2015. november 28., szombat

HOL SZÉKEL AZ MSZP?

MSZP új logo 
Az MSZP hétvégi kongresszusán dönthetnek a küldöttek arról, hogy hol legyen a párt új székháza. A Tóbiás József által korábban „Horn-centerként” emlegetett új központnak a szocialisták VII. kerületi irodája adhat helyet - számol be a Magyar Idők.
A kormánypárti lap jóízűen azt is megjegyezte, hogy az említett lakás nem túl nagy, és nem is túl impozáns
írja a Népszava Online.
Hát mit mondjak, baloldali ember nem kap röhögőgörcsöt a hírre, inkább szomorúan nézegeti, hogyan csúszik egyre lejjebb a baloldal egykor vezető pártja, a székhelycserével szimbolikusan is kifejezve helyzetét.
Sajnálom nagyon.

Nem, mintha a székház lenne a lényeg, de ettől egy párt székháza még egy nagyon fontos tér, a pártélet tere.
Ha egy párt székháza kong az ürességtől, vagy csak az adott párt bürokratái érzik magukat jól benne, akkor azt a pártot megette a fene.
A pártszékház akkor tölti be funkcióját, ha reggeltől estig tele van élettel, ha itt kapnak teret a különböző tanácskozások, ha itt jöhetnek össze a párt aktivistái megbeszélni aktuális feladataikat, horribile dictu csak lotyogni vagy – baloldali pártról lévén szó – a méltán népszerű „orbánolás” nevű népi társasjátékot játszani.

Ezt a játékot úgy játsszák, hogy valaki kirak egy asztalra egy borítékot „Angela küldte” felirattal, majd mindenki hátat fordít az asztalnak, és lekapcsolják a villanyt.
Mikor ismét felgyulladnak a fények, akkor mindenki fapofával áll, de az asztalon nincs boríték és az óramutató járása szerint ki kell találni, hogy ki az orbán.
Aki kitalálja, az kivehet a borítékból egy bankjegyet, de legközelebb nem játszhat, viszont ha nem találja ki, akkor az orbán vehet ki a borítékból néhány eurót.
A végére nem marad csak egy ember, aki kinyithatja a borítékot, és ha van még benne pénz, megtarthatja – de addigra általában egy kanyi sincs benne, az orbánok ügyesek…

Ide lehetne behívni a fiatalokat, itt lehetne szervezni az akcióikat, merthogy a fiatalt a pofázásnál sokkal jobban érdekli a fizikai cselekvés.
Itt lehetne az idősebb generációknak teret adni a klubéletre, itt kellene szerkeszteni a párt lapját és innen kellene üzemeltetni a párt internetes felületeit, az akciókat, a tüntetéseket.
Itt ülésezhetnének a párt ideológiai műhelyei, a dalárda vagy az asszonykórus, itt mutathatnák be elsőként új számaikat a baloldali rapperek – szóval, életet kellene vinni egy székházba.
Persze ezt szervezni is kellene, mert magától senki nem fog odamenni, hemzsegni, főleg, ha a párt fizetett forradalmárai lenéző mosolygással rázzák le őket.
A baloldali párt akkor párt, ha mozgalom is egyben, a mozgalomhoz viszont mozgás kell, ez pedig nem azt jelenti, hogy Tóbiás átmegy a szomszéd irodába…

A jelenlegi csak egy újabb ügyetlen lépés a lefelé vezető úton.
Az ősbűnt ebben Gyurcsány követte el.
A pártnak jónéhány ingatlana maradt az elszámoltatás után, és volt székháza is, a Köztársaság téren.
Szimbolikus hely volt, itt gyilkolta halomra a csőcselék az akkor budapesti pártközpontként működő épület védőit a csőcselék.
Erre a bejáratnál márványtábla emlékeztetett, maga az épület pedig tökéletesen alkalmas volt funkciójára.
Emlékszem, mikor Medgyessy legyőzte Orbánt alig fértünk be az épületbe, előtte pedig tömeg várta az eredményt, lehetett érezni az összefogást, a kiállást a párt mellett.
Az épület sorsa viszont megpecsételődött, mikor Gyurcsány úgy találta, le kell számolni a kommunista szimbólummal, ezen a téren is szakítani kell a múlttal, és helyette egy steril irodaházba kell költöztetni a pártot, valahol a Belvárosban.


Ezzel a párt lelkét sebezte meg, mert azoknak az embereknek, akiket minden lélegzetvételük a Kádár-rendszerhez kötött azt üzente, hogy amit tettetek az egyrészt felesleges volt, másrészt káros, a múlt egy kidobnivaló ócskaság – veletek együtt.
Ahelyett, hogy a feléledő nácizmussal és Horthy újdonat imádói ellen harcolt volna, a múlt jobboldal által felfestett sztálini rémeivel harcolt, nem vállalva a múltból semmit sem, ami érték volt és bátran vállalhatott volna.
Persze, aztán valahogy fel kellett oldani az ellentmondást a márványtáblára vésett nevek és a nekik segítséget nyújtani elfelejtő kivégzett miniszterelnök között.
A megoldás a márványtábla eladása volt, és ment vele a fal meg a tető is.
Kár, hogy Gyurcsánynak nem jutott eszébe Parkinson törvénye a székházakról…
A Köztársaság téri pártszékház helyett kapott a párt egy irodaházat, melyhez senkit nem kötött semmi, steril és lélektelen volt, és a mai napig az, ebben a kísértetkastélyban még a kommunizmus kísértete sem bolyong.
Igaz, a menekültválságnál egy részét felkínálták a menekülteket segítő szervezeteknek, de ez is olyan felemásra sikeredett.
Látszott, hogy a Mátyás király és a bíró okos lánya című mese dramatizált változatát akarják előadni, azzal a kis változtatással, hogy a mese végén, mikor az okos lány elengedi a galambot, akkor ők egy libával teszik ugyanezt, és ha nem repül el a liba, hát legfeljebb ott marad nekik egy tál libacomb, sütve…

Aztán a párt székházának tulajdonjoga valahogy a volt pártpénztárnok érdekeltségeihez vándorolt, a párt maga viszont nyakig ül az tartozásokban.
A Jókai utcát mégsem adták el a potenciális vevőnek, szerintem várják a felszámolást, a megfelelő felszámolót és a megfelelő vevőt, akinek lehet, ez lesz a hálapénze hosszú évek kitartó és eredményes munkájáért.
Szánalmas.
Az MSZP VII. kerületi irodája egy szép, tágas lakás, itt lehet majd fogadni a Szocialista Internacionálé elnökét, de lehet, még Orbán Viktor is felkeresi, ha kell neki egy kis sikerélmény.
Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor hamarosan egy albérlet lesz a székház, melyben elfér majd a párt teljes vezetése és kongresszusa is.
Tulajdonképpen értem én, hogy az egyéni érdekek hogyan vezettek idáig, csak azt nem értem, hogy a Szocialista Párt tagjai hogyan tűrhették el ezt, hogyan viselik el a mai napig, hogy gyakorlatilag majmot csináltak belőlük.

Mi ebből a tanulság?
Abszolute semmi, legfeljebb Kósáné Kovács Magda közismert axiómájának parafrázisával lehet kísérletezni: nem elég tisztességes baloldalinak látszani, annak is kell lenni.

:O)))

15 megjegyzés:

Unknown írta...

AZ mszp-T azonnal felszámolni !!!! / NEM KELL FÉLNETEK !! jó lesz !!! /

valami új politikai alakulatot kell szervezni / kizárva belőlük az mszp /bármilyen / EDDIGI tisztségviselőit...

TELJESEN ÚJ ARCOK...ÚJ MENTALITÁS..ÚJ "BALOLDAL" !!!


ps: 1ébként tudja valaki HOVA LETT A PÁRT INGÓ és INGATLAN VAGYONA, hogy MA ilyen tetves szar fészekbe kényszerülnek AZOK AKIK MEG IS ÉRDEMLIK..:(((

hello írta...

Tudod, PuPu, mióta az MSZP máig fel nem fedett szereplői 2006-ban elárulták Gyurcsányt - miután makacsul hiszek a sors igazságszolgáltatásában, ami, még ha többnyire jelentős késéssel is, de tetten érhető -, megjósoltam az MSZP csúfos jövőjét. Oszt' most csak konstatálom, hogy lám, ez valóban működik.

Ennél momentán a posztodból jobban megragadott, amit egy székház mozgalmi funkciójáról nagyon pontosan és részletesen leírtál.
Merthogy azt juttatta eszembe, hogy amíg a Jókai utca 6. szakszervezeti székház volt, ott bizony folyamatosan nyüzsgő élet folyt, 56 utántól legalábbis 2001-ig, azaz tökéletesen teljesítette mindazokat az általad felsorolt követelményeket, mert olyan emberek dolgoztak benne, akiknek ez abszolút a szívügyük volt. Aztán egyrészt az a generáció kiöregedett, akik ezt nem csak elvégzendő munkának, de igazán a hivatásuknak tekintették, no meg a szakszervezetek 2008-as szerepvállalása a 300.- Ft-os népszavazáskor is jócskán aláásta a renoméjukat, és persze a gazdasági élet változásai is tettek róla, úgyhogy ma már az a nagy múltú szakszervezet is árnyéka egykori önmagának.

Szó se róla, elismerem, a társadalmi légkör sem kedvez a mozgalmi munkának. Az emberek egymás közti viszonya is jelentős átalakuláson ment át. Azaz, aki manapság akarna közel olyan teljesítményt és eredményeket produkálni, mint a pár évtizeddel korábbi elődei, kemény falakba, szívós ellenállásba ütközik.

Érdemes lenne mind az MSZP-nek, mind a szakszervezeteknek tanulmányozniuk a munkásmozgalom történetét, mert találnának benne olyan hagymányokat, amelyekhez nem lenne szégyen visszanyúlni. De ehhez megint nem hivatalnokok, hanem szívvel-lélekkel mozgalmárok kelle(né)nek!

Névtelen írta...

béla sperla jó úton jár! nem gyanús kicsit se, hogy a zemeszpé meg a fityisz mindig egy követ fújank? elég! szvsz a haju kicsinálása is közös művük. (kár, hogy vadai belekotyogott) orbánnak nincs már rá szüksége, harangozó tomi emberei hívták fel az index és 444 bértollnokait, h úgy tűnjön, az ellenzék (az "ellenzék", vagyis mszp) akciója lenne a hajdu elleni támadás. itt jó cikk: http://muon.hu/szajhosok-tere/2968-kinek-all-utjaban-hajdu-janos

Commune írta...

nekem meggyőződésem, hogy az mszp akkor került a lejtőre, amikor az első miniszterelnökét megpuccsolta. aztán ezzel a hagyománnyal nem bírt szakítani 2009-ben sem. most nem azért, de a fidesz az utolsó kókler pártcsinovnyikot sem ejti így. vagy mi volt atavaly falussal? kilökték a reflektorfényre, egy milliméter támogatás nélkül, és két perc alatt kifaroltak mögüle.
de ami nekem a legjobban fáj, hogy amikor a kádár-sírt kirabolták, akkor ilyen éjjel sunnyogva betemették. ha én vagyok hatalmon hetedhét országra szóló kádár-újratemetést rendeztem volna. ezek még ahhoz is gyávák voltak, nem csoda hogy utolérte őket a végzet...

hello írta...

Commune, az első miniszterelnökük Horn Gyula volt, őt nem puccsolták meg.
Hogy Medgyessyt hagyták bukni, azt jól tették, ez most, utólag bizonyosodik be, mert ahogy dörgölőznek a Fidesszel egymáshoz, meg az a nagyon kicsinyes, földszintes, el nem múló gyűlölete Gyurcsány ellen olyan szinten nullázza le, legalábbis a szememben, hogy az több, mint undorító.

A többiben igazad van.

Ahogy látom, egyikünk se ejt értük krokodilkönnyeket, és nem engedjük félárbocra a fekete zászlót miattuk. Csupán beteljesedik rajtuk a kiérdemelt sorsuk.

(Egy apró visszautalás a sok évvel ezelőtti múltra - a hajdani kapcsolatosok értik: remélem, Katiicabogár is felfogja már, hogy az ármánykodásai ellenében nekünk volt igazunk!!!)

kekec írta...

Pupu, ezzel is mélységesen egyetértek, és most kicsit off leszek. Figyelmedbe, illetve a Blogászat.hu-ra javaslom ezeket:
http://www.kerozingozos.hu/2015/09/30/sziriaesazoroszok/
http://www.kerozingozos.hu/2015/11/28/a-kebab-es-a-medve/
Mélysége, stílusa azt hiszem szimpatikus lesz. Még ha Szíriáról, és nem az mszp-ről szólnak.

Névtelen írta...

Puch László 2007-ben 1,2 milliárdért adta el a Köztársaság téri székházat. Ebből az összegből 800 milliót költöttek a Jókai utcára, amire még egymilliárd forintnyi svájcifrank-hitelt is felvettek. Az árfolyamváltozások miatt ez az összeg azóta sem sokat csökkent, hiába fizettek vissza sokat az eredeti kölcsönből. Ezenkívül három további hitele is van az MSZP-nek, tavalyi információk szerint ezek összesen 2 milliárd forintot tesznek ki.

http://index.hu/belfold/2015/03/23/az_mszp_eladja_a_szekhazat_de_nem_akarkinek/

Ebből úgy tűnik, nem a székház cserébe rokkantak bele. Francos hitel, milliárdos adósság, jó lenne tudni, hogy mijjafaszra ment el az a rengeteg dudva.

talalom írta...

Gyerekeim! Három országos választást (10-14-EU, két ök-it) kellett finanszírozni + nagyjából felére csökkent az állami támogatás, az egyéni pénzek meg már ötödik éve elapadtak. Sperlűval nem értek egyet: egy párt, de bármilyen csoport, egyesület, kézimunkaszakkör csak akkor marad életben, ha a tagjainak fontos. Márpedig jószerivel 15 éve mást se hallok, minthogy nem baloldali, meg ilyen szar, olyan szar. Nem az ÚM-ben, meg a Nemzetben, meg MI-ben, hanem mindenütt. Akkor miért nem csinált már valaki - Gyurcsányon kívül, akinek a csapata jórészt szintén az MSZP-t fogyasztotta - egy igazi, tökös, fiatalos "baloldali" pártot??? Alapító tag voltam, tíz évig dolgoztam (munka mellett, kizárólag ingyen, mert erre érzékenyen ügyeltem), de a végére már amolyan szánandó mindig dumál lettem. Aki fiatal jött, gyorsan a Köztársaság tér felé kezdett orientálódni, az akciók olyan nyolcvanas évekbeli fíling lengte körül - és pont az a pár fiatal volt, aki mindig megmagyarázta, hogy "a mi tagságunk nem vevő" olyan egyszerű dolgokra, minthogy egy taggyűlést ne elnökségi asztallal, mereven tartsanak, hanem kicsit dumálósabban. Meguntam. Meg már nem is tudnék órákig álldogálni a tüntetéseken, pedig 14-ig mindegyiken ott voltam. Rám ne mondják, hogy mi a szart ugrál ez a nyugger. Hát, tessék, meg lehet mutatni!

nemóvatos írta...

Névtelennek Hajdú ügyben!
Nem elég hozzáértőnek látszani, annak is kell lenni!
Ezt igaznak látom a hsz.-re, az utalt muon cikk szerzőjére és a TEK vezetőjére nézve is.
Legkevésbé pedig Vadaira.

Az MSZP új székházát javaslom valahol a Pató Pál utcában keresni, ha már úgyis belesétáltak.

PuPu írta...

Kedves kekec, bármennyire is vonzó lenne a dolog a blogászaton nem tudunk visszafelé dolgozni, nincs rá energiánk, mert mindennap becsurog harminc-negfyven blog új posztokkal.
És itten nincs főállású szerkesztőség, ki mikor ér rá, akkor dolgozik...
De azért majd megkeresem a módját, hogyen lehetne valahogy mégis megoldani a dolgot, kis türelmet, az újstzülöttel sok a gond!...
Köszi!

:O)))

Pityi Palkó írta...

Bárki bármit mond, az emeszpé, színtiszta magyar párt. Olyan mint a többi! Vagy olyan mint az elnök/frakció vezetője.
Tóbiás úr EGY! év alatt szerzett felsőfokú "áruforgalmi" végzettséget...
Meg be volt jelentve egy Pest megyei ingatlanba, de úgy számolta el parlamenti képviselői utazásait, mintha Szabolcsban, Nyíregyházán lakott volna...

Tessék szíves lenni megmondani, azok a képviselők, akik végig ülték főiskolákon/egyetemeken a 4-6 éveket, majd diplomát szereztek, miért nem kényszerítették lemondásra az elnök/frakció vezetőt, aki ugyanúgy hazudik diplomát magának, mint Pali bá' a doktorátusát? (Netán a többiek diplomája is "ingadozik" netán?)
Tessék megmondani, aki korrektül számolta el az utazásait, az miért nem emelte fel a szavát, hogy "Józsikám te évekig hamis bevallás alapján vettél fel milliókat, te az én renomémat ne rontsad, neked itt semmi keresni valód nincs, - takarodj!"
Nem mondott ilyent senki neki. Netán a többi is hasonló módon jutott egy kis mellékeshez?)

Ahogy senki nem verte az asztalt, akkor sem, amikor megalakították a semmire sem jó BKK-t, vagy a (még leírni is szörnyű!) Katasztrófavédelmet!
Vagy a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetét!
Az egy fillér hasznot sem hozó intézeteket, cégeket valószínűleg reggelig lehetne sorolni...

Ilyenek vagyunk mi, baloldaliak. Lusták, konfliktus kerülők. Csak annyi a különbség köztünk és a kormánypártiak között, hogy minket rokoni, baráti, ismeretség nem köt a kis szeméthez.

Ha mondjuk feladtam volna az elveimet, lehettem volna MINDEN!
Lehettem volna a Fekete Péter (nem a "te kis ügyefogyott, ki a szerencse malac fülét sose fogod...") hanem tényleg, aki az EMMI miniszteri biztosa havi 850 ezerért és a Fővárosi Nagycirkuszért (!!!) felelős...
Egyik hónapban elgurultam volna és megnéztem volna, hogy áll e még, másik hónapban, hogy nem lopták é el... Szóval "megdolgoztam volna keményen" a pénzemért.

Szóval ezért és hasonlókért tart itt ma Magyarország, ahol tart...:(((

sphagin írta...

"Tóbiás József beszédében ismertette a párt jelenlegi helyzetét. "Magyarország ma válságban van, mert megbetegítették. A Fidesz zsákutcába vezetett mindannyiunkat. Tudjuk, hogy 2010 előtt sem volt kolbászból a kerítés, de a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatók tekintetében a gazdasági válságig az ország a mostanival ellentétben jó pályán volt. Rendszerszintű fizetésemelés volt a közszférában. Emelkedett a magyar gazdaság termelékenysége. Nőtt a magyar munka és munkaerő értéke. Igazságos volt az adórendszer. Független volt az igazságszolgáltatás. Csökkent a szegénység által veszélyeztettek aránya a társadalomba. Felújítottunk iskolákat, kórházakat, az állam igyekezett európai színvonalon szolgáltatni. Egyáltalán: az jellemezte a 2010 előtti kormányokat - amelyben konszenzus volt mind között - hogy a példa, a cél, Európa, nem Oroszország és nem a vadkelet" -
fogalmazott beszédében a pártelnök."

Tessék mondani, ez lenne az MSZP helyzete ?
Ezt a kapcsolatról másoltam !

Valahogy nem tudok csodálkozni az MSZP mélyrepülésén.

hello írta...

Még létezik a Kapcsolat?

Nahát!

Azt, gondolom, nem tette hozzá, hogy a fenti vívmányok idején, azaz a világgazdasági válság beköszönte előtt ki volt a miniszterelnök...

sphagin írta...

A gondom az, hogy a párt helyzetét értékelve, neki kezd kormányokat értékelni.

Azt se tudják mit és miről szeretnének beszélni.

Ha már a párt helyzetértékelése se megy, akkor cselekvés még úgy se fog menni.

Menthetetlenek.

Névtelen írta...

agymosott egy banda vagytok ti mind! :)))))))