Öngyilkos lett a volt kormányszóvivő.
A szívem szakad ezért az emberért.
37 éves volt és cigány, - magyar cigány.
Ő volt az, aki létezésével bizonyította, hogy lehet cigányként szakmailag és emberileg is sikeresnek lenni, - halálával most ezt az állítást cáfolja.
Pedig neki szakmailag sok minden megadatott, ami kevés embernek ebben az országban, és becsületére legyen szólva, tisztességsen helytállt vállalt feladataiban.
Kormányszóvivőként mértéktartó de határozott, megnyilatkozásaiban frappáns és vitakész, felkészült, okos újságíró volt.
Emellett emberileg is sikeresnek volt mondható, hiszen Magyarország egyik - ha nem első számú - szex-szimbóluma volt partnere magánéletében.
Ezt a dolgot is a tőle megszokott mértéktartással és jó izléssel kezelte, nem csinálva magából majmot a bulvár-médiában.
Nem tudom és nem is szeretném találgatni, hogy mi vezetett ehhez a mostani visszavonhatatlan és bizonyosan rossz döntéséhez, - nem hinném, hogy találnék méltányolható indokot, mely segítene ezt elfogadni.
De azt tudom, hogy halálával nagy kár érte a hazai cigányságot - közvetve pedig az egész magyar társadalmat is.
Egy példa halt meg vele, - példa arra, hogy lehet egy cigány fiatal is kiemelkedően sikeres ebben az országban, lehet a helyzete irigylésreméltó anélkül, hogy a zene vagy a bűnözés világában keresné sikerei forrását.
Példa arra, hogy a szorgalmat és a munkát megbecsülik, még akkor is, ha az ember cigánynak született és példa arra, hogy be lehet illeszkedni a többség társadalmába anélkül, hogy fel kellene adni identitását annak, aki nem tudja és nem is akarja letagadni származását.
Nagy kár, hogy a mai magyar társadalomban ilyen rettenetesen kevés a hozzá hasonlók száma, és akik vannak, azokat sem mutatja fel a média, hogy lássa a társadalom, micsoda értékeket képesek azok az emberek létrehozni, akiket általában igencsak sommásan ítél meg az emberek jelentős része.
Mélységesen szánom Daróczi Dávidot és dühös vagyok rá, mert sajnálom azokat a cigány fiatalokat is, akik rá gondolva álmodtak maguknak sikeres jövőt.
Azért nyugodjon békében...
3 megjegyzés:
szakmailag és emberileg is sikeresnek lenni"
az öszödi beszéd egyik írójának
a közpénzek ellopójának élete sikeres lenne szakmailag?
emberilegbe most nem megyek bele, de ezért lett öngyiklkos
Hát, sajnos eléggé szánalmasra sikeredett ez a megjegyzésed.
Egyrészt ugye, nemigen tartottad b a szabályt, miszerint halottról jót vagy semmit, másrészt meg ha valakiből kormányszóvivő lesz, akkor azért sikertelennek éppen nem mondható.
Ami a közpénzek ellopását illeti, vele kapcsolatban ez még pletykaszinten sem merült fel, az öszödi beszéd pedig nem az ő nevéhez fűződik, ez egy munkaértekezlet hozzászólása volt, amelyhez Gyurcsánynak nem kellettek beszédírók.
Emberileg pedig nyugodtan irigyelheted, attól tartok...
Nem olvasta a Mark Twain idézetet, pedig elég nagy bötűvel van irva.
Bejja
Megjegyzés küldése