Általában nagy fenyőfáink voltak, legalábbis akkor óriásinak
láttuk a kistestvéremmel, - hozzánk képest bizonyára azok is voltak.
Szerettük a karácsonyt, kellemes hangulata volt.
Kezdődött az illatokkal, melyek a sütemények – legfőképpen a
bejgli - sütését kísérték, meg a jó meleggel, mely a konyhát még vonzóbbá
tette.
Sajnos a Mama kegyetlen volt és nem adott a bejgliből kóstolót,
mert a karácsonyi rituáléhoz hozzátartozott, hogy abból enni csak gyertyagyújtás
és a vacsora után lehetett, de még ez sem tudta beárnyékolni az ünnep fényét.
Ha belegondolok, hogy olyan vén vagyok, hogy én még láttam
olyan karácsonyfát, melyen nem villanyégők szolgáltatták a hangulatot, hanem
valódi gyertyák lángocskái lobogtak, akkor azért kissé elcsodálkozom – hogy öregszik
itt körülöttem mindenki…
A karácsonyfát sem láthattuk meg, annak beszerzése is olyan
titkos körülmények között történt, mintha csak Gripen lett volna, - mikor
nagyobbak lettünk, azért kilestük a sufni deszkájának résein keresztül, hogy
megérkezett-e már a fenyőfa.
Az is érdekfeszítő program volt, de hol volt ahhoz, mikor az
ajándékokat próbáltuk felderíteni, feltúrva a lakást, de persze hiába, mert volt,
hogy az áruló szomszédnéni raktározta azokat…
Nálunk nem volt divat a fa közös díszítése, ma is azt
gondolom, hogy az illúziót – mely szerint a karácsonyfát Jézuska és a
kisangyalok kézbesítik – ameddig csak lehet, meg kell őrizni, még ha lebuktunk,
akkor is, mert a kisgyerek azért könnyen elbizonytalanodik, ha a
megfellebbezhetetlen szülői tekintéllyel támogatjuk alá a legendát…
Karácsony napján dél tájban apánk felkerekedett velünk –
moziba mentünk!
Általában a Híradó mozit látogattuk – az Erzsébet körút
és a Dohány utca sarkán, szemben a New York kávéházzal működött, folyamatos
üzemben, bármikor el lehetett kezdeni és befejezni a mozizást, a műsor
végtelenített szalagként működött.
Mikor apánk úgy gondolta, hogy az angyal elvégezte a
munkáját hazamentünk, aztán a konyhában kellett várnunk, mígcsak az angyalka
nem csilingelt ezüstcsengettyűjével, mely – mint ez később kiderült – egy borospohár
volt, egy kiskanállal üzemeltetve.
Apu beállt az ajtó mögé, mikor bementünk rá nyitottuk az
ajtót, majd mikor már mindenki bent volt a szobában, akkor kilépett a hátunk
mögé és belesimult a családba – de hát ki figyelt volna rá, mikor a
csillagszóró szórta a csillagokat, a karácsonyfa ragyogott és alatta ott voltak
a kincsek!
Aztán énekeltünk – a tradicionális dal a Mennyből az angyal
volt – és utána rávethettük magunkat az ajándékokra.
Melyek zöme igen gyakorlatias dolog volt, mert annyi pénz
soha nem volt, hogy herdálni lehetett volna, ezért ilyenkor kaptunk
pulóvereket, nadrágokat és az elmaradhatatlan mackóruhát, melyet a csuklónál és
a bokánál bevarrt gumiszalag tett eszméletlenül vonzóvá – viszont a belseje
bolyhos volt és jó illatú, továbbá cippzárral működött, mely végleges
kinyiffantása előtt sok tanulmányozásra adott lehetőséget…
Mindig kaptunk játékot is, legemlékezetesebb egy valódi
lövöldöző harckocsi volt, a lánctalp gumiból, a löveget tűzkő tette élethűvé és
meglehetősen sokáig bírta az óramű is, de még a rugó halála után is remekül
lehetett toligálni és lőni az ellenséget vele…
Nagy sikere volt még a Lemezárugyár miniautójának, mely egy
nyitott sportkocsit mintázott, melyben a sofőr fejét kellett lenyomni ahhoz,
hogy haladjon!
Mindig elégedettek voltunk, a bőség zavarát ugyanis hírből
sem ismertük, az ajándék nem egy volt a sok közül, hanem valódi örömforrás.
Természetesen meg kellet azonnal nézni a testvérke ajándékát
is, volt, amikor azonnal el is sikerült rontani – hja, a szocializmus
gyermekkorában minőségbiztosításról nem hallott még senki…
Aztán vacsoráztunk, a vacsora nem volt túl bonyolult, mert
nálunk nem volt divatban a szárnyasok karácsonyi öldöklése – hal volt a menü,
rántva.
De az legalább valódi élő pontyból, mely sorsa
beteljesüléséig a kádban úszott, majd apám fejbevágta kalapáccsal – a hal meg
kisiklott a kezéből és ott fickándozott a konyhában, anyám legnagyobb
rémületére.
A menü ma is rántott hal, de már a fiam, nem volt képes
átérezni a tradíciók családösszetartó erejét és rántottkarajt követelt ki
magának, ami súlyos stílustörés, de nem harcolok ellene, toleráns igyekszem
lenni…
Azzal vígasztalom magam, hogy ahány ház - annyi szokás, az
öcséméknél például borleves meg mákosguba a karácsonyi vacsora, asse rossz, ami
azt illeti.
Aztán vacsora után még játszhattunk az ajándékainkkal, ünnep
után pedig apám megpróbálta megjavítani, amit azonnal kinyiffantottunk.
Aztán jöttek a vándorlások, a nagymamánkhoz a Böszörményi
útra, apán nővéréhez a Vaskapu-utcába, - természetesen evés-ivással egybekötve gyűjtöttük
be mindenhol az ajándékokat.
Szép gyerekkorunk volt, nem sokat érzékeltünk abból, hogy a
szüleinknek mennyit kellett hajtani, dolgozni azért, hogy valamiféle
elfogadható életszínvonalat tartani tudjunk – ma már tudjuk, hogy mekkora
erőfeszítésbe került az ötvenes évek elején - közepén egy boldog karácsony
előteremtése.
Aztán jöttek egyre jobb évek, felnőttünk, mi is szülők
lettünk, más világban, más lehetőségekkel, minden megváltozott menet közben,
politikusok, rendszerek jöttek-mentek, de a karácsony maradt.
És marad ma is, mikor már a gyerekeink szervezik az ő
gyerekeiknek az ünnepet, sok emléket felidézve, mert a kisgyerek ma is boldog,
ha csilingel a Jézuska, aki ma már a kisfiam.
Kívánok mindenkinek nagyon boldog, szép karácsonyt, meleget
a szobákban, meleget a szívekben - elégedett, mosolygós jókedvet, karácsonyi
boldogságot!
Kellemes Ünnepeket!
:O)))
6 megjegyzés:
Kedves Pupu!
Neked is nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok az egész családoddal egyetemben! Jézuska nagyon sokáig adjon Neked erőt és kedvet az íráshoz, hogy meglegyen a mindennapi betevő olvasnivalóm.:)
Mária
PuPu; egészség és szeretet legyen sokáig házadban, a többi meg alakul valahogy /hisz a libák is pihennek ma/...
Novi >;-))
Kedves PuPu!
Ez a nap se múlhatott el anélkül, hogy ne kerestem volna legújabb szösszenetedet.
Boldog, szeretetteljes, szép karácsonyt kívánok.
A jó kívánságokkal csatlakozom az előttem szólókhoz.
A reggeli teendőim között kiemelt helyen szerepel írásaid olvasása,
külön köszönöm a regényt.
Üdvözlettel. Csöpi Sopronból
Kellemes és boldog ünnepeket kívánok Pupu. Tegnap vidéken voltunk, ezért csak ma tudtam megnézni a blogodat (ahogy egyébként én is minden nap megteszem) És egyszerre két karácsonyi posztot is találtam a virtuális fa alatt! Köszönöm! Nem csak ezt, hanem az összes előző és a még következő posztodat is. Egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mennyire hálás vagyunk érte!
Kedves Pupu!
Kellemes Ünnepeket kívánok! Teljenek békében, örömben, és az Újév hozzon egy boldogabb újesztendőt!
Köszönet a sok-sok remek posztért.
Megjegyzés küldése