2014. május 2., péntek

KÉM, ELLENKÉM, SEGGECSKÉM

Még a végén azt gondolhatná valamelyik igaz magyar hazaffy, hogy Magyarország nem világpolitikai tényező, oszt megnézhetnénk magunkat!
Elég egy embernek így vélekedni, oszt könnyen pórul járnánk, de hálistennek ez a veszély – hála éber vezetőink szűnni nem akaró paranoiájának - egyelőre nem fenyeget bennünket.
A Magyar Nemzet című nyomdaipari termék tette közkinccsé, majd a Népszabadság is átvette a hírt, mely szerint megélénkült az orosz hírszerzés félig nyílt és titkos információszerző tevékenysége hazánkban az ukrajnai válság nyomán.
A hír a cikk szerint katonai forrásokból származik, ami azért sajnálatos, mert alátámasztja a meg nem jelölt forrásból származó azon hírt, mely szerint ezzel befejeződött haderőnk teljes hendésítése, jelen pillanatban maga a miniszter a honvédség legokosabb tagja, a többiek nála mind-mind ostobábbak, ahogy ez illik is egy katonai hierarchiában.
Azt írja a MN, hogy olyan ütközőzónában vagyunk, ahol egymás titkait igyekeznek kifürkészni a nyugati és a keleti nagyhatalmak, a magyar elhárító szervezeteknek egyre több a feladatuk, melyhez többletforrásra lenne szükség.
Kettős szorításban vagyunk régóta, de ez most fokozódott az ukrán válság miatt – mondták a lapnak katonai források.
Hát a helyzet az, hogy az ukrajnai válságban mi hozzávetőleg azt a szerepet játsszuk, mint a nagyfiúk verekedését izgatottan körbeugráló kisgyerek, aki arra kell csak, hogy vigyázzon, hogy valamelyikük nagyfiú agyon ne tapossa egy óvatlan mozdulattal, de egyéb veszély nem fenyegeti.
A lényeg viszont ott lapul a szövegben – többletforrásra lenne szükség.
Igen, a katonai elhárításnak.
Nem, nem a gyerekek etetésére, nem a nincstelenek támogatására, hanem mindenféle bisz-baszokra meg kütyükre, hogy Hende és beosztottai jamesbondosat tudjanak játszani.
De legjobban ez a kettős szorítás tetszik.
Az egyik, aki szorít bennünket, az a muszka, a másik meg az amerikai imprilizmus személyesen, merthogy az oroszok a  NATO lehetséges hadműveleti terveit, az Unió soron következő politikai, gazdasági lépéseit kívánják kifürkészni, többek között rajtunk keresztül, addig az amerikai hírszerzés „figyelésének", lehallgatásainak szinte folyamatosan ki van téve az ország, hasonlóan Európához.
Namármost az USA – hacsak közben a Dilis hadat nem üzent nekik – utolsó információim szerint a szövetségesünk, szövetségesre pedig nem illik dolgoznia egyetlen titkosszolgálatnak sem, legalábbis hivatalosan semmiképpen nem.
Ezzel együtt a katonai szövetségesek titkosszolgálatai általában meg szokták osztani információikat, legalábbis olyan mértékben, mely a közös érdekeket érinti.
Az, hogy az orosz titkosszolgálatokat érdeklik az ukrán válság kapcsán az ukránokat idáig lelkesen hergelő államok aktuális és tervezett lépései, az idáig sem volt titok, mint ahogy az is vélelmezhető, hogy nem a Hende féle kardlengetéstől féltik államuk biztonságát.
Látom lelki szemeimmel az amerikai tisztet, aki Hende beszélgetését elemzi:
- Libasült?
Az jó lesz Anyukám, de most mennem kell, Viktor látni akarja a csodafegyvert!
Nem, nem a robbanó labdát, azt a Butaházy fejlesztette ki, a focilabda alakú drónt, - ezzel akarunk VB-t nyerni!
Természetesen a titkokat meg kell őrizni, de ettől még nem kellene nevetségesebbé tenni magunkat a már elért szintnél.
Még az a jobbik eset, ha az újságíró hírt akart gyártani, de ha ez a cikk valóban a Honvédség vezető köreiből származik, akkor a helyzet tragikus, viszont jelentős orvosi felfedezést mondhatunk magunkénak: a paranoia ragályos.
Nem kellene fontoskodni és világhatalmat játszani, lehetne esetleg nyugodt és kiszámítható kül és katonapolitikát folytatni.
Persze ahhoz nyugodt társadalmi és politikai háttér is kellene.
Nem úgy néz ki, hogy mostanában megadatik.

:O)))

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A lényeg viszont ott lapul a szövegben – többletforrásra lenne szükség." - Így.

Névtelen írta...

Papp Jancsi viccet mesél :
Ismered a kémet ?
???
Valagamat !
Így.

Névtelen írta...

Névtelen 10:04-nek:
Kérlek, ne használd az "Így" megkülönböztető formulám.
(Nem kívánok osztozkodni még humorodban sem.)

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Azért én csodálkozom a "népszabin."
Ekkora hülyeséget lehozni!
Hogy katonai forrásokból származó információ, meg ilyen...

Ha azt írták volna, hogy a klozettet elöntötte a a a hogyishívják és a duguláselhárításnak plusz pénzre van szüksége, annak még lenne értelme, de hogy a magyar kémelhárításnak plusz pénz kell. Hát ennek semmi.
Miért nem írták azt, hogy a plusz pénzek benne vannak a felcsúti stadion fűtött üléseiben és kész.
Üdv: Donáto

rézevőfiamór írta...

...és egy nem elhanyagolható szempont: Bármely ellenséges vagy csak egyszerűen kíváncsi titkosszolgálatnak a legköltséghatékonyabb egyszerűen lefizetni pár középszintű hajjakendet szép hazánk érdeklődésre számot tartó területén.