2018. április 3., kedd

A MI VIZIGÓTUNK

Még néhányat alszunk, aztán mehetünk az urnákhoz, ami tulajdonképpen már maga az optimista változat, hiszen mehetnénk kötvetlenül akár az urnákba is.
Mindenesetre a hatalom be van sz@rva, méghozzá annyira, hogy már az egész országot belengi a bűze.
Lassan már olyan a helyzet, mint a westernekben a pókerjátszma, melyben az egyik fél - elfogyván a zsetonja - lecsatolja és bedobja az óráját meg a gyűrűjét, és aggódva várja a lapot.

Itt is aggódva várja Orbán és bandája az utolsó lapot, miközben az asztal alatt mindkét csizmaszárában, az inge ujjában és a kalapja alatt is néhány csupa ászból összeállított pakli lapul, nemmellesleg egyedül neki van coltja a társaságból.
Mégis retteg, pedig már migránsozott, cigányozott, fenyegetőzött és pénzt hajigált bávatag tekintetű rohamnyuggerei közé - lassan elfogynak az eszközei, persze a nyílt erőszak kivételével.
Ne reménykedjen senki, miként Hari Sheldon mondá az Alapítvány-trilógiában, az erőszak a gyengék végső menedéke, és ez a fázis se fog kimaradni egy vesztes választás után.
Érezhető a Fidesz ellenes, kormány és rendszerváltó hangulat, és ha ez mégsem következik be, akkor - immáron többedszer - nem a Fidesz fog nyerni, hanem mi fogunk veszíteni.



Beérett a hatalom vetése, a külöféle pártokban és pártnak nevezett felforgató csoportocskákban a Fidesz ügynökei elérték, hogy ha két ellenzéki találkozik az utcán, akkor üdvözlés gyanánt leköpjék egymást.
Ma is folyik még az "egyeztetés" arról, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára, jóllehet a választásokig hátralevő idő pár nap mindössze, és ez már magában megkérdőjelezi a dolog értelmét.
Vannak a folyamatban olyanok, akikkel szóba se lenne szabad állni, ilyen például az LMP, mert egyértelműen a Fidesz teremtménye és szekértolója, vannak magukat politikusnak tartó, közepesen infantilis személyek, akiket valaha, valamilyen esemény - például a Milla tüntetések valamelyike - a felszínre dobott, és azóta nagy lelkesedéssel keverik a sz@rt az ellenzéki térfélen, és vannak a kamupártok, melyek talán csak tized-százalékokat csippentenek le a demokratikus tömbről, de annyian vannak, hogy ez akár el is döntheti az egyébként is központilag manipulált választást.
És hát persze itt vannak határontúli véreink, akik jobban tudják, hogy mi a jó nekünk, mint mi, akik kalandvágyból itt élünk...
Van még egy óriási tévedés: a demokrata politikusok képtelenek kiakadni a Kádár-éra párt-modelljéből, azt gondolják valamilyen rejtélyes oknál fogva, hogy az adott párt választói egyúttal párttagok, akiket köt a demokratikus centralizmus pártfegyelme.
Hiba ezt gondolni, mondhat ugyanis az adott párt bármit is, szavazóinak egy része ökölbe szorított kezét behajlított karja végén lengetve mosolyog a buzgalmon, mondván, arra szavazok akire akarok "ezekre" meg majd akkor, ha Orbán Viktort hibátlan árja származása okán felveszik a Waffen-SS-be, vagy amikor a szépségversenyen Szél Bernadett lenyomja Monica Beluccit.
Az MSZMP-re emlékeznek, de a Hazafias Népfrontra nem annyira.
Kár.



Az a baj, az inga általában kileng a szélső pontjáig, és ha az elmúlt harminc évet nézzük, akkor éppen ez várható - jobb esetben, de persze nem bánkódnék, ha tévednék.
Egyetlen reményem van, hogy Pocakkirályt az átlag magyar választó már annyira utálja, hogy elmegy leváltani.
Erre sincs sok esély, mert a választó fél, hogy láthatatlan tintával rá van írva a szavazólapra a neve, hogy nem kap közmunkát, hogy a munkahelyét veszélyezteti egy rossz állásfoglalás, hogy elveszik a lakását, földjét, - meg hát, természetesen, hogy jönnek a migránsok.
Nincs min csodálkozni, hiszen a múlt század harmincas éveiben is tömegpánikot okozott New Yorkban Orson Welles rádiójátéka, mely  a marslakók támadásáról szólt.
Az ember száz év alatt szinte semmit nem fejlődik, nem tanul semmiből, ugyanolyan marad, mint voltak ősei száz évvel ezelőtt.
Ami még súlyosabb, hogy a történelem időnként ismétli önmagát, és szerencsénk van, ha a tragédiát bohózat szintjén ismétli.

Gyűlölni persze nem túl nehéz, mindig lehet találni gyűlölnivalót, most éppen a migránsokat.
A mi kerítésünk persze maga a technikai csúcs, beleértve a vadászlest, melyre Orbán felmászott, és büszkén kiáltotta: lám, nincs itt migráncs, sehol e vidéken.
Persze feljegyzések tanúsítják, hogy a vizigótok királya Athanaric is a kerítésre esküdött, de aztán  a hunok megkerülték, embereit lenyilazták, így stratégiája csődöt mondott.
A mi vizigótunk is ezzel a kerítéses tervvel eteti népe agyilag fékezett habzású részét, akik képtelenek felismerni a veje és vazallusai által előállított szellemi mélysötétségben azt, hogy itt csak a libaól teljes kifosztásáról szól a történet, nemzetiszínű mázzal nyakonöntve.
Ha elképzelünk egy házat, mely mondjuk a vicc kedvéért legyen Európa, a hathektáros kert közepén felhúzott tíz méteres kerítéssel, akkor nagyjából modelleztük is a helyzetet.
Persze Orbán anno a vörösiszap-katasztrófa idején (az is megérne egy komolyabb vizsgálatot...) is kőgátat emelt az elöntött terület közepén, az se védett volna meg senkit, semmitől.

Aki nem találja ki, hogy a kő honnan származott, azok között kisorsolok egy kőbölcsőt...

Hát, most éppen itt tartunk, hét végére ha okosabbak nem is leszünk, de az talán kiderül, hogy maradt-e még a magyar népben életösztön.
Érdeklődéssel várom az eredményt...

:O)))

36 megjegyzés:

civilhuszár írta...

A vezér járja az ingatag szavazó kerületeket, viszont nem beszél másokkal, csak az összeterelt híveivel, és csak a lakájmédia tudósíthat. Mindenki mással a gorillái, és a "rohamnyuggerek" szállnak szembe. :-)

A mi Vikigótunk amikor beszélgetett az Echo csatornában a görénylovaggal, a duma végén azt mondotta, hogy Székesfehérváron tartják a kampányzáró rendezvényt.

Remélem stílszerűen érez rá a vesztére, és kap "öröklakást" a királyok temetkezési helyén, ha netán 08-n a bukás végzetes szélhűdéssel párosulna.

Muzsi Attila írta...

Érdekességképpen kérdem a fiamat, hogy az iskolába hallott valaki arról, hogy "stop soros"? Itt egy erdélyi, bányavidéki szórvány városról beszélünk, ahol a mai magyarok bukovinai eredetükre büszkék (a bányászkorszak migránsai, amikor úgy jöttek ide mint Eldorádoba), engem leszámítva, mert én csak jövevény vagyok és zsellér (g..i magyar). Mondja a fiam, hát hogyne, mindegyik osztálytársa refrénként stop sorosozik, de mondja fiam, hogy fogalmuk sincs mire stop sorosoznak, csak jól hangzik, menő.
Nem ettől vagyok kiakadva. Hanem attól vagyok kiakadva, hogy ezzel párhuzamosan, legtöbb szülő, tanár arra buzdítja a kölkeket, hogy legyen diplomájuk, mert ha kimennek majd (természetesen) külföldre, ott is kérik.
Én komolyan nem értem ezt a kettős hazafiságot, ne jöjjenek ide migránsok (nem is fog egy se jönni, nem hülye), de mi migráljunk el, mert itt szar az élet. Mindent megértek, de ezt nem.

kekec írta...

Pupu, ez megint remek! De bár ne lenne igazad.
Ez talán felderít:
http://magyarnarancs.hu/valasztas2018/messzire-gurult-g-fodor-gabor-gyogyszere-110324
A legszebb az egészben, hogy a vörösök ellen indulnak a vérnarancsosok, akik belül teljesen vörösök (tele vannak mszmps, kiszes törmelékkel és ügynökökkel)

nemóvatos írta...

"Érezhető a Fidesz ellenes, kormány és rendszerváltó hangulat, és ha ez mégsem következik be,...."

Nos a hangulat tettekké és főleg eredménnyé formálása érdekében néhányan érdemi munkát végeztek.
Márki-Zay Péter fémjelezte rendszerváltás-2018 civil mozgalom propagált egy listát a nyerésre esélyes ellenzéki egyéni jelöltekről, akik --egy az egy szembenállás esetén-- legyőzhetnék a fideszes jelöltet. Ezt a listát a V-18 csoport 53 helyen maga is vallja, a többi helyen még képlékenynek gondolja. A lista mögött több civil mozgalom is egyetértőleg felsorakozott.
A lista szerint:
55 Jobbik
27 MSZP-P
13 DK
7 LMP
2 Együtt
2 független
versenyző mutatkozik befuttathatónak.
Majd 30 év rendszerváltás, nyolcévezések, "majd mi egyedül", "velük? nem,nem,soha" után most ezt kaptuk a kezünkbe --talán utolsó-- lehetőségként mi civilek, választó POLGÁROK a pártelitek megfékezésére.
Akarjunk élni vele! Így lehet a fülke magányában bölcsnek lenni.
Csináljunk hazafias népfrontot!

góbé írta...


Egy pillantás a dátumra, vélelmezve hogy bocsánatos, egy diszkrét off:
https://www.youtube.com/watch?v=QFzZSgAiA7g

góbé írta...

A helyzet, - helyzetünk ? - szerintem aggasztóbb, mint amilyennek látszik.

Az való, hogy a fidesz beszorult a saját maga által, önmaga köré emelt keritésbe. Azokat, a még talán reálisabban gondolkodókat - Pokorni, Navracsics, Áder - akik figyelmeztethették volna, szólhattak volna a nemmzetth kotonszökevényének, taccsra tették. A második vonal meg mind intellektuálisan, mind morálison oly silány és züllött, - rogántóni, 20%kósalali, a 3. vonalról nem is beszélve, - hogy muszály eldugni őket az emberek elől. Még röfiszilárd a legstabilabb pont, ő legalább nem gondolkodik, de hellyel közzel fel birja mondani a neki nagynehezen betenitott leckét...

Maga a kotonszökevény is hónapok óta bujkál, megközelithetetlen.
Nem nagyon van hova mennie, beszorult a soros-migráncs sarokba, melyet bátran nevezhetünk tébolyközeli állapotnak, s ez veszélyesebb mint egyáltalán el tudnánk képzelni.

Ha nyer, többé nem fog megengedni efféle renitens magatartást, mely egy percig is veszélyeztetné hatalomba maradását. Eltakatitja, beszántja, végül sóval behinti az öszes számára veszélyes szerveződések maradványait is, legyenek azok pártok, civilek, egyének...

Ha a csillagok nagyon-nagyon kedvező állása folytán nem tudnának 50% fölé kerülni, ne legyen kétségünk affelől, hogy a zelempé, különösen az utóbbi hetek produkciói alapján ne lépne koalicióra a fidesszel, biztositva a "folytatjuk" szindrómát.
Bernike ostoba, teljesithetetlen feltételeket szabva eljátszotta a nagyhalált, hogy ő aztán mindenáron kormányt váltana, de hát mindenki más csak a saját pacsenyéjét...

Ha nem tudna az elempé segge alá nyúlni, marad a neki Jobbik, de előbb Vonát kellene megpuccsoltatnia, ami vagy sikerül, vagy nem.
Vonából kinézek annyi vért, hogy magától nem dugja fejét a nyaktiló alá, részben figyelmezvén a Kisgazdák, az MDF, de akár a KDMP sorsára, részben férfiként, a megalázó zsurbibizásra, buzizásra. Ha mégis beszállna ebbe, akkor O1G helyesen jellemezte, felejtős és silány...

Amennyiben pedig bejönne az az 1-3%-os esély, hogy a fidesszel szemben sikerül a dem oldal + Jobbiknak egy koaliciós, akár szakértői kormányt is alakitani, orbánt és csatlósait - Polt, Handó, ÁSZ-főnök, Pintér, itd... azonnal le kell venni a sakktábláról !!!
Nem szabad időt hagyni, hogy az ország egyik felét durván fellázitsák a másik fele ellen, káoszt, akár polgárháborút provokálva !
Ha az agymosott hivők azt látják hogy a királyuk azért meztelen mert rabruha van rajta, talán kellően megrettennek, hisz az"ERŐ" már nincs velük...


neveletlen írta...

Kedves nemóvatos, akkor Gyurcsány valszeg nem akar kormányváltást, mert arra bíztat, hogy 55 (jobbikos) nyerhető körzetről mondjunk le.:(

https://mno.hu/belfold/kormanyvalto-gyurcsany-ne-a-legerosebb-ellenzeki-jeloltre-szavazzanak-2456434

Kibic37 írta...

Nem biztatok senkit arra, hogy az alább belinkelt cikket elolvassa, mert nem biztos, hogy végig tudja olvasni. (Ismerőseim közül többen padlót fogtak, és feladták.) De a realitáshoz ez is hozzá tartozik. Mi itt a saját köreinkben többé kevésbé azonos értékeket vallunk, és nem mindig tudunk beleérezni az elmaradott vidék lelkivilágába.
https://444.hu/2018/03/30/a-kiszolgaltatottsag-es-a-propaganda-letarolta-a-fidesznek-a-szegeny-videket

Csatlakozva nemóvatos megjegyzéséhez itt látható a Márki-Zay Péter és a V18 által esélyesnek mondott jelöltek listája választási körzetekre bontva.

Kibic37 írta...


Ja, és majd elfelejtettem: köszönet bubunak a néhány poszttal korábbi infóért. Az a beszélgetés valóban egy élmény volt. Most is aktuális. Akit esetleg érdekel itt megtekintheti:
http://www.atv.hu/videok/video-20180329-huzos-dobrev-klara-2018-03-21

Őrjöngő Zsebdiktátor írta...

Már szerda van !! Ha van Simicska ATOMBOMBA, ideje lenne bevetni !!!!!

Promenad írta...

Mindnyájunknak el kell menni !
Így talán lehet némi esélyünk.
Esetleg ennél is több...

neveletlen írta...

Ne őrjöngjön az olvtárs, várjunk türelemmel, mint a Gyurcsány féle orbánverő csodapapírra.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a korábban emlegetett bankszámlákon kívül is vannak az Orbán-kormányra vonatkozó terhelő bizonyítékok, felvételek, és még a választás előtt ki fognak szivárogni.
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/orban-bankszamlaja-ujabb-terhelo-bizonyitekokrol-beszelt-gyurcsany-2444427

Toljad mán Feri, az Isten áldjon meg!

talalom írta...

Néhány technikai ügy. FIGYELJETEK arra, hogy jó szavazólapot kapjatok! Mert a bukott jelöltek visszavonása, meg az összevissza lépések után az egyéni szavazólap olyan lesz a kézzel való kihúzgálásoktól, mint egy használt WC papír!!!
A fidesznek egy reménye van: az erős ellenzéki körzetekben érvénytelen szavazólapokkal játszani. Kíváncsi leszek: megyek számolni. Eddig maximum 8-10 érvénytelen szavazólap volt egy ezer fős szavazókörben.
Világos: az LMP fidesz koalícióra vágyik. A fidesznek sincs más választása: a jobbikák még túl cikik. AZ LMP-T KI KELL EJTENI A PARLAMENTBŐL! A köztársasági elnöknek ugyanis márnem kötelező alegtöbb szavazatot kapott pártot felkérni kormányalakításra. A zalaptörvény szerint mérlegelheti, hogy melyik oldal koalícióképesebb. Tippeljetek, Áder szerint????

1970 írta...

Kedves góbé!
2018. április 4. 8:57

Köszönet ezért!

Kedves neveletlen!

Te Gyurcsánnyal fekszel és ébredsz? Amiatt kérdezem, mert már mindenről a DK elnök neve jut eszedbe. Ez valamiféle rejtett vonzódás a személyéhez?

neveletlen írta...

Kedves talalom, egyelőre nem úgy kinéz, hogy a Fidesz rá lenne szorulva más párt(ok)ra.
http://hvg.hu/itthon/201814__medianfelmeres__erosodo_fidesz__nepszeru_kormany__rejtozo_ketharmad

De ha mégis, akkor:
https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/median-kutatas_a_valasztok_fele_el_tud_kepzelni_egy_fidesz-jobbik_koaliciot/

neveletlen írta...

Kedves 1970

Gyurcsánnyal feküdjön és ébredjen a Totó kutya! :)

Én csak a blogon iparkodó gyémánt fokozatú fletófényezőket próbálom (linkekkel alátámasztva) szembesíteni néhány, számukra esetleg kényelmetlen ténnyel.
Persze, akinek nem inge...

talalom írta...

Neveletlen! A kétharmadhoz viszont kellhet valaki +. Azért az LMP-tgondolom esélyesebbnek, mert azért a jobbik még a nemzetközi terepen rosszul mutatna. És a Jobbiknak sem érdeke: úgy látom Vona annál okosabb, hogy beugorjon az MDF, a kisgizdák, meg a többiek után egy piranjákkal teli medencébe. Ráadásul ők sokkal fiatalabbak, mint a néhai fiataldemokraták. Van idejük várni még négy évet.

Valaki, aki írta...

Úgy filozofál mindenki a Jobbikról, mintha elfogadható lenne. Döbbenet.

Itt szó nincs arról, hogy érdekli őket az ország - kiszorítósdit játszanak, ahogyan az LMP is. Szemetek, már bocs, de tartom!
Tudomásul veszem, ha egyedül marad a jobbikos, fájdalom, még azt is, ha jobbikos az esélyes, de hogy úgy beszéljünk róluk mint normális emberekről - az nagyon gáz. A fideszes enyveskezű, lóg a kapa a szájukból társaság helyett, jöjjön Morvai Krisztina őméltóságú asszony és a korona tanuk? Szándékosan nem írom szentnek, mindenki azt hisz, amit akar. Egyelőre én is szeretnék annál maradni, hogy tárgyat ne imádjunk már, mert eldobom az agyam. Szent papírnehezék is lesz, csak ki kell várni? Ez is a jobbikos feeling. Szippantsatok bele.

S itt az ügyeletes korlátolt:
http://nyugatifeny.hu/2018/03/26/puzser-legyen-fidesz-jobbik-koalicio-hulljon-ki-az-mszp-es-a-dk

Valaki, aki írta...

S ha valaki álmatlanságban szenved, itt van még egy vidi.
Azért az érdekes, hogy Szél B. Sorossal az elképedő ellenzékiek mögött mászkál..., s Orbán sisak alól kikukkantó szőke fürtjei ... ez a teljes agyrém.

http://nyugatifeny.hu/2018/04/04/zokogsz-g-fodor-gaborek-olyan-kinosan-debil-propagandafilmet-csinaltak-orbanrol-amit-egy-harmadikos-gyerek-is-letagadna-video

Fogadom, hogy arra senki nem gondolt, hogy Orbán, mint ókori hadvezér ... Ugye?
Őrültek országában élünk.

talalom írta...

Ja, kedves neveletlen: csakhogy a jobbiknak esze ágában sincs beugrani a piranjáktól nyüzsgő medencébe, ahol már széttépték az MDF-t, a kisgizdákat, a KDNP-t, meg a többit. Különben is: fiatalok, van négy évük kivárni, hogy a romokon felszabadítóként jelenjenek meg. De kétség ne legyen: a fidesz már előkészítette számukra a jogi terepet: nekik már csak a tűzparancsot kell beírniuk.

talalom írta...

Mint megtudtam, nem is ókori, hanem fantasy film főhőse lett: a Gyűrűk urából való a jelenet. (nem szeretem a fantasy*t, már gyerekkoromban is untam a hülye meséket.) Ráadásul a fidelitas követte el. A FIATALOK, a jövő záloga! Hofival szólva: dögöljek meg, ha kiváltom...

neveletlen írta...

kedves talalom

Vigyázó szemedet a nem túl távoli Ausztriára vessed: ott a jobbközép kacagva összefogott a széljobbal, az Unió pedig meg sem mukkant. (Inkább a németekért aggódtak, hogy mikor lesz már kormányuk)
Szerinted mi különbek vagyunk?

P.S. Vonáék egyhamar nem fognak választást nyerni (lásd a széljobb súlyát Európában), egyetlen esélyük egy koalíció, hogy hatalomra jussanak. A választóik pedig már sokszorosan bizonyították, hogy ha a baloldal vagy a Fidesz között kell választani, akkor inkább az utóbbi jöjjön.

kekec írta...

Valaki aki írta
Ha mán szent tárgy. akkor a kézigránát!:
https://www.youtube.com/watch?v=TpvY2STNAJ0

kekec írta...

nemóvatos és neveletlen (és a többi olvtárs)
Miért nem lehet megérteni, hogy a jobbik feladata a JOBBOS szavazatok megosztása? Vidéken erősek, ahol egyébként a fidesz tarolna. Ha elhoznak onnan 50 körzetet - az 50 vesztett körzet a fidesznek, amit egyébként sem nyerhetett volna meg demokratikus jelölt!
Régi igazság, hogy az ellenségem ellensége a barátom! Meg Churchill és a tudjunk szövetséget kötni a nagyobb fenyegetés ellen példája.
Ha már választani kell a szélsőjobbra húzódó fidesz és a deklaráltan középre tartó jobbik között, akkor daffke a fideszt tartjátok hatalomban?

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Ez még bizonyos fokig rendben is volna, csak tudod, amikor feltűnően egyoldalúvá válik
a dolog, akkor kilóg a lóláb..., hogy egy "klasszikust" idézzek: "nem kicsit, nagyon":)

1970 írta...

Kedves Valaki, aki!

Teljesen egyetértek Veled!
(Puzsért felejtsd el, nem szabad ilyen őrültekkel foglalkozni!)

góbé írta...


Kekecnél /06.46/ a pont !!
És azt se felejtsuk el, hogy a 2006.-os, 2,3 millió emeszpé szavazóból ( MIÉP-Jobbik ekkor 120.000 ) majd' 6-700 ezer már a jobbikra szavazott 2010.-ben:
MSZP:990 ezer, Jobbik: 855 ezer.

neveletlen írta...

kedves kekec

szerintem itt mindenki tudja-érti, hogy a Jobbik nélkül nem lehet legyőzni a Fideszt és adott esetben rá is szavazunk az egyéni jelöltjükre. Nekem abban van vitám, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után, milyen kormány állhat fel, amire nekünk, választóknak, már nincsen ráhatásunk. A hatalmi osztozkodásban pediglen nincsen olyan kategória, hogy 'túl ciki'.

o írta...

Nagyon jó írás! A kommentek némelyike már kevésbé tetszik.

mavtelep írta...

Hogy pont nekem kell eszembe jusson :
Éljen április 4. ! még ha megkésve is.
Szervusztok, jó napot !

1970 írta...

Kedves mavtelep!

Góbé fentebb (2018. április 4. 8:57) emlékeztetett erre minket.

jarisz írta...

Huhhh ez RONA PETER TELJESEN ZAVAROS LMP BUGGYANT.!!!!!EGONNÁL....
Vazz ezek orbannal kormanyoznak es hozzak vissza Siffert..
Bocs Ungar dugja a Bernit vagy mi 🐓a rak van ?????..🐸🐒
Meglepodnektek, ha 5 % alatt lennenek ??????????

mavtelep írta...


Bocsánat ! Ha hallgattam volna, bölcs maradtam volna...(((

nemóvatos írta...

Folyhat itt saccolgatás, hogy ki kivel? mikor? előtte? utána?
Vélelmezem egyetlen olyan ellenzéki vezér sincs aki ne tudná: Orbánnal senkinek sem fog sikerülni semmi mert olyan személyiség az isten adta, ergo: közös az érdek mindenkinek is mindenkor, hogy a vezér és szűk köre a kiérdemelt helyére kerüljön.
A baj ott van, hogy az ezt lehetővé tévő konstrukció előállítása nem fontosabb a pártelitek kicsinyes pártfinanszírozási és személyes egzisztenciális érdekénél.
Ha a választók szavazataikkal állítanák elő a valós parlamenti erőviszonyokat, a jelenleg folyó becslések, jóslások, okoskodások helyett, szerintem az összes ellenzéki pártvezér tudna valós országos érdekek szerint összehangoltan cselekedni.
Nemigen volna más választásuk.
Jelenleg az elit egy virtuális, a lakosság meg egy vak világban (aludva)él, beszélő viszony nincs a kettő közt, de mi a választók átkiabálhatnánk, hogy felébredtünk. Hé elitek, nektek meg 04.09-től dolgoznotok kell, valamennyiünk javára.
Ha ezt nem tesszük meg az elit fog négy évig aludni a parlamentben jó fizetésért.

(Ps.: Én inkább viselném el, ugranám át Abrát mint a szlippet a moderálás miatt.)

góbé írta...


Úgy látom Vona kezd meghülyülni: Balónál: "...Hogy mi lesz a pártvezetők sorsa akkor ha a Fidesz nyer, Vona azt mondta, ő lemond..." Ez nagyon veszélyes! Sajnos a realitás, hogy 50-55% környékén nyer a fidesz.
Ha Vona átmegy nyámnyilába és lemond, perceken belül felülkerekedik a pártjában a klasszikus szélsőjobb ! - Pártelnök, mondjuk az EU-s zászló-égető novákelőd !
Secperc alatt összebútorozva a fidesszel mint testvérpárttal, megcsinálják a 2/3-ot. Lesz kikből pótolni az agyonégett kósát, rogánt. Viszlát EU!

Valaki, aki nagyon unja írta...

Akkor talán végre tényleg megmozdítja a fenekét a kedves nép, és "picit felháborodik". Cseppecskét, legalább. Talán.
Még ez sem biztos - lehet, hogy amíg nem az ő ajtaján dörömböl a probléma, addig lapít és alkalmazkodik. Ezt nagyon megtanulta az évszázadok során.
S ha a bugyuta Fidesz-hívők lesznek többen 8-án ... , s ha nem leszünk elegen, legyőzni őket, akkor ...

Ki milyen virágot szakít, olyat szagol.