2017. május 6., szombat

ANYÁK NAPJA

Tulajdonképpen igazságtalan ez az egész, hiszen ha igazságosak szeretnénk lenni, akkor az év minden napját nekik szentelhetnénk.
Nekik, akik páratlan lehetőséget adtak nekünk, olyan lehetőséget, melyet senki mástól meg nem kaphattunk volna: az élet lehetőségét.

Ha mást nem is tettek volna, már ezzel is kiérdemelnék a hálát, hiszen békeidőben élni szép, élni jó, már persze, ha valaki el tudja fogadni, hogy az élet magában hordozza a szenvedést és a halált is.
Mégis, még ezzel együtt is, kevés ember van, aki nyűgnek találná az életet, inkább megpróbálja megtalálni annak kisebb-nagyobb szépségeit, örömeit.
Szerencsés korban élünk, nem kell menekültként keresni helyünket a világban, legfeljebb migránsok vagyunk, akik - egyelőre még - csak saját döntés eredményeként, gazdasági okokból kénytelenek elhagyni hazájukat, joggal lehetünk hát hálásak anyáinknak.


Anyának lenni nem egyszerű dolog, és most tekintsünk el a szülési fájdalmaktól, pedig, ha a vetés is olyan fájdalmakkal járna, mint az aratás, már régen kihalt volna az emberiség.
Az anya feladata pedig csak ekkor kezdődik.
A számtalan átvirrasztott éjszaka, a gyermekbetegségek miatti aggodalmak, a kisebb-nagyobb balesetek során átélt ijedtség, a gyerekkel kapcsolatos feladatok olyanná teszik az anya életét, mint a pilótákét - a megterhelés miatt minden év kettőnek számít.

De ők bírják, és ha saját magukra nem is jut mindig elegendő erő és energia, a gyereknek mindig megvan minden, amire aktuálisan szüksége van.
Természetesen vannak azért kivételek is, az önző anyák anyasorba cseperedett önző gyermekei, akik saját életük korlátozásaként élik meg az anyaságot, hatalmas akadálynak önmegvalósításuk versenypályáján.
Soha nem értettem meg őket igazán, hiszen gyereket szülni nem kötelező, de ha már megszülte valaki utódját, hát felelősséggel is tartozik érte - természetesen a másik szülővel együtt.
Ők a kivételek, a deviánsok, akik szembe mennek nem csak az emberséggel, de a természet törvényeivel is.

A mai világban lehet jó és rossz példákat egyaránt találni, vannak szép családok, és vannak elvált szülők is, akiknek gyermeke egészséges légkörben cseperedhet, mert az anyák nem akarják bajaikat, gondjaikat gyermekeikben tovább éltetni.
De vannak anyák, akik a gyermeküket a volt társ zsarolásának eszközeként használják, nem törődve azzal, hogy milyen szenvedéseket és  torzulásokat okoznak a gyermek lelkében.
Ők vannak kevesebben.

Az anya felelőssége rendkívül nagy, hiszen általában nagyrészt ő neveli-gondozza gyermekét annak úgy hatéves koráig, márpedig hatéves korára nagyjából kész az ember, innen már csak finomítani, csiszolni, fényezni lehet, de minden alapvető tulajdonsága kialakult már.
Ezekben az években leginkább az anyjához kötődik, ő kis élete naprendszerének központi csillaga, az igazodási pont, a megfellebbezhetetlen tekintély.
Mint kisliba a Libamama után, úgy megy a kisgyerek is anyukája után, korlátlan, feltétlen bizalommal.
Nyomasztó, de gyönyörű felelősség
Az anyák túlnyomó többsége eleget tud ennek a gigászi feladatnak tenni, tisztelet és megbecsülés érte mindannyiuknak.


Ezzel persze nincs vége az anyaságnak, nem olyan ez, mint amikor egy félkész munkadarabot átadunk a futószalag következő fázisának.
A gyermek ugyan szépen lassan leválik szülőjéről, de a szülő soha nem szűnik meg aggódva szeretni gyermekét, még, ha az már vén nyugdíjas is.
Ha olyan szerencsés valaki, hogy öregen is fel tudja köszönteni az édesanyját, hát számítson rá, hogy nevelés vagy aggodalmak áldozata lesz, hiszen számára életkorunktól függetlenül gyerekek maradunk, akit vigyázni, óvni kell.
Ez néha nagyon vicces, de megható is egyben, boldog az, akinek része lehet benne.

Kedves Édesanyák, Anyuk, Anyukák, Mamák és Nagymamák, köszönjük nektek, hogy voltatok és vagytok, ha valamit is elértünk az életben, ami nektek és nekünk értékes és szép, azt javarészt nektek köszönhetjük.
Köszönjük, hogy szerettek minket és tudnotok kell, hogy mi is szeretünk titeket.
Akkor is, ha az élet úgy hozza, hogy fáradtabbak, neadjisten ingerlékenyebbek vagyunk, ha bokros teendőink között kevesebb idő jut rátok - az ember esendő, de hát ki tudná ezt jobban, mint ti...
Anyák Napján éltetekben-holtatokban tietek a gondolataink, az örömünk, a szép emlékeink, a szeretetünk.

Ha velünk vagytok, hát éljetek velünk még sokáig erőben, egészségben, és szeressetek minket, ez éppen elég nekünk.
Ha már csak az emléketek él, akkor tudnotok kell, ott a felhő szélén lógázva végre a lábatokat, hogy gyermekeitek nem feledtek el, a szívükben örökké éltek.
És mindannyitoknak tudnotok kell, hogy amit tőletek kaptunk, azt továbbadjuk.

Reméljük, a mi gyerekeink is hálásak lehetnek érte egyszer...







:O)))

7 megjegyzés:

Kapat írta...

PuPukám, ez gyönyörű! Szívből köszönöm!!

vándor írta...

! <3

Az ÚT...
Versciklus – ÉDESANYÁMHOZ
2002. augusztus

AZ ÚT OLYAN HOSSZÚ …!

Mind hosszabb az út már, amely
Tehozzád, Anyukám, elvezet –
Lábam bármennyire fájjon, láthatni percre is,
Időről időre mégis elmegyek
Beszélgetni kicsit, hinni, hogy jól vagy,
Minden a régiben s rendben van,
Remélni, míg távol leszek, baj nem ér,
Féltenem nem kell:
ok nélkül vagyok csak nyugtalan…

Rég elmúltam ötven, de legyek bár mégennyi,
Elszakadni képes sosem leszek Tőled –
Élhetek jól, rosszul s bárhol a világban,
Mindenkor szorosan tartanak az ősi kötelékek!
Hiányzol.
Napjaim, éveim amint múlnak, mind üresebbek lesznek,
Mi perceim kitölti még, az
Elveszített múltam: a boldogabb emlékek,
melyek Hozzád fűznek.

Az út mégis oly hosszú Hozzád,
S hogy Nálad vagyok megint, mily ritka alkalom,
A késztetés örök csak: indulnék haza! – tudva, hogy otthonod
Nekem már sok éve nem lehet otthonom…
Életedből kiszakadtam.
Mint mikor világra hoztál, most is úgy sírok és rettegek,
Csak ma már nem látod könnyeim, néma a sikoly,
És többé nem tudattalan a rettenet.

Az idő mert rohan, a muszáj párpercnyi örömem is
Azonnal kikezdi – s újra kitaszít,
A kevéske jóérzésért okozva mindig új traumát,
Egyre szorítóbb fájdalmat, gyötrelmesebb kínt,
Mert röpke a pillanat, míg mesélsz, láthatlak, hangodat hallhatom,
Főztöddel kínálsz, s míg eszem, közelséged belélegzem,
ellazít békesség, nyugalom.
Oly gyorsan fogy a vigasz, míg érezem:
A nagyvilágban van, kinek fontos vagyok most is,
kihez még tartozom…!

Csak az út nagyon hosszú már, Anyukám, amely Tehozzád elvezet,
Számíts rám mégis:
szorongathat idő és lábam bárhogy fájjon, én akkor is
megérkezek!

UI - vándor - 2002. augusztus 12.

talalom írta...

Én meg köszönöm az apáknak és gyermekeknek, hogy lehetővé tették azt az izgalmas és gyönyörű kalandot, amit egy palánta felnevelése jelent.
Köszönöm, hogy az évnek ezen a napján megbocsátjátok, hogy morgok, ha nem törlitek le a lábatokat, és nem találjátok az orrotok előtt lévő sótartót, nyakkendőt, bármit. Ha csapkodok, mert úgy kell összevadászni a szennyes ruhát ágy alól, innen-onnan,és felemelem a hangomat a szingli (páratlan) zoknik miatt.
(Tényleg, miért olyan rohadt nehéz eltalálni a szennyestartóig?)

Promenad / írta...

Talalomnak !
Igen,valóban szükség van mindkét szülőre.
De azért ez a nap egyedül az Anyáké.

pleinair írta...

Pilinszky János:

Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.

Promenad írta...

Pleinairnak !
GYÖNYÖRŰ !

1970 írta...

Kedves Pupu!

Szép és mélyen érző gondolatsor.

talalom

Nálunk ez pont fordítva van, de az év más napján sem morgok, ha szanaszét hagyja a nadrágját, nő létére:)