2015. május 5., kedd

ELEKTROSOKK

Az Országgyűlés Elnökében valószínűleg maradandó emlékeket hagyott eredménytelen elektrosokk-kezelése, mellyel elmeműködésének zavarait próbálták korrigálni hajdan.
Nem vitás, kellemetlen dolog az ilyesmi, percekre harcképtelenné teszi az embert, márpedig a Fidesz-tag elsőrendű feladata saját harcképességének fenntartása, és az ellenség kiiktatása az adott szituációban.
A régi emlék beleégett a Házelnök memóriájába, terjedelmes területet foglalva el az amúgy sem túl nagy RAM-ból, de milyen jól is jött ez most, amikor kiderült, hogy mód is van, politikai szándék is van a megvadult ellenzéki képviselők megfegyelmezésére – horribile dictu még pénz is akad rá.
Igaz ugyan, hogy a ráfordításból a következő télen néhány nyuggert meg lehetne menteni a fagyhaláltól, de ez a parttalan humanizmus nem vezet sehova – hulljon a férgese!

Természetesen jobb lett volna az ellenzéki képviselőket nyakörv viselésére kötelezni, mely adott esetben szabályozható erősségű áramütéssel fegyelmezi a renitens molinólengetőket (kutyakiképzésnél már bevált ez az eszköz…), de ennek egyelőre még nincs itt az ideje – persze még eljöhet ez a kívánatos állapot.
A szabályozó tárcsa lehet, éppoly tartozéka lesz az elnöki pulpitusnak, mint a kolomp, melyet – teljességgel tévesen - a kezével ráz az ülést levezető elnök, ahelyett, hogy a nyakába akasztva viselné.
A Taser névre hallgató fegyver egyszerű és nagyszerű, olyasmi, mint egy pisztoly, csak nem lövedéket, hanem két tűt lő bele a célszemélybe, aztán a néhányezer volt megteszi hatását, az áldozat összecsuklik, mint a colstok, lett légyen szó akár Szél Bernadettről, akár egy dühöngő bikáról – mindegy.

Merthogy a Parlamenti Őrség állam az államban, ahelyett, hogy álom lenne az álomban.
Ez a fegyver a durva, ám hiteles magyar rögvalóság, akit ezzel seggbelőnek, annak annyi.
Ez gondolkodásra késztethetné a Parlament kevés számú női képviselőjét, hiszen már megint hátrányos helyzetbe kerültek férfi képviselőtársaikkal szemben, tekintettel a célként felkínált felület terjedelmére.
Hogy erre mi szükség van, az maga a rejtély, hiszen alapesetben a Parlamenti Őrség feladata az, hogy a Házelnök szeme villanására rávessék magukat az ellenségre és kezénél-lábánál fogva kicipeljék a főbejárathoz, ahol aztán egyelőre a bronz oroszlánok elé vethetik őket, később ezeket kölcsönbérleti szerződés keretében az Állatkerttel valódi oroszlánokra lehetne cserélni.

Mindenesetre új dimenziókat nyithat meg a jogállami törvényhozás előtt a technika fejlődése, hiszen a pulpitusról maga a Házelnök is gyakorolhatná a célbalövést.
Azonnali kérdést tesz fel Kunhalmi Ágnes, aki a Házelnök felszólítására kénytelen lenne hátatfordítani neki, aztán már csak a halk kattanást és némi sercegést, ózonillatot lehetne észlelni, de a megvadult komcsi boszorka már ott hasalna írópultján, egyszerre nyomva meg az igen, a nem és a tartózkodás gombjait.
Kérdezősködünk, kérdezősködünk?

Felmerül a kérdés, hogy mi legyen a szívbeteg képviselőkkel, akik számára ez az eljárás a halált is jelentheti, de talán erre a kukacoskodásra elég egy szót kimondani: szelekció.
Ha nem bírja a megpróbáltatásokat, ne legyen képviselő, menjen gyermekkertésznek.
Jut eszembe, a tévészékház ostroma után a gumilövedékeket is kifogásolták a békés tüntetők, akiket zavart a Molotov-koktélok dobálásában a maga után nagy zöldeskék foltokat hagyó fegyver, mely a tetejében nem is volt rendszeresítve.
Ez természetesen nem fordulhat elő az Országházi Őrség idétlen jelmezekbe bújtatott tagjainak új fegyverével kapcsolatban – itt minden rendben van, vagy ha nincs, majd visszamenőleg lesz.


Mondjuk én a rendszeresítés előtt kötelezném a parancs kiadóját, hogy személyesen tapasztalja meg a hatást, de hát ne legyünk telhetetlenek.
Fogadjuk el, hogy a mai parlamenti iszonyok között szükség van a kemény fellépésre, és a szigorú tekintetű mákgubó a lehető legjobb intézkedést hozta.
Persze valaki azért megkérdezhetné tőle, hogy kik ellen kívánja alkalmazni, és mi lesz, ha egyszerre három halálraszánt fordul az őr ellen, eléggé el nem ítélhető módon elveszik a fegyverét, majd célbalőnek a kormánypárt korifeusaira, mint Semjén a libákra, csak jobb találataránnyal?


De szép is... – pardon - elképzelni is borzasztó!
Ezek egyre hülyébbek, lassan azt kell hinni, hogy az OPNI-t nem szüntették meg, csak az orvosok beteggé minősítése után új helyre költözött.
Ha az ellenzékben lenne csepp tartás, hát be sem tenné a lábát az Országházba, ameddig ezt a baromságot vissza nem vonják.
Ha lenne, ugye…

Ha ez a fegyver ott marad a Parlamentben, akkor a sorsa ugyanaz lesz, mint a színpadon a falra akasztott kellék-puskának, még a függöny legördülése előtt el fog sülni.
A hajdani kupolacsőszök nem ijesztgettek senkit, tették a dolgukat a háttérben, szakszerűen.
Rendőrök voltak, nem egy őrült elme által kreált jelmezbál bohócai.
Mai utódaik meg olyanok, mintha egy operettből léptek volna ki, ők a kar, mely a háttérben vokálozik a mai Bóni grófoknak, meg 
Prolitaszilóknak…

Rázzák a rongyot, felelőtlenkednek, erőt fitogtatnak, míg csak a nép seggbe nem rúgja őket.
Ideje lenne…

:O)))

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez már minden képzeletet felülír.
Itt már csak a csoda segít

Kapat írta...

Ez az aljas húzás betetőzése őrült rendszerüknek, melyet létrehoztak.
Az egész parlamantesdi egy cirkusz, semmit nem veszítene az ellenzék, ha valóban bojkottálnák.
Persze a nem éppen jelentéktelen díjazásuk komoly érv ez ellen.
Azért az is érdekelne, honnan rendelték a sokkolókat, valamint ki kapott ezért jutalékot.
Ötleteik indítékai az erőfitoktatás és a hatalomféltés mellett a pénz, a haszonszerzés.
A pénz az egyetlen dolog, ami érdekli őket.
Ilyen gátlástalan tolvaj banda kezei között van az ország, végre ébredni kellene!

Névtelen írta...

Nem lett volna szabad ezeket a szaros gatyájú vidéki suhancokat, ezeket a tökön meg bokánrúgó vidéki kocsma tölteléket komolyan venni. Na de az SZDSZ egyik volt MDP-és ujságírója - nevezzük nevén - Vásárhelyi Miklós ezt az Orbánt jelölte nagygyúlési szónoknak. Jól megjártuk.

Wolk írta...

Re: Kapat május 5. 23:14

Itt nem ébred senki. Ellenben majd mindennap elgázol valakit egy vonat. Ennyi vonatbaleset talán sohasem volt.

Cereus írta...

Ahogy én látom, ez a szédült a banda egyre jobban FELTŰNÖSKÖDIK.

pleinair írta...

Kíváncsi vagyok, kin alkalmazzák először a sokkolót. Szerintem Gyurcsány fenekére fenik a fogukat, de pechükre, ő nem szokott látványos mutatványokat rendezni. Így maradnak a molinólengető renitenskedők, akiket Kövér szigora se tudott eddig kellőképp fegyelmezni.

Vajon tud erről a magyarok találékonyságát dicsérő eszközről az EP elnöke?
Mi már hozzászoktunk a napi több tízezer volttal felérő sokkhoz, de az EU Parlament tagjai talán még nem annyira.