2015. szeptember 3., csütörtök

NOT IN MY NAME

Ez volt a tüntetés megnevezése, ami azért szerencsétlen kissé, mert ebben az országban meglehetősen kevesen értik azt, hogy ez magyarul azt jelenti: Ne az én nevemben.
És hát a hangosítás, ugye...
De ezzel aztán véget is ért kifogásaim hosszú sora, mert régen voltam ilyen jólsikerült tüntetésen.

A létszám akkora volt, hogy nem lehet párszázra lehazudni, a tömeg teljesen megtöltötte a Parlament előtti, várárokkal és tankakasztókkal védett, akadályok nélkül belőhető, könnygáz térre juttatására alkalmas esőztetőkkel díszített teret.
A létszámot úgy húsz-huszonötezerre saccoltam, de lehet, meg kellett volna kérnem a számlálásra Rákay Philipet, akkor lehet, lettünk volna akár egymillióan is...


A hangulat jó volt, a tüntetők nyugodtan vonultak végig az Alkotmány utcán.
Ez úton hívnám fel a kormány figyelmét mulasztására, a következő tüntetésen már a tótprónai és blatniczai Prónay Pál utcán szeretnék vonulni, mégiscsak jobban kifejezi a böllérbicskás hős korunk hangulatát, mint egy sohasem létezett iromány.
Provokációt se láttam, csak lelkes embereket, akik közül volt, aki felvetette, hogy be kellene menni a Parlamentbe, meglátogatni a Sejtet.
Végül mégis mindenki nyugton maradt, annak dacára, hogy az ötletet általános elismerés övezte.


A tüntetést azért rendezte a Muigration Aid, hogy felszólítsa a magyar kormány tagjait
1. a félelemgerjesztő, valódi, hosszútávú megoldást nem nyújtó látszatintézkedések megszüntetésére;

2. bárminemű embercsoport démonizálásának beszüntetésére;
3. a szabad véleménynyilvánításhoz, a szabadsághoz, az egyéni boldoguláshoz való alapvető emberi jogok tiszteletben tartására és védelmére;
4. az európai integrációs politikában való aktív nemzetközi szerepvállalásra.


A követelések jogosak, mindössze az a helyzet, hogy magyar kormány nem létezik, csak Viktor Diktátor (C betűkkel jobban mutatna...) és szekértolói, akiket majd úgy kell felelősségre vonni, mint a nürnbergi per vádlottait.
Mégis jobb, ha egy törvényes bíróságtól kapnak tényleges életfogytiglant, mint ha a nép egyszer rájön, hogy mit műveltek vele és fellógatja őket.
Megdolgoznak érte.
Mint említettem, a hangosítás inkább csak jelképes volt, itt gratulálok azoknak a szervezeteknek, akik rendelkeznek ilyen eszközökkel és nem adják kölcsön egy ilyen rendezvényre.
Mert az is rohadtul bosszantó, hogy a demokraták hangja nem jut el az ország népéhez, de az egyenesen felháborító, hogy azokhoz az emberekhez sem, akik vették a fáradságot és kimentek a térre meghallgatni azokat, akik elvileg tudják azt, hogy merre van az előre.

Viszont örömmel nyugtáztam, hogy elkezdődött a generációváltás.
Merthogy ezidáig a tüntetéseken mindenki az osztálytársam volt, néha olyan benyomásom támadt, hogy kimenőnep van az idősek otthonában, most meg öröm volt látni a rengeteg fiatalt, a csinos nőket, a gyermekeiket cipelő-toló szülőket, a szaladgáló kisgyerekeket, az új gyenerációt.
Ők lesznek azok, akik ezt a jégből kiolvaszasztott leletet el fogják küldeni oda, ahová való, úgy látom, nem is túl sokára.
Ez a vlág sora, a generációk mennek és jönnek, és mindegyik a saját víziói szerint formálja majd az országot.
Ha szerencsénk van, akkor demokráciát álmodnak, ha nincs - és ez is benne van a pakliban - akkor visszamegy az ország a középkorba, és akik ma a menekülteket védenék, maguk is menekültek lesznek.


Merthogy a degenerált hülyékjet néhol ISIS-nek nevezik, néhol Boko Haramnak, lehet, nálunk majd Haramiáknak, a kegyetlenkedésre és a gyilkolászásra mindig akad jelentkező, rendszerfüggetlenül.
A mai menekülteket az iszlám nevében üldözik, a holnapiakat lehet, hogy a Táltos fehér lova, vagy Árpád Libája  nevében - az emberi ostobaság htártalan.
De félre a setét képek festésével, gondolkodjunk pozitívan és bízzunk benne, hogy nincs olyan mély gödör, melynek alja ne lenne, és onnan már csakj felfelé vezet az út.
Valamerre arra tarthatuk, mert akármerre nézünk ez a rengeteg aljas ember és emberi aljasság erre utal.

A Keletinél nincs nyugalom, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy ország kormánya tehetetlenül hagyja a kiszolgáltatoptt embereket információ, élelem és emberi körülmények megteremtése nélkül hányódni, ráhagyva a feladatot és egyben ellenük uszítva a civilekre.
Ilyet csak szándékosan lehet csinálni, szerintem a mesterterv része az is, hogy párszáz menekültet szarrá kell veretni a rohamrendőrséggel, hogy ne legyen kedve senkinek Magyarországra jönni.
Most éppen az a duma, hogy miért ezeket kell etetni, miért nem a magyar hajléktalanokat, akiket a jiobboldal annyira szeret, hogy télen mirelitet csinál belőlük, meg ne romoljanak tavaszig.
Én meg azt gondolom, hogy akkor aki ezt javasolja, támogassa őket, mi meg a menekülteket és mindjárt élhetőbb lesz az ország...

Gyurcsány már megint csinálja a feszkót, hazavitt egy-két családot éjszakára.
Ez a koma nem nyugszik, ez vállalja a véleményét.
Lehet hozzá csatlakozni, nem a vendéglátás tekintetében, hanem a nyílt állásfoglalásban. 
Merthogy túl sokan sunnyognak itt, meg maszatolnak - pártok, egyházak, felekezetek.
Persze tisztelet a kivételeknek, mint pédául a váci püspöknek, vagy Lendvai Ildikónak, de volna hely mellettük.

Valahogy úgy kellene ezt csinálni, mint a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Mária teszi felvállat feladatát.
Ő egymagában többet tett és tesz a betegekért és társaiért, mint az összes egészségügyi érdekvédelmi szervezet meg a kamara együttvéve.
Voltak ma is vagy húszan, mégis el tudták juttatni gondolataikat és követeléseiket az emberekhez.

Lehetne ezen gondolkodni más ágazatokban, más emberi csoportokban is...

:O))))



4 megjegyzés:

anonymand írta...

Amit a kormány a menekültek ügyében csinál, az szabotázs.
Vagy nem tesznek semmit, már ha semmittevésnek lehet nevezni az indulatok szítását, a hangulatkeltést a migránsok ellen, Nemzeti Konzultációval, plakátkampánnyal.
Esetleg megköszöni a civileknek, hogy az erre hivatottak helyett enni, inni adnak, valamint adományokkal segítik a szerencsétleneket.
Vagy ha tesz, akkor jelentős időbeli késéssel.
Késve jelöl ki nem megfelelő nagyságú tranzitzónákat, nem gondoskodik a 200%-os kihasználtsággal működő átmeneti táborok zsúfoltságának megszüntetéséről, nem teszi lehetővé, hogy emberi körülmények alakulhassanak ki akár a táborokban, akár köztereinken, ha már éppen ott vannak.
Gondolok itt például a II. János Pál pápa terén történtekre (nem több mobil WC, hanem a meglevő és megteltek elszállítására, mint "intézkedés").
Szabotázs ez a javából.

hello írta...

Anonymand, akkor nyilván nem láttad valamelyik híradóban, hogy az egyik fideszes funkci p*csa kijelentette, hogy semmi szükség a civilekre, a magyar állam MINDENT megold a migránsok kitűnő ellátását illetően!

A rinocéroszok rimánkodhatnának a bőrápolója receptjéért! :-(

Wolk írta...

Annyi bizonyos, hogy a mi szegény, csóróinknak itt ahová születtek, ahová kötődéseik vannak itt kell nem reményt, hanem lehetőséget adni a jó életre.

Erre jó az alapjövedelem intézménye.

Ugyanez igaz azokra is akik az európai jobb élet reményében útra keltek. Nekik is ott ahonnan elindultak ott kell a jobb életet biztosítani.

"Az illegális bevándorlást a legemberibb módon úgy lehet megállítani, ha a bevándorlásban érintett országok “az Asszád-kormány fegyveres ellenzékének” támogatása helyett az ország újjáépítését folytató államnak adnak segítséget."

Ali Haidar

Névtelen írta...

Lassan csak a sejtlátogatás reménye maradt.