Jogerősen felmentették Hagyó Miklóst a magánokirat-hamisítás
vádja alól, miután az elsőfokú felmentő ítélet ellen benyújtott ügyészi
fellebbezést a másodfokú ügyészség visszavonta.
Tulajdonképpen ezzel az üggyel csak színeződött a volt
szocialista politikus kálváriája, mert alapvetően a BKV-nál elkövetett
bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség.
Folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy
- legalább másfél milliárd forintos - vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
bűntette és más cselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.
Eszerint 2007 és 2009 között a Hagyó által létrehozott, vezetett és társai,
köztük a BKV Zrt. több egykori vezetője részvételével működő bűnszervezet
károsította meg a közlekedési vállalatot.
Ha még emlékszik valaki, ebben az ügyben szerepelt az elhíresült
Nokiás doboz, melyben a BKV egyik vezetője személyesen vitte Hagyónak a pénzt,
legalábbis állítása szerint.
Nem mennék most bele abba, hogy abban az időben doboz-mánia
volt, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának, Fapál Lászlónak állítólag viszkis
dobozban adták át a kenőpénzt, mellyel ő rögtön elrohant miniszteréhez.
Abba se mennék bele, hogy ha valaki milliókat emel ki
valahonnan egy állami vagy önkormányzati cég házatáján, akkor annak nyoma kell
legyen, de arról a mai napig nem értesült a közvélemény, hogy az adott összeg
mely cég vagy intézmény melyik pénztárából került kifizetésre, kinek, milyen
jogcímen, ki dobozolta be, mi a bizonyíték, hogy át is adta, - és még ezer
kérdés.
Gondoljunk csak ebbe bele, ilyen alapon bárki vagy bárkik
besározhatók, és akit besároztak, annak egy életre annyi a karrierjének, mert a
mocsokból valami nyúlós-taknyos dolog ott marad a bevádolton örök életére.
Ilyen alapon – talán még több joggal is – ülhetne a szomszéd
cellában akár Orbán Viktor is, aki a Gripen ügyben hozott olyan egyszemélyi
döntést, mely vagy harminc évre adósította el az országot - feleslegesen.
A Gripen - ügyről ma már köztudott, hogy komoly korrupciós történések
árnya lengi körül, osztrák lobbista gróffal, komoly kenőpénzekkel, melyek
nemigen férnének be Nokiás dobozokba, s lám, ma mégis Hagyó csücsül, Orbán
trónján meg már dolgoznak az ötvösök…
Azt nem tudom, hogy Hagyó sáros-e, az én szememben akkor
lenne az, ha kiderülne, hogy saját számlára szedte a pénzt, merthogy azt csak a
nagyon ostobák hiszik, hogy a mai pártfinanszírozási rendszerben meg lehet élni,
kampányokat lehet szervezni külső források nélkül.
Csakhát ameddig a magyar nagytőke a mi betegünket támogatta,
addig nem volt érdeke a Fidesznek tiszta vizet önteni a fejekbe, abban voltak
érdekeltek, hogy ez a helyzet fennmaradjon.
Jöttek aztán olyanok, akik nevükkel azt hirdették, hogy
lehet más politika, de velük is az volt a baj, hogy már a születésük árát is
tisztázatlan anyagi forrásokból fedezték.
Amikor a választások idején közzétették a neten az elszámolásuknak
nevezett viccet, akkor csak a mi fatornyos falunkban és környékén többe
kerültek az óriásplakátok, mint amennyi az elszámolás bevételi oldalának
összege volt – hacsak a plakát-cég nem adta ingyen a felületet, de hát a
plakát-cégek fideszes kezekben vannak, és ez kizáró ok – vagy mégsem?
Szóval roppant kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak majd kezdeni
Hagyóval, de nagy a gyanúm, hogy mire felmentenék a mai vádak alól, már készen
fog állni egy másik vád, mert a Vezér nem egy hagyó – legalábbis nem életben
hagyó - típus, ha valakire kimondta, hogy vesznie kell, hát annak annyi, vagy
Gyurcsány.
Ami viszont meghökkentő, az Hagyó pártjának és párttársainak
magatartása.
Hogy felmentették, az szinte visszhangtalan, pedig egy ilyen
ítéletből az ellenfél kommunikációs győzelmek sorát facsarná ki, minden
politikusa azt mantrázná, hogy na lám, ilyen gyenge lábakon áll az egész vád –
mint ahogy ez amúgy igaz is.
Nekem már az sem volt túl rokonszenves, ahogy az eljárás
elején magára hagyták, talán abban a légkörben, amikor a Fidesz kommunikációs
gépezete teljes erőből hirdette, hogy minden szocialista politikus bűnöző, senki
nem merte kockáztatni, hogy a neve belekeveredjen egy ilyen nehezen kezelhető
ügybe.
Ha a pártjának gyűjtögetett, akkor azért kellett volna
kiállni mellette, ha magának, akkor látványosan el kellett volna határolódni
tőle, de a legrosszabb ez a sunnyogás volt, mert ez a külső szemlélőben csak a
gyanút erősítette.
A per, melyben dönteni kell arról, hogy Hagyó bűnszervezetet
hozott-e létre vagy sem, folyik tovább.
Az ügyészség, melynek egyes vezetői tagjai egy másik
bűnszervezetnek - mely az államot kaparintotta meg egy Nokiás-dobozban -
harcolni fog azért, hogy Hagyót elítéljék, már csak az a kérdés, hogy mit szól
Strasbourg ahhoz, hogy a büntetőpert Szájer felesége, Handó Tünde áthelyezte
arra a bíróságra, mely a Zuschlag per során remek időzítéséről híresült el.
Hát, majd meglátjuk, - mire a libák költöznek megint, talán
halad valamicskét az ügy, habár én azért arra tippelnék inkább, hogy az elsőfokú
ítélethirdetésre úgy 2014. március elején kerül majd sor.
Ha nem így lesz, kellemes csalódás lesz.
De azért nem ringatom magam illúziókba.
:O)))
1 megjegyzés:
Pupu, ha már sikerült egy új, jellemző elnevezést kitalálni a Szeretett Vezérre akkor nem kellene kisbetűkkel szerénykedni:
A MI BETEGÜNK.
A sunnyogást meg talán igazolhatná, ha a vádban állított összeg és a Párthoz befolyt összeg között nagyságrendi különbség mutatkozna.
Ha a "lopott ugyan nekünk, de magának is - tőlünk" dilemmát így oldották meg.
Bár az Mszp-től még az is kitelik, hogy egyszerű sunyiságból lapítottak. Amivel igen meggyőzően bizonyították, hogy nem jog- illetve elvi utódjai semmiféle korábbi mozgalomnak. Ott ugyanis a fő jelszó az "Elvtárs, segítsd a lebukottakat" volt.
Megjegyzés küldése