2014. május 23., péntek

EURÓPA MESSZE VAN

EURÓPA FELÉ, FÉLÚTON...
Mindig is messze volt, most meg lassan olyan, mintha Hegyeshalomnál megnyílt volna a föld, és mint a földrengésnél, egyre tágulna a hasadék, lassan már át sem lehet ugrania annak, aki Európában szeretne élni.

Ettől persze még Európában fogunk élni, hiszen ez elsősorban földrajzi kategória, de mi azért tudjuk, hogy több ez a térképek színes foltjainál, mert Európa nem csak földterület, hanem történelem, hagyomány, kultúra, gondolkodásmód, politika, viselkedés és szemlélet.

És nem, nem keresztény történelem és hagyomány, mert Európa nem csak keresztények otthona, mégkevésbé egyetlen egyetemes egyház híveinek otthona, hanem a kiüldözött mórok, askenázi és szefárd zsidók, flagellánsok, husziták, taboriták és kelyhesek, a gályarab protestáns prédikátorok, keresztesek és ateista kommunisták, a buzilobbi és a turulbanszületettek  otthona.
Meg a fasiszták és nácik mellett mindenféle demokratáké, kezdve a szociáldemokratákon, a kereszténydemokratákon át a szabaddemokrata liberálisokig.

Gyönyörű földrész, elképesztően gazdag történelemmel, melyben az ember nagyszerűségére éppúgy lehet példákat találni, mint az embertelenségre, a bölcsességre és a szinte alulmúlhatatlan ostobaságra.
Európa volt a magyarság legjobbjainak vágyálma, a távoli ködbe vesző célkitűzés, a megvalósíthatatlan álom, mert mi mindig kívül estünk Európa aktuális határain, és nem csak területileg.

Aztán az Úr egy mosolygós percében odadobta nekünk a lehetőséget, hogy európaiak lehetünk, odadobta nekünk a szabadságot is hozzá, hogy ne csupasz seggel meneteljünk a vágyott cél felé, - nesztek, éljetek a lehetőséggel.
Úgy tűnik, túlbecsült bennünket, a lehetőséggel nem éltünk, nem élünk, hanem visszaélünk, a szabadságot pedig arra használjuk, hogy előráncigáljunk a padláson tárolt porlepte ládákból mindenféle letűnt korok avítt, rosszillatú, itt-ott véres kosztümjeit, a dzsentri díszmagyarjától a nyilasok olívzöld ingjéig mindent.
Ezeket próbálgatjuk most szorgalmasan, mint a cselédlány, akit felzavartak a padlásra rendet rakni, és aki ott páváskodik a Jóska kocsis előtt a méltóságos asszony nagyanyjának pruszlikjában, fél füllel azért a padláslépcső felé figyelve, rajt' ne kapják.

Közben Európa megy a maga útján előre.
Nem túl gyorsan, mert a butaság azért arrafelé is nagy visszahúzó erő, de azért halad.
Mert haladni kell, mert ott is össze kell fogni azokkal, akikkel össze lehet, hogy el ne vesszünk az emberiség egyre növekvő óceánjában, hogy meg tudjuk őrizni az értékeink többségét, hogy megmaradjunk, mint európaiak.
Ehhez persze kevés a szándék, ehhez az kell, hogy alkalmazkodjunk a világ változásaihoz, a milliárdos új nagyhatalmakhoz, Kínához, Indiához, Afrikához, hogy tudjunk élni a létükből fakadó előnyökkel és az ugyancsak a létükből fakadó veszélyek közepette.

Elsősorban a gondolkodásunknak kellene megváltozni, de talán ez a legnehezebb feladat.
Ez a legfélelmetesebb, mert egyáltalán nem biztos, hogy a falusi suttyó képes átlépni neveltetése határait.
Nem biztos, hogy képes túllépni a generációk óta belekódolt „kaparj kurta, neked is jut” szemléleten, hogy képes a faluja határain túllépve Európai térségben gondolkodni, vagy holnap épít majd egy Eiffel-tornyot magának a libaól mellé.

Ha képes, akkor tudnia kell, hogy csak egy egységes Európa tud napjaink kihívásainak megfelelni, a sok kis egymással torzsalkodó provinciális porfészek már egy közepes válságocska esetén sem képes megvédeni önmagát.
Amikor a nemzetállamok fennmaradásáról beszélünk, akkor az elmaradás és a múlt problémáinak konzerválásáról beszélünk, az ostoba nacionalizmus és sovinizmus fenntartásáról, a világ fejlődésével ellentétes döngő léptű, szakadékba vezető masírozásunkról.

Tetszik-nem tetszik, Európai Egyesült Államokat kell teremteni, vagy lehet megrendelni az európai nemzetek koporsóit.
Jobb esetben eltarthat az agonizálás száz-kétszáz évig, de utána úgy eltűnünk, mint a gepidák vagy a vizigótok, merthogy a fejlődés az alkalmazkodást jelent.
A mamutok kihaltak, de azok az iciripiciri kis szervezetek, melyek képessé tették magukat a jégkorszakhoz való alkalmazkodásra az idő felmelegedésével kimásztak a tengerből, és nekiláttak feladatuk teljesítéséhez az evolúcióban.

A mi jégkorszakunk az emberiség létszámának robbanásszerű fejlődése, a tudomány és technika forradalma, mely rengeteg új kihívással jár.
Ezekből profitálhatunk, de adott esetben el is veszhetünk, ha nem alkalmazkodunk.
Mi, együtt, európaiak.
Ehhez kell, hogy az európai politikában olyanok képviseljenek bennünket, akik tudják, hogy a mindent megelőző magyar érdek integrálódásunk Európába, a közös, tágabb hazába.
Ehhez olyan politikusokat kell delegálnunk, akiknek a világa tágabb, mint a felcsúti határ, akiknek a gondolatvilágát nem a háromezer fácán legyilkolása tölti ki, akik nem csak a saját vagyonosodásukért, hanem a magyar nép felemeléséért dolgoznak, merthogy azért akadnak ilyenek is.

Ha hiszed, ha nem…

:O))))

20 megjegyzés:

magyarmagyar írta...

Azért úgy látom, figyelnek rád Pupu! Minden posztodnál ott van legalább egy "nemtetszik" szavazat. Névtelen barátunk (vagy egy automata) már talán a megjelenés pillanatában odapöccent egyet a "nemtetszik" kockára. Tényleg; legközelebb ha feltöltöd, nézd már meg hogy mikor jelenik meg az a "nemtetszik"!

Az írás egyébként kiváló, mint mindig.

PUPU FOR PRESIDENT!

Geza írta...

Az EU magasabb szintu integracioja a gazdasagi elonyok mellet szerintem elsosorban a demokratikus ertekek megerositese es tovabbfejlesztese miatt lenne fontos. Ebbol persze az is kovetkezik, hogy az olyan veszelyes gocpontok, mint .hu, nem szemetelgethetne ossze-vissza, es szoorogathatna elfele az EU polgarok nehezen megkeresett penzet, hanem ra lenne kenyszeritve a szorosabb transzparenciara es ertekrend kovetesre. A legnagyobb baj azonban sajnos az, hogy a jelenlegi EU is nagyon megosztott abban a kerdesben, hogy a mitugraszokat hogy lehetne fekentartani es jobb viselkedesre szoritani. Ez a hatarozatlansag az EU-sag szerves resze volt mindig (tortenelmi hagyomanykent oroklodott), es nagyon nehez lesz megvaltoztatni. Mint ahogy az EU a Jugoszlav haboruban sem lepett fel idoben, ugy orbant (meg a magyarokat altalaban) hagyja ertekrendukkel teljesen szembe menni. Ennek nagy lesz az aara, hiszen alapvetoen az ertekrend az, amely szerint az ember a baratjait valasztja, de meeg szovetsegesek eseten sem mukodhet jol az egyuttmukodes, ha az ertekrendek alapvetoen kulonboznek (plaane, ha az egyik fel szellemi szinvonala meeg sokkal alacsonyabb is).

Névtelen írta...

"Gyönyörű földrész, elképesztően gazdag történelemmel, melyben az ember nagyszerűségére éppúgy lehet példákat találni, mint az embertelenségre, a bölcsességre és a szinte alulmúlhatatlan ostobaságra.
Európa volt a magyarság legjobbjainak vágyálma, a távoli ködbe vesző célkitűzés, a megvalósíthatatlan álom, mert mi mindig kívül estünk Európa aktuális határain, és nem csak területileg." - Így.

kiskató írta...

PuPu, már megint!!! Nagyon nagyot írtál, nagyon igazat, nagyon jól!! Humoroddal spékelve!!!
Köszönöm minden haldó ember nevében is!!

Unknown írta...

Kedves PuPu!

Mikor írásaid olvasom, mindig az jut eszembe: Hogy lehet az, hogy ennyire egy rugóra jár az agyunk? Hiszen ha valamilyen "helyzet van", arról rendszerint mindketten írunk véleményt, persze a saját stílusunkban. Te a libát, én inkább a birkát + a marhát szoktam bevenni írásaim színesítésére.

Te egy szorgalmas "író" vagy, én egy lusta disznó, csak akkor írok, amikor már kinyílt a bicska a zsebemben.

De hogy a TÉMA ennyire összevág, azon már sokat gondolkodtam, mi lehet az oka. Azt hiszem, rájöttem: Az "Írástudók" felelőssége. Hogy tájékoztassák az "analfabétákat", mit is klne tenni ahhoz, hogy ne "alattvalóként", hanem Európa szabad polgáraiként éljék le életüket Hazájukban.

Ami része az "Európai Egyesült Államok" ma még csak vágyálom szintjén létező világának.

Azt hiszem, az időszerü téma, a az EU-s Parlamenti VÁLASZTÁS késztetett mindkettőnket (és sokakat) hasonló témában írni. Köszönöm, hogy mindig támogatsz, ha elvesztem a hitem, segítesz, ha gyenge vagyok. Köszönöm, hogy a Barátom vagy.

Szószaporítás helyett idetezem a bizonyítékát annak, hogy amit írtam, komolyan gondoltam.

http://szilardba.blog.hu/2014/05/22/legyen_a_magyar_a_vilagnyelv

mécsesszemű remény írta...

http://www.youtube.com/watch?v=AGY7vTO5kf4

hello írta...

Tulajdonképpen az előző témához is passzolna a hír:

"Orbán szerint növelni kell a katonai kiadásokat"

Úgy tűnik, nem csak a fácánokra számítanak lehetséges célpontokként!!!

BnéSZV írta...

Mi kell ahhoz, hogy a falusi suttyó kitekinthessen a libaól mögül (a szó valós és átvitt értelmében)?
Szerintem az kell, hogy legyen esélye -minimum- érettségi+szakma szerzésére, nyelvtudással kiegészítve. Ehhez viszont az esélyegyenlőséget kell biztosítani. Az esélyegyenlőséggel élni pedig csak úgy lehet, ha a család fogyasztói kosarába nemcsak a megélhetés minimum feltételei kerülnek. És ehhez mi kell? Ehhez kérem tisztelettel az előállított javak igazságosabb elosztását és újraelosztását segítő törvénykezők és törvények kellenek. tetszik, amit írtál PuPu. A fentiek csak "kiegészítők".

civilhuszár írta...

Hát igen. Európa megy előre a saját útján, amihez a mi kis felcsúti Rumszesz fárajónk, csak egy pénzköldökzsinórral van kötődésben. Gyakorlatilag az ország szekere, már visszafordított állapotban van, amit az emúttnyócévben csak fékeztek, kátyút ástak neki, vagy a küllő közé nyomtak valami beakasztó gonosz eszközt.
Pedig nem ártana a csapásban maradni, mert ha kissé hosszabb ideig van elakasztva az áramlás a köldökzsinórban, akkor az emberek létérdeke ellen kormányoz, és kiszámíthatatlan szövődményekkel járhat.

ESOTERIC írta...

Tisztelt honfitársak!

Fogalmam sincs, hogy ezeket a sorokat majd hányan olvassák el.

Arról azonban meg vagyok győződve, hogy éppen azokhoz nem jut el a bloggerek és kommentelők magvas mondanivalója, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne.

Európa egy értékalapú közösség - írjátok midannyian - de arról nem esik szó, hogy itt kik azok akik ezt az értéket kéviselik.

Talán csak nem azok, akik a számtalan érdeksérelmük ellenére OV-nak újra 2/3-os felhetalmazást adtak?
Vagy talán azok, akik kommunikátorként állandóan középen maradnak, mert abból nagy baj nem lehet?
Vagy netán azok akik vezető értelmiségiként kritikátlanul kiszolgálják OV létező vagy nem létező hatalmát?
A kérdések sorát akár folytatni is lehetne, de értelmetlen.

Itt senki sem képes meggyőzni senkit arról, hogy ön-és közveszélyes az, amit tesz.

Itt már az agyak is megkövesedtek. A hülyeség olymértékű, hogy benne az értékek is elértéktelenednek.
És ebben - sajnos - a bal- és liberális oldal is hibás. Nem lett volna szabad hagynia a helyzetet ilymértékben eszkalálódni.

Segítségükkel szabadult ki az a bizonyos szellem a palackból, amit oda már méreténél fogva is nehéz lesz visszagyömöszölni. Erőszak alkalmazása nélkül pedig szinte lehetetlen.

Újra választás előtt áll az ország. A józan ész azt diktálná, hogy ne lépjünk kétszer ugyanabba a folyóba!

A közvélemény mégis erre készül.

Garmadával akarja az EU- képviseleti lehetőséget megadni azoknak, akik már eddig is lejáratták az országot. Lassan már azt is sikerül elintézniük - dicső kormányunk vezetésével -, hogy ide lassan egyetlen fillér EU-támogatás se érkezzen!

Akkor pedig nem marad más, mint a térdre, imához. Ha a jóisten nem segít majd rajtunk, akkor ki tudja hová süllyed az ország.

Tévedés ne essék én nem vagyok túlságosan elragadtatva a baloldali pártok teljesítményétől sem.

De azért gondoljátok végig, ha már mindenképpen bele kell lépni a sz..ba, akkor mindenképpen a kisebbik rakást célszerű választani.

Ha a fentiek figyelembevételével a FIDESZ képviseli az országot, akkor a szalonképtelenségünk mértéke elviselhetetlenül nagy lesz. Bizton számíthatunk arra, hogy ha folytatódik ez a konfrontatív politika, akkor egy idő után már szóba se állnak velünk.

A másik opció azért ennél jobb, a baloldal még nem kezdeményezett semmiféle szabadságharcot az EU ellenében.

Ezt gondolkodjátok végig proletárok!

vén Európa írta...


"Tetszik-nem tetszik, Európai Egyesült Államokat kell teremteni"

Hát akkor ennek így is kell lenni, ha két ily nagy ember mondja, mint gyurcsány és pupu. Igaz annyit ér a szavuk, mint a lófing, senki le sem szarja őket.

Öreg harcos írta...

Mikor írta Arany János ezeket a sorokat????? Akár ma is írhatta volna...
Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -
Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

PuPu írta...

Vén Európának:
Nem, nem azért, mert Gyurcsány mondta, azért meg végképp nem, mert én mondtam, hanem azért, mert ez a fennmaradás záloga.
Tudod, ezt hívják történelmi szükségszerűségnek.
Most már csak azt nem értem, ha Gyurcsány véleménye nem ér semmit és senki le se szarja, akkor miért állandóan vele vagytok elfoglalva?
:O))))

öcsike írta...

Csókolom Pupu bácsi!

Tegnap délután anyukám és apukám kávéztak. Olyankor mindig politizálnak.

Apukám azt mondta, hogy - ha lenne eszük a zsidóknak, akkor most a Szabadság téri emlékmű avatására elmenne egy rabbi és elátkozná ezeket, mint Guttman Béla a Benficát.

Anyukám megkérdezte, hogy ki az a Guttman Béla és mi az a Benfica, - mire apu elmomdta, hogy vagy hatvan éve volt egy magyar edzője a Benficának, akivel a csapat bajnokcsapatok európai kupáját nyertek.
A csapat vezetősége nagy örömében hatalmas prémiumokat osztott a játékosoknak. A vezető edző Guttmannak meg semmit.
Amikor az számon kérte, hogy ő miért nem kapott plusz pénzt, azt a választ kapta, hogy azért nem, mert az nem volt benne a szerződésében.

Erre Guttman Béla bácsi azt mondta, hogy addig ne nyerjenek a Benficával európai kupát, amíg neki nem fizetik ki a járandóságát.
És hogy a rosseb egye meg őket, a frász essen beléjük és hogy dögölnének meg.

Apukám szerint az átok fogott, a Benfica azóta nem nyert semmit.
Azt mondta, hogy ezt kéne most mondania egy rabbinak. Hátha fog az átok.
A nagymama erre megjegyezte, hogy a "ne nyerjenek" az egy csúnya dolog volt szerinte, de a többi stimmel!

Kezit csókolja: öcsike.



sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nincs mit hozzátennem !

Egyetértek minden soroddal !

Köszi, hogy megírtad !

Üdv sphagin.

hello írta...

Picike kitérő: Öcsike, piszkosul bírom a dumádat! :-)))
Az ötlet is jó, csak kérdés, bejönne-e úgy, mint Guttman Bélának! Egy próbát megérne! :-))
Csak jól végiggondolva kéne megfogalmazni, mi legyen benne!

kekec írta...

Meg vagyunk mi áldva a Mi Boldogságunkkal! Aki éllovasságról delirál és közben már Románia is megelőzött bennünket. Ez spéci meglepett: ezt csak jövőre vártam.
És senki se higgye, hogy vasárnap "csak" belpolitikai rangadó lesz: tényleg kelet és nyugat, Európa és Ázsia-alsó között kell választani.

cereus írta...

Lám hogy tolakodnak a szarháziak. Egyik vezér mögött, tiltva volt Uniós zászlót kitenni, mert azt sugallta, nem kell nekünk az Unió ahol nem lehet szabadon pálinkát főzni. A járandóságot viszont két marokkal "büszkén" elfogadta. Egyébként,már régóta tudjuk hogy a Magyar Ember úgy szép ha részeg. Ezért ha kell, szabadságharcot sem drága ár folytatni.
Égessünk bátran Uniós zászlókat köztereken, sőt amit nem égettünk el, dobáljuk ki teátrálisan a Sándor palotából a köztársasági elnök úr szótlan "jóváhagyásával"? A leharcolt külsejű képviselőnő, a képünkbe hazudva kéri a támogatásunkat. Mert Ő aztán hogyha meg hűha !!!
Betetőzésképpen Orbán Viktor megvilágosodott!
Az emberiesség, és a jog talaján (amit még Ő is tanult, vagy mást) állítsuk vissza a halálbüntetést.!!!
Itt azért a normális emberekben, megáll az ész!
Megengedem magamnak, itt már nem az akácfák mézelőképességének védelméről van szó.

Visszanéző írta...

"Nyerő a sok üres fej".Eu és önkorm. választást is simán megnyerik.
Köv választásokra a baloldalról csak történelem könyvben lehet olvasni.Most pénzéhes II vonalbeli kommenisták vannak hatalmon.Plusz erkölcsi értékeik is nulla mint emberi értékük is.Orbán ,Kövér Pintér stb. De a Ref egyháznak is kell egyjóadag dipankrin ,hogy ilyen tipusu papjaik legyenek.

Visszanéző írta...

"Nyerő a sok üres fej".Eu és önkorm. választást is simán megnyerik.
Köv választásokra a baloldalról csak történelem könyvben lehet olvasni.Most pénzéhes II vonalbeli kommenisták vannak hatalmon.Plusz erkölcsi értékeik is nulla mint emberi értékük is.Orbán ,Kövér Pintér stb. De a Ref egyháznak is kell egyjóadag dipankrin ,hogy ilyen tipusu papjaik legyenek.