2019. október 5., szombat

MEGVEZETETT MÁRTÍROK

Mártírok.
Olyan emberek, akik életüket adták egy eszméért, egy álomért, olyanért, mint például a szabadság, vagy a haza, esetleg a hit vagy az emberiség.
Sok esetben abban a hitben, hogy harcuk győzedelmeskedhet, de volt olyan is, hogy tudatában voltak elkerülhetetlen bukásuknak.
Természetesen olyan is előfordult, hogy olyan emberekre aggatták ezt a jelzőt, akik nem érdemelték ki, csak éppen rosszkor voltak rossz helyen, esetleg magánérdekek  mozgatták őket, vagy mások manipulálták őket saját, önös érdekeik érvényrejuttatása érdekében.

Holnap például az aradi vértanúkról emlékezünk meg, akik a magyar népért, esetleg a világszabadságért adták életüket, mint a magyar szabadságharc katonai vezetői, tábornokai.


Bonyolult politikai helyzetben vértanúvá válni gyorsan megy, az események sokszor áttekinthetetlenek, ami ma jogszerű az holnap jogszerűtlen, ami ma szabadságharc, az holnap esetleg egyszerűen lázadás, a törvényes rend felforgatása, a legitim hatalom elleni felkelés.
Az ilyesmit egyetlen hatalom sem szokta eltűrni, és azt hiszem, hogy a hatalom jogát saját önvédelmére kétségbe vonni - igencsak nevetséges lenne.
A hatalom ugyanis attól hatalom, hogy erő áll mögötte, minimálisan is katonai erő, de sokszor még a legitimációját sem lehet kétségbe vonni, vagy csak mindenféle körmönfont jogászkodással, megpocsékolva a józan ész követelményét.



Természetesen fennáll ez a helyzet az aradi vértanúk esetében is, hiszen  a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom részeként létezett, a felkelés a Habsburgok ellen maga volt a felségárulás - főbenjáró bűn, ha ezt katonaember követte el.
De akkor is, ha civilként került az események középpontjába, és így vett részt a hatalom elleni lázadásban - a fejét kockáztatta.
Nem kétséges, minden felkelés, lázadás létre akarja hozni a maga legitimációját, azon iparkodik, hogy tettét ne csak erkölcsileg helyesnek, de jogszerűnek is tüntesse fel, biztosítva ezáltal a lázadó helyett a honvédő minősítést.
Nem szokott sikerülni, a mi történelmünk során egyszer sem sikerült, legfeljebb a helyzet konszolidálása után a követelések egy részét a lázadást leverő hatalom saját intézkedéseként bevezette vagy elfogadta, de ez azokon, akiket az aradi erődben kivégeztek, már nemigen segített.
Kár, mert 1848 mártírjai - ellentétben más kor forradalomárnak aposztrofált lázadóinak nagy részével - tisztességes, becsületes emberek voltak, akik őszintén hittek ügyük igazában, és még mellesleg se fosztották ki a Divatcsarnokot.



1848 mártírjai nem a magyar szabadság, hanem Kossuth Lajos mártírjai, akik mellé a magát kormányzóvá tevő nagy hazafi azért nem állt oda, hanem szakállát levágva, hóna alatt a kincstárral és a koronával, női ruhában, farokfelcsapva rohant az emigrációba.
Én ugyan inkább az objektív felelősség híve vagyok, de azt hiszem, hogy azért a szándék is méltányolható, a mártírok szándéka pedig az volt, hogy a népek szabaduljanak ki a birodalmak szorításából, szabaduljanak meg a Habsburgoktól és hozzák létre saját nemzetállamukat.
Természetesen azt a kor politikusai nemigen gondolták, hogy ezzel az ambíciójukkal a saját torkukra csomózzák a kötelet, szemük előtt csak a saját szemétdomb képe lebegett, melyen a kakas szerepét majd ők tölthetik be.
Sajnálatos, de ugyanerre törekedtek oláh, tót, rác, horvát és szlovén kollégáik is,  természetesen ki-ki  saját országát a többiek rovására bővítgetve.
Azok, akik ezt a politikát támogatták, alaposan megágyaztak Trianonnak, és még ötven év múlva se jöttek rá, hogy szakadékba vezetik az országot, mint ahogy a mai Magyarország politikusainak egy része sem képes felismerni a világpolitikai tendenciákat.
Ők a lopott holmival megrakott Trabantok az autópályán, akikkel mindenki szembe jön.



Ezek a kalandok igénylik a tömegtámogatást, a tömeg meg olyan nemegyszer, mint a birka - arra megy, amerre terelik. Aztán persze csodálkozik, meg méltatlankodik, hiszen ő egészen másként képzelte - de akkor már többnyire késő.
Ezért is lenne fontos, hogy tanuljunk a mártírok sorsából, elsősorban azt, hogy ne engedjük magunkat manipulálni, félrevezetni, és ha felhangzik valahol a haza" szó, azonnal kezdjük el vizsgálni, hogy kinek, milyen érdeke van mögé rejtve.
Aztán döntsünk, lehetőleg jól.
Az aradi vértanúkra pedig emlékezzünk mint tisztességes emberekre, akik jó ügyet véltek szolgálni, és ezért életüket adták.


Nyugodjanak békében!



:O)))

6 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Nagyon korrekt írás.
Nem túlzó,nem hívalkodó, nem bokacsattogtató.
Nemes,igazi emberi értékeket méltató esszé.
Olyan, mint aki írta, tiszteletre méltó.
Köszönöm Pupu,mert ezzel az írásoddal
mintát adsz az adekvát véleménnyílvánításra.

Kapat írta...

Valóban, ez az ország hajlamos ünnepelni kudarcait. A vértanúkról megemlékezni kell és levonni a vesztes helyzetek tanulságait. De ez nálunk a mai napig is csaknem lehetetlen.
Napóleon leverése után, 1815-ben Anglia, Ausztria, Poroszország, Oroszország megkötötték a Szent Szövetséget. Megállapodtak abban, hogy közülük bármely ország katonai megtámadása, vagy forradalom kitörése esetén segítséget nyújtanak egymásnak.
Kossuth tehát tudta, hogy egy fegyveres támadás Ausztria ellen csak vereséggel végződhet. A reménytelen kimenetelű szabadságharc az Ő vezérletével, vitatható érdekek miatt mindezek ellenére elindult az osztrákok ellen.
Természetesen ha nem az oroszok, (mint jelen esetben), akkor a poroszok segítségével is könnyedén leverték volna szabadságharcunkat.

A hősök, az ártatlan áldozatok, a MEGTÉVESZTÉS áldozatai is egyben. Nem dicsőség, hanem tanulság levonására alkalmas szörnyű vereség ellenére, ők a (PuPu által felsorolt) szép eszmék, és a FELELŐTLENSÉG áldozatai voltak.
A történelmi kudarcok, az elszenvedett verségek ünneplése a néplélekben megágyazott jelen helyzetünknek is. Az álhazafiság hazug hirdetése a különböző aljas, gátlástalan eszközeik segítségével, nagyon sok jószándékú ember megtévesztésére alkalmasak voltak és azok ma is.

Békesi László a következőket mondta: "A Fidesznek a hatalom az az eszköz, amely nélkül nem tudja megúszni a büntetőeljárást, megtartani a harácsolt vagyont. Ők tehát az életükért küzdenek. A hisztéria, az állandó fenyegetettség fenntartása, a széleskörű militarizálás, az oktatástól kezdve a hadseregig egyazon célt szolgál: hogyha kell fel lehessen függeszteni minden demokratikus jogot, ki lehessen hirdetni a szükségállapotot, erőszakkal lehessen fellépni. S ne legyenek illúzióink: nem riadnának vissza az erő alkalmazásától"

Igen, emlékezzünk és okuljunk végre!

talalom írta...

Egyetértünk. Ráerősítenék kicsit arra a vonalra, hogy mit köszönhetünk végülis mártírjainknak. 170 éve pl. a jobbágyfelszabadítást, és a birodalmon belüli különleges státuszt, a duális monarchiát. Igaz, volt, aki ez utóbbi miatt éppenhogy támadta Deákot, mondván: azzal, hogy Magyarországot mintegy maga mellé emelte a hatalomba a birodalom, a császárság összes bűnét is magunkra vettük. Sajnos nem emlékszem, név szerint ki volt, de az biztos: a jövőbe látott. Hiszen 1920-ban nem a magyar királyságot csonkították meg a győztesek, hanem az utolsó európai abszolutisztikus hatalmat verték szét. (A másik, a cári Oroszország, magától összeomlott.)
És '56 után sem lehetett már visszahozni a terrort a proletárdiktatúrába: az "aki nincs velünk, az ellenünk"-et felváltotta az "aki nincs ellenünk, az velünk". (A kormánypárt minapi kongresszusán visszahozta a rákosista jelszót.)

talalom írta...

Bocs, még egy megjegyzés: Ne keverjük össze mártírjainkat az ártatlan (esetleg nem is olyan vétlen) áldozatokkal!

relatív írta...

Hazánkban a jelenlegi kurzus törekvése okán már a korábbi történelmünk ismert büszkeségei majd mindegyike megkérdőjeleződik, és a történelmünk legsötétebb alakjai válnak rendre példaképpé. Mindezek annak ellenére, hogy ismeretes az a vétek, melyet hazánk ellen elkövettek, hol butaságból, hol akarva !

Így korábban ismert hőseink a következő generációknak, már nem egyértelműek, elfogadásuk kétkedést, sőt gyűlöletet szít sok esetben.

Sajnos az utóbbi évtizedek - különösen az utóbbi - nagy kárt tettek a magyar identitás egyértelmű elfogadásában a leggonoszabb emberi tulajdonságok felszítása, a történelmi esetek tettek kétségbevonása-, valamint az emberiség alapvető érdekének nem megfelelő törekvések, közélet kialakítása során.

Valószínűleg mind a ma élők, mind a későbbi generációk elveszett intellektuális közérzetének határozott-, emberi társadalma csak sok idő után, és gondos életkörülmények munkája során nyerheti vissza magyarságtudatát, korábbi helyes identitását.

1970 írta...

Kedves talalom!

Javaslom, időnként olvasd el Kapat kommentjeit, mert sokat tanulhatsz azokból. Mondjuk pl. az itt lévőből is.
Egyébként a kormánypárt nem Rákosi szemléletét hozta vissza. Ezek a figurák egy egészen új szemléletet képviselnek, az "aki nincs velünk, az nincs" gondolkodásmódját. Népünk néhai "szeretett vezérét" ne bántsuk már meg azzal, hogy ezekhez a közönséges útonálló rablókhoz hasonlítjuk őt:))).