2014. június 25., szerda

SZOLIDARITÁS - KÓNYÁVAL



A magyar pártokkal az a baj, hogy meglehetősen nehéz felmérni valóságos támogatottságukat.
A dolgok jelenlegi állása szerint hazánkban a pártpolitizálás jellemzően úgy működik, hogy van egy pártvezér és annak szűk köre, ezt a demokratikusabb oldalon szokták esetenként pártvezetőségnek is hívni, s van a szavazóbázis, melynek nagyságáról jobb kezük és hasuk felhasználásával az információkat ők szolgáltatják.

Örömmel jelenthetem, hogy az általuk adott adatok szerint hazánk lakóinak száma hozzávetőleg huszonötmillió lehet, ez a mai, bő gyermekáldást nélkülöző időkben igen kedvező hír, nagy kár, hogy ezek jelentős része rejtőzködő szavazó.
Ha a párt prominensei hangosan kiabálnak, akkor az egy nagy párt (v.ö: a baloldal legnagyobb, meg a második legnagyobb pártja), ha szerényebbek, akkor az a párt egyszázalékos pártnak minősül, melynek életesélyei olyanok, mint a koppenhágai állatkertben született zsiráfbébinek, azt lehet bátran ekézni.


Mindenesetre a demokratikus magyar baloldal szétverésének újabb fontos állomásához érkeztünk: most éppen a magyar politika fehér hollóját, az egyetlen alulról szerveződött demokratikus politikai alakulatot verik szét az arra felkért tehetséges versenyzők, - az áldozat-jelölt a Magyar Szolidaritás Mozgalom.
Az ok: Kónya Péter bejelentette, hogy nem akar az Együtt színeiben politizálni, inkább párttá szervezné a mozgalmat.


Nem lesz ez könnyű, miután a többiekkel szemben van egy rettenetes hátránya - a Szolidaritásnak valóságos tagsága és aktivistái vannak, akiket meg kell győzni a lépés helyességről.
A többiek csak mosolyognak ezen, hiszen ők már átléptek a magyar pártok túlnyomó többségének virtuális világába, ahol elég hangosan kiabálni, hogy kik is ők, és láss csodát: hipp-hopp, már azzá is váltak.
A két pártépítési elmélet nehezen fér el egymás mellett, hiszen utóbbiak számára a tagság olyan, mint bolti eladónak a vevő, aki zavarja a megfontolt és tervszerű munkát.


Mindenesetre Szigetvári, az újdonat háromfejű pártvezér - úgy döntött, hogy itt az ideje a Szolidaritás, de legfőképpen Kónya megregulázásának.
Ezért hát bejelentette, hogy az Együtt felfüggeszti az együttműködést a Szolidaritással, ami azért vicces - többek között - merthogy a mozgalom önálló szervezet, azt csinál, amit akar – ez a tetejében még azt is csinálja, amit a tagsága akar, így aztán Szigetvári pártelnöknek annyi a köze hozzájuk, mint rókának a libaóvodához.
Ha ők párttá alakulnak, akkor éppen olyanok lesznek, mint amilyen jelenleg a Párbeszéd Magyarországért nevű politikai párt, csak mondjuk, nem zöldségeket beszélnének, hanem a munkavállalókért harcolnak, ami – lássuk be – a mai politikai palettán üde színfolt lenne.


Ennyi erővel nekieshetett volna a PM-nek is Szigetvári, de miután ott nincs féltenivaló tagság, legfeljebb Karácsony és családja, így aztán nem akkora a probléma, ha önállóskodnak, meg aztán ők ugyanabból a politikai alomból származnak, mint ő, így ellenük nehezebb lenne a harc.
Szigetvári így hát megírta a párt indulóját: Együtt vagyunk, egy a zászló, éljen soká a Puch László!
Írhatott volna éppen Simicskát is, de arra nehezebb rímet találni…



A Szolidaritás helyzete meglehetősen érdekesen alakult az elmúlt egy-két évben.
A demokratikus oldalon is nóvum volt, hiszen egy szakszervezeti akcióból nőtt ki, aktivistái éppen azért találták meg otthonukat a mozgalomban, mert az tenni akart valamit, nem csak pofázni.
Ők akciózáshoz szoktak, azt tartották a helyes útnak, míg szövetségeseik, az Együtt vezetői inkább a jó öreg magyar kamarillapolitizálásban voltak érdekeltek.
Persze egyszerűbb két iroda között a sajtóban frappánsakat üzengetni egymásnak, mint kimenni az utcára az emberek közé, ahol mindenféle atrocitások is érhetik az embert.


Az is nagy baj, hogy a demokratikus oldalnak kevés a valódi politikusa, hogy a konkrét példát nézzük, az Együtt volt vezetője egy technokrata, a jelenlegi vezetői közül Szigetvári hatalomtechnikus, - annak se túl jó – Juhász pedig egy pitiáner karrierista kalandor, abból az éhenhalós, „valaki akarok lenni” fajtából, a harmadikkal meg éppen most szakították meg a kapcsolatot, vagy éppen most próbálják magukhoz édesgetni, hiszen lehet, el tud hozni valahány embert a Szolidaritásból.


A Szolidaritás Mozgalom viszont figyelemre érdemes jelenség, lehet, ezért is kellene most a süllyesztőbe tolni.
Ez az a politikai alakulat ma Magyarországon, amelyik, ha visszatér a gyökerekhez, akkor egy valóságos baloldali tömegpárt, vagy mozgalom magját képezheti, mely még nem járatta le

magát, és amely valóban képes lehet arra, hogy megszólítsa az egyszerű embereket, mindközönségesen a választókat.
A többi párt ugyanis nem baloldali párt a szó klasszikus értelmében, még ha hirtelen felindulásukban néha annak is nevezik magukat, márpedig a szegényebb rétegek képviseletére, a kétkezi dolgozók érdekeinek védelmére úgy kell itt egy párt, mint egy falat kenyér.


Kónya maga is érdekes jelenség, ő olyan ezek között a mai pártpolitikusok között, mint a klasszikus mese rút kiskacsája, - jelzem, elég nagydarab kiskacsa – bár érti a többiek nyelvét, de alkalmazni nem tudja.
Ő nem narrál, hanem beszél, nála egy szervezet átlátható felépítéssel és felelős vezetéssel kell, hogy rendelkezzen.
Katonaember, tud vezetni, tud utasítani, de tud fegyelmezett végrehajtó is lenni, ami a mai magyar demokratikus oldal politikusainál elképzelhetetlen.


Nem él álomvilágban, és nagyon vicces, hogy most azok fújnak rá, akik az első kis csatánál, az első hangosabb csattanásnál hanyatt-homlok menekültek, őt hagyták oda martaléknak.
Igen, Orbán hungarocell szobrának ledöntéséről van szó, a Szent Tökfej megszentségtelenítéséről.
Bajnai menekült, a többiek együtt szörnyülködtek Orbán sameszaival, elhatárolódtak, jammeroltak, megtépték a ruhájukat – jaj, bántották a Mi Diktátorunkat!
Gondolom, ebből tanult Kónya és felmérte, milyen harcot szeretnének ezek folytatni a diktatúra ellen, ebből lehetett elege.
És jól gondolja: ebből van elege a népnek is.


Azt is jól gondolja, hogy a Schiffer féle bohóckodás a parlamentben nem valóságos politikai harc, mert a politikai harc színtere a társadalom maga, az utcák, a lakások, a munkahelyek.

Azt pedig szervezni és irányítani kell, ami strapás munka, nem elég pofázni, ami azért nagy kár, mert Moldova szerint pofázni fekve is lehet.
Itt pedig fel kell állni, megráznia magát a társadalomnak és harcolni kell, foggal-körömmel, míg csak el nem lehet kergetni ezt a kártékony bandát.
Drukkolok neki, sok sikert kívánok és szerencsét, hogy el tudja kerülni azt a rengeteg csapdát, amit csak neki, csak most készítenek – politikai ellenfelei és állítólagos harcostársai.

:O)))

21 megjegyzés:

Unknown írta...

A disznósajt kezd szétesni?

zorka írta...

Kedves PuPu, javítsd kérlek:"Mindenesetre Szigetvári, az újdonat háromfejű pártvezér - úgy döntött, hogy itt az ideje a Szolidaritás, de legfőképpen Kósa megregulázásának."
Éppenséggel Kósára is ráférne,de itt és most nem róla írsz :-)

hello írta...

Még mondja valaki, hogy uborkaszezon van:
tegnapelőtt Olgánál Kónya még hitet tett az Együttel készülés mellett az önkormányzati választásokra, másnap viszont kiderült, azok meg mást gondolnak.

Nem értek hozzá, de azon gondolkozom: jelenleg a DK-sok is, Kónya is független képviselő.
A tervei ismeretének fényében
Kónya ezek után átülhetne-e a DK-sokhoz, kvázi szövetségesként vagy nem tudom milyen címen, hogy meglegyen az 5 fő a frakcióhoz, aztán ettől még eldönthetik a párttá alakulásukat.

Az ő megszólalási lehetőségének is előnyt jelentene.
Vagy ez az én fantazmagóriám?

hello írta...

Az egyébként biztosra vehető, hogy Kónya a szobor-projekt kapcsán világosodott meg a szövetségeseit illetően.

PuPu írta...

Köszönöm a figyelmeztetést, kijavítottam...
:)

PuPu írta...

Kedves hello, nem csodálkoznék, ha holnaptól hat főre emelkedne a frakcióalapítás alsó határa, egyéni képviselői indítványra...
:O))))

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Attól tartok, elfogult vagy a Szoli és K.P.irányában.Mint volt Szolis,aki azért belülről is látott dolgokat,szeretném megkérdezni,hol is van a Szoli országos hálózata,hol és hányan vannak a tagjai?Egy maroknyi pesti- és az érdekei mentén az erősen megosztott pesti csoport nem országos hálózat....A Szoli a rendszerváltás után a legjobb pártokon kívüli szervezet volt.Szétverése nem most történik,megtörtént már kb.másfél éve.Ismereteim szerint most több a "volt" Szolis,mint az aktív.Én úgy látom,Kónya sem csinál mást,mint amivel a többieket vádolod:Kiabál,hogy erősnek látszódjon.Hogy mi és miért történt,az is megérne egy misét.

hello írta...

Kedves PuPu, akkor az LMP-vel is kiszúrnának, merthogy ugye ők pont öten vannak:

LMP (5 mandátum):

Ikotity István (országos lista)
Sallai Róbert Benedek (országos lista)
Schiffer András (országos lista)
Dr. Schmuck Erzsébet (országos lista)
Dr. Szél Bernadett (országos lista)

Na persze, épp "kölcsönadhatnának" egy fideszest nekik ilyen esetre... :-((

Unknown írta...

Pupu! Egyetértek veled, nem ez az első, hanem sokadik alkalom!
Igen én is drukkolok Kónyának és a Szolidaritásnak!!!

csakafidesz? írta...

Akik olvasták eddigi hozzászólásaimat azok, tudják, hogy én egy összbaloldali összefogás híve vagyok, mert csak ez ad egyedül esélyt az Orbán féle rezsim békés úton történő megdöntésére.

Tudom, hogy ez utópia, mert a hiedelmekkel ellentétben a magyar ember képtelen az igazi összefogásra, nehezen ismeri fel saját érdekeit és mire eljut a tudatáig, hogy az egymásbakapaszkodás hordozza az igazi megoldást, addigra már ezzel bőven elkésett.

Ennek tudatában üdvözlöm KP lépését. Remélem, hogy a Szolidaritás Mozgalom többsége vele tart.

Ha e-helyről javasolhatom. Gondolkodjanak el azon, hogy a DK alig egy év után már kiépített országos hálózattal rendelkezik, következésképpen érdemes lenne barátságot kötni velük.

KP a mandátumát meg tartsa meg és segítse hozzá a baloldalt, hogy két frakciója legyen. Ez a jelen helyzetben rengeteget segítene és talán hozzájárulna ahhoz, hogy ha lassan is, de a példája nyomán többiek is megtalálják az egyedül helyes utat.
Itt jegyzem meg, hogy a demokratikus parlament 25 éve alatt még senki sem adta vissza a mandátumát.
Butaság lenne, ha ezt éppen ő kezdené el.

Mamci írta...

Kónya hiába ülne át, a jelenlegi házszabály szerint csak azok alakíthatnak frakciót, akik ugyanazon párt képviseletében kerültek a parlamentbe! A DK-nak csak akkor lehetne frakciója, ha időközi választáson (valamikor?) DK-s nyerne.

hello írta...

Mamci, nem így van, ők mind azonos pártszövetség színeiben kerültek be a parlamentbe, tehát ez a része nem akadály.

pleinair írta...

Nevetséges az Együtt-PM vezetőinek önteltsége és ostobasága. A Szolit és szimpatizánsait "remek" stratégiai érzékkel nem megtartani akarják, hanem vélt hatalmuk "erejével" megfegyelmezni.
Nem tanultak a választási kudarcukból semmit. Folytatják az infantilis finnyáskodást, kirekesztősdit, elhatárolódást.
Régóta várom, hogy Kónya végre tisztán lásson és mentse a mozgalmát ezektől a egzisztenciálisan kiéhezett keselyűktől, mielőtt nem késő.

miért beteg a magyar társadalom írta...

Hát az a baj, hogy Kónya Péter foglalkozása és habitusa számomra nem a demokratikus jellemzőket jeleníti meg. Persze lehet, hogy rosszul látom.
Ráadásul meg kellene nézni az érem másik felét is, mert az is lehet egy olvasat, hogy Kónya Pétert elüldözte a "Mesterhármas", de akár még az is lehet, hogy maga Kónya Péter ezzel a kiválással (+az egy éves közösségi hálózati előzmények ismereteivel) teszi lehetetlenné a többiek munkáját. Ezt nem tudhatjuk, viszont vélelmezhetjük. A politika ilyen, nem jár PATYOLAT-ba.
Kónya Péterben az a jó, hogy az összes olyan ember köreibe tud tömörülni, akik számára Kónya Péter testesíti meg a demokratikus működést.
A rendvédelmi szakszolgálatok munkatársainak feltétlen szimpátiáját abszolút nem vonom kétségbe, mert Ő lehet az IDEÁL!
Bevallom, számomra a demokratikus működést nem Kónya Péter testesíti meg, ahogy a liberalizmus szónál sem Vadai Ágnes, Gyurcsány Ferenc, vagy Molnár Csaba jutnak az eszembe.

Demokratizmus? Liberalizmus?
Lehet, hogy ezeknek hiteles képviselői most a társadalom újraépítésével vannak elfoglalva...
Azért, hogy minél több értelmes szavazó legyen majd a jövő évszázadban!
Szolidaritás - titokban :-)))

stiga írta...

PuPu gratulálok!

Az Együtt belső oldalán láttam az írásod, nem igazán tudnak vele mit kezdeni. :)

sphagin írta...

Helló !

Hiába a pártszövetségi bejutás, ha az van előírva, hogy csak az azonos PÁRT tagjai képezhetnek frakciót.

Esetünkben tehát csak DK-s jelölt jöhet szóba, mondjuk valaki lemondana az MSZP-ből és egy DK-s jelölt kapná a helyét !

Ez egy szép gesztus volna az MSZP részéről és bizonyítaná az elkötelezettségüket az együttműködés irányába, de azért ne nagyon várjunk ilyesmit tőlük.

A mai ellenzék nem tart még ott, hogy a józan ész kerüljön előtérbe.

Ez a legnagyobb problémánk, ezért dörzsölheti Orbán a kezét.

shirley írta...

Kedves PuPu!
Most jöttem rá, hogy még mindig a kelleténél idealistább vagy. Sajnos Kónya nem az, aminek látod.
Leginkább az elszabadult hajóágyúhoz hasonlítanám.

civilhuszár írta...

Én asszem, hogy Kónya őszre tud szervezni híveivel egy pár kis utcai tüntetést. Az okot a Fidesz tutira adja. És tudja szondázni a társadalmat, hogy akar-e változást, egyben azt is mérni tudja, hogy milyen a támogatottsága. Feladott egy biztos életpályát a változás érdekében, ezért úgy gondolom, hogy lesznek a szervezésben őszinte támogatói.

nemóvatos írta...

Kónya Szigetvárival és Karácsonnyal nem fog bírni, Juhász meg az említettekhez akar igazodni. (Pedig hát a mentalitása miatt inkább Kónyához sorolhatna)
Bajnaival akár ki is jöhetett volna de hát Őt megvezette a két "tanult" mahinátor.
Ha Kónya mögött van még szervezet akkor menni fog neki esetleg a DK-val közösen, ha nincs akkor eljelentéktelenedik és megy a politikai süllyesztőbe.
Megélhetési politikus remélem nem lesz.

alizka írta...

Szorítok Kónyának,hogy véghez tudja vinni az önálló párttá alakulás gondolatát,ugyanis a Szolidaritás és a DK aktivisták jól tudnak együttműködni és e két párt meg erősödése,kormány váltó erővé válhat.(A parlamenti képviselői mandátumát nem kell vissza adnia,hiszen a Szolidarítás tagsága,szimpatizánsai juttatták őt be.Ők ugyanis valóság,a többi blabla)

alizka írta...

Szorítok Kónyának,hogy véghez tudja vinni az önálló párttá alakulás gondolatát,ugyanis a Szolidaritás és a DK aktivisták jól tudnak együttműködni és e két párt meg erősödése,kormány váltó erővé válhat.(A parlamenti képviselői mandátumát nem kell vissza adnia,hiszen a Szolidarítás tagsága,szimpatizánsai juttatták őt be.Ők ugyanis valóság,a többi blabla)