2012. december 1., szombat

MEG AZ ÉN DURVA ANYÁM!


Egyre inkább terjed az a nézet, hogy aki Rogán Tonya Kossuth téri színpadralépésén polemizál, az az Ügy ellensége, képtelen az összefogásra egy ilyen nagyon fontos dologban, egy büdöstalpú tahó, aki nem képes felülemelkedni a személyes szimpátián és antipátián, sőt, ássa az árkot.
Hát mit tegyek, én már csak ilyen exkavátor típus vagyok, habár ha csak belenézek is abba az árokba, melyet nem én és nem a hozzám hasonló nézeteket vallók ásnak, akkor beleszédülök.
Főként, ha eszembe jut, hogy hasonló árkokba lőtték bele Kamenyec Podolszkíjnál a tizenöt-tizenhatezer  zsidót, ilyen árkokban égették el a tudományos precizitással felépített máglyákon a Holocaust áldozatainak nagy részét.
Édesanyám saját szemével látta a fővároson szinte még gyerek nyilasok által keresztülhajtott zsidókat, akik cipelték karonülő gyerekeiket, másik kezükben kis motyójukat, mások meg hordágyon a járóképtelen nagypapát – máig nyomasztja az emlék.
Családunk egy másik tagja egy ilyen menetből emelte ki azt a kisfiút, aki később országosan elismert orvosprofesszor lett, és aki ha túlélő testvérét látni akarta, akkor Izraelbe kellett utaznia, a szüleit látni meg soha többé nem volt módja.
Elszorul a torkom és elönt a düh, mikor belegondolok abba, hogy ostoba állatok ezeket a viszonyokat és ezeket az eszméket akarják feltámasztani, és tudom, hogy ellenük minden lehetséges módon fel kell lépni és el kell takarítani őket a közéletből.
De azért valamit ne feledjünk.
A nácizmust nem a szél fújta hozzánk, azt gondozgatni, nevelgetni kellett, és ezt a feladatot a pártok közül a Fidesz vállalta magára.
Volt egy pont, amikor a szélsőségek remekül beleillettek a mai kormánypárt elképzeléseibe, ez volt az az időszak, amikor a volt Fidesz-tag Vona Gábor és társai megtámadták a köztelevíziót. A támadásban résztvevő neonácikat ( ...megy a vonat Auschwitzba...) éppen most jutalmazza a kormány egy új Fradi-stadionnal.
Mára a helyzet kissé megváltozott, mert a volt jobbszéli Fidesz-tagok és Csurka elárvult báránykái szavazatokat vihetnek el a kormánypárttól, és a nemzetközi színtéren a mindennapi összefonódások vállalása sem kellemes az egyébként – bátran kimondhatjuk – náci, de minimum fasiszta modellt építgető Vezér számára.
Ő maga valószínűleg nem fajgyűlölő, ő egyszerűen csak haszonelvű, csak abban a körben, melynek ő lett a vezére, nem divatos az a szolárium, ahol ő szerezte a színét, így aztán nehéz az ő élete, nem lenne egyszerű neki harcos antirasszistának lenni.
Viszont – nemzetközi szempontból - úgy hiányzik neki a fajgyűlölet támogatójának stigmája, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Eddig meg tudta csinálni azt a trükköt, hogy mind a mai napig személyesen verbálisan sem támadva a szélsőjobbot elnézte nekik a nyilaskodást, ellenzékben pedig egyenesen bátorította őket.
Mostantól ez nehezebb lesz, de lehet, most éppen a Jobbik szétzilálásának ötlete fogant meg benne, hiszen erősnek kell lennie annak az egységes központi erőtérnek, nem igaz?
Neonáci pártot pénz nélkül nem lehet csinálni, már a nagy elődök is rászorultak a korabeli pénzemberek és nagytőkések támogatására, és aki azt hiszi, hogy nincs a háttérben nálunk is pénzember, vagy a nagytőke, akkor az igencsak téved.
Mint ahogy a Fidesz sem a párttagok tagdíjaiból szervezte meg kampányait, nagygyűléseit, postai levél-akcióit, médiáját, hanem a nagytőke embereinek támogatásával került hatalomra – és most busásan visszafizeti a támogatást, melyet arra használt fel, hogy mára az ország két részre szakította gazdasági és társadalmi téren egyaránt, nem is szólva a mentális szakadásról.
A Fidesz olyan, mint vásárban a lókupec, nem válogat az eszközökben, ha kell, belehazudik a pofádba, gátlástalan és erőszakos, ha kell félelmet kelt, ha úgy kedvezőbb számára, akkor hízeleg és nyáladzik, a szemét forgatja - haszonelvű, nála a cél szentesíti az eszközt.
A vele szemben álló oldal éppen ezért sokkal gyengébb, eszköztelenebb, mert a hazugágnál már csak az igazságot viseli nehezebben, és aki közülük véletlenül – végtelenül idealista módon - szembesíti őket az igazsággal, annak kinyírásában kéjes örömmel vesznek részt.
Állandóan moralizálnak, mórikálják magukat, életidegen dolgokat hirdetnek, de lövésük sincs a választók többségét adó nagyon egyszerű emberek világáról.
A két tábor véleményformálói között olyan a differencia, mint a Négycsöcsű falusi iszákosai és a Gerbeaud cukrászdájának decens dámái között, már pedig itt – tetszik-nem tetszik - verekedésről van szó.
Verekedés ez ideológiai téren – rasszizmus, nácizmus, sovinizmus és a liberális demokrácia, a plurális, szekuláris társadalom és kultúra között - a diktatúra bármely formája és a demokrácia között.
Most feltűnt a szorító mellett a nemzetközi közvélemény nevű nehézsúlyú versenyző, aki igen haragosan pislog a könnyűsúlyú, rasszizmussal gyanúba keveredett magyar versenyzőre, aki erre természetesen az általa jól begyakorolt életviteli modellt húzza elő a tarsolyból: hazudik, sunyít, színlel és alakoskodik.
Ez kellene, hogy meghasson engem, meg a - nem jogerősen - két nap elzárásra ítélt tizenkét hülyegyerek az Avasról
Ezeknek kellene hinnem akkor, amikor pontosan tudom, hogy ennek a bandának a hatalomért semmi se drága.
Ha ma fel tudják tolni a színpadra képviselőjüket, akkor nekem azonnal el kell feledni azt, hogy ők teremtették meg azt a társadalmi környezetet, közbeszédet, melyben virulni tudnak a huszadik század ordas eszméi?
A lábgomba sem telepedik meg ott, ahol számára kedvezőtlen a környezet, de ha az kedvező, akkor sarjadzik-burjánzik, tönkretéve egészséget, közérzetet, környezetet.  
Ezekkel kellene összefognom – ki ellen is?
Az általuk világra segített szélsőjobb ellen?
A neonáci-szimpatizáns szavazóikkal?
A nacionalista-soviniszta politikusaikkal?
A Horthy rendszert újraépíteni szándékozó vezérükkel?
Hát nem, ezekkel nekem nincs dolgom, mert én egy európai Magyarország híve vagyok.
Azt szeretném, hogy a leszármazottaim a nyugati demokráciák legjobb hagyományait tükröző politikai – gazdasági környezetben éljenek, ne pedig egy áporodott eszmékkel terhelt félfasiszta féldemokráciában, ahol a félmillió zsidót halálba küldő Horthy a példaképe annak az alcsuti majomnak, aki Horthy rendszerében egy faluszéli putriban lakott volna, és akibe egyetlen dzsentri sem törölte volna bele a cipőjét, akkor sem, ha ha trágyába lépett.
Hibának tartom, hogy ezt az embert odaengedik a Kossuth téri színpadra, azt is el tudom képzelni, hogy nem ingyen került oda, mert részvételével a rendezvényen Európában szalonképessé teszi Orbán rendszerét.
Ha már jobbról valaki, akkor miért nem Bokros, Dávid vagy Herényi?
Mert ők csak magukat tudják adni?
Nehéz dilemma elé állítják a szervezők azt a demokratát, aki gondolkodni is szeret.
Holnap kimegyek mégis a tüntetésre, mert rettenetesen fontos, hogy megmutassuk magunkat, - nagy kár hogy holnapután tele lesz a sajtó azzal, hogy a Fidesz hívei megtöltötték a Kossuth teret, de mindegy, ezen túl kell tenni magunkat.
Ellenben a Földes Péter (fsp) által javasolt eljárást fogom követni - ha elkezd beszélni Rogán, hátat fogok fordítani neki.
Ezt javaslom nektek is…

Csak szép idő legyen…

:O)))

http://www.degob.hu/index.php?showarticle=19
http://fsp.nolblog.hu/archives/2012/12/01/Hattal_Rogannak_hattal_a_Fidesznek/

10 megjegyzés:

Novi írta...

PuPu
Hasonlóan látjuk, gondoljuk, de Te le is írod... Megértem a felindulásod; a hátrafordulás mint jelzés jó, csak félő, hogy nem fog megfelelő médiát kapni, az 'ecetes olló' dolgozni fog...
A mai liba hiányát a felháborodás számlájára írom...
>;-))

Névtelen írta...

a 2/3-os kormányzópártnak a parlamentben bőven lett volna alkalma arra, hogy tegyen az embertelenség szabad áramlása ellen - ehelyett inkább utat adott minden mocsoknak.

Zsuzsanna írta...

Mintha keresnéd az érveket, hogy miért kell kimenni a Kossuth térre, de nem igazán sikerülne megtalálni. Bocsánat.

PuPu írta...

Kedves Zsuzsanna!
Nem kellene kimenni.
De nem lehet nem kimenni.
Nem tudom, érted-e, mire gondolok?
:O)))

éva írta...

Pupu - Hamlettel szólva: Ez itt a bökkenő. Mert antifasisztaként nem maradhat az ember távol, de demokrataként nem kellene elmennie.
Az is szemét, aki ilyen választás elé állítja az embert.
Ez az ára annak, hogy odaengednek a Kossuth térre, amit egyébként a qurmány és a főváros évekre előre lefoglalt az ellenzék elől. Rogán azért nyilatkozott pont most,
pont olyan szemét módon, hogy a túlságosan nagynak ígérkező tömeget csökkentsék. Aki távol marad, ezért Orbánnak tesz szívességet. Ha már ott vagyunk, viszont tüntethetnénk a választójogtól való megfosztásunk miatt, a törvény életbe lépésekor ugyanis Magyarországon senkinek sem lesz választójoga, az egész népet - mint bűnözőket vagy elmebetegeket -
kollektivan eltiltanak ugyanis a KÖZÜGYEK GYAKORLÁSÁTÓL, és ezen az sem változtat, hogy az ítélet alól KÉRELEMRE FELMENTÉST ADNAK ÉS "REGISZTRÁLNAK": azaz listába vesznek. Van az is annyira felháborító, mint a másik listázási javaslat, és nem véletlenül időzítették a beszédet pont arra a napra, amikor a választási törvényt elfogadták!
Orbán kő-papír-ollót játszott a közvéleménnyel, ezzel a "papírral" tudta azt a követ elfedni, amivel a demokrácia utolsó porcikáját törte apróra. Vigyünk magunkkal "ollót" amivel viszont ezt a papírt tudjuk cafatokra vágni. Választójogot mindenkinek! Listázás nélkül!
Remélem elég hátat tudunk mindenfelé a tömegben mutatni ahhoz, hogy ne lehessen kikerülni. De a telefonokkal is rögzítsük!
AZT még nem lehet manipulálni.

Névtelen írta...

Mélységesen egyetértek, hogy nem szabad hagyni a nácizmus eszméit erőre kapni, de azon gondolkodtam, hogy ez az egész "játék" arról szól, hogy ezzel foglalkozzon a nép, mert ennek a gondolata eltereli a figyelmet, (vagy legalábbis megosztja) a választási törvénnyel járó antidemokratikus folyamatok elmélyüléséről.

Avi írta...

Idézek egy hozzászólást az AN-ből:
"tisztelhölgyeimésuraim
2012. december 2. vasárnap
07:14
.
.
A tegnap esti ATV-Híradóban a riporter különböző táborokhoz tartozó újságírókat kérdezett, hogy mit szólnak ehhez az “eddig példátlan antifasiszta összefogáshoz”, mely kérdésre Stumpf András a Heti Válasz egyik vezető szerkesztője, kb. azt válaszolta, hogy igen, megvan elégedve, de amennyiben Rogánt füttykoncert, vagy olyan lárma fogadja, ami megakadályozza beszéde elmondásában, annak “beláthatatlan következményei” lennének, lesznek.
Tehát Orbán ezen csicskáján keresztül . ü z e n . nekünk és . f e n y e g e t . minket, arra az esetre, ha hangosan fejeznénk ki jogos haragunkat a lényegében hungarista Fidesz szónoki státusa miatt egy kimondottan antifasiszta megmozduláson."
Azt hiszem ezért nem megyek el!
Engem ne fenyegessen a FideSS egyik seggnyalója sem, hogy miként fejezem ki a véleményemet azokról akik hozzásegítették a nácikat, hogy már nyíltan, büntetés nélkül uszíthassanak!

Geza írta...

Igen, az "utcarajaras" kezd veszelyesse valni ezen a ponton. Tokre nem hiszem, hogy az egyszeru hatatforditas valoban megnyugtatolag fog hatni azok erzelmeire, akiknek most problemai vannak ezzel a happenningel kapcsolatban. Jo, hatat forditanak az egyet nem ertok. Es? Mintha semmi nem tortent volna, a ficko ugyanugy fogja folytatni, es a beszed vegere meg a tarsasag ~fele (a polgari korok meg leteznek ...) pedig ott fog tapsolni. Ja igen, fel megy egy-ket rosszul elkeszitett video a YouTube-ra, es gyakorlatilag meg is volnank (ja, kifelejtettem az ATV gugyogest, meg a hivatalos media rovid, de igen pozitiv, megfeleloen osszevagott beszamolojat. Persze nem biztatok senkit sem erosebb erzelemnyilvanitasra (hiszen mindenki korul lesz legalabb egy "maskent gondolkodo"), de az biztos, hogy csak a kifutyules es az - Eva altal is emlitett (de meg azon is tulmutato) transzparensek mutatnak meg igazan a dolog mibenletet, amely a PuPu fenti blogjaban olyan jol meg lett fogalmazva. De mondom (es mindenki tudja), hogy ez egy veszelyes ut es igen nehez dolga lesz annak, aki kimegy.

Civil48 írta...

PuPu! Téged tudna követni a "jónép" politikusként, annyira jól látod a dolgainkat.
Valószínüleg nem akarsz politikus lenni, de azért hallgathatnának rád jobban a baloldal politikusai.

pretty írta...

Négy éves voltam amikor a németek gyalogosan hajtották az embereket.Kiabálást halottam és mint afféle kiváncsi gyerek kimentem az utcára és láttam,szürke ruhás katonák kísérnek nagyon sok embert.A sor szélén haladt egy asszony kb.velem egykorú kisfiúval és kötélen vezetett egy bárányt,amint meglátott kiszaladt a sorból és azt mondta: kisfiú legyen tiéd a bárány.Többet nem is tudott mondani,mert a katona puskatussal terelte vissza a sorba.Én nem értettem miért akarja nekem adni a bárányt,gondoltam a fia kedevenc állata lehetett.Felnőtt fejjel értettem meg,azt akarta legalább szegény állat ne szenvedjen.Ezt nem lehet elfelejteni és nem szabad engednünk,hogy megismétlődjön.