2016. november 9., szerda

UGRÁS A SÖTÉTBE

Hát akkor tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!
Donald Trump lett az USA 45. elnöke, Amerika érdekes éveknek nézhet elébe.
A kínai mondás szerint, ha meg akarsz átkozni valakit, kívánd neki, hogy éljen érdekes időkben, és azt hiszem, a kínai bölcs nép, Trump meg zsákbamacska Amerikának, meg a világnak is.
Lehet ennek rossz vége is, ki tudja ezt ma megmondani, meg aztán rá is érvényes lesz, ami az összes többi populistára, beleértve Szeretett Vezérünket is: nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, hogy mit tesznek.

De rájuk fokozottan igaz Rodolfo, a bűvészlegenda jelszava: csak a kezemet figyeljék, mert csalok!
És valóban, miközben barátságosan elbeszélgetett áldozataival, közben elszedte a pénztárcájukat, órájukat, nyakkendőjüket, és ilyenek ezek a mi bűvészeink is.



Hogy mit hoz nekünk ez a világpolitikai változás, ma még nem tudható, mindenesetre az tény, hogy Orbán már hetekkel ezelőtt hitet tett Trump mellett - gondolom, a hasonló a hasonlónak örül elve alapján - és igazolt egy szólásmondást is, mely körülírja, hogy kinek szokott szerencséje lenni - hát, neki az volt.
Azzal együtt szerencséje volt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Trumpot érdekelni fogja, hogy mit is gondolt az ő esélyeiről egy periférián lézengő ország különbejáratú Isten-császára, esetleg kap majd egy vállonveregetést a felszólítás mellé, hogy vegye ki részét a katonai védelem költségeiből, pontosabban Magyarország tegye bele a NATO-ba a rá eső részt.
Ez meglehetősen kellemetlen lesz, hiszen idáig Kádár útját járta az ország, amennyiben szövetségesei terhére mindig megpróbálta megúszni a katonai kiadásokat, egészen addig, míg mára a Magyar Honvédség már csak jelképesen létezik, éppen csak annyi a kiadás, amennyi ahhoz kell, hogy legalább a tábornokoknak ne otthonról kelljen hozni a pizsamanadrágjukat a tárgyévi kardlengetésre.



Nem lesz könnyű ez a helyzet a világnak sem, mert a bejáratott politikai pályák többé-kevésbé összeomlanak, új utakat kell kitaposni, de ezzel egyidejűleg ki kell ismerni Trumpot, az embert, a politikust, meg azokat az elveket, melyek politikáját meghatározzák majd.
A populistákkal viszonylag könnyű nyerni, hiszen attól populisták, hogy azt mondják, amit a választó hallani akar, aztán meg iparkodnak azt tenni, amit a körülmények diktálnak, és ezt utána eladni, mintha a választó ezt követelte volna rajtuk.
Ígérnek sült libát, de nem telik rá, csak varjúra, akkor bebizonyítják a varjúról, hogy az a nemzeti liba, csak a gonosz libsik idáig elnyomták.

Ez darabideig megy is, merthogy a választó ostobaságának nincsenek határai, a hite meg végtelen, de a vége azért az szokott lenni, hogy az ellentmondásokat feloldani nem, legfeljebb izomból le lehet nyomni a választó torkán, míg csak egyszer majd óriási ramazúri árán el nem hajtja megváltóját a nép.
A gond - szokás szerint - a méretekkel van.

Amerika a világ vezető hatalma, gazdasági, katonai ereje döbbenetesen nagy, de hát volt egyszer egy Római Birodalom is, hogy közelebbi példát hozzunk volt egy Szovjetunió is, és ezeknek a gigászoknak is végük lett.
Jöttek a barbárok, jött Gorbacsov, jött valaki, vagy valami, ami viszonylag rövid idő alatt összedöntötte azt, ami örökéletűnek tetszett, majd zavaros évek után felemelkedett egy másik hatalom, mely hosszú időn át ismét meghatározta az emberiség sorsát.
Trump fel fogja virágoztatni Amerikát?

Nem valószínű, sőt, az is benne van a pakliban, hogy felgyorsítja a hanyatlást, megkönnyíti a dollár mítoszának lerombolását, elmélyíti a faji ellentéteket, hogy a katonai kockázatokról most ne is beszéljünk.


Mindenesetre az biztos, hogy a populizmus veszélyes üzem, mert ígéreteivel megbolondítja a választót, kinek megnyugtatására aztán  olyan eszközöket is be kell vetni, melyeket normális politikus nem használna: a sovinizmusba hajló nacionalizmust, a bezárkózást, az ellenségképzést, a diktatúrát - mindazt, ami egy tisztességes demokráciától idegen, de átmenetileg leszereli a legszélsőségesebb erőket.
A gazdaságnak soha nem jó a bizonytalanság, kiszámíthatatlanok a következményei, és arra is számítani lehet, ha a tőke nem találja meg a számításait, hát odébbáll.
Fokozza a bizonytalanságot a világ állapota, az iszlám fundamentalizmus, az amerikai-orosz szembenállás, Európa helyének és határainak keresése a politikai térképen, a helyi populista kísérletek, az általános elit és politikaellenesség, a politikusok hitelvesztése, az erőszak kultuszának terjedése, az állam gyengülése.
Nem lesz egyszerű ezen a helyzeten túllépni, nem lesz egyszerű ezt a katyvaszt háború nélkül megúszni.
Amerikában azért legalább valamennyire működnek a fékek és ellensúlyok, így talán Trump sem fog tudni elorbánosodni, de persze itt a kulcsszó a "talán"...
Sok múlik Moszkva, Peking és Washington viszonyán, ha ki tudnak egyezni egymással, akkor a problémák jelentős részét meg is fogják oldani.

Persze reménykedjünk a legjobban, de készüljünk a legrosszabbra, akkor nem érhet csalódás. 


Orbánnak a két hatalmas pofon után úgy jött ez a választás, mint hasraesett kisgyereknek a nyalóka, de hát - ha önmaga viselkedési sémáiból indul ki - túl nagy oka az örömre nincs.
Ahhoz is idő kell, míg kiderül, ki is az az Orban, ott Balkán-külsőalsón.
Aztán ha szokása szerint elkezd hepciáskodni, könnyen beszedhet egy-két ütést, de persze ettől nem kell tartani - ha szerencsénk van, elfoglalhatja Trump mellett Farkas Flórián szerepét.
Hát, várjunk türelemmel, mást úgysem tehetünk, nem igaz?



:O)))

31 megjegyzés:

Promenad írta...

Orbán most triumfál / a tegnapi nagy pofon után /
Fülig érő szájjal gratulál Trumpnak /akinek a megválasztása ékes bizonyítéka annak,hogy nem csak a magyarok birkák /,és a demokrácia győzelmét látja az eredményben.Csak nehogy pofára essen !

Ágnes írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Promenad írta...

Ágnes Kovács !
Ez a lapsus legyen a mai nap legnagyobb problémája.

Névtelen írta...

Az angolok is birkák, emlékezz a Brexitre....

góbé írta...

"...Fokozza a bizonytalanságot a világ állapota, az iszlám fundamentalizmus, az amerikai-orosz szembenállás, Európa helyének és határainak keresése a politikai térképen, a helyi populista kísérletek, az általános elit és politikaellenesség, a politikusok hitelvesztése, az erőszak kultuszának terjedése, az állam gyengülése.
Nem lesz egyszerű ezen a helyzeten túllépni, nem lesz egyszerű ezt a katyvaszt háború nélkül megúszni..."

Sajnos nagyon fejünkön találtad a szöget ! G.orbánnak ez olyan uj hullám lehet melyre felül, mint Horthynak volt Hitler...

Névtelen írta...

: )
A 24per7-en olvastam (lévén, hogy tolakodott), s meglepően jónak találtam az írást.
Aztán a cikk végén ott a forrás, hogy PUPUBLOG. Így már érthető, hogy jó írás : ) - ÍGY!

nemóvatos írta...

"Sok múlik Moszkva, Peking és Washington viszonyán, ha ki tudnak egyezni egymással, akkor a problémák jelentős részét meg is fogják oldani."
Ami a szomorú, hogy Brüsszelt nem véletlenül felejtette ki a szerző.
Az EU kezd nem tényező lenni!?

Promenad írta...

Viktor !
Trump az első beszédében már követelte a 2 %-os ráfordítást a Nato tagállamoktól.
Még most is örülsz ?

civilhuszár írta...

Gratulált Viktor telefonon :-D

http://66.media.tumblr.com/e519dbe1a9e5dc03f5706594745bb353/tumblr_ogd9166XRF1qdtmevo1_500.jpg

civilhuszár írta...

Promenad !

Viktor fizetni fog. Azért nem számolta fel a letelepedési biznicet
Majd amikor veszélyes lesz nálunk a magát "bevett" sok migráns, kérni fogja a segítő szívességet Donaldtól a kitakarításukhoz. :-)

csakafidesz? írta...

Hölgyeim és Uraim!
Az utóbbi néhány szavazás "meglepetés"-szerű végeredménye azt bizonyítja, hogy ez a "szavazősdi" a jelen formájában nem egyéb "kutyakomédiánál." Azon érvelések miszerint ezek kóbe vésett szabályok amit nem lehet megváltoztatni, hülyeség. Az idő múlása mindent meghalad, ezért időnként a meglevőt korszerűsíteni kell.
Sok-sok pénzért kampányolnak, közvéleménykutatgatnak, elemezgetnek, jósolgatnak az "istenadta" meg mintha mi sem történt volna körülötte elmegy szavazni és különféle
"kortes" - bor, sór, pálinka - hatása alatt leszavaz. Természetesen többségében nem a saját feje után, hanem a "semleges" mindentudők bemondása alapján.
A szakemberek meg csak néznek mint "Rozi a moziban", hogy ők kezüket-lábukat törték és mégis...
Ma, mivel ennek van itt az ideje őszintén gratuláljunk D.Tramp-nak. Az igazi sportember tudja, hogy így a legszebb győzni. Láttunk már olyant, hogy a jelentős elónnyel rendelkező versenyzőt egy jó hajrával le lehetett győzni. Jobban bírta a végét - mondhatnánk, de nem mondhatjuk, mert azért a kampány utolsó két hetében azért történtek olyan dolgok, melyek nem éppen az elől haladót segítették.
Minden ésszerúségnek ellentmond, hogy a végig jelentős előnnyel vezető Clintonné a célban azt tapasztalta, hogy ellenfele már régen űtszakította a célszalagot, sőt már le is zuhanyozott és éppen a whisky-jét kortyolgatja.
Hát, demokráciában létezhet ilyen? Nyugtassuk meg az elnökjelölt asszonyt és saját magunkat is. hogy bizony létezhet. Történtek a távoli Amerikában már ennél cifrább dolgok is, gondoljunk csak R.Kennedyre. Ez így azért sokkal elegánsabb, nem?
Nálumk sincs ez másképp. Itt még jelöltet fizikailag nem semmisítettek meg de 2002-ben a közvéleménykutatóknál 16 %-al vezető Fidesz a választás első fordulóját közel ilyen arányban vesztette el. Igaz, hogy vezetése biztos tudatában, akkor még a kampányt is elspórolta. Mi lett volna, ha kampányol? Egyszerű. Ő nyeri a választásokat
A szavazásokat ezután is mindig az nyeri, aki a végét jobban bírja, elsősorban anyagilag.
Hogy mi köze van ennek a demokráciához? Kb annyi mint "Gőgös Gúnárnak a lúdtalpbetéthez".
Azt hiszem gondolkodni kellene egy olyan megoldáson, ahol csak az írástudók szavazhatnának. Ha át tudnának valaha is térni az elektronikus szavazásra, akkor a gép valamilyen kviz-formában csak azt engedné szavazni, aki belpolitikai kérdésekben némi tájékozottsággal rendelkezik. Megengedhetetlen, hogy az én vagy a mi sorsunkról olyanok döntsenek akik a politikával csak 4 évenként találkoznak.

Remkedjünk abban, hogy azért az amerikai-brexitnek súlyos következményei ránk nézve nem lesznek.

Még egyetlen dolog, G.orbán a 2010-ben azt igérte, hogy ha ő nyer akkor "kolbászból lesz a kerítés".
Ez egy populista igéret, ami szinte egyenértékű azzal pl., hogy "legyen ingyen a hideg sör". A nép ha ezt akarja hallani, akkor igérjük meg neki.
Nyertek, de kolbász az nincs és nem is volt soha - hacsak a nyugger a 2,3%-os pénzromlás mellett, a kormány által nagylelkűen adott 0,9%-os nyugcíjemeléséből meg nem veszi magának - és kerítés is csak a déli határon készült "pengés"-drótból.
Igy aztán egy dolog a kampány és egy másik a valóság. Ezért továbbra is fenntartom azon állításomat, hogy az egész csak "kutykomédia, ami végeredményben egy szűk elit gazdagodásának érdekében jön létre. Legyen az bárhol széles e-világban.
Churcill elhíresült mondása egyre inkább beigazolódni látszik. Igaz ezt a házasság intézményével kapcsolatban is mondták már, de eddig még ezt sem vette senki komolyan.

hello írta...

Egy ilyen alak kezébe adni ekkora hatalmat - az amerikaiak se normálisak!
Engem totál elképesztett ez az eredmény, de meg nagyon aggasst, mi lesz ennek a következménye az egész világra!

Névtelen írta...

Vajon Comey mennyi pénzt kap Trumptól ezért a kis mutatványért?

talalom írta...

Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla!

anteus írta...

Érdemes megnézni, a színezett USA térképen, hol nyert Clinton és hol Trump. Sokat mondó, és meglehet arra utal, hogy a tőke globalizációjának éppúgy vesztese a kisegzisztencia a nagy országban, mint mindenhol szerte a világban. A végletekig eladósodott középréteg az egyre bizonytalanabb munkalehetőségek miatt ott is annak csápol, aki ez ellen ígér biztonságot.

Nopersze, majd kiderül az is számukra, hogy a pénz most is úr maradt... A közmondások közé beillik "az egyik kutya, a másik eb" is.

Mindemellett megint Orbán érzett rá a valós amerikai tömegérzésre. Ezen is érdemes rágódnia azoknak, akiknek megint nem sikerült. Ez sem.

És mi lenne, ha a megválasztott elektorok nem szavaznának Trumpra?!?

(Az elektorok azok, akik hivatalosan döntenek arról, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke. A választók valójában rájuk adják le szavazataikat, bár nevük nem szerepel a szavazólapon. Az amerikai alkotmány és a szövetségi törvények nem határozzák meg, hogy az elektoroknak kötelező lenne követnie a nép akaratát, és csak arra a jelöltre adhatják el voksukat, aki megnyerte a választást.)

Szóval...?

hello írta...

Nézem az Euronewst, Amerika fele totál elképedt, mert Hillary szám szerint jóval több szavazatot kapott, csakhogy a megnyert elektorok számaban vesztett. Ott is a választási rendszer műve az eredmény.

csakafidesz? írta...

Anteus!
Ezt írod!"Mindemellett megint Orbán érzett rá a valós amerikai tömegérzésre. Ezen is érdemes rágódnia azoknak, akiknek megint nem sikerült. Ez sem."

Ez az érzett rá meghatározás nem gondolod, hogy kicsit sánta? Már hogy érzett volna rá?
Pokoli szerencséje volt és ez minden. Más esetekben sem a géniusza a kimagasló, hanem pusztán csak erőszakossága. Neki minden sikerül, ahogy nekem és neked(talán)nem.
Én is szerettem volna már egy lottó fönyereményt de még soha sem jött össze.
Orbánt a "véletlen szerencséje miatt" nem kellene mindjárt "isteni tulajdonságokkal" is felruházni. Nem gondolod?

talalom írta...

Szerintem nem, a mai kormányfőnek nem szerencséje volt, és nem is "érzett rá" a "kisemberek" hangulatára. Ő maga ilyen "kisember". Az a típus, aki büszke arra, hogy honnan jutott hová, és aki úgy véli: ha másnak nem sikerült, az az ő hibája. Azt gondolja, hogy a józan paraszti ész szemben áll a szofisztikáltabb gondolkodással, ahogy ő nevezi lenézően: spekulációval. Ez a típus feltétlen tekintélyhívő, de a tekintélyt csak az erőben tiszteli. A többi merő okoskodás. Nagy hátránya, hogy miután visszaigazolva látja önnön kiválóságát, egyre jobban elveszti az önkontrollját.

anteus írta...

cs?

Hidd azt, amit írtál.
De. Gondolom. És ostobának tartok mindenkit, aki ezt hiszi róla.

talalom jár közel a gondolatomhoz: Orbán tudja honnan jött. És sokkal több, és jobb információja van arról, mi történik a világban. Valamint gondolkodik és dolgozik, szemben a baloldali ellenzékével.

Névtelen írta...

anteusnak

Sajnos dolgozik, de azért azt kétlem, hogy gondolkodna...nem erről híres!

Egyébként talalom írásának vége nagyon fontos gondolatot tartalmaz: az önkontroll elvesztéséről. Szerintem ezen már túl vagyunk bőven! Konkrétan: láthatóan mentális betegségekkel küzd már jó ideje. És ez az ország igazi tragédiája (emiatt félek leginkább attól, hogy ennek az egésznek véres vége lesz:(
Norbert

anteus írta...

Norbert! Végül is kehet Orbánt fikázni. Van is miért - gonosz rabló.
De ha csak erre futja az ellenzéknek, az olyan, mint amikor éjjel a temetőn át fütyörésznek a félelemtől.

Nem érdekel Orbán mentális állapota. Nyilván baromi nyomás alatt áll, és nyilván erősen iszik is.

De amíg az ellenzéke intellektuálisan nem képes fellépni Orbán csapatával szemben, addig csak idétlenkedni fogunk. Az első lépés a napi aprómunka elvégzése kell legyen, azok számára akik azt várják, hogy szóba állnak velük és ne csak hivatkozzanak rájuk. A jelenlegi baloldal képtelen a (párt)szervezés napi feladatait ellátni. Leisztolni kell, és erre nem fűlik a foguk.

De mi mást lehet várni egy párttól, amelynek elnöke kijelentette, hogy pártja "választási párt"? Bármit csak dolgozni ne kelljen...

talalom írta...

Anteus valamit félreértettél, vagy én nem fogalmaztam világosan. A mélyről jött embereknek két típusa van. az egyik úgy érzi, felelős a valahai osztályos társai életéért, esélyeiért. Orbán a másik típusba tartozik: egyrészt mérhetetlenül gyűlöli azokat, akiknek nem kellett annyit küzdeniük, oly sok kompromisszumot kötniük az előrejutásért, ráadásul belenőttek egy kultúrába, nem kellett külön, mindent megtanulniuk. Akinek otthon nem a Platon kötet, hanem a télialma esik a fejére a szekrény tetejéről, az soha nem tud kapásból bármire klasszikus idézetet találni. Ugyanakkor mélységesen lenézi azokat, akik "ott maradtak" a nyomorban. És mivel tudja, hogy a szegénység nem valamiféle idilli tiszta állapot - ahogy az eltartott kisujjal politizáló budai egyedek elképzelik -, tudja azt is, miféle harcok, hazudozások jellemzik e hétköznapokat, és mivel lehet megfogni az ottaniakat.
És egyébként: attól még, hogy Anteusnak gőze nincs arról, mit tesz az ellenzék, vannak eredményei.

csakafidesz? írta...

Anteus!
Te a végtelenségig elfogult vagy, ezért nem tudod reálisan meitélni a helyzetet, Ez kristálytisztán az elvakult hívekre jellemző magatartás. De jól van ez így, mert ennek alapján rőlad legalább tudni lehet, hogy meggyőzhetetlen vagy.
Maradj is meg ilyennek és akkor ha eljön az ideje szives-örömest szállasz alá a főnököddel együtt.

csakafidesz? írta...

anteus!
Csak egyetlen gondolat még.
Azt már kellene tudnod, hogy az ellenzék nem mi vagyunk. Mi már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy érdemben bármit is befolyásolni tudjunk. Véleményünk van, de tudod a harag hatalom nélkül semmit sem ér.
Az ilyenjellegű bírálatokat nem nekünk kell címezned. Keresd meg őket, mond el a véleményed és még az is lehet, hogy ezt meg is köszönik neked.

Névtelen írta...

anteus!

Félreértette: nem fikáztam, leírtam róla a véleményemet. Elhiszem, hogy mélyről jött, de ő már régen elfelejtette ezt. Egy dolog érdekli őt: a pénz. Mindent ennek rendel alá, a hatalom is emiatt érdekli. (És azért a mentális állapot egyik jó jelzője: ugyan egy épeszű vezetőnek a 21. században eszébe jutna a budai várba költözni?).
Nem! Ő már régóta nagy ívben pottyint mindenkire, jó magasról. Az ország tragédiája, hogy ilyen ember vezeti.
Egyébként az ellenzékről írtakkal nagyjából egyetértünk. Sajnos! Valóban elég sokan várják ebben az országban, hogy szóba álljanak velük, és ez a napi aprómunkával lenne elérhető. Meg néhány ember kihajításával...
Norbert


Névtelen írta...

talalom!

"A mélyről jött embereknek két típusa van. az egyik úgy érzi, felelős a valahai osztályos társai életéért, esélyeiért. Orbán a másik típusba tartozik: egyrészt mérhetetlenül gyűlöli azokat, akiknek nem kellett annyit küzdeniük, oly sok kompromisszumot kötniük az előrejutásért, ráadásul belenőttek egy kultúrába, nem kellett külön, mindent megtanulniuk. (...) Ugyanakkor mélységesen lenézi azokat, akik "ott maradtak" a nyomorban. "

Tökéletes jellemzés annak bizonyítására, miért hamis ovit Kádárhoz, ezt a helyzetet a Kádár-rendszerhez hasonlítani. Egyes jobboldaliak és a liberálisok még mindig nem látják ezt az alapvető különbséget.

anteus írta...

talalom
Nekem sem esett Platón gyerekkoromban a fejemre, de most megvannak az írásai, is olvastam is nagyrészüket. Klasszikust soha nem kell fejből idézni, csak lehet, ha eszedbe jut. Vagy felkészülsz egy beszélgetésre, vitára, ne adj’ Isten egy kommentre. Azt írtam, hogy nem felejtette el, honnan jött – amit te is megismételtél. („tudja, hogy a szegénység nem valamiféle idilli tiszta állapot … tudja azt is, miféle harcok, hazudozások jellemzik e hétköznapokat, és mivel lehet megfogni az ottaniakat.”)
Igen valóban tudni kell, mivel lehet megfogni őket – például az egzisztenciális félelemmel. Teszi is.
Imádom az ilyen bőmellényű sommás kijelentéseket: „gőze nincs arról, mit tesz az ellenzék, vannak eredményei.”
Szedd listába kérlek ezeket az eredményeket, és dörgöld az orrom alá. Sőt: gőzöld.

cs2.
Az első kommented úgy hülyeség, ahogy van. Kiben hívőnek képzelsz? És miféle főnök? Honnan veszed ezt? Mi ez a tutibiztosság?
A második meg valami tudatmódosító hatását tükrözi. Miféle címzés? A „hivatalos” ellenzékre írtam, amit. És ki tudja? Hátha többet mondom nekik, mint gondolnád?
Mi a fenéből táplálkozik az ilyenfajta magabiztos kinyilatkozás, mikor valójában semmit nem tudsz rólam, és gyakorlatilag nem is érted, amit írok?
Ereszd el, amit a zsebedben szorongatsz, mert az nem a Bölcsek Köve.

Norbert. A fikázás is véleményközlés. Nem vagyunk ellentmondásban.

Névtelen írta...

Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája, és az egész világ érdeke, hogy az is maradjon. Magyarország pedig továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra. Úgy gondolom, ahogy Obama Orbán-kritikus viszonya érdemben nem gyengítette a magyar kormányt vagy erősítette ellenzékét, ennek nem fog megtörténni az ellenkezője sem Trump alatt. Orbánt itthon kell megverni, nem Washingtontól kell remélni a segítséget. Fontos tanulság, hogy a vetélytárs anyagi- és médiafölénye ellenére is lehet győzni, és a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek.
Holnaptól újra összpontosítsunk az előttünk álló feladatokra, és az Orbán-kormány leváltására.

talalom írta...

Két fontos politikai eredmény. 1. A kötelező regisztráció megakadályozása. 2. A népszavazás érvénytelensége.
De azt mindenkinek tudni kell: az ellenzéki pártok képviselői a parlamentben csak annyit tudnak tenni, amennyit a mögöttük állók megengednek. Lehet itt ábrándozni mindenféle "elzavarásról", 15 ezer ember kevés ehhez. Lehet fanyalogni, hogy "ezekkel" nem - ok. Tessék megmutatni, hogy akkor kikkel? Hat év alatt csak a Jobbik erősödött.

csakafidesz? írta...

anteus!
Jól figyelj okoska! Azt amit össze-vissza írkálsz, azt valóban nehéz megérteni.
Ez utóbbi reakciódat meg nem is minősíteném, mert az írásaid valójában soha sem tartalmaznak egyértelmű állásfoglalást se pro se contra. Egyszóval poitikai-világnézeti szempontből te vagy a sötét ló!
Ezeket a módszereket a trollok használják. Nem állítom biztosan, de valószínűsítem hogy te ezek közé tartozol. Nem véletlen, hogy emlékezetem szerint veled vitatkoznak a legtöbben.
További szép napot!

Névtelen írta...

névtelennek!
"Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét."

Valójában Clintonné kapott több szavazatot...