2014. június 4., szerda

EGYIPTOM ITT VAN

Mikor Vágó Istvánnál megláttam az egérrágta búzatábla maradványainak képét, az egyiptomi tíz csapás jutott eszembe.
Igaz ugyan, hogy a vizek még nem váltak vérré és az elsőszülöttek is életben vannak, de hát ki tudja, hogy a Tóra nem tömörítette-e a sztorit?
Hogy ott gyorsabb volt a lefolyása?
Lehet, Mózesnek az úr adott a kőtáblák mellé egy pendrive-ot is, így ő már ismerhette a Zopfli nevű tömörítő algoritmust, az emberiség meg csak most jutott el odáig, hogy saját kútfőből előállítsa.

Mindenesetre a magyarság is bátran pályázhat Isten választott népének megtisztelő címére, csak azt nem kellene fejtegetnünk, hogy az Úr mire is választott bennünket, mert lehet, felettébb elkeserednénk.


Ha elkezdünk leltározni, akkor azért láthatjuk, hogy Magyarország jobban teljesít, hiszen az első csapást már elég régen ránk mérte az Úr, mikor a nemzetet egy szociopata bűnöző kezébe adta játékszerül.
Reménykedhetnénk, hogy az Úr adta, hát majd az Úr elveszi, de ez számára sem lesz könnyű feladat, hiszen a bírók és az ügyészek után már Gábriel arkangyal is felkerült a maffia fizetési listájára, állítólag madarász munkakörben szerepel.


Az eredeti tíz csapás között a második helyen az szerepel, hogy békák lepték el Egyiptomot, ami meglehetősen kellemetlen, de hol van ez ahhoz, ahogy ezt az országot ellepték a patkányok.
Ez azért kellemetlen, mert míg a békák csak ugrálnak, addig a patkány harap is, főként, ha sarokba szorítják.
Bár erre eddig példa még nem volt, de ez nem a patkányok dicsősége, hanem a patkányirtónak jelentkezők szégyene.


Egyiptomban harmadik csapásként megjelentek a tetvek, az analógiát talán nem is kell cizellálnom, tetveknek mi is bőviben vagyunk. 


Negyedik csapásként megjelentek a vadállatok – na, ezek közül itt vannak már a hiénák és sakálok, emellett még a görények és a bűzösborzok is szép számmal képviseltetik magukat.


Ötödik csapás a dögvész.
A dögvész a pestis leánykori neve - nálunk is jelen van, csak mi nyilasoknak és neonáciknak hívjuk a gennyes, fertőző fekélyeket a társadalom testén.
A bubó - gondolom én - maga Vona népvezér lehet.
A betegség terjedése a legyengült társadalomban sajnos hihetetlenül gyors, a sok kis fertőzött bolha ugrál, és akit megcsíp, annak annyi.


Hatodik csapás a fekélyek voltak, melyek elborították az emberek testét.
Nálunk egy módosított változat virulens, itt a fekélyek az emberek lelkét borítják, a lelket pedig még vakargatni se lehet.


Namármost jégesőt nem kell reklamálnunk, de nekünk emellett még szárazsággal és szokatlan szélviharokkal. árvizekkel és az elsivatagosodással is meg kell küzdenünk.


A sáskahadat bátran behelyettesíthetjük az egerekkel, melyek nem kevésbé kártékonyak (lásd a fenti képet), mint a sáskák, és a pusztításuk sávszélessége is nagyobb, mint a fertelmes rovaroké.


Ami még hiányzik a felsorolásból, az a háromnapos sötétség.
Na, ami itt sötétségben tekintetében előadásra került, ahhoz képest a mély egyiptomi sötétség reflektorfény az emberiség egén.
És már tart vagy harminc éve, nem is csoda, hogy az egyiptomiaknak volt idejük piramist építeni, míg nekünk meg kell elégednünk ezzel az egy-két stadionocskával, melyek – valljuk be – még a Colosseumhoz képest is elég szerény létesítményecskék.
Igaz, a Népstadion lerombolása még hátra van, úgyhogy azért ne adjuk fel.


Az pedig cseppet sem kizárt, hogy vér folyhat majd a pesti utcán, nagy kár, hogy ritkán folyik azok vére, akik előidézték a bajt.


Ami meg az elsőszülötteket illeti, hát azok majd kihalnak csendesen, mint a dinoszauruszok, a további szülöttek meg apránként kivándorolnak, az utolsó normális meg bezárja az állatkert kapuját és a lábtörlő alá teszi a kulcsot.
Aztán, majd ha a libák látják fentről, hogy ezek már felzabálták egymást, hát haza lehet végre jönni.


Haza.
Ahol minden magyar – függetlenül attól, hogy sokác, sváb, tót, cigány bunyevác vagy zsidó - otthon érezheti magát, ahol a józan ész lesz az úr, és ahol a Parlamentben egy okos nép szabadság és demokrácia iránt elkötelezett és tiszteletreméltó hívei intézik majd higgadtan és mértéktartó józansággal az ország ügyeit.
Reménykedjünk…

:O)))  

15 megjegyzés:

Geza írta...

Ez kellemesen erosre sikerult, de nem aart, ha idonkent szimbolikusan vagyunk konkretak.

Orulok, hogy Vago Istvan neve felmerult az irasban, sot hogy az Oe Facebook oldala (amely sajnos a nem Faceboom fanok reszere elerhetetlen a megadott linkkel) egyenesen ihletoen hatott a blog megirasara. Oe azon ritka kituno es igen jol ismert egyenisegek egyike, aki nyiltan kiallnak a nezetei mellett es tevekenyen reszt vesznek a rendszer megvaltoztatasaert folytatott kuzdelemben. Mennyivel elobbre tartanank, ha sok ilyen ember eelne kozottunk!

hello írta...

Ami a sötétséget illeti, arról az ezúttal egymással szolidáris média tiltakozásul a képernyő 15 perces elsötétítésével gondoskodik.

Mielőtt még a végleges elsötétülést nem borítják rájuk, akiknek rohadtul csípi a szemét, hogy még vannak, akik nem az ő kottájukból énekelnek alázatosan ...

hello írta...

Gratulálok Vágó Istvánnak, hogy számára sem léteznek azok, akik nincsenek fenn a facén! :-((

Nem igazán értem, mi ebben a pláne a számára, de mert igen okos fiúnak tartja magát, biztos van rá adekvát magyarázata!

hello írta...

Még egy adalék a sötétséghez:

A Kúria szerint nem lehet a Jobbikot szélsőségesnek nevezni a hírekben.

civilhuszár írta...

Köbe is van vésve.

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSuUEWAfLywga4kmPBjqUmiioy6nW25-_l_TQm0KS2349BkjR7M

hello írta...

Na még 1:

Hoppál Péter lesz a kultúráért felelős államtitkár, aki korábban a Fidesz szóvivője volt.

civilhuszár írta...

hello írásához

Ez a Hoppál figura sem piskóta, de azért elmegy addig amíg Orbán a láncot engedi.
Gyakorlatilag másabb az iskolázottsága mint L.Simonnak, és mivel tanult hegedülni, még szépen el is húzhatja a kulturális nótánkat.
És legalább nem kell elviselnünk a költő zsenit.
http://egyenlito.blog.hu/2011/03/29/szetb_ott_kur_k_seggerol_versel_a_mediatorveny_atyja

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nincs remény !

Az indexnek nyilatkozik ez a Szigetvári :http://index.hu/belfold/2014/06/05/szigetvari/

Azt hiszem, hogy egy sor kérdést megválaszol az eddig történtekből.

Talán még azt is, hogy mi jön!

Egy biztos, hogy volt MSZP-FIDESZ egyezség a választás előtt !

Ennek a vége lett az orbáni 2/3 !

Gyurcsányt azért vonták be a "szövetségbe", hogy le tudják fogni, ne legyen önjáró és esetleg vonzó, az Orbánt utálók számára.

Gyurcsánnyal nem tudtak volna paktumozni !

Sajnos,

ezért lehet, hogy egy személycsere az MSZP-nél semmit nem fog érni, mert csak azért lesz, hogy a paktumot sikerüljön megkötni.
Gondolni kell arra, hogy az MSZP bizony nyakig el van adósodva !

Szüksége van a "támogatásra" !

Üdv sphagin.

hello írta...

Civilhuszárnak:

Csak példaként elmítem, hogy én meg zongorázni tanultam, és látatlanban borítékolom, több közöm volt és van a kultúrához - igaz, narancsszínű tagkönyvem sosem volt és nem is lesz.
Márpedig ott dől el, ki alkalmas mire.

magyarmagyar írta...

hello írta...

"Ami a sötétséget illeti, arról az ezúttal egymással szolidáris média tiltakozásul a képernyő 15 perces elsötétítésével gondoskodik."

Na azért ne essünk már hasra ettől az elsötétítéstől! Hajnal háromkor? Mi van? Ki a franc vesz ebből észre valamit? Majd vikink ettől jól megretten! Ha az rtlklub nevű szennyedék azt mondja hogy nem vetítem a barátokköztöt, akkor az már valami! Az durran!

Gratulálok Vágó Istvánnak, hogy számára sem léteznek azok, akik nincsenek fenn a facén! :-((

Hát akkor én sem létezem. Nem is tudom; eszek, sz@rok, dolgozok, gondolkozok... mindez csak délibáb? Nem is létezek? Ha Vágó mondja...

hello írta...

Magyarmagyar, én a tegnap esti hírekben azt hallottam, hogy ma este 1/4 8-tól negyedórára sötétítik el a képernyőket + az online oldalakat, és az újságok fehér felülettel tiltakoznak, valamint több rádió is csatlakozik.

Ami gesztusnak OK, csak épp kit érdekel a hatalomból? Legfeljebb majd holnap reggel a külföldi lapszemlékből kiderül, hogy kintről figyeltek rá, de az onnan jövő kritikához már hozzászoktak, és simán lepereg róluk. Az újbóli2/3-tól pláne rinocéroszbőrt növesztettek.

Én is többszöt leírtam már, hogy nem vagyok hajlandó a facéra regizni. Úgyhogy elvagyok Vágó úr oldala nélkül, és még tele se sírom miatta éjszakánként a kispárnámat.
Nem értek hozzá, csak gondolom, hogy pusztán elhatározás és beállítás kérdése, hogy valaki az oldalát nyilvánosan olvashatóvá teszi-e. Attól még a hozzászólásokat talán le is tilthatja.
Ha mégsem így állítja be, az vagy sznobéria, vagy fene tudja, mi.
De abban tuti biztos lehet, hogy nem népszerűségnövelő effekt.
Hja, nyilván úgy gondolja, arra neki nincs szüksége.

hello írta...

Ja, még annyit, hogy az RTL Klub szerintem pont nem szennyedék - az ATV-n kívül AZ EGYETLEN olyan csatorna, amelynek nézhető a híradója a nélkül, hogy az ember agylobot kapna! Szöges ellentétben a TV2-vel!
Meg ott pl. a Házon kívül, ami detto nem nyal a hatalomnak.
És egyéb értelmes adásai is.
Szórakoztató kategóriában is akár a Szombat esti láz, a Heti Hetes stb.
Hogy csak azokból soroljak, amiket nézni szoktam.

Szerintem elég szerencsétlen hivatkozásuk volt a Barátok közt-re, bár el tudom képzelni, hogy a nézettségükben az vezet.

hello írta...

http://www.klubradio.hu/

Mi is tiltakozunk! - 19:18


A Klubrádió fontosnak tartja a média függetlenségét, a sajtó szabadságát, ezért csatlakoztunk a Magyar Reklámszövetség mai tiltakozó demonstrációjához.

19:15-kor Verdi Nabuccójából egy részlettel fejezzük ki együttérzésünket az Origo szerkesztőségével és így tiltakozunk a tervezett Reklámadó bevezetése ellen is (ez a kisebbik baj)! Hangsúlyozzuk tiltakozó akciónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb veszélyben van a magyar sajtószabadság!
- 19:17

sündisznócska lovagol írta...

Én sem vagyok fenn a facén és erre a kis időre ami még hátra van az életemből - már nem is leszek.
Kedvet nekem a facéra csak az adhatna, - erre a kis időre ami még hátra van az életemből - ha Svájcban vagy Canadában élnék :-)
Vagy amikor majd itthon olyan lesz, mintha ott lenne :-)))

magyarmagyar írta...



"hello
Nem értek hozzá, csak gondolom, hogy pusztán elhatározás és beállítás kérdése, hogy valaki az oldalát nyilvánosan olvashatóvá teszi-e. Attól még a hozzászólásokat talán le is tilthatja.
Ha mégsem így állítja be, az vagy sznobéria, vagy fene tudja, mi."

Na ez nem így van! Pár éve meg akartam keresni egy régi barátomat, ezért beregeltem a faszbukra. Két nap múlva töröltem a fiókot. Azóta is kapom a nyilvános freemailes fiókomra naponta az üzit, hogy pöcsömtudjaki ismerősnek jelölt, nyugtázzam. Üzenet is vár, kitudjaki küldte, nem nem érdekel. Lehetne biztosan valahogy törölni a fiókot, de nem ér annyit az egész. Rövidesen törlöm a freemail fiókot, sztán nyitok egy másikat oszt kapjabemindenki. Bakker, ilyen hülyeséggekkel foglalkozok, amikor az Atom Heart Mother szól a Pink Floyd-tól! Normális vagyok én?