2014. június 3., kedd

ÚJ MAGYAROK ÉS ÚJMAGYAROK

Hogy lesz-e egymillió új magyar 2018-ra, mint Semjén ígérte a királynak, azt nem tudjuk, de hogy akörül már lassan lesz egymillió újmagyar, ahogy őket Mária Terézia nevezte.
Igaz, Semjén az egymillióba a már eddig megtérített magyarokat is beleszámította, de ne kicsinyeskedjünk, inkább csak csodálkozzunk, hogy mitől lesznek a határon túli magyarok új magyarok, mikor ők eléggé régen magyarok már.

Kivéve a lovasprédikátornak, ő szereti személyesen magyarrá avatni őket, legyenek csángók, székelyek, a néhány maradék szász - legújabb javaslata szerint a ruszinok is lehetnének magyarok.
Nem is butaság, az a banda, amelyik már kreált polgárokat is a hatosztályos suttyókból, kreálhat a ruszinból is magyart, éppen ennyi erővel.

Persze, csak a harmadik cujkáig, mert akkor csángóink, székelyeink átlényegülnek magyarból magyarabbá, és innetől kezdve szégyellje a pofáját a többségi nemzet, akinek volt pofája kikerülni a kisebbségi létet.
Tulajdonképpen az optimális megoldás az lenne, hogy az ország üresen maradna, a lakosai – egy-egy féltéglával aktatáskájukban - mind-mind kiköltöznének a környező államokba - Kamcsatkáig lehetne hallani a dübörgést, mikor öntudatos népünk a féltéglákkal a mellét veri.

Valamelyik rettenetesenhülye képviselő felvetette, a Felvidéken és a Kárpátalján a túl sok cigánygyerek miatt kevés a magyar tanuló a magyar iskolákban.
Bakker, ez tutifrakón azt hiszi, hogy a gyereket a gólya hozza, és ha a magyar esténként nem rakja rendbe az asszonyt, akkor az azért van, mert pitykézés helyett töpreng.
Azon töpreng, hogy a Gazsi hogyan gondolja, hogy reggel is meg este is megműveli a rányit, demegmég délben is, ha módja van rá, márpedig a sok elfoglaltságától miért ne lenne módja?
Ha már ebéd nincsen, valami kis öröme csak kell, hogy legyen, nemde?
Meglátjátok feleim, házhoz jön még ide Erdély meg Koszovó...

Mindenesetre a buzgalom indokolt, mert az új magyarok ugyan felveszik az állampolgárságot meg a magyar nyugdíjat, de nem hülyék, hogy ide is költözzenek és megint átéljék, amit egyszer a Kondukátorral meg a mérnök-akadémikus asszonnyal már átéltek, - jobb a  békesség, de ha már elindulnak, akkor egy lendületből elmennek Münchenig.
Úgyhogy ide fia lélek nem jön, a maximum, amit a határokon túlról kapunk, az az aktatáskás turizmus befelé tartó mozgása a levelekkel, melyekben a szavazatok vannak, melyek fejében majd négy évig ugyanezekben az aktatáskákban megy a lóvé kifelé, a hülyének is megéri.
A legnagyobb kibabrálás az lenne, ha hirtelen minden állampolgárunknak ide kellene költözni, ami – lássuk be – azért nem egy utópia, laktak errefelé már vagonban kitelepített magyarok a Keletiben meg a Nyugatiban néhány évig…

Ellenben a régi magyarok meg ballagnak kifelé az országból.
2018-ra az ő számuk is eléri talán az egymilliót, így aztán mi is elmondhatnánk azt, amit az egyszeri határőr: egy határsértő ki, egy határsértő be, országlétszám teljes, - már, ha lenne aki bekéredzkedik a pakisztániakon kívül.
Szóval, szerintem Semjén rettenetes hitbuzgalma semmit nem old meg, sőt, inkább csak a
problémákat termeli.
Egyrészt elhiteti a nép ostobább kétharmadával, hogy ezzel a cirkusszal most akármilyen tekintetben előrébb vagyunk holott dehogyis.


Külhoni magyarjaink természetesen a szülőföldjükön élnek, dolgoznak, ott növelik a GDP-t, ott adóznak, ide nem jut belőlük gazdasági értelemben semmi.
Még ha át is jönnek a mezőgazdasági idénymunkák idején, azzal is csak a problémáinkat szaporítják, mert minden egyes szakképzetlen munkás egy anyaországi elől veszi el a munkalehetőséget, amit persze nem lehet nekik felróni, de ettől a tény még tény marad, és az is tény, hogy ez nem mindenkinek tetszik.

Amúgy pedig az ország ott tart, hogy a nép közel harmada szó szerint éhezik, a gyerekek tízezrei maradnak étel nélkül, ilyenkor az állam dolga az lenne, hogy a problémát súlyának megfelelően kezelje, és ne hülyeségekre költse a pénzét, hanem a gondok okainak felszámolására.
Isten lássa lelkem, nem sajnálom én a magyar adófizetők pénzét a határontúli magyaroktól, de valahol mégiscsak viccesnek érzem, hogy miközben itt emberek százezrei szó szerint az életbenmaradásukért küzdenek, addig a Lázár féle simlisek dzsentri allűrökkel élik életüket, Semjén meg ájtatos képpel hordja ki a pénzt az országból.
Példaként lehet erre említeni a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő projektet, amely keretében tavaly egymilliárd forint jutott arra, hogy száz magyar fiatal menjen a diaszpórában élő magyar közösségekhez magyar nyelvet, kultúrát és szokásokat tanítani.
Hát ez persze szép dolog, de mifelénk tanítani azok szoktak, akiknek van már tapasztalata, képzettsége, horribile dictu kultúrája.
Elképzelem a száz szerencsétlent, amint nagy ambícióval mennek pénzért magyarnak lenni, röhej…

Ez az egész nemzetpolitikának vélt katyvasz olyan, mint Semjén a lovon – ha ránéz az ember, az jut eszébe, hogy jobb lenne száznyolcvan fokkal lefelé forgatni, mert így anatómiailag rossz helyen van…
Ahol ezek megjelennek, ott kő kövön nem marad.
Még kis idő, és minden szomszédos országban szemben fog állni a többségi nemzet a magyar kisebbséggel, de a magyar a magyarral is, mert ezeknek akkor szép az élet, ha harcban állnak.
Hát csak harcoljanak, majd csak egyszer belefárad a nép és elkezd velük is harcolni, de ez azért nem holnap lesz.
Merthogy mostanában mi vagyunk a bátrak és a hősök, a függetlenek, bokréta Isten kalapján.
És van előttünk fénylő csillag, a vezérlő tábornok, a mi jövőnk.
Hát, ami azt illeti, túlzottan  szépnek nem látom…

:O)))

8 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Sajnos ezek úgy hülyék ahogy vannak, leginkább az élen harcolókkal. Siralmas.
PuPu kiváló írás.
Mintha Te is kezdenél reményt veszteni?

Névtelen írta...

Így :(.

hello írta...

PuPu, nem tudom, honnan vadászod, és/vagy ki gyártja a felhasznált illusztrációidat a posztjaidhoz, de szuperek.
Azok is.

morzsi írta...

Kedves "nemóvatos!"

Igazolni tudom PuPu kedvetlenségét.
Amikor a parlamentbe újból olyanok kerülnek, mint Fodor Gábor, vagy az általam is imádott Gulyás József, vagy az emeszpé elnökségére "felkészül" (éliás)Tóbiás József, akkor az embernek, - kezd elmenni a kedve az egésztől...
Üdvözlettel: - morzsi -

civilhuszár írta...

http://444.hu/2014/05/31/kover-laszlora-hasonlito-lehel-vezer-szobrot-adott-at-ader-janos/

Nos a kommentek ehhez a cikkhez is
mulatságosak.
Nekem eszembe jutott Orbán döglött dakota lova is, párnákon kimúlva.:-)

EZOTERIC írta...

Csatlakozom civilhuszár véleményéhez.
Ami itt folyik az nem csak hogy mulatságos, de eléggé szánalmas is.
Ha csak ennyire telik, akkor azt hiszem abba kéne ezt az egészet hagyni.
Hetek óta csak itt-ott van érdemi hozzászólás a maradék pár ember meg csak folyamatosan a "gittet rágja."

Nem szeretnék igazságtalan lenni, de ennél azért PuPu többet érdemelne. Bár - csendben megjegyezném - ő is inkább csak a saját egójával van elfoglalva.
Nem nagyon figyel mások véleményére. Ezzel én itt be is fejezem, mert értelmetlennek látom még azt a néhány percet is, amit eddig hozzászólások írására fordítottam.
Ti meg kedves Barátaim gyakoroljátok tovább az egyhelyben járást! Aztán figyeljétek, hogy változik-e ezzel valami is körülöttetek. Jó szórakozást!

nemóvatos írta...

EZOTERIC!
A név kötelez?!

hello írta...

Nem gondolom, hogy itt az egymás fikázása vezetne bárhová!
Akinek csak erre fussa, tényleg ne pazarolja ránk a minden bizonnyal drága idejét.