2021. június 17., csütörtök

MOLNÁR-ÜGY - NEM AZ UTOLSÓ


Fene tudja, miért nem ért meglepetésként az MSZP soraiban kirobbant ügy, melynek során a volt pártelnök tagsági viszonyát felfüggesztették, aztán egy koszból a volt elnökhelyettes Szakács László jelölését is visszavonták.
Egyidőben ezzel állítólag Szili Katalin irodájába beállítottak egy új íróasztalt, a szállítómunkások a folyosón kérdezgették, hogy hová tegyék Berci íróasztalát.
Gazdag párt az MSZP, rengeteg színvonalas politikusa van.
Természetesen megkezdődött a Gyurcsányra mutogatás, mondván, hogy az akciót, mely szerint megválasztása esetén Molnár Gyula a DK frakcióban fogja folytatni politikai pályafutását ő szervezte.
Hát akkor most az SZDSZ receptje szerint elkezdődött az MSZP agóniája is, bizonyára elhúzódik a választások befejeztéig, addig viszont még alkalmasak egy-két Orbánt segítő akcióra.
Az MSZP vezetése tudott arról, hogy Molnár a saját választókörzetében - többek között a DK támogatásával - indul az előválasztáson, ami pedig a frakciót illeti, a szocialisták a legjobb úton haladnak ahhoz, hogy ők is a DK frakciójába üljenek be - saját frakció híján.
Az egész ügy egyébként kívülnézetből úgy tűnik, hogy egy nem túl eredményes pártelnök nem képes elviselni elődjét. 
Nincs bajom egyébként Tóth Bertalannal azon kívül, hogy személyében meg lehet tekinteni a szürke mind az ötven árnyalatát, pártja pedig nem képes megszólítani a bizonytalanokat, jóllehet először csak önmagukkal kellene szóba állniuk.
Most persze sok MSZP tag árulást fog kiáltani, pedig csak az történik, hogy egy vezető pártpolitikus mérlegeli az erőviszonyokat és ismeri kollegáit, ami nem segíti elő, hogy optimistán tekintsen a jövőbe.
De az egész ügy káros, mert a szocialisták Orbán szekerét tolják, és még mindig Gyurcsányban keresik az ellenséget.
Hogy aztán Tóth Bertalan kire vagy kikre hallgat a pártjában, azt nem tudom, de nem is nagyon érdekel, ha képességes pártelnök lenne, saját magának is lenne markáns véleménye.


Orbán egyébként minden ellenkező híreszteléssel szemben nem ül telecsinált gatyával, hanem szervezi a legrosszabb esetre szóló forgatókönyvet.
Ellenzékének pedig arra kell készülnie, hogy győzelem esetén üres lesz pénztárca, kamra, hőzöngő foci-ultrák ugrálnak majd Budapest utcáin, és aki az új kormányban és intézményeiben pozíciót vállal, az bátrabb lesz, mint a jelenlegi százharminchárom bátor ember.
Jelzem, a Tanácsköztársaság is százharminchárom napig tartott, nem lenne baj, ha a mai bátrak eltöprengenének ezen...
Jó lenne elkerülni a zavargásokat, de nem lesz egyszerű, mert nem rajtunk múlik.
Zavargásokat előidézni elegendő párszáz adrenalinfüggő Kubatov-bébi, elég volt 2006-ban is, és ne legyenek illúzióink.
Megvan ennek az ellenszere, de kérdés, lesz e politikai bátorság felvállalni a nem túl szép látványt.
Ha nem, akkor kár az egész hajcihőért, lehet sorbaállni Nagyurunk magasztos seggénél...
Természetesen Orbán ötödik hadoszlopa még visszafogott, még csak fintorog, mert Jakab a pedofilok büntetési tételeinek megemelését megszavazta, és nemigen veszik figyelembe, hogy kilátásba helyezte egy remélt választási győzelem esetén a pedofilokat a homoszexuálisokkal összemosó törvény korrekcióját.
Ugyanekkor a katolikus egyház felháborodott, mert a DK meg merte említeni, hogy ideje lenne elszámolniuk saját pedofil papjaik ügyeivel.
Nehéz napok jönnek, erre kell készülnünk.


De hát, mi tudjuk, mit mondott a veréb a macska szájában, ugye...


:O)))

3 megjegyzés:

földönjáró írta...

Nem csak az mszp-ben vannak ov ügynökök. Sajnos. Egy esetleges ellenzéki kormányban is ott lesznek, bomlasztanak majd. Bátorságra miegymásra nem kell számítani, mert nem mernék bizonyossággal egy magyar politikust sem megnevezni akira azt mondanám hogy nem ov embere, helyén az esze, szíve, és nem megélhetési vagy korrupt politikus, vagyis talpig becsületes, feddhetetlen a múltja is. Valamint mivel 12 év alatt nem tudta senki kitalálni az ov elleni receptet, így vagy annyira buták, vagy ami még rosszabb nem is akarták, egyik sem fest egy pozitív jövőt fel.

Attila írta...

Üdv!
Kedves földönjáró!
Aki már megtapasztalta az ügynökség előnyeit, az következetesen alkalmazni is fogja, mert a legnagyobb előny tudni, hogy mire készül az ellen. Ez ellen nincs recept.

Attila

pleinair írta...


Szakács László nyiltan vállalta Mesterházihoz fűződő barátságát. Ezzel a madarat tolláról ...
bölcs magyar szólás igazságát húzta magára. Ha nem csal a memóriám, Mesterházy a 2006 (?) -os választás kampánya során Gyurcsányt fúrta. Saját fülemmel hallottam, hogy a helyi közönség megdöbbenésére az őszödi beszéd kiszivárogtatásával Gyurcsányt vádolta. majd a Műegyetem rakparton tartott tüntetésen azt hiszem Gyurcsány beszéde után, a tüntetők szűnni nem akaró követelésének skandálása miatt (ÖSSZEFOGÁST! ÖSSZEFOGÁST!) nehezen jutott szóhoz és emmiatt mélyen megsértődött. Természetesen Gyurcsány aknamunkáját vélte a háttérben felfedezni.
Az utóbbi időben is szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Mesterházi a fideszhez dörgölőzik.(?)

Molnár Gyuláról meg az a benyomásom, hogy haza talált. Soha se tartozott az Mszp morálisan kifogásolható tagjai közé.