2015. február 20., péntek

POFÁTLANOK

Van a pofátlanságnak egy olyan szintje, amely már szinte gyönyörű.Csak a mai nap három ilyenbe szaladtam bele, és láss csodát, mindhárom a kormányzati oldalhoz kötődik.Nem csoda, hiszen nagy gyakorlatuk van a pofátlankodásban, melyek közül is kiemelkedik az "aztán az ügyvédek majd megvédenek, oszt jónapot" című örökbecsű, meg a "ne mi nyerjük a legtöbbet" utasításának magánjellegű megnyilatkozássá konvertálása, a magyar jogállam büszkesége.Nem taglalnám azt, hogy a magyar miniszterelnök gatya nélkül is miniszterelnök, sőt, a budin ülve is az - ez szinte tradicionális, ugyanis Horthy is ebben a pozícióban írta alá Szálasi hatalomrajutását eredményező lemondó nyilatkozatát - meg azt sem, hogy a történések azért azt igazolták, hogy a dolgok a miniszterelnök instrukciója alapján realizálódtak.
Nekem ebből csak az a végtelen pofátlanság tetszik, ahogy ezek a bűnözők odaszarnak az orrodra, te meg tűröd.


Most éppen Lázár pofátlankodik a civil szervezetekkel, követeli, hogy a civilek számoljanak el a kormánynak a külföldről kapott támogatásokkal, továbbá - ha már benne vannak az elszámolásokban - a magánvagyonukkal is.
Ne merüljünk bele abba az igen nehéz kérdésbe, hogy mi tartozik az államra, mi meg nem, de jusson eszünkbe a kolontári vörösiszap-katasztrófa után állampolgárként felajánlott pénzünk, melyeket az állam megvédett a károsultaktól, és amelyik azt eredményezte, hogy én már többet ebben a büdös életben nem fogok adakozni, csak úgy, ha látom, hogy mikor, kihez került az adományom, a libát, ha gágog is, a hónom alatt viszem.
Mert azt ugyan láttam, hogy most például építettek belőle egy égigérő gátat Kolontár közepén a csak csákánnyal bontható vörösiszap áradása ellen, azt is tudom, hogy a gáthoz a követ honnan szállították - Simicska unokatestvéreinek bányáiból (akkor még bariztak egymással a Vezér meg az esze...) de valahogy ez nem vágott egybe az én elképzeléseimmel a segítségről...
A hatalom mai képviselői szinte kivétel nélkül bajban vannak a vagyonbevallásaikkal, a strómanjaiknak számát se tudni, Lázár nagybátyjának cégébe százmilliókat tolnak, Rogánnak, ha a feje nőne úgy, mint a lakása alapterülete, már nem tudna bemenni a Parlament főkapuján sem...
És akkor Lázár elszámoltat, Rogán kontrázik hozzá, Orbán pedig rosszallóan csóválja a fejét - hogy a farkincájával csapdos-e, azt nem lehet látni, eltakarja a szónoki pulpitus.


A másik szuperpofátlanság, hogy jogerős magyar bírói ítélet szerint 131 millió forint késedelmi kötbért kell fizetnie Ronald S. Lauder cégének, mert cége ötszázvalahány napot késett azzal, hogy beszámoljon a sukorói King's City beruházásának állapotáról, jóllehet ezt félévente kellett volna megtennie - a késedelmi kötbér megfizetéséért magánvagyonával kell felelnie.
Mint tudjuk, az élménypark és kaszinóberuházást Orbán és bandája lehetetlenítette el, ezzel kapcsolatban van egy kártérítési per is folyamatban, csodálnám, ha nem Lauder nyerné meg.
A pofátlanság itt abban áll, hogy a magyar bíróságok hitelét teszik kockára azért, hogy győzzenek, merthogy nekik mindig és mindenben győzniük kell.


Azt mondta Viktor, hogy egyszer kell győzni, de nagyon, én meg azt gondolom, hogy egyszer fognak veszteni, de nagyon, és örülhetnek majd, ha a veszteséglistán nem szerepel majd az életük.
Lauder tőkét fektetett volna be nálunk, teremtett volna kétezer körüli valóságos munkahelyet büszkeségeink, az árokkotrók helyett, ezt lehetetlenítették el azért, hogy a dagadt producer és a Vezér személyes érdekeit ne veszélyeztessék.

Aztán itt van ez a Dopeman-ügy,  a rendszerváltás óta az első felségsértési per.
Készült egy karikatúra-szobor hungarocellből a kis miciről, melyet a tüntetők szimbolikusan ledöntöttek, csak a csizmája maradt a talapzaton, ahogy Sztáliné ötvenhatban.
Ne merüljünk bele, hogy hogyan aránylik Orbán Sztálinhoz (mint segglyuk a Vezúvhoz...) de azt azért már ne hagyjuk szó nélkül, hogy elérkeztünk Horthy korába.
Még a Rákosi-korban sem volt szokásban, hogy valakit egy Rákosi viccért pereljenek - legfeljebb bevitték és megpofozták a delikvenst, de a kormányzó-sértés bírói szankcionálása a Horthy rendszerben volt divat.
Dopeman belerúgott a szoborról leesett gyönyörű fejbe, ez pedig a televízió-nézőkben riadalmat és megbotránkozást keltett.
Néhányan ma is azt gondolják, hogy a Vezér orra ettől a rúgástól lett csámpás, de ez tévedés, az valószínűleg akkor csámpult el, amikor apukája hülyére verte.
Hogy ki riadozott, meg ki botránkozott, ez még kérdéses, de arra pontosan emlékszem, mikor Fábry leköpte Gyurcsány képét én bizony megbotránkoztam, de az állam erőszakszervezetei a fülük botját se mozdították - mellesleg helyesen.
Vicc volt, megengedem - rosszízű vicc mindkettő, de vicc, és ezt egy politikusnak tűrnie kell, az államnak meg méginkább.
A jogot már megint bunkósbotként használják - ez esetben a kis zacskószökevény hiúságának kiszolgálásra.
A Fidesz vezetői közül néhányan jogvégzett emberek, habár túl sok vizet nem zavartak a jogi területeken, mindenesetre a felelősségrevonásuknál ezt  majd súlyosító körülményként kell értékelni, hiszen ezer és ezer esetben úgy éltek vissza a joggal, hogy tudatában kellett lenniük, hogy ennek segítségével bűncselekményeket követtek el.

Viszont meglett Habony érettségije, kiderült, hogy kőfaragó, habár a bizonyítványát látni még nem lehetett.
Lehet, még nem száradt meg rajta a tinta.
Drága, szép Magyarországom, kiknek a kezébe kerültél!

:O)))


14 megjegyzés:

Donáto írta...

Nincs határa a pofátlanságuknak!
Azért én megnézem, hogy a világ 7. leggazdagabbjával, Lauderrel mire mennek.
Ezek egyszer biztos! hogy kihúzzák a gyufát.

Marika Anikó Benkő írta...

Donáto
Megérdemlik, hogy kihúzzák a gyufát. Remélem, fel is robban a kezükben, mert amilyen idióták,visszadugják a még parázsló szálat.

Kapat írta...

Megrendülten néztem ma este a 2006-os szégyenletes események képeit. Ez csak egy kis izelítő volt abból, mennyire lehet a valóságot hamis, hazug értelmezéssel épp az ellenkezőjére változtatni.
Ezek a szégyenletes perek tehetetlen felháborodást, sőt dühöt váltanak ki azokból, akik saját szemükkel látták a történteket. A "szemkilövetős" szöveg a látottak ellenére is hat, elhiszik, akik ezt hinni akarják.
Tökéletesen átérzem a felháborodásodat PuPu.
Az előre eltervezett aljasság és pofátlanság minden formáját bemutatták már.
Ha csak meglátom a magabiztos, lekezelő vigyort a képükön, felébresztik bennem a bosszúvágyat. Ezekért a bennem keltett negatív érzésekért különösen utálom őket.
Szívből kívánom, hogy méltóképpen megfizessenek mindenért! Azt meg méginkább, hogy a félrevezetett emberek lássanak, halljanak! Értsék meg végre, hogy mi folyik itt! Az ország végleges lerablása és hogy minden nyomorúságunk a gazemberek gátlástalanságának következménye.
Remélem, megérem még, hogy oda kerüljenek, ahová valók.

Marika Anikó Benkő írta...

PuPu
Vajon meddig bírjuk még a pofátlanságukat? Jó, tudom, nehéz erre válaszolni. Olvastam, a bíróság nem engedélyezi az autósblokádot, másodszor is visszadobták. Büki Z. óvta a jónépet az engedetlenségtől, elmondta a kilátásba helyezett következményeket. Megértem, ha nem vállalják a pénzbírságot, a szabálysértést.Jön márc. 15. Vagy nagy "buli" lesz, vagy semmi.
Egyre jobban úgy érzem, nem megy majd"szárazon" a megbuktatásuk.

MoonRiver írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
MoonRiver írta...

Elmegyek szavazni erre a "Kész fiúra", bár nagyon elegem van már abból, hogy a Fidesz elindít egy jelöltet, ezt a Némedit, míg az ellenzéki oldalon tizenvalahány között oszlik a szavazat. Ha most is bejön ez az unalomig ismert és jó párszor lejátszott forma, akkor az életben nem megyek urna közelébe sem, hacsak nem a hazug Gyurcsányra kell közvetlenül szavaznom. Az igazmondókból annyira elegem van, hogy ezek után legföljebb saját urnám közelébe fogok masírozni. (Jaj, de morbid, de lehet, hogy vígságosabb lesz.) Abban pedig tökéletesen igazad van, hogy a "pofátlanokat" egyszer (mielőbb!!) muszáj elszámoltatni, és rokonsággal, meg hetedíziglen.
Lassan már nem is az izgat, mit tesznek zsebre, mit nem. A pénz, vagyon, nem számít sokat, az pótolható. Egy nemzedék viszont felnőtt ezek között a körülmények között, ilyen eszmékkel és példákkal a szemük előtt. Velük (!!) mi lesz??

asta írta...

Tegnap beleolvastam egy kormánypárti oldal kommentjeibe Széll Bernadett ATV-s Pakssal kapcsolatos interjuba...elfogott a reménytelenség. Tele volt SZB hülyézésével ( és ez volt a legenyhébb kifejezés a méltatására). Hülyék országa lettünk... sík hülyék hülyézik azt, aki tovább lát az orránál. Ezeket soha nem tudod meggyőzni... az imádat elvette a nem létező eszüket. És sokan vannak. Nekem ez a legnagyobb csalódás. Ha egy nép ennyire nem képes a saját érdekét sem felismerni, az elveszett.

morzsi írta...

Egyszer vége lesz ennek is.
Egyszer kirúgják azokat a bírákat, akik az el sem kezdett sukorói beruházás után "kötbért" szabtak ki az "alperesre".
Egyszer lesz egy olyan adóhivatalunk is, amelyik másnap kiküld egy idézést azoknak, aki "családi összefogásból" vettek luxus lakásokat.

De egy demokratikus magyar kormányban többet nem akarok látni jogászt, aki úgy hazudik mint egy sebesült katona, vagy úgy ül ott, mint a "kuka" Bárándy Gergely. Csak mérnököt és orvost szeretnék látni.

Névtelen írta...

Nagyon érdekes, hogy a Sukoró-ügy oly buzgó feljelentője - Schiffer András - mostanában semmilyen aggályos ingatlan-panamát nem tapasztal (pl. V.kerület, a nemzeti parkok, Kishantos stb.), ezért nem is tesz feljelentést! Milyen szerencse, hogy most minden jogszerűen zajlik az országban. Ami tény: Schiffer elévülhetetlen érdemeket szerzett Gyurcsány lejáratásában és Orbán hatalomra juttatásában. Köszönjük neki.

CR

adj a tótnak szállást, kiver a házadból írta...

Morzsi 11:36
"...Csak mérnököt és orvost szeretnék látni."
Csak először azt nézzed meg, hogy az a mérnök és az az orvos - amúgy milyen ember?!

stirlitz írta...

lmp a fidesz csicskása a jobbikkal együtt akasztófára való lelketlen gazemberek

Observer írta...

Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe a Magyar Narancs e heti (nyomtatott) kiadását, bár nem olcsó (599 forint), de nagyon megéri az árát. Teljes terjedelmében olvasható benne G(eci) Fodor Gábor interjúja, amelyben vérforraló cinizmussal elmeséli, hogyan verte át Orbán és környezete előre megfontolt szándékkal, tudatos aljasságok sorozatával az ország hiszékeny és ostoba lakóit.

Ízelítőül:

http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/g-fodor-gabor-atombombaja-a-fidesz-oszodi-beszede-vad-visszhangok-jobbrol-az-interjunkra-93859

Ezek után ha még bárkinek is marad olyan illúziója, hogy ezeket demokratikus választáson (ami egyébként Orbán rendszerében soha nem lesz Magyarországon) el lehet távolítani a hatalomból, javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz (ha egyáltalán sorra kerül a várólistán...). Nem, nem soha! Seprű, szemétlapát, vasvilla, egyenes kasza - ezeket a szerszámokat kell elővenni a sufniból, és addig űzni őket, amíg egyetlen is állva van közülük. Miniszterelnök, államtitkár, polgármester, stróman, rokon - egyre megy. Szemétdombra valamennyit. És csak utána lehet elkezdeni azon gondolkodni, hogyan tovább...

De ha ez nem jó így, lehet tovább üldögélni, azon meditálni, hogy kivel nem fogunk össze, gitározni, vagy éppen elhinni a hazug demokráciát, és választásokon asszisztálni ennek a bűnöző bandának. Az idők végezetéig, és még azon túl is a nyakunkon maradnak akkor, az biztos...

Wolk írta...

amesTKirk
egy órája

"...A Váradi András halálos ügyét a bicskei rendőrség igyekszik eltusolni, míg a móri erste bankfiókban elkövetett gyilkosságokhoz S. Zoltán a bicskei rendőrség rendőre szerezte a gépfegyvert a gyilkosoknak.

A Göböl pusztai juhász halálos gázolása ügyében eltűnt az egyik szemtanú…

Tudni illik Váradi András az állítólagos halálos gázolólásának pillanatában vele volt egy létra. Az a létra ami leesett az autója tetejéről, ami miatt megállt a Göböl puszta felé vezető úton, aztán felvette a létrát az útról, és miközben a létrával a kezében az út közepén gyalogolt, halálra gázolta őt egy osztrák-magyar állampolgár Mercedese. Legalábbis így szól a bicskei rendőrök számos kérdést felvető verziója.

Tehát ez az alumínium létra volt vele a halálos gázolás pillanatában. A létra már kezdettől fogva többeknek gyanús volt az ügyben, hiszen nem életszerű az hogy Váradi András az út közepén a létrával bandukol szembe a forgalomnak, amikor az autója az út szélén parkol. Ha a létra az út közepére esett volna, nyilván Váradi András akkor sem az út közepén gyalogol neki a szemből érkező Mercedesnek, hiszen egy kilométeres egyenes útszakasz közepén volt éppen, és így időben le tudott volna térni az út szélére. Az ember nem kezd el egy hosszú létrával a kezében zsonglőrködni egy sötét úton amikor szembe jön egy autó. Ám a létrával más baj is akadt. Ugyanis miközben Váradi Andrást úgy eltiporta a Mercedes hogy gyakorlatilag az összes belső szerve megsérült, eközben a kezében lévő alumíniumlétrán egy karcolás sem esett.

Aztán további érdekesség a létrával kapcsolatban hogy azt nem foglalta le a bicskei rendőrség. Pedig a közúti halálesetek, bűncselekményre gyanút adó esetekben szokás a helyszínen lévő tárgyakat hatóságnak lefoglalni, sőt ezt a jogszabályok elő is írják számára. Ám hogy hogysem a Váradi András létráját ami állítólag a kezében volt amikor halálra gázolták, nem foglalta le a rendőrség.

A bicskei rendőrök nem gondolták úgy hogy nekik kötelességünk lenne a Váradi Andrást halálra gázoló osztrák-magyar állampolgárt őrizetbe venni, a halálos baleset okozó Mercedest és azt a létrát ami a Váradi András kezében volt a halálos gázolás pillanatában lefoglalni. A halálos gázoló osztrák-magyar állampolgár miután halálra tiporta a Göböl pusztai juhászt, mint aki jól végezte dolgát, fogta magát és a Mercedesét, és eltűnt a nagyvilágban, hiszen még eljárást sem indított ellene a rendőrség semmiért.

A létrát meg a halálos gázolás helyszínéről visszaadta a rendőrség Váradi András családjának, mert szerintük az ügyben arra már nem lesz szükség. Ám már az ügy elején tudni lehetett hogy a baleset helyszínén újra rekonstruálni kell a halálos gázolást, mert a hatósági szakvélemények olyan ellentmondásosak, hogy úgy biztosan nem történhetett meg a Váradi András halálos gázolása ahogy azokban szerepel. Szóval szükség lenne a vitatható szerepű alumíniumlétrára az ügyben a későbbiek során, amit nem foglaltak le a nagyon lelkiismeretes bicskei rendőrök. Ám hogy hogysem, az a létra ami állítólag Váradi András kezében volt a halála pillanatában, az a létra hirtelen eltűnt Váradi András családjának birtokáról. Érdekes…


Kelt.: 2015. február. 15. Hajnáczki Csaba"

http://444.hu/2015/02/22/a-rendorseg-megszuntette-a-nyomozast-a-belvarosi-ingatlanugyekben/

Wolk írta...

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_devizahitelest_pattintott_le_az_alkotmanybirosag.593975.html

A pofátlanok!