2013. december 16., hétfő

MINISZTERELNÖKI MADÁRTEJ

Olvasom az Élet és Irodalmat, szokott módszerem szerint semmit ki nem hagyva haladok, hogy megkaphassam - mint liba a kukoricát – buzgalmamért jutalmul a Páratlan oldalt, a glosszarovatot.
Imádom a műfajt, okos emberek kevés szóval rengeteg bölcsességet képesek elmondani, az olvasó a téma és az írás hangulatának megfelelően mosolyog, dühöng, esetleg csóválja a fejét, de érzelmeit szinte mindig a megglosszázott jelenségek váltják ki, ritkán a vélemény és még ritkábban a szerző, akinek jószándékát még akkor sem lehet kétségbe vonni, ha éppen nem értünk vele egyet.

 A legutóbbi szám (50. szám) annyiban volt rendhagyó, hogy sajnos – éppen a jószándék hiányát vélem felfedezni 
Lázár György Gyomorforgató című glosszájában.
Kihagynám a magas labdát, meg aztán ki vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen jeles lap még jelesebb szerzőjének írását minősítgessem?
Sajnos, már úgy vagyok vele, ha meglátom Gyurcsány Ferenc nevét valahova leírva, akkor felkapom a fejem, mint katonaló a trombitaszóra, mert tíz esetből kilencszer úgy próbálnak bekerülni az újságba némelyek, mint az az ember, aki saját hírneve megteremtésének reményében leköpi a plébánost, ennek utána az egész falu erről beszél, a szerkesztő fejében pedig felködlik egy kis példányszám-emelkedés esélye az eset közzététele kapcsán.
Mondjuk ez éppen az ÉS esetében nincs így, az így kívülnézetből kissé kolerikusnak tűnő főszerkesztő lehet, meg is verné azt, aki elbulvárosítja szeretett lapját, úgyhogy tekintsük ezt inkább egy baráti gesztusnak, melyet a lap a mainstream értelmiségnek tett a fent említett parvenü kapcsán.
A mi értelmiségünk színe és virága, továbbá krémje és krémese ugyanis nem túlzottan kedveli Gyurcsányt, aki viszont úgy vágyik elismerésükre, mint Orbán arra, hogy sötét téli estén, szélviharban és hóesésben valaki távolról Maradonának nézze, - na, jó, a késői Maradonának azzal a nagy pocakjával.Tulajdonképpen az okozhatja a frusztrált helyzetet, hogy érzik: Gyurcsány eredeti gondolkodó, míg vezető értelmiségünk körében tán húsz ilyet, ha találunk, a többi meg az ő gondolataikat böfögi vissza, némi rágcsálás és nyámmogás után.
Ha Gyurcsány jó nagyokat beléjük rúg, mikor hatalmon volt, akkor persze más lenne a helyzet, de elmulasztotta ezt megtenni, inkább törleszkedni próbált hozzájuk – gondolom az elsőgenerációs értelmiség szent áhítatával hallgathatta bölcsességeik hömpölygő áradatát.
Ők meg azonnal számonkérték rajta az általuk szent és kevésbé szent könyvekben olvasott és favorizált összes doktrínát, és buzgón csóválták együtt okos fejüket azzal a puccsistával, aki azóta már az ő feneküket rugdosta rojtosra.
Most bezzeg nem kérnek számon senkin semmit, hanem a nyakukat behúzva ott lökdösik egymást a Nagy Segg partjánál és szervezik a Mainstream FC.-t, saját futballcsapatukat.
Na, de az is bolond, aki a mai világban szilárd erkölcsi elveket vár, - a Faust nem mai szerző darabja, de már abban is megírták a tutifrankót.
Ha annak idején ott kellett volna tülekedniük egy kötcsei bogrács vagy a tűzhely körül, lehet, Gyurcsány még ma is miniszterelnök, ők meg a slambucra esküsznek.Persze ebben az országban, aki kulturált, azt gyengének könyvelik el, és ha eleget tesz az élettől elrugaszkodott belvárosi elvárásoknak, akkor útja a levesbe egyenes lesz és kátyúmentes.
Merthogy magyarember azt kedveli, ha hólapáttal verik a pofáját, és ez független az iskolázottságától, meg attól is, hogy mikor lehet fellelni a családfáján az utolsó ágacskát, amelyik még nem abból élt, hogy okosakat mondott.
Na, de félre a terjengősséggel, mert ismét megkritizálnak, hogy túl időigényes kiszemelgetni a töméntelen ocsúból azt a két szem tiszta búzát, hát reátörök a lényegre, mint baloldal nemzetére.
Gyurcsány írt egy szakácskönyvet, ezt pártja honlapján hirdette, elsőként pártja tagjainak ajánlva,
Ezt e vérlázító tettét Lázár György megglosszázta, kifogásolva gyomorforgató erkölcstelenséget, így írván: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2007 júniusában Orbán Viktorra célozva kijelentette: Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert.” Azt is elmondta, hogy „nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus, saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni”.
Nem elemezgetném a mondatokat, tegye meg ezt Lázár György, ha már leírásuk előtt elfelejtette, jobb későn, mint soha.

Bevallom, mikor először olvastam, hogy Gyurcsány szakácskönyvet ír, engem sem öntött el a boldogság, azt gondoltam, hogy használhatná fontosabb dolgokra is az eszét, az idejét, a hírnevét.
Csapkodtam kicsit, meg dühöngtem is hangyányit, mígnem aztán a legendásan erős baloldali kommunikáció üzenete lecsorgott arra meglehetősen alagsori szintre, ahol a hozzám hasonló magányos ingyérbloggereket tárolják, és megtudtam, hogy a könyv haszna nem írójánál, hanem pártjánál realizálódik.
Ennek tudatában lelkem kisimult, mint háborgó tenger, melyre a kapitány ráöntette a hajó egész étolaj-készletét, mert ha ez eszköz a kampányhoz, akkor Gyurcsány örökkévalóságnak megmentett madárteje minden tiszteletet és erkölcsi támogatást megérdemel.
 Ebben a tényben rejlik a fel nem fedezett okosság Lázár György számára is, mert kiderül azonnal, hogy van némi differencia Orbán és Gyurcsány írói tevékenysége között, bizonyítva ezzel is a régi tézist, hogy ha két ember csinálja ugyanazt, az nem ugyanaz.
Ha nem hiszi, gondoljon bele például egy pásztorórába a Nemzet Nagyasszonyával, vagy ugyanebbe Liptai Klaudiával…

Gyurcsány a könyvét maga írta, a bevételt annak a pártnak ajánlotta fel, mely egy fillér állami támogatás nélkül működik, bevételei átláthatóak, emellett elférnek egy levéltárcában is, maradt hely benne a könyv bevételének is.
Orbán könyvét a beszédírói írták, ő meg elmondta a beszédeket ugyan, de a szellemi termék nem az övé volt, ami nem baj, csak nem illik az államilag kifizetett honoráriumok segítségével megszületett művet sajátunkként árulni, majd a bevételt magáncélra fordítani.
Márpedig Orbán esetében a könyv bevétele házépítése költségeinek legalizálását volt hivatott szolgálni, és bár ez is magasztos cél, de talán mégsem nevezhetjük közcélnak.
Szóval, szerintem Lázár György túlspilázta a dolgot, csakúgy, mint a honlapokon közzétett hirdetések kapcsán.
Internetes portálokat nem szoktak ingyen üzemeltetni, bevételekre meg hirdetésekkel lehet szert tenni.
Az ÉS is azért megy ilyen jól, mert Lázár György családja veszi a lapot, másrészt meg írnak benne olyanok is, akik megfontoltabban nyilvánítanak véleményt.
Ez az ügy egyébként nem érne meg egy szót sem, de felettébb utálom, ha valaki kritikátlanul beáll egy hosszú sorba, és belerúg valakibe méltánytalanul - nem kétséges, hogy kinek az érdekében.
Még csak annyit, ha valaki madártejet főzne, akkor kis ráfordítással tud libatejet is főzni: a madártejbe személyenként fél deci Baileyst kell adagolni tálalás előtt, majd a habgaluskákat szép nagyokra kell szaggatni, elfogyasztása közben meg dúdolgatni kell valami
 szép libásat, például ezt... 


:O))))

22 megjegyzés:

NewTiborc írta...

Nem vagyok meglepve. Ott rugnak bele szegény emberbe ahol csak lehet. Pl. tegnap este az ATV-n a Mészáros kislány próbálkozott vele, csak hát ott volt Gyurcsány Ferenc is és helyretette apuci kedvencét. Többszöri nekifutásra is nehezen esett le a kislánynak, hogy a vendége miről is beszél. Vagy gyenge a felfogása, vagy apucival együüt hálás az őt foglalkoztatónak és és ezért mindenre képes.
Nem tudom, vajon ennyire velejéig romlott ez az értemiség? Az nem lehet, hogy nem látják, hogy evvel ők is a korrupt politikát szolgálják ki. És ők is korruptak, gerinctelenek, mert félnek, hogy rend lesz és a források becsukódnak, ha Gyurcsánynak sikerül hatalomra kerülni. Arcátlanul becsapják és félrevezetik az egyszeű baloldali embereket akik bennük bíznak, szarnak magyarul az emberekre, csak a saját mocskos érdekük a fontos. Kezdem undorodni tőlük.

okleveles írta...

Jó az írás és jó a megjegyzés is. Sajnos !!

daczu írta...

Gyurcsány lett a nyuszika.
Ha van sapkája azért, ha pedig nincs akkor azért.
A bűnös mindenképpen "Ő"!
tisztelettel daczu.

hello írta...

De ki az a Lázár György?

útkaparó írta...

New Tiborc elmondta, amit én is akartam, csak annyit teszek hozzá, hogy láthatóan Gyurcsány már mintha harciasabban tenné helyre az őt "rugdosó" kérdezőket.
Nagyon helyesen egyébként.
Valaki korábban más PuPu íráshoz azt szólta hozzá, hogy a humán értelmiségre kellene számítani. Voltam bátor ezt kétségbe vonni, mivel szerintem azok leszerepeltek. Vagy megvették, vagy megfélemlítették őket, vagy egyszerűen féltik veszélyeztetni a jó kis komfortjukat.
Bármerre nézek, ugyanazt hallom-látom ezektől az "értelmiségektől", azt, amire építeni az orbán elleni mozgolódásban nem lehet.

útkaparó írta...

Valószínűleg ő Lázár György:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/346285_uzenet_deutsch_tamasnak_kaliforniabol

útkaparó írta...

Még valami a témához:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/346058_gyurcsany_es_akiknek_nem_kell

Fispán Géza írta...

Kb 68 óta folyamatosan olvasom az ÉS-t pár év bekötve vár az újraolvasásra..lehet, hogy hiába, de az ÉS valahogy mindig olvasható volt, még a puha "átkosban " is..most meg pláne. A páratlan oldal az első amit a péntek reggeli kávéhoz jutalomból az egész heti fórumozásért jutalmul elolvasok..Ez a Gyurcsányozó glossza nem is torkomon akadt, sajnálom, hogy megírta az amúgy tényleg jeles szerző, és fogalmam sincs melyik bolygón él?

Unknown írta...

A Fityesz által kezdett karaktergyilkosságot most segít folytatni az ún. baloldali mádia is. Meg a Lázár Györgyök. De tényleg ki is ő?

James Bond írta...

Ebben a k...a országban (copyright by Gy.F.) lassan már nem lehet bekerülni az ú.n. "jobb körökbe" (khmm, kuc-kuc, valami a torkomra ment...), ha az illető legalább egyszer bele nem rúg Gyurcsány Ferencbe. Jobboldali, baloldali (khm, khm ismét..), értelmiségi, politikus, zenész, fodrász, halász, vadász, madarász, egyre megy: Gyurcsány fikázása össznépi sporttá terebélyesedett. Vidám csasztuskát énekel itt szinte mindenki: "Üsd a Gyurcsányt, ahol éred, ezzel is a hazát véded!".

Hogy nem unják! Tisztelettel (egy frászt, dehogyis, inkább tiszteletlenül) kérdezem a sok-sok okos embert: nincs kedvük inkább a fütyijükkel (leány-neműek: a puncikájukkal) játszadozni a homokozóban, mint afféle jól táplált, de szellemileg némileg visszamaradott óvodásokhoz illik???? (Elnézést a verbális pornográfiáért...) RETTENETESEN UNALMAS MÁR EZ A MONOTON BÜFIZÉS! Ja, és még azt sem veszik észre ezek a nagytudású értelmiségiek, hogy a Gyurcsány-cikizés ABSZOLÚT KONTRAPRODUKTÍV: minél jobban nyomják, annál inkább nő Ferink tábora.

Tudom, a kibicnek semmi sem drága. De azért mégis: Hölgyek, Urak! Próbáljanak már kisajtolni magukból - legalább néhanapján - egy-egy értelmes, konstruktív gondolatot. Vagy írni egy jó kis könyvet (szakácskönyv, halászok-vadászok kézikönyve, barkácsoló egyszeregy, amatőr búvárok útmutatója, esetleg papagáj-szótár), és a bevételét felajánlani valami szép, demokratikus, esetleg humánus célra. Rögtön mondanék is egyet (ha már a DK-tól ennyire irtóznak a T. Hölgyek és Urak). Itt van például Iványi Gábor lelkész Metodista Testvérközössége, számos karitatív tevékenységgel, lehet választani...

Tudom, ez nem annyira "trendi", mint a hörgő gyurcsányozás. De azért meg lehetne próbálni. Legalább néha-néha...

Névtelen írta...

Pupu
Nagyon jó a megközelítés és jogos az észrevétel. Végre valaki határozottan kiáll a véleménye mellett!
És még disztingválni is képes. Tartsd meg ezt a stílust!
Kösz.

pleinair írta...

Drága PuPu, Te magad csoda-hólapáttá lényegültél. Minden ütésed talál, erős és pontos. Értelmiségünk "színe és virága" beleszédülne, ha nem lenne olyan hihetetlenül vastag bőr a képén.

NewTiborcnak megint igaza van: velejéig romlott ez az értelmiség.
És ostoba, vagy érdekből annak tetteti magát.

Hólapátok sokaságának lenne itt dolga, akadna számukra közmunka, rengeteg.

Kaláris írta...

Régi taktikája ez már a magát függetlennek álmodó ún. "értelmiség"-nek...Rúgok egyet balra, csípek egyet jobbra, talán így elhiszik nekem , hogy szuverén gondolkodó vagyok. Meg aztán ki tudja, olyan szeszélyes ez a magyar nép, ki tudja kit választ jövőre, jó lesz bebiztosítani a pozíciónkat efféle kis szösszenetekkel...

Jutka írta...

Én is láttam az ATV-n a Mészáros Antóniával készült beszélgetést. fantasztikusan jó volt a Gyurcsány. Finoman, és kellő humorral beszélt. M.A. sápadtan ült , és nem tudta , hogy mit is mondjon. Nagyon kiábránditó volt, mert egy okos nőnek gondoltam.

Geza írta...

En sem voltam oda a szakacskonyv promociotol, de ugyanakkor ez jo lehetoseg, hogy ott legyen a mediaban, talk showk-ban, meg meeg az is lehet, hogy egy kis penz is osszejon Neki (vagy plane a partjanak). Minden esetre, en jobban szeretem Oet vidaman fozocskezni latni, mint "ehenhalni" es vacogni a Kossuth teren. VISZONT!

Megneztem a Meszaros Antonia musoraban ~ket nappal ezelott keszitett interjut. KITUNO VOLT, nagyon jo erzes toltott el, mikor top kulturaltan, de nagyon hatarozottan valaszolt a holgy meglehetosen iranyitott kerdeseire (aki egyebkent meg mindig nagyon jol nez ki). Sokszor van olyan erzesem, mikor a sok tokfej bemegy a studioba es csak bofog altalanossagokat, hogy legszivesebben behuznek neki egyet. Az ember (a nezo) mar szetrobban az idegessegtol, mert a riportalany csak motyog valami altalanosat, ahelyett, hogy logikus, tiszta ervekkel vilagitana ra az igazsagra. Ebben az esetben teljesen maskent volt. Jo hangulatom lett a riport lattan, masoknak is **csak ajanlani tudom a riport megtekinteset**.

Névtelen írta...

New Tiborcnak
Nem, nem kell őt sajnálni! Nem szegény, okos:) Pontosan tudja, hogy minden egyes rúgás plusz 20 szavazat. Az urak pedig el vannak tévedve, nem kicsit... a butaság ragadós és Magyarországon járvány van. Kár, hogy nincs tünete, mert lassan az értelmiségünknek tartottak háromnegyede vörös kiütésekkel járkálna és vakarózna. Azt hittem a minelnök castingot nem lehet alulmúlni... de sikerült. A butaság erény. A butaság a siker záloga... míg egyszer bilibe ér majd a kezük és ők lesznek büdösek.

hello írta...

Nem offnak szánom, még csak nem is összeesküvés-elméletnek, de miután 24 óra alatt 4 egymást nem ismerő embertől hallom ugyanazt, ami elsőre a hír hallatán bennem is megképzett, megosztom veletek:

Talán nem véletlen, hogy alig at ásotthalmi választást megelőzően lépett át az a 8 ember is az MSZP-ből a DK-ba, akik támogatták - immár DK-sként, és amitől azóta is zeng a média, ugye!!! - Toroczkayt!
Azaz ennyit az MSZP-nek akár megérhetett egy ilyen mélyütés a DK-ra! A "kórus" meg ugye egyből "tudta a dolgát": ezt a 8 fazont azonnal azonosítani mindenestül a DK-val! Nyomatják is ezerrel mindenfelé. Tömény undor ez az egész.

pleinair írta...

Engem lenyűgöz, hogy Gyurcsánynak nem derogált szakácskönyvet írni, hogy így szerezzen pénzt pártja működéséhez.
Őt se eltaposni, se legyőzni nem lehet - ez a tette is figyelmeztetés az országot megrabló tolvajok bandájának és Vezérének.
És példaadás a baloldal önző, tehetetlen, felsőbbrendűség pózában tetszelgő értelmiségének.

Névtelen írta...

Mostanra az emeszpé kampánya Gyurcsány cseszegetésére korlátozódott.

Úgytűnik ezt a választást is Orbán nyeri,és ezért, hogy újabb négy ével kerültünk közelebb az államcsődhöz tehetségtelen alkalmatlan Mesterházy a felelős.

Szerintem ha ez bekövetkezik, "Atisnak" távoznia kell a közéletből.

moose írta...

Kedves PuPu és Kmmentelő Társak!

Mindent megírtatok, amit ebben a témában meg lehett és meg kellett írni!

Lázár Gy. újságírónak pedig javaslom, hogy nézze meg a "Frizbi" "Gyurcsányszakácskönyves" műsorát,…talán tisztul a kép:"nem olyan komoly dolog ez, tetszett a népeknek a facén a madártej és a többi spontán kiposztolt kaja,… hát csináljunk egy szakácskönyvet,… legalább tisztességes munkával keresünk egy kis pénzt a DK-nak a kampányhoz",…ha ezt nem érti, akkor vagy egy ostoba fajankó, vagy egyszerűen csak egy tudatosan rosszindulatú "namégénisbelemarok" gyáva senkiházi,…pedig neki még csak s@gget sem kell nyalnia, hogy elismerjék…

Ha valaki utája Gyurcsányt, akkor az Hajdú Péter,… de a nézettség fontos neki is, így meghívta,…

Szerintem kölcsönösen előnyös üzletet csináltak mindketten.

Szórakoztató volt, … ami engem lenyűgözött, ahogyan ők ketten főztek a "nemkonyhában", amilyen természetességgel GyF bevonta HP-t,… "mepróbálod Péter?" …ahogyan látjuk a kezeket a túrógombóc gömbölygetést először csinálónál HP), és a szemmel láthatóan gyakorlott GyF-nél,… Őszintén együttműködtek,… Hajdú Péter arcán ott volt az ellenérzéssel - tisztelettel vegyes őszinte meglepetés, hogy EMBERT lát és nem bálványt,… folytathatnám,de úgyis értitek,… :))

Zsuzsanna írta...

Köszönöm kedves Pupu, hogy Gyurcsánnyal együtt a szellemi épülésemen túl a fizikaihoz is hozzájárultok. Eddig nem tudtam, hogy Baileys-vel lehet megbolondítani imádott Gyurcsány-féle madártejemet. És köszönöm, hogy helyre tetted (végre helyre tette valaki) a glosszaírot. Egyébként meg nem értem, miért nem volt valaki a szerkesztőségben, aki felvilágosította volna Lázár Györgyöt, mi a szándéka Gyurcsány Ferencnek a könyv megjelentetésével. Persze egy kicsit is tájékozott tudhatta miért íródott a könyv – feltéve, ha nem Gyurcsány lejáratának szándéka vezeti.

vadvirág írta...

Kedves Pupu!

Természetesen megint szuper a cikk. És nagyon egyet tudok érteni moose-val. Minden szava igaz.