NYELVESPUSZI ERDOGANNAK

Orbán váltott egy-két nyelvespuszit Erdogannal, a pepszinvizsgálat eredménye pozitív lett, ami nem is csoda, hiszen ő volt a világon talán az egyetlen, aki támogatólag helyeselte a törökök kurdok elleni invázióját.
Hiába, Nagyurunk páratlan a világon, leszámítva persze korunk Purgly Magdolnáját, a Család birtokainak kezelőjét, a Nemzet Mosónőjét.
Persze aztán a hálátlan népek kikezdték a Haza Görcsét, és elkezdték kritizálni roppant logikus és ésszerű lépését.
Egyszerűen nem értették, hogy egy kilencmilliós ország (melyből öt-hatszázezer embert ő üldözött el agyament politikájával világgá) migráció-ellenes vezetőjének  miért kell egy olyan katonai lépést támogatni, mely migránsok tömegeit eredményezheti.
Különösen akkor, mikor Erdogan még zsarolja is Európa államait, mondván, hogy ráereszti az Unió államaira a nála táborozó szíriai háborús menekülteket.
Egy ember ért csak itt a világpolitikához, tudjuk ezt már régen...

Természetesen Erdogan is magyarázza a bizonyítványát, ő azt mondja, hogy a török határok szíriai oldalán egy biztonsági sávot akar létrehozni, mely alkalmas arra, hogy odatelepítse a menekülttáborok arab lakóit, és ennek útjában állnak az ominózus területek lakói, a kurdok.
Ők ezidáig az amerikaiak támogatásával fegyverrel harcoltak az Iszlám Állam fegyveresei ellen, tönkretéve az Erdogan-család jól menő nyersolaj-bizniszét.
Most persze mindenki magyarázkodik, és Erdogan is országa biztonságára hivatkozik, amiben lehet is valami, hiszen azon a tájon él úgy húszmillió kurd, akik az elmúlt időszakok következményeként valamennyien nehéz szülés eredményei, hiszen állandóan elakadt a szülőcsatornában az újszülöttek kezében tartott Kalasnyikov, ha fiúk voltak, ha lányok - mindegy.
A kurdoknak hazájuk van, - ott, ahol laknak, de államuk nincs, és a térség országai nem is nagyon díjazzák saját államiságuk megteremtésére irányuló törekvéseiket.
Ők egyébként etnikailag sem illenek bele a térség népességébe, nem arabok és nem is törökök, hanem eléggé el nem ítélhető módon kurdok, akiknél a nők nem csak az aknamezőn mehetnek néhány lépéssel a férjük előtt, de az utcán is, ha olyanjuk támad. 

Orbán helyzete nem könnyű, itthon emelgetni kezdi fejét az ellenzék, a Bűnös Város odacsinált még a Várkerületbe is, szinte a manézs közepére, most kerülgetheti Nagyurunk a büdösség forrását, és szagolgathatja rendszere illatát.
És akkor még magyarázkodhat is, hogy miért Jumurdzsákot támogatja, miért nem a kurdokat, vagy ha már felhorgad benne a Brahmaputra-menti kipcsák, hát miért nem hallgat inkább, hiszen minket ez a menekült-kérdés úgysem érint, mióta kihúztuk azt a néhány kilométernyi tyúkhálót a határon.
Kurd legyen a talpán, aki át tud mászni rajta, ha siet a biztonságba.
A darázsfészket piszkálni soha nem volt bölcs ötlet, a darazsak, akik odáig oda sem figyeltek ránk, piszkálás esetén hirtelen ráébrednek, hogy fullánkjuk is van, és képesek alaposan helybenhagyni még egy olyan Világpolitikai Tényezőt is, mint a Nemzet Félesze.
Most az a mondás, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol felmerült, és - állítólag - éppen ezt teszi Erdogan, ezért kell őt támogatni.
Az Erdogan/Orbán féle ötlet az, hogy elkergetjük lakhelyükről - ha úgy tetszik, akkor hazájukból - a kurdokat, majd a helyükre betelepítjük a menekülttáborok arab lakóit, akik ettől kezdve pufferként szerepelhetnek a törökök és a kurdok között, megakadályozva a közeledést a szíriai kurdok és törökországi rokonaik között.
Tetszetős megoldás, a térség szokásainak megfelelően újabb ellentétek magvait hinti el, nem szólva arról, hogy a szír menekültek státuszán nem változtat semmit, csak annyit, hogy most Szíriában lesznek belső menekültek, lévén, hogy eredeti lakhelyük romokban hever, és ettől kezdve még a nemzetközi segítségben sem reménykedhetnek, hiszen szír állampolgárok Szíriában, éljenek boldogan és legyenek hálásak gondjaik megoldóinak és azok segítőinek.

Orbán -szokás szerint - hülyeségeket beszél, nem szólva arról, hogy miközben egyik végével a kurdok nemzeti önrendelkezése ellen beszél, a másik végével Erdély autonómiájáról szónokol, néha komoly dilemmát okozva, hogy atletikus teste melyik végén hordja a seggét...
A nemzetközi veszélyekről még nem is esett szó, pedig már a kurdokkal megállapodó szír csapatok is bevonultak az övezetbe, a szír hadsereg mögött pedig Oroszország áll, és csak Putyin szándékain múlik, hogy milyen fegyverekkel látja el őket.
Persze Putyin számára ez a helyzet optimális, az Unióban Orbán gerjeszti a feszültséget, a NATO pedig Erdogan briliáns lépései következtében bénul meg, hiszen miközben nekilátott harckocsival politizálni, menetből lecsinálta Trump fejét is.
Minden analógia sántít, de a helyzet emlékeztet a két világháború környéki időkre, mikor a népekkel úgy sakkoztak, hogy arról kódultak.
Trianon után elzavarták hazájukból az erdélyieket, a II. Világháború után a csángókat, majd helyet csináltak nekik a svábok kitelepítésével.
Csehszlovákia és Magyarország között lakosságcsere volt, harminc kilós batyukkal vándoroltak a szerencsések, akik legalább életben maradtak.
Másfelé sem volt jobb, a szudáétanémetek sorsa sem volt egyszerű, és Sztálin szerint nem létezett a krimi tatárok problémája, legfeljebb vagon-probléma létezett.
Putyin most hátradől és kávézgat, az amerikaiak törölgetik a sz@rt a fejükről, az Uniós politikusok szedik a fejfájás elleni tablettákat, Orbán meg bízik a magyar nép közismert, rendszereken átívelő önbizalmában, melynek ékes példája volt a bizalom, mely szerint az olajálság nem gyűrűzhet be hozzánk, emellett köztudott, hogy mi kívül tudunk maradni a világpolitikai problémákon.


Hogy Orbánnak, mint jó szociopatának nincsenek lelkiismereti problémái, azt már megszoktuk.
De egy egész ország nem lehet szociopata - gondolom.
Jó lenne, ha ennek hangot adnának politikusaink is...  


:O)))

ÚJ IDŐK ELŐSZELE

Hát akkor kapott Viktor egy rendes kis hasbarúgást.
Nagyon dicséretes, lehet okunk az örömre, az elmúlt tíz év alatt úgysem volt sok...
Legörvendetesebb a fővárosi eredmény.
A Fidesz-ellenes erők győzelme kétségbevonhatatlan.
Külön tetszik nekem, hogy az I. kerület - a Vár is elesett, a második kerületben sem sikerült megtartani pozícióját a Fidesznek.
Úgy tűnik, a budai kispolgároknak is elege van a hatalmaskodásokból, a lakáspanamákból, a hatalom pöffeszkedéséből.
Talán az is elképzelhető, hogy a helyieknek jobban tetszett a Vár kulturális központként, mint Horthy emlékhelyként, és talán a suttyót se találták kerület-konformnak a helyiek.

A vidéki nagyvárosok közül tízet elvitt az ellenzék, olyanokat is, ahol Orbán személyesen kampányolt a Fidesz mellett.
A falu maradt a Fideszé, amin túlzottan nem lehet csodálkozni, a nyolcvan éves Julcsa néni erényét Orbán védi leghatékonyabban a migránsoktól, emellett a közmunka és a kevés számú munkahely is fontos tényező.
Mint az augsburgi vallásbéke után tudjuk, cuius regio, eius religio - akié a föld, azé a vallás, és ez az 1555 óta eltelt rövid idő után sem változott nálunk, erre az Augsburgra mi folyamatosan rácseszünk...
És hát igen, a falvak zöme nem intellektuális fölényéről híres, az egyszerű ember pedig inkább a szívével gondolkodik, mint az agyával, ennélfogva inkább vevő a hazafias lózungokra, mint azok, akik a városokban élnek.


A feketeleves persze még hátra van.
Döbrögi megmondta közvetlenül a választás után is, hogy tudatában van annak, hogy a Fidesz többsége a megyei közgyűlésekben és a falvakban töretlen, ennek megfelelően fog a továbbiakban is politizálni, ami azért nem ad okot túl sok örömre.
És akkor itt van még az önkormányzati munka, melyben nehéz lesz megértetni a pártpolitikai elfogultságokkal átitatott képviselőkkel, hogy csak addig erősek, míg egy csapatban játszanak.
Annál is inkább, mert a Fidesz meglehetősen gátlástalan, és ha valaki kell neki, akkor azt iparkodik megvenni - a vételárat pedig hozzáigazítja a delikvens politikai súlyához.
Ne legyenek illúzióink, ez nem a Grál-lovagok országa, erre a Borkai-ügy a legjobb példa.
Itt, ahol ügyet csináltak abból, hogy egy rendező egy színésznő-jelöltet állítólag a csúnyájával ijesztgetett, most nem ügy, hogy valaki lopott pénzből"rendezett" pornó-videó szereplője lesz, és ebben a pornó-videó másodlagos, csak eszköz a közpénz-lopás feltárásához.
Erre most a választók tapsa adja az ütemet a polgármesteri akcióhoz.
Hogy a győriek nem prűdek, az biztos, de az is biztos, hogy túl sok eszük sincs.


Arra kell számítani, hogy a szirénhangok után Orbán megpróbálja szembefordítani egymással az ellenzék pártjait - az oszd meg és uralkodj elvének megvalósításában Röfi felülmúlhatatlan.
Persze ő sem lesz örökké legyőzhetetlen - egyszer csak elindul lefelé a lejtőn, és azt hiszem, ez az önkormányzati választás lehetne az első lépcsőfok a lefelé vezető úton.
Reménykedjünk.
Gratuláljunk a győzteseknek és adjuk meg nekik a száz nap türelmet, aztán kérjük rajtuk számon az ígéreteiket.


Sok sikert a munkájukhoz!


:O)))

ORBÁN MIGRÁNSOKAT GYÁRT

Az Unió levélben akarta felhívni a törökök figyelmét arra, hogy a szíriai kurdok elleni háború milyen veszélyeket hordoz magában.
Ahol háború van, onnan menekülnek az emberek, ezt a törökök jól tudják, hiszen náluk majd hárommillió menekült él, aki annak idején az iszlám állam és a szíriai rezsim elől menekültek el, mivel a fiatalok mindkettőt veszélyesnek ítélték jövőjükre tekintettel - a háborúhoz ugyanis katonák kellenek.
De menekültek a bombázások elől, az ellátás összeomlása következtében, családféltésből és még ezer okból.
Most sem lesz ez másként, talán annyi a differencia, hogy akik a törökök elől menekülnek, azok nem fognak a törököktől menekült-státuszt kérni, ezért komoly a veszélye annak, hogy Európa más országai felé fordulnak.
Miután nálunk nincs különbség a menekült és a kivándorló között, egységesen illegális migránsnak nevezik őket, ezért minimálisan is nevetséges a magyar kormány vétója a tervezett levél ellen, és ezen az sem változtat, hogy a török támadás megindítása után aláírták a levelet.


Törökország számára a háború óriási kockázattal jár, körülbelül olyan, mint lőporoshordón ülve pipázni, de Erdogan számára megváltás lehet, ha a meglevő társadalmi és politikai feszültségeket a hazafiasság illúziójával álcázhatja - régi, bevált taktika ez, belpolitikai problémák megoldása mások ellen indított háború segítségével.
Ez a háború tovább élezi a török-kurd ellentéteket, és tovább erősítheti a kurdok saját állam iránti vágyát.
Negyvenmillió kurd él négy államban, melyen az IS elleni harc annyiban változtatott, hogy jelentős területek kerültek kurd ellenőrzés alá, gyakorlati autonómiát biztosítva az ott élőknek.
Törökországban húszmillió kurd él, és bár Erdogan diktatúrája kemény, de látott azért már olyat a történelem, hogy a legkeményebb diktatúra ellen is fellázadtak, nem szólva arról, hogy még a legkeményebb diktátorok is halandók.
Trump az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveresek feje fölül vette el az ernyőt, tudva tudván a török szándékokról, ami nem erősíti a térségben az Amerika iránti bizalmat.
A politikai vákumot pedig valaki be fogja tölteni, és ez nem biztos, hogy a törököknek, vagy az amerikaiaknak tetszeni fog.
Valódi eredményt csak egy önálló Kurdisztán hozna, de ebben nem érdekeltek azok az országok, melyekben a kurdok jelenleg élnek, nem érdekeltek a konzervatív muszlim országok sem, melyektől idegen a kurdok vallással és a nőkkel kapcsolatos álláspontja, nem érdekeltek a nyugati nagyhatalmak sem és Oroszország sem, mely Szíriában elsősorban a haditengerészete számára fontos támaszpontját félti, és amely Törökországgal meglehetősen ambivalens kapcsolatban van.
Emellett fontos számára az iszlám fundamentalizmus gyengítése is.
A térség pedig - a csillagok oroszok számára kedvező együttállása esetén - befolyásuk kiterjesztésére is alkalmas lehet - az amerikaiak - minden ezzel ellentétes propagandájuk dacára - ellenszenvesek a térség lakói számára, akik számára az amerikai fellépés a várt jólét helyett csak halált, zűrzavart, rombolást hozott.
Mindenesetre erre a helyzetre katonai megoldás csak átmenetileg létezik, a valódi megoldás csak politikai lehet, de ez manapság nemigen körvonalazódik.


Orbánnak jól jönne néhány tízezer migráns a határaink mentén.
Ha Erdogan akarja, bármikor fel is mutathatja ezeket, hiszen a törökök számára ez nem tétel, és ha ezzel tudják viszonozni a szívességet az uniós magyar vétóért, hát nem fog gondot okozni kielégíteni a magyar igényeket.
Orbánnak jó orra van a tömeghangulat megítéléséhez, már most is nyugtalan, de ha elveszti Budapestet, elesik Győr és Szegeden marad a jelenlegi polgármester, akkor várhatólag hisztériás rohamot kap, törvényeket fog módosítani, a városvezetés nyakába fogja ültetni megbízható embereit, és eldugja a pénzesláda kulcsát, majd elzarándokol Grazba.
Mindenesetre az ellenzéknek célszerű lenne kihasználni a jelenlegi helyzetben rejlő ellentmondásokat, megmutatni, hogy Orbán az az üveges, aki éjszakánként csúzlival lövöldözi az ablakokat, hogy ne maradjon munka nélkül.
A Borkai ügy segítség lehet abban, hogy a laikus számára is felismerhető legyen Orbán szavai és tettei között az ellentmondás, és akkor a következő választáson az Isten se menti meg a bukástól.
De addig még van hátra néhány év, melyeket át kellene gürcölni, nehéz körülmények között, kedvezőtlen terepen, de szívósan.
A remény hal meg utoljára...


:O)))

SZÁNALMAS ORSZÁG SZÁNALMAS POLITIKUSAI

Hát akkor válasszunk polgártársak, válasszunk!
Ki az egyik polgármestert, aki megbánta tettét, ki a másikat, aki éppen most szánja-bánja, amiről a média hangos, és akit teljes valójában látni lehet akció közben!
Azért hátulról készült róla a felvétel, hogy tudjátok miről beszél, mikor majd azt mondja, hogy bátran kinyalhatja mindeni a seggét - legalább lássátok, mit kínál a magyar választópolgárnak!
Hát tessék, tessék, a magyar társadalom elitje mutatja be szabadon választott gyakorlatait, a magyar társadalom pedig vevő rá, de nem is akármennyire.
Nem csoda, hiszen bármelyik pornóoldal fizetne is a tartalomért, mégha a felvétel színvonala amatőr is kissé.
Viszont meg lehet nézni erkölcsi aggályok nélkül, hiszen nem pornót nézünk, hanem politikát, és ha közben valakinek eszébe jut a felvételről valamelyik izgalmas élménye a dicső múltból, hát az tiszta haszon: fele munka, dupla siker.


Szokás szerint a helyzet már megint Életünk Megédesítőjének kedvez - beszéljünk inkább a kanos vazallusról, mint jelöltje döngő pofáraeséséről az Unióban.
Előbbit még protestáns puritanizmussal elítélheti, az utóbbit viszont nehéz letagadni.
Természetesen azonnal előkerülnek ilyenkor a magyar valóság ismerői, akik elmondják, hogy nem csak kefélt, de lopott is a delikvens, mert a luvnyákat uniós forrásból fizette, merthogy az ilyesmit úgy kell elképzelni, hogy az Unió egy tarisznya €urót a magyar polgármester kezébe nyom, az meg fel-alá járkálva osztogatja a pénzt, majd ha marad belőle, abból városa közepén felállítja az Ismeretlen Prostituált életnagyságú emlékművét - megbecsülése jeléül.
Ez persze mindkét oldalon érzelmeket vált ki, de a konklúzió ugyanaz: az állítás hazug, és különben is, a mi kurvánk szebb...
Persze nem kétséges, lehet fizetni pályázaton keresztül is, csak pályázni kell, aztán jön a bizottság és elbírálja, hogy lehet-e vissza nem térítendő támogatást adni feltörekvő ifjú vállalkozóknak a homlokhorpasztás új technológiájának kifejlesztéséhez.
Ez persze további szereplőket von be a történetbe, mely a civil életben általában kétszemélyes - Apu lecsíp a fizuból és odaadja azt Olgának, a híd alatt, aki ennek fejében boldoggá teszi - de politikuséknál ehhez kell még egy-két "közeli vállalkozó", akik a megfelelő körülményeket és a repedtsarkú asszisztenciát biztosítják - majdani előnyök reményében.


Felmerül a kérdés, végül is hányan sárosak egy ilyen történetben?
Szerintem mindahányan azok vagyunk, hiszen hagytuk és hagyjuk elpofátlanodni a magát elitnek tartó büdöstalpú népséget, akik jódolgukban és sérthetetlenségük tudatában már mindent megengednek maguknak, és ezek közül csak a lista legvégén található a szextett a yachton, merthogy az erkölcsnek csak igen iciri-piciri része a szexuális erkölcs.
Igaz, nagyon szórakoztató tud lenni ezen csámcsogni, de hát az ember már csak ilyen, ezt ismeri, tudja, hogy miről beszél, míg ha az áramszolgáltatók pofátlan lenyúlásáról esik szó, akkor semmiféle összefüggést nem lát az áram ára és a különféle közbeiktatott pénzcsapoló konstrukciók között.
Az áram a konnektorból jön, és ameddig jön, addig nem érdekel szinte senkit, hogy ki kezeli a főkapcsolókat.
Magyarember önző és szűklátókörű, hogy általában még ostoba is, utóbbi meg azért van, hogy ha belenéz a tükörbe, ne lógassa fel magát menten.


Végül még egy megjegyzést: Szívből utálom az árulókat.
Legyen Geréb, legyen Hegedűs hadnagy az Egri csillagokból, legyen szocialista nagyasszony, liberális ügyvéd - mindegylófax.
Semmivel sem különbek, mint akiket elárulnak, hiszen a magyar korrupciófogalom is arról szól, hogy korrupció az, amiből téged kihagynak, és a felháborodásod erőssége az említett összeggel egyenes arányban van.
Hogy egy országban a helyhatósági választások a polgármesterjelöltek farkáról szóljanak, hát ez meglehetősen kiábrándító.
Különösen akkor, ha a helyi képviselőjelöltek fantáziája csak odáig terjed, hogy idén ismét megígérik, hogy lesz majd járda a Csépi úton, és ez sacc/kb elég is a győzelemhez.
Igénytelen a társadalom, még érintőlegesen sem ismeri a demokráciát, a vitáról azt tartja, hogy az veszekedés, amiben annyiban igaza is van, hogy itt a vitakultúrát a suttyók határozzák meg, és ez nagyon kevés embernek fáj.
Az is baj, hogy ezen nem lehet hétfőről-keddre változtatni, a bunkóból nehéz szentképet faragni.
Legyünk hát türelmesek, és ne örvendezzünk túlzottan azon, hogy a szomszéd tehene is döglődik.
A tejeskanna közös...


:O)))

MEGVEZETETT MÁRTÍROK

Mártírok.
Olyan emberek, akik életüket adták egy eszméért, egy álomért, olyanért, mint például a szabadság, vagy a haza, esetleg a hit vagy az emberiség.
Sok esetben abban a hitben, hogy harcuk győzedelmeskedhet, de volt olyan is, hogy tudatában voltak elkerülhetetlen bukásuknak.
Természetesen olyan is előfordult, hogy olyan emberekre aggatták ezt a jelzőt, akik nem érdemelték ki, csak éppen rosszkor voltak rossz helyen, esetleg magánérdekek  mozgatták őket, vagy mások manipulálták őket saját, önös érdekeik érvényrejuttatása érdekében.
Holnap például az aradi vértanúkról emlékezünk meg, akik a magyar népért, esetleg a világszabadságért adták életüket, mint a magyar szabadságharc katonai vezetői, tábornokai.


Bonyolult politikai helyzetben vértanúvá válni gyorsan megy, az események sokszor áttekinthetetlenek, ami ma jogszerű az holnap jogszerűtlen, ami ma szabadságharc, az holnap esetleg egyszerűen lázadás, a törvényes rend felforgatása, a legitim hatalom elleni felkelés.
Az ilyesmit egyetlen hatalom sem szokta eltűrni, és azt hiszem, hogy a hatalom jogát saját önvédelmére kétségbe vonni - igencsak nevetséges lenne.
A hatalom ugyanis attól hatalom, hogy erő áll mögötte, minimálisan is katonai erő, de sokszor még a legitimációját sem lehet kétségbe vonni, vagy csak mindenféle körmönfont jogászkodással, megpocsékolva a józan ész követelményét.


Természetesen fennáll ez a helyzet az aradi vértanúk esetében is, hiszen  a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom részeként létezett, a felkelés a Habsburgok ellen maga volt a felségárulás - főbenjáró bűn, ha ezt katonaember követte el.
De akkor is, ha civilként került az események középpontjába, és így vett részt a hatalom elleni lázadásban - a fejét kockáztatta.
Nem kétséges, minden felkelés, lázadás létre akarja hozni a maga legitimációját, azon iparkodik, hogy tettét ne csak erkölcsileg helyesnek, de jogszerűnek is tüntesse fel, biztosítva ezáltal a lázadó helyett a honvédő minősítést.
Nem szokott sikerülni, a mi történelmünk során egyszer sem sikerült, legfeljebb a helyzet konszolidálása után a követelések egy részét a lázadást leverő hatalom saját intézkedéseként bevezette vagy elfogadta, de ez azokon, akiket az aradi erődben kivégeztek, már nemigen segített.
Kár, mert 1848 mártírjai - ellentétben más kor forradalomárnak aposztrofált lázadóinak nagy részével - tisztességes, becsületes emberek voltak, akik őszintén hittek ügyük igazában, és még mellesleg se fosztották ki a Divatcsarnokot.


1848 mártírjai nem a magyar szabadság, hanem Kossuth Lajos mártírjai, akik mellé a magát kormányzóvá tevő nagy hazafi azért nem állt oda, hanem szakállát levágva, hóna alatt a kincstárral és a koronával, női ruhában, farokfelcsapva rohant az emigrációba.
Én ugyan inkább az objektív felelősség híve vagyok, de azt hiszem, hogy azért a szándék is méltányolható, a mártírok szándéka pedig az volt, hogy a népek szabaduljanak ki a birodalmak szorításából, szabaduljanak meg a Habsburgoktól és hozzák létre saját nemzetállamukat.
Természetesen azt a kor politikusai nemigen gondolták, hogy ezzel az ambíciójukkal a saját torkukra csomózzák a kötelet, szemük előtt csak a saját szemétdomb képe lebegett, melyen a kakas szerepét majd ők tölthetik be.
Sajnálatos, de ugyanerre törekedtek oláh, tót, rác, horvát és szlovén kollégáik is,  természetesen ki-ki  saját országát a többiek rovására bővítgetve.
Azok, akik ezt a politikát támogatták, alaposan megágyaztak Trianonnak, és még ötven év múlva se jöttek rá, hogy szakadékba vezetik az országot, mint ahogy a mai Magyarország politikusainak egy része sem képes felismerni a világpolitikai tendenciákat.
Ők a lopott holmival megrakott Trabantok az autópályán, akikkel mindenki szembe jön.


Ezek a kalandok igénylik a tömegtámogatást, a tömeg meg olyan nemegyszer, mint a birka - arra megy, amerre terelik. Aztán persze csodálkozik, meg méltatlankodik, hiszen ő egészen másként képzelte - de akkor már többnyire késő.
Ezért is lenne fontos, hogy tanuljunk a mártírok sorsából, elsősorban azt, hogy ne engedjük magunkat manipulálni, félrevezetni, és ha felhangzik valahol a haza" szó, azonnal kezdjük el vizsgálni, hogy kinek, milyen érdeke van mögé rejtve.
Aztán döntsünk, lehetőleg jól.
Az aradi vértanúkra pedig emlékezzünk mint tisztességes emberekre, akik jó ügyet véltek szolgálni, és ezért életüket adták.


Nyugodjanak békében!


:O)))

CSÓTÁNYOK POLOSKÁKKAL

Watergate - egy hotel Washingtonban, ahol Nixon elnök kampánycsapata illegális információgyűjtést folytatott, lebukott és a történet Nixon lemondásához vezetett - igaz, csak azután, hogy megnyerte a választást.
Kapott ugyan egérutat, de ettől kezdve egy senki lett az amerikai politikai életben.
Pedig nem is lopott, nem épített ki önkényuralmat, nem üresítette ki az amerikai politikai intézményeket, ellenben az amerikaiak nem szokták megbocsájtani, ha valaki a jogaikra tör.

Minap nálunk is kiderült, hogy a képviselői irodaházban lehallgatták az ellenzéki politikusokat, a lehallgatott szövegeket pedig fel akarták használni a választási kampányban, le akarták járatni az ellenzék politikusait, ezzel befolyásolni kívánták a választás eredményét.
A kutya nem ugat utánuk, nem háborodott fel az ország, természetes dolog az, hogy akik majd téged képviselnek, azokat a hatalom kézben akarja tartani, le akarja járatni, esélytelenné akarja tenni.
Mondhatnánk azt, hogy az ellenzéki politikusok saját magukat járatták le meggondolatlan fecsegésükkel, de persze egy zártkörű beszélgetés során az ember nemes felháborodásában mond ezt-azt, és amit mond, azt nem a nyilvánosságnak szánja.
Aztán vagy igaza van, vagy nincs - sajnálatos, hogy általában az első opció a nyerő, de ezt bizonyítani is illene, az pedig nem egyszerű, így aztán aki a megfelelő tényanyag birtokának hiányában hivatalos fórumon meggondolatlanul dumál, az hamar bajba kerülhet.
De ettől persze még a tolvaj az marad, aki volt, viszont sejtésekre és sejtetésekre nem lehet politikát építeni, különösen pártpolitikát nem, ezért sok megalkuvást inkább kompromisszumnak hívnak, hiszen egyik párt sem írhatja elő a másiknak, hogy ki legyen az a személy, akivel együtt szeretne működni.

Mindenesetre a csontvázak kidőlésének időszaka a választások utolsó heteire esik, ahol lehet bekenik az ellenfél irodájának ablakát szarral, ahol lehet, az ellenfelet is.
Előráncigálnak sokéves történeteket, a sikeres polgármestert szexuális ragadozónak próbálják bemutatni, az aktuális hatalomnak nincsenek gátlásai.
Remélhetőleg azért marad annyi józan esze a választónak, hogy átlát ezeken a gyermeteg próbálkozásokon, és lök egy aprót a zsírmalac rendszerén, hátha végre elindul lefelé a lejtőn.
Természetesen csodát nem lehet várni, hiszen a választók egy része ma már teljességgel közömbös a korrupció iránt - lop mindegyik, hát lopjanak, csak én is hadd lophassak, ha hozzáférek valamihez a nagy tülekedésben.
A demokrácia megcsúfolását pedig a választók egy része értelmezni se tudja, hiszen fogalma sincs annak mibenlétéről.
A tetejébe Izaurán szocializálódott, viselkedését a könnyzacskója állapota irányítja, ha a gaz Leonciót behelyettesítik neki a hálátlan Nyugattal, az orosz medvével vagy a sorssal, akkor mindent elborító hazafias érzelmek kerítik hatalmukba, ezek pedig tradicionálisan a jobboldalt juttatják vezető szerephez. 
Hiszen itt mindenki hazafi, mindenki keresztény, aki meg nem, az vacillál, hogy magyar-e ő egyáltalán, és hát lássuk be, minden oka meg is van a töprengésre, még akkor is, ha a hatalom óvodás módszerekkel a németek nyakába akarja varrni a felelősséget.


Nagyon sokáig reménykedtem abban, hogy a népben felülkerekedik a józan ész és világgá kergeti ezt a tolvaj bagázst, de ma már nehéz lenne hinnem ebben.
Barátaim mondják is, hogy ezeket békés úton már nem lehet eltávolítani, és persze nagyon örülnék, ha ez a választás adna erre valamiféle cáfolatot.
Sajnos, egyre többször jut eszembe Ceaușescu, a Kárpátok Géniusza, akit végül egy forradalomnak nevezett puccs távolított el a hatalomból és az életből is, de a puccs során a nép azért lelkesen tapsolt - valószínűleg ez a momentum egy hasonló esetben nálunk hiánycikk lenne, és nem azért, mert annyira szeretik a Budai Várszínház lakóját, aki mostanában kenetesebb, mint valaha és undorítóbb is, de nálunk tradíció a beszariság.
Itt mielőtt valaki leköpné, térden állva menne még a ravatalához is, és hosszan hallgatózna a szíve táján - hátha él és akkor mi lesz?
Jó lenne jó eredményeket elérni az önkormányzati választásnak nevezett szimpátia-szavazáson, merthogy ez nem választás, az biztos, az önkormányzatiság pedig halott kifejezés.
Most persze folyik a pénzszórás szívlapáttal, de közben azért mutatkoznak már a jelei annak, hogy a pénz nem oda megy, ahol arra a legnagyobb szükség lenne.
A dagadt sportgéniusz egy olimpiával akarja beírni magát a történelembe, csak ezt felejti el összeszámolni, hogy hány halott árán akarja ezt megvalósítani, de hát Nérót a római császárt sem érdekelte a polgárok sorsa, amikor - a legenda szerint - ihletszerzés céljából felgyújtatta Rómát...


Azért menjetek el választani, és gondoljátok végig, kire adjátok a szavazatotokat, mert bármennyire furcsa is, tétje van a szavazatotoknak.
A változások nem jönnek gyorsan, a győzelmet apró lépésekben kell elérni.
Ez a korrupt, korszerűtlen rendszer nem tartható fenn huzamosabb ideig, törvényszerűen buknia kell.
Persze nem lesz egyszerű időszak, a rabló tíz körömmel védi majd a zsákmányát, de persze sok lúd disznót győz, mondja a népi bölcsesség.
Ahogy szokták mondani, azt már tudjuk, mi lesz, csak azt nem tudjuk, addig mi lesz...


:O)))

SOKAT MEGÉLTEK DILEMMÁJA

A mi politikusunk

Elspekuláltam - időm éppen van - eltelt harminc év a rendszerváltás óta, mit hozott ez a nem kevés idő az országnak?
Rendben van, szabadok lettünk, habár elnézegetném (de azért inkább nem...), hogy mit jelentene ez a szabadság egy katonapolitikailag kiélezett helyzetben.
Demokratikus ország lettünk, ami szintúgy érdekes képet fest időnként.
Csatlósok voltunk, csatlósok lettünk, csak remélni lehet, hogy adott esetben a nyertes oldalon
Ha ma élne Petőfi, igencsak sokat kellene törnie a fejét, hogy melyik költeményét vonatkoztassa ránk, - a kutyák, vagy a farkasok dalát?


Merthogy bár a kutyák ezt éneklik:
"Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk

Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!"

No, de érvényes azért a farkasok dala is:

"Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Hegel (?) tétele, - a szabadság a felismert szükségszerűség - társadalmi szinten ma igen érdekesen érvényesül, miután éppen szemben haladunk a világ fejlődésének autópályáján a forgalommal.
Avas, túlhaladott és a mai korral ellentétes társadalmi berendezkedést próbálunk megvalósítani szent buzgalommal: kormányzó urunk a királyi várban székel, miután megebédelt a Karmelita kolostornak elkeresztelt színházban, az állandónak szánt díszletek között.
Ez a mai keresztény nemzeti kurzus az a második megjelenése a tragédiának, mely ma már - ha szerencsénk van - komédia marad, habár a nemzetközi körülmények igencsak veszélyessé teszik a tűzzel való játszadozást.

Kiteljesedett a demokrácia, mondják, miközben a társadalom olyan képviselőket választ, milyenekre a kutyámat se bíznám.
Az Országgyűlés éppen olyanná silányodott, mint a Kádár korban volt, azzal a differenciával, hogy mostanában nem bíbelődnek a törvények előkészítésével, nincs társadalmi vita, ma már fórumok sincsenek, melyeken meg lehetne vitatni a törvényjavaslatokat, merthogy javaslatok sincsenek, csak egyéni képviselői indítványok, hatástanulmányok nélkül.

Az értelmiség krémje - Németh Szilárd, esetleg Kósa Lali - beterjeszt, a Parlament elfogad oszt kuss!

A rendszerváltás előtt - igaz, a pártállam keretei között - voltak mindenféle fórumok, a nyolcszázezer MSZMP tag véleményt formálhatott, horribile dictu a véleményét figyelembe is vették és beépítették a törvénykezésbe, a nagy társadalmi szervezetek véleményezték a javaslatokat, szakszervezetek, - a különféle szakmai szervezetek, Tudományos Akadémia kifejthették nézeteiket a tervezetekkel kapcsolatban - igaz léteztek nyilvános tervezetek.
Fejlődött a társadalom a rendszerváltás óta?
Javult az egyes társadalmi csoportok helyzete?
Egynek feltétlenül: a felső középosztálynak javult, merthogy a mai kurzus ezt a társadalmi réteget tekinti bázisának,  ők azok, akik az asztal lábánál boldogan zabálják az odavetett csontokat, merthogy nekik az is elég.
Nyertesnek tekintik magukat és nem érzik, hogy milyen veszélyes ez a játék.
A magyar falu gyakorlatilag halott, a nyugdíjas paraszt fogalmát bátran ki lehet vezetni az értelmező szótárból, a nagycsaládosok fogalmát is bátran behelyettesíthetjük a felső-középosztály nyúlanyóival, apu leírhatja az adójából szexuális tornamutatványainak hozadékát, a többi meg a cseléd dolga.

Hogy az emberek itt egyenlőek lennének? 

Ugyan már!
A társadalom mára visszafordíthatatlanul szétszakadt, a felső kasztba tartozók élik a maguk elkülönített és az átlagember számára elképzelhetetlen színvonalú életét, a középosztály meg abban a hitben ringatja magát, hogy attól, hogy ő megél, minden rendben van, és kézzel-lábbal iparkodik elhatárolni magát a nyomorultaktól, merthogy azok miért nem dolgoznak, ugye.
Pedig a szétszakadt, atomjaira hullott társadalom komoly veszélyeket rejt, a karib-tengeri modell, melyben négyméteres kerítések mögött őr ül a kert közepén, puskával a kezében nincs túl távol társadalmunktól.
És lehet ugyan a nincsteleneket egymás ellen fordítani, de ez csak ideig-óráig kivitelezhető.
Aztán az is kérdéses, mikor jön el az a pont, mikor saját őreik tesznek pontot vezetőik pályafutására, van erre elég példa a történelemben a pretoriánus gárdától kezdve a különféle forradalmakig.

Jobb ma gyereknek lenni?
Lebutított oktatással maximum a betanított munkás léte felé haladni nem valami túlzott élvezet, a szülő pedig bátran kalkulálhat azzal, hogy a gyermeke soha nem tud kilépni a csicska-létből.
A cseléd gyerekéből cseléd lesz.
Merthogy például a felsőoktatás felvételi követelményébe beépített nyelvvizsga kimondottan azt a célt szolgálja, hogy a pórnép pereputtyát távol tartsák a tudástól, hiszen a keresetek nem teszik lehetővé, hogy a drága nyelvoktatást az "alsóbb néprétegek" megfizessék.
És így tovább, lehetne a példákat még sorolni, miközben épülnek a stadionok, Orbán olimpiát akar rendezni, minden aggály nélkül lesöpörte Budapest térképéről a műemléki értéket képviselő  Népstadiont, mint a mesebeli Fanyüvő irtja a főváros fáit, és olyan helyre kis diktatúrát rittyentett, mely Kádár korában legfeljebb az utópiák birodalmában létezett.

Az is diktatúra volt persze, de tízmillió magyar diktatúrája, a mai meg tízezeré.,
1956 után kétszázezer ember ment világgá, zöme gazdasági okokból, mostanság meg hétszázezer, úgy, hogy a kutya se ugatott utána.

A rendszerváltás során mindenki jobbat várt, de a népi bölcsesség - jobb sose jön - már megint beigazolódott.
Igaz, ma utazhatsz - ha van rá pénzed.
Tanulhatsz - ha van rá pénzed.
Gyógyíttathatod magad - ha van rá pénzed.
Lakásod is lehet - ha van rá pénzed.
Pénz beszél - a kutya ugat.
Ennyit Petőfiről meg a magyar nép fékezett habzású farkasairól...


:O)))

EMANCIPUNCIK

A közelmúlt veszteséglistája egészen megdöbbentő, szinte egyszerre halt meg Konrád György, Rajk László - az ifjabbik - és Marton László, aki maga volt a Színház.
Konrád - a rendszer szerencsétlenségére - Budapest díszpolgára volt, így a Főváros kénytelen volt saját halottjának tekinteni, és a temetéséhez a megfelelő körülményeket megteremteni.
Rajk László sem volt a rendszer - egyik rendszer kedvence sem, pedig ő készítette a rendszerváltás újratemetéseinek látványtervét, hacsak azóta ki nem derült, hogy azt is a neves szónok tervezte meg...
Rajk édesapja révén került be a történelembe.
A család az újratemetésekben felettébb járatosnak számít, az 1956-hoz vezető út egyik fontos állomása volt az idősebbik Rajk és társai újratemetése - itt mondta állítólag egyik harcostársa: Szegény Laci, ha élne, de belénk lövetne!
Mindenesetre a sor legproblémásabb tagja kétségkívül Marton László, akit állítólagos szexuális visszaéléseiért sikerült lemondásra kényszeríteni, és a bulvár eszközeivel megalázni, szinte boszorkányüldözés áldozatává tenni.
Azon spekuláltam, hogy ez a szituáció hozzájárulhatott-e, és ha igen, akkor mennyiben járulhatott hozzá betegsége kialakulásához, végső soron halálához.
Sajnos ezt a költői kérdést - hiszen a konkrét esetben egzakt válasz nemigen adható - feltettem a facebook-oldalamra is, ahol aztán kaptam hideget-meleget, minden voltam, csak úrifiú nem, pedig én csak kérdeztem, nem állítottam semmit.


Az eset akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor nyugaton a "me too" gyűjtőnéven emlegetett kampány folyt - a szereposztó díványok virgonc művésznői még egyszer magukra akarták irányítani a reflektorfényt, elrebegve utolsó főszerepüket a maguk által írt - de legalább is társszerzőként jegyzett - drámában.
Erre a vonulatra kapaszkodott a középszerű rendező és társa, a középszerű színésznő, akik ha a tehetségük olyan jó lett volna, mint az ütemérzékük, ma saját szobrukként állnának a világot jelentő deszkákon.
Az ellenfél megválasztása nagyon fontos, hiszen ha magas státuszú ellenfelet sikerül választanod, akkor az téged is megemel - ez az az ember, aki seggberúgta a Császárt! - suttogják a hátad mögött és csodálnak a bátorságodért, miközben az, hogy igazad volt, vagy nem, teljességgel lényegtelenné válik.
Marton a színház világában nagy ember volt, akik vádolták, azok a kultúra szakmunkásai, említésre sem érdemes művészek voltak, de a kor nekik kedvezett.
Történetük húsz éves sztori volt - vagy igaz, vagy nem -, de a közvéleményt nem az épeszűek irányítják, így aztán a meglehetősen vicces történetből egy vérnősző barom portréja kerekedett ki, a sok vitaminhiányos hölgy pedig boldogan fantáziált és konfabulálgatott.
A probléma persze elsősorban társadalmi, szokás szerint a ló egyik oldaláról a másikra esünk, ahelyett, hogy épeszű módon kezelnénk teljesen természetes élethelyzeteket.


Értem ezen a férfiak és nők kapcsolatát, az érintkezések stílusát, a társadalmi konvenciókat, melyek az egyénekhez igazodva is változhatnak, hiszen máshogy kell udvarolni egy nagypolgári család lányának, mint egy kőbányai prolilánynak - egyszerűen más és más metakommunikációra vevők, mások a hívószavak, mások a határok, ehhez kell igazodnia a szerencsétlen pasinak, aki szintúgy jött valahonnan a saját szokásrendszerével - nem egyszerű dolog ez, lássuk be.
Máshogy udvarol a rinocérosz és máshogy a kolibri, ezen segíteni senki sem tud, hát még, ha a kolibri világhírűvé is akar lenni...
A mai magyar társadalmi konvenciók szerint egy kapcsolatban a férfinak kell kezdeményezni, ha a nő kezdeményez, az meglehetősen kockázatos, eleve könnyű megszerezhetőséget feltételez.
Ez persze nem biztos, de az igen, hogy még a nők többsége is ezt feltételezi.
Namármost az, hogy mi számít kezdeményezésnek, az egyéni megítélés kérdése, van, akinél az, ha a nő állandóan a kiszemelt férfi nyomában van, ha kipakolja és beveti a rendelkezésére álló eszköztárat, ha hozzáér a pasihoz, ha hozzásimul - a metakommunikációnak komoly szakirodalma van.
Ha a férfi érti ezt, akkor nincs baj, ha nem érti még akkor is lehet korrigálni, a baj akkor van, amikor tévesen dekódolja a jeleket.
Emellett a társadalmi konvenciók elő is írnak a decens úrinők részére némi vonakodást, szempilla-rebegtetéssel egybekötve, hogy aztán a pasi következő nyomulásánál - két perc múlva - boldogan hajigálják le magukról a fehérneműjüket, és profikat megszégyenítő aktivitással vessék bele magukat a szerelmi csatározásba.
Jól teszik, a játék akkor szép, ha betartjuk a szabályait, mely engedélyez akár még egy kis szelíd erőszakoskodást is, hiszen az ember a szex során áll talán legközelebb az állatvilághoz, ahol a hím - ha tudja - rákényszerít akaratát a nőstényre. A nőnek se szokták felróni, ha véresre karmolja partnere hátát, vagy beleharap az őt csókoló ajkakba.
Ez persze nem jelent felmentést a nemi erőszaktevők számára, hiszen azért az ember mégsem állat, ugye.


Hogy valaki nem szokványos módon közeledik a partneréhez és abban ez viszolygást vált ki, ez bizony előfordulhat, de általában elég szóban tiltakozni, ha pedig ez nem segít, akkor jöhet a BTK, a nő számára pedig a keserű tapasztalatot érdemes beépíteni a személyiségébe, és legközelebb körültekintőbben választani személyt, helyet, szituációt.
Nemigen életszerű egy szerelmi - végcélként szexuális közeledést egy kérdőív kitöltésével kezdeni, melynek utolsó sora a nő kifejezett engedélye.
Nem véletlen a vicc, mely szerint a "Feljön hozzám egy kávéra, Józsi?" kérdésre az adekvát válasz: "Meg hát!"
Ma egy kicsit túlteng a nőkben a bosszúvágy, valószínűleg elégtételt szeretnének kapni sokezer generáción át tartó elnyomatásukért, aztán addig-addig szelídítik a férfiakat, míg végül az eredmény már nem is tetszik nekik, és hanyattvágják magukat egy büdöstalpú macsónak.
Sokan rettenetesen felháborodnak egy férfi közeledésén és zaklatást kiáltanak, jóllehet a zaklatás nem egyszeri alkalomról szól, hanem egy folyamatról, amikor egy ember nem hagyja abba felszólításra sem az erőszakos közeledési kísérleteket, hanem nyomul ezerrel.
Ez ellen a nők nem védtelenek, ezer mód van arra, hogy leállítsák vagy leállíttassák a kellemetlenkedőt.
Sajnos a mai világ a nők számára maga a paradicsom, hiszen ha valakit el akarnak lehetetleníteni, elég csak megvádolni, és felindulnak testvéri banyatankok, míg a férfiakban nyoma sincs a szolidaritásnak, kussolnak, némelyik még kontráz is, ők szegények valószínűleg még egy egészségeset nem keféltek életükben, és így próbálnak javítani maradék esélyeiken.
Természetesen a pasik se szentek, de a fallokrácia már a múlté, a nőké a vezető szerep, nem véletlen, hogy még a kábítószert is ginának hívják - az elejéről a használatban már lekopott a Va.
Nő és férfi - mindketten mást akarnak, mondá Karinthy - a férfi a nőt, a nő a férfit, de a győzelemért lehetne sportszerűen is küzdeni.
Talán...

:O)))

Ps: Ha valaki elkezdi itt taglalni Marton László ügyét, azt - sajnos - ki fogom moderálni...