Azért ehhez is kell tehetség – mármint, hogy ennyi szellemileg
kihívásokkal küzdő politikust összeszedni ebben az árvalányhajas, pitypalattyos
kis országban.
Magam sem tudom, hogy miért ez jutott eszembe, amikor Balog
Zoltán Lánchíd rádiónak adott interjújáról olvastam, valószínűleg tudat
alatt kerestem valami pozitívumot, mellyel ellensúlyozni tudom Lámpásunk és
Iránytűnk Tisza István szobrának leleplezésén elmondott veretes gondolatait.
De aztán rájöttem, hasonló a hasonlónak örül, így aztán nem volt nehéz dolga,
amikor felfedezte Balog minisztert, aki orbánizmusból őstehetség, hiszen egy
interjúban képes kétszerannyi baromságot összehordani, mint amennyit egy miniszterelnök
egy szoborleleplezésen.
Pedig ott is lett volna mit leleplezni, jóllehet a Sztálin legjobb hagyományait
követő szónok történelmi fejtegetései valóban szórakoztatóbbak voltak, mint a
szikár tények.
Végtére is a Parlament előtt igazán célszerűbb az országot a világháborúba vivő
vad, geszti bolondnak, a gyujtogató, csóvás embernek, az úrnak, magyarnak
egyként rongynak szobrot állítani, mint a két világháború katonai és polgári áldozatainak
és az állami közreműködéssel halálba küldött zsidók százezreinek.
Szóval a Mi Reménységünk is kitett magáért, és bár veleszületett szerénysége
tiltotta, hogy a saját nevével fémjelezze, de meghirdette az új korszakot, mint
mondá: Miért is ne következhetne a darabjaira hullott liberális korszak után
egy felívelő és lelkesítő nemzeti korszak?”
Tényleg, miért is ne?
Jelzem, itt már bármely új korszak felívelő lesz, ami onnan, ahova jutottunk
nem egy nagy kunszt, habár, mint jelenség arra emlékeztet, mint amikor a sült
liba kitárja szárnyait a serpenyőben és felível, fel, a magas égre, hogy
szakadna rá erre az idiótára, ugye…
Na, de vissza Balog miniszterre, aki világmegváltó terveivel szórakoztatta a Lánchíd
Rádiónak a bölcsességek e tárházától elalélt hallgatóit.
A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás
családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön
államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a
vállukon viszik Magyarországot". Mint mondta: így a szociális és
felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy
önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet
igénylő gyerekekről és a cigányokról.
A család- és ifjúságügyi államtitkárság pedig a "teherhordozókat"
segíti, valamint az ifjúságot, akik majd a jövőben viszik a terheket.
Megtartóztatom magam attól a durvaságtól, hogy bővebben kifejtsem - egy miniszterelnöknek is
különbséget kellene tenni a szellemileg kihívásokkal küzdők és a miniszteri
posztra alkalmasak között, hiszen a választópolgárok sem tudták ezt megtenni a
miniszterelnöki poszt tekintetében.
Mégis megjegyezném: nem csak a zászló és a tábor egy, hanem az ország is még,
egyelőre, persze isten csak a tudója, mit hoz a jövő.
De az biztos, hogy a dolgok egymással összefüggnek, és azzal semmit nem oldunk
meg, ha a problémákat felszecskázzuk, és mindegyik problémahalmaz tetejére
odacseszünk egy államtitkárt az audijával, apparátusával, sallangjaival.
Az külön érdekelne, hogy kik azok az önhibájukból rászorulók, meg, hogy mit ért
a bölcs miniszter azon, hogy a két csoport valamelyikébe tartozó fogyatékkal
élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról a szociális és
felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik.
Bármelyik kultúrállamban a miniszter eddig a mondatáig lenne miniszter, mert ez
maga a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés, emellett marhaság is.
Esetleg a zsidókkal is foglalkoznia kellene egy államtitkárságnak?
Igény valószínűleg lenne rá, hogy a régi viccre utaljak…
Egy miniszter nem ismerhet cigányokat, egy miniszter csak magyar
állampolgárokat ismerhet, horribile dictu az sem baj, ha azokat is megismeri
akik az államhatáron belül élnek.
A helyzet az, hogy ezt a fajta megkülönböztetést még a szociális helyzet sem
indokolja.
Tudok mondani neki száz olyan cigányt is, aki meg tudná venni őt az egész
pereputtyával, kilóra, mint a kacsát, de szerintem ő is ismer ilyen embert.
Akkor vele is a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság fog foglalkozni?
Mert ha az erkölcsi nevelés is ide tartozik, akkor rendben van, de ha nem,
akkor mi dolga van vele?
Balog miniszter rasszista, ez kétségtelen, méghozzá az ostoba rasszista
alcsoportból (államtitkárságot nekik!), mert nem érti, hogy ez a stílus a XXI.
században nem komilfó.
Aztán beszélt még szegény a népesedéspolitikáról, mert nem értette, miért nem
akar több gyereket vállalni egy család, pedig ha ötöt vállalna, akkor
felvirágoznánk.
Persze, de szerintem csak akkor, ha mindenki miniszter lehetne, akinek öt
gyereke van, mert így meg nem tetszik nekik, ha a nyomorba valaki öt gyereket
szül.
De hát mit tegyen az a szerencsétlen is, ha egyszer nem telik neki mozijegyre
sem, meg fogamzásgátlóra sem, lámpa már régen lekötve – valamivel csak el kell
ütni az időt.
Beszélt a kiemelkedően sikeres iskolapolitikáról, amelyik - rajta kívül
mindenki szerint - a betanított munkások képzésére van optimalizálva, szerinte
meg arra, hogy növeljék a gyermekek esélyeit, hogy megállják a helyüket
Magyarországon és a világban.
Beszélt az egészségügyről is, "Óriásit léptünk előre", mondta,
mivel a kórházfejlesztések eredményeként tucatjával adták át a vadonatúj
kórházakat, a nagy megyei központokban ma már olyan színvonalú gyógyító
intézmények vannak, amelyek a világ bármely részén megállnák a helyüket.
Én azért szégyellnék ilyen pofátlanul hazudozni, valahogy az elmúlt ciklusban
nem hallottam vadonatúj kórházak tucatjairól, de neki, mint lelkésznek az Úr
talán könnyebben elnézi a hazudozást.
Hát, ami azt illeti, túl sok jó nem vár ránk ebben a ciklusban sem, de azért
tartsunk ki, hiszen ezek már felélték minden tartalékukat, remélhetőleg lassan
a legostobábbak is rájönnek, hogy palira vették őket.
Hogy akkor mi lesz?
Hát, ez itt a nagy kérdés…
:O)))
16 megjegyzés:
Kis országunk hantabajnokáról van összefoglaló cikk
http://tenytar.blog.hu/2014/04/29/orban_viktor_legnagyobb_hazugsagai_a_tenytaron
A hazugságaimról röviden című Orbán Viktor könyve pedig látható a Google képes oldalán.
Kérem szépen a kedves vezető hazugság kényszere olyan betegség, mint a kleptománia. Ő képes volt ötvözni a kettőt profi módon.
Kedves PuPu !
Hogy akkor mi lesz ?
Szerintem megszokjuk !
Végül is minden csak a megszokás kérdése. Végül már az lesz a természetes, ha valaki ökörségeket mond.
Vannak jelek, hogy elindultunk ezen az úton.
Nem sok jóra számítok.
Üdv sphagin
"Tudok mondani neki száz olyan cigányt is, aki meg tudná venni őt az egész pereputtyával, kilóra, mint a kacsát, de szerintem ő is ismer ilyen embert."
Én is, blogíró is ilyen.
(Csak zárójelben: Ja és jó lenne ha a fáidat nem az én telkemen nevelnéd,ha a telkedről átlógó faágakat levágatnád, s ne kellene több felszólítást küldeni.)
Emberkecc gádzsókám?
Há döncsed má el, akkor most zsidó vagyok, vagy roma?
Mer ha cigány, akkor tuggyad, hogy megátkozlak, és a következő teliholdkor rádküldöm a Rebekát, aki megköti a bökődet, és még hitelt is veszek fel rád, a kisvállalkozás fejlesztésére!
Nézel majd lankadtan és bánatosan, és akkor jusson eszedbe, hogy nem köllött volna velem ujjat húzni!
:O)))
Ó, van még hová fejlődni, és még csak a messzi Észak-Koreába se kell mintáért menni:
http://444.hu/2014/06/10/szerbiaban-mar-eltuntetik-a-kormanykritikus-bejegyzeseket/
Szerbiában már eltüntetik a kormánykritikus bejegyzéseket
Aki kritizálja a kormányt, annak eltűnik a bejegyzése.
Vagy a teljes blogja.
Esetleg őrizetbe is kerül.
Így áll most a sajtószabadság helyzete a szomszédban.
Volt, aki Facebook-posztja miatt került őrizetbe.
Szerbia itt van a szomszédban. És úgy tudom, szeretne EU-tag lenni.
Így?
Merre megy a világ? Merthogy nem csak nálunk küzdenek kihívásokkal olyanok, akiken múlik az ország sorsa.
Ebbe, ennek a lehetséges következményeibe még belegondolni is elborzasztja az embert.
Névtelen !!!
te szereted ha foglalkoznak veled a 2 literes kannás bor elfogyasztása után mert már így is olyan szellemitoprongy vagy hogy,hozzá képest a csirkefoss ÍQ bomba ... igényled mi ha foglalkoznak veled veled csak érzéssel a szociopata és a szellemi fogyatékos az ilyen nem szabad a lelkivilágába beletaposni igy van TE barom
ne igyál már mert lebuksz a székről te BAROm TE
El van döntve, cigány is és zsidó is. mert,hogy ilyen is van.
Elemér!
Tudod, "boldogok a lelki szegények". :-((
Szóval ne bántsd, elég kereszt lehet neki, hogy vagy már ilyennek született, vagy csak később vált ilyenné: a gének, ill. a szülei hatására, vagy a kedvenc kirekesztő pártjától eltanulva.
Gondolj bele: ez adja az élete örömét, a kielégülést.
Hervasztóan szar állapot lehet.
Kedves kommentársak !
Már az ókorban is meglepő szociális érzékenységet bizonyítva kezelték elnézően az ilyen PuPut ekéző névtelen evolúciós tréfákat. Nos hülyét lehet csinálni sokakból, de úgy születni, az nagy teremtői adomány.:-)
Már régóta tudom, hogy a mi fényességes padisah-unk nincs már teljesen a "topon" de, hogy ennyire defektes lenne soha nem tudtam elfogadni. Egészen mostanáig azt hittem, hogy ez csak rosszindulatú süketelés.
Aztán ma hallom, hogy vidékre szándékozik költözteti a klf. minisztériumokat és államtitkárságokat.
Na ez kiverte nálam a biztosítékot. Kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan képzeli el kivitelezni. Debrecenben pl. teljesen újjászervezi az agrárminisztériumot, vagy naponta ingáztatja a minisztérium tisztségviselőit Debrecen és Budapest között?
Netán épít egy luxusszállodát a minisztérium mellett és az ott dolgozókat oda költözteti.
Ha nem ezt csinálja, akkor mi lesz azokkal - és azok szakértelmével - akik a bejárás fáradtságos maceráját a hátuk közepére sem kívánják? Nyilván felmond nekik, végkielégíti őket - természetesen közpénzből - és istenhozzádot mond nekik? Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy új tisztviselő a területen megfelelő jártasságot szerezzen?
Ez alaphangon mennyibe kerül és milyen járulékos költségekkel kell majd számolni?
Ebből a nem kis összegből nem gyárakat és üzemeket kellene létesíteni?
Könyörgöm, ebben az országban senki sem gondolkodik?
Nagyon rosszat álmodtam.
Azt álmodtam, hogy együtt vadásztam Lázárral Kenyában. Igen Kenyában és nem Kínában, - mert dél felé is nyitunk.
Kivettünk két szállodát, a személyzetnek adtunk két hét szabadságot, - ne zavarjanak, - és a feladatukat addig a TEK-kesek látták el. Az jóleső érzéssel töltött el minket, hogy terror támadástól, meg túszejtéstől nem kellett tartanunk, az viszont nagyon zavaró volt, amikor a TEK-kes "pincér" minden alkalommal kiöntötte ruhámra a levest. De a lényeg, a vadászat volt.
Kifizettünk "für alle felle" tíz darab széles szájú orszarvút, hátha János rákap a dolog ízére és nem egy-két darabot akar hazavinni, hanem többet.
Mindent logisztikailag megszerveztünk, ott volt az MTI fotósa, az M1-ról Obersovszky, Hoppál Peti, meg az egész kommunikációs stáb, - persze nonprofit, nem is kell mondanom, - és Ksrényi Imi is.
Szóval mindenkivel meg lett beszélve minden. Csak az orrszarvúval nem. Mert az úgy oda...ta Jánost, hogy csak úgy nyekkent.
Nna erre ébredtem fel. Szörnyű volt!
Donato!
:-))
Mi volt vacsira? :-))
Amúgy Bud Spencer a vizilovakkal volt, én meg az orrszarvúakkal vagyok! :-))
Csakafidesz?-nek válaszul:
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=174990
Valakinek nagy biznisz lesz a minisztériumok költözése - 13:29
Költöztetőnek áll a fideszes gazdasági holdudvar a Demokratikus Koalíció szerint. A párt azt gyanítja, hogy a minisztériumok vidékre költözésével akár több tíz milliárd forintot is elkölthet az állam, de az sem világos még, hogy kik vetnek szemet majd a Pesten üresen maradt épületekre – mondta el a Klubrádiónak Vadai Ágnes.
A politikus szerint a Honvédelmi tárca épülete, ha üresen marad Pesten, az biztonsági kockázatot is jelenthet, mert ha a minisztérium vidékre költözik, akkor a teljes felső és középvezetés is vidékre kerül. Vadai Ágnes szerint megfontolandó, hogy ha van ennyi pénz költözésre, akkor azt értelmesebb célokra is el lehetne költeni – tette hozzá.
(Klubrádió)
Bloggazda!
Szerinted arra is rájönnek az emberek, hogy mióta veszik palira őket?
Lehet, hogy most éppen ezen elmélkednek...
Egyébként ebben a vakációs időszakban izgalmasabb lenne döglödt madarak helyett inkább a legújabb női púpos teve divatról írnod valamit, persze az aktuális évszaknak megfelelően, hogy legyen kedvünk nyáron még szebbnek lenni :-)
A Fidesz újra egy nagy üzlet lebonyolítására készül. A haverok érdekeit szem előtt tartva, a kisembereket le se sz.rva eladja a házakról még a tetőt is.
Nem kéne megvárni amíg sza.rá ázunk hanem meg kellene előzni a bajt.
Az ellenzéki pártok meg ne sápítozzanak, hanem szervezkedjenek.
Ha nem lépnek még időben, akkor a nyaralásuk úgy ér majd véget, hogy tényleg nem lesz tető a fejük felett. Az árvák és éhező gyerekek könnyéről nem is beszélve.
A fiúk a nyári szünetben ezt a tranzakciót simán lezavarják.
Csak azokkal együtt lehet ezt megakadályozni, akik immáron már másodszor a piedesztálra emelték ezt a zsivány bandát.
Emberek! Jó lenne ha ez egyszer gondolkodnátok!
A labda újra fenn van a magasban, csak valakinek le kellene azt már ütni.
"hello"-nak!
Mi volt a vacsora, mi volt a vacsora. Mi lett volna?
Hónapok óta fácánt eszünk, még maradt az előző szlovákiai vadászatból 2900 darab.
Most azt tervezzük, hogy csinálunk egy bartell üzletet a norvégokkal. Ők adnak 40 millió eurót és mi odaadjuk a fácánokat. A balfácán norvégoknak! Érted?
Vagy. Lefagyasztjuk és egy levél kiséretében elküldjük Kazahsztánba, így, hogy - szeretettel a tesvéri kazah népnek. A magyar nép...
Megjegyzés küldése