2019. október 30., szerda

PUTYIN A VÁRSZÍNHÁZBAN

A Haza Görcse imádja magát a Karmelita Kolostor lakójának látni, nagy kár, hogy a nevezett kiemelten védett objektum léte kilenctizedében színház volt, és annak tekinthető ma is.
Különösen vicces egy magát reformátusnak tartó politikust tetten érni azon, hogy egy katolikus intézményt szeretne felhasználni saját egoja fényezéséhez, de hát ezen ne csodálkozzunk, ez az ember már minden valláshoz hozzátörleszkedett.
Hogy a circumcisio elmaradt, az csak a zsidók jó ízlésének következménye, de ez nem egy jó hír neki, lehet, hogy egyszer, szakszerűtlenebb kezekbe kerülve kissé túltolják majd a szertartást...
Mindenesetre mai hír, hogy Putyin ma barlangjában kereste fel Ali babát, aki elpanaszolta neki, hogy immáron Budapest is elesett, ma már az egyetlen európai főváros, ahol nem a baloldal irányít Madrid.
Gondolom majd ő megvédi, a megvédés egyébként is a specialitása, lásd magánnyugdíj-pénztárak, nyugdíjak reálértéke, forint, miegymás...



Mindenesetre Putyin itt kereste fel a Nemzet Malackáját, kikérni bölcs tanácsait a világpolitika kérdéseiről, a katonai fejlesztések kívánatos irányáról, a belpolitikai válságok leküzdésének hatékony módszereiről.
A látogatás gyümölcsöző volt, a gyümölcse pedig az, hogy Orbán végre eldicsekedhet azzal, hogy Putyin a Várszínházban tekintette meg a Pávatáncos című bohózatot, végtére neki is jár egy kis vidámság időnként...
Természetesen a belpolitika is felpezsdült a hírre, az összes russzofób aktivizálta magát, mindegyikük rettenetes bölcseket mondott, molinót feszítettek azt éjszakában, méltatlankodtak a lehegesztett csatornafedelek miatt, továbbá elmondták mindennek Putyint, akivel természetesen saját népének van dolga, nem nekünk.

Szerintem teljesen természetes, hogy a Jelcin és elődje által sárba rángatott világhatalmat szinte a halottaiból ismét jelentős tényezővé tevő politikust népe jobban szereti, mint az országot szétziláló kókler és megtéveszthető reformert, meg alkoholista utódját.
Ez ellen háborogni ostobaság, tudomásul kell venni és azért imádkozni, hogy Oroszország belpolitikai és gazdasági stabilitása növekedjen, mert térségünk nyugalmának ez a biztosítéka.

Hogy Putyin idejött, az megtisztelő, hogy a zárt ajtók mögött mire utasította Orbánt, az meg az ő dolguk, erről többet megtudni úgysem fogunk, csak sejthetjük, hogy Orbán a Kreml kottájából játssza a "Hogyha nékem sok pénzem lesz" című számot.
Ha zavar bennünket a dolog, akkor Orbánt kell világgá zavarni a probléma megoldásának érdekében.



A demokratikus erőknek ma azt lenne a dolguk, hogy ép ésszel dolgozzák fel a helyhatósági választásokon elért sikereket, és tartsák fenn az egységet - ha lehet, ne csak a képviselői fizetések emelésének tekintetében.
Olyan szánalmas ez, annyira kisstílű és provinciális, hogy szinte tanítani lehetne a "Hogyan veszítsük el a választók bizalmát" című kurzuson.
Rengeteg munka lenne, rengeteg nehéz döntés előtt áll a demokratikus oldal, kár ilyesmivel veszíteni a nehezen összekapart erőből...
Még egy szót Gyurcsányról.
Valóban ott tartunk, hogy lassan már kártékony lesz a politikai mozgása, mely leginkább a sajtkukacra emlékeztet.
Most például nekiment Oroszországnak, ami a múlt ismeretében egyrészt nevetséges, másrészt a jövőre tekintve kontraproduktív lehet.

Bizonyára annyira fontos politikai tényezőnek látja magát, akinek ilyen esetekben mindenképpen okosakat kell mondania.
Nos, most nem sikerült. Talán el lehetne gondolkodni Katus mama véleményén, és csak akkor lotyogni, ha az szükségszerű.
De ez már régi történet, nagy kár, hogy még mindig nem jött rá, hogy a valódi politika nem az önjáró primadonnákról szól, még ha egyébként okosak is.


Szóval, csak nyugodtan, a russzfóbok meg kérdezzék meg valakitől, hogy Ungvártól Vlagyivosztokig hány időzónán kell keresztülutazni...



:O)))

5 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves PuPu!

Ez a posztod nagyon sokak számára különösen megfontolandó gondolatokat tartalmaz. Nem tudom, az érintettek olvassák-e, de kellene!

kekec írta...

"...felülök a repülőre. Úgy elszállok mint a fecske odafent a levegőben"
Bárcsak eddig énekelné a kottát!

Jutka írta...

Kedves Pupu!
Már nagyon hiányoztál. Most is milyen jól látod a dolgokat. Bár csak Te lehetnél a Karácsony tanácsadója.
Üdv.

góbé írta...


Ugyan miért is csodálkozunk ha a "mi oldalunk" médiumai is teli torokból öklendezik a ruszofóbiát, a népszavától kezdve az átévén át a százhatvanvalahány óráig...(el)gondolkodás helyett.

Még az általam nagybecsült Lendvai Ildikó is beszállt a hőbörgő kórusba...

Gyurcsány a JóPutyinnal kvaterkázott, G.orbán meg a RosszPutyint elégiti ki végileg...??? Na nemán...

Putyin semmit nem változott - másokkal, "nagyjainkkal" ellentétben. Ugyanúgy védi az orosz érdekeket mint 10-15 éve, amit botorság a szemére vetni.

1970 írta...

Kedves góbé!

Teljesen igazad van!
De azért ezt miért kellett:
"G.orbán meg a RosszPutyint elégiti ki végileg"
Vizuálisan elképzelve a dolgot, rögtön hányni tudnék:(((((.
(Egyébként Putyin valóban az orosz érdekeket védi. Jelenlegi vezetőink viszont csak dumálnak a magyar érdekek védelméről. Valójában folyamatosan azt ássák alá, lenyúlva az ország erőforrásait. Ez az óriási különbség Putyin és nemzetünk maffiája között.)