2014. május 19., hétfő

KGBÉLA

Lassan úgy érzi az ember, hogy egy film, „A tanu” című film díszleteiben kell élnie hétköznapi életét.
Nem esik ez túlzottan nehezére, hiszen a lakosság többsége számára az életszínvonal is lassan közelít a múlt század ötvenes éveinek elején, egy maihoz kísértetiesen hasonló sikerkorszakban elért életszínvonalhoz, van Bölcs Vezérünk is, ki Don Corleone legjobb magyar tanítványa, amit az is bizonyít, hogy példaképe módszerei mellett alkotó módon használja Lenin és Sztálin módszereit is.


Mindenesetre a kellékek hasonlítanak, úgymint a sajtó sokszínűsége, az Államvédelmi Hatóság utódszervezete, a pluralizmus, a tömegek kordában tartása mind-mind azokat az időket idézi, mint ahogy a koncepciós perek meglehetősen magas száma is.
Mindegy, ennek is vége lesz egyszer, habár ezt az időszakot nem fogják aranybetűkkel írni a magyar történelembe, mert nem lesz arany.
Többek között azért sem, mert addigra már az özvegyek föléből is kitépi a fülbevalót ez a rendszer.


Van viszont kémünk, már megint, ami igazán szívet melengető érzés, hiszem mecsoda ország az, melynek még egy nyavalyás kéme sincs, hogy lesz abból Európa szívcsakrája,  spirituális központja, őseink szerint az a pont, ahol "az Ég és a Föld összeér"
?
Ahhoz, hogy ezt megérthessük, meg kell ismernünk az ezotéria világát, el kell rugaszkodni a materialista szemléletmódtól.
Az emberiség többsége számára ez azért okoz nehézséget, mert évszázadok óta az ész és az értelem határozta meg a gondolatainkat és a gondolkodásmódunkat, de most végre eljött a perc, amikor a hülyeség átvette a hatalmat és
kitermelte azokat, akik képesek az országot navigálni a hülyeség tengerén.


Ezt ép ésszel természetesen nem lehet megtenni, így aztán nem kell nagyon csodálkozni azon, hogy a kormánynál a kapitány olyan, mintha Napóleon és Mujkó nászából született volna, hogy a többiek genetikáját most ne is tárgyaljuk.
Szóval, a mi kémünk nem nekünk kémkedik, vagy a franc tudja, merthogy állítólag az Európai Unió titkait fecsegte volna ki az orosz hírszerzésnek, mely a kémség minőségi fejlesztésére törekedve szervezte volna be minden európai titkok tudóját, K.G. Bélát, egy periférikus szélsőjobboldali párt EP képviselőjét, aki körülbelül akkor fér hozzá az Unió titkaihoz, mikor a liba rászokik a velőspacalra.


Micsoda névsor:
 Anthony Blunt, Guy Burgess, John Cairncross, Donald Maclean, Kim Philby, Abel ezredes, Rosenberg házaspár, Radó Sándor, a Rote Kapelle, Dr. Sorge és K.G. Béla… - a hírszerzés krémje.
Ebben a krémben – már színét tekintve - a csokoládét képviselné a mi Bélánk, habár szerintem csak úgy részese ő a hírszerzésnek, mint a Pedigree Pal konzerv a kutyatenyésztésnek.


Mindegy, a mi paranoiás Vezérünk és szintúgy sérült eszmei társa - a magyar Bugyonníj a magyar Sztálin mellett - kissé lemaradt a hírszerzés módszereinek tekintetében, most például azért kellett visszavonni az első vonalból Martonyi Jánost, mert Viktor az ő fejére írta rá titkos üzenetét Putyinnak – „Vologya, itt a térkép az I. Kievi Döntéshez, számítok rád! Vitya” és most várják, hogy kinőjön az exkülügyminiszter haja…


K.G. Béla azért is jó döntés, mert hasonlóképpen a Kennedyt állítólag meggyilkoló Lee Harvey Oswaldhoz éveket töltött Oroszországban, így aztán rendelkezik a jó kém alaptulajdonságával: belesimul környezetébe, sokat kell törnie annak a fejét, aki ki akarja találni, hogy melyik hatalom számára gyűjti az információt, például a képviselői étterem heti menüjét és más fontos titkokat.
Namost, ha ehhez hozzávesszük, hogy Putyin komoly hírszerző-múlttal rendelkezik – nem csak „A Hód jelenti” című szakirodalom által felvértezve, akkor - ha tudomására jut ez a hír - fetrengeni fog a röhögéstől – kivéve, ha az ő ügynöke a magyar miniszterelnök, mert akkor ez remek módszer arra, hogy a világ előtt nevetségessé tegye az Európai Uniót.
Legfeljebb a Lajos kap még egy olajkutat, Vitya jóhírének meg már úgyis mindegy.


2043-ig viszont titok a titok, nem tudhatjuk meg, hogy mit is kémkedett ez a derék Béla, a nyilvánosság előtt egyelőre csak az alapozza meg a gyanút, hogy így első ránézésből nem tűnik russzofóbnak, ami a mai világban alapkövetelmény.
Egészen értelmesnek tűnő emberek képtelenek felfogni, hogy Oroszországnak lehetnek érdekei, adott esetben akár fenyegetve is érezheti magát és Putyin általában azt teszi, amit jól tenne, ha a magyar politikai vezetés is tenne, de nem tesz: a nemzeti érdekek mentén politizál.


A magyar érdekek pedig azt követelnék, hogy ha egy idegen hatalom hírszerzője dekonspirálódik, akkor tudjunk meg minél többet a kapcsolatrendszeréről, a feladatairól, mert azokból vissza lehet következtetni az őt felhasználó ország érdeklődésének mibenlétére, céljaira.
Az ilyen cirkusz csak arra jó, hogy nevetségessé tegye az országot és ellenünk fordítsa az ukránok után immáron az oroszokat is, akiknek köztudottan hosszú az emlékezete.
Az orosz hírszerzést K.G. Bélákkal sértegetni felesleges, a titkosszolgálati munkából bohóctréfát gyártani pedig veszélyes és bűn az ország biztonsága ellen.Nem ez az első eset.
Jó lenne ennek véget vetni…

:O)))

11 megjegyzés:

civilhuszár írta...

A kedves nemzetmegvezető mögmondta, hogy Brüsszel nem Moszkva. Így eltudom képzelni hogy Béla elutazott
Moszkvába és a Hilton Moscow Leningradskaya szállodában megkörnyékezték a fontos pozíciót betöltő radikális fickót, akit megtanítottak oroszosan vodkázni, kipróbálva közben kicsicsereg-e, súlyos államtitkokat a Duna befagyására váró uralkodónkról, vagy annak ellenségeiről, akik Brüsszelben gyülekezvén ármány terveket szőnek az ő atyuskájuk ellen.
Nos veszélyben van szegény Béla élete ? Kéne rajta egy polónium vizsgálatot csinálni mielőtt idő előtt kileheli lelkét.
Hát kérem szépen gyanítom én hogy vasárnapra lesz nekünk magyar Mata Harink is.:-)

Hajrá Jobbik!!! írta...

Most az egyszer igazad van pupu. Megyek is és szavazok a Jobbikra.
(:O:)

Névtelen írta...

A blog írója ez esetben szerintem hatalmasat tévedett.
A "mesterkém" (istenkém! ilyent írni!)
nem kémkedett, hanem védte a magyar pálinkát!
Hogy ki ellen, még nem tudható, de dolgoznak rajta keményen, mert nem könnyű lesz kitalálni, hogy a világ legbüdösebb italát sem szagolni, sem meginni, sem eladni nem könnyű. Üdv: Kond

asta írta...

PuPu most az egyszer nem értek egyet veled! Nagyon nem! A liba igenis képes rászokni a velős pacalra.
Üdv:asta

talalom írta...

A valódi pálinka (gyümölcspárlat, szláv szó) egyáltalán nem büdös - nincs is szaga, csak az utóízében érzed a gyümölcs mibenlétét -, nagyon jól iható, selymes, melengető. Amiről Te beszélsz, az a portákon mindenféléből - hullott gyümölcsből, kerti söprűből, gumicsizmából - immár adó- és ellenőrzés mentesen - főzött szesztartalmú lé, esetleg a gyárakban krumpliszeszből és aromákból előállított itóka.

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Én nem hiszem el ezt a mesét, ami úgy szól, hogy K. Béla kémkedett.

Nem hiszem el, mert ahhoz először is minimum államtitkok birtokában kellett, hogy legyen.
Mit tudhatott Béla?
Hogy az országunk első embere, amikor nem beszél, akkor lop!?
Hogy az ország államadóssága megint romlott?
Hogy a KSH rendszeresen hamis adatokkal traktálja az EU-t és az ország lakóit?
Hogy amit a kormány gondol, az sem igaz?
Hogy itt minden más, mint aminek látszik?

Ezeket az oroszok pontosan tudják/tudták, hiszen a követségek nem azért vannak, hogy beutazó vízumokat állítsanak ki, hanem, hogy ellássák az anyaországot információkkal.

Ez az egész ügy olyan képtelenség, mint az a szlogen, hogy Magyarország jobban teljesít.
Üdvözlettel: - morzsi -

Donáto írta...

Sajnos ezen a történeten nincs mit nevetni.

Ez egy olyan szemét banda, aminek talán a történelemben sincs párja.

Te Pupu, vagy bárki itt az olvasók közül, útjába kerülsz valamelyik banda tagnak. Nem kell sokat törnie az agyát, csak annyit mond az ügyészségnek, hogy kémkedtél.
(Ha a kedvedben akarnak járni, azt mondják, hogy mesterkém.)
Aztán elindul a magyar igazságszolgáltatás és senki nem tudja magát tisztára mosni, mert 29 évre (miért pont annyira! Csak nem valamelyik szerencse száma?) titkosítják az aktánkat. Vagy 71 évre. Az is lehet nyerő nem?
És az emberek csak bámulnak és nem értik. Köztük én sem. - Donáto

civilhuszár írta...

Kedves Donátó !

Másképpen alakult volna itt sok minden, ha Polt és több hasonló szekértoló már talált volna lófejet az ágyában. De hát kevés a ló, sok a birka !

Névtelen írta...

talalomnak!
Már majdnem betöltöttem a hatvanadikat és még soha nem ittam valódi pálinkát... Üdv: Kond

Anikó írta...

Pupu isteni az írásod, szét röhögtem magam az egészen, különösen annál a résznél, hogyaszondja miért is kellett a szerencsétlen Martonyit visszavonni az első vonalból...
meg a képpviselői étterem menüsora, mint a kémkedés fő célpontja... haha....
Hát K.G.Béla kb. ennyit kémkedett, ehhez fért hozzá.
Nagyon tetszett.
Majd idővel megtudjuk mire is volt jó ez a röhejes cirkusz.

Donátoval teljesen egyetértek: ezek egy olyan hazug, tolvaj, szemét banda amilyenre a történelemben nem volt még példa.

talalom írta...

Kedves Névtelen! Sajnos nem tudok már neked megbízható beszerzési forrást ajánlani, mert én is közeledem a hetvenhez, ezért évekkel ezelőtt le kellett szoknom e nemes élvezetről. Nem ismerem a mesterség fogásait,de egyszer - volt telkünk,és azon szilvafák - magunknak főztünk. Leszeded az érett - de nem rohadt - gyümölcsöt. Kimagozod (a csonthéjasok magjában cián található),lerakod egy edénybe, letakarod, de egy kis levegőt hagysz neki. Cukrot - pláne répacukrot - tilos beletenni! Kb. 3 hét alatt lesz belőle cefre (és az sem büdös, ha nem rohadt meg). Azt kifőzöd. Az első 1-2 decit ( a rézelejét) kiöntöd. Mi kétszer főztük le, így sikerült egy 200 literes hordónyi cefréből 8 liter pálinkát előállítani. (A hegyszomszédaink halálra röhögték magukat ennyi pazarlás láttán.) Viszont olyan nedű lett belőle, hogy Anyukám eltett egy félliteres üveggel, hogy majd az unokája 18-adik szülinapján bontjuk fel. A fiam akkor 4 éves volt. A pálinka 14 év múlva ugyanolyan tiszta,és zamatos volt, mint ifjúkorában, és másnap nem fájt tőle a fejed.
Szóval a pálinka sokkal finomabb, mint a gabonából készült whisky vagy a kitudja miből párolt vodka.
Mindenkinek: elnézést az off-ért.