ÚJ ÉV, RÉGI KIHÍVÁSOK

Hát itt az új év, és majdnem olyan, mint az utóbbi évtized valamennyi új éve volt, süllyedünk a szarba ütemesen - a tendencia állandó.
Itt aztán nincsenek cölöpök verve a mocsár fenekére, itt nehéz lenne azt a benyomást kelteni, hogy sétálunk a felszínen, itt már a szájunk széléig ér a szar, és lehet, azért is vagyunk képtelenek kinyitni a szánkat, mert egy óvatlan mozdulat, és könnyen meglehet, belefulladunk.
Széplelkeink természetesen még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ami már az orruk alatt bűzölög, az tulajdonképpen nem sárarany-e mert a szaga eredhet Sorostól, de Gyurcsánytól is.
Vajon diktatúrában élünk, vagy diktatúrának álcázott demokráciában? - ez itt a kérdés.
Ezen aztán majd idén is el lehet vitatkozgatni, miközben a szellemi SA-legény, az ötös számú tagkönyv tulajdonosa szart okád a felső végén is, minősíthetetlenül minősíti Nagy Bandó Andrást, aki megemlített nyilvánosan egy pletykát, melyet az egész ország ismer és mely Orbán Caesar vak komondorjáról szólt.
Ennek utána kétségtelen, hogy a Nemzeti Könyvmáglya tetején előkelő helyet fog elfoglalni a Nagy Bandó Összes, míg kritikusa, az Aranytollú Elmebeteg bevonul a Nemzeti Könyvtár sorozatba, mely tény viccesebb és abszurdabb, mint amit Nagy Bandó valaha is írni tudott,
A politika pragmatikus embereket követel,  ellenzéki oldalon ez továbbra is hiánycikk.


Hacsak valamilyen rendkívüli esemény nem jön közbe (Peking bevonul Európába, Trump bevonul egy elmegyógyintézetbe átadva a hatalmat Hillary Clintonnak, a heves napkitörések hatására megjön a magyar értelmiség esze...) Orbán ismét részletes és cizellált programot adhat: Folytatjuk - mondja majd.
És ne legyenek kétségeink, folytatni fogják, hiszen még nincs minden Mészáros kezén, és bár még messze vagyunk attól az optimális ponttól, hogy ha elromlik a konvektor, akkor Orbánt hívjuk megjavítani, de az irány helyes.
Orbán maga az Isten, egyelőre két személyben, de ki tudja, kell-e az a Szentlélek, nem fért-e már rá az egyházakra is némi fazonigazítás?
Orbán Sztálint és Hitlert olvas, Gyurcsány pedig Mao Ce Tungot, és megkezdte a Hosszú Menetelést.
Talán az okozhat neki némi gondot, hogy míg Maonak a Jangcét, neki a hülyeség tengerét kell átúsznia a győzelemhez vezető úton, de szívós figura, menni fog.
A szocialisták ülnek, mint mezei nyúl a körvadászaton, Molnár pártelnök pedig két kezét a sérült hajó három lékjére tapasztva próbálja olyan gyorsan cserélgetni, hogy a hajó legénysége életben maradjon.
A Jobbik megpróbálja a Nagy Mutatványt, egy lyukból fújni egyszerre hideget és meleget, ez se könnyű attrakció, különösen, hogy senki sem hisz nekik, így aztán csak vergődnek leginkább.

Magyarember meg még ha értelmes, akkor is hülye pofát vág, hiszen ez itt már évszázadok óta sikeres, az életbenmaradást szolgáló életvezetési stratégia.
Lesz persze egy választás is, jelenleg úgy néz ki, hogy a gagyiárús áll nyerésre - de persze az Úr mindig tehet csodát, az égből aláhulló Soros formájú aszteroida agyoncsaphatja Nagyurunkat, ami természetesen ismét neki hajt majd hasznot, hiszen a szenttéavatáshoz minimálisan egy csoda szükségeltetik.
Itt az lesz a csoda, hogy az aszteroidát úgy, ahogy van, nem lopja el azonnal, kinyúvadásból kifolyólag.
Na, majd a Mészáros-énem, gondolja utolsó akciójaként, habár mi lesz így a klasszikusnak mondható skizofréniámmal?
Legyen ez az utódok dolga - Rasi eléggé ígéretesnek tűnik...
Midőn felmegy a mennyekbe és kezet fog Szent Péterrel, utóbbi döbbenten tapasztalja, hogy a búcsúzás után már csak négy ujja maradt...
Ez az optimista verzió, a pesszimista a Budai Várat ábrázolja, ahogy ül ideiglenes erkélyén, és szalonnázik az egyszerű életmód jegyében, és sürün pislog dél felé: retteg a beözönlő migráncsoktól...


2018. - vajon kinek az éve lesz?


:O)))

BUÉK 2018

Mielőtt mindenféle jót kívánnék az új évre minden kedves olvasómnak, tájékoztatlak benneteket. hogy ez a blog fennállása - 2009 október 19. - óta  a kétezerötszázadik bejegyzésem.
Lehet ez az az eset, mikor a tehetségtelenség szorgalommal párosul?
Magam még csak értem, hiszen grafomán vagyok, de a kedves olvasót...
Az ellenzék vezetőinek ajánlanám figyelmébe a történetemet - eleinte, ha volt tíz olvasóm, akkor úsztam a boldogságban, ma pedig visszaolvasom, amit írtam, hátha elrontottam valamit - szóval a kitartó munka eredményt hoz...
Köszönöm, hogy van türelmetek továbbgondolni a gondolataimat, tulajdonképpen ezzel el is értem kitűzött célomat, hiszen ha együtt spekulálunk a közéleten, akkor lehet, egyszer, ha majd a távoli jövőben valamelyik párt tudatmódosult állapotban megkérdezi a véleményünket, akkor nem kell improvizálnunk, kiérlelt gondolatokkal tudjuk megajándékozni.
2017 borzalmas év volt társadalmilag, de hát nincs az a gödör, melynek ne lenne feneke.
Bízzunk benne, hogy innen már csak felfelé vezet az út, melynek végén ott vár mindenkit a maga sült libája, éppencsak ki kell majd tátani a szánkat, de azért arra vigyázzunk, hogy mielőtt kitátjuk, győződjünk meg arról, hogy a liba nem illúzió...

Kívánok mindenkinek boldog, sikeres szép új évet!

:O)))

2009:  http://www.pupublogja.hu/2009/12/szilveszter.html
2010:  http://www.pupublogja.hu/2010/12/buek.html
2011:  http://www.pupublogja.hu/2011/12/buek-2012.html
2012:  http://www.pupublogja.hu/2012/12/buek-2013.html
2013:  http://www.pupublogja.hu/2013/12/evbucsuztato.html
2014:  http://www.pupublogja.hu/2014/12/buek-2015.html
2015:  http://www.pupublogja.hu/2015/12/bolondnak-van-szerencseje.html
2016:  http://www.pupublogja.hu/2016/12/buek-2017.html
2017:  http://www.pupublogja.hu/2016/12/buek-2018.html

RÉGI SZILVESZTEREK

Baloldalt, háttal, sötét pulóverben Bodrogi Gyula, vele táncol Lehoczky Zsuzsa,
 a jobb szélen Psota Irén és Alfonzó. Fotó:Hangosfilm

Fiatal koromban az év utolsó napja igen jelentős ünnepnek számított.
Természetesen csak a pesti szokásokat ismerem, de valószínűleg ez vidéken is így volt, éppen csak egy-két kellék hiányzott a fővárosi ünnepséghez képest, viszont volt disznótoros, meg már a kolbászokat-disznósajtot talán le lehetett venni a füstről.
Fiúk-lányok meg mindenhol voltak, és szórakozni is szerettek mindenhol.


Középiskolás korom előtt otthon töltöttem a szilvesztereket, kellemes családi környezetben.
Az az ötvenes évek közepe felé az attrakció centrumában a rádió foglalt helyet, melynek szilveszteri műsorát az egész ország hallgatta, így aztán valóságos tragédia volt, mikor a rádió éppen a műsor előtt elromlott, majd apám megpróbálta megszerelni (egy vasas mindenhez ért, ugye...), és mikor a kettőhúsz megvágta, ő sem hagyta magát - belevágta a csavarhúzót a készülékbe, eldöntve ezzel egy új készülék beszerzésének dolgát, mely aztán ötvenhatban nagy szolgálatot tett, hiszen ezen hallgatta az egész ház a Szabad Európát, meg Londont...
Később, már az ötvenes évek végén indult a televízió kísérleti adása, mely a rádiót olyan helyzetbe hozta, mint Orbán a szocialistákat, létezett ugyan, de senki sem hallgatta.
Kivéve talán csak azokat, akik kisszékükkel nem fértek be valamelyik szerencsés szomszéd televíziója elé, vagy egész évben annyira antiszociális magatartást tanúsítottak, hogy senki sem látta őket szívesen a közkinccsé tett képernyő előtt.
Merthogy akkor még működött a civil társadalom, az irigység szintje nem múlta felül a jóindulat szintjét, és az emberek egymásban nem a migránst keresték, hanem a szomszédot, a havert, a barátot.
Mire középiskolás lettem, addigra gyakoratilag megszünt a székkel-sámlival vándorló polgárok vonulása, nálunk is csak Virágh néni és testvére, a Stefi maradt meg vendégnek, akik ilyenkor felvonultak, hozták a világ legjobb sajtos stangliját és rózsaszín cukormázzal borított puncs-tortáját, melynek semmiféle szimbolikus jelentőséget nem tulajdonítottunk, csak kistestvéremmel befaltuk.


A televízió intézménnyé nőtte ki magát, szilveszteri műsora az egész ország érdeklődését lekötötte, mindenki bőszen kritizálta, pedig a szerkesztők minden évben vért izzadtak, hogy eleget tegyenek a rendkívül nehezen teljesíthető követelményeknek.
Nem könnyű egyszerre szórakoztatni a középiskolai tanárt és a tehenészeti brigádvezetőt, és ebben senki ne keressenn érték-sorrendet, mert egy jó fejőnő többet ér egy rossz tanárnál, mindössze nem biztos, hogy mindkettejük ízlése hasonló.
Mégis sikerült néha az attrakció, a hatvanas években pedig kimondottan jól sikerült műsoroknak örülhettünk, benne a szinte családtaggá vált bemondókkal, fatornyos kis falum büszkeségével, Takács Marikával, Tamási Eszterrel, a Savanyú Jóskának becézett Varga Józseffel,  a magát sajnos Orbán cselédjeként leamortizáló Kudlik Julival. 
De a neves és nagy művészeknek sem derogált szórakoztatni bennünket, emberek voltak talpig.
Aztán később a televízió háttérbe szorult, középiskolás koromban a szilveszter a házibuliról szólt...
Mambó magnóról, később Calypso, aztán a nyugati rokonoknak köszönhetően egyre jobb márkák, Beatles, Rolling Stones, Shadows, és jöttek már a magyar előadók is, a szilveszteri szórakozás elengedhetetlen részei...


Felnőttkorunkban a baráti kör jött össze szilveszterkor, kivéve, mikor változatosságra vágyva vacsorával egybekötött műsorra fizettünk be - például a Vörös Rák étterembe, ahol a vacsorán - minő meglepetés - rákot szolgáltak fel. én pedig hanyatt-homlok elmenekültem onnan.
Akárhogyan is, Budapesten a szilveszter elengedhetetlen eseménye volt az éjfél utáni ünneplés a Nagykörúton - ezrek és ezrek sétáltak, a hideg sem volt akadály, melegítettük magunkat belsőleg, és mindenki nyugodtan sétálhatott, nem volt nagy divat idegen nőket bunkó módon zaklatni.
Ma már azokhoz az időkhöz képest csendes a Nagykörút, új szokások jönnek, új ig
Régen papírtrombitákat fújtunk, meg ördögnyelvet, petárda nem volt divatban, a tüzijátékot is letudtuk augusztus huszadikán...
Igaz, nem állt rendelkezésünkre százhúsz televíziós csatorna, mégis talán jobban éreztük magunkat, mint mai utódaink, talán éppen ezért...


Azért remélem, majd néhány évtized múltán az unokáim is kellemes szilveszterekről tudnak beszámolni, mert néha kell egy kis gondtalan vidámság, kis oldott légkőr, játék, bolondozás.
És ha mellé csipetnyi szerelem is társul, akkor szép lesz az élet, még akkor is, ha a történelem nem kényeztet el bennünket.
Már csak egyet kell aludni, nosza hát fiatalok, és fiatal lelkű öregek, keresse meg mindenki a szórakozását, választék igazán van, éljetek, éljünk vele!
Lehet kezdeni a készülődést, például lehet egy nagyot aludni, hogy holnap mindenki bírja majd a gyűrődést!


:O)))

A FÁSULTSÁG ÉVE

Nincs ugyan még itt az ideje az év értékelésének, hiszen előttünk van még a szilveszter, de az biztos, hogy túl nagy változásra a választásokig már nem számíthatunk.
Nem a politizálásra való hajlam változott meg, hiszen akit ezidáig érdekelt a közélet, azt ezután is érdekelni fogja, csak hát a politizálás olyan játék, melyet akkor élvez művelője, ha legalább elméletileg hiheti, hogy hatása lehet az eseményekre.
Ha töretlen optimizmussal azt képzelheti, hogy ha sokan morognak ugyanazon okból, akkor a hatalom majdcsak meghallja azt, és legalább elgondolkodik a dolgon.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, ez a hatalom süket, mint a nagyágyú és vak is, ellenben a süketsége csak alkalmi, hiszen a pénz csörgését hibátlanul meghallja.
Úgyhogy, mikor labdázni hívják, akkor a vakok csörgőlabdáját pénzzel töltött zacskókkal helyettesíti az Unió.

Tulajdonképpen minden rendben van, hiszen ezt hallhatjuk a televízióból, ezt nyilatkozzák a miniszterek, miközben az egészségügy romokban hever, az oktatásügy pedig dögrováson van, de ezt nem látja senki, mert ebben az országban mindenki olyan, mint a francia férj, akitől azt kérdezte a felesége a postás alól: Drágám, akkor most nekem hiszel, vagy a szemednek?
Hát itt a szemének senki sem hisz, megaztán a látvány is más egy budapesti panel ablakából, mint egy zsákfalu putrijának fűtetlen szobájából, és bár sokszor a panel lakója is nyomorog, de nyomor és nyomor között azért létezik minőségi különbség.
Én csak azt nem értem, hogy a legnagyobb magyar református hogyan tudta ilyen alaposan elfelejteni emberi mivoltát, hogyan képes elfelejteni a fázó és éhező sokaságot, melynek életéért az Országházban kétszer is felelősséget vállalt.
Javult valamit a szegények helyzete?
Itt a hideg, legalább egy imát elmondhatna a ma éjjel megfagyó lelkekért, ha már úgy döntött, hogy a szegény ember lakása helyett a stadionok gyepét fűti...


De már ezt se nagyon emlegetjük, beletörődtünk, nekünk ezt dobta a gép.
Nagyapáméknak az első világháborút, apáméknak a másodikat, nekünk meg a rendszerváltást, de persze csak eddig, jöhet még rosszabb is, míg élünk.
A magyar társadalomnak úgy ötven évre befellegzett, csak az utóbbi huszonöt évben is olyan változásokon ment keresztül, melyek korrigálásához lehet, az ötven év kevés is lesz, és ha a választásokon bebetonozzák Orbánt, akkor azt se lehet tudni, mikortól kell majd számolnunk az ominózus ötven évet?
No, addig még sok víz folyik le a Dunán, hacsak be nem fagy, mert akkor a koronázást nem ússzuk meg - de, hogy ma is ugyanannyian folytatnak felsőfokú tanulmányokat, mint húsz évvel ezelőtt, ez azért sokat elmond jövőnk lehetőségeiről.
Persze Parragh inasiskolái addigra remek, sokoldalú esztegályosokat szabadítanak ránk, akik majd első osztályú csavarokat drehálhatnak a kőkorszaki gépeken, miközben a világ már a digitális forradalom eredményeként a munkaerő létszámának csökkentésével foglalatoskodik.
Hiába, megvan annak a maga bája, ha valaki a TSZ melléküzemágak felvirágoztatásában látja a jövő zálogát, persze termelőszövetkezetek nélkül.
Nem baj, a japán tud teát inni üres csészéből, mi meg tudunk libasültet enni liba és vöröskáposzta nélkül.


Közben pedig közömbösen nézegetünk ki bánatos fejünkből, hiszen kis pontok vagyunk mi egy felettébb hosszú mondat végén.
Nem, mégcsak kérdőjelek sem, és évszázad kell hozzá, meglehet, mire végre felkiáltójelek leszünk.

Kár értünk, magyarokért...


:O))

FÉKTELENÜL, ELLENSÚLYOK NÉLKÜL - AZ EGYENSÚLY FELÉ

Karácsonyra hozott nekik ezt-azt az angyalka a fa alá.
Kinek közbeszerzésen pár milliárdot, kinek hizlaldát, de egy biztos, ha a gátlástalanságukkal egyenes arányban nőne a Duna vízszintje, akkor már úgy nyaldosná a fejünk búbját, mint Orbán kezelés előtt a szája szélét...
Hihetetlen, ami itt történt, és még hihetetlenebb, hogy még ma is kommunistáznak itt sokan, akik talán még írni-olvasni tudásukat is annak a rendszernek köszönhették, mely még bukásakor sem deklarálta magát kommunistának, legfeljebb a fejlett szocializmus felépítésére vállalkozott.
Ha akármelyik "kommunista" potentát úgy lopott volna, mint a maiak, hát rárohadt volna a műanyaglakat, de nem loptak, mert a korabeli közélet messze nem erről szólt.
Hol van egy Lázár György lopási potenciálja egy Lázár Jánoséhoz képest, hol van a vagyongyarapodása, hol van az urizálása a bánatos utódhoz viszonyítva?
Kanyarban sincs.
Ki hallotta Kádárt olyan szemtelenül és nyeglén válaszolni akárcsak egy falusi alapszervezeti taggyűlésen is, mint ahogy Orbán megengedte magának az Országgyűlésben?
Miért ilyen Orbán?
Mert megengedheti magának, hiszen nncs semmi és senki, ami vagy aki meggátolhatná vagy megbüntethetné az ilyen viselkedést.


Pedig tulajdonkéáppen a kapitalizmus nincs rosszul kitalálva, csak éppen intézményrendszere üzemképtelen errefelé, ezer oknál fogva.
De a fő ok mégiscsak egy: ez egy olyan társadalom, melyben tízmillió ember folyvást csak jól akar járni, méghozzá nagyon, és bár tudja, hogy ezt csak a többiek rovására teheti, de ez nem érdekli - egy vállrándítással túlteszi magát rajta.
Ebből jönnek aztán az olyan bölcsességek, hogy aki akar, az dolgoz, a munkanélküli egy lusta dög, akit nekem kell eltartanom, forduljon fel tőlem az út szélén, és így tovább.
Kádár világában ez a társadalom viszonylag normálisan működött, de ennek csak egyetlen oka volt: a tízmillió beszari akkor sem mert ujjat húzni a hatalommal, csak éppen az a hatalom humanista volt és közösségi érdekeket képviselt.
Annak a fékje maga az eszme volt, mely nem a vagyont, hanem az embert helyezte a társadalom középpontjába.
Nem is tetszett sokaknak, mert alantas ösztöneiket korlátozta - a többség érdekében.
Aki a mai világról azt mondja, hogy ugyanolyan, mint Kádárt világa volt, az vagy sík hülye, vagy csak legitimálni szeretné a bűnözők hatalmát.
Beszélnek itt sokan a civilekről, mint kívánatos ellensúlyról, amiben igazuk is lenne, ha ezen nem a politika perifériáján toporgó, egymással is állandó harcban álló hatalomvágyók csipet-csapatát értenék, csupa-csupa kis Orbán, akiknek nem a rendszerrel van bajuk, csak képviselőikkel.
Ennyi kis bolsevik, mint ma, Magyarországon még Rákosi alatt sem volt...


Még mielőtt büszkék lennénk magunkra, hogy lám, milyen egyedit is prudukáltunk, a világ ugyanezzel a gonddal küzd, talán szocializmus európai bukása után kicsit más dimenziókban és más megjelenési formában.
A kapitalizmus elpofátlanodott, világszerte visszaszorultak a szakszervezetek, a baloldali pártok sem halmoztak sikert sikerre.
A Szovjetunió szétesése sem tett jót a stabilitásnak, az arab zűrzavart és a menekültek tömeges megjelenését is ennek köszönhetjük, mint ahogy a Balkán szétverését és a mérgező európai nacionalizmusok újjáéledését is.
A katonai erőviszonyok átmeneti megváltozása lehetővé tette a Nyugat számára, hogy több évszázadra visszanyúló terjeszkedési politikáját nagy intenzitással folytassa, megpróbálja Oroszországot beszorítani és destabilizálni, melyre természetes reakció volt a mai Oroszország Európai Unió és USA-ellenes katonai - politikai fellépése.
Ha valaki megkérdezné, hogy mi volt a legrosszabb dolog, ami a kapitalista világrendet érte az elmúlt fél évszázadban, akkor bizton állíthatjuk, hogy ez a szocializmus európai bukása volt.
Ha otthon nincs, aki féken tartsa a feleségének az első pofont lekeverő bunkó férjet, nem kell sok idő ahhoz, hogy a pofozkodásból rendszer legyen, kiterjesztve ezt a család többi tagjára is.
A kapitalista meg másként bánik a munkavállalóval, ha tudja: van egy másik társadalmi rendszer, melyben rá nincs szükség, mert a létbiztonság nála nélkül is adott.


Persze a világ olyan, hogy minden egyensúlyra törekszik benne.
A katonai erőegyensúly javulni látszik, az egypólusú világ már megszünt, a kapitalizmus túlkapásait meg majd megszelidítik a munkaerő-többlet és az automatizált termelés meglehetősen csúf viszonyai.
Százezer munkanélkülit még csak lehet kezelni, de egymilliárdot nem nagyon, a világnak el kell gondolkodnia a megoldáson.
Sok lúd disznót győz, tartja a népi bölcsesség, és a rengeteg éhes száj nem biztos, hogy a kapitalizmus dicséretét fogja zengeni...
Kivéve persze nálunk, ahol addigra már minden a Mészárosnak hívott Orbáné lesz, ő meg majd a kopogó szemekre rózsaszín szemüveget ad, a koldusok kalapjára pedig nemzetiszínű pántlikát köt, boldog mosolyt varázsolva bölcs népünk értelmes ábrázatára.
Aztán boldogan integetünk a karmelita kolostor erkélyén álló köpcös felé, ütemesen zengve: Éljen Orbán, éljen a nép!
És élni is fog - igaz, kenyéren és vizen, de kicsire nem adunk, hiszen látjuk, a szomszédunk már felfordult.
Magyarok vagyunk...


:O)))

CSŐDÖT MONDOTT ÉRTELMISÉG

Olvasgatom az ÉS karácsonyi számát, van benne tartalom rendesen, gondolatok özöne, nagy és nagyratörő nevek, egy-két új és rengeteg régi, ez utóbbi minősítés a gondolatokra is vonatkozik.
Kiművelt emberefők sokasága, akik még ma sem képesek stratégiát találni egy félművelt szociopata és többségében tahó, szolgalelkű sleppje ellen, de hát ez így van, mióta világ a világ.
A barbárok mindig legyőzték a kultúrát, az ember pedig olyan állatfaj, mely soha nem tanul semmiből, hiába áll a táplálkozási lánc csúcsán.
Táplálékának, például a libának vagy a gazellának a maga módján sokkal több esze van.
Igaz, hogy túlélési tankönyveiket rengeteg liba és gazellavérrel írták, de legalább az egymást követő nemzedékek tapasztalatai nem mentek kárba, messziről felismerik Semjént a susnyásban, vagy a lopakodó gepárdot, és azonnal megfelelő viselkedésre váltanak.

Az ember is rengeteg vérrel írta és írja saját túlélési tankönyvét, csak éppen azt felejtette el, hogy a túlélés a falkában rejlik.
Az egyed gyenge, de a falka erős.
Az emberek falkáját társadalomnak nevezzük, de valamiért - úgy tűnik - ez a falka alkalmatlan a tanulásra.
Talán az az oka, hogy az ember gőgös jószág, gőgösebb, mint Gúnár Gedeon, azt hiszi, hogy ami megtörtént már milliókkal és milliókkal a világtörténelem folyamán, az vele nem történhet meg, őt nem fogja a golyó.
Pedig dehogynem, de mire erre rájön, addigra már ott ül a nyakában egy zsarnok, aki ellen csak akkor mer lázadni, mikor már minden egyéb lehetőséget kimerített és valami véletlen folytán még életben van.
Persze akkor általában már késő, és ő többnyire egy keresztről nézegetheti valahol Capua és Róma között az alant vonuló győzteseket...


A társadalom nem egységes, vannak, akiket foglalkoztat a közélet és vannak, akik számára tökéletesen megfelel, ha valaki megmondja, hogy hogyan kell élni, mi a helyes, mi a helytelen - és ők vannak többen.
Ha kapnak egy szelet kenyeret, nem firtatják, miért jár másnak a föld, a termés, a malom, a pékség.
Akikenek meg kellene mondani, hogy mi a helyes, azokat értelmiségnek hívjuk, de a magyar értelmiség a történelem során még egyetlen egyszer sem töltötte be küldetését, sőt, tevékenységével maga is hozzájárult tűrhetetlen és tarthatatlan állapotok kialakulásához.
Beállt a zsarnokhoz talpnyalónak, tartotta a markát a baksisért, miközben el volt mindig ájulva saját nagyságától, brilliáns gondolataitól - körbeállva dicsérte a másik talpnyalót és lenézett mindenkit.
Ma sincs ez másként.
A hatalom pedig kihasználja ezt a helyzetet és eljátszadozik velük, szembefordítja őket egymással és elnézegeti, ahogy véres sebeket ejtenek egymáson, miközben lenézik a társadalmat, és plebejus gőggel lenézik a hatalom képviselőit is.

Szánalmas ez az állapot, jó vége nem lesz.
A szegényemberrel már csak a hatalom beszélget, ő ad neki célt, ő mondja meg, hogy ki az ellenség, jóllehet az ellenség éppen a hatalom, csak ezt nem veszi észre az egyszerű ember, mert teletömik a fejét maszlaggal.
Az értelmiség pedig, melynek dolga lenne az iránymutatás, szóba se áll a társadalommal, hanem beköltözik a Nagykörúton belüli elefántcsont-toronyba, és egymásnak mond roppant bölcseket, nem túl távolról pedig a hiéna kacagása hollik...
Hallik...
A nagy reményekkel várt rendszerváltásból egy csődtömeg lett, a csődöt mondott értelmiség pedig ott tapicskol a demokrácia-deficit mocsarában, csüdig a szarban, de még ma is finnyásan fintorog minden gyakorlatias megoldásra, ahelyett, hogy csendben receptet adna a demokrácia helyreállítására, ha volt itt egyáltalán valaha is ilyen.
Ha elolvasom az ÉS karácsonyi számát, sok okos gondolattal találkozom, sokféle elképzeléssel egy igazságosabb társadalomról, csak éppen a gyakorlatias megközelítés és az egységes fellépés minimuma hiányzik.
De az nagyon...

:O)))

Ps:

Hadd köszönjem itt meg a sok jókívánságot, mellyel születésnapom, az István-nap és az ünnepek kapcsán elhalmoztatok.
Sajnos december tizennyolcadikán meghalt a feleségem, ezért kértem rendkívüli szabadságot tőletek.
Nem szerettelek volna terhelni benneteket a saját bajommal, így ez úton köszönök mindent mindenkinek, akinek eszébe jutottam.

Köszönöm!

SZABADSÁGKÉRELEM

Kedves olvasóim, személyes gondjaim miatt kérlek benneteket, hogy számomra rendkívüli szabadságot engedélyezni szíveskedjetek - Karácsony után ismét szorgalmas leszek.
Megértéseteket kérve kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, békés, nyugodt, szép  napokat, kinek-kinek szeretteivel - vagy az emlékeivel!

:O)))

AZ ORSZÁG ÉRDEKE

Dühös vagyok.
Ennek oka a magukat demokratikusnak vélő pártok és pártocskák hozzáállása a hatalom újabb erőszakos és antidemokratikus eljárásához -  most éppen a Jobbikkal szemben.
A Fidesz ugyanis ki tudja választani , hogy melyik politikai formáció a legveszélyesebb hatalmára és azt támadja, míg az  ellenzék keblére öleli Orbán ügynökeit és belerúg abba, akivel érdekei átmenetileg egybeesnek.
Amatőrök vagy árulók - tessék választani!
Ezek a pártok és gittegyletek az elmúlt nyolc évben egyetlen egyszer sem voltak képesek ilyen egységesen fellépni a Fidesszel szemben, mint most a Jobbikkal szemben teszik.
Felemlegetik a Jobbik múltját, megtagadják tőlük a  politikai irányvonal megváltoztathatóságának lehetőségét, miközben  némelyiknek még politikai irányvonala sincs,  csak magasztos jelszavakat szajkóz és maga is a társadalom megosztásán ügyködik.
A mai politikai helyzetben ez az öngyilkossággal egyenlő.
A sok bávatag tünődés helyett lehetett volna esetleg mást is tenni, mint amit  nyolc éven át tettek - pntosabban nem tettek - ezek a pártok, és most sem azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kellene, hanem a diktatúra lebontása helyett a Jobbik kiszorításán serénykednek.
Megértem én, erre szocializálódtak, a társadalom jobbításának politikája helyett a hatalomért kapkodnak, de  még azt is eredménytelenül, mert lusták és tehetségtelenek.
A szocialisták elvesztették tömegbázisukat, a DK meg úgy örül, mint az öregember, ha végre sikerül neki pisilni, mert van - elméletileg - tíz százalék szavazójuk.
Nem lehet arra építeni, hogy majd húsz év múlva úgyis mi kerülünk hatalomra, és akkor majd mi mondjuk meg a frankót és akkor már el is jött a demokrácia.
A közbeszédet most egy  nulla százalékos párt elnöke tematizálja, azzal kezdve, hogy minden párt mondjon le néhány mandátumról egy fidesz-szatellit meg egy másik Fidesz-világrasegítette nulla százalékos baráti kör javára,   miközben az érdekeltek finnyás képpel, eltartott kisujjal állnak hozzá ahhoz a párthoz, amelyikkel aktuálisan egybeesnek az érdekeink.
Teszik ezt úgy, hogy tudják: a politika érdekekről szól, csak azt hiszik, hogy az ő egyéni érdekeikről - sajnos...
A Jobbik képviselői anélkül is  ott lesznek a következő parlamentben, hogy nekünk kellene betaszigálnunk őket, hogy ott aztán vígan harcolhassanak ellenünk, baloldali demokraták ellen...
A mieink meg baloldali és demokratikus érdekekről hablatyolnak, miközben elfelejtik, hogy a jelenlegi állapotok között nem a jobb vagy a baloldalnak van meghatározó és felülírhatatlan érdeke, hanem az országnak.
Ez az érdek azt követeli, hogy mindenki - m i n d e n k i - fogjon össze a szervezett bűnözés diktatúrájának megdöntése érdekében.
Vonatkozik ez a zsidókra és a cigányokra, továbbá a radikális jobboldali demokratákra és a magukat konzervatívnak tartó, komcsifaló jobboldaliakra is, mert ma ez a lábszagú rabló-diktatúra a legfenyegetőbb, halálos veszély a  jövőnkre nézve.
A sínek között  játszó gyereket is először elrántom a vonat elől, aztán ráérek  megpofozni - ha a sorrendet felcserélem, akkor mindenkit elüt a vonat.
Hitlernek sem kellett sok idő a német társadalom agyának átmosásához, a magyar társadalom agyát pedig már harminc éve áztatják a hülyeség mosólevében, innen sem lesz könnyű helyrehozni a károkat.
Magyarország egy van, ha nem akarunk száz kis enklávé foglyai és a diktatúra túszai lenni, túl kell lépni a pártvezérek ócska kis homokba pipiskéjén.
Félreértés ne essék, nem vagyok a Jobbik politikájának híve, de el tudom fogadni, hogy vannak időszakok, amikor az oroszlán és a gazella érdekei egybeesnek.
Addig kell együtt menni, és egy lépéssel se tovább, de addig kötelező lenne, hacsak nem akarjuk megöngyilkolni magunkat.
Gondoljátok meg, proletárok!


:O)))