2018. április 26., csütörtök

ÚJ PÁRTOT! EGYET...

Négy év múltán majd megint elégedetten dőlhetek hátra - már, ha megérem, ugye - mint annyiszor már itt az évek során.
Egy vátesz veszett meg bennem, méghozzá egy realista vátesz, akire ha hallgatott volna akárki, hát sokkal kevesebb bajunk lett volna, de hát a nép egérszürke, mezei bloggerére a kutya se hallgat.
Ez egyébként törvényszerű, hiszen nincs benne abban a szűkre szabott körben, mely a Nagykörúton belül tanyázva szórja az igét, és ebből lehet, hogy az "ó" betűtévesztés.
Hát vagyok én egy L.L.-hoz, a Fordított Cassandrához mérhető zseni?
Lehetek én egy C. Z.-al egy kategóriában, mikor nekem egyetlen népszerű gondolat haveri kör segítségével történő terjesztése, majd
 ugyanennek bukás esetén gyors felejtése sem adatott meg?

A magam földhözragadt módján nem foglalkozom népszerű nyugati filozófusok gondolatainak visszaböfögésével, csak az ősi magyar taalajgyökér-rögvalóságból kiindulva írom le egyszer-egyszer, hogy szerintem merre van az előre.
Ez persze nem garancia arra, hogy arra is van, amerre én mondom, még ha általában bele is trafálok a tutiba, ellentétben tanult pályatársaimmal a vátesz-mesterségben, de tekintsük ezt inkább a Szent Együgyűség diadalának a körmönfont tudományos tézisek felett, nem vagyok én egy hiú teve.
Annyira...



Most is megmondanám a tutifrankót, ehhez értek, mint Viktor a miniszterelnökséghez, azzal a differenciával, hogyy én nem akarom a zsebetekből kilopni a pénzeteket, merthogy szilárd meggyőződésem, hogy egy ország nem lehet soha sikeres, ha polgárainak fele nyomorog.
Sikeres országot sikeres emberek tudnak építeni, de a siker feltételeit meg is kell teremteni, méghozzá olyan széles körben, hogy az visszahasson az ország teljesítményére is.
Nem elég, ha Mészáros Lőrinc, a magyar Dreckberg sikeres, az se, ha Rasi mind a száz lábára aranycipellőt húz szerető hitvese - a kör szűk és a nagynéha odahajított alamizsna sem segíti az ügyet.
Igen, együgyű vagyok, és ez az egy ügy a társadalom, a polgárok legszélesebb körének jóléte, és polgáron értsük itt Kalányos Rómeót meg Gyémánt Sacit is, meg azt a húszezer migráncsot, akiknek Orbán pénzért letelepedési engedélyt adott Allah nagyobb dicsőségére.
Szerintem ennek a megteremtése az állam feladata, nem pedig mindenféle léhűtők kistafírozása vagy akárcsak eltartása is politika címszó alatt.

Persze a nép jelentős része ismerethiányos, igénytelen, imád félni és szereti, ha helyette döntenek.
De az, hogy az angolszász típusú demokrácia megfelelő berendezkedés-e egy félázsiai - félbalkáni népnek, másik bejegyzés tárgyát képezné - a liba sem tud felülni a libász öklére, hogy onnan felrepülve még a levegőben agyonverje a dögkeselyűt, ugye...
A cirkuszban talán be lehetne tanítani egy libát erre a mutatványra, de ehhez a dögkeselyűnek erősen tudatmódosult állapotba kellene kerülni, amiért a madarak kopasznyakú Németh Szilárdja nemigen lelkesedne...

A magyar politikai élet annyiban különbözik a fenti modelltől, hogy itt liba helyett verebek szerepelnek, a dögkeselyű helyett meg vércse talán a megfelelő hasonlat, és az ellenzék gerincét (?) adó verebek között jelentős számban lelhetők fel szürkére festett kistermetű dögevők és ragadozók.
A magyar ellenzék abban is hasonlít a verebekre, hogy egy lógombóc felett éktelen ricsajjal torzsalkodnak, és határtalan szerencsének tartják, ha valamelyikük ki tud belőle egy emésztetlen zabszemet piszkálni - ő a szerencse fia.
Egy évtizednél is több ment el annak jegyében, hogy a mai ellenzék segített Orbánnak, akinek első perctől kezdve deklarált célja volt a magyar baloldal teljes felszámolása.
Nagyon egyszerű lenne a magyarázat, hogy megélhetési politikusokkal van tele az ellenzék, de - sajnos - ennél az ügy sokkal bonyolultabb.
Az ellenzék egy része Orbán kreálmánya, őket használja fel arra, hogy szítsa a széthúzást, megakadályozza az egységes fellépést.
Ilyen az LMP, a Liberálisok, de szerintem a Momentum is, elég csak az indulásuk körüli finanszírozási anomáliákat szemügyre venni, mert aki azt képzeli, hogy ezek a majdani tagság adakozásából kezdték az életüket a Parlament fénybe borításával, vagy országos méretű propagandájukhoz szükséges költséges plakát és egyéb költségekkel, az vérnaiv - az hisz a szűznemzésben és a testi valónkban történő feltámadásban is.

Aztán vannak a doktriner idealisták, akik valamilyen sosem volt - sosem lesz, elképzelt társadalmi modellben hisznek, annak minden sosemvolt eleméhez ragaszkodnak, és akik az embert tökéletesnek képzelik, a politikát pedig fair play díjas tevékenyégnek, jóllehet az ő jellemük minimálisan is ezer sebből vérzik.
Vannak a múltbamerengők, akik összetévesztik a valós követelményt, mely szerint a múltat tárgyilagosan kell értékelni annak újrateremthetőségével, és vannak, akiknek tetszenek a magas, nagyorrú férfiak, akikből mostanában túlkínálat is van.

Vannak magukat demokratának hívő bolsevikok és vannak magukat liberálisnak determináló akarnokok, akik senkinek egyetlen centi eltérést sem engednek a saját maguk által meghatározott irányvonaltól.
Vannak emberek, akik magukat politikusnak tartják, de soha, semmiben nem kötnének kompromisszumot, vannak kiváló elméleti szakemberek jó beszédkészséggel, okos gondolatokkal, de nulla gyakorlati érzékkel, vannak radikálisok, akiknek a radikalizmusát az jelenti, hogy az anyádat szidják és vannak szelídlelkű idealisták, ők szokták búcsúztatni a tüntető tömeget: Menjetek haza békével, ősszel újra találkozunk!


Ezzel a szedett-vedett társasággal kellene felvenni a harcot egy hiénafalkával, de ez a társaság így harcképtelen, legfeljebb fintorgásra jó, ha megérzi a büdösséget.
Pártjaik gittegyletek, szervezettségük a nullához konvergál, vezetőik alkalmatlanok - egytől-egyig.
Ha alkalmasak lennének feladatukra, már régen nem itt tartana a demokratikus oldal.

Ezért hát a jelenlegi pártokat el kell tenni jobb napokra, mikor a társadalom megengedheti magának a permanens hülyeség luxusát, és létre kell hozni egyetlen pártot, melynek vezetői között nem lehet ott egyetlen mai pártvezér sem.
Nem mellettük - helyettük.
Egyetlen pártot, igen, jól értetted...
Anyagi bázisát a jelenlegi pártok állami támogatásának kellene adni, vezetőit pedig a tapasztalt és tehetséges, szervezőképes gazdasági szakemberek közül kell felkérni, akik képesek megszervezni egy ceruza áttolását az asztal egyik végéről a másikra, akik ismerik a kompromisszum fogalmát és akik képesek megszabadulni ideológiai korlátaiktól.
És akik tudják, hogy a fiatalság nem érdem, nem tehetség, nem szorgalom, hanem múlandó állapot.
Akik elhiszik, hogy egy jobboldali ember nem okvetlenül idióta és elhiszik, hogy egy baloldali ember is lehet hazafi, még akkor is, ha reggelire nem eszik minden nap rántottát hat turultojásból.

A párt tagsága a jelenlegi pártok demokrácia iránt elkötelezett tagjai közül kerülhetne ki, tagdíjfizetéssel egybekötve - ingyen ne akarjon senki politikát csinálni, legalább egy minimális kockázata legyen.
A parlamentben ülő képviselők közül a jelenlegi pártok vezetői lemondhatnának mandátumukról, a mezei képviselők pedig vagy visszalépnek valamelyik elkötelezett demokrata javára, vagy az új párt célkitűzéseit képviselik.
Aki ezt nem fogadja el, az nem lehet az új párt tagja.
A demokratikus oldal milliárdosai számára erősen ajánlottá kell tenni az új média - ezen belül is demokratikus nyomtatott és intenetes felületek létrehozását, televíziócsatorna indítását, rádiófrekvencia megvásárlását, a közszolgálati csatornákon való megjelenés kikényszerítését minden formális és informális lehetőség felhasználásával.

Az új párt lehetne akár Demokrata Párt is, a meglévő pártok beleszólása nélkül - "Kis populizmus nem akadály!" jeligére.


Nincs idő, meg kellene szerezni az önkormányzatokat, meg kellene szerezni Budapestet, és ha meg kívánná szüntetni Orbán az önkormányzatiságot, nos, hát akkor ki kell vinni az utcára félmillió embert, a felutaztatásukat meg kell szervezni, és a tüntetést elő kell készíteni - nem úgy, mint ezeket az amatőrör megmozdulásokat, ahol százezer embernek nem tudtak mit mondani a szokásos lózungokon kívül, és azt is csak a bennfentesek hallhatták a remek technikai előkészítés okán.
Ettől még a jobb vagy baloldali ember maradhatna megszokott elveinél, de ez a párt a következő választáson el kell, hogy takarítsa a maffiát.
Nincsenek illúzióim, ezek a pártok soha nem lesznek képesek arra, hogy felülemelkedjenek provinciális érdekeiken, de azért leírtam, mert a vége úgyis valami ilyesmi lesz, csak addig még kétszer nyerni fog Poci diktátor.



Jó lenne utóbbit elkerülni...


:O)))
 

14 megjegyzés:

neveletlen írta...

'Az új párt lehetne akár Demokrata Párt is...'

Ehun, ni! :)

http://demokratapart.eu/

kekec írta...

Pupu, bár szép elképzelés (akkor már hívhatnánk akár Hazafias Népfrontnak is, vagy inkább Hazafias Demokrata Pártnak, a Ha,De rövidítés hűen kifejezi az ellenzék rákfenéjét) ha elkezd egy ilyen szerveződni és ráadásul életképesnek is mutatkozik - tűzbe tennéd a kezedet, hogy nem Orbán keleszti a turultojást? Merthogy szépen felsoroltad az EDDIG általa gründolt cégéreseket. Ezért nyomtam "nem tetszik"et. Kár, hogy nincs is-is gomb!

Egyébként ha már vátesz: ÉN kimentem támogatni az esztergomiak menetét, mert az volt egy fordulópont, ahol egy NEM baloldali vezető mögött egy össznépi összefogás állt fel.
És mély megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kutya sem volt rájuk kiváncsi! Ezért lehetett, hogy egy államtitjkárocskát szalajtottak le a peticiójukat átvenni. Pedig ha tömeg lett volna mögötte? Mondjuk olyan, mint a két utóbbi tüntetésen: balszéltől a jobbszélig?

és ÉN kimentem a köztársaságot búcsúztatni ahogy illik, éjfélkor a Kossuth térre. És pár ott bóklászó turistán kívül megint nem volt ott egy kutya sem! El tudod képzelni, hogy fordított esetben mekkora cirkuszt csináltak volna Orbánék? Buszoztatott tömeggel, koporsóval, félpályás útzárásokkal, stb.? Amiből lehetett volna egy permanens ellenállási mozgalmat szervezni. (és igen, ott voltam a Tiszta Kezek korábbi tüntijén is. Hol vannak ma már? Pedig a felfújt műanyag kesztyű hurkapálcán ma is érvényes üzenet lenne!)

Szóval megláttam az Archimédeszi pontokat, ahol ki lehetett volna fordítani Orbánék világát. Ahogy most is látom, hogy csakis az alakuló ülésen lehet Orbánék legitimációját megszakítani, de persze Kunhalminak is igaza van: akkor van értelme, ha MINDEN ellenzéki kivonul. De beérném azzal is, ha legalább a DK tartaná magát az előző ciklus gyakorlatához. (aztán bilibe ér a kezem, amikor ébredek)
és pontosan látom a Kasszandra effektus működését: juszt se működik az ellenzék ésszerűen!

kekec írta...

Hehe, vak tyúk is talál szemet!
"itt csak akkor lesz ilyen politikai erő, ha azt Orbán Viktor megszervezi – mondta lapunknak Szili Katalin" (magyarhírlap)

talalom írta...

Pupukám! Én még Nálad is kevésbé vagyok "kiművelt" - igaz, van papírom ilyesmiről, de amióta minden bokorban politológus, meg elemző terem,azóta letagadom. Úgyhogy akkor az én mezei mániáim.
Lehet, hogy számszakilag egyetlen pártra lenne szükség a mostaniakkal szemben. Csakhogy ez a hatalmi csoportosulás nem párt,sőt nem is Párt. Inkább egy olyan libacsapat, ami örömmel masírozik a róka után, mivel hangosan gágoghat és öntudatosan odapottyanthat,ahová akar. És nem tudja, hogy a tepsit a róka biztosan elkerüli, míg az ő püspökfalatja kívánatos falat. De hagyjuk a képes beszédet:különben is Tőled loptam...
Bocs, ne tzdom folytatni, kihúztammpár gyoot a kertbő, és belenyúltam a szemembe.Nelátok. Majd folyt.köv.

neveletlen írta...

Kedves Pupu, ugye vannak a Fidesz kreálmányok (a tuggyukkik) és rajtuk kívül Orbán ádáz ill. legádázabb ellenfelei.
Akkor, vessünk egy pillantás a két utóbbi párt teljesítményére:

2010-ben az Mszp súlya(?) az Országgyűlésben 15%.
http://portal.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin2/hu/l50.htm

A harmadik saller után, Mszp+DK 15%
http://www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html

8 év után a nagy semmire jutottak, ideje lenne belehúzni, nem kicsit, nagyon.
Szerinted nem mindegy, hogy együtt vagy külön-külön bohóckodnak?!

PuPu írta...

Bizonyára bennem van a hiba, nem fogalmaztam elég világosan.
Ha a süteményt leégetjük, csinálhatsz vele bármit, legcélszerűbb kukába külden.
Ha pedig szénné égett, akkor ez már nem opció, hanem háziasszonyi kötelezettség, tekintettel rákkeltő hatására.
Itt is ez a helyzet, ezeket a padlóla kell dobni, de dulván, aztán zöldmezősen indítani kell egy demokratikus elvekért és demokratikus elvek szerint működő választási pártot, melyhez mindenki csatlakozhat tagként, de két cikluson át senki nem lehet annak vezető testületében azok közül, akik az elmúlt tizenöt évben bármelyik parlamenti párt vezető testületében tevékenykedtek.
És nem azért, mert értéktelen emberek, sőt, de meg vannak fertőzve kamarilla-politikával, széthúzással, torzsalkodással, klubsovinizmussal, egyéni érdekekkel, pocsék stílussal - és be vannak oltva szervezetépítési képességek ellen.
Próbálj kilépni a kofortzónádból, mint az LMP és képzeld azt, hogy nullkilométeres pártot gründolsz, mely az ország demokratáit képviseli és tömöríti egy szervezetbe.
És tartsd meg a kétfarkú kutyapárti tagságod, ha kiderült már, hogy végsősoron ők is Orbán szekerét tolták, és tartsd magad távol a különféle televíziós csatornákon haknizó rettenetesen független gondolkodóktól...
:O)))

1970 írta...

"Szerinted nem mindegy, hogy együtt vagy külön-külön bohóckodnak?!"

Kedves neveletlen!

Szerinted ebben az egész ócska cirkuszban, amit itt a kisgömböc alkotott van értelme bohóckodni?

góbé írta...


PuPu! Elsőre a teljesen reális elkeseredést éreztem a posztból, - én is nemkevéssé vagyok letaglózva össznépileg...- aztán jegyezted:

"...ezeket a padlóla kell dobni, de dulván, aztán zöldmezősen indítani kell egy demokratikus elvekért és demokratikus elvek szerint működő választási pártot, melyhez mindenki csatlakozhat tagként, de két cikluson át senki nem lehet annak vezető testületében azok közül, akik az elmúlt tizenöt évben bármelyik parlamenti párt vezető testületében tevékenykedtek..."

Namostakkor ? Mennyenekbe a parlamentbe vagy mégsem ?

Fohászkodhatunk, legyen annyi eszük hogy tüstént alakitsanak egy választási pártot és az önkormányzati / EU választásokon mentsék ami még menthető.
Fohászkodhatunk azért is amit a posztban megfogalmaztál, mely szerint farokbehúzva testületileg, tőlünk sürü bocsánatkérések közepette eloldalogjanak, ki jobbra, ki balra...

Reális esélye egyik verziónak sincs ! Ha rákényszerülnének hogy e dilemmára választ adjanak az már kész van !:
Hiszen ők mendátumokat szereztek!!! Felhatalmazták-tuk üket!!! Kötelességük van a választóikkal szemben !! Dej'szen ők miértünk szánccsák fel a Császár udvarát! Ahogy a nemmzetthünk kötönszökevénye, úgy ők sem fogják hagyni magukat csak úgy, kitúrni a tutiból !!!
Kijaza-mijaza Demokrata Párt - mondanák...Ki és hogyan birná rávenni őket hogy feladják a részedésüket O1G morzsáiból ???

Egy afféle nagytakaritás lenne megoldás csupán mely sajnos pirosra festene mindent...

KZs írta...

Itt a mifalunkban már 4 éve nincs pártjelölt az önkormányzatban, a megelőző 4 éves ciklus elég egyértelműen bizonyította, hogy a pártérdek és a polgár érdeke között nincs korreláció, illetve, hogy a párt érdekeit akár polgárok érdekei ellenére is érvényesítik a pártdelegáltak. Így aztán egész jól elvagyunk, és kialakult az az egészséges szemlélet, hogy akkor lássunk pártot, amikor a hátunk közepét! :)

Ez a történet egyik része, a másik meg azt követelni, hogy valakik végre csináljanak valamit, hogy nekem jó legyen, elég érdekes életfelfogás..:)))

Minél kisebb egy település annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a lakói tudják, hogy ki és/vagy kik lennének a legalkalmasabbak a település életének szervezésére.
Hát tessék nekik odamenni, hogy te Józsi, vállald már el, és mondd meg miben segíthetünk?

Úgyhogy Pupu, nem egy párt kell, hanem nekünk magunknak kellene megtanulni felismerni a saját valódi érdekienket, és hát tenni is valamit érte, ugyanis a sültgalamb nagyon ritka állat :)))


1970 írta...

"Egy afféle nagytakaritás lenne megoldás csupán mely sajnos pirosra festene mindent..."

Kedves góbé!

Attól tartok, igazad van, ebbe az irányba haladunk:(

Valaki, aki írta...

"Úgyhogy Pupu, nem egy párt kell, hanem nekünk magunknak kellene megtanulni felismerni a saját valódi érdekienket, és hát tenni is valamit érte, ugyanis a sültgalamb nagyon ritka állat :)))"

Nekem ez a tuti. Igaz, nem mond ellent teljesen Pupu gondolatának. Kierőszakolni egy a fideszes enyveskezűek ellen induló esélyes helyi jelöltet - ez szerintem is létkérdés. S ha egy közös elnevezés alatt indulnak, párttámogatással - nekem az is megfelel.

S akkor még nem számoltunk a nyilván akkor is "váratlanul" leálló inf. rendszerrel, a csalás még újabb és újabb csavarjaival. Persze ezen is segítene kedves KZS az, amit írtál.

Tehát lehetne szervezni - egyéb teendők mellett - azokat, akik 2019-ben az eus választáson (május!) delegáltaként segítenek, aztán az önkormányzatit is. Amilyen hatékonyak vagyunk ügyintézésben ... (Az EU-ba sem szabad hagyni a Fidesz további mélyrepülését. Csak annyit írok: Deutsch Magyarországot képviseli - brrr, csak éjjel eszembe ne jusson, mert nem fogok tudni visszaaludni ...).

góbé írta...


Május 8.-án sokmindenre választ kapunk...: https://varosikurir.hu/bruck-andras-vagy-mi-a-nep-vagy-orban-es-a-diktatura/

racionális írta...

Rég olvastam ilyen egyetértéssel amit írtál... igazad van, csak nem látom azokat, akik ezt a pártot felépítenék, vezetnék. Szükség lenne rájuk, de értelmes ember nem vállalkozik itt valódi politizálásra. Másrészt, minden nép (választók) olyan kormányt érdemel, amit megválaszt magának. Ha hülye a nép, a dicső nép, akkor lehet bármilyen okos pár ember, nem fogja lecserélni ezt. A jelenlegi elenzék nem ellenzék, csak báb, vagy simán bohóc, aki tapsot akar. Amikor a 'tóni' az oktatást jó kezekben látja egy elmeháborodott kezében, akitől nem csak az rákot gyógyítani próbálók kapnak frászt, de minden értelmes ember. Mit tudnak a fizikusok ... semmit. Ősrobbanás nem volt, az mc2-et cáfolták szerinte, és a betegségeket ... hálát adok a sorsnak, hogy egy elnyomott világban jártam még iskolába és lehetőségem volt tanulni... és ma nem tudok jobb tanácsot adni egyetlen fiatalnak sem, mint meneküljön innen, amíg nem zárják le a határokat... béke poraira - ez lesz kiírva a határnál...

kekec írta...

Továbbra is azt hiszitek, hogy nincs szükség parlamenti ellenzéki bojkottra a választási csalásokra hivatkozva. Hogy legitimálni kellene az ilyesmi melldöngetést?
https://www.youtube.com/watch?v=qL8tgls4ViU&feature=youtu.be
(Szájjalártó a választási legitimmációról, nyugi, az első per után feladja és magyarul beszél)