2014. június 2., hétfő

NA JÓ, ÉS AKKOR HOGYAN TOVÁBB?

Hát ez itt a kérdés, amelyre választ kellene találnia minden demokratikus erőnek.
Menet közben a szocialisták elveszítették pártelnöküket, ami, ha az ősi népi bölcsességet - miszerint jobb sose jön – fogadjuk el irányadónak, akkor nem egy egyértelműen pozitív fejlemény.
Habár, akár még lehet egy olyan pont is, mely a párt megújításának kezdetét jelenti.


Sajnos, nagy a valószínűsége annak, hogy győzni fog a rutin, és a választás féltéglája, melyet bevágtak a pártelit verebei közé ismét csak azt fogja eredményezni, hogy kis idő elteltével a felröppent madárkák visszaülnek az ágakra, más elrendezkedésben.
Ez főként a párt alsóbb szintjein okoz majd gondot, mert az összefonódások az ellenféllel talán ott még erősebbek, mint a párt felső szintjein, leszámítva persze azokat, akik már régen eladták magukat hol hatvan, hol negyven százalékért, Dávid Ibolya szíves közlése alapján.


Emellett elöregedett a párttagság, egyre nehezebb a járókerettel házról-házra járni, a fiatalok meg nem nagyon szeretnek gályázni, nekik azonnali sikerélmény kell, lehetőleg kis befektetéssel, nagy haszonnal.
Amikor vidáman röhigcséltünk Orbán ökör-körein, nagyot hibáztunk, mert nem ismertük fel a közösség iránti igényt, így aztán politikai ellenfeleink benyomulhattak egy olyan térbe, melyet akár mi is elfoglalhattunk volna.


Egyre távolabb kerültünk az emberektől, egyre kevesebb fiatal vállalt velünk közösséget, mára eljutottunk oda, hogy a fiatalok között ifjúszocialistának lenni ciki.
Nem vagyunk ott az egyetemeken, nemigen vagyunk jelen a diák és a hallgatói önkormányzatokban, átengedtük a terepet a szélsőjobbnak és a fiatal konformistáknak, akik egoizmusához nagyon szépen passzol a rendszer.
Ha a szocialisták még egyszer nagy párt akarnak lenni, akkor farokfelcsapva kell rohanniuk a választók közé, és a problémáikra nagyon gyakorlatias és megvalósítható megoldásokat kell keresni – helyben.

Mert a választások nem a Jókai utca irodáiban dőlnek el.

Le kell számolni a nagypárti gőggel, kompromisszumkésznek és barátságosnak kell mutatkozni a demokratikus oldal többi pártjával szemben - első lépésként segíteni lehetne például őket önálló frakciók létrehozásában, mert nagy az egymásrautaltság.
Tetszik-nemtetszik, a történelem együttműködésre ítélte ezeket a pártokat, vagy pedig halálra – lehet választani.


A szocialistáknak nagyon egyértelműen le kell tenni a garast a bérből és fizetésből élők, a kényszervállalkozók, a segélyből élők, a falusi idénymunkások, az új zsellérek mellett, és ki kell dolgozni egy tisztességes ajánlatot számukra, melyet egy választási győzelem esetén akár számon is lehet kérni.
Meg kell találni a módját, hogy a párt üzenetei eljussanak a választókhoz, ha kell, a legprimitívebb eszközöket is fel kell használni erre a célra, mert arra várni, hogy a közszolgálati médiában megjelenhet a párt üzenete, merő illúzió.
A párt vezetői is leginkább csak vezetőszáron, mert a diktatúráknak nem az a természete, hogy felpuhulnak.
Kádár diktatúrája üdítő kivétel volt, de Orbán nem Kádár, hanem Ceausescu.


A Demokratikus Koalíciónak sem lesz könnyű dolga, ha tömegbázisát növelni szeretné.
Ehhez nem elég, ha Gyurcsány meg Vadai megy az emberek közé, itt felkészült aktivisták százainak kell folyamatosan sulykolni a választók tudatába, hogy ki is a hazug, a korrupt, a nepotista, ki a tolvaj és ki a diktátor.
Nem lehet szépelegni, nem lehet finnyáskodni, ha az ellenfelek odacsinálnak az ajtó elé, hát le kell hajolni, belemarkolni és a pofájukba vágni, mert a nép nem díjazza a mértéktelen sportszerűséget – a gyengeség jelének tekinti.


A DK szervezetét is erősíteni kell, mert Budapesten vannak hívei, de a falu és a kisváros nem az ő terepük, és a falusi környezetben végzett munkához még a vezetés szintjén sincs megfelelő ember.
Ahol csak lehet, szervezetet kell működtetni, mutatni kell magát a pártnak, mert az emberek ezerszer előbb fogadják el azt, amit látnak, mint azt, amiről csak hallanak.
És nem mindegy, kitől.
Faluhoz a traktoros-küllemű, beszédstílusú ember jobban passzol, mint a fővárosi – amúgy is kissé idejétmúlt - pulóveres értelmiségi, és ezzel nem akarom a traktorosokat megbántani, mert egy okos traktoros többet ér, mint száz ostoba irodalmár.
Azt szeretném csak elmondani ezzel, hogy az emberekben az kelt bizalmat, aki hasonló hozzájuk, akinek megértik a mondandóját, és akit a háta mögött megdicsérnek, hogy na, ez legalább érti, hogy miről beszélünk.


Az is szép dolog, ha Gyurcsány egy ciklusban egyszer eljut egy településre - sokszor azt se nagyon tudja szegény, hogy hol van - de még szebb, ha a DK választója és aktivistája folyamatosan kapja a tájékoztatást az aktuális feladatokról, bevonják a munkába, érveket adnak neki, beszélgetnek vele, mert ez fogja adni számára a közösségheztartozás érzését.


És hát, el kell dönteni a vezetésnek, hogy végülis milyen legyen ez a párt – ezt lehetőleg holnap – és annak megfelelően kell dolgozni és dolgoztatni.
El kell kezdeni pártszerűen működni, mert Gyurcsány ugyan egyszemélyben is színvonalas műsort tud adni, de azért ez adott esetben kevés lehet.
Több szereplő kell a színpadra, többet kell szerepeltetni őket, komolyabb feladatokat kell adni nekik és legfőképpen meg kell próbálni gyökeret ereszteni az egyetemeken, a szakmunkásképzőkben.
Baráti köröket kell kialakítani, foglalkoztatni kell őket, mert a fiatal utálja a pofázást, szeret zászlót lengetni, óbégatni – szóval, fizikailag is tenni valamit.


Az Együtt-PM számára a legnagyobb kihívás az elvek és elképzelések összehangolása.
Itt még szervezeten belül sem tiszták a viszonyok, kívülről legalábbis úgy néz ki, hogy külön-külön mozog Bajnai, a Szolidaritás meg a PM, mely utóbbi egyébként sem a legalkalmasabb a fegyelmezett pártpolitizálásra, és várható, hogy egyik kezdeményezője lesz a párton belüli dominancia-harcnak.
Hogy aztán itt kinek kellene drukkolnunk, a fene se tudja, de az biztos, hogy ameddig Orbán ellen küzdenek, addig támogatni kellene őket választói szinten éppúgy, mint a pártok közötti együttműködés során.


Hogy Bajnait jövője mi lesz, az rejtély, de az biztos, hogy ő Juhász, Jávor és Karácsony álma, mert mellette mindegyikük azt csinál, amihez éppen kedve van.
Kónyának, aki katona volt, nem hinném, hogy ő lenne a pártelnöki idolja, de ő már foglya a szervezetnek, mely egyébként mára felfalta a Szolidaritás hajdan jól működő aktivista-hálózatát.

Nem lefutott meccs ez még, mert a civilkedés igen vonzó elfoglaltság a liberális zárványokban, esetleg még feltámasztható, habár már ezt a fogalmat is eléggé lejáratták képviselői.

Az LMP tovább folytatja permanens agóniáját, őket félteni azért nem kell, mert ha minden part szakad, majd Viktor kihúzza őket a pácból, addig meg elszórakoztatják zöldségeikkel a nagyérdeműt.


Orbán majd két év múlva lesz érdekes, mikor elkezdi előkészíteni kormányzói karrierjét, már csak az a kérdés, hogy ellentengernaggyá is kinevezteti magát, vagy marad tizedes, mint nagy elődje.


A Jobbikra viszont oda kell figyelni, mert jönnek a nehéz idők, az esetleges éhséglázadások leverését  nem lenne célszerű a Magyar Gárdából alakuló, a fegyveres testületekbe integrált  Nemzeti Gárdára bízni.


Az önkormányzati választáson lesznek sikereink, de a pénz azért továbbra is Viktor kezében marad,  a fiatalok meg továbbra is mennek világgá, mi meg, akik kalandvágyból és egzisztenciális kényszerek következtében itthon maradunk, majd összehúzzuk magunkat és megpróbálunk kijönni csökkentett nyugdíjunkból, olvassuk a Magyar Nemzetet, nézzük az MTV műsorát, és nosztalgiázunk, Drágajóbolgárúr műsoraira emlékezve.


És várunk, türelmesen várunk, mert ismerjük a japán bölcsességet: Ülj le a folyó partján és várd meg, míg ellenségeid tetemét előtted viszi a víz…

:O)))

24 megjegyzés:

Miklós írta...

Várok, várok, hogy mikor jöttök rá végre arra, ki és mi az ellenfél? Nem is ellenfél, hanem igazi ellenség. Ki az, aki valóságos keresztény dzsihádot, szentháborút hirdetett ellenünk. Várok, mert igazán nem hiszem el, hogy ti nem látjátok, hogy amit csináltok értelmetlen hadakozás, semmiért, eredménytelen önmarcangolás, energiákat kioltó passzivitás.

Türelmem szinte végtelen, hiszen magyar vagyok én is, és tudom, hogy a magyar már csak ilyen, először a sajátjait nyírja ki, csak utána jöhetnek az ellenségei. Fejjel megy a falnak, neki nem kell senki, Ő egyedül is tönkre tud menni, neki elöször Mohács kell.

Névtelen írta...

"... a nép nem díjazza a mértéktelen sportszerűséget – a gyengeség jelének tekinti." - Így(?).

talalom írta...

Miklós!
Egy 1924-es lapban olvastam a következő címet (sajnos nem jegyeztem meg a lapot, a neten találtam): Nekünk MOhács kell! De Trianont kaptuk! Világos?

Unknown írta...

Nagyon jól fogtad meg a kérdés lényegét! Gyurcsány, Vadai és még néhány alelnök képtelen bejárni a vidéket és demokráciára TANÍ-TANI a feudalizmusban szocializálódott nemzedéket. Ahol legfeljebb ALATTVALÓJA lehetett az oligarcháknak.

De az igazi értéket ebben a bekezdésben találtam írásodnak: "Nem lehet szépelegni, nem lehet finnyáskodni, ha az ellenfelek odacsinálnak az ajtó elé, hát le kell hajolni, belemarkolni és a pofájukba vágni, mert a nép nem díjazza a mértéktelen sportszerűséget – a gyengeség jelének tekinti."

Hogy el lehessen érni minden magyart, ehhez SOKEZER aktívistára van szükség. Akik el tudják végezni a Nép felvilágosítását, de csak akkor: Ha ezt a KÉPZÉST megkapják a pártirányítóitól.

Amikor a Fidesz a jövő aktívistáinak képzését a POLGÁRI KÖRÖKBEN elkezdte "klpezni", kiröhögtük. Nem kellett volna. Inkább nekünk is össze kellett volna a fiatalokat gyűjteni, megtanítani Őket "harcolni" a baloldal Igazságáért.

Ma sem késő TANULNI a Fidesz-módszert. Vannak még csoportok, támogatói körök, klubok, ahol érdemi "munka és tanulás" folyik. Talán könnyebb volna Vezetőinknek ITT KIKÉPEZNI az aktívistákat, hogy legyen kivel megvívni a Jövő Magyarországáért vívott harcunkat. Mert nem mindegy: ORBANISZTÁNNAK, vagy Magyar Köztársaságnak fogják hívni.

Vöröskarom írta...

Kedves Pupu!

Tartok tőle, hogy rendszeres olvasóid nagy része - velem együtt - a "nem éppen fiatal" korosztályba tartozik, gondolom, az utolsó előtti bekezdést hozzám hasonlóan ők is kétkedve fogadták. Nem tudhatom, mit tartogat még számunkra a jövő - tartok tőle, sok jót nem -, de a magam részéről szeretném már most leszögezni: soha nem fogom a Magyar Nemzetet olvasni és soha nem fogom a királyi TV-t nézni!!! (A nosztalgiázás "Bolgárúr" iránt maradhat, remélem, valami kellemes, barátságos, fűtött nyugdíjasklubban.)

U.i.: A japán bölcsességet nem ismertem - jó befejezés volt...

Üdv. mindenkinek: Vöröskarom

mlorzsi írta...

Kedves PuPu!
Írod, hogy a szocialistáknak le kéne tenni a garast a "kisember" mellett.(nem így fogalmaztál, de a lényege ez)

Na most ezt ők nem fogják megtenni, mert az olyan "kádárosan" hangzik. Ahogy a többi baloldali párt sem lépi ezt meg.
Pedig ez lenne az egyetlen járható út!

Erre van egy teóriám, mely szerint minden mai magyar politikai pártot az minősít, milyen távolságot tart Kádártól. (Kilóméterben? Ideológiájában?)
Meggyőződésem, hogy Kádár minden hibája ellenére, a XX. századi magyar politika legjelentősebb politikusa volt. De az elmúlt negyed században sikerült úgy bemocskolni, hogy ma szinte senki nem meri kiejteni még a nevét sem.
Ahogy ítt valaki az egyik nap kifejtette, a pártok identitás zavarban vannak, a kormányzó erőkkel egyetemben. Senki nem tudja, ki mellett "tegye le a garasát".
Nem egy könnyű ügy...
Tisztelettel: - morzsi -

hello írta...

Lehet, hogy ez egy nagyon időigényes verzió, de szerintem csak akkor lehet pozitív változásra esély, ha
1.) A jelenleg még alélt áhítattal a Fideszre szavazók szeme és tudata kinyílik a valóság befogadására, és nem húzzák többé rájuk az X-et.
2.) Kialakul és megerősödik olyan demokratikus alternatíva, amely képes elnyerni a tömegek bizalmát és szavazatait.

Még ez sem garantálja feltétlenül a hatalom békés átadását, de ha az arányok meggyőzőek lesznek, legyünk optimisták.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Itt van egy laza közösség, amit szép csendben létrehoztak és ma már az egyik legnépszerűbb a fiatalabbak körében: https://www.facebook.com/tolvajkergetok

Már 180 000 követőjük van és még nincs vége.

Úgy látszik, hogy létező gondot vállaltak fel, megunva a hivatalok packázásait, főleg a rendőrség tehetetlenségét.

A problémák azok amikre valamilyen választ kell adni, mert, ha nem, akkor mások adnak rá választ.

A pártok itt is találhatnának maguknak "munkát" és tehetnének valamit, ha már eddig nagy ívben mellébeszéltek.

Akik a cigánykérdést és a rend kialakítását megoldják, hatalmas népszerűségre tesznek szert !

Üdv sphagin.

kiskató írta...

Csak nem eszi meg a fene és van tényleg vörös pont a magyar fenéken is???

Névtelen írta...

Azok akiknek van munkahelyük félnek.A szakszervezetek nem alkalmasok arra, hogy védelmet nyújtsanak azoknak akik nyíltan vállalni merik politikai hovatartozásukat.

hüjjepatikuss írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
hüjjepatikuss írta...

Kedves PuPu!
Nem tudok szabadulni attól a kényszerképzetemtől, hogy az MSZP tönkremenését és tönkretételét, leginkább az SZDSZ-nek köszönheti. Amikor a Szadesz összebútorozott a neokon Szadesszel, (igen neokonzervatív, ami kemény jobboldaliságot jelent, és a kurzus Reagen és Thatcher nevével fémjelezhető leginkább) akkor az MSZP elveszítette azt a fajta baloldaliságát, amit jelen írásodban hiányolsz. Sokakkal ellentétben az én véleményem szerint Gyurcsány volt az aki belülről bomlasztotta ezek után az MSZP-t, és végső soron a nyakunkra ültette a Fidesz 2/3-ot. Sajnos azt kell mondanom, hogy az MSZP ment a levesbe. A rendszerváltó pártok közül már csak a Fidesz van hátra....
Üdv, hüjjepatikuss
(ha még emléxel a régi szép időkre)

hüjjepatikuss írta...

"Amikor a Szadesz összebútorozott a neokon Szadesszel,...."
Bocsánat, de helyesen:
Amikor a MSZP összebútorozott a neokon Szadesszel,...

pamagd írta...

Amíg nem tudjuk érthetően a gondolkodni nem szerető tömegeknek a szájába rágni, hogy a baloldali nem egyenlő a hazaárulóval, addig nincs semmi remény.
Figyeljétek meg, minden jobbos hozzászólásból süt az, hogy a baloldali gondolkodású ember nem szeretheti a hazáját. Ezt a mákonyt adja nekik Orbán: jó hazafi csak őt követheti.
Márpedig én teljes erőmből kikérem magamnak, hogy ne szeretném a hazámat.
De túl sokan vannak (és tapasztalataim szerint ők követik inkább a jobboldalt), akik nem szeretnek olvasni se és abból következtetéseket levonni, nem szeretnek gondolkodni, sokkal jobban szeretik készen kapni a gondolatokat, érzelmeket, véleményeket.
Őnekik kéne érthetően elmondani, hogy meg is hallják: attól, hogy valaki másként képzeli el a világ berendezését, mint a hivatalos jobboldal, attól még nem hazaáruló és nem istentagadó.

EZOTERIC írta...

kedves PuPu!
Sokakkal ellemtétben most először az a vélemémyem, hogy a kibontakozás lehetóségét elemezve nagyon melléfogtál.
Az írásod címe "Na jó, és akkor hogyan tovább?"
A felvázolt megoldás nem helyes. Elbből a felállásból soha sem lesz győzelem.
A különbözó megközelítési módok, az egymástól eltérő reagálások a különállás állandó felemlítése nem vonzza az állampolgárt, sőt...
Amíg az egyéni ambíciók fontosabbak a közös cél elérésénél, amíg nem vagyunk képesek egyformán beszélni, nem mindenki ugyanazt mondja - mantrázza - addig a csírákból nem lesz növény.
Hiú ábtánd azt hinni, hogy ebben az országban van még megszólítható szavazó. Akik ez évben távolmaradtak a szavazófülkétől, azok ilyen vagy olyan oknál fogva nem megszólíthatók és soha a büdös életbe nem lesznek azok. Halottak, szellemi toprongyok, mélyszegénységben élő talajukat vesztett emberek.
Kérlek a közeli jövőben inkább arról írj, hogy létezhet-e olyan konstelláció amelyban olyan körülmények alakulnak ki, melyek arra kényszerítik a pártokat - a rajongásig elfogult táborukkal együtt - hogy "népfrontosodjanak"
A szekértáborokat ugyanis meg kellene szüntetni, fegyelmet kell követelni azoktól, akik tisztséget viselnek. Lazítani a győzelem után lehetséges, de azt is csak mértékkel, mert az egyensúly nagyon törékeny marad.
Reggel az ATV Start c. músorában az MSZP szóvívője kimondta amit mi már régóta tudunk, hogy a "Fidesz diktatúrát épít!"
Aki nem szeretne diktatúrában élni annak korra, nemre , vallásra, pártállásra tekintet nélkül össze kell fogni és meg kell vívni azt a harcot ami immáron már elkerülhetetlen lesz.
A demokratáknak össze kell fogni és közös erővel meg kell akadályozni, hogy az ország jelenlegi vezetése kiírja az országot Európából
Ha ez sikerrel jár akkor - mérséklettel - beszélhetünk a különbözőségeinkről is.

aggbakfis és trottylovag írta...

A közösség építéséhez elsősorban nem tudásra van szükség, hanem érzelmi intelligenciára, így aztán az érzelemgazdagok (főleg ha hitelesek és nem mesterkéltek) ebben mindenkor előnyben vannak :-)
Folyékony a folyékonnyal, légnemű a légneművel, érdek az érdekkel, érzelem az érzelemmel szeret házasságot kötni :-))) Mindig magasabbra, mindig magasabbraaa...

Az is egy jó nézőponti tapasztalat, amikor azt láthatjuk, hogy egy megoldandó problémához ki tud közel menni és ki tudja a kezébe venni (és persze hogyan és mi a célja)? És ki az aki eltávolodik a problémától és nem vállal feladatot, vagy inkább tudatosan/tudattalanul hátráltat, vagy csupán a szája jár, esetleg ellendrukker?! Vagy általában csak a háttérben szemlélődik!
Hogy áll a felelősség/lelkiismeret dolgában?
Ennek felismerését sem a tudás, hanem az EQ és a közösség "kitolt szemei" garantálják :-)
Nekem például kifejezetten tetszett amikor valaki engem ebben az internetes világban (kb. 3 éve) aggbakfisnak nevezett el, nem is felejtem el, biztos közelről ismerhet :-)))

Fiatal koromban volt egy híres söröző a November 7. téren - Barátság Sörörző volt a neve, már biztos nincs meg, vagy talán más lett helyette.
Barátkozási tanfolyamokat kéne indítani és értelmes emberekkel közösen megvitatni, hogy miképpen közelíthet egy érdekember az érzelemeberekhez. A tanítás majd csak azt követően jöhet - szerintem.
Karácsony Gergelyt e témában kiváló tanárnak tartanám, mert számomra mindig pihentető az az összhang, amit az érzelmeivel is nyíltan megmutat. Sunyinak még soha nem láttam, hallottam, olvastam, az esze pedig nem kétséges. Van nyilvános elérhetősége és nem működtett előzetes kérdezési kontroll moderátort :-)))

A kép fenomelisan gyönyörű, nekem is tetszik - gratulálok. Ilyen lehet itthon Ráckeve körül a napfelkelte, a napnyugta például horgászás közben :-)
Egyben ráhangolhatja a Bloggazdát a Kanári-szigetek hangulatvilágára is!
(én vízben úszó tetemeket nem kívánok sehova)

papernomad írta...

EZOTERIC 15:17

"Miért nem élvezzük egymást és az életünket? Mert ha igen, akkor együnk, igyunk, táncoljunk, csókolózzunk... Ha nem, b@szd meg, akkor beszélgessünk addig, amíg el nem tűnnek a gátak, amik miatt nincs boldogság, vidámság." - Feldmár András
http://www.feldmarinstitute.info/

Mert minden társadalom emberekből áll!!!

videosáv írta...

1975-ből:
http://www.youtube.com/watch?v=WecEN24Oa7g

EZOTERIC írta...

T. Feldmár András!
Nem értem, hogy mi köze van az általam leírtakhoz annak a zagyvaságnak, amit idéztél

Egyébként Kanadában kib..zott könnyű magyarnak lenni.

Gyere ide és majd megtudod!

Vagy ellemállsz, vagy behódolsz! Más lehetőséged nincs.

Azzal pedig maximálisan egyet lehet érteni, hogy "(Mert) minden társadalom emberekből áll!!!

Az viszont nem midegy, hogy melyik csoporthoz tartozol!
A szárnyalókhoz vsgy a leszakadókhoz! Vágod!

EZOTERIC írta...

Bocs! Az előző reakció papernomád nevű hozzászólónak van címezve.
Elnéztem. Azt hittem hogy az idézet alján szereplő név tényleges aláírás. Feldmár Andrástól elnézést kérek.

Donáto írta...

...és akkor hogyan tovább... teszi fel Pupu a nagy kérdést.

Fel kell világosítani az embereket, járni a vidéket, meg kell győzni a most még jobb oldali szavazókat... meg ilyenek.
Egy frászt! Ennek a népnek a fele éhezik (egy mai kutatás szerint) este örül, ha valami harapni való kerül az asztalra és olyan fáradt, hogy nincs kedve este a politikához, elalvás előtt még megnézi a tv-ben Szandit, vagy Király Viktort, amint az igét hirdetik egy vetélkedőben.

Pedig a megoldás, a hogyan tovább itt van az orrunk előtt.
Ezt a gonosz törpét el kell takarítani, mert addig nem lesz nyugtunk. Mert amíg van s..gg, addig lesznek s..... nyalók is. Azok majd mennek vele együtt a lecsóba.
Ha őkelmét olyan helyzetbe hozzák mint S. Pali bácsit, azt megérti a legbutább magyar ember is.
Mert ugye mi történt? Kiderült, hogy Pali bácsi egy az egyben kimásolta vagy kimásoltatta a doktori disszertációját. Nem ő csinálta, nem ő agyalt vele, egyszerűen lemásolta.
Ezt Jóska, Pista sőt, Marika is érti.
Mind tudják, hogy ha előttük ülőről lemásolnak a feladat megoldást, az lopás.
Pali bácsi hímezett-hámozott de már az elején lehetett látni a végét, le kell mondania.
Tessék, a lecke fel van adva! Aki tud valamit, írja meg legalább a net-en.
Nem hiszem, hogy erősebb nálunk ez a kis görény. Hajrá magyarok!

Névtelen írta...

Ma tankoltam és gondoltam, hogy utána veszek a kútnál cigarettát. Bezárták!
Miért? Máshol lehet?
Pedig egyszerű a magyarázat, úgy működik mint a maffia.
Az egyik kút melletti nemzeti dohány boltos nem fizette be a mondjuk "tizedet". Elvegyék tőle a boltot? Az nem jó, mert talán elkezd pofázni.
El kell venni az összes benzin kút melletti boltos üzletét, s akkor a többi is megérti, hogy itt pontosan, gyorsan kell fizetni. Most már a többi is fogja tudni a dolgát, meg lettek kicsit fenyítve...
Üdv: Helén

civilhuszár írta...

Nekem az a meggyőződésem, hogy minden baloldalinak értelmezhető pártnak aktívnak kell lenni az Orbán rezsim eltakarítása érdekében.
Sajnos azt viszont nem lehet megváltoztatni, hogy akikből Orbán hülyét csinált a hatalomra jutás során, azok hülyén is halnak meg.

papernomad írta...

EZOTERIC 17:38
Én megbocsájtok...