2014. június 12., csütörtök

OLIGARCHÁK EGYMÁS KÖZÖTT

Megfogadtam, hogy én már semmin nem csodálkozom, de mindig úgy járok, mint parasztbácsi a műrepülőn, mikor a nyakába zúdult a bátorság - csak rázom a fejem, hogy ezt azért nem gondoltam volna.

Abba már beletörődtem régen, hogy a Népszabadság feltűnés nélkül kisasszézott a baloldali médiából és megpróbált egy lyukból hideget és meleget is fújni, de ezt azért – ha kevés sikerrel is – általában a mai magyar médiához képest elfogadható színvonalon tette.
Ha oda-odanyalintott is egyet a kormányzatnak, akkor azt elegáns mértéktartással tette, és még véletlenül sem felejtette kint rózsás nyelvecskéjét, mint szeretett kormányfőnk szokta tenni, mikor a betegség elhatalmasodik rajta és emelni kell a dózist.
De az azért – már csak a múlt szép emlékeire, „Világ proletárjai, egyesüljetek!” való tekintettel is – roppant sajnálatosnak tarom, hogy ma már olyan cikkeket enged meg magának, mintha az idézett jelszóban a proletárokat idiótákra szeretné cserélni.


Azt hiszem, hogy minden politikai lap szerkesztője tisztában van azzal, hogy a magyar olvasók elenyésző hányada vevő a politikai fejtegetésekre, ugyanúgy, ahogy a katolikus hívőt sem érdekli különösebben a Homousion és Homoiusion problematikája Jézus vonatkozásában, éppen megfelel számára, ha tudja Hiszekegyet, a Miatyánkot meg az Üdvözlégymáriát.
De ha csak kettőt tud, már akkor is jelentkezhet szemináriumba.


A magyar olvasók túlnyomó többsége két dologtól teszi függővé, hogy elolvasson-e egy cikket.
Az egyik a terjedelem, mely nem haladhatja meg a tizenöt sort, vagy amennyiben ezen a terjedelmen belül érdemi közlés olvasható Kelemen Annácska kebleinek aktuális állapotáról, akkor akár harminc sort is képes leküzdeni az elszánt olvasó.
A másik az illusztráció, ha van fotó, akkor van esély, hogy olvasni is fog – legalább a képaláírásokat.
A magyar olvasó nem olvassa, hanem „átfutja” a lapot, praktikusan csak a címeket olvassa el, azokból tájékozódik, és azokból vonja le politikai következtetéseit, ezért hát a címszerkesztők felelőssége óriási ebben az elbulvárosodott világban.


Természetesen ők ezt nem érzik, abban sem vagyok biztos, hogy léteznek-e még, de ha igen, akkor azok kerülnek e posztra, akik aktuálisan a leggátlástalanabbak az adott szerkesztőségben.
Így fordulhat elő, hogy egy címből, például ha azt olvasod, hogy „Intézetbe zárták az elmeroggyant miniszterelnököt” és elkezdesz örülni, hogy van még igazság a világon, akkor a cikk végére kiderül, hogy ez az eset nem nálunk, hanem egy kultúrállamban, mondjuk a Cannibal Islands fővárosában esett meg, még a múlt században.


Így aztán ha a nép érdeklődő gyermeke azt olvassa a címsorban, hogy „Orbán távolodik az oligarcháktól?”, akkor két következtetésre jut: Orbán nem oligarcha, és most még el is távolodik tőlük.
Namármost, mindkét következtetés téves.
Ha oligarcháknak a gazdasági elit legfelső, gazdasági erejével visszaélő és az állam által megfékezhetetlen, hatalmaskodó rétegét értjük, akkor bizony-bizony, még a leghithűbb Fidesz-híveknek is le kell nyelniük a békát: Orbán oligarcha a javából, sőt, ő a legoligarchább - és valószínűleg a leggazdagabb - oligarcha, ha létezik ilyen definíció egyáltalán.


Egyébként is, ez az egész teljességgel értelmetlen kínlódás, a maffia ugyanis hierarchikus szervezet, melyben a Keresztapa nem közeledik vagy távolodik, hanem utasít, és utána Moe Greene szemüvege kilyukad, még mielőtt le tudná venni megpucolni.
Erre most a Népszabadság fejtegetni kezdi, hogy lehetséges, hogy Orbán eltávolodik Simicskától, meg megmutatja, hogy ki az úr a háznál…
Marhaság, Orbán és Simicska úgy össze vannak nőve, mint a sziámi ikrek, ha Simicskát bántják, Orbán sikít, hiszen akkor őt is bántják, ha teccenek érteni…


Jól példázza ezt az egészet a reklámadó címen előadott kutyakomédia.
Mint tudjuk, a két vezető kereskedelmi adó közül az RTL Klub sikeres és nyereséges, míg a TV2 nem sikeres és veszteséges.
Mint tudjuk, az RTL Klub német tulajdonban van, míg a TV2 külföldi tulajdonosai kaptak egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani, így a csatorna most Simicska érdekkörében dolgozik a magyarság szellemi felvirágoztatásán.
Mint tudjuk, az RTL Klub nyereséges, míg a TV2 veszteséges, de – mint Gulyás Gergely szíves közléséből kihüvelyezhető - mindkettő maga a métely.
Meg is kapják méltó büntetésüket, fizethetik a reklámadót.


Amelyik nyereséges, annak reklámbevételei negyven százalékát elvonják, amelyik veszteséges, annak is - de ez a kormány nem kegyetlen, ugyanis „a reklámadó adóalanya csökkentheti a 2014. évi adóév adóalapját legfeljebb annak erejéig a társasági adóról és osztalékadóról szóló és a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elhatárolt veszteség 50 százalékával” – a másik ötven százalékával valószínűleg majd jövőre.


Aki nem értené: a kormány a te és az én adómból, meg az RTL adójából kifizeti a TV2 veszteségét - ezt nevezik Magyarországon versenysemlegességnek.

Meg az adófizetők palira vevésének, nem először egyébként a Minicézár uralma alatt.
Sokat gondolkodtam azon, hogy bűn-e az, ha valakit hülyének néznek, ha valóban annak tűnik?
A kérdés még nincs eldöntve, de ameddig eldől, hát álmélkodjunk együtt!


:O)))

16 megjegyzés:

Visszanéző írta...

Pupu!
"Mink nem tününk" azok is vagyunk.
Teljesen igazat adok ov -nak.Birkák szeretik a tömeget és kussolnak.

hello írta...

PuPukám, itt mi vagyunk egyre inkább csúcsra járatottan színhülyének nézve.

Amit azért visszautasítanék, hogy ez az ország összes lakosára áll, de hogy van az a réteg, aki mindenre helyeslően úgy bólogat, hogy majd leesik a feje, az tény.
Bizonyos tekintetben mentségükre szóljon, hogy lila gőzük sincs nem csupán a történések bizonyos részéről, de amikről van, azok igazságtartaláról sem, a mögötteseiről és az összefüggéseiről meg sőt de pláne semmi. Hála a fideszszolgálati médiának; amelybe egy ideje már a TV2 is vastagon beletartozik.
Lelke rajta, aki azt nézi...

Időnként felsejlenek bennem Petőfi sorai, miszerint
"Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép..."
(Egy gondolat bánt engemet),

valamint A XIX. század költői-ből, hogy
"És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe."

Vöröskarom írta...

... ha már Petőfi: gyerekkorom óta szentül hittem - egészen április 6-áig - a

"habár fölül a gálya,
s alul a víznek árja,
azért a víz az úr"

igazságában: hogy majd most jól elzavarja az az istenadta nép ezeket a dölyfös, pökhendi, úrhatnám, kisstílű tolvajokat, de attól tartok, kedves hello, hogy most már csak a halál biztos, és meglehet, a virágkötél és a selyempárna elmarad...

Üdv.: Vöröskarom

grund írta...

A mohóságuk lesz a vesztük. Eljön az az idő, amikor egymásnak esnek a narancstermeszek, mert nem lesz már mit a táboron kívülről elzabrálniuk... Csak az a kérdés, hogy mikor?

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem tudom eldönteni !

Ennyire hülyék vagyunk, hogy még ennek is örülni tudunk, vagy ennyire hülyék vagyunk, hogy még ezt is bevesszük.

Remélem már gipszbe van azok karja, akik rájuk szavaztak !

Üdv sphagin.

csakafidesz? írta...

Azt hiszem, hogy itt nincs mit tenni. Az ország bátrabbik harmada a Fidesz szekerét tolja, a lusta és gyáva harmada lesi a sültlibáta a harmadik harmada pedig boldog tudatlanságban vegetálgat.
Igazad van abban, hogy ez utóbbi kettő csak felületesen vagy egyáltalán nem tájékozódik. Számára teljesen mindegy, hogy mi történik körülötte.
Ezeknek aztán beszélhetsz napestig, semmit sem érsz el vele.

A pártok pedig - akiknek dolguk lenne ébresztőt fújni - csak magukkal vannak elfoglalva mindenféle egységre törekvő igyekezet nélkül.

Sokszor az az érzésem, hogy itt nem csak a mi fényességes vezetőnk defektes. Szerintem az ellenfelei sincsenek régóta a helyzet magaslatán.

Ne reménykedjünk, nincs miért. Mi majd csak akkor kapunk újra teret, ha ezek már felfalták egymást.

Ez a nap azonban nem mostanság jön el!

civilhuszár írta...

Ha már odébb csúszott a Népszabadság, akkor simán visszamehetne firkálni a lecsúszott Bayer Zsóti a mellre kapott haver. És onnan is köpködhetné a kikupálóit.

civilhuszár írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
morzsi írta...

Kedves PuPu!
Ezek tényleg tiszta hülyének néznek minket.
Amikor a parlamentben olyan bizottságot állítanak - és adnak plusz fizetést a bizottság elnöki, alelnöki tisztéért és tagságáért, - hogy nemzeti összetartozásért felelős bizottság, akkor nyugodtak lehetünk, hogy teljesen hülyének gondolnak Téged, engem és mindenkit aki ebben az országban él.
Ugyanis kis hazánkban soha de soha nem volt nemzeti összetartozás, itt irigyelték a svábokat, zsidókat, lenézték a tótokat, sokácokat, gyűlölték a cigányokat. Ki az az elmeháborodott, aki ezt beveszi?

Itt semmi nem az aminek mondják, kezdve azzal, hogy egy kiló liszt csak 98 deka, a 4 milliárdért felépített felcsúti stadion messze többe került mint amennyinek mondják és a május végére ígért hősi emlékművet nem adták át időre.

Tiszának szobrot állítanak, de Bajcsi-Zsilinszky Endrének, Radó Sándornak nem.
Itt valaki nagyon hülye, lehet, hogy én. Tisztelettel: - morzsi

humor nélkül nem lehet írta...

Első szakasz:
hülyének nézés
Második szakasz:
számon kérik a tudást (információk nélkül)
Harmadik szakasz:
manipulálási folyamat
Negyedik szakasz:
felelősségre vonás

Ötödik szakasz:
megbölcsülés és ennek élvezete (akinek megadatik)
:-)))

Névtelen írta...

És ugyanaz minta trafikmutyi,a jól működő mutyikosokat a benzinkútnál, áruházakban bezárták, hogy a veszteségesekhez tereljék a forgalmat.

Anikó írta...

Aki hülyének néz ki, az valszeg hülye is:-))))
Hello és Vöröskarom: valamiért már nem tudok hinni sem a járom megunásában, sem a víz erejében, úgy tűnik nekem, itt boldogan hordják a jármot, a víz pedig csermelynél is kisebb mértékben csoborászik, szinte nincs is ebben a szerencsétlen hülye országban.
Ami az ország parlamentjében megy "törvényileg" az már nem is siralmas, egyenesen közröhej, de csak én nevetek eszelősen, úgy érzem.
Valamiért elvesztettem a humorérzékemet is és a legmélyebb kétségbeesésben vagyok a jövőt illetően, várom a vesztüket, de grund... mikor jön el már?????

Névtelen írta...

Kedves Anikó!
Ne veszítsd el a csüggedésedet. Amikor már minden konc elkelt, akkor egymásnak esnek és kicsinálják magukat.
Mellet ki, hasat be, mert a férfiak nem szeretik a deszka nőket!
Üdv: Kukori

Vöröskarom írta...

Anikónak: Nekem is pont az a legnagyobb bánatom - ezt is írtam -, hogy április 6-a óta már én sem tudok hinni a víz erejében... (Csodálom is Puput, hogy még most se veszítette el a csüggedését - mint tudjuk, a reményhal meg utoljára.)
(APROPÓ! Mi ez a lógás, kedves Pupu, csak nem a foci VB-t nézed???)
Kukorinak: Az a baj, hogy mindenkinek csak egy élete van, és aki már a nagy részét elfogyasztotta, nem győzi kivárni, míg ezek felfalják önmagukat! (Nem beszélve arról, hogy hosszú és nehéz lesz - nem nekik, nekünk - az oda vezető út!)
Jó éjt mindenkinek: Vöröskarom

Névtelen írta...

Kedves Vöröskarom!
Igazad van, de azt nem írhattam egy hölgynek, hogy bizony itt még a jó isten sem segít rajtunk?!
Valóban egy életünk van, én ebben az életben sokszor voltam boldog, mert szerettem, szerettek, kétszer nősültem, - fát ültettem és gyerekeket neveltem.
Hogy ez a rohadt, szemét "focibuzi" el akarja a hangulatomat rontani? (Pupu, ezt ugye le kéne védetnem ezt a nevet!) Nem hagyom. Ő vesse bele magát a Horthy emlékekbe, én nem teszem.
Majd az unokáim rendbe tesznek itt mindent. Vesznek nagy gépeket melyekkel házakat, gyárakat építenek és lebontják a semmi hasznot nem hajtó stadionokat.
Mindannyiotoknak jó éjt: Kukori

Anikó írta...

Kössz Kukori a bátorítást, mell kint, sajna már a has is, már nem behúzható, és a deszkától már rég olyan messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtől:-)))
Már én is csak az unokáimban bízom, meg a tieidben, hogy rendet raknak egyszer:-))))