2014. május 6., kedd

KISEBB NYÁJJAL KÖNNYEBB A JUHÁSZNAK

ÖRÖM EZT A SOK JÓARCÚ EMBERT LÁTNI! HÁT MÉG ŐT!
Milyen felemelő aktus!
Szem nem maradt szárazon, a nemzet szíve együtt dobbant, harsontak a harsonák, masíroztak a zászlóvivők, csúcsra járatták a jelmezbált, de szép is volt!
Összeült a Magyar Országgyűlés, amely minden idők legegységesebb magyar társadalmát képviseli, mint ezt aztán a történések demonstrálták is.
Áder szerint április 6-án döntöttek a választók, az itt lévő 199 képviselő pedig jogot kapott arra, hogy megvitassa a nemzet ügyeit.
Mi ugyan eddig úgy tudtuk, hogy az országgyűlési képviselők dolga eldönteni a nemzet ügyeit, de valószínűleg nem értjük az Alaptörvényt, nem is csoda, hiszen a PISA-teszten éppen a szövegértelmezéssel van bajunk állandóan.
A köztársasági elnök szerint az AB döntése után senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát és a kormány legitimitását.

A választások egyébként tiszták voltak, mint a patyolat, csak az a baj, hogy a fiúk éppen focizhattak, mikor a törvény betűje és szelleme közötti összefüggésekről esett szó, mert arról azért nem hallottunk, hogy bár intézményeiben demokratikus az ország, de facto mégis virágzó diktatúra vagyunk.
Persze lehet, hogy nem mindenkinek kedves a demokrácia, a birkanyájnak sem ez kell, hanem egy szamár a nyáj elejére, kolomppal a nyakában, meg Bodri és Vitéz, a két TEK-es, ha valamelyik birka megkergülne.
Áder szerint április 6-ával befejeződött a rendszerváltás, és most már jó lenne befejezni a múltról szóló vitákat - amelyek hátráltatták a jólét kialakítását is -, és a "szimbolikus ügyekben folytatott árnyékbokszolást".
Mondja ezt az a Fideszes, aki huszonöt éve a szimbolikus politizálásból él, merthogy a pártja és kormányai azon kívül, hogy nagyüzemileg rabolnak, máshoz nem is értenek.
Mióta ismerjük őket, hatalomra jutva két dolgot tudnak: zászlót lengetni és rombolni, no, meg a békétlenséget szítani, szembeállítani magyart a magyarral.
Szerinte a választók egyértelműen kinyilvánították, hogy a "szimbolikus ügyekben folytatott árnyékbokszolásból” nem kérnek többet. 
Lelke rajta, de nagy a gyanúm, ha az ő családtagjait küldték volna a halálba, nem lenne ennyire megértő a szimbolikus ügyekkel kapcsolatban, és ha nem egy ázalékállat, mint például a Fidesz feledékeny zsidói, akkor ő is ott árnyékbokszolna, ahol a történelem meghamisítása ellen szálltak ringbe.
Az alaptörvény értelmében felkérte miniszterelnöknek Orbán Viktort, aki – mindannyiunk nagy meglepetésére - a felkérést elfogadta. 
Úgyhogy ismét vízen az ország zászlóshajója, a Viktor nevű romboló – szegény Magyarország…
Aztán jött a rengeteg rettenetesenokos értelmiségi kedvenc gumicsontja, a képviselői eskü.
Mintha lenne annak valami jelentősége, hogy a képviselő felesküszik az aktuális alkotmányra.
Mintha ez lenne a helyzet lényegi eleme, holott az ország évek óta ezzel az irománnyal legalizálja a törvényeket, a bírósági ítéleteket, a közjogi rendszert, a választójogi törvényt, a kétharmadot – az egész orbáncirkuszt – mégis aggodalmasan borzonganak azon, hogy a baloldali képviselők leteszik-e az esküt vagy sem.
Le hát, hiszen ha nem teszik le, akkor nem képviselők, márpedig ha azt az utat választjuk, hogy parlamentáris eszközöket is igénybe véve próbáljuk megváltoztatni a választók véleményét, hogy életképes alternatívát lássanak bennünk, akkor a politikai csaták egy részét a Parlamentben kell megvívni.
Van más út is, de ahhoz fegyvereket kellett volna felhalmozni, lőszert, néhány láda kézigránátot, meg egy-kétmillió végtelenül elkeseredett és elszánt embert, de még utóbbiak sem állnak mögöttünk, ami azért hordoz magában megszívlelendő tanulságokat, ugye…
Ismét Kövér a házelnök, úgyhogy sok jóra számítani nem lehet.
Mindenesetre Bajnai, Gyurcsány és híveik már ott ülnek a szamárpadban, és még a héten találni fognak egy sarkot, ahová leszórhatják a kukoricát, melyre az engedetlenek térdepelhetnek.
D’Artagnan is elvolt hívei és ellenségei baráti táborában, Viktor adott neki dolgot, nehogy elunja magát, elküszködhetett Molnár Zsolt 1992-es kapucnis kísértetével, már csak ez hiányzott neki, mint libának a solingeni acélipar felvirágzása.
De az is lehet, hogy már Harkányba készült, már ha kapott oda egyáltalán meghívást – az is lehet, azt már az utódjának kézbesítették…
A legérdekesebb események azért a Parlament kapuin kívül történtek, ahol a Jobbik demokratikus csőcseléke megtámadta a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét, akinek az volt a bűne, hogy nem tetszett neki a Jobbik randalírozása, és ennek hangot is adott.
Hát, mit mondjak, le a kalappal az önuralma előtt.
Ott óbégattak a feldúlt spinkók vele, majd barátságosan megköpködték, - gondolom, apád-anyád idejöjjön, mondták neki, amiért ők a maguk részéről mindent meg is tesznek.

A hozzájuk hasonlóan ostoba és gusztustalan szerb nacionalistákban ehhez könnyen lelnek partnert, oszt lehet helyet csinálni, meg lakást, munkát adni a vajdasági magyaroknak is.
A malacképű honleányt Pásztor István helyében úgy vágtam volna pofán, hogy lenyeli a fütyülőt, és egy hétig őt forgatta volna a kereplője.
Aki a jobbikra szavazott, az ezekre szavazott, és aki a Fideszre szavazott, az is ezekre szavazott, merthogy a Kossuth téren annyi volt a biztonsági ember, hogy egymásba ért a csúnyájuk - Beszari király nem bíz semmit a véletlenre – de amikor választani kellett, az ország vendége helyett a szélsőjobbot védték azzal, hogy elfordították a fejüket.
Ennekutána azon bölcselkedni, hogy kell-e parolázni meg beszélgetni a neonácikkal - maga az értelmiségi elbutulás, a doktriner baromság szép példája.
Ezekkel nem beszélgetni kell, hanem igen törvényes keretek között el kell taposni őket, mert ők az ország szégyene, akik a Parlamentben üldögélve úgy-ahogy moderálják ugyan magukat, de ha kikerülnek a hétköznapi színtérre, azonnal lepattog róluk a kultúra vékony máza és előbukkan alóla a nyilas.
Azért volt egy pozitív fejleménye is a parlamenti nyitónapnak: az aktus tiszteletére remekbeszabott körhídra tett szert Selmeczi Gabika, így odalett a harcos dizájn, elvesztette piranhás báját – mellesleg sokat hozott rajta.

Azt ezidáig azért még a brit tudósok sem bizonyították, hogy egy mesteri fogmű az agyműködésre is pozitív hatással van, szerintem ne reménykedjünk.
Várjuk rezignált sóhajjal a fejleményeket…

:O)))

10 megjegyzés:

hello írta...

PuPu, köszi, tudtam, hogy számíthatok a beszámolódra.

Én ugyan nem tartom magam - jesszus, csak nem téves az önképem? - "rettenetesenokos" értelmiséginek, de miután spec. a DK-nak elhiszem, hogy komolyan gondolják a demokráciát, így benne egy eskü súlyát is, miért is tagadnám, hogy foglalkoztatott, mit kezdenek a kialakult szituációval.

Végül a neten már tegnap délután megtaláltam a választ:

Az ellenzéki párt négy politikusa, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Oláh Lajos úgy fogalmazott: "Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak."

A képviselők szóban is elmondták a szöveget az ülésteremben és írásban is csatolták az esküokmányhoz.

Eddig a hír.
Hát, ha ennek "csak" annyi haszna van, hogy a saját meggyőződésüket nem tagadták meg, valamint, hogy lett hírértéke is a tettüknek, már megérte. Mert az nyilvánvaló volt, hogy amennyiben nem tesznek esküt, nem lehetnek parlamenti képviselők.

krízislélektan írta...

És az asszonyverés aktusa után ezzel a szép dallal lehetne még tovább kedveskedni:
http://www.youtube.com/watch?v=wykvVS3fCjQ

asta írta...

Hát igen! Szegény Magyarország! Ehhez nem is lehet többet hozzá fűzni....

Névtelen írta...

Na, most már legalább értem, miért ez a szegény Mátrai lett a legújabb hajjakend. Alacsonyabb, min boldogságunk!

Donáto írta...

Akárhonnan nézem, azért a blog kommentjei nagyon soványak.
Április 6 előtt izzott a blog, nem tagadom, én is nagyon csalódott vagyok.
Nem látom sem az alagutat, sem a végét. Csak ezt a Mátrai Mátrát, meg a bájgúnár Balog Zoltánt ne kellene néznem!
A demokratikus ellenzék (ez a megjelölés olyan szép, hogy elalélok) meg teszi a dolgát, vagyis nem csinál semmit.
24 (huszonnégy!) év kevés volt arra, hogy a kormányok csökkentsék a korrupciót, a rasszizmust, antiszemitizmust és most még legalább négy évig kell hallgatnom/olvasnom olyan híreket, hogy a "közétkeztetésben nem lehet az asztalon a só és a cukor..."

Kívánom minden magyar politikusnak, hogy a gulyás levest sótlanul, a diós tésztát meg cukor mentesen fogyassza.
Üdvözlettel: Donato

Vöröskarom írta...

Kedves Donátó!

Igazán nem mondhatod, hogy - legalábbis az utolsó ciklusban - nem történtek nagy horderejű dolgok! Na jó, a nagy rendszerek reformjához, a pártfinanszírozáshoz, az ügynöktörvényhez - röviden: a "macerás" dolgokhoz - hozzá se fogtak, a korrupció köszöni, él és virágzik, és ha annyi sört kellene meginnom, ahány söralátétnyi az adóbevallás nyomtatványom, egy hétig se találnék haza. Viszont lassan már azt is előírják, hogy mi legyen a saját lakásunkban az étkezőasztalon - azért ez nem semmi, beláthatod...

Egyébként pedig az első képről nekem az a gyermekdalocska jutott eszembe, hogy "hasat be és mellet ki, mélyeket lélegezni" - ha jól emlékszem úgy folytatódik, hogy "aki nem lép egyszerre..."

További kellemes napot mindenkinek, üdv.: Vöröskarom

magyarmagyar írta...

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.
Rajta, pajtás, terpeszállás,
Törzsfordítás, térdhajlítás,
Helyben jársz és, karlendítés.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.

Jöjjön inkább a virsli, a torma,
Reggeli kell, nem pedig a torna,
Az embernek földig ér az orra,
Hajladozni nem jó éhgyomorra.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.

Ép a lélek, tudjuk az, ép testben,
Én meg épp a bal felemre estem.
Ámde csontom végre összeforr ma.
Kezdhető hát a reggeli torna.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.
Rajta, pajtás, terpeszállás,
Törzsfordítás, térdhajlítás,
Helyben jársz és karlendítés.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.

Bal füledre tedd most a jobb talpad,
Így lehet csak eszményi az alkat.
Hónod alá préseljed a vállad,
Tarkód felé fordítsad az állad.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.

Tedd a saját nyakadra a térded,
Így szaladj, míg magadat beéred.
Ettől tisztul a légző csatorna,
Nincs is jobb, mint a reggeli torna.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.
Rajta, pajtás, terpeszállás,
Törzsfordítás, térdhajlítás,
Helybenjársz és karlendítés.

Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy.

Egy, kettő, egy, kettő,
Egy, kettő, egy, kettő,
Egy. Kettő. Egy… jaaaaaaaaaaaaaaaajjjjjjj

hello írta...

Nnna, fog ez menni, lehet hátrálni a falig vagy a szakadék széléig? - az ATV is "elesett":

http://444.hu/2014/05/07/a-jobbik-bevette-az-atv-t/

A Jobbik bevette az ATV-t
ma 17:06

Vége a tizenegy éves bojkottnak, mostantól meghívnak jobbikos politikusokat is az ATV műsoraiba. Kedden Balczó Zoltán volt az első vendég, szerda reggel Dúró Dóra. “Házon belül is viták voltak erről a témáról, ezért már másfél hónapja megkértünk egy elemző céget, hogy vizsgálja meg, hogy milyen hatása lenne a csatornára, ha beengednénk a radikális szélsőjobboldali párt képviselőit. Azt a tanácsot kaptuk, hogy ez önmagában nem imázsromboló, az újságírók felkészültségén múlik, hogy jövünk ki a dologból” – mondta az Indexnek Németh Szilárd hírigazgató.

Kíváncsi vagyok, Olgát is be-, ill. meg tudják-e törni, vagy az ő ellenállását eltűrik-e!


hello írta...

Kedves Donáto, mindegyiknek ne kívánd, csak azoknak az agyahagyott példányoknak, akik ekkora baromságokat képesek kipréselni magukból, és azt rögtön törvényerőre is ambicionálnak szuszakolni!

Dorka írta...

kedves PuPu,

szombaton 15 órakor a Kúria épülete előtt (Markó utca 27.) tüntetés lesz a gyulai bírónő kijelentései miatt.

ha már ütni-vágni kell a jobbereket, remélem Te és az olvasóid közül is sokan ott lesznek!
:o)