2012. május 22., kedd

BOHÓCOK TALÁRBAN



Engem már a köznyelvi elnevezésük is idegesít: „taláros testület”…
Ez nem taláros, hanem talányos testület.
A talány abban kulminál, hogy mi a francnak van szüksége ennek a sokat szenvedett kis népnek erre a 15 búbánatos szerencsétlenre a vicces kosztümjeikkel, a kolomppal vagy mivel a nyakukban?
Erre a tizenöt önmagába ájult kétlábon járó szereptévesztésbe, akik láthatólag igen komolyra veszik a figurát, holott előadásuk éppen olyan, mint amikor Ricsi bohóc Macbethet játszik.
Lett volna valaha ennek a testületnek szerepe, tán volt is, egészen addig, míg Őfelsége, a mogyorók királya ezt az intézményt is szét nem cseszte, mint mindent, ami értéket és mértéket képviselt ebben a fiatalka kis demokráciában.
Ne örülj sokáig te majom, hogy jogállamban élsz, annyira való csak az neked, mint libának a tűsarkú cipő, hess vissza az ólba, a diktatúra langymelegébe, már persze majd úgy harminc év elteltével lesz langymeleg, addig meg húzd össze magad és dideregj, vagy fagyjál csonttá!
Közben pedig szedd ízekre Kertész Ákost, mikor a génjeidről ejt egy-két őszinte szót, és várd a csodát!
Alkotmánybíróságnak ott van értelme, ahol létezik Alkotmány és ahol létezik korlátlan jog és hatásköre annak a testületnek, mely legfőbb őre a jogszabályalkotásnak, mely az állampolgárok legfelsőbb fóruma az állami önkényeskedés ellen.
Az önkényeskedés ellen, mely még demokratikus viszonyok között is képes felütni a fejét, hát még, ha valami amorális szociopatának sikerül kezébe kaparintani a teljhatalmat.
Akkor aztán vagy szanaszéjjel kergetik a testületet, vagy pedig átalakítják a diktátorocska bólogató kutyájává az Audi hátsó ablakában – a páncélozott mikrobuszhoz persze páncélingbe öltöztetett bólogató kutya dukál…
Nálunk ez utóbbi eset forog fenn, a testület létszámát a kívánatos létszám-arányok elérése érdekében tizenötre emelték, ezzel is bizonyítva a marxi tételt, mely szerint a mennyiség egy ponton túl minőségbe csap át.
Ez esetben minősíthetetlen minőségbe.
Ezt a minőséget talán legjobban Stumpf alkotmánybíró és Balsai alkotmánybíró jelképezik.
Utóbbira kár lenne túl sok szót vesztegetni, legyen elég, hogy a Címeres Kosztromai Ökrök Dalárdájának szólamvezetői posztjára azért méltóbb lett volna, mint alkotmánybírónak.
Stumpf alkotmánybíró pedig szép példája annak, hogy milyen sokra viheti valaki, ha az apósa kommunista belügyminiszter.
Igaz, a megyei elsőtitkár apóssal büszkélkedő Sólyomnak sem kellett szégyenkeznie, de ő legalább szakmailag is volt valaki, ellentétben a kollégiumi nevelőtanárral, aki most váratlanul szakmailag is feltört, mint a huszár segge.
De a többiek sem különbek, gyenge emberi minőség ez mind, akiknek csak ki kellett tenni a táblát, hogy merrefelé van a vágóhíd, oszt már ballagtak is oda, faroklengetve.
Pedig ők voltak a demokrácia utolsó védvonala, akik ha megakadályozni nem is tudták volna a kis bunkót a hatalom megragadásában, de legalább egyértelművé tehették volna a világ előtt, hogy ami nálunk készül, az összeegyeztethetetlen a demokráciával, a magyar Alkotmánnyal, merthogy akkor még volt Alkotmány.
Olyan Alkotmány, mely szerves fejlődés eredménye volt, melynek alakításában és értelmezésévben maguk is résztvettek, olyan, melyet nem Brüsszel és Budapest között írtak egy laptopon, a vonaton, egy jogi antitalentum instrukciói alapján, akinek láthatólag nemhogy az Alkotmány, de a jog mibenlétéről sincs halovány fogalma sem, holott jogi egyetemet végzett.
Talán ő a legszebb bizonyítéka annak, hogy nem minden az iskola, ember is kell, aki befogadja az ismereteket, nem csak visszaböfögi amin kérődzött, ha nagyon muszáj.
Ezek meg – kis e-vel – egy szót sem szóltak, mikor jogi értelemben kiherélték a testületet, elvették jogköreit, tűrték, mikor diktátorocskáék a joggal visszaélve „alaptörvénykeztek”, merthogy az Alkotmánynak nem volt elég a szellemét kiirtani - maga a kifejezés is büdössé vált a hatalom új urának.
Ők meg lenyelték - úrilány nem köpköd, ugye.
Jó pénzért, persze, hiszen hülye kurva az, aki szerelemből esik hanyatt...
Szánalmas banda - ha majd megkeressük a demokrácia lerombolásának felelőseit, őket nem kell sokáig keresgélni, egy csordában legelik a jog betűjét, merthogy az évszázados jogelvekhez, a jogállam szellemiségéhez semmi, de semmi közük nincsen.
Ha egy majom tudna különvéleményt írni, ebben a testületben arra is rá lehetne húzni a talárt.
Azon akadtam ki egyébként, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát, amelyben a Bokros Lajos nevével fémjelzett szervezet azt kezdeményezte: semmisítsék meg azokat az Orbán-érához köthető jogszabályokat, amelyek a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálják.
Ha elutasította, rendben van, joga van hozzá  - már ha rendben van az indoklás is.
De ebben az esetben az indoklás szépen megmutatja, hogy mit is lehet várni tőlük, mire számíthatunk.
A döntést azzal indokolták, hogy nem lehetett megállapítani az indítványozó szervezet tényleges személyes és közvetlen érintettségét.
Az indoklásból kiderül, hogy a beadványt érdemben nem is bírálta el a testület, mondhatnánk helyből elhajtották a magyart, mikor az önkényuralmat és a diktatúrát kifogásolta.
Mintha valaki értetlenkedne azon, hogy mi is a baja Józsinak, mikor a szobájából elszívják a levegőt, nem őt bántják személyesen, csak beledöglik.
De hát ez meg már az ő egyéni problémája, ezzel a hatalom kizárólagos birtoklása izével meg majd jöjjön vissza, ha már koncentrációs táborban üldögél!
A hatalom kizárólagos birtoklása minden magyar állampolgárt és minden magyar szervezetet közvetlenül és személyesen érint, legyen az gazdálkodó vagy politikai, emberbaráti vagy állatmentő szervezet tagsága, legyen az állampolgár géplakatos vagy bankelnök – mindegy.
Hát, ennyi jutott nekünk egy szétszakított országban, meg egy senkiházi.
Szégyen.

:O)))

5 megjegyzés:

oak írta...

Azon mindig nagyon csodálkozom, hogy van még olyan ambiciózus jelentkező, aki bármilyen ügyben ezekhez a medálos majmokhoz fordul. A felcsúti parasztgyerek első dolga volt kinyírni és lefagyasztani az észt,és megtoldani egy két szervilis seggnyalóval(már csak, hogy felügyelve legyenek a gondolataik a "súgók" által).Akik még pluszban viszik a zavaros elméleteket a magyarság faját,meg eszméit illetően.Azért vannak bezárva egy épületbe, mert az milyen lenne már, hogy eddig velük sikerült megpuccsoltatni mindet, aztán még véletlenül elkezdenek gondolkodni, és beleharapnak a maffiózó gazdájuk kezébe. Bohócokat bohóckodásra kell használni, de lehet okosan is megnevettetni a népet.

éva írta...

A bohóc túl enyhe jelző rájuk: pojácák! Már a bővítés előtt is azok voltak, amikor engedélyezték a "szociális" népszavazást.
Ezzel együtt jogilag igazuk van: az egyesületekre még nem hoztak olyan törvényt, amely kimutathatóan demokrácia ellenes lenne. Éppen ezért öngólt lőttek: mert egyben látensen azt is kimondták, hogy akiket közvetlenül érint, azok viszont beadhatnak egy ilyen indítványt.
Tehát el kell kezdeni egy jogi képviselőnek megbízásokat és meghatalmazásokat gyűjteni, pl a nyugdíjasoktól, a rokkantaktól,
vagy bármely magyar állampolgártól, akitől a nyugdíjjárulék adóvá alakításával, és az ellátási jogosultság kihagyásával a tákolmányból - közvetlenül is jogsérelem érte. Az én jelöltem Dániel (festékes) ügyvéd.

éva írta...

Ugyanis a feladatuk (és hatáskörük) nem az EGÉSZ rendszer bírálatára vonatkozik: csak a hatályos rendszer rész-rendelkezéseit vizsgálhatják.
Ezért aztán nem lehet ilyen "huszáros" vágással az egész tákolmány-rendszert támadni, csak annak olyan rendelkezéseit amely kimutathatóan ellentétes a tákolmánnyal vagy a nemzetközi szerződésekkel. Ez apró babra munka - de nem spórolható meg.
Egyébként sajna ilyen "általános" beadvánnyal még Strasbourghoz sem fordulhatnak, pedig a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésével ahhoz megnyílt volna az út. Ott is igazolni kellene, hogy a jogsérelem a beadványt benyújtót közvetlenül érte- vagy meghatalmazással rendelkezik ilyen személyek képviseletére.
Ezért bármennyire is szimpatikus - ez bizony csak parvak! Egy politikailag felhasználható eset,
amely majd kivált néhány hasonló írást, mint a tied, Pupu.
Ennél azért többet vártam tőlük!

éva írta...

és Pupu, ezt kihagytad (most olvasom az AN-en)
A végzés indokolása tartalmazza azt is, hogy “amennyiben az indítványozó az általa vitatott rendelkezések vonatkozásában a törvényben meghatározott formai és tartalmi feltételeknek megfelelő beadványt nyújt be, úgy az alapjául szolgálhat az Alkotmánybíróság érdemi eljárásának” – tudatta a testület."
Azaz nem is csak az általam feltételezett "látens" eligazítás volt, hanem szövegszerűen is megfogalmazták az újra benyújtás lehetőségét.

Névtelen írta...

Tegyük hozzá:havi másfél milla fizetés+kocsi sofőrrel./Meg még ki tuja, mi minden!)Ez a júdáspénzük.
Kérdéseim:
-Ha nincs alkotmányunk(csak alaptörvény)akkor hogyan lehet "alkotmány"bíróságunk?
-Kövér úrnak is járnak az ideiglenes kinevezése után élete végéig a fenti juttatások?(lásd Alaptörvény, mely szerint nincs a poszton kötelező minimálisan eltöltött idő)?
-Tulajdonképpen mi a fenét csinálnak ezek ennyi pénzért(a mi pénzünkön) a napi tevékenységük során? Merthogy igazságot nem szolgáltatnak senkinek. Várnak 2014-re, amikor majd mindent megvétózhatnak,ami veszélyt jelenthet Orbán úrra?