2011. március 12., szombat

PITBULL...

Itt látható a mai magyar valóság, a magyar kultúrfölény és a szegényeket felkaroló, jóindulatú és empatikus magyar jellem.

A hülyeséghez persze nem kell toborzót tartani, mint legyek a friss trágyakupacra, úgy repül rá minden alantas, embertelen akcióra a magyar társadalom alja.
Jönnek nyomorult életük kisszerűségét, saját, önmaguk előtt is titkolt jellemtorzulásaikat, örökös vesztes állapotukat a náluk még szerencsétlenebbeken kiélni próbáló nyomorultak.
Jönnek a fekete ruhába öltözött, magukat Rambónak képzelő Bimbók, bár lehet, ha egy rendesebb ökör rájuk nézne, bánatosan bőgne, elszégyellve magát az összehasonlítás miatt.
Jön a szerencsétlen cinegemadár, vezeti félelmetesre dizájnolt kutyáját, ketten együtt talán megütnék súlyban és magasságban a katonamértéket, ha a kutyát a nyakába venné.
És jön az emberhegy, akiről ordít az intelligencia, lóbálja a karikást és láthatólag élvezi, hogy félelmet kelt a házaik előtt álló csenevész cigányokban.
A dzsekije hátán a kép egy koponyát ábrázol betyárkalapban, lehet, hogy a sorsát hordja a hátán….
A fiatal cigányok tehetetlen dühe pedig ordít az arcokról, szinte süt róluk a feszültség de némelyikük tartása, szeme nem félelemről, inkább a sarokba szorított ember elszántságáról is tanúskodik.
Baj lesz ebből.
Nem biztos hogy most és Gyöngyöspatán, lehet, hogy valamelyik más településen, máskor, de nem nehéz ezt prognosztizálni – nagyon egyszerű emberek állnak szemben hozzájuk hasonló egyszerű emberekkel.
Nehéz megjósolni, hogy egyszer kinél szakad el a cérna, ki nem bírja a pszichikai nyomást, ki nyúl elborult aggyal a bicskája után.
A Betyársereg jelenlevő képviselői közül legalább ketten minden bonyodalom nélkül lehetnének akár a másik halmaz tagjai is – a bennük rendetlenkedő gének hemperegnek a röhögéstől….
Ami igazán felháborító, az a Rendőrség némi eufémiával tartózkodónak mondható magatartása.
Ezidáig úgy tudtam, hogy az erőszak állami monopólium, most meg mást se lehet látni, csak olyan magukat csendőrnek nevező izgágákat, karikást forgató betyárokat, magukat polgárőrnek álcázó magyar gárdistákat, akik mind-mind jogot formálnak arra, hogy rendet teremtsenek abban az országban, ahol a rendetlenséget egyébként ők maguk képezik.
Ha valami a jogállam halála, akkor az az erőszak monopóliumának feladása – emlékezzünk csak a weimari Németország Stahlhelm Szövetségére, vagy az SA gátlástalan randalírozására, de a Rotfrontkämpferbund vagy a Spartacus Szövetség sem tett jót a polgári demokráciának.
Természetesen egy politikai szándékkal létrahozott paramilitáris szervezetnek ellenségkép kell, de miután a zsidóellenesség bizonyos kockázatokat hordoz, ezért úgy választottak ellenfelet, mint a harci kutyáknak – legyen a küzdelemben kis kockázat de adjon minél nagyobb sikerélményt és minél izmosabb önbizalmat.
A cigány -  ő a legmegfelelőbb ellenség, nem áll mögötte párt, nem áll mögötte anyaország, nem áll mögötte senki és semmi, legfeljebb a mérhetetlen nyomor, amelyikbe ez az olykor még nemlétező értékeire is oly büszke ország rugdalta és rugdalja ma is őket.
Fizikailag sem jelent többségük nagy kihívást.
Kenyéren felnőtt, ezer betegséggel megvert, alkoholtól, cigarettától lepusztult gyenge emberek, akik libasültet legfeljebb akkor tudnak enni, ha megveszik a know-how-t a rátóti legényektől.
Akik közülük meg erősek, azokkal ez a falkában bátor kocsmatöltelék népség úgysem mer ujjat húzni.
Mi az oka vajon annak, hogy a Rendőrség egy, a BTK –ban egzaktul körülírt magatartás, nevezetesen a csoportosan elkövetett garázdaság ellen nem lép fel?
Szolgálunk és félünk?
Nem hinném, a rendőr parancsra bátor és parancsra fél – már amennyiben nem arra kap parancsot, hogy hunyja be a szemét…
Miért van az, hogy Orbán a nagy pofája dacára semmit nem tesz a szélsőségek ellen?
Attól tartok, erre egyszerű a válasz - ha jobbról támad komolyan elszánt ellenfele, akkor igen hamar ugyanazokkal a módszerekkel fog találkozni, melyeket a szélsőjobbal kéz a kézben ő alkalmazott a demokratikus kormány ellen, csak mostő lesz az áldozat, a kutyapecért felfalják pitbulljai...
Ki miben vétkezik, abban bűnhődik, mondja a népi tapasztalat.
Nem én leszek az, aki majd sajnálni fogja öt.

:O))))

A bejegyzés megtekinthető a http.//kapcsolat.hu webhelyen is.

22 megjegyzés:

OFF-RIMA írta...

Nagyon jó írás!!!!!!!
Orbán egy jellemtelen, hazug gyáva szar, aki szintén csak a nála gyengébbekkel mer kikezdeni, és boldog, hogy példaképe lehet valakiknek!!!!!
Orbánnak egy szavába kerülne és sittre vághatná az egész fasiszta bandát, de nem érdeke a nyugalom, béke és a rend!!!!! Ha ugyanezek a karikás-ostoros bakancsosok gondolnak egyet és fára húzzák őt, mint egy rühes kutyát, senki sem fog a segítségére sietni!!!Pintér szerint rend van...A cigányok az uniótól kérhetnek csak segítséget, és védelmet, senki mástól...Mert ugye az izraeli hadsereget még sem hívhatják be, pedig az talán megoldás lehetne...Az egyetlen hatalom ugyanis akitől befosik a fasiszta banda, az Izrael egyedül...Vajh, miért?! :)))

utóirat írta...

pupu, ez nem vicc,ám!! nem kevesen gondolkodunk a megoldáson, mert ez nem mehet így tovább, ez már nem egy gyengéd, kis utálatocska, csak azért, hogy parlamentbe kerüljenek az árpádsávosok.
épp ettől lett nagy az önbizalmuk, hogy bekerültek...
viktor gyenge, viktor a szellemi atyjuk a polgári körös időkből, és esze ágában sincs megvédeni a fasisztáktól a cigányokat, azokat a cigányokat,akiket pár bűnöző miatt válogatás nélkül kiakarnak nyírni: ez 1 millió cigányt jelent testvérek között is, és ennek nyoma van, bárki olvashatja a terveiket, ha van szeme...sőt, még ő is beléjük rúg az orbán csomaggal...

Szabadnapos hullamosó írta...

PuPu,Szanyinak IS a te hatásodra jön meg az esze?:)))

Fekete csótányoknak nevezte Szanyi a Gyöngyöspatán rendet tartó polgárőröket

"Tarthatatlan állapot, hogy az Orbán-kormány, amely júniusban büszkén kijelentette, hogy két hét alatt rendet tett az országban, valójában még Gyöngyöspatáig sem jutott el, ahol már két hete a Gárda utódja, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület az úr" - jelentette ki az MSZP képviselője.
"Felháborító, hogy ez a valamikor betiltott szervezet utódja tartja rettegésben a települést, embereket utasítanak és kényszerítenek. Itt az ideje, hogy az Orbán-kormány végre ne csak a száját jártassa. Náluk az eszköz, a hatalom, éljenek - és végre ne visszaéljenek - vele". "Zagyva György Gyula ma is ott volt, tehát egyértelműen a képviselői mentelmi jog mögé bújt jobbikos képviselők szervezik ezt a két hete tartó megszállást. A helybeli cigány lakosság számára de facto kijárási tilalmat vezettek be ezek a fekete csótányok. A magyar kisebbségek, különösen a cigányok és zsidók nevében felszólítom a kormányt, hogy az alkotmányból kitakarítani szándékozott kisebbségek helyett a Gyöngyöspatán grasszáló fekete csótányokat takarítsa ki az országból, és tegyen végre rendet"

MoonRiver írta...

A legszomorúbb ebben, hogy 20 évre visszamenőleg, bármelyik kormány nem tett értük érdemlegeset. Címszavakat tűztek a zászlókra, a rendesebb kormány még pénzeket is öntött a cigány-probléma megoldásába, de elfolyt haszontalanul. Közép-Európában, de rémlik, azt hiszem Európai viszonylatban is a népesség egészéhez képest nálunk élnek legnagyobb számban cigányok. (cigány-magyarok!). Nekünk kellene leginkább előrukkolni megoldásokkal, nemcsak ezért, a létszám miatt, hanem mert most még eus elnökként példát is mutathatnánk azoknak, ahol éppen az arány miatt nem törődnek velük és nem is tesznek semmit. Vagy kitoloncolják őket, mint Sarkozy tette az odamenekültekkel. De ha nem tesznek éppen semmit, ha békén hagyják őket, akkor is barátibb lépésnek tűnik, mint amit mi művelünk velük. Európa szégyene vagyunk, az már biztos, ebben a tekintetben is, és az is igaz, nem tudom ki mondta, egy nép kulturáltsága-kulturálatlansága attól függ, hogyan bánik a nála gyengébbekkel. S a nagyszájúak sajnos ezért is nem értik meg Trianon bonyolultságát, mert az okokban bizony a magyar kormányok akkor is benne voltak, ha lenne kis fáradozásuk és elolvasnák az előzményeket és azok összefüggéseit. Akkor a nemzetiségeinkkel "töröltük fel a padlót", most éppen a cigányokkal tesszük ugyanezt. 100 év alatt ennyit mentünk előre.
Megvárjuk, amíg ez is ránk sül Brüsszelben?
Köszi az írást, nagyon fontos.

Névtelen írta...

ÁLSZENT,ATEISTA,KÉPMUTATÓ KOMCSI,MINTHA SAJÁT GESZTENYÉJÉN KÍVÜL MÁSÉ IS ÉRDEKELNÉ.

Névtelen írta...

Pontosan ere akartam utalni én is:Trianonban, azon túl, hogy a Monarchia erejét kívánták a feldarabolással gyengíteni, a magyarokat az akkori kisebbségi politikájuk miatt büntették.A jobboldal ismét /de régen hallottuk..!/ RÁRONT A NEMZETRE. Vajh' ezért milyen büntetést kell majd elszenvednünk kollektíven?

Névtelen írta...

Ezek a szarháziak nem fogják fel hogy mivel játszanak ! A Közrend a rendőrségre és nem ilyen "szabad csapatokra" tartozik !
Belügyminiszter Úr ! Mire vár ?!

Benjamin a Vörösmacska írta...

Azt hiszem már eljutottunk oda, hogy " vétkesek közt cinkos aki néma!"

Névtelen írta...

Költözzenek Gyöngyöspatára és éljenek ott 1 évet az adott utcában és utána írjanak ide a tisztelt hozzászólók!
De a cikk írója is tegyen így és úgy éljen mint a helybéliek akkor lesz rálátásuk miért is alakult ki ez a helyzet.
Ez nem fasizmus! Ez FÉLELEM !
Picit gondolkodjanak el.
Üdv: Butapraszt

Névtelen írta...

Sajnos ezért kellett ott felvonulnia a Gárdának:

„Cigányterror" -- Heves megye a polgárháború szélén áll

http://www.youtube.com/watch?v=zc-YJww4huM

"A fiatal cigányok tehetetlen dühe pedig ordít az arcokról, szinte süt róluk a feszültség de némelyikük tartása, szeme nem félelemről, inkább a sarokba szorított ember elszántságáról is tanúskodik."

Ez egyrészt elismerésre méltó, hogy milyen csodás és költői, illetve, hogy mennyire azonosulni tud egy vadidegennel a szerző.
Gratulálni szeretnék.

Ezek után a linkelt videón lévő 70-80 éves nénike arcán mit lát?

Névtelen írta...

Borzalmas..mit érezhetnek a gyerekek mikor ezeket látják,akiknek még nincs fogalmuk a fajgyűlöletről.Rettenetes példa van előttük mindkét oldalról

Névtelen írta...

Aki annyira védi a cigányokat költözzön közéjük.

Nem véletlen hogy még indiában a hinduk is megvetik ezt az aljanépet.

Fogadjon örökbe egy cigány családod valamelyik képmutató jogvédő aztán nevelje őket.

PuPu írta...

Butaparasztnak és a videos névtelennek:
Tökéletesen igazatok van, a helyzet tűrhetetlen, és egy percre sem akarom kétségbevonni az idős asszonyok félelmét, mégha a cigány suttyók fenyegetőzése hálistennek csak eszementek szórakozása is.
Csak az a baj, hogy a videót rossz helyre küldtétek el, - ebből egy példányt Orbánnak, egyet pedig Pintérnek küldjetek, mintha ők hazdutak volna heteken belül közbiztonságot.
Ha nincs munka, akkor nincs jövedelem, ha nincs jövedelem, akkor nincs morál, akkor tömeges bűnözés van.
A tömeges bűnözéssel szemben nehéz felvenni a harcot, ekkor a rendőrség teljesen logikus módon fontossági sorendbe állítja a bejelentéseket.
Ilyenkor aztán elsikkad, Bazsa Mári bejelentése kedvenc libája eltünéséről.
Szóval ezt a helyzetet megoldani nagyon nehéz, csak összehangolt intézkedésekkel lehet, - mondjuk a tízmilliárdot inkább erre lehetne fordítani, mint Orán magántestőrségre.
nem, nem lenne szabad azt sem kiosztani a munknélküliek között, de lehetne belőle olyan tevékenységeket fejleszteni, melyekhez nem kell magas képzetség, de értéket teremt és munkabért lehet fizetni ellenértékként, pl. a falu csatornázása, járdalap-készítés és járdakészítés, a cigányok lakásainak, környezetének rendbetétele, a bölcsődei-óvodai ellátás megszervezése, stb.
Nem akarok itt túlterjengeni, de a Gárda a lehető legrosszabb megoldás, ugyanis nem old meg semmit, legfeljebb a feszültséget élezheti tovább, az ilyen betyárnépség meg még veszélyesebb, mert a saját fejük után mennek, pedig ahhoz a fejhez képest a ló segge egy Einstein...
:O))))

terlasz írta...

A videó láttán teljesebb a kép, de semmiképpen nem a gárda feladata a rendcsinálás, hanem az állam kötelessége. Persze, a hatékony fellépéshez szükség lenne a cigányság munkához juttatására is.
Ehhez kár volt két hetet hazudni, mert a 2év is igen kevés, de belekezdeni elegendő.

Névtelen írta...

Nem árt tudni, hogy a legtöbb magyar bármilyen szegény, akkor sem megy el bűnözni és öregeket ölni. Sőt a segély sem a játékgépben köt ki.
NE CSÚSZTASS !

PuPu írta...

Nem árt tudni, hogy a legtöbb cigány, bármilyen szegény,sem megy el bűnözni és öregeket ölni. Sőt a segély sem a játékgépben köt ki.
Úgy látom, te csúsztatsz, de erről inkább az előítéleteid és az ismerethiányod tehet.
Ami a játékgépeket illeti, én üzemeltettem kocsmát, voltak benne játékgépek is, úgyhogy első kézben biztosíthatlak arról, hogy zzel kapcsolatban hülyeségeket írsz.
:O)))

Névtelen írta...

drága posztoló,erre van igény ott és most. keresletre kínálat. ha jól olvastam,pár település már bejelentkezett,hogy a ráérő betyárokat szívesen látná.:)

Névtelen írta...

"Nem árt tudni, hogy a legtöbb cigány, bármilyen szegény,sem megy el bűnözni és öregeket ölni"
tisztelt Pupu ! Amit írsz az a csúsztatás. Sőt ordas hazugság. Tudom, hogy nem tudlak meggyőzni, de bizony én is látok és tapasztalok. Meg az ismerőseim is. Meg azoknak az ismerősei is. Meg úgy az ország 90 százaléka.
De hát ez van. A Te véleményednek is léteznie kell, különben baromi unalmas lenne, ha mindenkinek igaza lenne...
(Ja és tudd, hogy nem egy város közepéről osztom az észt.) Nekünk még egyelőre nincs szükségünk ráérő betyárokra, de ahogy nézem eljön az ideje.

Névtelen írta...

aki ezt a cikket irta az egy teljesen magyarellenes.gondolkoztal te okor hogy mit irsz?te csak a cigany sajnaltato hazugsagaidat irod.miert nem nezed meg a szegeny oreg nenik es bacsik nem ciganyok mit is mondanak?azok nem rettegnek?

Névtelen írta...

Nem is tudtam, hogy más naprendszerekből is lehet blogot írni a Földön, mert aki ezen a sárgolyón él, az ép ésszel ilyesmit le nem írna - tehát vagy földönkívüli vagy nem normális...
Csatlakozom az előttem szólókhoz: tölts el néhány felhőtlen hetet a szomszédjukban, aztán oszd meg a tapasztalataidat az ide járó Candide-okkal!

PuPu írta...

A két utolsó névtelennek:
Hát igen - a cigány az cigány, ti meg együgyűek vagytok.
Sose hinnétek el, de ti vagytok a szánalmasabbak.
:O)))))

Névtelen írta...

Ne bántsátok PuPu-t! biztos csak valami elcseszett bölcsész-szemüvegen keresztül szemléli a világot.