2013. augusztus 28., szerda

PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA

Ha le szeretnénk egyszerűsíteni a kérdést, akkor arra jutnánk, hogy a mai magyar pedagógus életpályája továbbra is a koldustól a koldusig ívelő vonalon mozog, miközben a vidám és ambiciózus fiatal pedagógusból megkeseredett öregember lesz, akinek még saját sikereiről is zömében önkiszolgáló módon kell gondoskodnia.
Természetesen ez alól vannak kivételek, de Pártunk és Ármányunk éppen most ügyködik felettébb szorgalmasan azon, hogy akinek véletlenül kilógott a feje a pedagógustársadalom zöldellő vetéséből, akkor azt most egy határozott sarlólendítéssel lecsapja, elérve ezzel a kívánatos állapotot: tökegyforma iskolákban tökegyforma pedagógusok tökegyforma módszerekkel neveljenek tökegyforma tökfejű állampolgárokat szép hazánknak és dicső Vezérünknek itt, Orbanisztánban.
Természetesen nem várhatunk azonnali eredményeket, hiszen az elmúlt évek vörös-kék anarchiája hagyott azért nyomokat a pedagógus-társadalom tudatában, de kitartó munkával azért emberbarát időn belül elérhető a kívánt cél: a porosz típusú iskolarendszer felélesztése tetszhalott állapotából.
Ehhez viszont nem elég a szándék, kellenek hozzá olyan pedagógusok is, akiknek lételeme a drill, akik szeretik, ha megmondják nekik, hogy mikor mit is kell tenni, ahol a felelősség a kibocsátott pedagógiai termékért nem őket terheli, ahol kevés gondolkodással és a lázas munka imitálásával, a felsőbbséghez való törleszkedéssel pótolni lehet tehetséget, fantáziát, önálló gondolkodást.
Az ilyen pedagógusoknak viszont életpálya-modell kell, mert az a kívánatos állapot, hogy tudják, mikor mire számíthatnak pályafutásuk során, mert van közöttük, aki annyira naiv, hogy mélyen hisz benne: ha a kormány mond valamit, akkor az úgy is lesz, míg a világ világ lesz!
Ha valaki azt mondta volna neki, hogy amit nem is olyan régen igért neki a kormány, abból nem lesz semmi, tán el sem hiszi, hiszen amikor nagy dérrel-dúrral beharangozták a béremelést, akkor ő fejben azonnal szét is osztotta azt a minimálisan várható összeget, melyet legszerényebb álmai szerint minimálisan kapnia kell majd.
Mit mondjak, nem változtatta volna meg helyét a Lázár-skálán, de talán vehetett volna kisfiának valami szépet, vagy összegyűjtve ezt a pénzt jövő nyáron esetleg elmehettek volna családilag nyaralni –Balaton, vagy Horvátország, esetleg a Tisza-tó – mindegy is, csak kicsit kiszabadulni a hétköznapok megszokott rutinjából és felhőtlenül örülni a nyárnak, a családnak, egymásnak.
Kis pluszpénz és ha kell, ő kézenállva is tanítja a történelmet vagy a matematikát – hálistennek, még tartja valamennyire a formáját - ott egye a fene pedagógiai álmait, a kisfia álma fontosabb ennél ezerszer!
Aztán ma megkapta az oktatási törvényt, melyből kiderült, hogy már megint – ki tudja hányadszor pályafutása során – hülyének nézték.
Nem csak neki nem tetszenek a változások, van még a Fidesz-táborban is, akinél nem írja felül az omerta a józan észt és tiltakozott az ellen, hogy pedagógusok bére a törvény életbe léptetése után csökkenhessen, őt Pokorni Zoltánnak hívják.
Pokorni Zoltán például azt szerette volna, hogy ne csökkenjen a törvény elfogadásával mintegy 4500 pedagógus fizetése. Az oktatási bizottságon át is ment a javaslata. Hétfő éjszaka azonban a kormány arra kérte Pokornit, hogy ezt a javaslatát vonja vissza.
Mondjuk szentté avatni azért nem kell, mert megalkuvásainak és politikai indíttatású elvtelenségeinek száma több, mint libán a toll – annyi toll egy paplangyár éves termeléséhez is elég lenne - de az azért  kétségtelen, hogy a Hoffmann Rózsikával való összevetésben mint pedagógus-politikus toronymagasan győzne.
A köznevelési törvény az idei tanévtől már minden pedagógusra érvényes lesz.
A változtatás része az új típusú munkabeosztás, a heti kötelező óraszám átalakítása is.
A többlettanítással járó óradíjak ennek kapcsán megszűnnek, és speciálisan a pedagógiai munkára kidolgozott értékelési és minősítési rendszer lép életbe.
Remek lesz, mert csodálatos számokat produkál a törvény, nagy kár, hogy a gyakorlatban azért a heti kötelező óraszám emelése miatt még ott is relatíve csökkenő jövedelmek lehetnek, ahol a bér emelkedik, hiszen ha valaki öt óra munkával tudott eddig ötezer forintot keresni, akkor az most hiába kap hatezer forintot, ha azért hét órát kell dolgoznia.
Száz szónak is egy a vége: a pedagógusok helyzetének megbízható rendezése természetesen fontos dolog, de ennek nekifogni csak úgy van értelme, ha pénz is van hozzá.
Most meg nincs, és az azért nem lesz hatékony a társadalom egyetlen területén sem, hogy az adott terület dolgozóinak kizsigerelését reformnak vagy megújulásnak, esetleg forradalomnak nevezzük el.
Talán – ha nincsenek meg a feltételek egy ilyen bonyolult terület átfogó rendezéséhez, akkor nem kellett volna most belebabrálva inkább rontani, mint javítani a helyzetet.
Mióta az eszem tudom, az oktatás és nevelés kérdései mindig vita tárgyát képezték, de mindig tudni lehetett, hogy aktuálisan mi a vita tárgya..
Most a döntések valamiféle rejtélyes agyközpontban születnek, ahol egy asztal körül ott ül néhány horthysta katonatiszt, egy-két sztálinista pedagógus, a Vezér kitüntetéssel szépen dekorált fogorvosa meg cipésze, a kedves Mama, meg Győző bácsi, az ingatlanközvetítő…
Mindegy – a gyerekek alkalmazkodóképessége határtalan, a pedagógusok meg majd megszokják az új rendet, ha lesz rá idejük, mert az biztos, hogy ezt a törvényt hatályon kívül kell helyezni.
Ezekhez képest akár Hiller, akár Magyar Bálint maga Pestalozzi.
Azért arra kíváncsi leszek, mivel töltik ki délután négyig az időt az iskolákban, merthogy az új rend szerint addig kell foglalkoztatni a gyerekeket.
És arra is, hogy ki eteti meg azokat, akiknek nincs pénzük befizetni az iskolai étkeztetést – vagy délután négyig étel nélkül okosodnak egyen-tankönyveikből?
És mikor készül fel a pedagógus az óráira, ha délután négyig bent ül az iskolában?
Mindegy, a gyerekek az életnek tanulnak, az élet pedig ma pontosan olyan errefelé, mint az iskola…


:O)))

9 megjegyzés:

coaching írta...

Pupu!
Nekem már régóta van egy ötletem!
Kidolgoztatnék egy komoly tantervet 6 és 18 év közötti tanulóknak!
Már első osztálytól bevezetnék egy kötelező órát, minimum heti 1 alkalommal 45 percben!
"A hülyének nézés felismerése és kezelése" lenne a közismereti tantárgy címe és alsó tagozatban mini csoportokban, 5-8 fős létszámmal tervezném. Ezt a tantárgyat az összes iskolai pedagógus minden osztályközösségben tanítaná - forgószínpadszerűen.
Középiskolában pedig önálló műhelyekben dolgoznának a kortárscsoportok - természetesen szakmai vezetéssel.
És ezt a tantervet mondjuk négy évente aktualizálni kellene, hogy valóban felkészítsen mindenkit az éppen akkor aktuális társadalmi és egyéb ÉLET(helyzetek)RE!!!
Felnőtteknek szabadegyetemi kurzusokkal is lehetne tökéletesíteni a személyes tudásukat, persze másképp a fővárosban, másképp vidéken és másképp falun...

coaching írta...

Kiegészítés:
Remek a választott kép - nagyon szeretem a vidám hangulatú gyermekrajzokat, fiatalítanak :-)))
Dinamikusak :-)))

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Nagyon tetszik amit írtál. De ha már lúd (liba) legyen kövér, - ki kellene dolgozni a jogász életpálya-modellt is. Hogy aki nyal(nem fagylaltot)az lehet kerületi polgármester és kommunikációs igazgató, vagy kormánybiztos, aki meg nem, az "tehet egy szívességet..." és így tovább.

pleinair írta...

Nem állampolgárokat akarnak ezek nevelni, hanem tökegyforma alattvalókat. A hatalom vasmarkában tartja a gondolkozást, és szorításából nem engedi szabadulni. Segítségként használja ehhez a vallási vakhitet és a Rend képzetével leplezett, szellemi uniformizálásra irányuló törekvést.
Az oktatás sohase szolgálta igazi célját: a felelős gondolkozásra nevelést. Magyar Bálint tett ennek irányába lépéseket, de most visszazuhantunk a múltszázad népirtástól, háborútól vészterhes világába, abba a világba, ahol a poroszos nevelés elcsökevényesedett szellemi aktivitást, morális érzéketlenséget és félelmet eredményezett.

Moon River írta...

Kezdettől fogva nem értettem, hogy miért is hisznek annyian a béremelésben, az életpályamodellben (érmet a kitalálónak!!), amikor tudjuk, az állam zsebe üres. Nincsen mit elosztani, hacsak azt nem, amit suttyomban először elveszünk, aztán ideológiát és törvények tömkelegét gyártva hozzá, mint valami kenetteljes szószt, emelésként visszaadjuk. (Bár arra is van sejtésem, hogy nem is az egészet.) Már megint azt nem tudom, hogy tessék mondani, ki itt a hülye?
(Ne áruljátok el, mert lassan röstellem: még a pályán vagyok 37 év után.)

Lusti írta...

"...ha valaki öt óra munkával tudott eddig ötezer forintot keresni, akkor az most hiába kap hatezer forintot, ha azért hét órát kell dolgoznia...."
Kétbites agynak ilyeneket ne írjál légyszi... vagy legalább ne csodálkozz, ha nem érti...
A kettes számrendszerben nincsen olyan, hogy 5-ös, meg 6-os, meg 7-es... Nulla van meg egyes oszt' jó napot!
Vagy bólogat és tovább játszhat, vagy nemet int és game over..

Csak azt nem értem, minek ehhez pedagógus...fénymásolóval is lehetne a szart többszörözni...

olvasó írta...

HVG. extra Pszichológia 2013/ 3. száma 16. oldal

Túry Ferenc (orvos-tanár-kiképző terapeuta):
Bízom a pozitív erőkben
- nagyon jó cikk!!!
(részlet)

Hogyan alakul az értékvesztés azaz az anómia a lakosság körében? A pszichés megbetegedések okaként az értékválságot is gyakorta emlegetik. Valóban így volna?

Igen, egyre több a stabil értékrend nélküli, magányos, társas kapcsolatokban szegény, jövőkép nélküli ember. Ők a leginkább manipulálhatók, és ez a fogysztói társadalom egyik mozgatórugója. Az anómiás, értékvesztett állapotra a társadalmi normák, közös erkölcsi elvek meggyengülése, továbbá a közös jövőkép, a társadalmi szolidaritás hiánya jellemző, ami nem csupán hazai jelenség. Ennek következménye az állandó bizonytalanság, az említett tanult tehetetlenség, a krónikus stresszállapotok. Csökken a távlatos gondolkodás, a hosszú távú tervezés lehetősége...
Az értékvesztés érdekes példája, hogy megváltozott a viszonyunk az emberi testhez. Az emberi test "üzenő felület" lett, és nem övezi az a korábbi tisztelet, amely részben vallásos alapon nyugszik. Megcsappant a felelősség is, részben a saját magunk iránti, részben a társas és a természeti környezet iránti felelősség.

olvasó írta...

Folytatás!
HVG. Extra Pszichológia 2013/3. számból Túry Ferenccel készült interjúból egy másik kérdés és válasz.

A magyarok lelkiállapotával összefüggésben említik a tanult tehetetlenséget, illetve a tanult leleményességet. Mit jelentenek ezek a fogalmak?

A tanult tehetetlenség olyan állapot, amelyben a tanulási folyamat, tulajdonképpen pavlovi kondícionálás a központi elem. Martin Seligman amerikai kutató írta le mintegy fél évszázada, hogy kutyakísérletekben azok az állatok, amelyek rendszertelenül kaptak elektromos áramütéseket, egy idő után nem tettek elhárító lépéseket akkor sem, ha módjuk lett volna rá, azaz tehetetlenné, gyámoltalanná váltak. Ez aztán emberekkel is beigazolódott, persze őket nem elektromos árammal ingerelték, hanem zajjal az ilyesféle kísérletekben. Tehát kiszámíthatatlanul kapjuk a kellemetlen impulzusokat, pofonokat otthon, a munkahelyen, a társas életben, akkor tehetetlenné válunk. Ez jellemző például a diktatúrákra is; az ember soha nem tudja, mire számíthat. Ennek az ellentétes tanult mechanizmusa a tanult leleményesség, ami a kreatív erőink összefoglalása, a tudásunk és korábbi tapasztalataink újraszervezése, új ötletek kidolgozása. Ebben a magyarok jók - gondoljunk azokra a szellemi értékekre, amelyeket a tudományokban és a művészetekben hazánk szülőttei elértek.
:-)))

Névtelen írta...

Gondolom még mindig nem esett le az olvasók többségének, hogy mire vezet, mire szolgál ez az egész "életpálya".

Ha emelik a kötelező óraszámot, akkor -bár egy ideig jobban él az a tanár akinek emelték a bérét- előbb utóbb elkezdődnek az elbocsátások, mert hiszen kevesebb pedagógus fog elvégezni ugyanannyi- vagy több munkát.

Ráadásul ha pl. 2 év múlva államcsőd-közeli helyzet miatt fizetéscsökkentést vezetnek be a közszférában- már nem vesznek fel újra pedagógusokat, hanem a már megemelt terhelést kell a maradó és kiszelektált keveseknek esetleg kevesebb bérért elviselni.