Felöltötte harci rosszmodorát,
felcsatolta sportszárát, zsebrevágta azt a két dolgos kezét (Szent Jobb és
Szent Bal – kanyarba se vagy Szentpisti!) – csatába indult, legyakni Brüsszelt
Viktor, Isten Bunkaja.
Elemében volt, hiszen számára a harc maga az élet, ő kora gyermekkorától erre
szocializálódott, már a kőbölcsőben is, melyet gondos édesapja faragott a kis
Vityesznek a fejével próbálta széttörni a korlátokat, ettől lett az orra is
csámpás, de sajnos nem sikerült, a maradandó károsodás nem a kőbölcsőben
keletkezett.
Hogy miből gondolja, hogy neki állandóan széllel szemben kell megpróbálnia
pisilni, az maga a nagy talány, hiszen már kötésig jár a kudarcokban.
Gondolom, hogy itthon ő fújja a passzátszelet, ebből arra a következtetésre
jutott, hogy a nemzetközi színtéren is neki kell meghatároznia a követendő
magatartásokat.
Minden jel szerint tévedett, pedig csókot lehelt az angol miniszterelnök
ánuszrózsájára, beszippantva annak bódító illatát, és mégis.
Illetve mégsem, mert elszabta a dolgot, rosszul mérte fel az erőviszonyokat.
Azt gondolta, hogy David Cameron olyan erős az Unióban, mint ő Magyarországon, de
megdöbbentő módon ez a vélekedése nem jött be, Cameron egyedül maradt, mint Don
Quijote, így Sancho Panzára sem várt valami nagy diadal a szélmalom tövében.
Ő azt hiszi, hogy az Unió ellen harcol, de téved – ő a történelemmel folytat
éppen vesztes csatát, hogy a csatában betöltött szerepét most hadd ne
cizelláljam, mindenesetre nem ő a hadak vezére, de még csak annak
sisakhordozója sem.
Az alapvita ugyanis arról szól, hogy merre tartson az Unió.
Két verzió van, az egyik államok laza szövetsége, a másik út egy Európai
Egyesült Államok felé vezet.
A Nemzet Pucája az első felfogást támogatja, az ő Uniós modellje szerint az
Unió szedje be a tagországoktól a pénzeket, majd ossza vissza - legfőképpen
Magyarországnak, de a pénzek elköltésébe ne szóljon bele, ne ellenőrizzen
semmit és legfőképpen ne pofázzon bele abba, hogy ő mit csinál bánatos népével,
vagy mit nem.
Neki mindegy, hogy mi lesz Európával, vagy mi lesz ötven, vagy száz év múlva, ő
az utódokról már gondoskodott, a többi meg harcoljon meg a napi betevőért, kit
érdekel.
Hogy közben a világ megváltozott, az nem érdekes, az a világ baja, harcoljon
meg a világ is az életbenmaradásért – végtére is nem juthat mindenkinek libacomb,
van akinek meg kell elégednie a püspökfalatjával.
A világ persze közben napról-napra változik, Kína gigászi teljesítményekkel már
a világ vezető hatalmának szerepére tör, a Hold meghódításán dolgozik, emellett
Amerika el van neki adósodva nyakig.
De feljövőben van India is, mely a világ legnépesebb országa lesz a század
végére, és lehet ugyan tízmilliós, matyómintás, árvalányhajas falunkból
legyinteni, hogy a sok kis sárga, meg az a rengeteg cigány, de ne felejtsük:
Kína mára a legfejlettebb haditechnika birtokosa, India pedig informatikai
nagyhatalom.
Vezérünk ugyan most legyőzte a hazai Kínát, becsukatta a Négy Tigris nevű
piacot, de Kínát bezáratnia nehezebb feladat lesz.
Európa vezetői és közötte van egy óriási különbség: a többiek éreznek némi
felelősséget népükért, míg ő csak a saját érdekeit nézi.
Így van ez, akármerre is nézünk, lásd a stadionépítések ügyét, a paksi
bővítést, a termőföldek körüli cirkuszokat, a dohánymaffiát, a borászatokat –
mindenhol az ő strómanjai vannak pozícióban és ők fosztogatják szorgalmasan az
országot, melynek bamba népe még mindig a kommunistákat szidja.
Ha Európa nem akar túl sokat engedni az életszínvonalából, a világban betöltött
pozíciójából, akkor változnia kell és meg kell haladnia a zárt nemzetállamok
ideáját.
Egyesülni kell, ami természetesen nem zárja ki a nemzeti sajátosságok
megtartását.
Nem először kerülnek ilyen dilemma elé európai országok, hiszen Németország sem
volt mindig egységes ország, ma mégis el van egymás mellett a bajor és a
porosz, a szász és a sváb, egy gazdaságilag és katonailag erős államban.
De volt ilyen az olaszoknál is és a sok apró fejedelemségből egységes ország
lett.
Lett volna ilyesmire példa nálunk is, mert – minden ellenkező híresztelés
dacára – Erdély nem volt Magyarország része.
A 48-as ifjak is ezért szerették volna az Uniót Erdéllyel, csak aztán a
korabeli orbánviktorok elqrták, nem kicsit, nagyon…
Aztán az első világháború előtt is részei voltunk egy erős soknemzetiségű államnak,
az Osztrák-Magyar Monarchiának, mely még erősebb lehetett volna, ha nem
akadályozzuk meg azt, hogy Csehország is csatlakozhasson ehhez az
államalakulathoz.
Maga a királyi Magyarország sem volt nemzetállam, és éppen az verte szét, hogy
legerősebb nemzetisége elnyomta a többieket – talán ebből lehetne tanulni is.
Most az Uniót kényszeríti a történelem arra, hogy nemzetei összefogjanak, mert
a kor kihívásaira adandó megfelelő válaszhoz nem elég a jelenlegi állapot.
Orbánnak más a véleménye, de ebben a kérdésben – és még sok másban - ez a maffiózó
egy senki, akit úgyis el fog söpörni a történelem, és még örülhet is, ha nem
jut Ceausescu vagy Rákosi sorsára.
Orbán erről a kérdésről sem kérdezett meg senkit, amit ebben az ügyben képvisel, az Orbán
véleménye, nem az ország népének véleménye.
Márpedig a kérdés eldöntését nem bízta rá senki, ez vastagon meghaladja a kompetenciáját,
és ugyan hivatkozhat az Országgyűlésre, legfeljebb annyit érhet el vele, hogy
ha eljön az ideje, a kétharmadot vele együtt hajigálja ki a nép a Parlamentből,
esetleg egy börtönben tölthetik majd büntetésüket.
Ennek az embernek nincs veszélyérzete.
Túl magasra kapaszkodott, diktátor lett, nagyon magasról pedig nagyon nagyot
lehet esni.
Nagyobbat, mint most esett.
:O)))
22 megjegyzés:
Ez az elefánt és a kisegér esete,amidön átkelnek a hídon,és az előbbi incifinci hangocskáján azt mondja a hatalmas ormányosnak :hallod,hogy dübörgünk ?
A mi Kedves Vezetőnk fiaskója akár örömet is okozhatna nekünk akik úgymond nem éppen rajongunk érte ha nem lenne ez az egész olyan szánalmas és kiborító.
Ma reggel az egyik szakértő azt mondta, hogy Mo. lakosságát tekintve kisebb mint a világ néhány nagyvárosa. Akkor hozzájuk képest mik is vagyunk mi tulajdonképpen . Nem több mint egy törpeállam. Egy törpeállam nemzetközi tekintélyét úgy nem lehet megteremteni, hogy nem alkalmazkodunk a nagyokhoz, hanem elvárjuk, hogy a nagyok alkalmazkodjanak hozzánk. Ez így soha nem fog menni.
Orbán olyannyira büszke a 2/3-os többségére, hogy az szinte elvakítja.
Nem tudom miért hiszi, hogy a nála területileg és gazdaságilag negyobb országok hasra esnek ettől.
Mit jelent ez tulajdonképpen? Csupán csak annyit, hogy saját népének többségét - hiszen neki csak 1/3-al van 2/3-a - önkényével lejáratja és lassan elveszi tőle még azt a lehetőséget is, amit eddig az uniós tagság jelentett.
Azt hiszem ezzel a fiaskóval résnyire már felnyílott a "pofonláda" teteje is és ha nem revidiál valamit a hozzáállásán ez a nyiladék még nagyobb is lehet.
Ez a fiaskó legjobb elemzése ,azok közül, amit eddig olvastam.
Egyre jobban bírom PuPu-t :)
Sírva és visítva röhögtem végig, szenzációs írás Pupu, telitalálat :-)))))
Üdvözletem!
Ismét egy olyan írás, amihez nincs mit hozzátennemcls. Benne van minden.
Attila
A régi görög mondás szerint, akit az istenek meg akarnak alázni, először büszkévé teszik.
Meg a másik, mikor ovi itt a nemzet érdekét kukorékolja: A hazafiság, a gazemberek végső menedéke.
Tudjátok, ebből "csak" az a rizikó, hogy azt fogja elérni, hogy az ország szívja meg a kakaskodását, az pedig a jobbikosok aktív közreműködésével a politikailag tudjukmilyenérett lakosságból masszív EU-ellenességet fog kiváltani.
Annak a következményeit meg hadd ne ecseteljem, mi itt mindnyájan tudjuk, mit jelentene.
Lesz mit tenni a veszélyre magát anomálisan immúnisnak tartó egyeddel szemben.
A trónfosztás okai már részben meg vannak fogalmazva.
https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t1.0-9/10398082_225788890964483_6619068341145605849_n.jpg
Ehhez fog párosulni az EP saller,koki, és tasli egyvelege.
Civilhuszárnak: 18:45
Egyetlen dolog hiányzik a felsorolás végéről, ami imigyen szólna, ha lenne.
A fentiekben felsoroltak ellenére a lakosság 1/3-a újra igent mondott a "Folytatjuk" címmel meghirdetett semmire, ami aztán a Fidesz számára újabb 2/3-os többséget eredményezett.
Hogy erről miért feledkezünk meg? Tulajdonképpen szeretett honfitársaink akarták, hogy ez legyen a végeredmény és ebbe beletartoznak azok a pártok is akik nem voltak képesek időben megegyezni és azok a polgártársak is, akik elbliccelték a választást. Hát ehhez csak gratulálni lehet.
De ez nem újdonság! Ők a 2010-es választást is úgy nyerték, hogy állandóan balhéztak, gáncsoskodtak, kivonultak tulajdonképpen semmi pozitívat nem csináltak.
Ezt a semmittevést a nagyérdemű akkor is 2/3-al jutalmazta.
Úgy látszik, hogy magyar divat szerint, aki nem dolgozik az nem hibázik, tehát jogos 2/3-ad a jutalma.
Honfitársak! Bőven megérdemeljük őt! Megdolgoztunk érte!
Hogy is szokta valamelyik névtelen barátunk mondani?
- Így!
Kedves csakafidesz !
Én személy szerint bízom abban, hogy a hivatali visszaéléssel elkövetett bűncselekmények miatt Orbán úr (?) is úgy jár mint a volt horvát és a szlovén miniszterelnökök.
A mi bíróságaik is vannak olyan jók mint a szomszédainké.
Szerintem a szakma elitjébe eléggé belerúgott a kis mini dúcse.
Tehát én így képzelem el.
Mit szóltok a következő szcenárióhoz: az EU nem fogja elfogadni, hogy a putyini kölcsönt költségvetésen kivül kezeljék - miért is tenné - azaz gyakorlatilag 10 %-kal nőni fog az államadósság. Na azt már nehéz lesz csökkenésnek beállitani - bár mint tudjuk, a csökkenés az tulajdonképpen negativ növekedés, ezek szerint viszont a növekedés az negativ csökkenés - de mindenesetre nagyon égő lesz, erre Viktorunk kilépteti az országot közkivánatra (CÖF békemenet) az EU-ból.
Na? Mennyi realitása van?
Utóirat a 21:52-kori írásomhoz a cikk címmel szinkronban.
A rács mögül kinézve a fejből, az igazi pofára történő esés.:-)
Én sokakkal ellentétben nagyon bízom a fideszben.
Ezek meg tudják tenni azt, amire sem (éliás)Tóbiás, Bajnai, Gyurcsány, Schiffer, - no és Juhász együtt nem képes.
Tönkreteszik saját magukat!
Mikor már a sok állami tulajdon kezd fogyni, akkor egymásnak esnek majd a koncért.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a 2/3-ot a baloldal hatékony segítségével gründolták össze.
Mert ennyi balfék, akik a Jókai utcában lebzsel, az a Földnek is sok.
Tisztelettel: - morzsi -
Sajnos a vezérünk nem szokott a térképre nézni. Hol van Magyarország és mekkora?
DarthVader kérdésére:...semmi...
Morzsinak(0:30)tisztelettel:
Ezt nagyon rosszul teszed. Ezek magukat soha sem teszik tönkre. Diktatúrát kizárólag csak kívülről lehet megdönteni, mert egy diktátor sem engedheti meg, hogy bárki belülról változást kezdeményezzen.
Ez a rendszerük lényege.
A Jókai utcára hivatkozni nem szerencsés, mert ott csak az MSZP székháza van. A többi tettestárs máshol székel. Itt egyetemleges a felelősség, azért nem kellene mindent ismételten az MSZP nyakába varrni.
Amikor az állami tulajdon elkezd fogyni, majd kitalálnak valami mást. Fentebb már említettem, hogy mi történik az inflációval - és ezt még lehet tovább cizellálni - aztán a nyugdíjad sem csökkent még eléggé, adót még nem fizetsz utána, nics gyermektelenségi adó, nincs kiterjedt vagyonadó, ingatlanadó és még sorolhatnám.
Orbán Matolcsy barátjától örökölt egy olyan asztalfiókot, ami tele van jobbnál jobb ötletekkel.
Az így befolyt összegeket aztán pályázat útján oda lehet adni a cimboráknak, akik ezért majd nem maradnak hálátlanok.
Hát így működik ez. Ne aggódj rólad is lehúznak még néhány réteg bőrt.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ebből a fincsiből majd azok se maradnak ki, akik áprilisban bölcsességüktől vezérelten saját és gyermekeik boldogulása ellen szavaztak.
Hosszú négy év lesz, az biztos.
Aztán eljön 2018 és a fenti módon befolyt pénz egy részéből majd kitalálnak valami rezsicsökkentéshez hasonló néphülyítő megoldást és a mókuskerék forog tovább.
Sajnos, kénytelen vagyok Morzsival szemben Csakafidesz barátunkkal egyetérteni: ahogy a "nemzettársaimat" elnézem (és hallgatom bégetésüket), itt bizony magától senki nem fog visszavonulni, amíg egy huncut krajcárt is találnak a zsebünkben/párnánk alatt! Nincs az a pénz, ami ezeknek elég lenne!
Üdv. mindenkinek: Vöröskarom
Vöröskarom barátomnak:
Ha javasolhatom, soha ne a személyt, hanem a mondanivalót tekintsd elsődlegesnek.
Mindenesetre köszönöm a megtiszteltetést, bár eddig még nem vettem észre, hogy volt olyan téma, ahol a véleményemmel esetleg nem értettél egyet.
Ezentúl, megkérlek ne fogd vissza magad! Legalább vitatkozzunk egy jót, ha már tenni nem sokat tudunk!
Üdv.:
Szegény....
Sokat kell még történelemből tanulnod.
Enyhén retardált névtelennek, aki képtelen egy azonosításra alkalmas karaktersort bepötyögni:
Bogárkám!
Ha van valamelyik mondat ellen kifogásod, hát ne fékezd magad, hadd szóljon.
Ha általában nem tetszik, akit írtam, van ott alul a posztban lehetőséged jelezni.
Tanulni egyébként folyamatosan kell, ezt egyébként nem elég hirdetni, hanem meg kell próbálni gyakorolni is.
Rajta hát!
:O)))
Kedves Csakafidesz!
Nem kell vitatkoznom Veled, lévén, hogy teljes mértékben egyetértek azzal, amit írtál. És nem a személyt néztem (mint ahogy Morzsi megjegyzésével kapcsolatban sem), viszont őt nagyon is irigylem, mivel az ő "reményhala" még él - sajnos, az enyém április 7-ére virradóra elhalálozott.
Üdv.: Vöröskarom
Megjegyzés küldése