2013. december 15., vasárnap

SZINTFELMÉRÉS

A szintfelmérés sikeresnek mondható, célját elérte, az oktatásba bevont közmunkások felfrissíthették ismereteiket, egyben munkáltatójuk átfogó képet kapott mentális állapotukról, felkészültségükről.
Nem kell tovább törnie a fejét azon, hogy ki milyen munkafeladat elvégzésére alkalmas, a szakszerű kiértékelés után azonnal megállapítható, hogy a munkavállaló az út menetirány szerinti jobb oldalán futó, vagy a baloldali árok tisztítására rendelkezik megfelelő felkészültséggel.
Emellett rávilágított arra is, hogy milyen szinten áll az a kormány, amely képes ezt elrendelni, mely ekkora cégéres kosztromai ökör, szarva hegyén a bányászbékával.
Huszonnégymilliárd forintért okosítanak vagy százezer közmunkást, hogy kompetenssé váljanak a ciroksöprű kezelésére, a szemét zsákbagyűjtésére, a fűnyíró kiürítésére és hasonlóan bonyolult feladatokra, melyeket ezidáig mindenféle kompetencia nélkül végeztek.
A huszonnégymilliárd szép pénz, aki megnedvesítheti a csőrét egy ilyen munka kapcsán, az maga a szerencse gyermeke, ellentétben a közmunkásokkal, akiknek az idegeit kissé megcincálja, hogy egytől-ötig kell számolniuk, meg sárga napocskákat kell rajzolniuk a tesztlapokra, bizonyítandó, hogy nem impotensek, hanem kompetensek, és nem harapják majd meg a bennük gyönyörködő jobboldali szavazókat.
Merthogy a látvány gyönyörű, az kétségtelen - az út szélén szedi a szerencsésebbek által elszórt szemetet a kanáricsapat, igaz, a vidám csicsergés ma még hiánycikk, de már nem sokáig, az valószínűleg a tízedik órától felfelé kerül oktatásra.
Addig marad a napocska meg a játékos feladatok, emellett illemre is oktatják a túlkoros nebulókat, például megtanítják őket köszönni.
Egyelőre még nehezen meg az „alázatos tiszteletem nagyméltóságú polgármester úr” – egyelőre azt kell elsajátítani a hallgatóknak, hogy még felhevült állapotukban sem illik a helyi hatalmasságokat sz@rf@szú köcsögnek hívni, és, hogy nem tekinthető köszönésnek a „Gyerebakker, ha mersz, ledarálom rólad azt a lankadt pöcsöd a fűkaszával!” szóösszetételű, a gazdasági bizottság elnökéhez intézett  barátságos felszólítás.
Lesz itt még gond ezzel elég, a tetejében a pénzt nem lehet egyszerre kiszórni az ablakon, apránként, november elejétől április végéig kell elcsepegtetni a csókosoknak, természetesen uniós forrásból, hiszen a fenekünk is kilóg a gatyából, saját forrásból még értelmes feladatokra se jutna pénz, nemhogy ilyen baromságokra.
Nincs elég felnőttoktatásra felkészült oktatási intézmény, nincs elég pedagógus, akik pedig ebbe belevágtak így, ebben a formában, azoknak eszük nincs.
Vannak szerencsésebbek, akik OKJ-s képzésben vehetnek részt, belőlük lehet akár háztáji állattartó.
Szívesen két részre osztanám a tananyagot, a gyakorlati részt vállalnám.
Például a disznótartásról szóló rész így nézne ki:
1. Reggel, ha visít a disznó, menj ki, de öltözz fel rendesen, mert a fagyás kellemetlen,  majd nyisd ki az ólajtót.
2. Ha sertésed az önetetőből megreggelizett, vakargasd meg a füle tövét, és becézgesd.
Az alkalmazandó kifejezés a fülvakargatás ütemére: Kucu, kucu!
3. Mássz be az ólba és igazítsad el a szalmát.
4. Takarítsd el a trágyát a kifutóból.
5. Ellenőrizd az önetető feltöltöttségét, az önitató működőképességét, verj egy közepeset a disznó seggére, mondjad neki: Ólba Viktor! és pucolj be a lakásba.
Az oktatás másik felét ráhagynám az állam képviselőjére, aki a következő kérdésekre ad majd választ:
1. Honnan lesz az ólépítéshez építőanyagod?
2. Ki építi fel az ólat és ki fedezi ennek költségeit?
3. Honnan, mennyiért és miből veszed a malacot, a takarmányt, a szalmát?
4. Ha megeszed a hízott jószágot, miből veszed a következő malacot, a takarmányt, a szalmát?
5. Ha leadod, lesz, aki felvásárolja?
6. Tudod majd bizonyítani, hogy az uniós normáknak megfelelően tartottad?
7.  Ki fogja a disznaid oltani, ivartalanítani, biztosítani, ki fogja, ha kell, akkor gyógyítani, és miből fedezed ennek költségeit?
Ha ezekre a kérdésekre választ kaptál, akkor tarts disznót, ha nem, akkor kérjél választ arra a kérdésedre, hogy mire használd frissen szerzett kompetenciádat tanúsító okiratodat!
Egyre abszurdabb ez az ország, én csak az Unión csodálkozom, hogy ilyen ökörségeket finanszíroz, jóllehet bizonyára ezt el sem tudják képzelni.
Hát, mindenesetre a közmunkásnak már az is nyereség lehet, ha nem kell a térdigérő hóban vagy csak egyszerűen a fagyban az utcán téblábolni, aztán estére hazamenni a fűtetlen lakásba.
De azért nagy pazarlás is ez, hiszen ennyi pénzből már meleg ételt is lehetne osztani, miközben a közmunkások nézhetnének a televízióban ismeretterjesztő filmeket meg népszerű sorozatokat, az is hasznosabb lenne a napocskák rajzolgatásánál.
Mindenesetre most nagy gondban vannak szegények, mert be kell mutatkozniuk a nevükkel és egy azonos betűvel kezdődő tulajdonságukkal.
Példát is adnak hozzá: Csacsogó Csaba.
Hát, mondjuk, én lehetek talán Pikírt PuPu.
Nektek sem árt elkezdeni törni a fejeteket - ki tudja, mit hoz a holnap?
:O)))

13 megjegyzés:

útkaparó írta...

Undok Útkaparó vagyok, és azt kérdezem, miközben fellegekkel takart napocskákat rajzolok magam elé, hogy van még ennél is lejjebb? (Tudom, van, és lesz is.)
Miközben állandóan a Zeut szarozzuk, a pénzéből ilyen baromságokat fizetünk, (de jól jön ez egyesek zsebébe) és ez a birka társadalom meg csendben bégeti hozzá, hogy hajráfidesz.
Érti ezt valaki?

joti írta...

Jaj, kedves Pupu!
Az írod: „…én csak az Unión csodálkozom, hogy ilyen ökörségeket finanszíroz,…”
Én érteni vélem: a projektet biztosan nem úgy mutatták be az Uniónak, hogy „Napocskarajzoló és köszönéstanuló program”. Helyette szültek valami szépségesen fellengzős, magasztos, pávatáncos leírást. A pénzt odaítélők pedig még mindig nincsenek felvértezve pártunk és kormányunk ilyen irányú leleményessége ellen, és beveszik a maszlagot.
Az egésznek pedig egyetlen értelme, hogy a hamis statisztikai adatot alátámaszthassák: nőtt a foglalkoztatottság.
Itt is visszaköszön a szocializmus: legyen mindenkinek munkahelye! Hogy ettől még mindig sok a munkanélküli, az nem érdekes.

útkaparó írta...

Ide teszem ezt a linket, ide vág, hasonló barom kérdésekkel bombázzák Iványi Gábort is. Tud-e imádkozni az egyháza...Az ember csak áll és néz...

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/346373_szolidaritas_a_danko_utcaban

joti írta...

„Az írod” = „Azt írod”

hello írta...

Kedves PuPu!

Miután tudtommal EU-tagként a magyar is hivatalos nyelv az EU-ban, érdemes lenne ezt a posztodat elküldeni Brüsszelbe valaki olyan illetékesnek, akinek köze van az ilyen célokra kifizetett pénzek odaítéléséhez!
Ez ugyanis nemcsak az EU-tól kapott pénz szemérmetlen költésmódja, de "országimázs" by Fidesz a javából, ami egyszerűen úgy botrány, ahogy van!

moose írta...

Szoroztam-osztottam,…

Arra jutottam, hogy 680Ft/nap/fö-vel számolva (mostanában olvastam, hogy ez egy iskolai étkeztetési kvóta)

24Mrd Ft-ból kb. 70 napig lehetne kb. 500 000 főt élelmezni. …nem bőségesen, de éhenhalás ellen, a többség talán jól is lakna,…

… ez kb. 2-2,5 hónap,… a téli hidegben, ha már fűteni nem tudnak otthon,... akár közben az iskolában tanulhatnának is,
-demokráciát,
-önmagunk képviseletét,
-másokért való kiállást,…
-érdekérvényesítést,…közben legalább melegben lennének,… (ja, hogy ez nem cél?!?)

… ha én lennék a minelnök, én ezt választanám,…
na persze én nő vagyok, … más prioritásokkal,… … marad a tehetségtelen látszat tevékenység,... "csőrnedvesítgetés"" az EU felé,…

Eszembe jutott Parkinson 2. törvénye: Attól, hogy a vasalatlan ruhát átpakoljuk egyik székről a másikra, a munka még nincs elvégezve!

Névtelen írta...

hello
"Miután tudtommal EU-tagként a magyar is hivatalos nyelv az EU-ban, érdemes lenne ezt a posztodat elküldeni Brüsszelbe"
.
Pont ezt? Pupu írás közben elfelejtett disztingválni, vagy újraolvasni, amit leírt. Ha ezt az ocsmány, trágár szöveget olvasnák Brüsszelben, azonnal kipenderítenének bennünket nemcsak az EU-ból, a kultúrnemzetek is kitiltanák maguk közül a magyarokat.
London helyett irány a Tajgetosz, mert ekkora bunkósággal ott a helyük.

Geza írta...

Ecsem "Nevtelen @ 2013. december 15. 21:57"

Na ja, egy kicsit irodalmira sikerult, de frankon ott van a szeren, es elvezet olvasni. Tudod nyugaton tudjak ertekelni az erosebb ironiat, nem mint az itthoni megszallott csokott/mosott agyuak. Ugyhogy en nyugodt vagyok, bar te gondolom jobban elvezed mikor a fonok elbofog egy-ket ertelmetlenseget az EU-s kollegak seggberugasa kozepette. Ez kell a kenyes izlesu (ertsd hipokrata) magyarnak.

PuPu írta...

Hehe, ez a Névtelen nagyon szigorú, pedig hangulatfestő elemekért nem szoktak haragudni azok, akik tudnak olvasni...
Szinte látom magam előtt, amint elolvassa, felszalad a szemöldöke, forgatja, ízlelgeti a szavakat, aztán szörnyűlködik egy sort, jóllehet az ilyen kissé rusztikus kifejezésmód felingerelt közmunkás-körökben nem elképzelhetetlen, sőt!
Mit is szólna, ha azt írtam volnah hogy ennek a kurva országnak teljesen elmegy lassan az esze?
:O)))))


daczu írta...

Rabszolgáknak ez is sok, de a látszatra adni kell.
Tisztelettel daczu

pleinair írta...

Nyelvében él a nemzet:
Van aki ájtatos képpel segget nyal, és van aki a káromkodás szép magyar hagyományát gyakorolja.
Isten óvjon a finomkodó álszentektől!

dmolnar írta...

Hát szó se róla kedves PuPu, ez egy istenes baromság, de hát ugye valaki ezzel (is) jól keres.. A többi ugye meg nem számít...

etele1 írta...

Mi van dmolnar a Kapcsolat (helyesen: Kiutálat) anyira megroggyant, hogy már ide jössz irogatni?