lamentálásba kezdtek a szabályozás hiányosságai miatt, mert a mai szabályozás szerint csak az a blog esik a médiatörvény hatálya alá, amelyik kereskedelmi jellegű tevékenységet is folytat.
Boros Bánk Levente politológus (van e, ki e nevet nem ismeri…) azon elmélkedett, hogy miért is tulajdonítanak ilyen nagy jelentőséget az álnevek mögött bujkáló bloggereknek, miért van az, hogy egy névtelen blogger véleményére akár egy percet is odafigyelnek?
Aztán mindjárt meg is adták rá a választ, - nevezetesen, hogy például Amerikában a teljes közvélemény negyven százaléka a blogokból, harminc százaléka a hírportálokból szerzi információit, és csak harminc százalék a média egyéb, hagyományos (tv, rádió, napilapok) szereplőinek részesedése az információs piacból.
Hát ez a helyzet, kedves Zsolt.
És ha tudni szeretnéd, hogy mi vezetett ehhez a helyzethez, akkor elárulom: a bizalmatlanság.
A bizalmatlanság az olyan újságírókkal szemben, akik a 168 óránál indultak, ma meg az ECHO TV üdvöskéi, merthogy az ilyenek nem hitelesek, hanem hazudósak.
Vagy akkor, vagy most.
Vagy akkor is és most is.
Ezért van, hogy sokan jobban hisznek a magunkfajtának, mint a magadfajtának – hogy általad is értett , frazeológiával éljek, - merthogy nekünk nem áll érdekünkben hazudozni és bár megesik, ugyan, hogy olykor tévedünk, de azt nem azért tesszük, hogy legyen mire szlovák rendszámot tennünk.
Mi nem pénzért írunk, hanem hobbiból.
Ortegát idézte Bayer végül:
Amikor a tömegember megjelenik majd a politika színpadán, akkor lesz vége majd a keresztény Európának, és mindannak, amit mi szentnek és értéknek tartunk - no, ott vannak ezek a blogokban meg ezekben a fórumokban – mondá és elégedetten hátradőlt, miközben beszélgetőpartnere még zsidózgatott kicsinyt.
Hogy az idézet pontos e, azt nem tudom, de hogy marhaság, az biztos,
Hát, lássuk be, szar a helyzet - én, a tömegember, a névtelen rohadék betettem büdös lábam a politika színpadára, melyet az Úr csak a felkenteknek, Bayernak és társainak tartott fenn, megbízva őket egyúttal az internetnek nevezett szent tehén levágásával.
Erre itten van ez a piefke, meg a greenbrain, meg a brendelmatyas is, - hogy kistigrisről, a pacisról vagy iivcs38-ról és a többi sokezerről már szó se essék.
Hát nem felháborító?
És a tetejébe mindegyikünk csak röhög ezen az egész bolsevik hánykódáson, és valljuk be, hülyének nézi az izgága slapajt, aki szívesen lenne róka a libaólban, csakhát a világ nemigen akarja támogatni az ambícióit.
Azért ezt a szomorú helyzetet ő is meg mi is túl fogjuk élni…


:O))))

2011. január 17., hétfő

BOJKOTT

Ismét megszólalt Pozsgay Imre, nincs hát tovább kétség, mit is kellene kezdenünk a gaz multikkal.

Szava, mint lángpallos a setétben, úgy világítja meg a cselekvés helyes ösvényét, nem maradhat egy percig sem kétségünk, ki kell seprűznünk az elvetemülteket.

Kinek is higgyünk, ha neki nem?
Ő, aki hazánk egyetlen polihisztora, maga az erkölcsi iránytű, a következetes gondolkodó, az Alkotmány Atyja, már megint jó társaságba keveredett.

Ha csak felsoroljuk a különadók mellett érvelő és a multik ellen szót emelő harmincnégyeket, máris földbe tipor bennünket az a hatalmas erkölcsi és szellemi fölény, ami a névsorból árad:

Bogár László közgazdász, Czakó Gábor író, közíró, Csáth Magdolna közgazdász, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Kondor Katalin újságíró, Pokol Béla egyetemi tanár és Zétényi Zsolt jogász nemzetünk krémje es lelkiismerete, szinte valamennyiük nevéhez fűződik már valamilyen remek kezdeményezés – szinte természetes, hogy most, amikor a gaz multik tiltakozása hangot kapott, hát fegyvert ragadtak:

"Teljes mértékben támogatjuk az Orbán-kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek különadót, és ragaszkodunk a különadó, maradéktalan behajtásához" - olvasható a felhívásban.


Mecsoda gyönyörű kiállás a vezér mellett, mecsoda hazafias felbuzdulás, aki magyar velük tart!


Most abba azért bele se menjünk, hogy a megfogalmazás hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen a profit a magyar nyelvben hasznot jelent, az extraprofit meg az átlagot meghaladó hasznot, inkább csak azt próbáljuk megnézni, hogy igazuk van-e a felhívás megszövegezőinek?

Merthogy szerintem nincs.

Egyrészt senki sem tiltja azt, hogy egy vállalkozás az átlagnál eredményesebben működjön, viszont valakit ezért büntetni a bornírtság olyan foka, ami páratlan a világban.

A kívánatos ezek szerint az alacsony hatékonyságú működés, az átlag alatti profit, ettől virágzik majd fel az ország.

Hogy rengeteg befektetéssel hatékonyan üzemelnek?

Az csak jó nekünk, az lenne a rettenetes, ha csak vegetálnának.

Másrészt meg a felhívás megszövegezői azzal sincsenek tisztában,hogy az érintettek nem a nyereségük után kerülnek adóztatásra, hanem a kereskedelemben az árbevételük után, ami kissé eltérő fogalom a nyereségtől.


Nagyon vicces a multik ellen háborúzni, hiszen ma ők jelentik a magyar bolti kiskereskedelem zömét, aki csak tud, náluk vásárol, merthogy náluk van a legnagyobb választék, náluk vannak a legjobb árak.


A hagyományos bolti kiskereskedelem visszaszorult a kis falvakba, a városszéli kis üzletekbe, és ami azt illeti, szánalmas képet mutat a multik üzletei mellett minden tekintetben.

Az árak tekintetében is, hiszen a multi nagytömegű beszerzései miatt jobb árat képes elérni szállítóinál, mint a magányos kiskereskedő, ezzel a helyzettel nincs mit kezdeni.

Ha Orbán megsarcolja őket, akkor minket sarcol meg - és ez a dolog lényege.

Merthogy Orbánnak vannak közgazdászai is a Pozsgayk mellett, es ezek – ha csak kicsit is konyítanak a szakmájukhoz, akkor azonnal elmondják neki, hogy a kereskedő a különadót – mint költséget – azonnal át fogja hárítani a vevőire, mivelhogy ha életben akar maradni a gyilkos gazdasági versenyben, akkor nem engedheti meg magának a nyereségszintje csökkenését.

Vonatkozik ez a bankokra is, amelyek hasonlóképpen fognak viselkedni.

Teszi ezt mindkét szektor jobb meggyőződése ellenére, hiszen számukra sem kedvező az árak mesterséges buherálása, vagy a banküzemi költségekkel való trükközés.

Természetesen ez a különadó idegen az állam normális gazdálkodásától, bizonytalanságot teremt és kiszámíthatatlansággal jár, - ki tudja, jövőre az energiatermelőkre sújt le Viktorunk egy kis pluszbevétel reményében, utána meg a pékekre, vagy a libakeltetőkre…


De mindegy is kire, - mi fogjuk kifizetni, efelől ne legyen kétségünk.


Pozsgay meg a magyar baloldal szégyene, olyan, mint a kivénhedt széplány,aki már egy tál bablevesért is hajlandó ellejteni szobára, - lassan haragudni sem lehet rá, csak szánni és viszolyogni tőle.

Mi meg jobb, ha végiggondoljuk, hogy kinek hiszünk: Pozsgaynak, vagy a pénztárcánknak…




:O)))

2011. január 16., vasárnap

GYALOGOSHID

Idáig vadul törtem a fejem, hogy mi a franc is kellhet meg ennek az országnak ebben a fene nagy jólétben.

Mindenünk megvan már, amit csak szemünk-szánk megkívánhatott, van már médiatörvényünk, szilárd lábakon álló nyugdíjrendszerünk, erős Pártunk és Kormányunk, - tulajdonképpen már csak ettől is büszkén emelhetné fel fejét a magyarember, de azért valami még hiányzott nekünk.

Ez a meghatározhatatlan ámde égető hiányérzet megkeserítette a lelkünket, időnként könnyeket csalt a szemünkbe, de ennek már - hála a Vezérnek - egyszer és mindenkorra vége!


A Vezér hű minisztere szájával súgta fülünkbe az örömhírt: vidulj magyar, lesz teneked végre gyaloghidad a Dunán, sétálhatsz majd rajta reggeltől napestig legyél bár magyar vagy turista, gyalogkakukk vagy gyalogliba, - masírozhatsz peckesen, lengetve a koronás címerrel ékesített új nemzeti lobogót!


Már idén elkezdik a különleges Bolyai híd előkészítését, amely a Petőfi és a Lágymányosi híd között fog kanyarogni a Duna fölött, okosította fel az ostoba népet Fellegi Tamás nemzeti erőforrás miniszter, merthogy az Új Széchenyi Tervből erre is lesz pénz.


Megkönnyebbültem.


Már aggódtam, hogy majd pont erre nem lesz, mikor ez az, ami úgy hiányzik nekünk, mint egy falat kenyér, hiszen olyan híd lesz ez, amely a szegényebb néprétegeket közelebb viszi a kultúrához, lévén, hogy aki elsétál rajta a Petőfi hídtól a Lágymányosi hídig, az megtekintheti a MÜPA-t, a mi hercig kis Nemzeti Színházunkat, emellett a többszintes hídon lesznek éttermek, kávézók és üzletek is.


A budai oldalon az ELTE és a BME épületei közt (?) érne partot, míg a szemközti oldalon - szintén az Új Széchenyi Terv forrásaiból - egy új koncert- és konferenciaközontot is építenek a Nemzeti Színház mellé, írja a Tények weboldala.

Finta József azt mondta a hírportálnak, hogy évek óta tervezi egy ilyen egyedülálló centrum létrehozását.

Hej, de szép is az, mikor nemzetünk nagyjai összefognak, gondolom, hogy az Új Széchenyi terv keretében ezrek fognak versenyezni a remek ötlet megvalósításának lehetőségéért, és hogy miért is van az, hogy az ember helyből meg tudja jövendölni a majdani pályázat nyertesének nevét, arra csak ez a rohadt, cinikus komcsi természetünk lehet a magyarázat.


A terület, mely előtt megvalósul ez a remekmű, Demján oligarchának a tulajdonában van, a konferenciaközpont és a majdan sunyin felépítésre kerülő kaszinó is az ő dédelgetett tervei közé tartozik, - nem lehet mondani, hogy Orbán nem gáláns, mikor a tartozások kiegyenlítésére kerül a sor.


Már a nemzeti Színház megvalósításáért is szépen fizetett, - akkor lett Demjáné a pesti Dunapart, és most, amikor nyolcévi pártfinanszírozást kell ellentételezni, szintúgy nagyvonalú a fizetség, - államköltségen valósul meg a Nagy Álom, melyet oly régóta dédelget Demján, az ő telkén, az ő beruházásában is - valószínűleg.


Kaszálni is ő fog kaszálni rajta, emellett övé lesz az építészeti környezetszennyezés joga is, tovább rondíthatja a pesti Duna partot, a MÜPA undorító monstrum kockaházától folytatva a sort a magyar építészeti negyed csúcsáig, a Nemzeti Színházig, a jellegtelen üvegkalickáin át a csicsás lakótelepen keresztül a Boráros térig.

Merthogy a Dunapartnak az ízlésvilágát kell visszatükröznie, a Nemzeti Színház kivételével, mert az meg Orbán ízlését tükrözi, még szerencse, hogy nem kellett rózsásra festeni, a lábazatról meg lemaradhattak a rojtok...

Mecsoda nagyívű terv, - hagyjuk rajta nyomunkat a bűnös városon, - habár én azt hittem, megússzuk a MÜPA mellett felépített Bábel-toronynak nevezett művel, ami legalább annak látszik - ami: egy nagy rakás kutyaszarnak.


Hogy a Várbazár felújításra kerül a Széchenyi terv pénzeiből, az is megér majd egy misét, de ami nekem nagyon tetszett, az Országos Széchényi Könyvtár elköltöztetése mai otthonából, a Budavári Palotából.

Na ja, - kell a hely.
Ma már amúgy is látnivaló, hogy a Sándor-palota kicsi egy ilyen nagyformátumú politikushoz, Európa Urához!

A Terrorelhárító Szolgálat átkeresztelése Udvarlaki Őrséggé meg csak technikai kérdés, - a koronát majd áthozza ide a fején a mi Viktorunk...



:O)))

2011. január 15., szombat

ALKOTMÁNYBUHERÁLÁS

Orbán buherálgatja az új Alkotmányt, a szocialisták meg már megint szerencsétlenkednek.


Pedig Gyurcsány megmondta, hogy mi az egyetlen értelmes eljárás - ha az ellenzék de legfőképpen a Szocialista Párt teljesen kimarad ebből a cirkuszból, mert ha részt vesz benne, akkor egyúttal legitimálja is azt.


Nyilvánvaló, hogy nem majd a szavazáskor kell ki meg bevonulgatni, meg majd utólag okosakat nyilatkozni, hanem most kellene elmondani, hogy maga az alkotmányozási eljárás illegitim, erre nem kapott felhatalmazást sem Orbán, sem más és mi nem veszünk részt a nép becsapásában.


El kell mondani, lehetőleg sokszor es sokfelé, hogy arra nincs felhatalmazása Orbánnak, hogy a választáson megjelent választók kétharmadának szavazatait birtokolva a saját igényei szerint farigcsáljon új alaptörvényt, amely egyébként azokat is érinti, akik a választásokon nem jelentek meg, de akik esetleg az alkotmányozás tervét ismerve megjelentek volna.

Merthogy ugyan a politikusokat utálják, mint Fejenagy a kukoricagölödint, de ettől még nem ellenségei saját maguknak.

Erre kiderül, hogy az MSZP már megint úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, aki nem tudja elviselni, ha nem turkálhat bele a bilibe, merthogy az olyan izgalmas...

Bárándy Gergely nyilatkozott ezzel kapcsolatban a minap és elmondta, hogy bár az MSZP kivonult ugyan az alkotmányozó bizottságból, de a vitában részt kíván venni, merthogy a frakció alternatívát akar felmutatni, mivel van saját alkotmánytervezete is, ami megtálalható az MSZP honlapján.

Pedig Bárándy okos ember egyébként és mégsem érti meg, hogy ebben a helyzetben nem az a lényeg, hogy mi szerepel a normaszövegben, nem érdekes az, hogy jelen esetben a Szentkorona benne szerepel- e a preambulumban, a címer a zászlóban, Orbán természetfeletti képességei pedig a magyarság megkérdőjelezhetetlen értékei között - itt maga az alkotmányozási folyamat illegitim.


Illegitim azért, mert erről egy tisztességes államban egy külön választáson megválasztott és csak ezzel a feladattal megbízott Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek lehetne dönteni.

A mai parlamentet a választók nem annak tudatában választottak meg, hogy ebben a mindenki sorsát vastagon érintő kérdésben is dönteni fog, hanem az aktuális törvényalkotási feladatokra.
Az Alkotmány ugyanis nem egy törvény a sok közül, hanem ez az alaptörvény, melynek rendelkezéseivel egyetlen más törvény sem kerülhet ütközésbe, amely valamennyi életviszonyunk szabályozására kihat.

Hogy példát hozzak, ha pl. ha az Alkotmány úgy fogalmaz, hogy az emberi életet a fogantatástól védi, akkor nyakunkon az új Ratkó korszak,az abortusz lehetőségét ennek megfelelően lehet csak szabályozni - meglehet, a libák is ezentúl annyi tojáson kötelesek ülni, ahányat megtojtak, egyből se lehet rántotta.

Vagy ha pl. az Alkotmány a történelmi egyházak kiemelt szerepéről szól, akkor a Hit Gyülekezete vagy a kisegyházak tagjai, intézményei hátrányba kerülnek az előbbiekkel szemben, pedighát az Úr ugye nem szólt arról, hogy milyen formában illik imádni őt ahhoz, hogy a császár támogatását elnyerje az ő báránykája...

A Vezér persze ezt tekintené pályafutása csúcsának, hiszen bevonulna a történelemkönyvekbe: I. Viktor Mihály az ő személyes közreműködésével és hihetetlen alkotmányjogi felkészültségével (+Pozsgay) létrehozta az Új Magyarors... - nem jó, erről meg Gyurcsány juthat valaki eszébe - a Nemzeti Egység Alkotmányát!

Ez jelentőségét tekintve csak Napóleon Code Civiljéhez lesz hasonlítható, - megmondta ezt neki XIV. Lajos is a szomszéd kórteremből...
Ehhez akar most éppen asszisztálni a szocialista frakció.

Már megint ostobaságot csinálva természetesen, mivelhogy a nép nemigen látogatja az MSZP honlapját és egy fikarcnyit sem foglalkozik azzal, hogy mi a fenét irkálnak bele csavaros eszű jogászok a különféle tervezetekbe, melyek elektronikus formájuk miatt csak kiprintelve válhatnak esetleg hasznosíthatóvá, ha megfelelő a papír minősége.


A nép legfeljebb azt figyeli, hogy részt vesznek-e ebben a szocik vagy nem, és ha részt vesznek, akkor legyintenek egyet, hogy úgyis levajazzak egymás közt ezek a tróger politikusok.

Ennél sokkal többet érne az, ha mindenki előtt tisztává válna, hogy a születendő kisded Orbán ágyékából fakadt, hiszen bűvészkedhetnek bármennyit is Bárándyék, ha ott lesznek, akkor az általuk javasoltakból egy betű sem kerül bele Orbán remekművébe, viszont azt elolvashatják
meg meghallgathatják szertefelé, hogy az Alkotmányozó Országgyűlés tartalmas vita után elfogadta az új Alkotmányt.


A szocialistáknál vannak tagok, vannak a pártalkalmazottak, vannak a frakciótagok, vannak a választott tisztségviselők es van ezidőtájt egyetlen politikus is, - nagy kár, hogy éppen ő nem lehet próféta a saját hazájában.



:O))))

2011. január 14., péntek

SVÉDCSAVAR

A nyugdíjrendszer a svéd modell felé fog elmozdulni.

Legalábbis Orbán nyilatkozataiból ezt a következtetést kell levonni, mivel a Vezér kinyilatkoztatta, hogy a nyugdíjakra csak annyi pénzt lehet fordítani a jövőben, amennyi a járulékokból befolyik.

Nagyon érdekes elképzelés, kétségtelenül.

Megoldást is jelenthet az állam részére azokra az időkre, mikor a befizetések már nem tudják fedezni a kifizetésre kerülő nyugdíjakat, hát legfeljebb szív majd a nyugdíjas, mint a torkosborz.
És egyre több nyugdíjas fog szívni, hiszen a társadalom öregszik, meg nő az átlagéletkor, - egyre hosszabb ideig kell nyugdíjat folyósítani a nyugdíjasoknak.

Már ha nem teszünk ellenük valamit, mondjuk nem nyiffantjuk ki őket idejében az áruk miatt hozzáférhetetlenné tett gyógyszerek megvonásával meg a megélhetési költségek emelkedésével, vagyonuk elinflálásával.


Szopni fognak természetesen a mai nagypofájú fiatalok is, hogy behorpad a homlokuk - hamar rá fognak jönni, hogy milyen gyorsan elszaladt az az ötven év, mire majd nyugdíjba mehetnek és arra is, hogy mennyire feleslegesen fizettek a nyugdíjjárulékot, vagy a Nemzeti Öröklét Díjat, vagy nevezze bárhogy is majd az akkori kormány a nyugdíjjárulékot.


Csűrhetjük-csavarhatjuk bárhogy is a dolgot, azok a nyugdíjasok, akik legutóbb a Fideszre szavaztak, most megtanulhatják, hogy mennyire lehet hinni a Lánglelkű Vezérnek, aki nem egyszer hitet tett a nyugdíjak értékállóságának megőrzése mellett.

Már akkor is megvezette áldozatait, hiszen az értékállóság megőrzése sokkal kevesebbet jelentett, mint a népnyúzó Gyurcsány-Bajnai kormányok nyugdíjrendszere, amelyik az inflációkövetést - az értékmegőrzést - ab ovo szavatolta, emellett a gazdaság teherbiróképességének függvényében a nyugdíjak reálértékének emelését is kilátásba helyezte.

A mostani fejlemények konkrét nyugdíjcsökkentést helyeznek kilátásba.

Persze ez majd le lesz öntve valamiféle hazafias szósszal és a lényeg körbe lesz taknyolva szakszövegekkel, nehogy mar Jóska bácsi megértse, - ő majd legfeljebb csodálkozik, mikor a postás beállít hozza a pénzzel, amelynél ő azért valamivel többet várt.

Öregszik a társadalom és nő az eltartottak száma.

Ha ez a Rakás Nemzeti Szerencsétlenség azt képzeli, hogy majd a középosztálynál emelkedik a szülési kedv, akkor nagyon téved, - adhat akármennyi pénzt is nekik, a gyermekszám akkor is alacsony marad ebben a társadalmi rétegben.
A gyermekszám növekedése azokban a társadalmi rétegekben várható, amelyek gyermekei soha nem kapcsolódnak be a termelésbe, hanem élik majd apáik-nagyapáik életét, tengődnek a nyomorban egyik napról a másikra, vagy - rosszabb esetben - növelik a bűnözők számát.
Aztán ha mutat majd valaki Orbánnak egy korfát, akkor még talán ő is rá fog jönni arra, hogy egyre kevesebb embernek kell eltartania egyre többet, és hogy ezt a problémát nem lehet a nemzeti zászló lengetésével megoldani.

Ha pedig arra számit, hogy majd vonzó lesz a határon túli magyaroknak Orbánisztánban élni, abban is tévedni fog, a Felvidék es Erdély visszacsatolása a legszebb példája annak, hogy a magyar nemzetiségű lakosság mennyire tudja utálni a kivagyi, antidemokratikus, magyarkodó magatartást.

Ha otthon is megtálalja a számítását, csak az önmagához hasonló politikai idiótákra lehet számítania, de rájuk is csak addig, míg anyagi érdekeik nem sérülnek.

Orbán nyugdíjügyben is hazudott természetesen, ezzel persze hárommillió nyugdíjassal húzott ujjat, abban reménykedve, hogy a következő választásokig elfelejtik vagy megbocsátják neki.

Csakhogy nem minden nyugdíjas Alzheimer-kóros, vannak rengetegen, akiknek még eléggé jól működik az agya, mindenesetre képes átlátni az ilyen ócska sunyi trükközéseken.
Ennek akkor is híre fog menni, ha nem a magyar médiában jelentette be, hanem szokott sunyi módján a külföldi médiumoknak pöttyintette el, hadd örüljenek a gazdasági elemzők,.
Más a duma a külföldnek, más a duma a magyarnak - némi zászlólengetéssel megspékelve, vakulj paraszt!

Akik most visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, felettébb fognak csodálkozni, mikor a sült libát várva az nem a szájukba repül, hanem elhúz felettük, mint egy Gripen vadászgép.

Orbán nem a szegény emberek, nem a kisemberek politikusa, tőle aztán felfordulhat vígan a nyugger, a falusi kisember meg a panelproli, - az ő embere Demján meg Csányi, politikai célja pedig az, hogy neki is módjába álljon elpókerezni százezer dollárt ha úri kedve úgy tartja.
Fel kellene ezt ismernie mindenkinek végre...


:O)))

2011. január 13., csütörtök

MEGSZORITÁSOK

Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott interjút adott a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak.

Érdekes dolgokat jelentett be benne, természetesen arra építve, hogy Jóska bácsi Büdöstanyán úgysem olvas Wall Street Journalt, ráér még megtudni az örömhíreket később is.

A Vezér, a Magyar Gazdasági Csoda Atyja (ugyanis csoda lesz, ha a magyar gazdaság túléli szorgos tevékenységét...) néhány konkrétummal fűszerezte az általános hablatyolást, és attól tartok, ezek csak a bevezető sorai a megszorítások hosszabb regényének, lesz még ennek több fejezete is.

Pedig mintha nem erről lett volna szó, mert - mint tudjuk - a megszorítás kizárólag a szocik módszere a nép nyúzására, ez a módszer eleve idegen a Fidesztől, amelyik majd a gazdaság viharos növekedéséből fog gazdálkodni, megteremtve az egymillió munkahelyet, kifehérítve a gazdaságot és akkor még a magyar narancsmezőkről szó sem esett...

Szóval akkor ezexerint annyit már tudhatunk, hogy a szociális érzékenység jegyében a következő időszakban csökkentik majd a munkanélküli segélyek összegét, vége lesz a tartós segélyezési korszaknak.

Mecsoda vívmány!

Aki nehéz élethelyzetbe kerül, abba még rúgjunk is bele egy jó nagyot, hadd tudja meg, hogy hol lakik az Úristen (Cinege utca...)

Persze ez még csak a kezdet, ezeket az elvetemülteket mindjárt lehetne esetleg irtani is, hiszen csak elszívják a keresztény nemzeti középosztály elől a levegőt, fene a sok léhűtőbe!

Megtudhattuk azt is, hogy a továbbiakban felülvizsgálják a gyógyszerártámogatások rendszerét is, - hadd hulljon a férgese, ellenben Anikó asszony új könyvet fog kiadni Fűben-nyűben patika címmel, nyomtatja majd Kövér Szilárd nyomdája...
Aztán felülvizsgálják majd a tömegközlekedés rendszerét is, - gyalogolni jó és egészséges, különösen, ha a távolság nem haladja meg a Bátaszék-Budapest távolságot, akinek meg ez nem tetszik, az üljön meg a fenekén, mint liba a jégen.

Ez is természetesen a szegények érdekében történik - vagy talán mégsem?

Hiszen ez azokat érinti, akik kénytelenek igénybe venni a tömegközlekedést, de ettől még a gonosz Hókuszpók persze szociálisan érzékeny marad, hiszen mindent a zemberekért, ugye...

A piacok egyelőre nem reagáltak a hírre, csak hümmögnek, hogy majd megvárják a részleteket.

Nincs mire várni, Orbántól, mint nagykaliberű gazdasági szakembertől pont ennyi várható, - vegyünk el pénzt azoktól, akiknek gyenge az érdekérvényesítő képességük, abból túl nagy baj nem lesz, oszt majd jól körbekommunikáljuk, ugye.

Hol vannak itt az érdemi reformok?

Hacsak azt nem tekinti reformnak, hogy ellopta hárommillió ember megtakarítását, hogy ideig-óráig fenntartsa a működőképesség látszatát?

Ez neki gazdasági reformlépés?

Ez a szegények kizsigerelése, az elesettek kirablása, a beteg nyugdíjasok tönkretétele, ez a szemétség teteje,(ha valakinek van erre enyhébb kifejezése, írja meg...).

Orbán a tűzzel játszik, - remélem megégeti vele a kezét...


:O))))

2011. január 12., szerda

INFLÁCIÓ

Változik a Monetáris Tanács összetétele.

A kormány a múlt héten fogadta el a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt. Eszerint a Monetáris Tanács négy külső tagjáról a parlament gazdasági bizottságának ajánlása alapján a plenáris ülés feles többséggel fog dönteni.

Ez a jelenlegi helyzetben felborítaná a kialakult status quo-t. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis az MNB elnöke, illetve a miniszterelnök paritásos alapon döntött a négy külső tag személyéről.


Nagy öröm ez nekünk, bárki megmondhatja, hiszen ezzel az utolsó fékcsövet is elvágják Orbánék gazdasági szakadék fele robogó vonatán.


A kérdés az, kikkel bővíti a kormány a Monetáris Tanácsot, az viszont nem kérdés, hogy aki bekerül, az mind engedelmes katonája lesz a Vezérnek.


Nem is lehet ez másként, hiszen csak akkor van értelme ennek a rendelkezésnek, ha a kormány közvetlenül bele kíván szólni a Jegybank munkájába, és közvetlenül akarja meghatározni a jegybank monetáris politikáját, - konkrétan a kormány akarja meghatározni az infláció mértékét.


Volt már erre példa a világtörténelemben, ugyancsak a Fideszhez kötődően, mikor Járai tett alá a szocialista kormányoknak, erős forinttal akadályozva meg a sikeres gazdaságpolitikát, - ezzel fékezve az exportot.


Most ismét megszellőztették Orbánék, hogy nem lenne ellenükre egy magasabb inflációs ráta, ami persze lazább monetáris politikát tenne lehetővé, de a magasabb infláció árát természetesen a magyar lakosság es vállalkozások fizetnék meg.


Persze nem tetszik ez sokaknak sem idehaza, sem Európában, ezért tárgyalásokat kezdeményezett az Európai Központi Bank a Nemzetgazdasági Minisztériummal a Monetáris Tanács tagjainak kinevezéséről, illetve annak változásairól, mivel "úgy tűnik, a kormányzat befolyásolni próbálja az MNB-elnökét abban, hogy ellássa feladatait" - jelentette a Reuters.


Megszólalt jegybank monetáris tanácsának tagja, Csáki Csaba is, aki szerint veszélyes lenne politikust ültetni a tagok közé, és hogy ez nem irreális elképzelés, arra a legjobb példa az Alkotmánybíróságba kakukktojásként betojt Stumpf István is.


A MNB ezideig példásan látta el feladatait, mértéktartó és Európában elismert pénzügyi politikát folytatott, ezt kívánja most felszámolni a Gonosz Törpe.


A cél az, hogy magának több mozgásteret biztosítson, az inflációból keletkező többletforrásokkal egy prosperáló gazdaság látszatát tudja kelteni, tudjon pénzt tolni a vazallusoknak, az istenadta népre meg a gazdaságpolitikára meg tenni magasról, - a mindenek feletti cél a túlélés.


Persze egy ilyen politika nem hozhat tartós eredményt, ez csak a csődbe vezet,- és az hat év eredményeit zabálja fel - azokat, amelyeket nagy nehézségeket vállalva, saját politikai tőkéjüket feláldozva értek el a szocialista - szabaddemokrata kormányok.

Orbán kalandor, ehhez kétség sem férhet, vazallusai pedig gátlástalanok es felelőtlenek.

Mi meg majd csodálkozunk, ha a havi fizetésünkért az eddigi libasült helyett csak a párolt káposztára futja majd, és hallgathatjuk a süket dumát, hogy ezt is a Gyurcsánynak köszönhetjük.

Hát nem, - egyre több es több dolog van, amit már Orbánnak köszönhetünk, és ezek között kevés a pozitívum.

Ha a nagy handabandázással felvezetett adócsökkentést feleteti az inflációval, akkor senkinek nem adott semmit, marad a szokásos szómágia meg a néphülyités.


Természetesen Jóska bácsinak Kiskunbüdösön teljesen mindegy, hogy ki lesz a Monetáris Tanács tagja, ő továbbra sem fog látni semmiféle összefüggést a saját élete és a Nemzeti Bank között.

Jóska bácsi persze téved, de téved Viktorka is, mert ő a gazdasági törvényszerűségeken felül kívánna emelkedni, márpedig ez nehéz mutatvány még annak is, aki a vízen szokott járni, meg levitálni.

Már csak abban reménykedhetünk, hogy az újonnan beválasztásra kerülő tagok között lesz olyan, akinek drága a szakmai reputációja.



No, majd meglátjuk...

:O)))