2017. február 13., hétfő

A VEZETŐ ÉRTELMISÉGI

A két Laci elrendezte a választások problémáját.
Mármint Botka Laci meg a Lengyel Laci, a vár fokán meg feltűnt, mint Hamlet atyjának szelleme Puch Laci, talpig lepedőben, de róla később kiderült, hogy csak egy báb, melyet a paraván mögül a negyedik Laci mozgat, ő korántsem sovány, bár a zsírját nem saját magánál tárolja, mert Szilárd meggyőződése, hogy egy politikus nem adhat maga ellen túl nagy támadási felületet.

Lám, elég hozzá négy Laci, és további négy évre el van kapálva a baloldal politikai feltámasztásának projektje, szórhatunk is gyászos képpel földet a koporsóra.


Közben a második Laci - igazsága teljes tudatában - méltatja eredményes tevékenységüket, meglehetősen egyedi taktikát követve: először tagadja, hogy ő részt vett volna egy DK és Gyurcsány kiszorítása érdekében gründolt kis összeesküvésben, majd elmondja:
"Kit érdekel ő és az egész DK-ja? Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen, hogy az ország sorsa helyett kizárólag a saját sorsával törődik?
A DK szavazói eldönthetik, hogy ragaszkodnak-e ahhoz a Gyurcsány Ferenchez, aki azon túlmenően, hogy vádaskodott össze-vissza, nem mondott egyetlen érdemi jelöltet, egyetlen érdemi programpontot Orbán Viktor rendszerével szemben.
Ha valaki csődbe vitt egy országot, az lehetőleg ne kívánjon vezető értelmiségiekkel találkozni.
Mert én bizony nem kívánok."
Ebből kiderül, hogy mit dönthetnek el a DK szavazói, mire ad engedélyt Lengyel László, meg az is, hogy ő vezető értelmiséginek tartja magát, ami abból derül ki, hogy hazudni már remekül tud, mint a "csődbe vitt ország" szófordulatból is kiderül.


Önértékelési zavarai vannak Lengyel Lászlónak, merthogy olyan értelmiség ma nemigen létezik Magyarországon, melynek ő vezetői közé tartozna, ellenben az "értelmiség szégyene" megtisztelő címre akár már holnap is igénybejelentést tehetne.
Itt lenne az ideje levonni a tanulságokat neki is az elmúlt tizenöt-húsz év történéseiből, és csak azért nem mondom, hogy egész pályafutásából, mert nem akarok igazságtalan lenni hozzá.

Bár egyetlen prognózisa se jött be idáig, de eleinte még elképzelhető, hogy jó szándékkal nyilatkozgatott, ha túl nagy találati pontossággal nem is.
Lengyel László kiment a divatból, gyönyörű mellénykéivel együtt, ma már inkább kártékony a demokratikus oldalra nézve, mint hasznos.
És, hogy Botka éppen tőle kér tanácsot, az eleve magában hordozza a bukást.
Akciójuk után a demokratikus oldal esélye - hacsak nem korrigálnak ezerrel - éppen annyi, mint Szálasinak volt Kőszegen, a Kálvária utcában - praktikusan semmi.
Ezek politikával foglalkoznak?
Hiszen egy liba hozzájuk képest atomfizikus és szívsebész egyszerre, és még a liba lehet sértődött egyáltalán az összehasonlítás miatt...
Nem is tudom, hogy felméri-e a két nagystílű politikai tényező, hogy mekkora kárt okoztak, anélkül, hogy a demokrácia ügyét akárcsak jottányit is előrevitték volna - nem hiszem.



Ma házi őrizetbe helyezték a nem jogerősen 13 évre ítélt terroristát, Budaházy Györgyöt, aki ugyan nem Laci, de éppen olyan kártékony.
Ő a mi terroristánk, ő terrorszervezetet működtethet, szabadon robbantgathat az országban, miközben szeretett Vezérünk Szíriában még meg sem született potenciális terroristákkal riogatva építi az égigérő kerítést - hát nem egy hülye ország ez?
Szerintem elég lenne rövidebb és alacsonyabb kerítés is, elég lenne mögé zárni ezt a sok pénzéhes, kártékony dögöt, aztán élhetnénk boldogan, mint Alizka Meseországban...


Érdekes ország vagyunk, nem igaz?


:O)))



22 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Majdcsak kikényszerítenek a népből ezek a balfékek, egy hatékony választási algoritmussal és szakértői kormány-javaslattal bíró, választási pártot ami --mint egyetlen esélyes-- xarrá veri mind a rablóbandát mind a politikai dögevőket.
Aztán pár év múlva (max egy ciklus után) aki még politikai életjeleket mutat, sorompóba szállhat a most hangoztatott ajánlata megvalósítási lehetőségéért, miközben egyeskéék a közügyektől eltiltva figyelhetik, hogy lehet az ország üdvére is politizálni.

Névtelen írta...

Lengyel László nem egy zseniális figura, politikai súlya pedig a lepke fingjával vetekszik. DE lehet-e a DK amúgy is vékony értelmiségi holdudvarát úgy hizlalni, hogy mindenkibe teli rüszttel belerúgunk, aki nem ért velünk egyet. Kiállt valaki is Gyurcsány mellett ebben a hirigben? És erre nem válasz, hogy Lengyel mellett sem, mert ő ebben a műsorban a lepke fingja. Fogja még kritika érni Gyurcsányt és pártját a választásokig, érdemes lenne megfontolni a reakciókat, mert a kardigánosoknak nincs vesztenivalójuk, nekik viszont annál több.

Kapat írta...

Kedves "nemóvatos"!
Irigylem az optimizmusodat, a csodavárás állapota és hite igen kellemes dolog lehet. Sajnos egy valóságlátás megteremtése az emberek fejében eddig sem volt eredményes vállalkozás. Olyan "balfékek" pedig még csak nem is sejlenek a láthatáron, akik ezt a megvilágosodást elősegíthetnék. Sem tehetségük, sem eszközük nincs hozzá. Orbán és bandája sokkal jobban felfegyverkezett a hatásvadászat, a népbutítás terén.
Sajnos nem annyira buták, mint amennyire aljasak.
Most itt felsorolhatnék egy sor példát, de hiszen nap mint nap mindannyian ebben élünk.

Promenad írta...

Hogy Budaházy,13 évvel a feje fölött házi örizetbe került ?
Na ez a jogállam igazi csődje !
/Amikor a bíró a saját árnyékától is fél /

NewTiborc írta...

Kedves nemóvatos!
Nem kell itt a Gyurcsányra kenni semmit, mert már gusztustalan, amit művelnek.
A Gyurcsány néha napján megjelent a médiában és vagy jól szólt, vagy nem, e két lehetőség volt.
De nézzük ezt az okos meghatározó véleményformáló "értelmiségnek" titulált bandát. Ők szinte naponta ott lifegtek a médiában és osztották az észt, valamint folyamatosan igyekeztek -zömében megalapozatlan állításokkal - amortizálni az egyetlen baloldali karakteres ipsét. Ezen kívül melyiktől hallottál a kritikán kívül egy értelmes javaslatot? Óriási a felelősségük abban, hogy itt tart a demokratikus oldal és miért vannak a szavazók letargiában. Mást sem hallottak tőlük tíz évig, mint, ez hülye, ez még hülyébb, ez lopott, ez meg még többet lopott. Hogy igazak-e ezen állítások, avval senki sem foglalkozik. Tegnap este a csattban a Kerényi meg is mondta a Hont Szuperokos Andráskának: Tudod miért tartatok itt? Mert ti saját magatok marjátok szét az oldalt, ti teszitek tönkre a szereplőket, Ti nem tudtok összeférni és képtelenek vagytok összefogni a cél érdekében. Puff!! Andráska válasza: Ja kérem ez a demokrácia!! Ez a tisztelt értelmiségünk.
Úgy mellesleg a baloldali önjelölt észhintők közül mondj egyet aki már szellentett valami okosat.
Ne gyere Kéri papával, Ő is örök okos, aki 2010-ben nyilatkozta, hogy a viki kell az országnak, majd most Ő rendbe teszi. Nem látott az még a saját orráig sem, de még nem hallottam Tőle, hogy kinyögte volna: Bocsi fiuk, tévedtem.
Vagy soroljam őket? Lengyel, Horn, Hont, Havas, Ceglédy, Hiller, Schiffer, Tóbiás, Mesterházy, Kiszelly, TGM, és a kedvencem Szili Katinka műúszó.

1970 írta...

Kedves NewTiborc!

"Illusztris" névsor, az biztos! Hont András egyébként soha életében nem volt baloldali, sőt ő valamikor kemény fideszes volt. Utálatos, összeférhetetlen alak, de gyakorlatilag az összes fideszes ilyen gyökerekkel bír.
A névsorból talán egyetlen kivétel van mostanság: TGM, bár ő már minden volt csak akasztott ember nem:)
Számomra egyébként Horn Gábor (nehogy a néhai miniszterelnökkel keverjük a nevét!) a legalja: okoskodó, észosztó senki.

1970 írta...

Még egy dolog NewTiborcnak

Azért Kerényi Imre sem semmi. Még a mai alja szintet sem éri el: ő az igazi köpönyegforgató patkányok közé tartozik.

góbé írta...


A "mi demo " pártjaink sajnálatosan, de lassan, szinte visszafordithatatlanul, totálisan leamortizálódtak.
G.orbánék felismerve, hogy a 2014.-es választásokra kreált kamupártjaikat még egyszer elsütni nem tudják, jobb ügyhöz méltó buzgalommal jóval eszesebben, kreativabban kavarnak: Nyugdijasok pártja...! Program, jövőkép semmi, de néhány százezer egyszerübben gondolkodó honfitársunkat ezzel simán beviszik az erdőbe.
Ez a se hús-se hal Momentum nevü képződmény is mióta felbukkant, a látszatát is kerüli hogy a kotonszökevény nerrendszere vonatkozásában korrekten állást foglaljon. Ha párttá alakulnak, ők meg a mai 20-30 éves korosztály jó részét viszik el. Nagyon nem ugy néz ki, hogy bármiféle választási pártszövetségbe belépne bármelyikük.

Ugyhogy a Nemóvatos által megfogalmazott, általam is egyetlen realitásként itélt forgatókönyv egy nagy-nagy választási pártról, - ami ugy látszik még a "mi" (???) pártjainknak sem, sőt, néhányunkon kivül láthatóan senkinek sem érdeke, nagyon kudarcosnak tünik.
Sajnos érik az újabb fidesz kétharmad...

Névtelen írta...

Túl nagy a mellény tesók.
Így lesz a dékás rohamnyuggerből a blogger által néhány cifferrel visszább megénekelt fütyülő, ti emeszpés rendezvényeken fogtok sivítani, hogy 'összefogást' (volt rá példa) de már senki nem veszi komolyan. Lehet gyűlölködni a 'vezető értelmiségiek' ellen, de hogy fogtok majd örömködni, amikor az egyetlen, a hamut is mamunak mondó értelmiségi, Vitányi Iván megírja az aktuális fletófényező eposzát. Olyankor tiétek a világ, még a farhátnak is mennyei az íze.

mavtelep írta...

góbé
Ha az LMP és az Együtt kategórikusan kijelenti, hogy nem fognak össze a baloldallal. akkor Szted kit is kell gyalázni ?!
Schiffer tegnap mit is csinált ? 2006-t emlegette,lassan már akasztófára javasolja az akkor rendőröket, persze a nyilas ifjoncokról szót sem ejt.
Szervusztok, jó napot !

Anikó írta...

Érdekes ország helyett siralmasat mondanék inkább.
Lengyel László hatalmas csalódás, én ettől sokkal komolyabb elemzőnek gondoltam, tévedtem.
Botka szerintem alkalmatlan országvezetésre, ott Szegeden valamit nagyon jól csinál, ez tény, de az nem jelenti egyben, hogy miniszterelnöknek is jó lesz.
Valahogy nem látom, nem érzékelem a karizmát nála.
Szerintem.

1970 írta...

Milyen "szép", amikor valaki az előző éjszakai drogos kábulatából felkelve, délután három óra körül véletlenül erre téved és ideböfög valami kapitális és értelmetlen sületlenséget.
Tiszta habonyi "magasság":)))

góbé írta...

Üdv Mavtelep !

Gyalázkodtam volna ? Szerintem nem. Ha már gyalázatról szóltál inkább illeti a kifejezés, a Lengyel által összehozott szeanszot s az azt követő Niedermüller-kóstolgatást.

Az LMP köztudottan fidesz-szatelit. Már évekkel ezelőtt kongresztusi határozatot hoztak a senkivelösszenem-fogásról. Az Együtt tulajdonképpen egy Szigetvári nevü politikai szélkakas- életmüvész, és futott még a füttyös Juhász aki eredményesen amortizálja rogántónit, a lézerjankó nagy örömére.

Mi dolgunk ezekkel ? Viszont az utóbbi hetek eseményei, történései nyomán teljesen esélytelen, s ha mégis alakul valami, hiteltelen lesz bármiféle választási párt/összefogás, amely talán lehetőséget nyitott volna g.orbán rendszerének eltakaritására. Ugyhogy szerintem egy-két milliomod magammal, qurva mérges vagyok rájuk ! A helyzet reménytelenebb mint 2013.-ban volt.

mavtelep írta...

góbé
Nem, nem gyalázkodtál,- viszont a médiából és az értelmiség örökös gumicsont rágásából ez árad, és ez borítja be a közbeszédet.
Ha jól belegondolok : az LMP, Együtt stb.stb. az MSZP-t és a DK- takarja kipattintani a parlamentből, az a pár garas is jól jön a sifonérba...)))

obsitos írta...

Kedves PuPu !
Gratulálok. Jó az írás, (kevés kivétellel) nagyon jók a kommentek. Kösz mindenkinek. Sajnos ez a helyzet.

NewTiborc írta...

Ma már egy platformra került az LMP, Együtt, Párbeszéd és a Momentum. Nem érdekes? Ezek mind szatellitek. A viki nagyban űzi a játékot, sajnos nem veszik észre , vagy nem akarják észre venni egyesek.
Nem vicces? Szerintük a DK kb. 5%-a nem hiányzik, viszont ők az 1-2 %-al leváltják a kormányt. Margit, normális?

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
Rövid válasz a feltett kérdésre: nem érdekes, hanem hülye ország vagyunk.

hello írta...

Ezt: "hát nem egy hülye ország ez?" ugye költői kérdésnek szántad?

De meg reménytelen is, mert ezek tematizálhatják azt az oldalt, aminek a feladata ennek a rezsimnek a leváltása lenne, csakhogy ebből paszuly se lesz. :-((

Kovács János írta...

Szabó "Tuareget" vezetőnek!..
Ugye,te az "embere" vagy?
:)

PuPu írta...

Kovács Jánosnak:
Természetesen.
Hétfő-szerda-péntek Gyurcsányé, kedd -csütörtök Tuaregé, szombaton Zoltai Andreáé, vasárnap meg zárva tartok.
:O)))

nemóvatos írta...

Örömmel olvastam, hogy a "balfékek" nevei szép sorban megjelentek a kommentekben.
Egyénileg is meg pártként is akik orbánelzavarást hazudnak folyamatosan, egyre hiteltelenebben.
Hogy a "népet" ki(k) fogja(ák) megszemélyesíteni nem tudom csak szeretném, hogy legyen(ek) ilyen(ek) a rendszeren kívülről mert különben..........
Brrrr, belegondolni is rossz.

nemóvatos írta...

És ami a legelső látomásomból kimaradt:
Óhatatlanul szükség lesz egyetlen egy emberrel vádalkut kötni és szabad elvonulást biztosítani neki.
Megérné.