A parlamentben ma megint megnyertünk egy ütközetet a bankok ellen, egyúttal megszponzoráltuk azokat, akiket nem kellett volna és természetesen ott ülnek továbbra is nyakig a gondban azok, akiken viszont segíteni illett volna.
Most- Matolcsy számításai szerint - legfeljebb a devizahitel-hajótöröttek tíz százaléka került helyzetbe.
Ők ezen a döntésen milliárdokat kereshetnek, míg a kispénzűek, akiknek valóban a lakáshelyzetük megoldásához kellett a hitel, ott állnak továbbra is a pénzügyi szféra viharaiban, támasz nélkül.
Közben azért további csatákra is futja az energiánkból, csatázunk például az osztrákokkal, akiknek az a véleménye, hogy ezzel a lépéssel a magyar kormány felboríthatja akár egész Európa pénzügyi egyensúlyát, mellesleg úgy vélik, hogy ez a lépés a külföldi bankok ellen irányul.
Ezt a támadást természetesen Matolcsy vezér hősiesen visszaveri és cáfolja, mondván, hogy az intézkedés a magyar bankok esetében sem más, mint a külföldi bankok esetében.
A háttérben azért elhangzik, hogy a magyar bankok mögé odaáll a magyar állam, a külfökdiek mögé meg álljanak oda anyabankjaik.
A bankok erre természetesen reagálni foignak, lesz ebből még uniós cirkusz is, de az sem baj, mondá a Vezér, mert az nem a hitelt rögzített árfolyamon törlesztők, hanem a magyar állam baja lesz.
Csak azt felejti hozzátenni, hogy ebben az esetben az államot az adófizető jelenti, akinek esetleg a kártérítéseket fizetni kell majd.
Elmegyünk a haverokkal libát lopni, meg is esszük azt jóízűen, aztán ha lebukunk, majd fizeti a kártérítést az egész falu, úgy kell a sok baleknak.
Csatázunk a környező országokkal is, igaz, nem nyíltan, csatázunk a környező országok magyar kisebbségeivel is, csináljuk nekik a bajt.
Nem tetszik a romániai magyarok pártja?
Csináljunk másik pártot, hadd gyengüljön az érdekérvényesítő képesség, hiszen itthon is így megy a dolog, oszt mégis az van, amit mi akarunk, a többiek meg le vannak ejtve.
Odaállunk állami szinten történészkedni a szlovákokkal, politikusok akarnak eldönteni történelmi kérdéseket - nevetséges.
Csatázunk az Unióval, be-beszólunk egy-egy kérdésben, hepciáskodunk, hirdetjük a mi speciális megoldásainkat, közben már úgy néznek ránk, mintha megtébolyodtunk volna, és mióta leadtuk a soros elnökséget, politikusaik szóba sem igen állnak velünk, mintha nem is lennénk.
Az oroszokkal is nagypofájúskodunk, jóllehet minden érdekünk azt követeli, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló, lehetőleg mindenféle ideológiai megfontolásoktól mentes jó kapcsolatunk legyen velük, ehelyett folyvást a russzofóbia az, amivel szembetalálkozhatnak.
Közeledik a nap, mikor majd meg kell állapodnunk velük a gázszállítási feltételekről, nem hinném, hogyha figyelembe veszik a gesztusainkat, akkor sok jóindulatra számíthatunk részükről.
Kínát emlegetjük megváltóként, jóllehet Kína nem fog megoldani semmit, ha pedig mégis, akkor az a hajdani Albániával való kapcsolatot fogja idézni.
Erre van esélyünk, azt már mindenképpen elmondhatjuk, hogy a Vezér lassan már Enver Hodzsa színvonalán áll.
Országon belül is sikeresen folynak a csaták, a munkavállalókkal, a nyugdíjasokkal, a fiatalokkal.
Ütközet ütközet hátán, és bár ma még úgy néz ki, hogy Viktor Vezér nyerésben van, de éppen úgy viselkedik, mint a bolond katona, aki jártában - keltében mindeféle tervszerűség nélkül taposóaknákat szór maga köré, aztán lassan elfogy a hely, ahová még a robbanás veszélye nélkül letehetné a lábát.
Az ország meg egyre fáradtabb ebben a cél és ésszerűség nálküli permanens háborúban.
Az egyszerű ember békességre, nyugalomra és kiszámítható, élhető jövőre vágyik.
Na, ez az, amit ettől a kormánytól nem kap meg soha...
:O)))
A legfrissebb vezérszó a fidesz kommunikácoójában a bankár.
Olyan ő, mintha a korai ötvenes évek Ludas Matyijából és a Stürmerből ollózta volna össze Szijjártó, aki aztán egy laza mozdulattal a szocialistákhoz köti a fogalmat: a gaz szocialisták, ahelyett hogy óvták volna az embereket a valutában történő eladósodástól, egyenesen bíztatták őket a hitelfelvételre.
Az is lehet, hogy akit nem talált el az utánadobott hitel,azt két szoci aktívista lefogta, majd a közismerten szocialiata bankárok immár álló célpontot találhattak el biztosan ölő hitelükkel.
Szép történet ez, alkalmas arra, hogy kielégítse egy elég széles társadalmi réteg igényeit, azokét, akiknek elemi szükséglete haragudni valakire, aki az ő összes búját-baját okozta.
Mielőtt bárki is érdelkődne, egy autóhitel erejéig magam is érintettje vagyok a hitel-katasztrófának, és ábrándos tekintettel emlékszem vissza a hajdani hatvanezer forintos törlesztőrészletemre, amely mára száztízezerre növekedett, és melyet már hálistennek csak három hónapig kell fizetnem.
Mégis azt mondom, hogy nem a bankárokra kell haragudni, ők csak úgy viselkednek, ahogy ez egy üzletembertől elvárható: maximalizálni szeretnék a nyereséget.
Hogy úgy viselkednek, mint a liba, amelyik betévedt a kukoricatárolóba?
Ne rójuk fel nekik, magánemberként mi sem viselkednénk másként, üzletemberként meg pláne nem, főként, ha a környezetünk sem gyakorolja az önmérséklet nemes erényét.
A szocializmus évei alatt a kereskedelmi bankok inkább működtek hivatalként, mint pénzintézetként, nem szorította őket részvényeseik profit-elvárása, meg aztán a képlet tiszta volt, a hitelmódozatok száma korlátozott, a verseny meg ismeretlen fogalom.
A "megyek az OTP-be" jelentette a bankéletet, ez volt "a" bank, ezen szocializálódtunk.
Aztán jöttek a rendszerváltó szép évek, mikor máról-holnapra bakpaloták nőttek ki a földből és az olajpadlós szobájában üldögélő kishivatalnokból hirtelen pénzember lett, a bankszféra meg gyors ütemben rátelepedett a gazdaságra, finanszírozta a kor nem éppen szűzleányi tisztaságú privatizációs üzleteit és a bankvezérek maguk is óriásit hasítottak a prédából.
Volt, aki magát a bankot tette magáévá és vált az ország leggazdagabb emberévé, volt, aki csak a sápot húzta le a trükkös üzletekről, de olyan bankár nem volt, aki ne lett volna részese a felemelkedő újgazdag réteg társasjátékának.
Az átlagember viszont elfelejtett megtanulni bankul, különös tekintettel arra, hogy a bankok úgy viselkedtek és gy viselkednek vele szemben a mai napig is, mintha hatóság lennének, a felkínált szerződéseik megkérdőjelezhetetlenek, ha kell a pénz elfogadod, ha nem, mehetsz világgá.
Aztán meg az átlagember nem jogász, és bár a közjegyzőnél elmagyarázzák neki a szerződés fontosabb elemeit, de hiába.
Nem szokott hozzá, hogy lehetnek végletes helyzetek is, nem tudja még kalkulálni sem, hogy adott esetben egy árfolyamingadozás mit hozhat számára, az meg, hogy kétségbe vonja a kezelési költségek számításának módját, fel sem merül benne.
Egy ilyen helyzetben nem lenne irreális követelmény, hogy az állam megfelelő szervei képviseljék az állampolgár érdekeit és a szerződések előzetes átvizsgálásával vegyék elejét a maihoz hasonló helyzeteknek, de erre mostanában nem fog sor kerülni, attól tartok.
Az a párt, amelyet a bankszférában nyakig érdekelt támogatók tartottak életben és finanszírozták kampányait, randalírozásait, az nem tud és nem mer belemarni abba a körbe, melynek hatalmát köszönheti.
Csányi, Demján érdekeltek a bankszférában, ha az ő érdekük azt kívánja, hogy a külföldi bankok menjenek világgá, hát akkor ez a kormány ennek érdekében fog tevékenykedni.
Persze hosszú távon ez eléggé kockázatos dolog, de Orbán számára mindíg a ma a fontos, a holnappal majd akkor kell törődni, ha megértük, kerüljön, amibe kerül.
Nem esik szó itt a devizahitelek kapcsán az Orbán által a jegybank-vezéri székbe ültetett Járai szerepéről, akinek kamatpolitikája vezetett oda, hogy a forinthitelek jelentősen megdrágultak a devizahitelekhez képest, és ezzel tulajdonképpen ők terelték a népet a devizahitelek felé, hiszen az átlagolgárt a törlesztőrészlet érdekli, nem a banküzemi finomságok.
Ott szeret hitelhez jutni, ahol a havi teher kisebb, azzal tud kalkulálni és a kockázatot is ésszerű határok között tudja csak elképzelni, ezért veszélyérzete sincs.
Bankokra szükség van, mint ahogy hitelre is, hiszen a gazdaságnak ez a motorja, a magánembernek pedig módot ad vágyai elérésére.
Most éppen az folyik, hogy valamennyiünkkel akarják megfizettetni azokat a hiteleket, melyeket tulajdonképpen már megfizettünk a bankoknak, meg velünk akarják megfizettetni a jómódúaknak kedvező végtörlesztések költségeit.
Pedig jobb lenne hozzányúlni a banki hitelezés szabályozásához, a bajbajutottak valóságos megsegítéséhez, a devizahitelek törleszthető forinthitellé konvertálásához, a hitellel kapcsolatos működési költségek jogszerűségének felülvizsgálatához.
Álom.
Itt nem az állampolgár érdeke számít, csak Orbán hatalmi szempontjai és a mögötte álló gazdasági klikk érdekei.
Ez a társaság a viselkedést nem Görög Ibolya remek könyveiből tanulta, hanem kitették maguk elé mint kottát Rákosi brusúráit a kapitalizmus természetéről és a kapitalista viselkedéséről, és abból játszanak.
Mikor lesz itt egyszer majd emberarcú kapitalizmus?
:O)))
Olyan alacsonyan állnak a Lázár-skálán, hogy aki keresni akarja őket, annak búvárharang kell a sikerhez, vagy tengeralattjáró.
Egyetlen nagy, amorf massza az egész nyugdíjastársadalom, érdekképviselete gyakorlatilag nulla, a meglévő nyugdíjas-szervezetekről senki nem hallott, érdekérvényesítő képességük nulla.
A nyugdíjasok a mai magyar társadalom páriái, élősködők, akik csak lógnak a társadalom nyakán és szívják a vérét, ráadásul egyre tovább élnek a rohadtak, ahelyett, hogy hosszú, tömött sorokban vonulnának a temetők felé, ahol is bizonyára akad majd ifjú titán, aki állva akarja temetni őket, szimpla gazdaságossági megfontolásokból.
A választópolgárok duván felét ők adják.
Ha egységesen tudnának fellépni, mint a sok lúdeaz ellen a disznó ellen, akkor nincs az a politikai erő, amelyik szembeszállhatna velük, ma égis úgy bánik velülk a hatalom, mint nyálcsorrgató vén hüéyékkel, akik örüljenek, hogy élnek és lyuk van a megfelelő helyeken rajtuk.
Ha egységes lenne a nyugdíjastársadalom, akkor a mindenkori hatalomnak eszébe sem jutna, hogy beleormótlankodjon az életviszonyaikba, megfossza őket szerzett jogaiktól, idióta ötletekkel szétverje a nyugdíjrendszert azért, hogy valahogy be tudja tömni azt a léket, melyet a holnap nyugdíjasaitól elrabolt milliárdokkal ütöttek az államháztartás roskatag hajóján.
A legújabb ötlet a nyugdíjakkal kapcsolatban az, hogy megszüntetik a járulékfizetésen alapuló nyugdíjrendszert, minden nyugdíjastól - nem csak a jövőben nyugdíjba menőktől, hanem a ma nyugdíjasaitól is - elveszik a nyugdíjuk húsz százalékát, majd helyette adnak egy egységesen minden nyugdíjasnak alanyi jogon járó összeget, mely a tervezet szerint húszezer forint lesz.
Ez az összeg azok gondját, akik nem szereztek nyugdíjjogosultságot életük során az éhenhaláshoz sem lesz elég, értelme semmi, sem most,sem a jövőt tekintve nem old meg semmit.
Ellenben szép tervek vannak arra is, hogy a dolgzó által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét emeljük fel az eddigi tízről húsz százalékra, míg a munkáltató által fizetett járulék ezután nyerjen új nevet a szent keresztségben, olyan nevet, mely nem kötelezi nyugdíjfolyósításra a kormányt, nanehogy már kötelezettségei is támadjanak azokkal szemben, akiknek a pénzét évtizedek óta szedegette és hasztnálta.
Ez a kormány rablókormány, máshoz nem ért, csak a tárdadalom kiszipolyozásához, a felforgatáshoz.
Igaz, ez utóbbihoz nagyon, ezt gyakorolgatta az elmúlt nyolc évben lelkesen, de felforgatással nem lehet országot építeni.
Persze ha az ostoba pofázással áramot lehetne fejleszteni, akkor a mi Szeretett Vezetőnk és ügyes jobbkeze feleslegessé tenné Paks tervezett fejlesztését.
Van itt még egy probléma, melyről nem szólt a fáma, ez pedig az özvegyi nyugdíjak kérdése.
Voltak, vannak olyan feltételezések, melyek szerint ezt a Bunkósbot Rt. meg kívánja szüntetni.
Erre a hírre a patkányok rendkívüli állapotot hirdettek, hiszen a kukák tartalmán már így is osztozniuk kell a csövesekkel, ha még a nyugdíjas-tömegek is rázúdulnak erre az igencsak korlátozott kapacitású és egyre szegényebb tartalmú élelmiszer-lelőhelyre, akkor a következő patkány-generációk jövője veszélybe kerül.
Ez igen méltánytalan lenne, különösen annak tudatában, hogy azok a patkányok, akik ezzel a társadalmi csoporttal szórakoznak, ezidáig még minden intézkedésükkel - hogy - hogynem - jól jártak.
Persze, majd elmondják, hogy a szegényebbek, a nagyon alacsony nyugdíjúak valamivel jobban járnak ezekkel a változásokkal, de ezt azért nem kellene becumizni.
A nyugdíj hosszú évek munkájával kiérdemelt és járulékfizetéssel alátámasztott járandóság, nem szociális segély és nem kegydíj.
Ha az állam suociálisan segélyezni akarja azokat, akik időskorukra jövedelem nélkül maradtak, ám tegye, csak támogatni tudom az elképzelést.
De talán nem a nyugdíjasoktól kellene elvenni az erre a célra szánt pénzt, hanem azoktól, akiknek az adórendszerrel odalöktek néhány milliárdocskát.
Kell a társadalmi szolidrítás, kétségtelenül, de talán ez nem csak az alacsony jövedelmű rétegekre kellene, hogy vonatkozzon - hogy régi jelszót elevenítsek fel, fizessenek a gazdagok.
A pártok mindíg érdekeket fejeznek ki.
Komolyan mondom, kedvem lenne egy Nyugdíjaspártot alapítani, melynek tagjai lehetnének világnézettől függetlenül és más pártokhoz való kötődésük érintetlenül hagyásával mindazok, akik azt szeretnék, hogy ez a mai banda - de a jövőben sem, egyik sem - ne használhassa lábtörlőnek szülei, nagyszülei nemzedékeit.
Akik azt szeretnék, hogy a társadalom tisztelje az idős embereket, akik a maguk korában rengeteget tettek ezért az országért.
Talán érdemes lenne összefogni ezért...
:O)))
A Népszabadságban írta meg Révész Sándor, hogy miért is nem csatlakozik ahhoz a petícióhoz, mely Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen szól.
Mint Földes Péter is megírta blogjában, érvelése tiszta, világos és logikus, minden tisztességes jogállamban megállná a helyét.
Csak sajnos, az eb éppen itt van elhantova: tisztességes jogállam e Magyarország, lehet e bízni abban, hogy az állam bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervezetei úgy teszik a dolgukat, ahogy az egy demokráciában elvárható, vagy lehetnek-e jogos kétségek ezzel szemben.
Habár népünk egy része érzelmi alapon dönt az ilyen testületek iránti bizalomról, azok, akik gondolkodni is szeretnek nemigen helyezik a bizalmi toplista tetejére sem az ügyészséget, sem a bíróságokat, hogy az Alkotmánybíróságról ne is essék szó.
Az ügyészség a Vezér első uralkodásának idejére visszamenőleg pártelkötelezett szervezetként funkcionál.
Aki ezt kétségbe vonja, azzal nekünk nincs dolgunk, hiszen szegény páciens az elmekórtan hatáskörébe tartozik.
Az ügyészség ugyanis hierarchikus szervezet, a tetejében a dolgok mai állása szerint mindenkitől és mindentől független, a természetes jogérzéket is belelértve.
Emellett a büntetőperben az ügy ura, hiszen csak és kizárólag az ügyészen múlik, hogy vádat emel-e egy jogellenes cselekmény miatt, vagy megszünteti az eljárást.
Az ügyészség utasíthatja a rendőrséget bizonyos nyomozati cselekmények elvégzésére, míg más nyomozati cselekmények eredményét figyelmen kívül hagyhatja, horribile dictu a rendőrséget utasíthatja akár a nyomozás megszüntetésére is.
Ettől még dolgozhatna remekül is az ügyészség, de az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a pártos lóláb mindvégig kilógott, és egyátalán nem volt mindegy a libát lopó rátóti legény pártállása.
Aztán ez a beosztás hihetetlenül tág teret ad mindenféle kisebb és nagyobb hatalmaskodásokra, például elég lehet egy feljelentés ahhoz, hogy a gyanútlan politikust meggyanusítsák, majd alkalmat és módot nyújtsanak neki a Markóban a nevére szignált tégla huzamosabb időtartamú tapogatásához.
A mai magyar büntetőeljárási törvények módot adnak arra, hogy Szűz Máriát meggyanúsítsák üzletszerű kéjelgéssel, Szent Józsefet ennek elősegítésével - ehhez mindössze feljelentés kell, erre pedig hűséges pártkatonák ezrei állnak rendelkezésre, noném senkik, akik talán azt gondolják, hogy maguk is politikai tényezővé válnak, ha olyan emberekre tesznek terhelő vallomást, akik előtt idáig úgy bokáztak, mint Gatyás Lajkó a lakodalomban.
Ha a feljelentés megvan, akkor a delikvens hónapokat tölthet a cellájában, elvágva a külvilágtól, megfosztva a szertteivel való találkozás lehetőségétől, az újabb törekvések szerint megfosztva időlegesen a törvényes védelem jogától is.
Az ügyésznek az lenne a dolga, hogy összevesse a gyanusított által elkövetett cselekményeket a törvényekkel, megvizsgálja a nyomozó hatóság által elétárt bizonyítékokat, hogy elégségesek-e ahhoz, hogy vádat lehessen emelni a delikvens ellen.
Ezt az ügyészség meglehetősen szabadon értelmezheti, csak jusson eszünkbe Fapál Lászlónak, a HM közigazgatási államtitkárának ügye - erről az ő blogján lehet olvasni vérfagyasztó részleteket. (http://viszkisdoboz.blog.hu)
El lehetne tünődni azon is, hogy a választások előtt jó ütemérzékkel letartóztatott szocialista politikusok ügyében mi a fene tart ilyen sokáig ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás végére tudjon járni a dolgoknak?
Évek óta vannak előzetes letartóztatásban politikusok, akik ellen a gyanusítás meglehetősen roskatag lábakon áll, de még ezzel együtt sem jutott el egyik ügy sem a szerencsétlen idióta Zuschlag ügyének kivételével legalább egy elsőfokú ítélet stádiumába.
Pedig nem túl bonyolult ügyekről van szó: adott e át Nokiás-dobozban pénzt a feljelentő, honnan származott a pénz, ki vette el onnan, kinek adta át és ezt az átadást mi bizonyítja, mert ha semmi, akkor a komát be kell varrni sikkasztás és hamis vád miatt.
Nem kellene ábrándos tekintetünket az égre vetve azt gondolni, hogy akit az ügyész megvádol, az mind bűnös, és akit nem vádol meg, az mind ártatlan.
Ehhez képest az ügyészség kezd úgy működni, mint az inkvizició, a gyanúsítottal szemben különféle pszichikai tortúrákat alkalmaznak, Polt pártkatona meg mindinkább kezd emlékeztetni egy Visinszkíj nevű szakmai elődjére.
De ettől még lehetne akár normális is az igazságszolgáltatás, hiszen a bíróság mejd helyreüti azt, amit az ügyészség elbarmolt, de sajnos ez nem így van.
Például a fideszesek által elkövetett bűncselekmények egy része el se jutott a bírósági szakba, Polt műintézménye vagy addig húzta az időt, míg a büntethetőség elévült, vagy leállíttatta a rendőrségi nyomozást, vagy megtagadta a vádemelést.
Ebben a körben állandó derültség forrása volt a Kaja Ibrahim - Joszip Tot ügy, melyben a Fidesz vezérkara volt vastagon érintett, és lám, patyolatfehéren úszták meg az áfacsalást, a törvények kijátszását.
Ami meg eljutott a bíróság elé, például mikor Orbán hivatali hatalmával visszaélve visszanemtérítendő támogatásban részesítette kedves nejét, akkor a polgári jogi perben a bíróság minden épeszű és ép jogérzékű ember nagy csodálkozására nem azt vizsgálta, hogy a rablóbanda összejövetelén (merthogy nem taggyűlés volt, ugye...) jegyzőkönyvezett határozatok teljesülésbe mentek-e, hanem azon rugózott, hogy a taggyűlést nem hívták össze szabályosan, és erre való hivatkozással fel is mentette a családját hivatali hatalmával visszaélve anyagi előnyökhöz juttató miniszterelnököt.
Ott aztán nem jutott eszébe Polt Péternek vádat emelni, a töketlen szocik meg kormányváltás után sem tudták azonnal rendezni a nyilvánvalóan pártos ügyészség helyzetét, Polt mindvégig ott rontotta a levegőt.
Akkor most mi várható?
Csoda?
Ugyan.
Majd szépen megvezetgetik Gyurcsányt a pórázon, hadd lássa a magyar, hogy itt aztán érvényre jut az igazság, aztán a jogászok eljogászkodnak két-három évet és úgy 2014 táján megszületik az elsőfokú elmarasztaló ítélet.
2018 táján a másodfok, talán addigra kjöhet az előzetesből, megőszülve, kissé megdarált állapotban, a választók addigra csak annyit fognak tudni róla, hogy valami óriási telekpanamán bukott le, hiába hazudozott állandóan összevissza.
Politikus többé soha nem lesz belőle.
Hát ezért nincs igaza Révész Sándornak, ezért kell minden lehetséges fórumot felhasználva Gyurcsány mellé állni.
Még ha azonnali és közvetlen hozadéka nem is lesz az ügynek, sajnos...
:O)))
A nagy vadász kapta a feladatot, hogy kilője tükröt, mert az abban láthatókép erősen csípte a jobboldal szemét.
Kertész Ákost elgázosítani és elégetni ugyan kívánatos volna, de ezt kivitelezni a mai Európában átmenetileg még körülményes, ezért hát más módszereket kell keresni a kiiktatására.
Hát akkor próbáljuk meg erkölcsilg megsemmisíteni.
Egyszerű ügy ez, először kell egy jóízűt zsidózni, aztán erre építve a vádat bebizonyítani, hogy nem is magyar, márpedig egy idegent kitünteni, aki szidja a magyarságot, az több, mint hiba, az bűn!
Vegyük hát vissza tőle a Kossuth-díjat, és ha van neki, még a kisdobos-kitüntetését is, hiszen az ilyen ember nem méltó rá, hogy megbecsüljük!
Az akciót rendezzék el az írástudók egymásközt, mondjuk kezdeményezze azt az aranytollú Schmitt Pál, a kivizelezésben meg vegyen részt mindenki, aki arra jár, beleértve a kulturától csak úgy bűzlő Tarlóst meg a Jobbik írni-olvasni csak rovásírást tudó korifeusait.
Tulajdonképpen semmi meglepő nincs a dologban, hiszen a jobboldal gondolkodása meglehetősen egyvágányú, a gondolatai zömében arra futnak ki, hogy magyarember a lexebb a világon, és aki ezt nem hajlandó kritika nélkül elfogadni az egy tróger és cigány vagy zsidó.
Amúgy meg ez az egész ügy olyannyira lényegtelen, hogy csakis egy ilyen bornírt banda gondolhatja azt, hogy a lépésüknek önkielégítési értékén túl lesz valami más következménye is, hiszen a kitüntetés olyan, mint libán a masni, ha van, akkor szép, de ha nincs, akkor sem lesz attól az a libasült sem csúnyább, sem rosszabb ízű.
Művésznépséggel meg ilyesmit tenni egyébként is kockázatos, miniszterelnököcskék - diktátorocskák jönnek-mennek, de a művész értéke nem attól függ, hogy mit akasztanak a hasára.
Az író - ha már egyszer beleírta magát a magyar irodalomba - a magyar irodalom része marad, mert a művészi rang maradandó.
Már az is rettenetes szégyen volt, amit névrokonával, a Nobel-díjas íróval művelt a magyar jobboldal, de visszatekinthetünk akár Petőfi koráig is, és mindegyre csak azt látjuk, hogy azok az írók, költők, akik felelősséget éreztek a népért, sosem szüntek meg korbácsolni negatívumainkat - lásd a Pató Pálról szóló veretes sorokat.
A mindenkori korlátoltak meg tüzet fújtak minden lyukból, ami csal fellelhető volt rajtuk mikor Ady vagy József Attila egy-egy sorát elolvasták, hiszen szövegértelmezésre gyárilag - mondhatnám orbáni szófordulattal - genetikusan képtelenek, az elvont gondolkodás pedig olyan számukra, mint a szakértelem: bolsevista trükk.
Remekül kitűnt ez már az öszödi beszéd körül előadott haláltánc alkalmából is, most is erre számíthatunk.
Sajnos a korlátoltság nem jobboldali privilégium, vannak a baloldalon is sokan, akik képtelenek a túlzást írói eszköznek tekinteni, ők elvárnák, hogy az író, költő politikailag korrekt fogalmazással alkosson és ne használjon számukra emészthetetlen fogalmazásokat, továbbá a magyarságról, az országról csak szuperlatívuszokban illik megemlékezni, és le azzal, aki ilyeneket ír a magyarságról:
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
Persze azért vannak, akiknél a kitüntetés indokoltsága percig sem kétséges, és hogy ne keltsek itt felesleges indulatokat honi versenyzők emlegetésével, hadd emlékeztessek arra, hogy Áldott Reménységünk a tongai királyt tüntette ki a minap.
Tonga egy pici, több szigetből álló ország polinéziában, amely Ausztráliától keletre, Új-Zélandtól északra fekvő szigetekből áll, lakossága alig haladja meg a százezer főt.
Királya, V. George Tupou, neki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta a Vezér és az ő gojóstola.
Beccszóra, a chilei cseresznye ehhez képest nudli - az ember nem is tud mást elképzelni, csak azt, hogy esetleg itt kíván birtokot vásárolni Tupou király magyar kollegája.
Ez az ország valóban nem a mosoly országa, ez az ország kész röhej.
Más: betiltotta a szakszervezetek tüntetését a rendőrség, szerintem próbálkozni kellene az Astoria-kereszteződéssel...
:O)))
Tanulságos napok ezek a magyar demokraták és a magyar baloldal számára.
Akik azt hitték, hogy Gyurcsány büntetőjogi felelősségrevonása csak Orbán taktikai szájalása, most szembenézhettek azzal, amit már régóta rengetegen mondunk: az alcsúti gigász komolyan gondolja azt, hogy ezen a módon végképp kiiktathatja a politikából rettegett ellenfelét.
A fóbia az megmagyarázhatatlan, ki a liftbe zárva retteg, ki a pókoktól - Orbán meg Gyurcsánytól és nem hiszem, hogy lesz e egyetlen boldog napja is addig, míg életben van a langaléta ellenfél, és ezen még az se fog segíteni, ha börtönbe csulatja - sőt.
Az lesz csak az igazán szörnyű helyzet, hiszen ha valaki, akkor ő pontosan tudja egyrészt azt, hogy amivel Gyurcsányt vádoltatja, az pofátlan hazugság.
Mindemellett azt is tudja, hogy az ő rovásán viszont rengeteg bűncselekmény van, kezdve apuka bányájának megfinanszírozásától a családi szőlőbányáknak juttatott visszanemtérítendő támogatáson át a Dunai Vasmű dolomitszállítási monopóliumáig, a vörösiszap-katasztrófa során elkövetett törbvénysértésekig, a felesleges gátakhoz szállított dolomiton át a 2006-os budapesti zavargásokban vitt szerepéig.
Ha lenne valami tökös jogász, akkor annak is utána lehetne járni, hogy mekkora kárt okozott az országnak a forint többszöri bedöntése, a MOL részvénypakett teljesen felesleges felvásárlása, és azt sem lenne túl nehéz feltérképezni, hogy hogyan is működnek ma a közbeszerzések, mitől van az, hogy bizonyos területeken csak egyetlen cég számít alkalmasnak állami beruházások megvalósítására.
És bizony-bizony, el lehetne vizsgálódni a Gripen-beszerzésen is, mindenesetresokkal de sokkal több joggal, mint a sukorói témán, amelyiknél csak egyet nem vizsgál senki, hogy ki okozott kárt az országnak: az, aki a támogatásáról biztosította a kétezerötszáz embernek közvetlenül munkát adó tervet, vagy az, aki elhajtotta innen a befektetőt, csakúgy mint Gyöngyösön, vagy a balatoni motorversenypálya ügyében.
Ha jobban utánanézne valaki, tán még az is kiderülne, hogy a Mi Boldogságunk egyike volt a rátóti legényeknek, akik - mint köztudott - libát loptak szegények...
De ez már mindegy is, mostmár menjen minden a maga útján, tulajdonképpen szívességet tett ezzel Törpokos Gyurcsánynak, olyan fóumot adott neki, amelyhez a mai médiaviszonyok közepette soha nem jutott volna hozzá, emellett véget vetett a lehetőségnek, hogy büntetlenül sározhatja, innentől kezdve nincs sunyi taknyolás, innentől kezdve tisztán kell fogalmazni és egyértelműen kell dönteni.
Viszont van itt egy-két siralmas ügy is, ami magyarázatot ad részben arra, hogy miért is tud egy közvéleménykutató olyan jelentést közzétenni, mely szerint a jobbik megelőzi támogatottágban a szocialistákat.
Egyik ilyen a petíció Gyurcsány mellett, melyet ugyan alá kell írni, ámde egyúttal azt is tudomásul kell venni, hogy ez a döglött ló verésének tipikus példája.
Ha itt valaki eredményt is szeretett volna elérni, akkor már a parlamenti bizottsági üléssel egyidejűleg vagy százezer embernek kellett volna ordítva követelni a Kossuth téren a demokráciát és tiltakozni a koncepciós per ellen.
Ez nem történt meg, és ez siralmas, hiszen a szocialista párt még nem is olyan régen a szervezettségével verte halomra politikai ellenfeleit, már amikor még szervezni is tudtak a vezetői és nem akart mindegyikük világpolitikát csinálni, hanem beérte a helyi szimpatizánsok és tagok mozgósításával.
És amikor még volt, aki irányította pártot meg ezt a munkát, merthogy a libák is csak akkor tartanak egyfelé, ha előttük ballag a gúnár, de jelenleg ebben a pártban a sokszinűség divatozik, meg a kétszínűség virul...
A másik tanulságos csalódás a szakszervezetek helyzete.
Ezeket a stakszervezeteket már nem kell szétverni, ezek már szét vannak verve.
Amikor bejelentik a nagy szakszervezeti szövetségek, hogy mostaztán majd sohanemlátott erődemonstráció lesz, akkor a világ lgnagyobb égése megjelenni háromezer tüntetővel.
Jobb lett volna, ha nem csinálnak semmit.
Aki megnéz egy francia szakszervezeti tüntetést, melyen százezrek vesznek részt, annak csak sírhatnékja támad a fizetett forradalmárok teljesítménye láttán, más kérdés, hogy e tekintetben talán mégiscsak érdemes lenne elgondolkodni Kertész Ákos kissé sprőd minősítésein - talán árnyalni nem lett volna baj, de hogy van igazság abban, amit mond, az biztos - azért is verdesi magát tőle földhöz a jobboldal.
És talán tanulságos a helyzet Gyurcsány Ferencnek is, aki egy kellemetlen verzióban úgy fog bevonulni a sittre, hogy nincs mögötte jól szevezett párt, hátország, de még jólszervezett szimpatizánsok sem - talán a kötcsei madártejes szép napok helyett lehetett volna inaszakadtáig dolgozni is.
No, hát majd meglátjuk, hogy merre mennek a dolgok, az azért optimizmusra ad okot, hogy Orbán vadul dolgozik, de nem lehetne megbuktatásának szép feladatát kizárólag rá alapozni...Dolgozni kellene és legfőképpen kellene valaki, aki szép aprólékosan elmagyarázza, hogy kinek mit is kellene tenni.
Nem hiszem, hogy varázsütésre megváltozik a helyzet, de talán mire a libák visszatérnek, tisztább lesz a kép...
:O)))
A nagy dolgok sorsa néha kis dolgokon dől el.
Volt erre katonás példa is, mely a katona leszakadt gombjából vezette le a háború elvesztését.
Ezzel most nem untatnám az olvasót, fogadja el, hogy lehet ennek a megállapításnak valóságtartalma is, mindenki ismer példákat erre.Ez jutott eszembe, mikor a Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos szavazás eredményét nézegettem, és megláttam a nem szavazó szocialista képviselők névsorát.
Nehéz ezt a dolgot minősíteni, meg már nem is igen sok kedvem van hozzá, annyira kiábrándítóan kisszerű és undorító ez az egész.
Egy ilyen horderejű ügyben egy párt vezetésének félre illene tenni minden egymással szemben érzett esetleges fenntartást, emberi ellenzenvet és egységesen kellene kiállnia a párt volt elnöke mellett.
Elképzelhető, hogy van, aki az adott pillanatban nincs Pesten, de attól elvárható lett volna egy nyilatkozat, közvetlenül a szavazás előtt.
Akiről mellesleg nyilvánvaló, hogy nem követett el bűncselekményt, és aki mellett kiállni ebben az esetben a demokrácia melletti kiállást is jelenti egyúttal.
Ezt a pártot az utolsó választáson nem a Fidesz verte meg, ez a párt a saját szűklátókörű vezetésének és kamarillapolitikán szocializálódott képviselőinek áldozata.
Meg az illúzióké, a naivitásé és a kisszerű haszonlesésé.
Amikor a ciklus közepén Gyurcsány lemondott kormányfői posztjáról, nyilvánvaló volt a szándék: kivonni a személyét a kormányzás első vonalából, valahogy lecsendesíteni az eszetlen hisztériát, megteremteni az elfogadható feltételeket a választásokhoz.
Hibás döntés volt, nem vette figyelembe párttársai alaptulajdonságait, akik ahelyett, hogy támogatták volna, kihúzták alóla a talajt és megrendezték a magyar politikai élet húsz évre visszamenőleg legnagyobb és legszánalmasabb cirkuszát, a kormányfőkeresőt.
Holott mindenki tudta, hogy a kormányfői posztra alkatilag és felkészültségét tekintve is egyetlen ember volt az adott választékból alkalmas: Bajnai.
Akit akár az első percben is megválaszthattak volna, nem bizonyítva ehelyett azt, hogy a mögötte álló párt széthullott és szinte működésképtelen.
Még szerencse, hogy a ciklust ki akarták húzni, ezért aztán szorgalmasan nyomkodták a megfelelő gombokat.
A választáson elszenvedett kiütéses vereség sem hozta meg a felismerést, hogy valamit másképpen kellene csinálni, mellesleg többen, akik akár be is fejezhették volna politikai pályafutásukat ezt elfelejtették megtenni.
Ami azt illeti, nem okvetlenül Gyurcsányra kell gondolni, hiszen benne akkor is megvolt az újra való fogékonyság, a megújulási képesség és nagyjából tudta is, hogy mi kell legyen a következő lépés, de partnert ehhez igen keveset talált.
Megkezdődött a Szocialista Párt új korszaka, melyet Gyurcsány pártbeli ellenfelei a hatalomért való harcnak fogtak fel, ami számomra roppent mulatságos volt, mert eszembe jutott a Thürmer-séma.
A rendszerváltás utáni pártmaradvány időnként igen komoly pofával közhírré tette: Ülésezett a Központi Bizottság - a jelek szerint a Szocialista Párt is elindult ezen az úton.
Amikor valakit nagyon megvernek, akkor annak idő kell a lábadozáshoz, s a megújulás sok fájdalommal jár, sok lemondással és nem engedheti meg magának sem a nagyképűség, sem a gyengeség luxusát.
Márpedig a széthúzás gyengeségre vall, és ezt a politikai ellenfél ki is fogja használni, hiszen elég világosan megmondta, hogy mi a célja Gyurcsánnyal, aki nélkül a pártot minden gond nélkül be lehetne szorítani őfelsége lojális ellenzékének szerepébe.
Még a liba is tudja, hogy egységben az erő és sok lúd disznót győz, hát törekedni kellene arra, hogy szaporítsuk a libák csapatát.
Ha a választó azt látja, hogy még egy ilyen sorsdöntő kérdésben sem képesek egységesen felsorakozni a szocialisták, akkor azt mondja: erre a pártra nem szabad szavazni, mert ezek nem az országgal, nem a demokráciával, hanem kicsinyes belharcaikkal vannak elfoglalva.
Bartus Lászlóról nem mondható el, hogy Gyurcsány nagy barátja lenne, szokta is bírálni keményen, de most kiállt mellette.
Kiállt mellette Demszky is többek között, akivel pedig volt nem egy vitája.
Vannak emberek, akik fel tudják ismerni azt, hogy mikor kell félretenni a kevésbé fontos dolgokat a demokrácia védelmében.
A demokráciát pedig ma Gyurcsány Ferencnek hívják.
:O)))
Orbán már megint harcol.
Nyakig ültünk az aggodalomban - mi lesz velünk, ha ott maradunk mindennapi betevő harcunk nélkül, ha kitör a világbéke.
Lássuk be, nincs szánnivalóbb egy munkanélküli hadvezérnél, akit olyan meglepetések érhetnének, mint parasztbácsit műrepülés közben - nyakába folyna, amit csinált.
Tételezzük fel ezt a - belátom abszurd - helyzetet és képzeljük el, amint egy helyreállított jogállam elkezdi alkalmazni rajta a saját módszereit, - például mindjárt elrendeli, hogy közmunka keretében nem azt a munkát kell végeznie, mint amire ő elhivatottnak érzi magát, hanem azt, amire képességei alkalmassá teszik.
A libatelep új alkalmazottja ennek utána vitézi kardjával csalánt vághatna az árokparton a felserdülő libanemzedékeknek, közben jelszavakat harsoghatna, mint hajdan, szülőfalujában az árokparton, mikor rohamra vezette fakardjával barátait a pitypangok ellen.
A mai ülésnapon több érdekes bejelentést is tett, például megnevezte az uzsorásokat, mint ellenséget, hosszan taglalva, hogy micsoda fertelmes és embertelen dolg azoktól venni el, akik rászoulnak: "Kevés kegyetlen dolgot tudunk elképzelni, amikor bűnözők arra szakosodnak, hogy a legszegényebbeket maradék értékeitől is megfosszák" - fogalmazott a Mi Boldogságunk és Vezérlő Csillagunk.
Én meg eltünődtem, hogy ki is ma az ebben az országban, akiről ez a mondatocska - mondjuk kijavítva a stiláris gondokat - leginkább elmondható.
Aztán olyan bölcsességekkel szórakoztatta a Nagyérdeműt, hogy majd ez ellen jogalkotással ie fel fognak lépni, és véget vetnek a harminc százaléknál magasabb teljes hiteldíj-miutatókkal való kizsákmányolásnak.
Uzsoráskörökben ez a bejelentés viharos derültséget keltett, hiszen egyrészt ki a fene számol THM -et?
Egy valamirevaló uzsorás pénzt szeret számolni és ritkán közgazdászkodik.
Másrészt meg ki a franc az az ostoba barom, aki éves harminc százalékra folyósít, mikor ez a heti kamatláb az érzékenyebb lelkű uzsorásoknál.
Namármost aki 30% THM felett nem sokkal hitelez, az hivatalos pénzintézet, vagy pénzügyi szervezet, mwely viszont a magas kockázatot ellensúlyozza ilyen kamatlábbal, mely elismerem, nem lúdláb, de hiotelt felvenni sem kötelező.
A kormányfő beszélt a fixált rezsiköltségekről is, megemlítve: a közszolgáltatók jelentős részét privatizálták korábban.
Bevezetik a hatósági árazást a víz-, a szemét- és a csatornadíjak esetében is mondá a Vezér.
Na, ez érdekes lesz, mármint hogy az állam bele kíván szólni a magántulajdon működtetésébe.
Bizton állíthatom, nagy népszerűségre fog szert tenni magántulajdonosi körökben, nem is szólva a majdan elvesztett perek sokaságairól és az ezek okán kifizetendő milliárdokról.
Ezek sgítségével azt fogja elérni, hogy a vizet, mellyel Kovács Józsi itatja és úsztatja a libáit, majd a Pesten élő Marinéni is finanszírozza, jóllehet a libamájról már álmodni sem szokott.
Aztán egy laza oldalvágással megfenyegette a magyarországi bankok anyabankjait is, nagy realitásérzékről téve tanúbizonyságot, úgy látszik elszánatták, hogy a teljesen felesleges konkurenciát ki kell iktatni a lakossági hitelezésből.
Meghirdette, hogy ki kell vizsgálni, hogy mi vezetett oda, hogy a devizahitelezés eluralkodott a magyar lakosság körében.
Talán nem ártana mostmár őt is kivizsgálni, hiszen a vizsgálódást akár ki is lehetne hagyni, mindössze Járai haverjától kellene megérdeklőni, hogy te Zsiga, miért is nem engedtem az általad oly brilliánsan vezetett Nemzeti Banknak a kamatlábakat csökkenteni?
Hogy minél rosszabb, annál jobb?
Francba, mindíg elfelejtem...
De a legédesebb dolgot a vége felé fogalmazta meg, mondván: a megújuló Magyarországon nincs helye a feketemunkának, ezért majd mindenkinek el kell számolnia a munkaidejével.
Emberek, újabb frenetikus ötlet, jön a Közveszélyes Munkakerülés, gondolom pénzbírsággal szankcionálva - nincs az a csóringer, akiből ne lehetne kicsavarni egy ötezrest a kényszermunka előtt.
A végén ideológiai alapot is vetett a Nemzet Esze, hogy vesztenénk már el végre.
Azt találta mondani, hogy a nemzetközi intézmények súlya egyre csökken, és most itt a lehetőség egy erős nemzetet felépíteni.
"A képlet egyszerű: tartani kell az irányt, de növelni kell a tempót".
Tulajdonképpen a zuhanó repülőgép pilótája is ilyesmiket szokott mondani, meg hangosan fütyürészik, hogy ne féljen.
Orbán egyébként büszke lehet magára, ma ő a legerősebb magyar.
Áttolta az országot a Balkánra.
:O)))
