Azt állította Terry Black, legénykori nevén Rácz Károly transzvesztita előadóművész, hogy Vona Gábor olyan homokos, mint a Szahara, a libatojásból rántotta lesz a kezében, olyan meleg, és felszólította, hogy büszke melegséggel vállalja fel önmagát, mert ha ezt nem teszi, hát nyilvánosságra hozza bizonyítékait.
Szerintem ezzel kellett volna kezdenie, ha már - teljesen illetéktelenül és feleslegesen - elkezdte, de hát nem vagyunk egyformák.
Ez az egész ügy nem lenne ennyire pikáns, ha nem annak a pártnak az elnökéről lenne szó, melynek tagsága rendszeresen és durván meg szokta zavarni a Budapest Pride rendezvényeit, fizikai erőszakot alkalmaz és gyűlöletet kelt a homoszexuálisok ellen, ellenzi a melegházasságot, szóval éppenséggel elképzelhető is lenne, hogy nem terpeszkedik Terry Black szíve közepében, és mégis, valahogy nagyon viszolyogtató ez az egész.
Leginkább az zavar, hogy éppen most tört rá Terryre az igazságszeretet, amikor Vona betartott Viktornak, aki - ebből a pofáraesésből kifolyólag - még egy darabig borogathatja a képét.
Nem nagyon kedvelem én az ilyesmit, mert ez már nem politikai harc, hanem kocsmai verekedés.
Ha Vona életében volt is esetleg olyan periódus, mikor kipróbálta a hasonló neműekkel folytatott szexuális életet, hát az az ő dolga, legbensőbb magánügye, ezzel együtt ha igaz, akkor akár segíthet is neki abban, hogy a pártját legalább e tekintetben a normális politikai viselkedés felé tolja, ami persze reménytelen vállalkozás.
Ha nem igaz, akkor viszont az eddigieknél még szélsőségesebb megnyilatkozásra késztetheti, ami nem jó hír a társadalomnak.
Abban igaza van Viktornak, hogy a magát demokratának valló társaság tévúton jár, mikor azt hiszi, hogy a társadalom azon részét, amely mindennapi gyűlölet-szükségletét a szerelmet a többségi társadalomtól eltérő módon fogyasztók rovására éli meg, meg lehet győzni arról, hogy a szerelem mindenkinek magánügye, és senki nem tehet arról, hogy a sors számára kedvezőtlen testbe passzírozta, melyben boldog hagyományos módon nem lehet.
A gyűlölködő emberek ugyanúgy kisebbséget képviselnek a társadalomban, mint szexuális téren kisebbségben levő társaik, legfeljebb számukra a tudomány mai állása szerint nem lehet magyarázatot találni, genetikára hivatkozni, a természet kísérletező kedvét tenni felelőssé állapotukért, mely arra készteti őket, hogy gyűlöljék társaikat valami számukra teljességgel indifferens tulajdonságuk miatt.
Tulajdonképpen ha az ember szabadon választhatna, mint ahogy ezt természetesen nem teheti, hát inkább lennék homoszexuális, mint olyan sültbolond, aki ezer és ezer pozitív történelmi példa ellenére éppen a homoszexuálisok ellen fenekedne, mintha azzal megoldana bármit is.
Kisebbséginek lenni sehol nem méznyalogatás, szexuális tekintetben sem, és ezt éppen Terry Blacknek illene tudnia.
Tulajdonképpen a homofóbokat átprogramozni reménytelen vállalkozás, hiszen a fogalom nem értékrendet takar, hanem vagy latens homoszexuálisok félelmeinek megjelenési formája, vagy a műveletlenség és neveletlenség eltüntethetetlen jele, az ostobaság fesztiválja tánc és kamionok nélkül.
Amit el kellene érni a társadalomnak mindössze az, hogy hagyják ezeket az embereket üdvözülni a saját ízlésük szerint, és védjük meg őket azoktól, akik gyűlölik őket.
Meg fogják ezt hálálni, hiszen helyzetüknél fogva érzékenyebbek, mint az átlagember, ezért is van közöttük rengeteg kimagasló művész, gondolkodó ember, tudós és költő, író.
Ellenben a politikai harcban kijátszani ezt a kártyát minősíti azt, aki ezt teszi, és a minősítés nem hízelgő.
Ha a Fidesz ezen a téren előzményt keres, hát azt a nácik között találja meg, ahol - óh, übermensch - az SA vezetői között nem egy homoszexuális volt, akikkel Hitlernek semmi baja sem volt, ameddig úgy nem érezte, hogy veszélyeztetik hatalmát.
Akkor - de csak akkor - megszervezte a Hosszú Kések Éjszakáját, melynek során legyilkoltatta az SA teljes vezérkarát, élükön Ernst Röhm-mel.
Arra azért vigyázott, hogy a szervezet fennmaradjon, mert arra szüksége volt.
Inkább legyen szövetséges, mint ellenfél, és ez a helyzet a mai Jobbikkal is.
De Ernst Röhmnek - csakúgy, mint ma Vona Gábornak - pusztulnia kellett és kell, Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer, ugye, ha homoszexuális, ha nem...
Vona felesége levelet írt Lévai Anikónak, Orbán feleségének, és teljesen emberi módon azt kérte tőle, hogy állíttassa le a férje elleni támadásokat, erre azt a választ sikerült kiizzadni a fideszes propagandának, hogy nem kellene Vonának az asszony szoknyája mögé bújni.
Vona - mint majd minden populista - nehéz eset, rengeteg olyan dolgot mond, melyet tulajdonképpen a baloldalnak kellene elmondania, de valamiért nem teszik.
Pártja esetenként gyűlöletkeltő elveket vall, de hát az emberek vevők erre, évszázados előítéleteket nem könnyű kiirtani, hát még, ha nem is kívánja kiirtani az ember.
Lehet azt mondani, hogy ott egye meg a fene őket rakásra a Fidesszel együtt, ahol vannak, öljék egymást rakásra, csak az a baj, hogy holnap a mieink közül is érhet bárkit méltatlan támadás, ami könnyen újabb választási vereséget idézhet elő.
Ezért hát - szerintem - mindent meg kell tenni a politikai módszerek normalizálásáért, és el kell fogadtatni a társadalommal, hogy nyerni kell ugyan, de nem mindenáron, például azon az áron sem, hogy bármelyik politikus gyerekeit kitesszük egy ilyen méltatlan helyzetnek.
Embernek kell maradnunk, még ha az ösztöneink bosszúért kiáltanak is.
Hosszú távon megéri...
:O)))
Szent Márton és Európa címmel rendeztek egyházi konferenciát - na hol? - hát az Országgyűlésben, hol máshol?
Icipici kis jele a katolikus egyház nyomulásának Magyarországon, a XXI. században, mely létével a katolikus egyház problémáiról is hírt ad, melyek vége akár egyház-szakadás is lehet Beér Miklós püspök véleménye szerint.
Namármost ahol szakadás van, arrafelé ott van a Nemzeti Szakadásszakértő, aki ha nincs szakadás, hát csinál, vagy éppen továbbszakítja a kissé kirojtosodott holmit.
Hihetetlen érzéke van a romboláshoz és pusztításhoz, Isten ha van és ránéz, hát eltöprenghet, hogy mit is rontott el anno, mikor megteremtette az embert.
Merthogy pocakos, az rendben van, hogy agresszív - hát ilyen, de hogy ennek az embernek ne legyen egyetlen építő jellegű megnyilatkozása sem, hát ez azért már mégiscsak konstrukciós hiba lehet, vagy mechanikai behatás eredménye még gyermekkorából.
Mondhatjuk bátran, a kedves papa hülyére verte, merthogy most, hogy leáldozott a polkorrekt beszéd és a liberális hókuszpókuszok ideje, eljött a tiszta magyar beszéd felvirágzása, nem kell körülírni a fogalmakat, nem kell szellemi téren kihívásokkal küzdőnek nevezni, megmondhatjuk bátran az őszintét: ez az ember bolond.
Merthogy a rendezvényen a református szentszakértő megvizsgálta Szent Márton tetteit és életét, különös tekintettel köpenyének szakítására.
A neves szent ugyanis katona volt, csak később szentült meg.
Jó ember volt.
Egy alkalommal, amikor kilépve Amiens kapuján meglátott egy koldust, aki didergett ócska göncében, merthogy gonosz rablók kifosztották, földönfutóvá tették, elvették mindenét, megverték, akkor előkapta kardját és leszelt a köpenyéből egy darabot, majd ezt odaadta a koldusnak, akinek ennek utána már volt lehetősége eldönteni, hogy a seggét vagy a csúnyáját fagyasztja meg.
Utóbbi esetben ez akár minőségi előrelépésnek is tekinthető, mint a magyar gazdaság felértékelése a hitelminősítők által - a helyzet a koldus esetében is a huszonöt évvel ezelőtti állapotok helyreállításával volt egyenértékű, és már csak imádkozni kellett a fagy megmaradásáért..
Nagyurunknak annyira megtetszett ez a történet, hogy elgondolkodott felette.
Nem tűnik ez időpocsékolásnak, hiszen sikerült szarvánál fogva megragadni a problémát, és értékelni égi beosztottja tevékenységét, mondván, Márton helyesen cselekedett.
Nem fogod kitalálni kedves olvasó, hogy miért: azért, mert nem adta oda az egész köpenyét a lepukkant állampolgárnak.
Orbán kifejtette, hogy a példás életű szent-jelölt szíve és a józan esze is a helyén
volt, mikor a legenda szerint a rászorulónak köpenyének csak egy részét adta oda, és
így egyikük sem fagyott meg.
A miniszterelnök szerint "az
irgalmasság parancsa sohasem lehet egyenlő önmagunk tönkretételével; egy ország
is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér, különben csak idő kérdése,
és összeomlik a gazdaság."
Hát, azt eddig is tudtam, hogy szarul áll az ország, de hogy ennyire... - egy tízmilliós ország nem tud gondoskodást nyújtani ezerkétszáz menekültnek, míg el nem bírálja menedékkérelmüket, hát ez azért meglepő.
Mármint, hogy csak eddig ér a takarónk - talán vissza lehetne kicsi adni abból, amit a Család vágott le róla, saját felhasználásra...
De értesülhettünk arról is, hogy a miniszterelnök pro bono átvállalta a katolikus egyház feladatát, és megállapította, hogy Márton püspök a szociális piacgazdaság védőszentje, merthogy a Szent szent feladata a közbenjárás az Úrnál és nála kell leadni az Urat illető részesedést is, húsztól hetven százalékig, bruttóban értve.
Már csak az a kérdés, hogy ez a szociális piacgazdaság mifene, vagy hová megyen, merthogy errefelé csak rablókapitalizmust látni.
A kapitalizmus építésében J.P. Morgan ideje táján tarthatunk, a legnagyobb szociális vívmány, hogy decembertől márciusig nem teszik ki a hitel-adósokat az utcára, nehéz nne az eltakarításuk, fagyjanak meg a lakásukban inkább.
Szent Márton egyébként a libáiról híresült el, bemutatva egyúttal a hála természetét is.
Mikor már felettébb híres volt, felkérték, legyen Tours püspöke.
Ő azonban oly serényen iparkodott elhárítani a megtiszteltetést, mint Botka a felkérést a szocialisták elnöki tisztségének betöltésére, de kevésbé sikeresen.
Hívei elől egy libaólban bújt el, de a libák elárulták, hangos gágogásuk bevégezte a Szent dolgát, mehetett püspöknek, ha tetszett neki, ha nem.
Ennek emlékére és tiszteletére nevenapján valóságos libamészárlás kezdődik a tehetősebbeknél, a szegények meg varjút vágnak, és azt mondják a gyerekeknek, hogy az egy szürke liba.
Mindenesetre az Úr furcsán jutalmazza azokat, akik a neves szentet pozíciójába és a történelembe segítették, de hát a hála , ugye, nem politikai kategória.
Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Wikipédia településlistájában nem szerepel a csepel-szigeti Szigetszentmárton, ahol is egyszer, régen egy élő libát nyertünk a Márton-napi bálon, tombolán, mint Schmidt Mária a történészi diplomáját.
A libának nagyon örültünk, később a Gedeon nevet kapta, de előtte még rettenetesen összeszarta a taxi csomagtartóját, így aztán annyit kellett fizetnünk a végén, amennyiből egy komplett libacsapat is kitelt volna.
Szóval, a szentszakértő remek munkát végzett, talán nekikezdhetne már annak a megszakértésének is, hogy az általa irányított országban mindenkinek jusson legalább évenként egy libacomb, ha lehet vörös(!)káposztával.
Tudom, ez utópia, de mégis - álmodni lehet, nemde?
:O)))
Nagy az öröm a jobboldalon, győzött a mi emberünk, ez a Trampli, vagy ki is, ő lesz az amerikai elnök, és akkor a Mi Viktorunk feje fölül is tovaúsznak a fekete fellegek, és felszabadultan fellélegezhetünk.
Merthogy idáig egy zabszemet légkalapáccsal se lehetett volna beverni Boldogságunk seggébe, mivel Clinton már ismerte őt - de most megint van kis idő addig, míg megismeri Trump is.
Az elkövetkező évek során tovább bonyolódik a feladata, hiszen meg kell szereznie az Unió Császára címet, gyakorolni kell a pávatánc figuráit, továbbá új tudományt kell elsajátítania.
Az új tudomány bonyolult, merthogy csak egy nyelve van, miközben Trumpnak is, Putyinnak is külön-külön van segge, és néha egymással szemben is állhatnak majd.
Az, hogy itt majd most kitör a világbéke - illúzió, a két nagyhatalom továbbra is egymás ádáz ellensége marad, legfeljebb a felszínen smúzolnak kicsit egymásnak, de a lényegi ellentétek fennmaradnak.
Egyetlen vitathatatlan nyeresége az ügynek a First Lady személye, aki jobb bombázó a maga műfajában, mint a B-2.
Ellenben a neten a jobboldali kommentelők úgy örülnek Trump győzelmének, mintha hirtelen két farkuk nőtt volna, vagy ha nők, akkor ez az örömteli esemény a partnerükkel esett volna meg a Szahara közepén egy oázisban, ahol ezer kilométeres körzetben nincs konkurencia.
Boldogan ismételgetik, hogy a liberalizmusnak ezennel vége, most majd új világ jön, melynek mibenlétét ugyan nem taglalják, ami nagy könnyebbség lehet számukra, hiszen láthatólag a liberalizmus mibenlétével sincsenek tisztában,.
Azt hiszik, hogy ez az a micsoda, ami őket a boldogságukban gátolja, nem pedig az agytekervényeik alacsony száma.
De most az ő ízlésük szerint alakul majd a világ, vége a politikailag korrekt megnyilatkozásoknak, ezentúl a magyar embert jellemző nyílt szókimondással mondhatják, hogy büdös zsidó, meg szaros cigány, hiszen Trump is őszinte a végtelenségig.
Nem ők az elsők, akik az őszinteséget összetévesztik a bunkósággal, sajnos, nem is az utolsók, Trump meg majd gyorsan meg fogja tanulni, hogy minden kiejtett szavának következménye van, és hogy a diplomáciai érintkezés szabályait azért találták ki, hogy a kapcsolatok zökkenőmentesen működjenek.
Már azt is leírták a kormányoldalon, hogy a magyar-amerikai kormányközi kapcsolatokra jó hatással lehet a váltás - nevezetesen talán Trump szóba áll Viktorral, aki egyébként így kommentálta a változást: a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára.
"Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi részének is, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodásmód és beszédmód fogságából, és visszatérünk végre a realitások talajára".
Értse mindenki pontosan: adja fel a világ eddig demokratikusan gondolkodó része összes humanitárius elvét, adja fel a szolidaritás eszméit és vegye tudomásul, hogy a világot csak és kizárólag a nyers erő és a tiszta gazdasági érdek kormányozza, az ember pedig a szükséges rossz, mondhatnánk, a porszem a fogaskerekek között.
Nagyon rossz üzenete van ennek, mert a világ tele van közösen megoldandó problémákkal, a klímaváltozásból adódó problémáktól az ivóvíz-készletek csökkenéséig, a hulladékkezelés és az energiatermelés problémáitól a munkaerőhiány és a munkaerő-felesleg kezelésének gondjaiig - mind-mind emberi életeket érintő gondok.
Ha ezek megoldásában az uralkodó elit támaszkodni akar a társadalomra, akkor bizony meg kell becsülni az embert, meg kell kötni a társadalmakkal a szükséges kompromisszumokat, a társadalom tagjait emberszámba kell venni, különben csak az emberiség gondjait szaporítjuk.
A társadalom szétszakítása Amerikában sem mehet büntetlenül, és aki azt hiszi, hogy az a demokrácia, ha ő mondja meg a tutit, hát az legyen bármekkora nagy ember is, téved.
Mindenesetre ma elkezdődtek Trump számára a munkás hétköznapok, amikor elveit fel kell tálalnia a társadalomnak - fogyasztható formában.
Egy dolog ugyanis szakácskönyvet írni, más viszont az annak alapján készült ételt felkínálni a társadalomnak, mert lehet, mégse jó ötlet a libasült mellé egérszar-pürét feltálalni, nem egy szakács jött már rá erre néhány kék-zöld monokli árán.
Érdekes lesz, mit reagál majd a helyzetre Európa, de hát nem lehetünk türelmetlenek - várjunk hát és drukkoljunk a józan emberi észnek...
:O)))
Hát akkor tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!
Donald Trump lett az USA 45. elnöke, Amerika érdekes éveknek nézhet elébe.
A kínai mondás szerint, ha meg akarsz átkozni valakit, kívánd neki, hogy éljen érdekes időkben, és azt hiszem, a kínai bölcs nép, Trump meg zsákbamacska Amerikának, meg a világnak is.
Lehet ennek rossz vége is, ki tudja ezt ma megmondani, meg aztán rá is érvényes lesz, ami az összes többi populistára, beleértve Szeretett Vezérünket is: nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, hogy mit tesznek.
De rájuk fokozottan igaz Rodolfo, a bűvészlegenda jelszava: csak a kezemet figyeljék, mert csalok!
És valóban, miközben barátságosan elbeszélgetett áldozataival, közben elszedte a pénztárcájukat, órájukat, nyakkendőjüket, és ilyenek ezek a mi bűvészeink is.
Hogy mit hoz nekünk ez a világpolitikai változás, ma még nem tudható, mindenesetre az tény, hogy Orbán már hetekkel ezelőtt hitet tett Trump mellett - gondolom, a hasonló a hasonlónak örül elve alapján - és igazolt egy szólásmondást is, mely körülírja, hogy kinek szokott szerencséje lenni - hát, neki az volt.
Azzal együtt szerencséje volt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Trumpot érdekelni fogja, hogy mit is gondolt az ő esélyeiről egy periférián lézengő ország különbejáratú Isten-császára, esetleg kap majd egy vállonveregetést a felszólítás mellé, hogy vegye ki részét a katonai védelem költségeiből, pontosabban Magyarország tegye bele a NATO-ba a rá eső részt.
Ez meglehetősen kellemetlen lesz, hiszen idáig Kádár útját járta az ország, amennyiben szövetségesei terhére mindig megpróbálta megúszni a katonai kiadásokat, egészen addig, míg mára a Magyar Honvédség már csak jelképesen létezik, éppen csak annyi a kiadás, amennyi ahhoz kell, hogy legalább a tábornokoknak ne otthonról kelljen hozni a pizsamanadrágjukat a tárgyévi kardlengetésre.
Nem lesz könnyű ez a helyzet a világnak sem, mert a bejáratott politikai pályák többé-kevésbé összeomlanak, új utakat kell kitaposni, de ezzel egyidejűleg ki kell ismerni Trumpot, az embert, a politikust, meg azokat az elveket, melyek politikáját meghatározzák majd.
A populistákkal viszonylag könnyű nyerni, hiszen attól populisták, hogy azt mondják, amit a választó hallani akar, aztán meg iparkodnak azt tenni, amit a körülmények diktálnak, és ezt utána eladni, mintha a választó ezt követelte volna rajtuk.
Ígérnek sült libát, de nem telik rá, csak varjúra, akkor bebizonyítják a varjúról, hogy az a nemzeti liba, csak a gonosz libsik idáig elnyomták.
Ez darabideig megy is, merthogy a választó ostobaságának nincsenek határai, a hite meg végtelen, de a vége azért az szokott lenni, hogy az ellentmondásokat feloldani nem, legfeljebb izomból le lehet nyomni a választó torkán, míg csak egyszer majd óriási ramazúri árán el nem hajtja megváltóját a nép.
A gond - szokás szerint - a méretekkel van.
Amerika a világ vezető hatalma, gazdasági, katonai ereje döbbenetesen nagy, de hát volt egyszer egy Római Birodalom is, hogy közelebbi példát hozzunk volt egy Szovjetunió is, és ezeknek a gigászoknak is végük lett.
Jöttek a barbárok, jött Gorbacsov, jött valaki, vagy valami, ami viszonylag rövid idő alatt összedöntötte azt, ami örökéletűnek tetszett, majd zavaros évek után felemelkedett egy másik hatalom, mely hosszú időn át ismét meghatározta az emberiség sorsát.
Trump fel fogja virágoztatni Amerikát?
Nem valószínű, sőt, az is benne van a pakliban, hogy felgyorsítja a hanyatlást, megkönnyíti a dollár mítoszának lerombolását, elmélyíti a faji ellentéteket, hogy a katonai kockázatokról most ne is beszéljünk.
Mindenesetre az biztos, hogy a populizmus veszélyes üzem, mert ígéreteivel megbolondítja a választót, kinek megnyugtatására aztán olyan eszközöket is be kell vetni, melyeket normális politikus nem használna: a sovinizmusba hajló nacionalizmust, a bezárkózást, az ellenségképzést, a diktatúrát - mindazt, ami egy tisztességes demokráciától idegen, de átmenetileg leszereli a legszélsőségesebb erőket.
A gazdaságnak soha nem jó a bizonytalanság, kiszámíthatatlanok a következményei, és arra is számítani lehet, ha a tőke nem találja meg a számításait, hát odébbáll.
Fokozza a bizonytalanságot a világ állapota, az iszlám fundamentalizmus, az amerikai-orosz szembenállás, Európa helyének és határainak keresése a politikai térképen, a helyi populista kísérletek, az általános elit és politikaellenesség, a politikusok hitelvesztése, az erőszak kultuszának terjedése, az állam gyengülése.
Nem lesz egyszerű ezen a helyzeten túllépni, nem lesz egyszerű ezt a katyvaszt háború nélkül megúszni.
Amerikában azért legalább valamennyire működnek a fékek és ellensúlyok, így talán Trump sem fog tudni elorbánosodni, de persze itt a kulcsszó a "talán"...
Sok múlik Moszkva, Peking és Washington viszonyán, ha ki tudnak egyezni egymással, akkor a problémák jelentős részét meg is fogják oldani.
Persze reménykedjünk a legjobban, de készüljünk a legrosszabbra, akkor nem érhet csalódás.
Orbánnak a két hatalmas pofon után úgy jött ez a választás, mint hasraesett kisgyereknek a nyalóka, de hát - ha önmaga viselkedési sémáiból indul ki - túl nagy oka az örömre nincs.
Ahhoz is idő kell, míg kiderül, ki is az az Orban, ott Balkán-külsőalsón.
Aztán ha szokása szerint elkezd hepciáskodni, könnyen beszedhet egy-két ütést, de persze ettől nem kell tartani - ha szerencsénk van, elfoglalhatja Trump mellett Farkas Flórián szerepét.
Hát, várjunk türelemmel, mást úgysem tehetünk, nem igaz?
:O)))
Valaha azt tanultuk, hogy a történelem alakulásában a politikusok szerepe másodlagos, az események menete a gazdasági és katonai érdekek által determinált elsősorban.
Nem vonom kétségbe, hogy alapvetően a gazdasági érdekek mozgatják a világot, a katonai érdekek ennek lenyomatai, de azt hiszem, hogy a politikusok személyisége erősen befolyásolja a történelem menetét, szerepük sokkal nagyobb annál, mint amit tulajdonítani szoktunk nekik.
Az előző évszázad is ezt bizonyítja - legalábbis számomra - hiszen azok a történelmi személyiségek, kik a nagyhatalmi játszmákat alakították, hosszú évtizedekre rányomták személyiségük bélyegét országukra és a világra.
Akik döntöttek a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásáról, a Szovjet-Oroszország elleni intervencióról, az I. Világháborút lezáró békékről, a Közel-Kelet felosztásáról új és új viszályok magvait vetették el, egyengetve az utat Sztálin és Hitler, a II. Világháború, és a mai iszlám fundamentalizmus előtt.
Az egyszerű emberek hazáról meg családról beszélnek, a politikusok pedig ezen gazdasági érdekeket, piacot és nyersanyagot értenek, melyek megszerzése érdekében számukra semmi sem drága.
És ezek még csak a tisztességes politikusok, akik mélyen hiszik, hogy nemzetük számára kívánják felhasználni hatalmukat, de itt vannak még a kis diktátorok, a magukat politikusnak képzelő maffiózók, a mentális kihívásokkal küzdő, beteg perc-emberkék, akik csak saját hatalmi tébolyukkal törődnek.
Bizony, az ilyenek évtizedekkel képesek visszavetni országuk fejlődését.
Holnap választ Amerika, a jelöltek az elmúlt évtizedek egyik legmocskosabb kampányát folytatták egymás ellen, Amerika pedig döbbenten figyeli a versenyt, és a kisebbik rosszra szeretné adni szavazatát, de vajon melyikük a kisebbik rossz?
Churchill személye anno megtestesítette az angolszász parlamentarizmust, kulturált, európai figura volt, már ha eltekintünk Drezda földigrombolásától meg a fultoni beszédtől, hogy a kisebb háborús bűntettekről most ne is essék szó.
Vagy ott van Gorbacsov, aki hiú volt és ostoba, szétverte a Szovjetuniót és felborította a hatalmi egyensúlyt, mi meg drukkoltunk neki, és ma sem gondoljuk azt, hogy az afganisztáni amerikai beavatkozástól az arab világ felforgatásáig nagyrészt erre lehet visszavezetni Amerika nagyhatalmi agresszivitását.
Gorbacsov jó volt, Putyin meg rossz, mondjuk - pedig a világ számára éppen olyan fontos a fékek és ellensúlyok rendszere, mint az egyes országok számára,
Nem lehet eltekinteni attól, hogy a politikus személyisége milyen, ne lehet felmenteni a történelmi körülményekre való hivatkozással és minél nagyobb az országa, annál kevésbé.
Lehet ugyan ideig-óráig kábítani a népet, de örökké nem fog menni.
Erre szép példa nálunk Horthy és Szálasi, akik közül a lovastengerészt éppen most akarják tisztára sikálni, míg Szálasiból vérengző fenevadat csinálni, de a mai történészek között is van olyan, aki azt vallja, hogy a nemzetvezető iparitanuló se lehetett volna Horthyhoz képest.
Pedighát milyen snájdig tengerész volt a Legfőbb Hadúr, - de nagy kár, hogy a vidéki zsidóság kiirtása és az ország II. Világháborús szerepe az ő nevéhez fűződik.
Ettől persze Szálasi bűne még egy fikarcnyival sem kisebb.
Holnap választ Amerika.
Mi közünk hozzá? - kérdezheti az utca embere, de téved, - nagyon is sok közünk van a választás eredményéhez, esetleg néhány év múlva szó szerint saját élete, vagy halála dőlhet el ezen a választáson.
Amerika is rengeteg problémával küzd az emberiség általános problémáin túl, ilyen esetekben a politikusok könnyen nyúlnak az ellenségképzés eszközéhez, ezt ebben az esetben sem lehet kizárni.
A háború az egyszerű ember számára rossz, de a tőke számára maga a megváltás: lehet termelni, nyereséget képezni, nyersanyaghoz és piachoz jutni - hogy közben meghal néhány millió ember?
Úgyis sokan vagyunk, hadd hulljon a férgese.
És ha országokat kell leradírozni a térképről, hát legyen, egy ilyen döntés legfeljebb megszabadítja a termelést az adminisztratív kötöttségektől, meg a nacionalista hőbörgőktől.
Hillary Clinton, vagy Donald Trump?
Talán Hillary, mert ő legalább ismeri a világpolitikai játszóteret, míg ellenfele valószínűleg azonnal belepisilne a homokozóba, ahol a kisebbek építgetik váracskáikat.
Kelj ki pipiske, mondaná és lehet, a pipiske ki is kelne, legnagyobb megdöbbenésére.
Forgolódnak a tőkés birodalmak - írja a költő, és az érzékletes leírás ma is időszerű.
Egy ilyen világban megnő a politikusok felelőssége, vajon fel tudnak-e nőni hozzá?
Csak remélni lehet.
:O)))
Pénzes ünnep volt ez valaha, a rendszerváltás hősei ott álltak a sorban az ünnepségen, kezüket mereven előre nyújtva, pirosló fülekkel várták a borítékot, melyet elvtársi kézfogás kíséretében az intézet, intézmény, gyár vagy szövetkezet igazgatója, elnöke adott át, megköszönve a szocializmus építésében kifejtett kiemelkedő munkát.
Utána a delikvens pucolt a helyére és megpróbált felülkerekedni esendő emberi természetén, későbbre halasztva, hogy megszámolja a szégyen nagyságát - nem mindig sikerült neki.
Volt persze előtte Himnusz, utána Internacionálé, közben beszéd, melynek hossza az előadó humánumától függött, a beszédben volt Auróra, Téli Palota, Szmolníj, Lenin elvtárs Razlívban, páncélautó, kozákok, matrózok, Csapajev, Kocsubej, stb. - Sztálin elvtárs neve nem került említésre - és a munkásosztály győzelme.
A beszéd nem tudott olyan jó lenni, hogy népszerűségben megelőzze a pénzosztást, mely nagy hatással volt uralkodó osztályunk osztály-öntudatára.
Ha ezzel a szép szokással nem hagy fel a létező szocializmus vezérkara, tán még mind a mai napig ott gazsulál a párttitkárnak a vörös drapériával fedett asztal előtt értelmiségünk színe-virága.
De nem így történt, mára elfeledett ünneppé lett ez a nap, melynek jelentőségét a jobboldal az ilyen esetekben szokásos módszereivel iparkodik megtagadni, elsősorban puccsot emlegetve, jóllehet puccsal megdönteni a cári birodalmat éppoly reménytelen vállalkozás lett volna, mint a nemzetet meglopó Orbánból a nemzetért dolgozó államférfit csinálni.
Amúgy is érdemes lenne a forradalmat kicsit pontosabban meghatározni, mert jelenleg azt tartják sokan forradalomnak, ha az országot kifosztók személyi összetételében változás történik, pedig egy rendes forradalomban az alapvető társadalmi viszonyok változnak meg, például azokhoz kezd csordogálni a pénz és a hatalom, akik annak előtte kisemmizettek voltak.
Az nem forradalom, ha György Gordon kezéből Viktor Mihály kezébe megy át a hatalom, te ugyanúgy fogod csücsöri szájjal cummantani a hazából rád eső részt, mint annak előtte.
Forradalom az lenne, ha egy politikai változás eredményeképpen neked jutna lényegesen több, mint azoknak, aki jelenleg az ország bánatos testén élősködnek,
Na, ettől mostanában nem kell tartanod.
Hülyítenek is ezerrel, hiszen beetetik veled Churchill bon mot-ját, mely szerint a kapitalizmus nem jó, de jobbat még nem találtak ki.
Persze ezt úgy lehet helyesen értékelni, ha tudjuk, hogy a neves brit államférfi Marlborough hercegének leszármazottja volt, és ezer szállal kötődött az angol uralkodó osztályhoz és annak érdekeihez.
Dehogynem találtak ki jobbat, akinek nem olvadt még le az agykérge ebben az országban, az emlékszik olyan időkre, mikor nélkülözni kellett szeretett milliomosainkat, viszont nem kellett azon törnünk a fejünket, hogy az ország negyven százaléka mikor tartja majd tűrhetetlennek saját nyomorát, és mikor dönt úgy, hogy kezébe veszi a javak elosztását.
Természetesen ez esetben sem a milliárdosok fognak szenvedni, hiszen Józsinak fogalma sincs arról, hogy hogyan kell egy milliárdost kifosztani, de arról határozott elképzelései vannak, hogy mit szeretne a te lakásodból az ő lakásába átcsoportosítani, és mint tudjuk, az ember mindig a könnyebb megoldások felé halad.
Persze a szavakkal lehet játszani, volt is régen a televízióban műsor, "Játék a betűkkel" volt a címe, és ma is van műsor a társadalomban, csak ennek "Játék a tetűkkel" a címe és arról nevezetes, hogy állandóan ezek a tetvek győznek, de hát ne adjuk fel a reményt, a temető kapuja fölé is azt írják: "Fel! Támadunk!", ugye...
Lenin gondolatai ma is aktuálisnak mondhatók, az csak a baj, hogy a szocializmus ellenfelei a "Mi a teendő" című művét, míg a baloldaliak inkább az "Egy lépés előre, kettő hátra" című írását szokták tanulmányozni...
Lenin bolsevik volt, ez azt jelentette, hogy a társadalmat erőszakosan akarta megváltoztatni, mondhatni ő volt az a megváltó, ki híveinek megváltást ígért, ha beledöglenek is.
Ennek dacára rendszere - még a sztálini torzulásokkal együtt is - kiemelte Oroszország és a környező államok népét a mérhetetlen nyomorból és világbirodalommá tette, és mindezt úgy, hogy a nép életszínvonalát, életminőségét is emelte.
Nem lehet elfelejteni, hogy a folyamat az ominózus november 7.- el kezdődött, és még koránt sincsen lezárva, bár ellenfelei ezt iparkodnak sugallni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a kapitalizmus sem egyik napról a másikra alakult ki, évszázadok kellettek, míg néhány országban valamennyire is elfogadható módon működő változatát sikerült kialakítani.
Mégis, a kapitalista államok zöme éppen olyan, mint Magyarország, korrupt és önző hatalmasok óriási társadalmi feszültségeket gerjesztve próbálják fenntartani társadalmukat úgy, hogy a libacombot kevesek tartják meg maguknak, míg a csupasz lúdtalpakon éhes milliók marakodnak.
A bolsevik forradalom által elindított folyamatok több szempontból is nagyon fontosak voltak.
Egyrészt féken tartották a kapitalisták gátlástalanságát már csak azzal is, hogy megmutatták: van alternatíva, lehet az átlagembernek kiszámítható, nyugodt életet élni, másrészt erőt tudtak szembeállítani az erővel méghozzá egy másik társadalmi modell keretében.
Ma ilyen erő - osztályalapon - legfeljebb Kínában van, de Kína szokás szerint inkább befelé fordul, így nemzetközi hatása ma nem látványos és végképp nem tűnik elkapkodottnak.
November hetedike fontos dátum, megmutatta, hogy a népek nem csak egyetlen modell szerint üdvözülhetnek, van az életnek más módja is, mint amit a kapitalista rablólovagok erőltetnek a társadalmakra, és egy ilyen modell a gyakorlatban is működtethető.
Igaz, a kísérlet Oroszországban elbukott, de menet közben a világ is változott.
Ez az évszázad Kínáé és Indiáé lesz, mindkét országban hatalmas tömegeivel a nincsteleneknek - nem lehet lebecsülni ezt a kihívást, mint ahogy a környezeti változások, a népesedési problémák, az automatizálás és a vallási fundamentalizmus generálta gondokat sem.
Az mára nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus válságban van, de hogy az emberiség erre hogy lesz képes reagálni, még a jövő titka.
De valahogy reagálni fog, és lehet, ennek első lépése volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett esemény, mely emberek százmillióinak életét változtatta meg, s melynek hatása az általa fémjelzett társadalmi rend bukásával nem múlt el.
Az átlagember mai életét, a hatalomhoz való viszonyát nálunk meghatározza a múlt, még nem felejtette, hogy élt olyan körülmények között, amikor emberszámba vették.
Eljön majd az idő, mikor megint élvezhetik ezt leszármazottai.
:O)))
"Nagy Imre „szépen halt meg”, mondá Schmidt Mária.
Része legyen benne, - mondjuk mi, akik még nem veszítettük el teljesen a józan eszünket.
Folytatta is: "az igazi hős az volt, aki fegyvert fogott a 1956-ban" - okosította fel a népet a Terror Pláza fejedelemasszonya, aki kész életveszély arra a tanintézetre nézve, mely diplomáját a tombola végén átnyújtotta neki.
Nem egy mai csirke, ideje lenni eldöntenie, hogy akar-e még ebben a büdös életben történész lenni, vagy megelégszik a történelmi bulvár műfajával, bár egyre inkább az a meggyőződésem, ma már, ha akarna, se tudna visszaevickélni választott szakmájába.
Leszögezném az elején: Nagy Imrét nem tartom jó politikusnak, sőt, kimondottan rossz politikusnak, méginkább egy sztálini bürokratának tartom, aki úgy forgolódott a történelem változó széljárásában, mint liba a viharban, koncepció és határozottság nélkül.
Mindennek dacára élete legfontosabb percében fellázadt a sztálinista-birodalmi zsarnokság ellen, jóllehet, ha valakinek, neki igazán tudnia kellett, hogy mire számíthat.
Lehet, azt hitte, hogy múltja megvédi a jövőjétől?
Ki tudja, de az biztos, hogy az akasztófához vezető útra saját elhatározásából lépett, és igazáról meg volt győződve, az utolsó percig.
Döntést hozni a következmények biztos tudatában sokkal nehezebb, mint egy ostoba embernek meghúzni a puska elsütőbillentyűjét, vagy egy fegyvertelen embert lemészárolni.
Még annál is nehezebb, mint katonákra lövöldözni a József-körúton, merthogy legalább fegyver van a kézben.
A nyúl is bátrabb lenne, ha volna mivel visszalőnie a vadászra, a vadász is óvatosabban vitézkedne, a tetejébe nyúlnak lenni - állapot, míg a nagyhatalommal miniszterelnökként szembefordulni egyéni döntés kérdése.
56 hősének lenni meglehetősen nehéz ügy, miután a számbajöhető jelöltek közül azok, akiknek egyáltalán volt valami elképzelésük a társadalomról, azok vagy kommunisták, vagy Horthy rendszeréhez vagy Szálasi nyilasaihoz voltak köthetők, a többiek vagy a tízezer börtöntöltelék közül, vagy a kalandvágyó ifjúság soraiból kerültek ki, akiket megszédített a fegyver birtoklásának lehetősége, a kaland, neadjisten a szabad rablás édes feelingje.
Hogy aztán mára az emlékek megszépültek, arra a plakáton szereplő kisfiú a nagy puskával a szép példa, akiről mára kiderült, hogy nem is az, akinek a nevét a plakátra írták, de a hősemberképzőben azt gondolták, hogy hitelesebbé tudják tenni, ha élő személyhez köthetik a képet - nem jött be.
Azon azért - biztos, ami biztos - nem gondolkodott el nyilvánosan a történész asszony, hogy milyen érzés lehet egy ilyen kisgyerek fegyverével szemben állni, meg azon sem, hogy milyen emberek lehettek azok, akik ezeket a kisgyerekeket egy benzines-palackkal nekiküldték a harckocsiknak.
Hősök, ahogy a NER propagandistái elképzelik.
Volt idejük hősöket keresni, ma mégsincs egy sem, aki érdemes lenne erre a címre.
Nem ismételgetném a neveket, nem fogok most betenni ide képeket se, nincs értelme.
Azok az emberek zömében már hatvan éve halottak, aki még él, az már hadd éljen, a ma embere oda se figyel rájuk, ma már más dolgok izgatják az embereket.
Hogy voltak köztük bűnözők esetleg?
Mára a bűneik elévültek, azt sem lehetett könnyű feldolgozniuk, hogy Kádár rendszere nem nyúlt hozzájuk, ha ők nem nyúltak a rendszerhez.
A rendszerváltozással sem lett szerencséjük, legfeljebb lenyúltak egy-két lakást, meg a média "megcsinálta" őket, de főszerepbe soha nem kerültek, a főszereplő a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgató, meg a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalat vezérigazgatója lett, - ők örülhettek, ha statisztaként alkalmazták őket.
Bűnt itt Schmidt Mária követ el az ország ellen, mert ő tudja az igazságot, mégsem azt hirdeti, hanem politikai marketingmunkát végez az ország elbutítása érdekében.
Magyarország már rengeteg alkalommal bűnhődött azért, mert nem nézett szembe az igazsággal.
Most is ez lesz a vége, de addigra az eredményt már senki nem fogja a történész-asszonyhoz kötni, és a nép majd megint értetlenkedik, hogy miért kapja az ország az óriási pofonokat.
Sokat kell még kapnunk ahhoz, hogy megtanuljuk...
:O)))
Mondjuk itt volt az ideje, már évekkel ezelőtt lapátra kellett volna tenni, sokkal egyszerűbbé vált volna az élet.
Valahogy ezeknek a liberálisoknak nincs szerencséjük, a tetemükön lakmározó politikai kukacok csak a bomlás és bomlasztás bűzét képesek árasztani, Fodor követői éppúgy, mint az LMP hívei, de ha lesz majd még további liberális utódpárt, az se lesz más, megjósolhatom.
A liberálisokat ugyanis a jobboldal az ellenfeleihez sorolja, és mindent megtesz azért, hogy amíg életben vannak, ellenszenvesek legyenek a választónak, elhalálozásuk pedig csúfos és kiábrándító legyen.
Vezetőik pedig általában a Vezér szekerét tolják.
Úgy Fodor, mint Schiffer láthatólag Orbán kreálmánya, harcostársaik pedig jobb esetben ártatlan balekok, rosszabb esetben tettestársak.
Persze ez csak az én összeesküvés-elméletem, de hát van ez is olyan jó, mint a többi.
Szerintem Orbán kihasznált egy szituációt, melyben úgy tűnt, hogy Fodor szemben áll vele, és elküldte harcolni a liberálisok ellen, a maga sajátos módján.
Fodor bármikor gyenge lett volna ahhoz, hogy szembefordulhasson Orbánnal, emellett lusta is, mint a lajhár, ő csak dumálni szeret, de abban meg vannak többen is a pályán, akik jobbak nála.
Ő lett a beépített ember az SZDSZ-ben, és miután felénk az a divat, hogy a megtért ellenséget többre becsüljük, mint azokat, akik éveken át a lelküket tették ki az adott szervezetért, így hamarosan ünnepelt résztvevője lett az SZDSZ nevű lemming-párt hosszú menetelésének - a halálba.
Az LMP pedig a liberálisok-zöldek hospice-ellátására jött létre, mikor már észlelhetőek lettek az agónia tünetei, élükre odatolta Orbán az ügyvédjét, aki alkalmasnak tűnt a feladatra.
Mindketten jól dolgoztak, mára a liberális kihalásra ítélt állatfaj, olyan, melyből több változat van, mint a madarakból.
Egyetlen közös tulajdonságuk van: mindannyian olvasták John Stuart Mill "A szabadságról" című művét, de a liberalizmust mindahányan másként értelmezték, így a liberalizmus olyan, mint 1956 emléke - mindenkinek megvan a saját változata belőle.
A liberálisok két dologgal voltak elfoglalva az elmúlt negyedszázad alatt: egymás gyilkolásával és az antikommunizmussal, mely ugyan a magyar valóság körülményei között értelmezhetetlen, de jól hangzik.
Viszont kiválóan alkalmasak voltak ellenségnek, és a migránsok felbukkanásáig a cigányokkal megosztva látták el ezt a feladatot, amúgy meg a tuggyukkik is ők voltak, mondhatnám maguk voltak a sólet, füstölt libacombbal.
Az Írás Népét általában okosnak tartjuk, de olyanok, mint a túliskolázott tudós, időnként vesznek egy-egy kiszidolozott rézgyűrűt az erre szakosodott etnikumtól, és van úgy, hogy szégyenüket be sem merik vallani halálukig.
Liberálisaink jól megválasztott vezetőik irányításával a liberális eszmét hamar porig rombolták, és abban a pillanatban, mikor a szocialisták valami épkézláb dolgot akartak művelni, azonnal közbeléptek, azok meg féltek ellentmondani, merthogy mindegyiküknek eszébe jutott Sztálin, akiért még az is személyes felelősséget érzett, aki a hatvanas években született.
Így aztán nem is csoda, hogy a mi kis diktatúránk világrasegítésénél ott bábáskodott mindenki, és szorgalmasan kereste az ideológiát, mellyel szemben felléphetne, feledve, hogy Orbánnak és bandájának nincs ideológiája, ők csak pénzt szeretnének, hatalmat és befolyást - de azt nagyon.
Ezt a lelke mélyén tudta mindenki, de szorgalmasan asszisztált a látszat fenntartásához, mely szerint a Fidesz egy jobbközép párt, és mire elhitték, hogy megjött a maffia, addigra senkinek nem volt már semmije, ott ült mindenki a sivatagban és szopta, amit Orbán kiutalt neki, miközben a lázadozók közé be-bedobtak valami kellemes ideológiai maszlagot Fodorék.
Persze nem tart semmi örökké, és egyre többen jöttek rá, hogy a társadalom érdekével ellentétes tevékenységet folytatnak, ideológia mázzal leöntve.
Ekkor Schiffer elment élvezni sokéves szolgálata gyümölcseit, míg Fodor még futott volna egy kanyart.
Ő épített Gyurcsány szárnyalására, hiszen a naiv pártelnöknek legutóbb is már a kriptába kellett utánanyúlnia, hogy szájon át történő lélegeztetéssel visszahozza őt a politikai életbe, melyet aztán Fodor meg is hálált - így lett a szárnyalásból khm... sz@rnyalás...
Ha ehhez ideológiai alapot keresnénk, hát talán a spermát a folyón a hátán átszállító béka történetére kell asszociálnunk, aki szembeköpte fuvarosát, merthogy ilyen volt a természete, ő is olyan volt, mint a gazdája...
És most árulás áldozata lett - Gyurcsány és Bokros kiutálta az ellenzék tárgyalásairól, nem fog tudni okos tanácsokat adni a résztvevőknek, majd az utolsó pillanatban belecsinálni bármiféle megegyezés közepébe - szomorú ügy ez, nem kétséges...
Most törheti a fejét a komplett Habony-művek, hogy hasznosítsák a büdösödő tetemet.
Búcsúzzunk hát Fodortól zsebkendőt lengetve, a langaléta ügynök nagyjából befejezte pályafutását, nem kár érte.
Ő is az egyik tisztatekintetű fiatal volt anno, de ő sem lett más, mint a többiek.
Pedig lett volna bennük fantázia.
:O)))
